Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 07

Total number of words is 4391
Total number of unique words is 1805
36.4 of words are in the 2000 most common words
50.6 of words are in the 5000 most common words
57.2 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
– Gyerek. Itt találtam az uton. Elhagyta valami cseléd. Bizonyosan
cseléd… Azaz, hogy… A pólyát nézegette Glück s arra mondta, hogy: –
azaz, hogy. A vánkos tudniillik még fehér volt, rendes, frissen vasalt
szalagokkal átkötve s körül csipkés.
– Minek nyultál hozzá? – kérdezte az asszony s most már fölkönyökölve
maga is a gyereket nézte. – Add ide.
Az ura odaadta s a gyerek is rámeresztette a szemeit. Az asszony
tapasztalatlanul babrált vele. Óvatosan tette rá a kezét, pedig sovány
és könnyü volt már a karja s uras, vékony kéken erezett fehér bőrü volt
a keze. Borongós ellágyulás volt a pillantásában, s a hogy ráhajolt a
gyerekre, összecsavarodott a szive.
– El kell vinni a rendőrségre. – Ezt már ugy mondta, mintha nem volna
egész bizonyosan meggyőződve arról, hogy ezt kell tenni. – Elvész az
egész délelőttöd. Aztán még faggatnak…
– Ki kellene bontani. Valami irás csak akad mellette.
– Nem azért hagyta el az anyja, hogy irást adjon róla.
– Hát meg lehet nézni.
Az asszony felült az ágyban s maga elé fektetve a gyereket, kioldozta a
pólyát. A gyerek rugdalózni kezdett s szines papirosok gurultak le
mellőle a földre. Glück fölszedte s elképpedve mutatta az asszonynak.
– Pénz.
Aztán megolvasta. Három tízforintos volt, meg négy ötös. A mécscsel
bevilágított még az ágy alá is, de több már nem akadt. Csak egy czédula.
– Nézd csak – s odamutatta az asszonynak, ő maga pedig az asztal felé
indult, hogy megkeresse a szemüvegét. Az asszony a mécses világánál
elolvasta az irást. Két szó volt az egész. – Az övé… – Ez volt fura nagy
betükkel rárajzolva a papirosra. Aztán semmi, se elől se hátul…
– Hát persze, hát persze – monda Glück a papirost vizsgálva. Persze,
hogy az övé. Nem veszi el senki. Az ágy lepedőjéről levilágítottak a
bankók. Az asszony egy kis fészket gyurt az öklével a párnába s odatette
a pénzt. A gyermek ujra sírni kezdett s a kis vörös ember hol a pénzre
nézett, hol meg reá. Egy kis irigység volt a pillantásában s méltánylás,
hogy: – ime, ilyen piczi s már van neki pénzecskéje.
Valami kis tejecskéről kellett azonban gondoskodni, mert a gyerek most
már nem akart elhallgatni. Glücknek azonban semmi pénze se volt. Az
orvosságra minden ráment. Kapupénzre se tellett már, a mikor kiment. Az
asszony huzakodva nyult a pénz után, de mégis kiadott a fészekből egy
ötöst. Az ura ránézett s csóválta a fejét.
– Az övé. Az van a czédulán, s máris hozzányultunk.
– Majd visszateszed. Csak nem hagyjuk éhen veszni.
A kis félszeg vörös ember megint nekilódult az utczának. Bögrét lóbált a
kezében. Visszafelé már csoszogva jött. Mind a két szemével a tejet
vigyázta, hogy ki ne locsogjon s ügyetlenül magához ölelte a bögrét.
Valamin azonban elmosolyodott, a mig jött s a mikor benyitotta az ajtót,
az volt az első kérdése:
– Fiu, lány?
– Lány.
Megint derüsen biczczentett a fejével a pénz felé.
– Már van neki. Bizony.
Az esetben élénk részt vett az udvar is, de csak ugy tiz óra tájban, a
mikor a kis leány felébredt az asszony mellett az ágyban és iszonyatos
sírásban tört ki. Mig az asszony fölkelt és megmelegítette a tejet, abba
idő telt el s azalatt a gyerek visítva hánykolódott az ágyon. A hangja
kihallszott, tulvergődött mindenféle gyereksíráson, a mivel pedig tele
volt az udvar s a sok piszkos ajtó mögül asszonyok jöttek elő.
