Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 15

Total number of words is 4362
Total number of unique words is 1803
35.5 of words are in the 2000 most common words
50.1 of words are in the 5000 most common words
57.5 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
Nem csinálna senkinek kellemetlenséget, elhordozná magában a gondját,
hanem mégis jó volna tudni, hogy hogyan is áll voltaképpen. Keresgélt
azok között, a kik közel állanak hozzá, hogy hova is menjen s eszébe
jutott Eszter. Ez is olyan szomoruforma asszonynak látszik, a kivel
lehet beszélni. Elment hozzá.
A leánya is egyedül volt.
– Az uram már régen mondja, hogy valamit kellene csinálni – mondta az
asszony, a mikor kihallgatta az apját.
– Hol az urad?
– Elhivták. Sürgős dolga van a városházán.
A kis szürke ember maga elé bámult s pusmogott, mintha számolgatna
magában.
– Tegnapelőtt is elhivták?
– Tegnapelőtt? – Gondolkozás után felelt az asszony. – El.
– Ugy?
– Miért kérdi?
– Csak ugy.
Az asszony inkább csak kiváncsian nézett rá s egyszerre nevetni kezdett.
– Apám, csak nem gondolja…
– De igen.
Jó darabig le és föl sétált az öreg a szobában s komoran és szomoruan
állott meg a lánya előtt.
– Mondd meg neki, hogy keressen mást magának. Ne legyek éppen én a
bolondja. Fiam, mondd meg neki.


VADÖLŐ KISASSZONY
Hát ez az kérem. Magunk között csak ugy nevezzük, hogy: vadölő
kisasszony, a titulus nem éppen találó, hanem jellemző. A kisasszony
tudniillik még nem jutott el odáig, hogy vadat öljön, bár meg vagyok
győződve arról, hogy sikeresen elbánna azokkal is. Szerényebb körünkben
megelégszik egyelőre azzal, hogy kutyát, macskát, tanítót, pókot, legyet
kinoz. Utálatos, rosz gyerek, a kivel szemben nem árt a fegyelem. A
fegyelem alatt mindent értek, koplaltatást, verést, rabságot, a mi éppen
beleillik a tisztelt tanító ur nevelési módszerébe. A szomszéd szobában
talál nádpálczát, pipaszárat s ha visít a kisasszony, hát legyen
meggyőződve, hogy itt mindenki süket. Ha pedig idetolakodnék valaki,
teszem fel az anyja, a ki elrontotta, hát csak tessék kiutasítani. Én
feljogosítom reá. Átlátom, hogy egy leánygyermek oktatásához illendőbb
volna valami női tanerő, hanem ilyen már nem akad. A kisasszonynak hire
van Pesten. Hát csak előre, tanító ur ismerkedjenek.
Ezt a beszédet nyugodalmas polgári melegben, szép, nagy napsugaras
szobában egy valamicskét pohos, vagyonos formáju ur intézte egy fiatal
emberhez, a ki mellette állott és figyelmesen hallgatta. Alacsony
termetü, viseltesen öltözött legény volt, durva falusi fejjel, a melyen
az erősen kidomborodott homlok felett olyan kurtára volt nyirva a haj,
mint a milyen a fogkefe sörtéje. A hátuk mögött egy ijedt nézésü asszony
állott, a ki, a mikor azt mondta az ura, hogy: – nádpálcza, pipaszár –
minden szónál összerezzent. Ez a három ember általában a hazug csoport
volt a szobában. Az asszony a tulságos rémület, a férfi olyan Drákó, a
kinek impozáns hátán kedélyesen pötyögött a kabát, a diák pedig
figyelmes, mosolyogva hallgató figura, mig befelé, titokban kiverte a
verejték. Tetszett neki a jó mód s mosolyogva hallgatta, hogy nem tart
sokáig. Pedig szeretett volna beletelepedni. A ki olyannak szolgáltatta
ki magát, a milyen valójában, az a kisasszony volt. Nyolcz-kilencz
esztendős lányka, egy divány sarkában. Összeszorítva a száját, egy
kicsit banzsítva figyelte meg pár perczig a tanítót, aztán megvetőleg
fölbiggyesztette az alsó ajkát, mintha bele akarna fütyülni az
orrlikaiba. Körülbelül azt mondta ez a félremagyarázhatatlan arcz: Ezzel
ugyan hamar elkészülök.
