Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 11

Total number of words is 4349
Total number of unique words is 1919
33.5 of words are in the 2000 most common words
46.3 of words are in the 5000 most common words
53.7 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
egymásután meggyurt az agyagból egy lábat, egy kezet, kiformált egy
fejet s elmesélgette, hogy hogyan lesz ezzel a kis munkával.
– Ez a keze, ugy-e, ez meg a lába, itt a feje. Hasonlít?
– Hogyne, Ignácz, hogyne.
– No lássa, ezt most már csak össze kell rakni, szépen, tudja, csinosan
összepasszoltatni az egészet. Rájön majd a köntös, igy hullanak le róla
a ránczok, igy – mutatta a kezével, hogy hogyan – elsimítjuk, szépen
elrendezzük az egészet s azután tánczolunk… Erre nevetett. – Tánczolunk
mellette.
Másnap, harmadnap még mindig ezt mesélte s már énekelt is, mikor ugy
esett, hogy szépen összeállította az asszonyt.


A TÖLTÉS ALATT
Ott a hol lankásan kiválik a síkból a kulai töltés, egy kis őrházat is
építettek a gyepre. Olyan az egész csinos, cseréptetős kis épület,
mintha a füből nőtt volna ki, semmi udvara, utczája, rögtön a tövében
elkezdődik a végtelen mező. Csak a töltés zárja el előle keletre a
napot, de annak is virágos zöld az oldala; nem kopár, szinte megpihen
rajta a kis ház ablakszeme, a mikor már nagyon kibámulta magát a
messziben. Ha az ember arra megy a vonalon s visszanéz, a mikor már
fölkapaszkodott a töltés tetejére, játékházikónak hiszi a kis őrházat,
az az ember pedig a ki előtte áll a piros zászlóval, olyan mint a
fakatona, peczkes, merev s ugy forgatja a fejét is a vonat után, mintha
dróton rángatnák. Messze-messze egy tanya is, akkorácska, mint a
gyermekjáték, kut gémmel, egy csomó kis fehér bogár vagy mi, egész
csorda, aztán semmi. Ha ebben az irányban elindul az ember, egyenesen
abba a fellegbe szalad, a mely ott uszik az ég alján, a hol elvégződik a
föld.
Mikor az első vonat végig rohant a pusztán, hogy fölkapaszkodjék a
töltésre s eldübörögjön valahova olyan messze, a mi még elgondolni is
sok a szegény ember eszének, a mező remegni kezdett alatta, mintha alig
birná és megvadult minden, a ki látta.
A kutyák előbb vad dühvel vetették magukat utána és szégyenkezve,
vinyogva tértek vissza, a miért ki nem szakíthattak a kerekéből egy
darabot. De hamar akadt dolguk, mert a nyáj százfelé szaladt s
reszketett minden gyapjas, mintha ördög szállotta volna meg. Mikor
megállottak, a fülüknél fogva kellett őket összeczibálni, akkor meg
aztán ugy egymásba bujtak, hogy a közéjök dobott bot megállott, mintha a
földbe szurták volna. Szétszaladt a csorda is és őrült vágtatásnak
indult a ménes, egy csomó zabolátlan csikó, a melyet a gyepre hoztak
erősödni. Elmult az ebéd ideje, a mire rendbe jött minden, de idegesek
lettek az állatok és most már fölkapták a fejüket még arra is, ha
végigsuhant közöttük a szél. Mikor jó későre külön-külön asztal mellé
összejött ebédelni a tanyára a sok urasági ember, a kit az állattal
küldtek ki ide, valami babonás félelem csendben tartotta valamennyit.
Csak a kanaluk kopogott a tálban és a mikor föltaszították a sapkát a
fejük bubjára, aggodalmas, sürü ránczokba borult a homlokuk. Nem
beszéltek, csak a mikor az utolsó falat kenyér után összecsattintották a
bicskát és mindenik huzott egyet-egyet a korsóból, akkor oldódott meg
egy-két szóra a nyelvük.
– Ebből baj lesz még, nem türi az állat a gőzöst.
– Ha ló, ha tehén, mindegy az, nem türi.
Vasárnap kijöttek az asszonyok a tiszta ruhával. Négy órát kellett hogy
gyalogoljanak idáig, olyan messze van a falu. Sokan jöttek, egy pár lány
is, a kinek itt künn van a szeretője. Ezeket már messziről hallani
lehetett, összefogózkodva énekeltek, hanczuroztak, hátbavágták egymást,
itt a nagy széles világban, kitört belőlük a fiatalság. Egy-két legény
eléjük bandukolt. A mikorra összeértek, csend lett, a leányok
megjámborodtak. Előbb csak ugy két sorjában haladtak a tanya felé,
legény, leány külön rendben, aztán felbomlott a gléda, lassan mindenki
megtalálta a maga párját, elmaradtak egymástól s kettesével kézen fogva
folytatták tovább az utat a tanyáig. Az asszonyok csendesen ballagtak
hátul.