Csodálatosképpen egy sovány se akadt köztük. Csupa nagy,
nekiszélesedett, közösen, egyformán piszkos, lompos asszony, s a ki
máskülönben alig beszél. Csak ténfereg erre-arra az udvarban, egyforma
unalomban, egyformán hanyagul, valósággal belefásulva a nyomoruságba, a
mi már nagyobb se lehet, meg kisebb se. Éltek, hogy este elbujjanak,
reggel mosdatlanul, fáradtan ujra ébren szuszogjanak estig és hogy soha
ne történjék a nap alatt számukra semmi ujság… az uj gyerekek rikítottak
ki egy-egy üveggel meg papirossal vegyesen beragasztott négy kis szemü
konyhaajtó mögül, az se ujság. A nyomoruságban hamar megterem a gyerek.
Hanem a Glückéknél… Erre összenéztek s délfelé egyik-másik be is
kopogott a handléékhoz, ámbátor hogy zsidók.
Az asszony önérzetesen mutatta a pénzt.
– Valami egészen roszféle még sem lehet, a ki elhagyta, – mondta. –
Gondoskodott róla. Ha felcseperedik, lesz neki valamije. Nem sok, de ha
ügyesen forgatja…
Az asszonyok bólogattak, hogy: bizony, bizony s széles, nagy képükön
bizonyos megkülönböztetett tisztelet áradt el, a hogy a gyerekre néztek.
Megtapogatták a vánkost és a czihát, rajta meg a csipkét… A nagy
nőstények szeme tartózkodva, az állat hódolatával simogatta meg a kicsit
s egy asszony foszlott, alig itt-ott összegombolt réklije alól
kibugygyant a szép, nagy teli kebel.
– Adja ide. Majd adok én neki egy kis igazit.
– Szegényke, – mondta egy másik asszony.
– Szegény a pokolba. Van ennek pénze.
Glücknek rosz napja volt. Semmi üzlete se akadt. Előbb el kellett volna
adni a holmit, azután vásárolni mehetett volna szerte mindenfelé. De nem
volt vásár. Hitelbe akartak venni egy s mást, de nem mehetett bele az
alkuba. Mondta, hogy az asszony már régen beteg. Mindent fölesz a patika
s most még ez a gyerek is itt van… S szorongva ment haza. Az asszony
majd nem szól semmit, az asszony megérti, ha nem tud pénzt előadni, mert
hát ismeretes az üzlettel. Tudja, hogy nem megy, sehogyse megy, hanem
mégis van költség. Az orvosság is… Esetleg még tart, de az is meglehet,
hogy be kell adogatni. Aztán, aztán… megizzadt, a mig hazaért az
Örömvölgy-utczába.
Mig végigment az udvaron, az jutott az eszébe, hogy majd ad kölcsön pár
hatost a kis lány. Elvégre máris sokat bajoskodott vele. Hazaczepelte,
elszaladt tejért, holnap is fel kell majd kelni csak miatta, mert reggel
bizonyosan megköveteli a magáét, aztán meg az Isten tudja, hogy mi lesz
ezután. Az asszony nem képes a munkára. Talán mosni is kell majd arra a
gyerekre. Sok mindenféle rongyot. Csak kérhet tőle kölcsön pár hatost.
Visszaadja, a mint lehet. Ha csak egy kicsit megengedi az üzlet…
Ugy vette el a pénzt, hogy az asszony nem is látta s mikor a tejet
hozta, magának is vásárolt egy szivart. A mikor aztán végzett az
asszonynyal is, meg a gyerekkel is, kiült dohányozni az ajtó elé.
Holdvilág sütött le a pocsolyás, szürke négyszögre s körül a konyhákból
mások is kijöttek. Elől a házmesternél harmonika szólott s egy lány
kaczagott, mintha csiklandozták volna. Különben komor, csendes este
volt, a miben átbeszéltek egymáshoz a lakók.
– Megszaporodtak, Glück ur? Meg? – kérdezte az az asszony, a ki délelőtt
enni adott a maga duzzadt kebeléből a gyereknek.
– Meg. Lányunk van. Most már csak egy kis jobb mód is kellene hozzá.
Az asszony ugy bólintott, mint a ki érti már a dolgot. Mások is
átszólottak.
– Van annak mire támaszkodni…


PINTYŐKE

I.
A Sármás ur fia valami hat szekundával fejezte be a mult iskolai
esztendőt. Jövőre a gimnáziumba kellett volna mennie, erről azonban
egyelőre szó sem lehetett. Az iskolában azt mondták Sármás urnak, hogy
legokosabban teszi, ha nem erőszakoskodik az iskoláztatással. Nem arra
való a fiu. A hogy az apja mellett ott állott a gyerek az igazgatóság
szobájában, az orrán át szipogva felvigyorgott az apjára, mintha azt
mondta volna: – no látod. Ha én nem voltam képes bebizonyítani, hát ime
mondja a tanár ur is. – Azt is mondta a tanár, hogy talán a mühelyben
hasznát vehetné Sármás ur a gyereknek. A mesterségbe beletörné magát,
különösen, ha könnyebb munkára fognák, a mihez nem kell észbeli
foglalatoskodás. Sármás ur szabó volt tudniillik, szép nagy mühelyben a
gazda. Ismeretes derék mesterember, a ki egy kis pénzecskét is
összegyüjtött már magának. A mint kiment az iskolából, kézen vezetve a
gyereket, egy-két fiatal tanár jött szembe, a kik köszöntötték. Némelyik
mintha adósa lett volna, hirtelen tovább állott.