A jómódu ur kiment s egy kicsit huzódozva utána ment az asszony is. A
diák még gondolkozott egy kicsit az ajtóban s aztán megindult a gyermek
felé. A kemény koponya erősen dolgozott. Homlokán sürün egymás mellé
sorakoztak a ránczok. Valami ujat akart kitalálni a diák, hogy csak
lecsapjon erre a kis ütegre és levegye. Egy pillanatig se vette komolyan
a szigoru apát. Ha valami értelme lenne a szigoruságnak, bizonyosan
rájöttek volna az elődök is. Ezt, a gyereket valahol másutt kell
fülönfogni. Kell, hogy legyen valami módja annak, hogy hozzáférkőzzék. –
A gyerek azonban csufondárosan vigyorgott rá. Már is észrevette, hogy a
hosszu hallgatás zavart jelent. Mondani kellett neki valamit. – Laposan,
még mindig tanácstalanul kezdte el hát a beszédet a diák.
– Hogy hivják, kis leány?
A gyerek durczásan nézett rá s összeszorította a fogait, nyilvánvaló
jeléül annak, hogy nem szándékszik társalogni.
– Különben hisz mondta a papa, Ilus. Maga az az Ilus, a kinek egy csepp
esze sincs. A kisasszony mondta, a ki elment. No hiszen szépen ment el
az is. Sírt szegény. Innen, ugy látszik, mindenki ugy megy el. Szereti a
mesét?
A gyerek nézett rá, de egy szót se felelt.
– Ha akarja, mondok egyet. Ismeri a Mek-Mek szabó történetét? Szép mese.
Nekem is van otthon egy kis hugom, éppen akkora mint maga, de persze
illedelmesebb. Hát tudja, Ilus, az azért van, mert ő szegény gyerek. A
gazdag kis lány mind haszontalan. Például hát maga. Egyebet se tud, mint
megszomorítani a szüleit…
A gyerek nagyot viczogott a fogai között, mire igen nagyon elkomorodott
a diák. Elsétált az ablak felé, hogy legalább az elkényszeredett arczán
ne mulasson a gyerek. Egyszerre hirtelen megfordult s vállat vont.
– Mert azt jegyezze meg magának, hogy én inkább elmegyek innen, mintsem,
hogy magát bántsam. Ha sikerül szép szerével, okos szóval boldogulni
magával, hát jó. Ha nem, hát az Isten áldja meg. Az ilyen kis lány nem
arra való, hogy egy ilyen nagy ember rátegye a kezét. Nem is élném tul,
ugy szégyenleném magam. Ne féljen tőlem. Nem vagyok én hóhér.
A kis lány elfintorította az arczát s előbb az egyik, aztán a másik
vállát rángatta föl. Meg lehetett érteni, hogy mit gondol. – Törődöm is
én veled.
A diák leült melléje a díványra. Szomoruan nézte maga előtt a földet s
uj módot keresett a közeledésre. Megfogta a gyerek egyik kezét, de
hirtelen vissza is kapta a kezét. A kis lány mint valami vadmacska
rontott rá a körmeivel s négy barázdát huzott a kézelőjétől le az
ujjáig, olyanformán, a hogy a keztyüt szokás kivarrni. Kiserkedt a
karmolásból a vér. A gyerek szemei diadalmasan szikráztak s készen
állott arra is, hogy ujra karmoljon. Kis hegyes fogai is kivillogtak
piros ajkai közül. Ugy látszott, hogy harapni is szeret. A diák
fölállott mellőle s mig a zsebkendőjébe takargatta a kezét, lopva
pillantott néha be rá. Azt várta, hogy most majd elképped egy kissé. A
gyerek pedig sunyi pislogással nézett vissza rá.
– Magával nem lehet semmit se kezdeni.
– Ugy-e, hogy nem? – Valami ilyes ragyogott ki a gyermek szemeiből.
S egész komolyan készülődni kezdett a diák. A zsebéből kivett egy ócska
sált és a nyaka köré csavargatta, előkereste a keztyüit is, sokáig
huzgálta. Nem akart sietni. Mindentől külön bucsuzott s iszonyuan
elkeseredett azon, hogy most már mindjárt ujra künn lesz az utczán.
Reggel jól megnézte ezt a szép házat, aztán mig a jómódu urral tárgyalt,
megtetszett neki a berendezés kényelme, homályos üvegtáblák mögött a
szekrényekben a sok ezüst, a puha székek, nagy nehéz asztal, mindenütt
szőnyeg és a nagy meleg. Pénzecskét is igértek s egy gyerek mellett
bőven marad az idejéből a tanulásra. Koplalni se kell… s ez a kis béka
egyszerre keresztülhuzza a számadásait. Hát teheti. Még egy ilyen kölyök
is ur s a szegény, kopott, kenyéren rágódó diákot rugják erre-arra…
Elkeseredve járkált a szobában s kitört belőle a panasz.