Különben azért is jöttek, hogy a gőzmasinát lássák. Szent borzalommal
hallották odabenn, hogy már megindult és mindennap erre megy kétszer.
Valami tüneményes lehet az. Az Isten tudná, hogy honnan jön, meg hogy
merre megy, csak felbukkan és elvész. Azt mondják, hogy messzebb a
Tiszán is átmegy… Az az ember, a ki a kis házban lakik, sokat mesélhetne
mindenről, de nagyon mogorva, szavát se lehet venni. Valami vén katona,
golyó is van a lábában és nem szereti a parasztot. Hogyha felesége
lenne, egészen más volna a dolog, az beszélne.
A mint egy kicsit letelepedtek az akáczok alá, már kitört belőlük a
kiváncsiság. Bátortalanul, szerényen kérdezősködtek a gőzösről, de az
embereik mogorván rájuk kiabáltak, hogy elég legyen a beszédből. Az
állat sehogyse akart hozzá szokni a gőzöshez, megbolondult tőle, ha
hallotta, hogy jön. Bojtárnak, pásztornak nehéz lett a dolga, a mióta
mindennap átcsapott a határon, ez a kerekes menykő, a mit az Isten
verjen meg, mert csak arra való, hogy a szegény pásztor ember életét
keserítse.
Az asszonyokat lehangolta ez a nagy gond. Némelyik sajnálkozva, nagy
boszusággal nézte az urát, a kinek amugy is elég nehéz a sorja.
Közeledni azonban nem mertek hozzájuk, mert az asszony csak hallgasson,
ha az urának baja van. Majd szól az ember, ha kell neki valami, a
haszontalan szóbeszédtől csak még inkább megzavarodik. A helyett egymás
között beszélték meg a dolgot, suttogva, odapillantva egyszer-egyszer a
férfiakhoz, kiknek most már mindjárt nagy dolguk lesz, mert nemsokára
érkezik a gőzös.
Nem tudták, hogy voltaképen kire haragudjanak.
A vasut olyan földöntuli volt a szemükben, hogy azt se tudták, kit
szidjanak érte. Ezt az urak csinálták, ahhoz pedig semmi köze a
parasztnak. Hanem a jószág, az bolond. Minek fél, ugy se eszi meg a
masina.
– Ott az utja, – mondta az egyik asszony, – jön, megy, mindegy annak az
ökör is, a ló is, egyik után se szalad ki a pusztára.
Ezen elgondolkoztak. Az egyik bojtár odahallgatott, de csak ugy, a hogy
az asszonybeszédre hallgatni szokás. Mikor már nem türhette tovább a sok
szószaporítást, hogy már vége legyen, ő is beleszólott.
– Csakhogy az állatnak nincsen ahoz való esze.
Ez az igazság. Ezt mindenki elfogadta, mert ugy van az, hogy ha az
állatnak ahoz való esze volna, nem lenne semmi baj. Aggodalmas,
nyomasztó hangulat borult mindenkire. Valami homályos sejtelem rabjává
tett asszonyt, férfit egyaránt, mindnyájan érezték, hogy ez a
pusztájukba rontott rettenetesség, a mi alatt megdübörög még a
nyugalmas, öröktől, fogva szilárd anyaföld is, valami borzasztó bajt hoz
rájuk. Hogy mit, arra nem gondolt senki, de valami nagyot, olyan
ismeretlen világból valót, mint a milyen idegen az egész istencsapása,
ez a fékezhetetlen, rohanó hernyószörnyeteg. Ebben az aggodalmas
csendben egyszerre elviczogta magát egy leány. Talán a legénye
megcsípte, vagy valami furcsát mondott neki. Az öregek olyan
pillantással mérték végig, hogy szégyenkezve elsompolygott.
Azután már készültek is az emberek az állatok után. Közeledett az este.
Nem sötét, csak amolyan nyári alkonyat szállott le a vidékre, egy kis
homálylyal, inkább csak arról ismer rá az ember, hogy jobban össze kell
huznia a szemében az idegeket, ha messze akar látni. De az állat érzi.
