Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 14

Total number of words is 4247
Total number of unique words is 1688
36.4 of words are in the 2000 most common words
48.1 of words are in the 5000 most common words
55.4 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
Benn az igazgató elő is terjesztette a dolgot. Későn, a mikor az urak
már indultak.
– Hát igen – azt mondta – van itt még valami. Adorján Samu
a könyvvezetési osztályból segély irányában fordult az
orvosság-pénztárhoz. Tessék határozni. A magam részéről nem igen
ajánlhatom. A feleségem a multkoriban is fiákeren látta az illetőt és
pedig a ligetben. Hát ha arra telik neki, akkor telik a gyógyulásra is.
– Roppant korhelyformán néz ki az az ember – mondta az ügyész, a ki a
könyvvezetési osztályon ment be az igazgatóság termébe.
– Az nem sokat bizonyít. Beteg volt.
– Magam is kétlovas kocsin láttam multkoriba – mondta a tekintélyes
igazgató, a kinek most is a szájában volt a vastag borostyánszipka,
végében a kis szivarral. – Én nem igen engedem meg magamnak…
– A Sommer szintén meséli odalenn, hogy gumiráfos hintón röpítette
egyszer haza. Az efféle ujságolást szeretik némelyek, bár esetleg
csakugyan nem vezette rosz szándék…
– Mindegy. Ha jut kocsira, jusson orvosságra is.
– Hol lesz este? – kérdezte a tekintélyes ur visszafordulva, de már a
kilincsen volt a keze.
A kérdés az igazgatónak szólott. Az azonban csak fölvonta a vállát. Nem
tudja.
Egy másik ur, a ki még az asztal mellett ült, ugyancsak az igazgatónak
szólott.
– Pénzt nem kezel?
– Ki?
– Az a fiákeres.
– Nem, ahhoz nem juthat. – S az ajtó felé fordulva felelt a másiknak is.
– Talán a vendéglőben, ha az asszony is akarja. Majd hirt adok.
A tekintélyes ur dünnyögött:
– Jó.


HOGY A GYEREKEKNEK EGY KIS MULATSÁGUK LEGYEN
Valami játékot kellene kitalálni ezeknek a gyerekeknek – mondta az
asszony. – Szörnyen unják magukat. – A gyerekek összemosolyogtak s egy
vakkantás is hallszott, mintha egy játékos kis kutya kurta rikkantása
lett volna. Ez a hang egy háromesztendős pisze kis lánykából tört ki.
Még egy ennél kisebb leány is totyogott a szobában. Az összepacskolta a
kezeit és azt mondta: – áték, áték… A kisebbik, a pisze leánynál azonban
két esztendővel nagyobb fiu odaadó naivitással az apjára rontott és
kunyorált: – papuskám, csinálj valamit. Csiiinálj… A nagyobbik fiu
hosszu szempillái, mint valami szőke selyemeresz alul kifigyelve, komoly
nyugalommal várta, hogy mi lesz. – Ugyan csinálj már nekik valamit, –
nógatta a férfit az asszony, mire az megmozdult.
A mi Urunk Jézus Krisztus lépéseit nem figyelték nagyobb áhítattal a
tanítványai, mint ezt a fiatal embert a gyerekek. Ehhez mérten
körülményes is volt aztán. Minden rekvizitumot külön vitt be a szobába
és különféle ajtókon át. Egyszer a konyhából jött, aztán a
fürdőszobából, aztán a hálóból. Behozta a szappantálat, aztán vizet,
aztán szappant, aztán künnről, a hátsó udvarból sok keresés után
alkalmatos szalmaszálakat. Pár szappanforgácsot föloldott a vizben a kis
tálban, a szalmaszálak egyik végét szerte kigörbítette, hogy olyanok
lettek, mint a vizemelő tornyok tetején a kerék. A várakozás körül – a
mint mondani szokás – a tetőpontra hágott. A nagyobbik kislány
ráripakodott a kisebbik bátyjára: – ne lökj! – Az egészen kicsi most már
türelmetlenül követelődzött: – áték, áték – s a kisebbik fiu nagy
dióbarna szemeit mérhetetlen bizalommal az apjára függesztve bámult. A
nagy fiu már sejtette, hogy mi lesz s mosolygott.
A férfi végre mindennel rendbejött és kijelentette, hogy
szappanosgömböket fog fujni. Meg is kezdte. Belemártotta a szürkés,
nyulós vizbe a szalmaszálat s belefujt. Mire egy csöpp szappanos viz
hullott a nadrágjára. Ez felboszantotta kissé. Nem nagyon, hanem
összehuzta a szemöldökeit s most már türelmetlenül fujt.
– Ugyan várj, – mondta az asszony.