– Hát igen. Most majd beleteszem ujra a hirdetést a lapba, aztán várom,
hogy talán megint akad egy ilyen hölgyecske, a ki lekaparja kezemről a
bőrt. Egyszer, majd ha nagy lesz, gondoljon arra a szegény diákra, a ki
itt most diskurál magával. Megint kimegyek a nyomoruságba. Nem tudok
tanulni. Le kellene tenni a szigorlatokat s nincs pénzem rá. Egy ilyen
szegény legény ugy kódorog az utczán, mint a kutya.
Mintha érdeklődés csillant volna föl a gyerek szemeiben. Olyasformát
vett észre a diák és mohón folytatta. Nem is a gyereknek beszélt, hanem
csak magának.
… – Ki törődik vele… Maguk esznek, isznak, mulatnak. Tudnak kenyeret
keresni. Én hiába akarok. Lássa, másfél éve már annak, hogy nem eszem
rendesen. – Elszégyelte magát. A gyerek rábámult, majd elnyelte a
szemeivel. – Erre még dühösebben beszélt tovább. Csak a szemeket látta a
gyerekből, az eszébe se jutott, hogy egy kis vad csöppség, a ki
hallgatja. Rohanvást tört ki belőle a méltatlankodás. Egyet-egyet ütött
az öklével a levegőbe, mintha össze akarna törni valakit s néha a
torkára fojtotta a hangot a neki vadult nagy keserüség. – Hát igen.
Nőjjön fel ugy, hogy tudjon erről is. Én a kis hugomnak egy kóczbabát se
tudok vásárolni, anyámnak is kellene küldeni valamit. Dideregve
szaladgálok az utczán. A lavoromba belefagy a viz… S egy ilyen kölykön
mulik az egész. Tanulni tudnék, én is jóllaknám, mint maga.
Megszolgálnám. Nem kell nekem a tietek ingyen. Te, te, te… Ökölbe
szorította a kezeit és a divány felé rohant, mintha össze akarná törni a
gyereket. Az pedig tágra nyitott szemekkel figyelt reá. Észre se vette,
hogy bántani akarja, csak nézte. A diák is rábámult s megcsuklott a
hangja s szakadozottan, lélegzet után kapkodva beszélt tovább.
– Ti beteszitek az ablakot, aztán pusztuljon a nyavalyás, a ki künn van.
Én is, más is. Ne felejts el, ha majd megnősz. Nekem mindegy, csak hogy
hát otthon is vannak. Falun…
Félve csuszott le a gyerek a diványról. Az egyik harisnyája lecsuszott a
bokájára s a diák gépiesen öltöztetni kezdte, mintha a bátyja volna.
Ujjait belemélyesztette a hajába s hátrasimította a kóczos fürtöket,
letévedt a keze az arczára is és megsímogatta s ködös pillantással
ismételte: – Vannak, bizony vannak…
A gyermek belekémlelt az arczába s azt kérdezte:
– Melyik falun?


HUBANEK UR ÉS A FIA
Valami kaparászott az ajtó külső oldalán. Hubanek ur igen figyelmesen
pislogott oda az okulárja felett, a mely okulár nagy spanyolviasz
csomóval volt összereparálva a nyereg kellős közepén, a hol a Hubanek ur
nagy, piros, bibircsós orrán megtelepedett. – Valami kutya, vagy mi – s
Hubanek tovább öltögetett egy rettenetes nagy csizmán. Már későcske volt
őszi délután, a mit még a köd is terhelt. Az ablak szürke négyszöge
éppen csak hogy elütött a faltól s hogy künn még nincs éjjel, azt
bizonyos halvány vörös derengés mutatta rajta, a hogy a sábai és a
gubolai hegyek körül sok vizes párákon keresztül még egyszer
visszapislogott a nap. Mikor megint megkaparászták kivül az ajtót,
mérgesen kiabált ki a mester.
– Bujj be, no!
Maga meg se mozdult. A tőke fölött már égett a lámpa. Kormos, pislogó
világítás volt biz’ ez, de a Hubanek ur felőli oldalon egy vizzel teli
gömbölyü üveg is függött a lámpán. Ezen át verődött rá a nagy csizma
beteg tájékára a fény nagy tüzkarikában s már csak néhány öltés
hiányzott ahhoz, hogy egészen hozzánőjjön a lábbelihez a folt.
Azonközben az illető megtalálta a kilincset és belépett. Sok lépéssel,
tipegve, egy kicsit aggodalmaskodva is, mert először látogatott be ebbe
a sötét szobába. Öt-hat esztendős kis lány volt az illető. Elég okos
pillantásu gyerek, lenszőke hajjal, a mi rá volt fésülve, pomádézva a
fejére és hátul egy olyan kis fonatban végződött, mint hogyha egy
darabka madzag lógott volna le a feje bubjáról.
– Tisztelteti anyám s azt mondja, hogy verje meg Lőrinczet.