A fiu majdnem a válláig ért a kis szőke embernek. Nehézkes topogásu nagy
gyerek volt. Inkább ő huzta maga után az apját, a ki apró lépésekkel
szaladt mellette. Ha birokra keltek volna, meg is verte volna. Nyers,
buta, nagy erő látszott ki belőle. Hosszu, vastag karjain megfeszült a
kabát ujja s a keze, a mit maga mellett lóbázott, aránytalanul nagy
volt, bütykös, feketére barnult ujjakkal, a melyek ha ökölbe szorultak,
iszonyatosat tudtak volna ütni. Az arczán pedig semmi se volt a
gyermekarcz beszédességéből, csak a keskeny homlokán gyülemlett meg egy
csomó ráncz, a miből konok vadságot lehetett kiolvasni s a homlok a
redők alatt hirtelen behajlott, ráfeküdt az agyra… Az apja egy-egy
pillantást vetett rá, mintha félne tőle s töprengő, elkényszeredett
arczczal pusmogott magában: – mit csináljak, mit csináljak…
Egyelőre semmit se csinált.
Nem volt kedve ahhoz, hogy valamit kezdjen, mert nem remélt már ettől a
gyerektől semmi jót. Nem is tudta, hogy hogyan került közéjük egy ilyen
monstrum, elbámészkodott rajta, ha nézte. A felesége kicsi, gyenge
asszony, ő maga is vézna, beteges ember. S aztán egyszerre
megtermékenyül a házasságuk és világra jön ez a medvebocs. Azóta se
képesek arra, hogy embert faragjanak belőle. Tizenegy esztendős korában
jutott el a fiu odáig, hogy most már döczögősen és nagy verejtékezéssel
olvasni tud, a más ember gyereke pedig repül át az osztályokon, már
latin iskolába jár, viszi haza az apjának meg az anyjának a sok örömet.
S a szegény szabómester el-elszomorkodott azon a kérdésen, hogy mi lesz
a fiából, több azonban nem igen telt ki tőle, mert nagyon elfoglalta a
mühely. Az asszony pedig képtelen volt arra, hogy beleszóljon a gyerek
életébe. Régi betegségek kinozták, a mikben a fiu születésének is része
volt s néha forró nyári napokon is dideregve huzódott meg a divány
sarkában, mint valami megtépázott beteg madár. Fáradtan mondott a
cselédeknek egyet s mást és beteges remegés fogta el, ha a gyermek
végigment a szobán. Egyszer tudniillik megpróbálta azt, hogy erélyesen
bánt el a fiuval. Pofon ütötte s az asztal alá lökdöste, hogy ott várja
be az apját, a ki majd megtanítja a becsületre. A fiu pedig a kályhához
rohant s egy hasáb fával vette üzőbe az anyját végig a szobákon. Éppen
csak hogy valahogy elmenekülhetett.
A fiu pedig kiszabadult az utczára ujra. Néha mondta a szabó az
asszonynak, hogy valamit kellene vele csinálni, de ennél tovább nem
jutottak. Lassan odafejlődött a tartózkodásuk, a mivel egymásnak a
gyermeket megemlegették, mintha szégyenlették volna, hogy csak ilyen
ivadék telt ki tőlük. A kis szabó szeme megtelt könynyel, az asszony is
keserveset sóhajtott s egyik erre ment, a másik arra, csakhogy ne lássák
egymást. Azután meg szemrehányások is következtek. Előbb csak a
keserüségnek egy-egy olyan pillanatában, a mikor már képtelenek voltak
visszafojtani magukba a mondanivalójukat, később pedig mindig. Az ember
nem szivesen ment haza, az asszony bujt előle. Analizálták magukat és
egymást, hogy kinek a vére a gonosz s mivel hogy nagyon közönséges
gondolkozásu emberek voltak, nem is képzelték el másképpen a reájuk
nehezedett csapást, mint hogy valamelyikükben rejtett vétkek lappanganak
s azok költöztek át a fiuba. Lassan-lassan azt vette észre a szabó, hogy
gyülöli azt a gyönge, fázékony asszonyt, a ki otthon motoszkál erre-arra
és csak költség és teher és alkalmatlanság. Abban az időben goromba,
minden csekélységre felfortyanó, hirtelen mérgü ember lett a szabó. Az
ágyát kivitette az ebédlőbe, egyedül aludt. Pedig az asszony már hozzá
volt szokva ahhoz, hogy betakargassa éjszakánkint és odaadja neki
szorongatni a kezét, hogy ha rosz álmok bántották.