– Hagyj békében, – s ujra fujt. Aztán várt egy darabig s végre csakugyan
finom, csillogó üveggömb gömbölyödött ki a szalmaszálból. Mind nagyobb
lett, hanem egy kis kellemetlenség esett vele. A legkisebb gyermek
tudniillik nagy rikoltással rárohant és belemarkolt. A férfi erre dühbe
jött s kiabált: – Mari! Mari!
Bejött egy kis félszeg falusi lány.
– Vigye innen ezt a haramiát! Ettől a majomtól semmit se lehet csinálni.
– A kisasszony ordított, de a nyers erő diadalmaskodott. A leány, miután
pár rugást kapott a hasába, kiczepelte. A férfi tovább fujt s egy-egy
sikerült alkotásnál rákiabált az asszonyra: – Nagyszerü, nézd! Felséges!
– S keményen mordult a gyerekekre: – Ne tolakodjatok. – Azok
megilletődve vonultak hátrább és sóvár pillantással kisérték utjában a
szalmaszálat a tálig meg vissza s majd kidült a szemük, ugy bámulták
illendő távolságból a gömböcskéket, amelyeket egy könnyed libbentéssel a
levegőbe dobott föl az apjuk. Csak akkor estek neki mindnyájan, a hogy
lefelé szállott s szertepattant a kezükön. Ezt már nem bánta a férfi,
akkor ő már uj gömböt fujt; azzal volt elfoglalva s mivelhogy a száját
nem használhatta egyébre, hát csak a kezével intett mérgesen, ha
valamelyik gyerek a közelébe tévedt.
Az apparátust azonban kissé tökéletlennek találta. Nagyon sokáig kellett
fujni s a gömb végül mégis csak akkorácska lett, mint egy kisebbfajta
alma. Tollért kiabált ki s azt is mondta, hogy mozogjanak, nem várhat
estig. Egyéb dolga is van. – Az egyik lány fölment a padlásra, a másik
pedig arra emlékezett, hogy a házmesterné mintha ludat vett volna a mult
héten. Hát elmentek mind a ketten s ezt a perczet a legkisebb gyermek
arra használta föl, hogy bebátorkodjék a játék szinhelyére. De csak az
ajtóig indult el, mert akkor már rákiáltott az apja: – Indulj, te
betörő. – A betörő erre megfordult és lábainál fogva maga után hurczolva
egy majdnem akkora babát, amekkora ő maga – visszatipegett a másik
szobába. A nagy fiu a bennlévő tömeget tartotta rendben. Visszalökdöste
őket, ha előre léptek s magyarázott azonközben: – De édeskéim, a papa
akkor nem tud fujni, ha a keze alatt vagytok.
Az öcscse fölvetette fejét, mint valami makranczos kis csikó – és
kijelentette, hogy ő is fujni akar.
A kisleány behuzta a vállai közé a fejét s szintén ráhatározta magát
arra, hogy nyilatkozzék.
– Én is fujok.
Az apjuk csak rájuk nézett s mivelhogy egy sikerült kékes, felül
narancssárgás gömb függött a szalmaszál végén, röviden fejezte ki magát.
– Maradjatok.
A fiu konokul erősködött.
– De én fujok.
A kis pisze se hagyta magát.
– Én is.
Az asszony is beleszólott:
– Ugyan hagyd őket. Legyen örömük.
– Nézzék.
Behozták a tollat a házmesternétől. A férfi megnézte, levágta a végét,
belefujt s azt mondta: – Ez már beszéd. – Egy kis idő beletelt abba, mig
alkalmassá tette a munkára. Azalatt csak bámultak a gyerekek, hanem
aztán, a mikor az első gömb kirepült a levegőbe, egyszerre rárohantak az
apjukra. Most már a nagy fia is. – Papa, én is. – Az apjuk a szappanos
vizben mártogatta meg a tollcsatorna végét s szomoru szemrehányással
szólott nekik: – Hát látjátok igy van ez. A papuskának egyéb dolga is
lenne. Te nagy kamasz, legalább te megérthetnéd, hogy a papuska nem
abból él, hogy itt nektek szappant fujjon. Hanem hát a papuska jó,
csinál nektek játékot s aztán megrohanjátok, mint valami betyárok. Hát
aztán legyen kedve az embernek…
A fiu komolyan elhuzódott. Sokkal kedvetlenebbül a másik, de nem mozdult
helyéről a kis leány s nem igen hangosan, de határozottan jelentette ki:
– Én fujok.
– Fujsz? – kérdezte az apja, de most már nagyon mérgesen. – Hát nem
érted a szép szót, hát tudok én másképp is beszélni. Mars innen!
Takarodj a sarokba!