A suszter még varrt egy-két öltést s csak azután pillantott oda.
– Ki?
– A Hubanek ur, maga a Hubanek ur…
– Lőrinczet?
– Igen.
– Hát aztán minek, te majom?
A kis lány föl se vette a sértést, az igaz, hogy nem is volt az ugy
mondva, mintha Hubanek ur bántani akarta volna a gyereket. Csak éppen
hogy tetszett neki, hogy igy ideáll eléje ez a csöppség és követelőzik
Lőrinczet illetőleg. Lőrincz… Mosolygósra gömbölyödött a varga arcza s
ellágyult a pillantása, a hogy a gyerekre gondolt. Hát erről nem lehet
tenni. Ketten maradtak, miután meghalt az asszony és összenőttek, mint a
tőke meg a venyige. A varga egész nap ugy dolgozott, hogy a gyerek járt
az eszében. Sok aggodalommal, tépelődéssel, hogy: – mi lesz belőle s
megnyugodott, elpihent, a mikor este lefeküdtek s a két kis meleg
karocska átfonta a nyakát. Egy efféle özvegy embernél, aki ehhez még
csizmadia is, az volna a dolog rendje, hogy nekiadja magát az ivásnak.
De ez a gyerek tartotta benne a lelket. Annál nevezetesebb eset hát ez a
mai. Hubanek ur nem is tudta hirtelenében, hogy mit szóljon hozzá.
A gyerek bátorságra kapott s most már szaporán pergett a nyelve.
– Mert azt izeni édes anyám, hogy majd ő tekeri ki a nyakát.
Hajkurászsza a pipéket, egy már fel is fordult.
A Hubanek ur arcza iszonyu dühbe borult.
– Ki az anyád?
A gyerek a fejével kifelé intett:
– Itt lakik.
Akkor már a sarokba vágta Hubanek ur a nagy csizmát, a fejébe nyomta a
kalapját s hogy valahogy meg ne rémítse a gyereket, csendesen szólott
hozzá:
– Vigyél oda, lelkem. Vezess csak… Fogd meg a kezemet, nesze… – Magában
pedig veszett mérgesen dohogott. Még hogy kitekeri a nyakát, kitekeri… S
a szemébe szökött a könny, a hogy eszébe jutott Lőrincz, a szegény árva
gyerek, a kinek valaki kitekeri a nyakát.
Ezenközben átmentek a harmadik házba. Az ajtóban egy szép nagy asszony
állott s az utczára nézett. Tele volt vele az ajtó köze, pedig nem volt
tulságosan kövér. Hanem nagyon egészséges. Széles csipőire kétfelől
ráülhetett volna egy-egy gyerek, telt keblén erősen megfeszült a rékli s
az arcza tüzben égett. Féloldalról a sütőkemencze lángja világította
meg, fénylett a haja, a bőre s jókedvüen csattogtak a kövér kezei, mikor
észrevette, hogy valaki jön a gyerekkel s a lisztet igyekezett
lecsapkodni róluk. Hubanek ur mérgesen jött, de a tornácz ajtajában egy
perczre megállott. Beszélni akart, de elakadt a szava. Rábámult az
asszonyra, gyüjtötte magában a mérget, hogy illendően kitörjön, de csak
hebegni tudott.
– Maga az, maga, a kinek a gyerekem nem tetszik?
Az asszony mérgesen kiabált vissza neki:
– Én hát. Tartsa otthon. Nem arra van az embernek az a kis jószága, hogy
a más gyereke agyonverje. Lássam itt még egyszer, majd adok neki.
– Csak nem?
– De igen.
– Majd meglátjuk.
– Megláthatja, hogy ha kedve telik benne.
Hubanek urat nagyon bántotta az, hogy nem tud kedvére kiabálni. A szép
nagy asszony átnézett a feje felett s mintha minden szót, a mit
kimondott, külön a fejéhez vert volna. Elkábult s most már csak egy
szóval szólott bele a feleselésbe. Inkább az asszonyt nézte s
elkedvetlenedett, a mikor hátat fordított neki s bement a kemencze elé a
kenyerével foglalatoskodni. A hogy aztán ki se nézett többet, látta,
hogy semmi keresnivalója sincs már. Kedvetlenül ballagott végig az
udvaron s a kapuból visszanézett. A gyerek a nyomában ment s még mindig
kiváncsian nézett fel rá. Hubanek ur majd felbotlott benne s aztán
simogatni kezdte a haját.
Másnap az asszony ment át hozzá.
– Varrja, varrja, – mondta s letelepedett a tőke mellé a másik kis
székre. Hubanek ur abbahagyta a munkát, föltaszította az okulárt a
homlokára s egy kicsit szégyenlősen nézte az asszonyt. Bünösnek érezte
magát; ez a szép nagy tisztességes teremtés bizonyosan azért jött, hogy
számon kérje tőle a verést, a mit a gyereknek kellett volna kapni.