Ez a bárgyu világ tele van sejtéssel, a mióta erre jár a gőzös. A juhok
közelebb jönnek a tanyához, mintha megbiznának az emberekben s oltalmat
keresnének. A nagy fehér barom valósággal megkergül, mintha a fejében
lenne valami baja s a mennyi, annyifelé igyekszik elmenekülni. Már
érezik maguk alatt remegni a földet, valahol messze jön a szörnyeteg. A
lovak horkolnak, szaglásnak a földön, mint a vadászkutya, a fiatalja
nyivog és már-már eliramlik, de a kinek vigyázni kell reá, előlről egy
ostorcsapást ad a szügyére, a háta mögött is nagyot konyít egy másik
csikós s a szép állat megijed és csak magában toporzékol, felleget rugva
maga körül a homokból. Most már résen van az egész urasági népség.
Egyik-másik a napot nézi, a mi jó óra a pusztai embernek és mig
elszélednek a maguk végtelen széles nagy határában, hogy sokfelől vegyék
körül a jószágot, némelyik átkiált a másiknak.
– Egy kis fertályba itt lesz.
– Jön már valahol, megérezte a tulok.
Míg közeledik a vonat, egyszerre már hallani is lehet. Csak valami lassu
morgás az egész hang, a mit hallat, de azt már tisztán ki lehet venni a
nagy csendből. A hang perczről-perczre erősebb lesz, lassan-lassan
szabályosabb formát nyer, kihallatszik belőle valami árnyalata az ütemes
kattogásnak, de azért csak sejtelmes, messze dongás az egész, jóformán
csak arra való beszéd, hogy az állat értse. Az ember kérdéshez,
felelethez, értelmes beszédhez szokott fülének ez a moraj, a mit nem
ért, mert beláthatatlan messziről jön, aggasztó és rémületes. Valami
veszedelmet hord magában, a mi ellen védekezni sem lehet, mert a
füstben, dübörgésben rejtőzik, onnan pedig nem lehet kivájni, hogy a
szemébe nézzen az ember.
Az asszonyokat egy ideig a földhöz kötötte az a határozatlan aggodalom,
a minek nincs neve, csak fél tőle az ember. Mikor egy kicsit fölengedett
bennük az aggodalom, otthagyták a tanyát és elindultak a sínek felé,
hogy legalább közelebbről lássák a gőzöst. Nagyon közel azért nem mertek
menni hozzá és igy is félve gondoltak arra a pillanatra, a mikor elrohan
előttük a sík mezőn. Tudja az ember, hogy merre megy, de egyszer hátha
mégis kitér s lejön a mezőre. Nem Istentől való az ilyen vasmasina, sok
roszakarat lehet benne.
Arra szaladtak szét, hogy feléjük jött a csordából a bika. Egy leánynak
vörös kendő volt a fején, hirtelen lekapta és a zsebébe gyürte. Sikongva
szaladtak tovább, pedig a széles szügyü állat feléjük se nézett. Kurta
kemény szarvaival a gyepet turva maga előtt, a sínek felé indult s
rekedten bőgött egyet, a mikor észrevette, hogy emberek jönnek feléje s
elakarják terelni. Mikor már közelebb jöttek, fölvetette a fejét és
nagyot bömbölt, valami kihivásfélét, hogy megállottak a csordások.
Ilyenkor nem jó közeledni hozzá.
Az állat tovább ment és hátra-hátra nézett, hogy nem követik-e? Egy
tehén utána merészkedett és hamvas szőréhez dörzsölte a fejét. A
hatalmas him erre dühbe jött, szembefordult a gyönge nősténynyel s
kemény homlokával nagyot lökött rajta. A tehén fölborult az oldalára.
Mire föltápászkodott és keservesen bőgve visszament a csordához, már rá
se figyelt többet a bika. Fekete fejét fölemelte a levegőbe és
szaglászott valami után. Egyszer-egyszer hátranézett a csordára, lomhán
jártatta végig tekintetét a sok gyönge, borjas tehenen s olyan volt,
mint a vezér, a ki most kiáll valamennyiért és csak az ellenséget várja.
Az ellenség meg is jött. Messziről, most már megremegtetve maga alatt a
földet, minden pillanatban nagyobbra nőve rohant előre a mozdony. Okádta
magából a füstöt, olyan hatalmas volt, hogy megdöbbenve huzódtak össze a
mezőn az asszonyok, némelyik eltakarta a tenyerével a szemét, hogy csak
ne is lássa.
A mint közelebb jött a vonat, nagyot bődült a bika s berontva a sínek
közé előreszegzett nyakkal utját állotta a gépnek. Az egész aztán tovább
rohant, csak egy nagy halom veres hus maradt mögötte. Még gőzölgött s
árkokban csurgott ki belőle a vörös vér, nagy megaludt pocsétákban
ömölve össze a talpfák között. A töltés tetején tovább rohanva pedig
fütyőlve szaladt el a gőzös.