A kis leány huzódva indult el. Visszapislogott, hogy talán még
visszahivják – s csak a másik szobába kezdett el sírni. De nagyon. A
férfinak egy kicsit kiabálni kellett, hogy megértse az asszony. – Azért
mégis hálátlanok ám ezek a gyerekek – mondta. – Az ember csinál nekik
játékot és ez a köszönet.
– Fujj bele füstöt.
– Persze.
A férfi óriásra fujt fel egy golyót s aztán a czigarettájából egy kis
füstöt bocsátott bele. A füst kavargott a vékony, gömbölyü, tökéletesen
átlátszó falak között s mivelhogy az ablakon át bekukkantott a nap,
gyönyörü lett a lomhán libegő, könnyü, ezer szinben pompázó karika. Az
asszony is gyönyörködött benne s fölugrott.
– Adj egy kis füstöt nekem is.
Szivott a czigarettából, aztán meg ő fujt föl egy labdát. Ebbe már több
jutott a füstből. Ebben a hamvas, vadgalambpehely szine dominált és mig
nézték, hogy hogyan ereszkedik le, meg se hallották a kisebbik fiut, a
ki konokul ismételte: – Én is fujok.
A nagyobbik fiu is beleszólott. Szépen kérve, nagy vágyakozással.
– Én is papa, füsttel.
– Hát még mi nem?
– Papuskám…
A férfi lecsapta az asztalra a czigarettát s idegesen kezdett el
lármázni.
– Hát te már okos vagy, hát nézzed. Hát nem szép ez? Mondd.
Gyönyörködjél benne. Lásd apuska itthon maradt, hogy játékot csináljon
nektek s ti folyton zaklatjátok…
A gyermek szeme megtelt könynyel, a mi nehézkesen, lassan, tempósan
végigfolyni indult az arczán s félszemmel fölpillantva az apjára,
könyörögve, valami nagyon is szivhezszóló keserves vágyakozással
szólott:
– Papuskám, még füsttel sohase csináltam.
Ahogy látta, hogy az apja rá se hallgat, keserves, feltartóztathatatlan
zokogás tört ki belőle. Azzal elment a diványra és fuldokolva, görcsös
lihegésben sírt. – A kicsi, az öcscse meg ismételte, aztán meg ujra
mondta: – Én fujok.
A férfi most már az asszonyra volt dühös.
– Minek lovalsz bele engem ilyesmibe? Hát látod, az ember mindent
megtesz értük, aztán ez a köszönet.


A SZEMTELEN EMBER
Szemtelen ember elvégre sok van a világon és szörnyen hosszu
utánjárással lehetne kideríteni, azt, hogy micsodák is voltaképpen a
szemtelen emberek. Miért azok, holott van két szemük, a mit nemcsak,
hogy el nem tüntethetnek az arczukból, hanem be se hunynak, a mikor
szemtelenek. Holott hát valahogy mégis igazán szemnélküliekké kellene
hogy váljanak, a mikor például olyan aljasságokat követnek el, mint az
én emberem, a kit nem én nevezek szemtelennek, hanem az erre sokkal
hivatottabb felsőség. Maga a hivatali főnökség – kérem alássan, – a mely
mégis hát tudja, hogy kiben mi lakik s ha az itél, hát csak tessék
nyugodalmasan belehelyezkedni az ő álláspontjába. Végre is, a kik
vállalatok élén állanak, tudják, hogy kiben mi lakik. Hát tessék
elkészülni arra, hogy ezekben a sorokban igen hitvány emberről lészen
szó.
A közgyülés közeledtével egy kisebbfajta bankban az egyik igazgató ur
behivatta magához Klein urat, Klein Sándor urat, a ki egyébképpen kissé
alárendelt helyzetben volt az intézetben. Hivatalnok volt. Valami olyan,
a kinek nem is igen van egyéb czime, mint hogy hozzátartozik a
testülethez. Zsidó is azonban, tehát mindenesetre egy kis hálával
tartozik, a szintiszta keresztény igazgatóságnak azért, hogy álláshoz
jutott az intézetben. Tehát behivatta egyik igazgató ur s amikor
megállott az ajtóban, rákiáltott. Csak ugy kedélyesen persze.
– Üljön le Sándorkám! Ne vigye el az álmomat, a teremtésit magának.