Hirtelenében hazugsággal segített magán.
– Kapott az urfi, kiadtam neki apait, anyait.
– Hát ha megabriktolta egy kicsit, jól tette – mondta az asszony. – De
nem azért jöttem. Nem szeretem a haragot, szomszéd ur. Adja a kezét,
aztán – elfelejtjük. Jó lesz?
Hubanek ur hosszabban tartotta a magáéban a szép asszony kezét, mint a
hogy ez illett volna. Az asszony huzódozott is és megfenyegette. No
nézze meg az ember, mondta és kaczagott. Erre Hubanek urnak is jó kedve
lett. Mindenféle piros bőrhulladékot szedett össze a tőke mellől és az
asszony markába nyomta.
– Majd eljátszadozik vele a gyerek, a lányka.
Éppen erre nyitott be a fiu s elképpedve nézte a sok szép bőrt, a hogy
az asszony egy ujságpapirosba göngyölgette, és sírni kezdett. Nem
hangosan, csak folyt végig az arczán a könny. Az apja boszankodva
fordult el tőle és az asszonynyal beszélgetett tovább.
– Nehéz sor az, ha igy elmarad az ember. Csak ugy taszigálja a napokat
előre. Asszonyságnak is özvegynek tetszik lenni?
– Igen, elmaradtam a szegény uramtól. Szücs volt a megboldogult. Csak
éppen hogy az a szerencsém, hogy összehoztunk valamicskét, nem állok
egészen segítség nélkül a világban.
Hallgattak. Jó későre jegyezte meg Hubanek ur:
– Ha töri magát az ember, hát legyen láttatja. De hát igy csak széthull
minden.
Sóhajtott, azután az asszony is s hátul a szoba sarkában még mindig sírt
csendesen a gyerek. Az asszony szemmelláthatólag idegenkedve pillantott
oda s fölugrott, hogy most már megy. Hubanek ur az ajtóig kisérte s
aztán nem is szólott a gyerekhez. Olyasformát érzett, mintha egyszerre
leszakadt volna róla ez a kis roszlelkü. Megirigyelte azt a kis piros
bőrt a leánykától. Csak neki kell a játék, másnak nem is adna.
S harmadnapra csakugyan kikapta a maga porczióját Lőrincz. Estefelé
történt. Hubanek ur az asszonynál volt. Pipázott a tornáczon s a háta
mögött el-elsuhogott a sok szoknya. Kivörösödött arczczal figyelt hátra,
mindig arra, a merre az asszony topánkája ropogott s akkor esett meg az,
hogy a nagy futásban a fia fellökte az udvaron a leányt.
Hubanek ur ordítva szaladt utána.
– Te marha te, te szamár, te nagy kamasz, nem tudsz vigyázni, hogy ne
bántsd meg azt a szép kicsi leányt…


AZ UTAZÁS
Krug urat ki kellett kezdeni valahogy. Ebben csöndesen megállapodott a
Jármos-féle iroda, a minek pedig Krug ur, egy igen igénytelen kis szőke
ember volt a látható feje. Jármos egész nap a fiakkeren ült s egyik
építéstől a másikhoz vitette magát, aztán meg a bankokba kölcsönt
hajszolni a házakra. Ha véletlenül bement az irodába, a lépcsőházból
nyiló külön ajtón járt be a maga szobájába s fogadta a feleket, számolt
a mesteremberekkel, künn a fiatal embereket néha egy hónapig se látta.