A fiuval azonban még se lehetett csak ugy röviden végezni. Jött, ment,
irtózatos étvágygyal rohant haza, ha megéhezett, látták, hogy létezik,
akármennyire szeretnék is letagadni. Sok panasz is érkezett reá.
Valósággal az utcza haramiája lett… Nyár is lett, forró nyár, maga az
ellankadás. Izzott a mühely, a ház, este ha a nap már lement, lomha
nehéz éjszaka telepedett a városra. Menni kellett valamerre. Sármás ur
elhivatta az orvosát is és hosszasan tanácskozott vele. Ő nem hagyhatja
itt a mühelyt, arról szó se lehet, hogy valami messze fürdőre küldje az
asszonyt, a viszonyok egyáltalában nagyon sulyosak manapság az
üzletemberre nézve. Éppen csak ugy engedhet meg magának meg a
családjának egy kis friss levegőt, ha közel kapja. A hova este kimehet
és a honnan reggel bejöhet. Az orvos azt mondta, hogy az asszonynak ugy
se fürdő kell, hanem melegség, süsse a nap, hogy izzadjon szegény…

II.
Sármás ur felült egy kis vonatra, a mi a nagy államvasuti épület
árnyékában huzódik meg, mintha védelmet keresne s elindult valamiféle
nyári lakást nézni. Nem nagyon urasat, nem is igen drágát, de verandát
követelt és kertet. Alkudott jobbra-balra, de véglegesen nem állapodott
meg egy udvarban sem és estére fáradtan érkezett vissza a mühelybe. Nem
igen volt megelégedve az utjával s hogy leült a hosszu szabóasztal mögé,
visszatért az agyába az a tépelődés, hogy voltaképpen mit is akar ő a
beteg asszonynyal meg a fiával. Itt vagy ott élni velük, nem-e mindegy?
Egyformán ijesztő s valami ut volna jó, a melyen el lehetne indulni
másfelé.
Egy fiu jött a mühelybe egész csomó nadrággal a vállán. Klein Simon
volt, talán tizenkét esztendős fiucska, a Klein Adolf gyermeke. Sármás
ur ismerte, neki dolgozott darabszámra az öreg Klein s a fiu hordta haza
a munkát különösen vakáczió idején. Máskor nem igen vonta el az apja a
könyvek mellől. Sármás ur irigyelte a rongyos kis szabótól a szép,
ragyogó szemü, okos gyereket s a fiuval kurtán, ridegen bánt el, csak
hogy ne ácsorogjon sokáig a boltban s ne fájjon a Sármás ur szive, ha
nézi. Most azonban beszélgetni kezdett vele:
– No Simi, hát hogy vagyunk a bizonyítványnyal?
A fiu mosolyogva nézett reá és büszkén felelt:
– Tiszta jeles.
Sármás ur elborulva nézett reá, de gyönyörködött is a gyermekben. A
nadrágzsebében pénz után keresgélt, meg akarta ajándékozni s azalatt egy
terv formálódott meg az agyában. Ezt az eszes kis ficzkót megszerzi a
fia mellé a nyárra. Csinál belőlük egy kettős fogatot, a minek az egyik
lova tunya, makacs és roszindulatu, a másik pedig egész helyes kis
lovacska. Mig a kocsit rángatják, talán ragad valami a másikre ennek az
eszéből. A hirtelen támadt remény földerítette. Egy koronát adott a
gyereknek s megkérdezte tőle:
– Ismered-e az én fiamat, a Jóskát?
– Igen. Egygyel alattam jár.
– Rosz diák.
A gyerek elpirult s nem szivesen, huzódozva felelt.
– Hát nem jó, azt mondják.
– Eljönnél-e hozzánk a nyárra, ki a falura, játszani vele?
A fiu gondolkozott s Sármás ur tovább beszélt, hogy legyőzze benne az
idegenkedést.
– Jó dolgod lesz, azután meg szeptemberben adok neked husz forintot.
Megveheted a könyveket, a csizmát télire, meg a sapkát.