A szél széthordta a friss vérszagot s ettől bőgve iramlott szét minden
állat. A férfiak rá se értek odamenni s megnézni, hogy mi történt, csak
az asszonyok jajgattak a csunya fekete hus körül.
– Verje meg az Isten, verje meg. A mint bejött a határba, mindjárt
biztos volt a baj. Mi lesz most már a faluval?…
Az egyik olyanformán kezdte el siratni az állatot, mint a hogy az
embereket szokás elbucsuztatni, ettől a világtól.
– Édes szentem, szép állatom, ki fizet most már meg téged. – Mikor
messze nagyot sivított a lokomotiv, átkozódni kezdett. – Verje meg az
Isten minden kerekedet, dögölj meg, kutya, te is.
Mikor a férfiak odajöttek, már elcsendesedtek. A sok káros ember komoran
bámult össze s lassankint arra felé bámult el mindeniknek a tekintete, a
merre elrohant előlük az a rettenetes erő, a mely olyan könnyen maga alá
gyürte a büszke szép nagy barmot.


A TÖRPÉK
Azok az átkozott kis törpék, a kik a folyót őrizték, sok bajt okoztak a
szegény betegnek. Nem tudott kikötni se az egyik, se a másik parton; a
mint a parthoz ért a csónakkal, rögtön beleszurták az oldalába a
lándzsájukat, s ez nagyon fájt. Borzasztó az az örökös csónakázás.
A tifusz tizennegyedik napján jött rá a szegény beteg ember annak a
nyitjára, hogy miért érez hasogató, éles szurást a jobb oldalában, ha
reáfordul. A törpék, ezek a kis kutyafejü hitvány fráterek bántják, mert
ki akar kötni a parton. Odahivta a feleségét az ágyához s neki is
elmondta, hogy mi voltaképpen a baj.
– Tudod, Lidikém, félnek tőlem ezek a kis haszontalanok. Én, a nagy erős
ember, felállok a csolnakban, evezek, evezek – mutatta, hogy hogyan evez
– s egyszerre rám rontanak s belémütik a lándzsát. Kinosan felordított s
rátapasztotta a kezét a baloldalára. – Lásd, most is, s ez éppen a
király volt. Egyszer végig verek rajtuk. Végy ma nekem egy jó erős,
hosszu, hosszu kardot. Értetted?
A szegény, a sok virrasztásban lesoványodott, elfáradt asszony szeméből
kiesett a köny, mire dühbe jött a beteg.
– Mit sirsz? Azt hiszed, hogy nem tudok elbánni ezekkel a kis majmokkal!
Végy csak kardot, olyant, mint a milyent a huszárok hordanak, csakhogy
hosszabbat. Egy kicsit gondolkozott s hirtelen a felesége felé fordult a
nagyon fontos kérdéssel.
– Most már nem tudom, hogy megöljem-e a királyt, vagy élve fogjam el?
Mit gondolsz?
– Öld meg, – mondta az asszony s elfordult. Nem akarta izgatni az urát a
sirásával, könyek nélkül pedig nem tudta végighallgatni.
A beteg várt egy-két órát, de azután már türelmetlen lett.
– Hol van a kard? mivel üssem le, a lapáttal? Ha az eltörik, mivel
evezek! Lidike, hol vagy?
Az asszony bejött s egy pohárban magával hozta az orvosságot is. A beteg
erre roppant haragra lobbant.
– A kardot hozd, nem keserü vizet. – Elvette a poharat s a sarokba
csapta. – Hol van a kard?
Elküldtek kardért s odaadták neki. Azzal megint elindult csónakázni, de
gyorsabbak voltak a törpék, beleütötték a lándzsát az oldalába s ugy
látszik, hogy megint a király volt az ellenfél, mert olyan nagyot
kiáltott fájdalmában a szegény csónakos, hogy összeszaladt rá az egész
ház.
– Mi az, Lajos, az Istenért! Megint megszurtak? Szegény, szegény uram,
nem birsz velük?
De már nem lehetett beszélni vele. Hátraesett a párnára, előbb
csikorgatta a fogait dühében, hogy ujra kifogott rajta az a kis
haszontalan törpekirály, azután pedig nagyon elgondolkozott, behunyta a
szemeit, óvatosan a folyó közepén csónakázott, nehogy ujra bántsák s
azon töprengett a zavaros agya, hogy hogyan lehetne kikötni. Néha
megrázták, nehogy beletévedjen valami örökös kikötőbe, s elkényszeredve,
tanácstalanul állott az ágy körül a család. Még a gyermekek is
megérezték, hogy szomoru a ház. Nesztelenül jártak a szobákban, sehogyse
ment a játék, unták magukat s aggodalmas kiváncsisággal néztek be a
betegszobába, ha nyilt az ajtó. A doktor kezdett az Istenről beszélni,
hogy annak nagy hatalma van, talán érvényesíti ezuttal, az emberi
tudomány pedig véges. Az asszony már nem is hallgatott reá. Hamarabb
rájött arra, hogy csak az Isten segíthet, mint a doktor. Nem tudott
imádkozni, mert belezsibbadt abba az agya, hogy az Istennek segítenie
kell, hiszen itt van a legjobb alkalom arra, hogy megmutassa, hogy jó,
hogy kegyelmes. Mit csinálnak ők, szegény gyámoltalanok, ha meghal az, a
ki gondoskodik róluk.