Krug ur volt az, a ki bejárt hozzá referálni s bár derék és tisztességes
ember volt, gyanussá tette az iroda előtt az, hogy négyszem közt beszélt
az építészszel. Ki tudja, hogy mi mindent mondhat neki… Krug ur nem
igyekezett tisztázni az állapotot, a mi különben nem is igen volt
terhére. A maga óriás rajztáblája és az iróasztala foglalta el. A hogy
levetette a a kabátját s felöltötte az irodai zubbonyt, már a rajzot
fürkészte a szeme s a hogy redőkbe borult a homloka, látszott rajta,
hogy számol, spekulál s nem létezik számára az iroda többi szobája. Künn
pedig viczczeket csináltak rá s különösen nagy sikerei voltak egy kis
fiatal embernek, a ki a biczegő járását utánozta, meg a rekedtes,
szerény, csendes hangját, a hogy mondta: – Kérem a kaszárnyát Moll ur,
tessék csak ide adni a farczádi templomot Meskó ur. – Délutánonként
nézett ki a többi szobába s elálldogált egy-egy rajztábla előtt félóráig
is. Nem volt valami nagystílü ember, de szörnyen alapos. A hibát azonnal
észrevette s megmutogatta mindenfelé. – Az építész igy meg ugy kivánja,
– azt szokta mondani, hogy teljesen elvesszen a sok csinos, jól
felöltözött ur és a nagy rajztáblák között a maga igénytelen kis
személye. Ezzel azonban azt érte el, hogy ugy beszéltek róla, mint a ki
adja a bizalmast. A belső embert – és gyülölködő pillantásokkal kisérték
az utjában. Ő látta, hogy hüvös van körülötte s megérezte a nagy
ellenszenvet, de nem tehetett egyebet ellene, mint hogy még inkább
összehuzta magát. Valósággal alázatosan jelentette ki ennek vagy annak a
rajzolónak, hogy a méretben tévedett, vagy hogy a rajza szerint, ha
építenék, beomlana a boltozat. Ha pedig az fölpattant, hogy: – ugyan
kérem – hát bebizonyította neki s elfojtott méreggel feküdtek neki az
emberek a tábláknak ujra. Az ő rovására irták a hibáikat s boldogan
lélegzett föl az iroda, ha valami vidéki munka megindítására a kis vézna
ember egy-két napra elutazott. Ez is megesett néha. Az építész kivánta.
Hogy azonban odáig jutott a dolog, hogy valahogyan ki kellett kezdeni
Krug urat, ahhoz köze van egy kis szerelemnek is. Nehányan bejártak
vasárnaponkint az építészhez. Persze csak a számbavehetőbb emberek, a
diplomásak s teát ittak odabenn és udvaroltak a kisasszonynak, Krug ur
is. Persze a maga módja szerint, csendesen, szerényen, de sokkal
igazabban, mint például Kelemen ur. Ez az ember szép nagy figura volt:
elegáns, magas termet, szép selymes, gondosan ápolt kis fekete bajusz,
szabályos egy kissé talán nagy orr, merész pillantásu nagy fekete szemek
és hosszu göndör haj… Egészben oly müvészforma ember volt, hanem a
mesterségében nagyon gyönge legény. Őszintén szólván, előbb hozzáhajlott
a kisasszony rokonszenve, csak a mikor látta, hogy üres emberrel van
dolga, akkor vette észre maga mellett a másik szék ölében Krug urat.
Szóba állott vele s azon az estén, a mikor ez a nevezetes eset
megtörtént, a szép ember semmiképen se tudott hozzáférkőzni többé.
Azután se igen, pedig igen gavallérosan lépett föl. Sohase jött virág
nélkül, csinosan beszélt, egy kicsit édeskésen, sok bókkal – a leány
szeme pedig a háta mögött kutatott valakit s fölgyult az arcza, ha
meglátta a kis szürke fiut. – Ezért is ki kellett kezdeni Krug urat.
Legalább is olyan alaposan kikezdeni, hogy másfelé keressen magának
foglalatosságot. Ijedjen meg egy kicsit.
Az iroda már előre tudta, hogy mikor veszi munkába Kelemen ur a kis
szőke emberkét. A heczcz nem is igérkezett rossznak. A sok borsot, a mit
az orruk alá tört ez a majom, egyszerre viszafizetik neki. Az építésznek
egy estéje után kellett elkövetkeznie a a dolognak és hogy lehetőleg
nyilvánosan történjék meg, a kávéházban várta Kelemen urékat az egész
iroda. Krug urat, ahogy leült az asztal mellé, remegés fogta el.
Észrevette, hogy igy együtt vannak s szorongva nézett körül. Inkább csak
sejtette, hogy valami készül s mint a ki már hozzá van szokva a
hajszához, a kelepczét kereste. – Uram isten én egyiket se bántom –
motyogta egy nagy ujság mögött. – Egyiket se, hát mit akarnak tőlem…
Magába mélyedt s ugy elárasztotta a keserüség, hogy valósággal
összeroskadt a székben. Pillái alól egy könny szivárgott ki s végigfolyt
az arczán.
– Minek sírsz? – kérdezte Kelemen.
Krug letette az ujságot és vállat vont.
– Gyöngül a szemem – mondta, de érezte, hogy föl van zaklatva a vére és
mert nem képes másképpen könnyíteni a lelkén, rögtön özönével fog
hullani a könnye. Elejét akarta venni annak, hogy nevetségessé váljék
ezek előtt s egy pénzdarabbal megkoczogtatta a poharát. Fizetni akart s
mig fölállott és nedves szemeivel a kabátját kereste, hangtalanul, csak
magában folyton azt ismételte: – én egyet se bántottam, egyet se.
– Hová futsz? – kérdezte Kelemen.
Krug pár biczegő lépéssel a fogas felé indult s visszamormogott: – haza.