Sándorka leült. Sándorka ugy körülbelül ötvenesztendős ember. Nem igen
kifejezésteli arczczal. Nyugodt, csendes, nagy feje van, szép okos
szemei s valami öntudatos becsületes komolysága. Az igazgató ur a
fiacskája lehetne. Talán huszonöt-huszonhatesztendős ember, a kit az
apósa tett be ide. Egy főrészvényes és egyébképpen is igen nagy hatalmu
ur, a ki szörnyü sok tiszteletbeli állást visel és ugy megy végig az
utczán, hogy ő csak bólint egyet-egyet, a sok mindenféle ember pedig
nagy kalapemelintéssel köszön neki. Tehát az igazgató ur behivatta Klein
Sándort s beszélni kezdett hozzá ilyeténképpen:
– Nézze, édes Sándorka, a közgyülés elé nekem jelentést kell
beterjesztenem az elmult üzletévről. Maga ismer engem, tudja, hogy én
inkább a nagyobb konczepcziók embere vagyok. Utálom az effélét. Hogy én
leüljek az asztal elé s három napig rágjam a pennát, hogy ennyit
nyertünk, ennyit vesztettünk és mindezt részletezzem, bizonyítgassam meg
efféle, hát ez nekem igen kellemetlen. Hát nézze édes Klein ur, legyen
szives, csinálja meg nekem ezt a jelentést, de szép, olvasható irással,
hogy ne akadjak fenn rajta s aztán én, kérem, egyáltalában nem leszek
hálátlan. Ön meg fog ismerni engem, nemcsak ugy, mint hivatalfőnökét,
hanem, mint gentlemant is. Én – kérem – tüzbe megyek a hivatalnokaimért
és ezért a munkáért se sajnálok harmincz forintot. Mondjuk, hogy
harmincz forintot. Jó? Elvégre ez önnek nagyon jól jön. Nem? Egy kis
mellékes pénzecske. Értem én azt, hogy elcsuszik. No Sándorka, nem?
– Dehogy nem. A mi pénz, az mind jó. Bár több lenne.
– Arra is rátérünk. Ne féljen semmit. A mig én itt vagyok a vállalat
élén, addig az ilyen kiváló erők csak feküdjenek bele az ágyba s várják
a szerencséjüket. Én vagyok a szerencse. Ne féljen semmit… Egészen
melléje ment s kedélyesen a czombjára csapott. – Sándorka, hát csak nem
hiszi, hogy én elhagyom magát?… Hát megcsinálja?
– Meg.
– De mikorra, öregem, mert ezzel nem lehet ám babrálni?
– Holnapra behozom.
– Reggel?
– Reggel.
A kis igazgató nagyott nézett s megilletődve csóválta a fejét.
– Hát ez igazán szép. Hát éjjel fogja csinálni?
– Éjjel.
– És a szeme? Nem árt a szemének az ilyen éjjeli munka?
Klein ur belecsapott a levegőbe a kezével. Egy kicsit türelmetlenül s
valami kis megvetéssel is azzal az emberrel szemben, a ki belehajszolja
a munkába s aztán buta jóakarattal azt kérdi, hogy nem fájdul-e meg az
szeme.
– Az én szemem… Addig kitart, amig élek.
Félénk, csendes kopogás hallszott az ajtón. Klein ur csak odanézett s az
igazgató ur kiáltotta: szabad. – Egy szolga jött be, idevaló szolga s
azt mondta, hogy Bogyó igazgató ur, a másik igazgató kéreti Klein urat,
hogy mielőtt elmegy, okvetlenül sziveskedjék beszólani hozzá. Sürgős
mondanivalója van. – Itt már nem volt semmi dolga, tehát átment a másik
igazgató urhoz. A kis igazgatócska, ez itt, az ajtóig kisérte s
szorongatta a kezeit és mivelhogy a szolga is velük ment, sugdosva
beszélt:
– De köztünk marad. Igen?
– Persze.
– A javításról pedig beszélünk. Mert hát tisztára disznóság, hogy
magának már három év óta nem javítottak. Magának, a ki az egész üzletnek
a lelke. Hát csak beszélje meg Bogyóval, a mit ő beszélni akar, a fene
tudja azonban, hogy miért veszi el önt éppen most a munkától, a mire
elvégre az üzletnek is igen nagy szüksége van… Azonban hát beszéljenek s
aztán én majd átmegyek Bogyóhoz s megtárgyaljuk azt a fizetésügyet. Ne
féljen semmit. Én lojális ember vagyok a hivatalnokaimmal szemben.
Arra Klein ur már belépett a másik igazgatóhoz, a folyosó tulsó végén,
Bogyó urhoz. Bogyó ur vén legény, savanyu ember, kellemetlenkedő. Egy
kicsit gyomorbajosforma ember, a ki azonban ebben a pillanatban
végtelenül előzékenyen ugrott föl a székről, a mikor benyitott Klein ur.
– Maga az Kleinkám? No hát nagyszerü. Azt hittem, hogy már el is ment,
de hát persze, az igazi hivatalnok nem napszámos. Nem ugrik föl, a mikor
üti az óra a kettőt. Nagyszerü ember maga, Klein ur. Minden társaságnak
kivánok egy ilyet, már a melyiknek azt kivánom, hogy éljen. A melyik
meg-megfekszi a gyomrom, hát annak nem kell Klein. Hogy a fenébe ne! A
mi Kleinunk. – Hát öregem, tudja-e, hogy miről van szó?