A beteg arczán nagyon meglátszott, hogy gondolkozik. Kinlódott az agya,
teste lázban vergődött az ágyban, szinte izzott, a fejét azonban el se
mozdította arról a helyről, a hova belesüppedt a párnába. Néha beszélt,
egy-egy szót mondott a törpékről, a kik ugy látszik, nem akarták
megengedni, hogy a sok hánykolódás után kikössön – s evezett, mindig
evezett. A nagy munkában ledobta magáról a takarót s valakit kapitány
urnak szólított.
Reggel felderült az arcza s azt mondta, hogy küldjenek el az apósa után.
Mikor az öreg megérkezett, kiküldött a szobából mindenkit, s a fülébe
sugta azt, a mit az elmult éjszaka alatt kigondolt. Nagyon okos dolog
ez, bizonyosan lesz foganatja.
– Kérj a feleségemtől harminczöt forintot. Érted, öreg, de jól hallgass
ide. Menj be a Kereskedelmi Bankba s váltsd be aranyra. Egy szőke,
magas, czvikkeres uri embert fogsz ott találni, annak mondd meg, hogy
nekem kell az arany; jó barátom, nem számítja majd drágán. Azután hozd
el nekem az aranyakat.
– Mire kell, fiam?
– Ez nagyon fontos dolog. Nézd csak, ezekkel a hitvány kölyökemberekkel
már semmire se megyek. Szép szó, kard, puska, minden hiábavaló. Hát én
most már rájöttem, hogy mit kell velük tenni. Odahivom a királyt a
csónakhoz s adok neki hét aranyat. Erre kikötök a parton. No csak
gondoskodj az aranyakról.
– Van nálam aranypénz.
– Mennyi?
– Vagy hat darab.
– Az nem elég, hét kell neki.
Az öreg intett, hogy csak legyen nyugodt, holnapra meghozza a pénzt s
kiment a szobából. Künn azt mondta leányának: – megint félrebeszél – s
kiment a maga dolgai után. Másnap rá se gondolt az aranyakra, biztosra
vette, hogy a beteg is elfelejtette már. A csónakos pedig rettenetesen
kiabált otthon. A mint ki akart kötni, rátámadt a király, kereste a
pénzt, hogy odaadja s nem volt.
– Hát azt akarjátok, hogy megöljenek? – kiabálta s rázta dühében maga
alatt az ágyat. – Küldj el az apád után, mondta a feleségének s üzend
meg neki, hogy hozza a pénzt.
Az öreg elhozta a hét aranyat s erre a beteg megindult csónakázni.
Ráfordult a baloldalára s mosolygott. A felesége ijedten meredt rá.
Megfogta a vállát, fölrázta s még a beteg is észrevette, hogy nagyon meg
van ijedve, mert megnyugtatta.
– No látod, hogy használt a pénz. Kikötöttem; ott tánczoltak körülöttem,
de egyik se nyult hozzám.
Egy kicsit elgondolkozott s csodálkozva mondta:
– Még a királyokat is meg lehet vesztegetni. Bizonyosan nem adott a
többinek egy krajczárt se belőle.
Tovább akart csónakázni, de egyszerre csak reszketni kezdett. Feléje
rohantak a törpék s most már nem csak a baloldalába, de jobbra is belé
szurták a lándzsáikat. Rátapasztotta kezeit a két oldalára s
rettenetesen jajgatni kezdett.
– Mondtam, hogy nem adott a többinek.
Tele szájjal ordított, de mindinkább gyengült a hangja, végre már csak
motyogva beszélt a királylyal. Kérte, hogy hagyjanak már neki békét,
felesége, gyermeke van, nem tudja elviselni, hogy ha bántják. A törpék
ugy látszik, nem hallgattak reá; még egyszer rárohantak. A csónakot
ellökték a parttól, nem menekülhetett. Izzadt, verekedett, egy-kettőt
még kiáltott s azután vége lett.