A szép nagy ember erre a többire sandított s némi pauza után szólott
ujra.
– Talán a társaságot nem találod méltónak magadhoz?
A kis vézna ember már belebujt a kabátjába. Mielőtt felelt volna, egy
pillanatig merőn rábámult a művészképü urra s aztán visszament az
asztalhoz. Most már nem volt izgatott. Maga is elcsodálkozott azon, hogy
milyen egyszerre szállotta meg a nyugalom. Körül tudott nézni s
egyszerüen minden indulat nélkül beszélt.
– Igazad van. Hitvány emberek vagytok.
Mind felugráltak, de a kis betegforma ember meg se remegett. Mig
elosztotta az asztalon a borravalókat s az aprópénzt visszatette a
tárczájába, mindennel leszámolva nyugodtan folytatta tovább:
– Tizennyolczan vagytok s idejöttetek velem kötekedni. Hitvány emberek
vagytok.
Mig végigbiczegett a kávéházon, csak utánabámultak s azután is alig
tudtak szóhoz jutni. Olyan nagy volt a csend, hogy mintha nagy
felelőséggel járna, senki se merte megtörni. Nagy későre állott fel
Kelemen ur és csak annyit mondott.
– Annál jobb. Ő a sértő.
Másnap két ember kereste Krug urat a lakásán, hanem akkor már nem volt
otthon. Nagyon korán ment be az irodába, hogy senkit se találjon ott.
Nem tudta, hogy hogyan viselje magát s elhatározta, hogy ki se mozdul a
szobájából. Az anyja oda küldte utána az urakat. Azonban várakozniok
kellett. Az építész behivta a szobájába azt, a kit kerestek és hosszasan
tárgyalt vele valami bonyolódott dologban. Azután megbizásokat adott
neki s jó félóra telt bele abba, a mig Krug kijött.
Aztán hirtelen végeztek. A kis ember erősen szivarozott s idegesen,
gyorsan beszélt.
– Nekem el kell utaznom az éjjel.
– Olyan sürgős?
– Igen, nagyon sürgős. Egy vállalatunkról van szó, a mi megrekedt, a
vonatom azonban csak egy óra után indul. Addig elintézhetjük a dolgot.
Legyenek az urak délben otthon, valamelyiküknél, vagy akárhol, csak
együtt s az én embereim odamennek majd. Megadom nekik az utasításaimat.
Délután, este találkozhatunk.
– Kissé szokatlan.
– Nekem el kell utaznom.
– És ha mégse?
– Mindenképpen.
– Az urak elmentek, a kis beteg embert pedig elővette a láz. De csak
perczekre s aztán ujra, hirtelen az a nem is emberi nyugalom töltötte
el, a mi tegnap este. – Le kell számolni. Egyszer vége kell, hogy legyen
a hercze-hurczának. Akárhogy, csak vége. Igy nem lehet élni. Ez forgott
a fejében, a mig rendbe szedte az asztalát. Szép sorjába minden irást a
fiókokban is, hogy más is eligazodhassék közöttük. Aztán mintha
menekülne, az épitész szobáján át távozott.
Otthon az anyja azzal fogadta, hogy két ur kereste.
– Találkoztam velük.
– Az irodába küldtem őket.
– Jól tette édes anyám. Ott voltak.
– Féltem, hogy majd megzavarnak.
– Nem zavartak. Elutazom az éjjel.
– Hova?
– Le vidékre. Majd megirom bővebben a czimet.
Ebéd után elindult kószálni. Hidon át, vissza, betért ismeretlen
utczákba s ahogy őgyelgett, végig törtetett az agyán az az egész sivár,
örömtelen élet, a mit átélt nyomorékan, szegényen. Egész apró történetek
jutottak eszébe. Fölbukkantak valahogyan s egyik se volt olyan, a mibe
gyönyörüsége telnék. Nyelt egyet-egyet rájuk, hogy annál biztosabban
elfelejtse s arra gondolt, hogy ma valahogyan mindennek vége lesz. Igy
vagy ugy. – Hadonászott s akkor vette észre, hogy mit müvel, mikor egy
pár gyerek hozzácsatlakozott az uton. Aztán zsebeibe mélyesztette a
kezeit s ugy csatangolt tovább, benn pedig gyült benne a düh és a
féktelen, vad indulat, hogy végre egyszer szembe kerül ezzel a világgal
– s iszonyu mosolygásra fordult el az arcza, a mikor eszébe jutott a
sántasága. Egy hős, a ki biczeg. S tovább mulatott ezen. – Biczeg, majd
megmutatja, hogy biczeg, majd mindjárt.