– Beszélek apámmal – mondta a gyerek és kiszaladt a boltból. Köszönni is
elfelejtett, de elég hamar észrevette magát, mert pár lépésről
visszaszaladt s a küszöbről bekiáltott a mühelybe: – alásszolgája,
alásszolgája…
Másnap ujra felült a kis vonatra Sármás ur és most már tovább ment egy
faluval. A kocsmában üres lakás után kérdezősködött s kapott is egy
csomó czimet mindenféle utczákban. Ahogy kilépett az ajtón, már el is
felejtette valamennyit s csak megindult fölfelé a templomtorony
irányában. Majd csak kijut valamerre. Aztán betért jobbra, balra,
nézegette a kerteket, a czédulákat kereste a kapukon, hogy melyik ház
kiadó, de nem igen talált semmi olyan lakást, a mi neki alkalmas lett
volna. Arra állott meg egy keskeny, a sürü nagy fák árnyékában sötétes
utczában, hogy egy kis leány szalad utána. Fekete ruhában volt a gyerek
és mezitláb, de a lábacskái fehérek, formásak, uri lábacskák s a hogy
megszólította, az is nevelésre vallott.
– Lakást tetszik keresni az uraságnak?
– Azt.
– A mamám kiadja a házat. – A kezében levő félig tele üvegre mutatott. –
Eczetért voltam a boltban s mondták, hogy lakás tetszik az uraságnak.
– Hol lakik a mamád?
– Csak itt ni.
– No eredj előre.
A gyerek megindult előre, de vissza-visszanézve beszélgetett is.
– A mamának már nagy a ház, meg nekem is nagy. A papám meghalt és
eladtuk a kocsit s most a kis házba megyünk a kert végébe én meg a
mamám, ha tetszik az uraságnak a nagy ház…
Hangos, de lágy szavak hallszottak vagy négy-öt házzal előbbről. Egy
asszony kiabált le az utczára inkább aggodalmasan, mint haraggal.
– Pintyó, Pintyó! Hol maradsz már?
A gyerek felelt:
– Megyek mamám.
Sármás ur csodálkozva kérdezte meg a gyereket:
– Pintyó? Micsoda név az?
A gyerek visszafordult s nevetve adta meg a felvilágosítást.
– Pintyőkének hiv a mamám, de néha csak ugy röviden mondja: Pintyó.

III.
Magas, kövérkés testü, koromfekete haju asszony várt rájuk a kertajtó
mögött. Nem volt szép, de maga az egészség. Az arcza majd kicsattant
csillogó nagy fekete szemei alatt, a bőre lesült a napban s csak a ruha
felgyürt ujjai és a nyakán a kissé félrelibbent gallér alul világított
ki párnásan, fehéren. Egy kicsit nagy volt a szája, de az ajkai pirosak
és duzzadtak s remek fogak villogtak ki közülök, a mikor az asszony
beszélni kezdett. Sármás ur rátapadt a pillantásával s forróságot érzett
az agyában, a mi lassan-lassan a mellére szállott s majd
megfullasztotta. Hiába várta az asszony, hogy köszönjön, a mikor
megszólította, akkor is csak zavartan hebegett:
– Hogyne, hogyne, a lakást nézni, igen…
De csak az asszonyt nézte. A kis gyönge, szőke embert megragadta mint a
mágnes, ez a szép nagy darab egészség. Tátogatta a száját utána, mintha
szomjazna és a hogy ott botorkált mögötte, az járt fejében, hogy mi baj
lenne abból, ha rávetné magát és kiszivná belőle a lelket… Támolygott.
Az asszony bámulva nézett rá, a mint inkább lehullott, mint leült egy
székre.
– A meleg – mondta Sármás ur – és sokat gyalogoltam. Nem vagyok
hozzászokva.
Az asszony mosolygott. Egy kicsit mintha le is nézte volna ezt a
támolygó embert.
– Persze, a pestiek…
Sármás ur azonban felpattant és mosolyogva mentegetőzött!
– Dehogy kérem, birom én, csakhogy már az egész falut összejártam. –
Körülnézett és nagyon meg volt elégedve. – Itt szép és nagysád hol
laknék aztán?
– A kert végén is van egy kis ház. Egy szoba az egész…
– Olyan messze!
– Nincs az messze…
Sármás ur észrevette, hogy eljárt a szája a nagy érdeklődéssel és félve
vizsgálta az asszonyt, hogy vajjon nem haragszik-e? Hogy jóvá tegye a
hibát, zavartan kapkodott mentség után:
– Mert szeretném, ha a feleségemet szives jóindulatába fogadná. Beteg
szegény, hosszu neki minden ut.
– Mi a baja?
– Afféle asszonybaj…
Már a kertben sétáltak a kis ház felé. Egyszerü, fehérre meszelt négy
fal volt, de valósággal lugas közepében. Összeborultak fölötte a fák s
benn a szobában hüvös, kellemes homály fogadta őket. A férfi tikkadtan
állott meg az ajtóban s csak akkor merészkedett bennebb, a mikor az
asszony hosszan, kérdőleg pillantott reá s megijedt attól, hogy mindjárt
kineveti ez a szép nagy nő.
