Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 12

Total number of words is 4352
Total number of unique words is 1885
34.5 of words are in the 2000 most common words
48.2 of words are in the 5000 most common words
54.4 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
kocsigyáros. A nagybátyám ökörfogattal utazott Kolozsvárra, Fehérvárra,
vásárokra, meg látogatóba is és rendesen olyanformán, hogy a hosszu
szijostort a nyakába kanyarítva, az ökrök mellett sétált. Néha elővette
azonban Vergiliust és olvasott belőle. Egyébként a _Hármas kis tükör_
czimü könyvet is olvasgatta s nekünk is gyakran ajánlotta, hogy ne
hanyagoljuk el az irodalmat. Ma is őrzök egy csiziót, az ajándékát. A
kocsit azonban tyukok, csibék használták nyugalom idején, s ha valami
utra elhatározták magukat a bátyámék, hát nemcsak alaposan le kellett
tisztogatni, hanem ki is kellett füstölni. A csür mellett voltak az
istállók, három is, s mintha füst szállott volna fel belőlük, ugy
párállott az aljukon az esztendők óta föl nem takarított trágya, a miből
a küszöbök alatt büzös fekete lé folyt ki az udvarra. Gyönge, valamiféle
rendszerekkel, de rosszul táplált ökrök tántorogtak ki meg be az ajtón,
sovány tehenek s azóta se láttam olyan komor borjukat, a milyenek
ezeknek a tőgyét bökdöstek. Ezek mögött az épületek mögött óriás
szérüskert terült el kis boglyákkal, a melyek közül némelyeket feketére
pörkölt az idő. A lakóházba külön sövénykerítésen át lehetett bejutni és
pedig a kaputól balra kanyarodva, virágágyak között, a melyeknek azonban
már csak a formájuk volt meg. A házban három szoba volt, de csak egyet
használtak belőle arra, hogy benne lakjanak. Abban volt két ágy egymás
végtében a fal mellett, egy asztal, a minek a tetejét ketté lehetett
nyitni, a falnál egy végighasadt tükör alatt lócza s az asztal körül pár
szék. A másik két szobát állandóan bebutorozni készültek s többször el
is jutottak már odáig, hogy a városokban, a hol megfordultak, néztek
butort. Egyszer megnézték különben a ház zsindelyfödelét is, azon a
tájon, a hol a konyhába becsurgott a viz, de annak a kijavítása is
annyiba maradt. Minden annyiba maradt, mint a hogy valahol, még
gyermekkorában félbemaradt ember volt a bátyám is. A felesége
hozzáalakult az évek folyamán. Három testvére volt. Az egyik elkerült
valamerre, talán Oláhországba. Egy molnárhoz ment volt férjhez, a ki
legutóbb Galaczról irt ezelőtt harmincz esztendővel valami hagyatéki
dologban. Nem válaszoltak neki s ő se erőszakolat a dolgot. A másik két
testvére leány maradt.
Már abban az időben, a mikor engem a bátyámhoz küldtek vakácziózni,
lehettek negyvenesztendősek. Két-három év volt köztük a különbség.
Külön-külön laktak, mindegyik a maga birtokán, közelben azonban, az
egyik jobbra, a másik meg balra a kis utczától és sürün ellátogattak a
bátyjukhoz. Naponkint körülbelül ötvenszer. Az is megesett, hogy csak
jött valamelyik, körülnézett s miután meggyőződött arról, hogy legutóbbi
látogatása óta semmi változás se adta elő magát az udvarban, szó nélkül
távozott. A kapuban találkozott a másikkal; bár nem voltak haragban,
köszönés nélkül mentek el egymás mellett. Láthatólag unták magukat. A
fiatalabbik, a kinek--ha jól emlékszem--Zsuzsa volt a neve, megpróbált
embert szólani unalmában. Mindenféle történetekbe belekezdett, de a
második mondat közepén fölállott s kemény lépésekkel távozott; s miután
megfordult otthon s figyelő, bár kissé merev pillantással körülnézett az
udvarán, ujra visszajött. Megnézte a csür nyitott kapuját, sarkon
fordult és megint elment. Magas, száraz, laposmellü lány volt. Nagy
lábai és kezei voltak s aránytalanul hosszu, sovány karjai, a melyeket
menetközben ugy lóbázott, mint a katonák. Mindig egyenesen, egy kicsit
hátradülve tartotta magát, nagyokat lépett s kiabálva, hadarva beszélt.