Klein ur csendes nyugalommal felelt:
– Nem.
Az igazgató ur kedélyesen belebökött a hasába Klein urnak.
– Hát valami jelentés kellene, öregem. A mit bemutassak ezeknek a
barmoknak, az igazgatóságnak tudniillik. Hát én meg az efféle irkáláshoz
nem értek. A mi üzlet akad, hát azt csak lebonyolítjuk, hanem irni,
irni, mindenféle ugynevezett eredményeket összeirni, hát arra én nem
vagyok képes, Kleinkám. Ugy-e érti. Maga okos ember. Velem egykoru
ember… Bizony már befordultunk mind a ketten abba a korba, hogy nem sok
várnivalónk van… Mondja, Kleinkám, mi a fizetése?
– Kétezernégyszáz.
Az igazgató ur hosszan csóválta a fejét.
– Ejnye, ejnye. És nagy a családja?
– Nyolczan vagyunk. Az asszony és én és hat gyerek.
– És meg tud élni.
– Kinlódom.
– Ejnye, ejnye, hát majd csinálunk valamit. Hát kérem, irja meg azt a
jelentést, a miért én természetesen külön honorálom. Husz, huszonöt
forintot sem sajnálok, csak szépirásos legyen. Világos, érti? Hogy az
üzlet rögtön áttekinthető legyen belőle. Az egész üzlet, a mit vezetünk,
én meg ez a fiatalember, ez az izé. Hát mindegy. Ez a hogyhivják.
Mindegy. Hát csak csinálja meg.
Közelebb lépett Klein urhoz és nagyon komolyan, egyenesen a szemei közé
beszélve, mondta:
– Én garancziát vállalok, én, én elvállalom a garancziát, hogy kétszáz
forinttal föl fogja emelni a fizetését az igazgatóság. Lesz magának
kétezerhatszáz forintja. Abből már igen csinosan meg lehet élni… De
milyen csinosan. Nagy pénz az, kérem. Mig azt kikeresi a bank, hát
mondhatom, hogy nagyon utána kell járni a pénznek. Nem kell ezt mondanom
önnek, hiszen ön majdnem annyira otthon van az üzletben, mint én.
– Sokkal inkább.
– Hogy?
– Sokkal inkább. Én csinálom. Ön nézi. Én dolgozom, ön aláir egynémely
papirosokat. Egyebekben azonban ujságot olvas. Nélkülem ma ez az egész
üzlet hasra esik, mert én vagyok az egyetlen ember itt, aki belelát
mindenbe. A ki tudja, hogy hogyan kell megkeresni a részvényeseknek a
hasznot és az igazgató uraknak a nagy fizetéseket. Nekem kétszáz forint
fizetés-emelés nem elég. Semmi. Hatszáz forinttal akarok többet.
Háromezret egy évre. Éppen annyi hiányzik nekem ahhoz, hogy élni tudjak.
Nagy a családom.
Az igazgató összecsapta a kezét.
– Hatszáz.
A nagyon egyszerü, szürke, nagy vállas és keménynyaku ember csak
ráhagyta:
– Annyi.
– Nem tudom, hogy mit szól ehhez az igazgatóság. Majd beszélek a
kollégámmal is. Most csak menjen, kedves Kleinkám. Talán megegyezünk
majd valahogy. Maga is enged…
– Én nem.
– Dehogy nem. Hát majd meglátjuk. Ez a vállalat nem bocsátja el
embereit. Ez egy olyan vállalat, kérem, hogy a ki a mi emberünk, hát
azzal szemben mi áldozatokat is hozunk. Önnek nagy a családja is…
– Nagy, hála Istennek.
– Jó, jó, hát majd beszélek az izével, azzal a másikkal, aztán majd
meglátjuk, hogy mit lehet csinálni. Hanem hatszáz, hatszáz, sok az…
– Nem adom alább.
– Hát majd beszélek vele. Ha ketten akarjuk, talán megyünk valamire.
Beszélt is a másik igazgatóval.
– Hát kérlek, öcsém, – mondta neki – ez a Klein nagyon szemtelen ember.
Nem azt mondom, hogy nem használható egy s másra, mivelhogy csakugyan
beledolgozta magát az üzletbe, hanem tulságos igényei vannak. Egy efféle
ember, egy ilyen nulla, a kinek elvégre éppen csak némi kereskedelmi
müveltsége van, egyszerre csak azzal áll elő nekem, hogy hatszáz
forinttal javítsunk neki. Hát ez szemtelenség… Nem?
A fiatal igazgató vállat vont s gépiesen, egy egy kicsit sietve felelt.