HITETLENEK
Abban a nagy idegen városban, a hol pár esztendeig én is meghuzódtam a
százezrek között, volt valaha egy nagy templom. A katholikusok építették
fel vagy ötszáz esztendővel ezelőtt s akkor bizonyára több volt a hivő
lélek, mint ma, mert akkorára csinálták, hogy ha kell, valami nagy
sátoros ünnepre, férjen meg benne az egész város. Legalább is száz öreg
asszony biztosíthatta azzal lelki üdvösségét, hogy szombaton söpörgetett
benne s végig porolta a sok hosszu nehéz padot. Azután háborus idők
jöttek. Összeveszekedtek a papok azon, hogy ki vezesse be a nyájat az
igazak hitébe, mindenféle pátensekért zaklatták a császárokat,
királyokat, a kiknek pedig szorgosabb dolguk is akadt volna, mint az
ilyes patvarkodás és egy szép napon levették a nagy templom tornyáról a
keresztet s feltüztek helyette egy fényes gombot, miután annak rendje és
módja szerint vérbe fullasztottak a szent köveken pár száz olyan embert,
a ki elég naiv volt arra, hogy le ne tagadja a vallását. No de
visszakapták nemsokára a kölcsönt a hódítók. A Mindenható nevében
közülök kétannyinak locscsant szét az agyveleje a templom lépcsőin, a
mikor a maguk Istene számára akarták megvédeni az óriás szürke
bolthajtásokat. A visszatérő katholikusok elbántak velük derekasan s a
püspök vezetése alatt bevonultak ujra a kereszttel. A templomot aztán
ujra felszentelték s kiütötték egy pár ablakát, hogy szellőzzék, mert
hiába mosták fel a padlójáról a vért, mégis érzett a szaga. Ezzel
azonban még nem lett mindennek vége. Tovább tartott a háboruság, mig
egyszer aztán az álladalom megunta a dolgot s kimondta a szentencziát:
– Ha nem fértek meg békességben, az enyém a templom.
Másnap a drabantok nem kérdezték meg senkitől, hogy milyen a vallása,
hanem kiverték a templomból az egész publikumot. A nehéz tölgyfakapura
rátették a lakatot s azóta csend van. A törött ablakokon át fecskék
költöztek a hüvös, homályos bolthajtások alá, ezrével megfértek benne és
az ócska templom őszire egész uj feketefrakkos nemzedéket bocsátott ki
magából, hogy ujra visszafogadja őket tavaszszal. Lenn csend volt,
porlott minden, megrepedeztek a kövek, a padokról lepattogzott a sok
czifra faragás s hideg, kriptás szél sivított végig a szürkeségben, ha a
dohos, penészszagu levegő nyugtalankodni kezdett. Fenn a fecskék feje
fölött még mindig kalimpált egy nagy, kicsorbult káváju harang. Egyszer
az megunta a hosszu hallgatást és leszakadt, magával rántva egy darab
tornyot. Ez felrázta a a várost. Olyat dobbant a harang alatt a föld,
hogy megrengett bele az utcza, az idomtalan, csonka torony pedig, mint
egy örökös szemrehányás, tátott szájjal kiabált le az utczára.
Akkor tákoltak össze az egyik sarokban jó magas deszkakerítéssel
elkerítve a nagy hajótól egy kis kápolnát. Összeszedtek bele négy padot
az épebbek közül, egy kis oltárt kopott aranyos keretbe foglalt piaczi
szent képpel, felgyujtottak nehány gyertyát jobbról és balról is s
délutánonkint fölnyitottak egy kis, már réges-régen berozsdásodott
oldalajtót s ezen át lehetett bejutni a templomfiókba. Ezzel megbékült a
közvélemény. A nagy hajót pedig telerakták ládával, zsákkal. Üres
ládákból hosszú korlátot állítottak össze a nagy kapuval szemben,
olyformán, mint a hogy a vásárról-vásárra kocsizó gyolcsos tót állítja
össze a pudliját, a két végére betettek egy-egy festetlen asztalt s ide
költözött a vámház.
Mig a kerítésen tul délutánonkint öreg asszonyok mormogták az imádságot,
a nagy hajóban egymásra dobálták a sok holmit, kiabáltak a vámtisztek,
lökdösték a publikumot a szolgák s olyan csődület volt néha a sok
paksaméta körül, hogy fenn, a hol már a szines, boltozatos ablakok is
elvégződtek, ijjedten rebbentek össze a fecskék. Estefelé ideát is
felgyujtottak egy-két gyertyát. Ezek olyan karikát világítottak maguk
köré, mint a milyent akkor lát az ember, ha fáj a szeme. A mi azonkivül
sötéten maradt az óriás csarnokban, az csupa homály. Mikor a szolgáknak
egy-egy lusta napon jó kedvük támadt, pálinkát hoztak, körül ültek egy
kávés ládát s jó kis mulatságot csaptak. Ilyenkor énekeltek is és a
hangjuk a miatyánkkal egyszerre kavarogta be fenn a szürkeséget.