A nézése nagyon határozott volt, majd átszurta az embert, azonban
jobbra, balra, mindenfelé kapkodta a pillantását, tehát semmi határozott
kifejezésre nem tudott jutni. Az ajtókat keményen bevágta maga mögött. A
bátyja gyerekeit állandóan rekczumozta. Ő azt mondta, hogy: kordában
tartja őket. Azok pedig mosolyogva néztek végig rajta s már ott
tartottak, hogy ki se nevették. Számba sem vették. Ha az utczaajtó
nagyot pattant, oda se néztek. De még a kutyák se. Tudták, hogy ki jön.
Pár nap alatt kiismertem a viszonyokat én is.
Egyszer valami nyolcz krajczárról volt szó. Nem emlékszem, hogy miért.
Talán loptuk a pénzt, de az is megeshetett, hogy találtuk vagy talán
éppen csak volt valahogy nyolcz krajczárunk. A summa fele egy nagy vörös
négykrajczáros pénz volt, erre biztosan emlékezem. Mintha most is
érezném a tenyeremen a nagy kerek pénzdarab bevágását, a karikát, a mit
a tenyerembe nyomott, ahogy szorongattam. Azt hiszem, hogy a költekezés
keltette föl a figyelmét. A többiek azonban, beleértve a másik nénit is,
a csöndest, megelégedtek egy kis lomha hümmögéssel. Tercsi néni azonban,
ha már egyébért nem, jövőnk érdekében tisztába akart jönni a dologgal. A
boltba nyargalt, verte a pultot, kidülledt szemekkel hallgatta végig a
kis vörös zsidót, a ki előadta, hogy mi mindent vásároltunk, s rohant
vissza. Az utczaajtó olyat csattant mögötte, hogy az oszlopfa a kilincs
felőli oldalon egyet biczczent, mint a sánta ember, s aztán helyreállott
mint a jó katona, a ki még betegen is egyenesen megállja a posztját.--A
hogy igy helyrebillent az oszlop, elfoglalva régi helyét a már kitágult
gödörben, az nekem nagyon tetszett. Azt néztem, mig mint a szélvész,
elrohant mellettem Tercsa néni. S rémítően kiabált, visított. Egy-egy
dühroham végén szoknyáit szerteterpesztve, fáradtan dült neki a
sövénynek. Azt hajtotta, hogy mindnyájan az akasztófán fogunk meghalni.
Nem vett azonban időt magának arra, hogy kifejtse az alapot is, a mire
ezt a következtetését fölépítette. Perdült egyet s hadonázva, mintha
cséphadaró lenne mind a két karja, a kendő alól kilengő őszes tincsekkel
megint nekivágott az utczának. Az embereknek odakiabálta utközben, hogy
miről van szó. A papnak is, a ki éppen arra jött. Az utcza végéről,
mielőtt befordult volna a maga utjára, visszakiáltott:--megirom
anyádnak.--Már mint az én anyámnak. S visszavánszorgott. Az egyik fiu
figyelmeztetett, hogy: ni, hogy lóg a köténye.--Az bizony csakugyan
eloldódott valahogy s rajta taposott, a mikor ujra bevágta maga után az
ajtót, az udvar kövezetén termett s kiabált:--Ide gyere! Kitekerem a
nyakad! Ide gyere! A mikor senki még csak oda se hallgatott, az égre
dülesztette a szemeit és körülbámult, mintha arról akarna meggyőződni,
hogy nem sülyedünk-e? Nem. Erre uj bizonyítékokért nyargalt s az ajtóból
visszakiabált: semmit se használ a tagadás.--Nem használ!