Sürün nézte az óráját s félkilenczkor kocsiba ült s ugy vitette magát a
vivóterembe. Nem birta már gyalog. Megroskadt a lába s a lépcsőkön is
alig vonszolta föl magát. Odafönn meglepték az előkészületek s keringeni
kezdett előtte a kép, mig egy sarokban gépiesen ledobálta magáról a
kabátot, a mellényt s egy kicsit szégyenlősen az inget is. Egy kicsit
gyámoltalan formáju volt. Beesett a melle, a válla se egészen rendben,
jobbfelől mintha felpuposodott volna egy kicsit s mintha észrevette
volna, hogy szánakozva néznek reá a komoly urak. Egy szolga a kardok
tompa végét reszelte hegyesre, egy másik fürészport hintett el a
pádimentumon s a fejük felett éppen csak vagy öt-hat lépésnyi területet
világítva be, gázlángok lobogtak. Olyan különös volt minden és a zene
hozzá, a reszelő.
Mintha az urak is valami ilyest éreztek volna. Az egyik békétlenkedett
is.
– Hogy lehet este verekedni.
Gépiesen szólott Krug ur, mintha leczkét ismételne.
– Nekem el kell utazni…
Mikor a kezükbe adták a kardokat, kiegyenesedett s csillogó szemekkel,
remegve várta a jelet arra, hogy már nekironthat annak az egészséges,
szép, nagy buta embernek, a ki szembe állott vele. Alig tudta magába
gyürni a hangot, a mi a torkát szorongatta. Ha kidül belőle olyan
ordítás lesz, a mit egy élet minden nyomorusága gyüjtött össze. Nem is
birta elhallgatni. Mikor összecsaptak, üvöltve rohant rá az emberére és
iszonyuan vagdalkozott. A másik védekezni próbált s aztán meghátrált az
iszonyu ütések elől. Vérbeborult szemekkel, lihegve szorította előre a
kis sánta, de már fáradtan. Alig huzta maga után a lábát, de a
szenvedély vitte, irtózatos erővel ragadta magával. A másik már a falat
érezte a háta mögött s maga elé nyujtotta a kardot.
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 16
  • Parts
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 01
    Total number of words is 4284
    Total number of unique words is 1794
    35.5 of words are in the 2000 most common words
    49.7 of words are in the 5000 most common words
    56.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 02
    Total number of words is 4314
    Total number of unique words is 1760
    35.9 of words are in the 2000 most common words
    48.4 of words are in the 5000 most common words
    54.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 03
    Total number of words is 4396
    Total number of unique words is 1785
    36.4 of words are in the 2000 most common words
    50.1 of words are in the 5000 most common words
    57.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 04
    Total number of words is 4284
    Total number of unique words is 1747
    38.2 of words are in the 2000 most common words
    52.0 of words are in the 5000 most common words
    59.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 05
    Total number of words is 4319
    Total number of unique words is 1814
    37.2 of words are in the 2000 most common words
    51.2 of words are in the 5000 most common words
    58.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 06
    Total number of words is 4334
    Total number of unique words is 1748
    37.1 of words are in the 2000 most common words
    52.1 of words are in the 5000 most common words
    59.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 07
    Total number of words is 4218
    Total number of unique words is 1857
    37.1 of words are in the 2000 most common words
    51.8 of words are in the 5000 most common words
    57.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 08
    Total number of words is 4244
    Total number of unique words is 1776
    37.8 of words are in the 2000 most common words
    53.4 of words are in the 5000 most common words
    60.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 09
    Total number of words is 4367
    Total number of unique words is 1846
    37.9 of words are in the 2000 most common words
    53.6 of words are in the 5000 most common words
    60.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 10
    Total number of words is 4182
    Total number of unique words is 1708
    38.2 of words are in the 2000 most common words
    53.4 of words are in the 5000 most common words
    60.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 11
    Total number of words is 4337
    Total number of unique words is 1865
    34.9 of words are in the 2000 most common words
    48.6 of words are in the 5000 most common words
    55.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 12
    Total number of words is 4290
    Total number of unique words is 1870
    33.0 of words are in the 2000 most common words
    45.3 of words are in the 5000 most common words
    52.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 13
    Total number of words is 4347
    Total number of unique words is 1905
    34.3 of words are in the 2000 most common words
    47.6 of words are in the 5000 most common words
    54.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 14
    Total number of words is 4247
    Total number of unique words is 1688
    36.4 of words are in the 2000 most common words
    48.1 of words are in the 5000 most common words
    55.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 15
    Total number of words is 4362
    Total number of unique words is 1803
    35.5 of words are in the 2000 most common words
    50.1 of words are in the 5000 most common words
    57.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 16
    Total number of words is 30
    Total number of unique words is 26
    69.2 of words are in the 2000 most common words
    73.0 of words are in the 5000 most common words
    76.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.