Ilyenkor esett meg egyszer az, hogy a kápolnából átbiczegett hozzájuk
egy öreg asszony. Sápadtan, remegve állott meg előttük. Alig állott a
lábán szegény, valami botforma mankóval támogatta magát, hogy el ne
essék. Szegény feje szederjes lett a nagy haragban s ha nem fél attól,
hogy elesik, meg is ütött volna valakit a botjával. Beszélni akart, de
nem tudott, mig egy kicsit meg nem pihent. Leült egy pamutos zsákra és
lihegett.
A szolgák előbb azt hitték, hogy valami dolga van itt az öregnek. Az
egyik fölállott a kávés láda mellől és a czéduláját kérte. Az öreg csak
intett, hogy menjen el, mikor nem értette meg, izgatottabb lett. Hagyjon
neki békét.
– Verje meg az Isten a holmitokat, nem kell.
– Hát mi kell, anyám? Keres valakit?
– Titeket kereslek, gazemberek. Odaát a mi Urunk Jézus Krisztus
keresztre van feszítve…
A legény hátranézett a társaihoz, nem értette meg mindjárt, hogy mit
akar az öreg. A többiek nevettek s még egy felállott közülök, hogy ő
neki is legyen valami része a beszélgetésben.
– Régen föl van már feszítve, anyókám…
Az öreg asszony mérges pillantást akart vetni rá és fölemelte a botját,
de aztán elfordult, mert érezte, hogy nem tud olyan dühösen nézni, a
hogy akarna. Inkább szorongott szegény. Megcsappant a vitézi kedve és
sóhajtott. Egy csomó jókedvü arcz vigyorgott reá. Közben bejött valami
szállítási vállalattól két ember. Ugy látszik, hogy mindennap
megfordulnak itt, mert bizalmas ismerős formán köszöntöttek be s
felültek a korlátra, a mig az irásaikat megvizsgálták.
Az egyik szolga mindjárt elmondta nekik is a dolgot, hunyorgatva a
szemével, hogy majd azok is értsék meg a tréfát.
– Az öreg itt ni, azt mondja, hogy odaát keresztre van feszítve a Jézus.
Az egyik vendég előbb megnézte az öreg asszonyt s aztán visszafordult a
többihez, tágra nyitva a szemét és eltátva a száját a nagy ujságra.
– Aztán él-e még? – kérdezte nagyon komolyan, de gyönyörködve a
hatásban. A többiek egyszerre teleszájjal kezdtek el kaczagni.
– A hát, hogy él-e? – kérdezték és egyenesen az öreg asszonytól
kérdezősködtek.
A szegény öreg már majdnem sirva fakadt s arra haragudott leginkább, a
ki ezt a nagy vigságot okozta.
– Téged is megver még az Isten, meg titeket is mind.
Felszedelőzködött, menni akart. Még várt, hogy hátha valaki visszahivja.
Mikor már senkise törődött vele, hirtelen visszafordult és rátámadt arra
a legényre, a kit legközelebb talált.
– Pedig még fiatal vagy, Istenfélő ember válhatnék belőled.
Imádkozhatnál még sokat.
A legény elfordult tőle és nevetett. A szegény asszony csüggedten állott
meg mögötte s keresett valaki mást, a ki meghallgassa.
Odaát a deszkafal mögött egy fiatalos, csengő hang énekelni kezdett,
valami fiatal pap jött el misézni.
Az öreg asszony térdre esett a ládák közt s mintha az egész lelkét
beletenné, buzgón, elfeledve maga körül mindent, imádkozni kezdett.
A legények egy pillanatra megállottak s mereven bámultak reá.
Mikor már sokáig tartott a csend, az egyik vállat vont s a kezébe vette
a vésőt, hogy fölfeszítsen egy ládát a szállító czég embereinek. Mig
dolgozott, komoran odavágta:
– Csinálja ugy mindenki a dolgát, a hogy tudja.


A FEKETE-LEÁNYOK.

I.