– Csakugyan, csakugyan…
A másik nagy meggondolással mondta tovább:
– Hanem azért meg kell neki adni. Végre is elég ügyesen végzi a dolgát.
Igen jóravaló ember. Hanem szemtelen fráter.
– Az, csakugyan.
– Kihasználja a helyzetet.
– Ki.
– Holott mi volnánk a bankban a vezérek. Te meg én.
Egy kicsit gondolkodott, aztán lassan, majdnem sugva mondta hozzá:
– Ámbár szamarak vagyunk mi ehhez, öcsém. Ugy-e?
A fiatal ember fölpattant, de már az ugrás közben meggondolta magát.
Csendesen felelt:
– Hát igen, én nem is mondom, hogy valami nagyon értek hozzá. Klein
nagyon kell nekünk, hanem azért szemtelen ember, hogy egyszerre hatszáz
forinttal akarja felemeltetni a gázsiját. Meg kell adni neki, mert ő
keresi meg a pénzt, hanem szemtelen ember.
A másik igazgató ur ráhagyta, hogy ugy van.


A MÁSODIK ASSZONY
Roba Sándor, a gépügynök, özvegy ember lett negyvenhat esztendős
korában. Az asszonyt lassu sorvadás vitte el s hogy milyen lassan
sorvadt, azt észre lehetett venni az urán is. Tüskés, okvetetlenkedő,
örökké zsémbes ember lett belőle a panaszos, örökké apró összetüzésekkel
tele években, mig az asszony egy székhez szegezve betegeskedett, pedig
hát ime, a mint ez ki is sült, nem volt még arravaló ember, hogy
leszámoljon a földön minden örömökkel. A mikor vége lett a gyásznak is,
föllélekzett. Elkezdett nagy gonddal öltözködni, mind ritkábban és még
ritkábban emlegette a szegény boldogultat, a ki megkeserített a legszebb
esztendei közül vagy tizet s körülnézett a világban valami asszonyféle
után. Olyant akart, a ki kipótolja számára azt, a mit a másikon
vesztett. Valami nem egészen fiatal özvegyet, vagy az egy kicsit otthon
maradt lányok közül egyet. Fődolog, hogy szép legyen, valami olyan
szépség, a milyenek a jómódu hentesnék. Feszüljön meg a derekán és a
keblein a rékli s attól féljen az ember, hogy egyszer csak kipattantja
az arczán a rózsaszinü bőrt az alatta tülekedő szép nagy egészség. S
mivelhogy szép nagy vagyona volt, nem is látszott tulságosan nehéznek
az, hogy megtalálja az asszonyt. Egy éppen ilyet. Csak nem szabad
elsietni a dolgot.
Nem is siethetett, mert előbb a lányait kellett, hogy elhelyezze. Négy
lánya volt, valamennyi inkább az anyjuké, mint az övé. A már lánykorában
is gyönge, vézna asszony, a kit csak a pénzéért vett el Roba ur, emléket
teremtett magának a gyermekeiben, hogy ha a világ négy felére mennek,
mindenütt ismerjenek rá bennük arra a szegény, sokat ájuldozó,
vérszegény anyára, a kinek talán nem is lett volna szabad uj nemzedéket
szülni magából erre a világra. S volt a gyerekekben valami a betegből
is. Mintha már foglalkoztatta volna őket a halál. Hirtelen hamarjában
sokat akartak élni. Valósággal sóvár vágyakozással figyeltek ki a
világba, mig ugy vigyázott rájuk az anyjuk, mint a zsandár, azután meg
egy csomó hir kelt szárnyra róluk csak ugy hirtelen, néhány hét alatt.
Csupa pletyka arról, hogy futnak a férfiak után, ömlik a szemükből a
vágyakozás arra, hogy asszonyi gyönyörüségekben legyen részük, hogy
betegei a sóvárgásnak…
Nem voltak formátlanok, mindeniknek akadt egy kis pénze is, olyan
vagyon, a mit még az anyjuk biztosított számukra. Roba ur tehát
szétdobálta őket. A ki hamarabb jött, kapott egy lányt a négy közül,
csak hogy hamarosan fogyjanak el. Az apjuknak semmi szüksége se volt
arra, hogy közte és az elkövetkezendő asszony között lábatlankodjanak.
Csak már az asszony jönne.
Azonban lassu mozgásu ember volt a privát életében. Ha gépről esett szó,
ekéről, cséplőről, megszimatolta messziről s hirtelen nyélbe ütötte az
üzletet, de igy csak bolondul beleindulni a világba, nem igen lehet.
Komoly a kérdés. Tépelődött rajta, érezte, hogy nem szabad
kiszolgáltatnia magát valami szenvedélyes percznek, a miben az embernek
nincs helyén az esze, hanem ez mind csak okoskodás volt. A kis izgékony
emberke most már mindenképen meg akart házasodni és hamar, mert a lányok
már elmentek – s minek várni. Az ember mindennap öregebb lesz. Kevesebb
az élnivalója, pedig a sok amugy is a háta mögött van már.