Aztán még beszélgettek egy fél órát. Lábaik alatt motoszkált a gyerek,
hol az egyiknek, hol a másiknak csacsogott valamit és a vendég
elszomorodva gondolt arra, hogy mindjárt el kell menni. Az asszony
elmondta, hogy a férje állatorvos volt, három hónappal ezelőtt halt meg
és hogy derék ember volt a megboldogult. Megmutatta az arczképét is. Kis
vörhenyes emberkét, rosszul szabott, hosszu fekete kabátban. A szabó
elmosolyodott s a mikor elment, már nem annyira a szép asszony képe
kisérte le a hosszu homályos uton, mint inkább az uráé s a hogy egy
kicsit elbizakodottan mosolygott, mintha azt mondta volna: – Ezzel ugyan
fölveszem a versenyt.

IV.
Párnák között hozták ki az asszonyt a falusi házba. Az ura czepelte
volna be a szobába, de nem birta. Arra szaladt elő a másik asszony a
hátsó házból, de nem tudott mindjárt hozzányulni a törékeny portékához.
Mintha attól félt volna, hogy eltöri. Az pedig rábámult a kocsiról s
tátva maradt a szája, a hogy nézte. Egyszerre mintha igen nagyon
elszomorodott volna. Az urát kereste, az azonban azzal bajoskodott, hogy
a kocsi hátuljáról a ládákat oldozta le. Senki se szólott egy szót se.
Mintha farkasszemet nézett volna egymással az egész kétféle társaság. A
kis lány az anyja szoknyája mögül a fiukra kandikált ki, az asszonyok
pedig hallgatva meresztették egymásba a szemeiket. A nagy, az erős
inkább csak azon a gyülölködő pillantáson bámult el, a mivel végigmérte
a másik. Végre is szó nélkül visszahuzódott s aznap nem is látták.
Sármás ur este szemrehányást is tett a feleségének a különös
viselkedésért és az asszony nem is védekezett. Feje lapos, sovány
keblére hanyatlott s arra se pillantott fel, hogy az urából dült a szó,
csupa szidalom.
Három-négy napig mintha mindenki maga-magának akart volna élni. A két
fiu elkerülte egymást, a két asszony is, a férfi mind a kettőt s
szótalan, csöndes kis bujdosó lett a kertben, a sok sürüségben a szép
asszony gyermeke. Mintha a fiuk után kémlelt volna még mindig azzal a
kandi pillantással, a hogy a megérkezésüket kileste, de ha a közelébe
jutott valamelyiknek, eliramodott könnyedén, mint valami őzfiók. A fiuk
kurtán felelgettek egymásnak s a melyik tehette, megszökött a másiktól.
A kis idegen, a vendég türelmetlen lett, ha nyomában czammogott a másik,
amaz pedig tétován ödöngött erre-arra, törve, tépve maga körül a
gallyat, ha a gyermek után járt s a gyér hajáig kivörösödött az egész
feje, ha a kis fürge lábak eliramodtak előle. Lassan ment a barátkozás,
mikor már egy-egy közös uzsonnát ettek a gyerekek, szólottak egymáshoz,
de félénken, tartózkodva, hosszan végigméregetve egymást egy-egy sunyi
pillantással. A két asszony le-leszólott hozzájuk a verandáról, hogy ne
legyenek olyan vadak. Ők is összeszoktak tudniillik valahogy s ketten
várták meg Sármás urat este. Olyankor aztán a szép asszony hazament. A
másik, a beteg lélekzetét is visszafojtotta a csendben, hogy hallja a
lépéseit meg a nyikorgást, a hogy megfordul a zárban a kulcs. Félt az
éjszakától meg a sötétségtől, a miben nem tudja az ember, hogy mi van s
remegve, fáradtan dült be a sok dunyha közé az ágyba.
Mellette a másik szobában aludtak a fiuk, tovább mögötte, a kert
felőliben az ura, a ki azonban néha nem is jött haza este. Azt mondta,
hogy nem érdemes. Igen későn jöhetne és hajnalban már mennie kell.
Kezdődik a szezon, roppant sok felöltőt rendeltek az urak meg őszi
ruhákat. Uj holmi jött Brünnből, Angliából, pénzbajok is vannak… S ha
jött, gyakran ott marasztotta a szép asszonyt és az asztalon áthajolva
beszélgettek egymással. Nem csináltak semmi illetlent, dehogy, hanem a
hogy a férfi belenézett az asszony szemébe, az maga volt a bün. A
feleség rajtukmeredt és nézte őket, néha azon a mérgen gondolkozott, a
melylyel elemészti majd magát, ha nem lesz többé övé az ura, másszor meg
iszonyu düh és elkeseredés marczangolta s esküdözött magában, hogy nem
adja oda másnak a férjét. Az övé. Ha tetszett neki egészségesen, tessék
betegen is. Egy-egy ilyen roham majd megfullasztotta.