Hajnalban már erősen fagyott. Az ágakról, mintha valamennyi egy-egy
jégcsappal teletüzdelt eresz lenne, hosszu sorban csüngött alá a könnyü
füzérbe összefogózkodott zuzmara, messziről olyanforma volt a liget,
mintha szakállat eresztett volna. Az utak még szüzen kacskaringóztak
benne, fedve olyan tiszta fehér hóval, a milyent csak a deczemberi
hajnal szór a földre. Sehol semmi nyoma annak, hogy erre járt volna
valaki, csak leheletszerü finomságban válik ki itt-ott a fehérből
egy-egy lépés árnyéka, de már azt a sáros piszkos nyomot réges-régen
befödte a tisztaság, csak a helyéből maradt ott valami. Véges-végig
körül fut a rács, csupa tiszta csillogó ezüst, körülötte szalad el egy
kis havasi csermely, ez is olyan hullámosra van fagyva, mint a fehér
márvány s a nagy, mindent fehér köpenyegbe burkoló munka tovább folyik.
Nagy pehelyekben, sürün, lustán hull a hó.
A negyedik fasor után már utcza következik, ott már a város kezdődik.
Mindjárt tovább fiakkerállomás van, ha egy lónak eszébe jut kikapálni a
fagyos kövezetből egy kis meleget, idáig elhallszik a lármája. Körül
aztán csend mindenfelé, mig bele nem csipog a nagy néma világba egy éhes
proletár valamelyik gesztenyefa ágán.
A mint világosabb lesz, lassankint fölébred a csend. Egész csapat ember
tolakodik bele a hóba, elrontják a hosszu tiszta mezőt, az ut két felére
lapátolják a havat, a mi a munkájuk nyomán szürkül, piszkosodik és
olvad. A hol az ut körülkanyarogja a tavat, egy másik csomó munkás
fényesre simogatja a jeget. Benn a melegedő házban tüzet gyujtanak, az
ablakokról lepusztul a sok egyéjszakás virág, az ajtó elé kitolják a
szánkókat, egy számozott szolga álmosan dideregve rendez a korcsolyás
szekrényben s az ajtón át kiabál a tóra.
– Előre hé, előre!
Ez a seprőlegényeknek szól, mert egy pillanatra összeálltak s tenyerüket
melengetve beszélték meg ezt a czudar fagyot. Azután már gyorsan
végeztek. Valamennyi elindult a maga utjára, a mellüket nekifeszítették
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 12
  • Parts
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 01
    Total number of words is 4302
    Total number of unique words is 1843
    37.7 of words are in the 2000 most common words
    52.3 of words are in the 5000 most common words
    58.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 02
    Total number of words is 4357
    Total number of unique words is 1812
    36.3 of words are in the 2000 most common words
    49.5 of words are in the 5000 most common words
    55.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 03
    Total number of words is 4335
    Total number of unique words is 1730
    36.5 of words are in the 2000 most common words
    51.8 of words are in the 5000 most common words
    57.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 04
    Total number of words is 4307
    Total number of unique words is 1891
    35.1 of words are in the 2000 most common words
    48.8 of words are in the 5000 most common words
    55.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 05
    Total number of words is 4305
    Total number of unique words is 1898
    35.5 of words are in the 2000 most common words
    48.5 of words are in the 5000 most common words
    55.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 06
    Total number of words is 4433
    Total number of unique words is 1776
    34.7 of words are in the 2000 most common words
    47.9 of words are in the 5000 most common words
    54.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 07
    Total number of words is 4391
    Total number of unique words is 1805
    36.4 of words are in the 2000 most common words
    50.6 of words are in the 5000 most common words
    57.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 08
    Total number of words is 4328
    Total number of unique words is 1812
    37.3 of words are in the 2000 most common words
    51.0 of words are in the 5000 most common words
    56.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 09
    Total number of words is 4382
    Total number of unique words is 1773
    36.1 of words are in the 2000 most common words
    49.6 of words are in the 5000 most common words
    56.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 10
    Total number of words is 4322
    Total number of unique words is 1785
    36.2 of words are in the 2000 most common words
    51.1 of words are in the 5000 most common words
    58.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 11
    Total number of words is 4349
    Total number of unique words is 1919
    33.5 of words are in the 2000 most common words
    46.3 of words are in the 5000 most common words
    53.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 12
    Total number of words is 4231
    Total number of unique words is 1838
    34.7 of words are in the 2000 most common words
    48.3 of words are in the 5000 most common words
    55.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 13
    Total number of words is 4353
    Total number of unique words is 1817
    35.3 of words are in the 2000 most common words
    50.0 of words are in the 5000 most common words
    57.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 14
    Total number of words is 4328
    Total number of unique words is 1774
    35.7 of words are in the 2000 most common words
    49.4 of words are in the 5000 most common words
    55.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 15
    Total number of words is 4330
    Total number of unique words is 1881
    34.6 of words are in the 2000 most common words
    47.7 of words are in the 5000 most common words
    54.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 16
    Total number of words is 390
    Total number of unique words is 228
    56.5 of words are in the 2000 most common words
    70.3 of words are in the 5000 most common words
    77.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.