A vejei már viczczeltek is vele. Azt mondták, hogy ők nem gondolkoztak
ilyen sokáig, hanem nekivágtak a házaséletnek. Több volt a merszük.
Különösen az Eszter ura, a városi irnok szeretett csufolódni az öreggel,
bár amugy nem mutatta magát valami kedélyes embernek. A házassága
második hetében már nagy veszekedést csapott az apósának, mert eszébe
jutott, hogy mégis csak igen kevés a pénz, a mit a lánynyal kapott.
Azóta is csak alig barátkoztak össze. A fiatal ember hatalmas izomzatu,
nagy, szőke legény volt s szemmelláthatólag lenézte Roba urat. Azt se
igen vette jónéven neki, hogy ágens s jobbfajta urakkal nincsen semmi
összeköttetése. Különben nem volt rosz fiu az irnok. Egy kicsit mulatós,
szerette a czigányt meg a bort s nehezen győzte a sok munkát a
városházán. Emlegetett olyasmit is, hogy neki inkább egy kis gazdaság
kéne. Nem nagy, hanem szőllőt szeretne nevelni, azt megkövetelné. Addig
is azonban csak élt a világba s mivel hogy nem volt ostoba ember, a
családban ugy beszéltek róla, mintha a városház tornya alatt voltaképen
ő képviselné az agybeli munkát. Ha egy kicsit komolyabb ember volna,
sokra vihetné.
Lassan-lassan eljutott Roba ur az asszonyhoz. Előbb kerülgette, nagyobb
bizonyosság okáért megkérdezte felőle az informácziós irodát is, aztán
csak még se tudta hirtelen ráhatározni magát arra, hogy előálljon.
Szinházjegyet küldött neki. Az irnok irta meg a levelet, hogy ne essék
benne valami hiba. Szépen megkérte, hogy ha szivlelni tudna egy özvegy
embert, a ki jómódban él és tisztes polgári állást tölt be… és a többi.
Megirta ezt az irnok elég jól. – Voltaképen a felvonásközökben jöttek
tisztába egymással. Az asszony szép nagy, remekbe termett, fehérbőrü
barna teremtés volt. Özvegy, de egyszer elszólta magát. Az emberéről
beszélt s arra javította ki a szavát, hogy merőn, szinte sápadtan bámult
fel fel reá Roba ur. – A ki meghalt – mondta.
– A szegény, a ki meghalt…
– Ugy? És most már szabadnak tetszik lenni. Mint a madár, kérem, igen.
Az asszony mosolygott s puha, egy kicsit hájas kezét rányugtatta a Roba
ur öklére. Hosszu pilláit a szemeire bocsátotta, mint a mikor az ember
nem akarja, hogy belássanak a szobájába és leereszti a zsalut – s el is
pirult. A szomszédja még idegenkedett tőle egy kicsit. Most már ujra
egész csomó aggodalma támadt. – Talán a jegyet se kellett volna neki
elfogadni – gondolta magában, de rögtön le is szidta magát azért, hogy
ilyen komiszul gondolkozik. – Már miért ne fogadta volna el. Másnak
bizonyosan visszaküldte volna. – S nézte a szép nagy asszonyt a kis
szürkülő emberke nagy gyönyörüséggel. Máris féltékeny, mert hiszen még
nem határozott semmit. Azt se tudja, hogy szól-e majd neki. Majd előbb
alszik egyet. Jó az, az éjszaka kitisztítja az ember fejéből a nappalt,
meg az estét. Különösen az estét, mert az mindig lázas. A sok
agyonhajszolt ideg egy csöppet megnyugszik az alkonyattal, erőt gyüjt a
lámpagyujtás utánra, a mikor már éjjelre rendezkedik be a világ és
borzasztó, hogy még a föld is csupa meleg izzadságot lehel ki magából.
Az ember nem tudja, hogy honnan is jön ez a különös érzés, de tikkadt.
Egyedül van s valaki kellene melléje, a kit elnézzen a bágyadtság
óráiban. Valaki, a ki megtölti az egész szobát, megadja a csendes,
nyugodalmas polgári szint a lakásnak. Asszony. Egy másik nemből való.
Másforma, gömbölyübb, mint mi csupa szöglet, jobban hozzásimul a
pihenés… Az én emberem tudniilik nagy, meleg szerelmet akart, de
nyugodalmasan. Inkább gyönyörködni benne. Valahogy csak ugy elképzelni,
hogy milyen lehetett volna az egész élete, ha a sorvadásos asszonynak
nincs pénze s ott kezdte volna az egész ügyet fiatalon, a hol most
próbálgat belekóstolni.