V.
Egy este megint nem jött haza az ura. Valami különös éjjel következett
aztán. Muzsika volt benne meg táncz, aztán mindenféle lármák, a
zümmögéstől az ordításig, de minden nagyon messze, éppen csakhogy
átszürődött valahogy az ablaküvegen. Egyszerre felriadt. A szomszéd
szobában dulakodtak a fiuk. Valamelyik a falnak esett, hogy megremegett
bele a ház. Ez az övé lehetett, a másik, kis szikár gyerek nem esik
olyan nagyot. Aztán csend lett, csak mormogás hallszott ki az ajtón át,
olyanforma, mint ahogy az elvert vad dörmög még a ketreczben. Nem tudta
behunyni a szemeit. Az járt a fejében, hogy milyen szörnyen
szerencsétlen ez a gyerek. Semmije sincs, csak nagy állati ereje és
azzal se tud bánni. A kis vézna gyerek megveri. Ezen elszendergett. Arra
rezzent fel ujra, hogy az ura hangját hallja. Bizonyos benne. Egy-egy
szót is megértett a beszédéből. Egy ideig még figyelt s a mikor ujra az
ismerős hangot hallotta, kiugrott az ágyból. Észre se vette, hogy
mennyire megnövekedett egyszerre az ereje. Magára kapott valami ruhát,
még arra is gondja volt, hogy sötét szinü legyen, lassan felnyitotta az
ablakot s kimászott a kertbe. Hallgatózott, elindult hátra, mindenütt a
rácshoz lapulva, a málnabokrok között. Lépésről lépésre megállott és
figyelt. Ugy kell lenni, hogy a szél kapta el a hangokat, mert egyszer
tisztán hallotta a beszédet, máskor nem. Mikor a kis házhoz ért,
meglapult a bokrok alján és várt.
Egyszerre most már egészen közelről hallotta az urát. Lázasan, sietve
beszélt:
– Ha az ember elhibázta az elsőt, fel lehet bontani. Miféle igazság
volna abban, hogy amig csak élek, egy beteghez legyek lánczolva. Nem
vagyok még vén, maga se dobta még el magától a boldogságot, hát álljunk
össze.
Valami halk hang felelt reá, azt nem lehetett hallani. Aztán ujra a
férfi beszélt:
– Hát élet az, hogy én igy bujkáljak? Nem is illik hozzám. Azt mondom
neki, hogy: elég volt. Megérti, van esze hozzá. Megszerettem magát abban
a pillanatban, a mikor először megláttam…
Az asszony a bokrok között egymásba kulcsolt kezeire ejtette a fejét s
kétségbeejtett elhatározással mormogott magában: – megértem, megértem.
Aztán nem akart többet hallani. A hogyan jött, visszakuszott az uton a
házig, átvonszolta magát az ablakon be a szobába s visszafeküdt az
ágyba.

VI.
Egymásutánra két vörösbetüs ünnep is következett és Sármás ugy ment ki,
hogy mig ujra munkanap nem lesz, be sem megy a városba. Az éjszakára
csendes, derüs, nem is igen forró augusztusi nap igérkezett. A nagy
kert, köröskörül a fák, le az utczán végig a két sor nehéz koronáju
tölgy párállott és mintha mindenki nagyon jól érezte volna magát,
megteltek, kigömbölyödtek az arczok. Megelégedés telepedett rájuk. Lenn
a faluban már hajnalban harangozni kezdtek, zászlós menet indult ki a
templomból, az énekük felhangzott és sok idő óta először, minden
támogatás nélkül, a maga lábán tipegett ki a reggelihez a beteg. Az ura
csodálkozva nézett reá, meglepte az arcza szine és mosolyogva közeledett
hozzá.
– No, ilyen frissen. Ej haj…
Az asszony is jókedvüen intett vissza, hogy: bizony, nagy egészség lakik
benne. Átjött a szomszédasszony is friss, szép feketében, a minek az
alján körül vékony fehér szalagok röpködtek. Csak a gyerekek huzódtak el
háromfelé hárman. A kis leány meg a vendég közelebb egymáshoz, egy
hosszu pad két végén, a veranda alatt ült s messze a bokrok közül
egyedül botorkált elő a fiu. Visszahuzódott meg ujra előrejött, aztán
sok tétovázás után lassan megindult a pad felé. Mire közelért, a kis
leány a másik fiuhoz szaladt és lebujt melléje. A fiu felállott és ugy
várta a másikat, mintha most mindjárt kész volna megküzdeni vele. Az
azonban kerülte a pillantását, inkább a pad mögé akart jutni. A leány
ki-kipillantott rá a fiu háta mögül s remegve huzódott el előle.