Különben az irnok is azt mondta, hogy ez az asszony olyanforma, hogy nem
kell aggódni. Szép nyugodt természet. – Mint a csermely – mondta az
irnok – szépen csörgedez. – Hogy csörgedez, ez tetszett neki s
olyanformán nézett Roba urra, hogy hiába fejtegetné, ugyse érti meg…
– Különben én is itt vagyok, majd eligazítom, ha valami akad.
Végre is belement az ügybe Roba ur. Nem bolondosan, hanem előbb jól
körültapogatva a kérdést, hogy ne az érdek vezesse az asszonyt, hanem a
rokonszenv. Ezt fontosnak tartotta, mielőtt egyáltalában komolyan
tárgyalt volna. Különben az asszonynak is tetszett az eljárás. Mondta
is.
– Már elmult tőlünk – mondta – a hebehurgyaság. Én megbecsülöm
uraságodat…
– Kérem tisztelt asszonyság…
– Hát önt.
– Igen, tessék egy kis bizalommal élni.
– Már megállapodtunk mind a ketten…
Egy hónap se mult el az esküvő után s már kisült, hogy egy kicsit
csalódott magában az asszony. Az irnok azonban azt mondta, hogy nem kell
aggódni. Majd ő eligazít mindent. Apró félreértések előfordulnak a
családokban. Például vele szemben is mindenféle, tulságos követeléssel
lép föl az asszony. Két embernek nehéz kitanulni egymást.
Ugy látszott, hogy csakugyan nehéz. Roba ur valósággal belebetegedett.
Néha egyedül ült le a vacsorához. Az asszony még mindig nem volt otthon.
Az is megesett, hogy néha utánaizentek, hogy a nagynénje beteg, jó
volna, ha jönne. Roba ur csak bámult utána, a hogy szép csendesen
öltözködött és ment s aztán, mintha fejbeverték volna, olyan
tanácstalanul keresett valami segítséget. Hogy legalább tudna valamit.
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 15
  • Parts
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 01
    Total number of words is 4284
    Total number of unique words is 1794
    35.5 of words are in the 2000 most common words
    49.7 of words are in the 5000 most common words
    56.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 02
    Total number of words is 4314
    Total number of unique words is 1760
    35.9 of words are in the 2000 most common words
    48.4 of words are in the 5000 most common words
    54.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 03
    Total number of words is 4396
    Total number of unique words is 1785
    36.4 of words are in the 2000 most common words
    50.1 of words are in the 5000 most common words
    57.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 04
    Total number of words is 4284
    Total number of unique words is 1747
    38.2 of words are in the 2000 most common words
    52.0 of words are in the 5000 most common words
    59.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 05
    Total number of words is 4319
    Total number of unique words is 1814
    37.2 of words are in the 2000 most common words
    51.2 of words are in the 5000 most common words
    58.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 06
    Total number of words is 4334
    Total number of unique words is 1748
    37.1 of words are in the 2000 most common words
    52.1 of words are in the 5000 most common words
    59.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 07
    Total number of words is 4218
    Total number of unique words is 1857
    37.1 of words are in the 2000 most common words
    51.8 of words are in the 5000 most common words
    57.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 08
    Total number of words is 4244
    Total number of unique words is 1776
    37.8 of words are in the 2000 most common words
    53.4 of words are in the 5000 most common words
    60.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 09
    Total number of words is 4367
    Total number of unique words is 1846
    37.9 of words are in the 2000 most common words
    53.6 of words are in the 5000 most common words
    60.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 10
    Total number of words is 4182
    Total number of unique words is 1708
    38.2 of words are in the 2000 most common words
    53.4 of words are in the 5000 most common words
    60.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 11
    Total number of words is 4337
    Total number of unique words is 1865
    34.9 of words are in the 2000 most common words
    48.6 of words are in the 5000 most common words
    55.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 12
    Total number of words is 4290
    Total number of unique words is 1870
    33.0 of words are in the 2000 most common words
    45.3 of words are in the 5000 most common words
    52.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 13
    Total number of words is 4347
    Total number of unique words is 1905
    34.3 of words are in the 2000 most common words
    47.6 of words are in the 5000 most common words
    54.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 14
    Total number of words is 4247
    Total number of unique words is 1688
    36.4 of words are in the 2000 most common words
    48.1 of words are in the 5000 most common words
    55.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 15
    Total number of words is 4362
    Total number of unique words is 1803
    35.5 of words are in the 2000 most common words
    50.1 of words are in the 5000 most common words
    57.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (2. kötet) - 16
    Total number of words is 30
    Total number of unique words is 26
    69.2 of words are in the 2000 most common words
    73.0 of words are in the 5000 most common words
    76.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.