Egyszerre ordítva tört ki a düh a fiuból.
– Beléd ütök egy kést. Beléd ütöm, ha nem velem játszol.
A szép asszony fölsikított a verandán s lerohant a lépcsőkön. Sármás is
utána és nyakonfogta a fiut.
– Mit beszélsz?
– Beléütöm a kést.
A férfi összeszedte minden erejét s fölvitte a fiut a verandára, közben
a mikor nem akart menni nagyokat vágott az öklével az arczába, fejére, a
hol érte. Aztán a konyhába lódította s innen a kamrába. Közben magából
kikelve ordított rá: – majd megtanítalak, megtanítalak! Rácsukta az
ajtót s indult kifelé, de utjába állott az asszony. Most már ujra
halotthalvány volt az arcza s tántorgott, a mint a verandán s a keskeny
porondos uton végig maga után vonta a férfit ki az utczára, hogy egészen
egyedül legyenek. Tovább már nem birta. Leroskadt a ház előtt a padra és
suttogva, gyorsan, hogy egyszerre sokat tudjon mondani, beszélni kezdett
az ura füléhez hajolva:
– Megszabadítalak tőle, magamtól is. Már gondolkoztam is rajta. Ne
beszélj. Hallottalak jól a mult éjjel.
A férfi föl akart ugrani a padról s rémülten szólott az asszonyra:
– Berta – de az asszony belekapaszkodott s nem engedte meg, hogy
elmenjen.
– Ne beszélj – folytatta. – Neked van igazad. Egészséges, derék ember
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 08
  • Parts
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 01
    Total number of words is 4302
    Total number of unique words is 1843
    37.7 of words are in the 2000 most common words
    52.3 of words are in the 5000 most common words
    58.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 02
    Total number of words is 4357
    Total number of unique words is 1812
    36.3 of words are in the 2000 most common words
    49.5 of words are in the 5000 most common words
    55.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 03
    Total number of words is 4335
    Total number of unique words is 1730
    36.5 of words are in the 2000 most common words
    51.8 of words are in the 5000 most common words
    57.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 04
    Total number of words is 4307
    Total number of unique words is 1891
    35.1 of words are in the 2000 most common words
    48.8 of words are in the 5000 most common words
    55.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 05
    Total number of words is 4305
    Total number of unique words is 1898
    35.5 of words are in the 2000 most common words
    48.5 of words are in the 5000 most common words
    55.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 06
    Total number of words is 4433
    Total number of unique words is 1776
    34.7 of words are in the 2000 most common words
    47.9 of words are in the 5000 most common words
    54.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 07
    Total number of words is 4391
    Total number of unique words is 1805
    36.4 of words are in the 2000 most common words
    50.6 of words are in the 5000 most common words
    57.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 08
    Total number of words is 4328
    Total number of unique words is 1812
    37.3 of words are in the 2000 most common words
    51.0 of words are in the 5000 most common words
    56.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 09
    Total number of words is 4382
    Total number of unique words is 1773
    36.1 of words are in the 2000 most common words
    49.6 of words are in the 5000 most common words
    56.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 10
    Total number of words is 4322
    Total number of unique words is 1785
    36.2 of words are in the 2000 most common words
    51.1 of words are in the 5000 most common words
    58.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 11
    Total number of words is 4349
    Total number of unique words is 1919
    33.5 of words are in the 2000 most common words
    46.3 of words are in the 5000 most common words
    53.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 12
    Total number of words is 4231
    Total number of unique words is 1838
    34.7 of words are in the 2000 most common words
    48.3 of words are in the 5000 most common words
    55.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 13
    Total number of words is 4353
    Total number of unique words is 1817
    35.3 of words are in the 2000 most common words
    50.0 of words are in the 5000 most common words
    57.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 14
    Total number of words is 4328
    Total number of unique words is 1774
    35.7 of words are in the 2000 most common words
    49.4 of words are in the 5000 most common words
    55.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 15
    Total number of words is 4330
    Total number of unique words is 1881
    34.6 of words are in the 2000 most common words
    47.7 of words are in the 5000 most common words
    54.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (3. kötet) - 16
    Total number of words is 390
    Total number of unique words is 228
    56.5 of words are in the 2000 most common words
    70.3 of words are in the 5000 most common words
    77.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.