...Fölnézek körül a szobában. Nagy nyargalás. Az élet vulkánja pirosra
fösti az arczocskákat. Kis lábacskák botorkálnak körül a szobában,
fürgén, bár esetlenül, hogy az ember mindig attól fél: no, most töri
össze magát. Székek hátába bonyolódik bele a gyeplő, felköltik a
nagyapjukat, a bácsit, az anyjukat, félrelökik az utból a foteleket,
foglalkozást adnak a tétleneknek, rikoltoznak, mintha mértföldeket
kellene átkiáltaniok s tátott szájjal bámul egy a nagyobbacskák közül, a
mikor az anyja magyarázza neki, hogy mi is ott vagyunk.--Az ám,
csakugyan. Inkább csak szokásból én is kiáltok egyet, hogy: csend
legyen! s mosolygok azon, hogy micsoda nevetséges figurák vagyunk mi
nagyok. Nekik tudniillik, a kiknek a világát a mienkhez akarjuk
idomítani. Olyan szánalmasak, mint a milyen Tercsa néni volt, a mikor
gyermekeket nevelt.


LOGIKA

Egy Róza, Sugár Róza nevezetü leány volt alkalmazásban egy budapesti
boltban. Kishirdetés révén jutott be. A kishirdetésben tudniillik az is
állott, hogy: ajánlatok fényképpel kéretnek... s a lány harmadnapra már
megkapta a czég levelét, hogy jöhet. Gyönyörü lány volt tudniillik. Nem
mozgó szépség, hanem inkább kasszába való. Trónra. A kassza fekete
márványlapja fölött s mögötte a tükörben méltóságosan érvényesültek
gömbölyü vállai, lágy, alabástromos fehérségü nyaka s gömbölyü, a bluz
alatt minden mozdulatára, még a lélekzetvételére is ingerlően ringó
keblei. A haja fekete volt. Nem is fényes, hanem olyan komor fekete,
mint a szén s rögtön a haj alatt befoglalva a hatalmas, nehéz, de puha
keretbe--olyan fehér és tiszta volt az arcza, mint a frissen hullott hó.
A szemei nyugalmas, mély pillantásuak voltak, szája kicsi, husos--s
éppen csak a homloka kissé nyomott.--A szép lány jelenlétét határozottan
észre lehetett venni a bolt forgalmán. Sok fiatal ur jött s nyakkendőket
vásároltak, meg keztyüt s a pénztárra pislogva válogattak. Az is
megesett, hogy a segédek elbámészkodtak rajta s este a két főnök
egyformán törte magát azon, hogy ő számoljon le a lánynyal. Olyankor már
vártak rájuk a feleségeik s gyönyörü kalapjuk alul gyilkos pillantásokat
vetettek a lányra. Az üzlet azonban gyönyörüen ment, s ha volt benne
része a lánynak, hát kár lett volna kiüldözni a boltból.
Ugyis elég hirtelen ment el, alig valamicskét több, mint egy esztendővel
azután, hogy belépett. A pénztár mellett, a hosszu bolti asztal
folytatásaképen magas iróasztal állott s e mellett délutánonként egy
fiatal ember dolgozott. Rengeteg foliánsokban elkönyvezte a sok
mindenféle üzleti tételt s pihenőnek egy-egy pillanatra lenézett a
lányra. Az érezte, hogy valami átmelegíti a fejebubján a haját s előbb
egy kis bosszusággal, azután meg mindig barátságosabban pillantott fel a
fiatal emberre. Az tudniillik olyanforma ember volt, a kihez nőül lehet
menni. Komoly, munkás, jó jövedelmü. Ha ez érdeklődik iránta, az nem
afféle kedélyeskedés, a mit végbevisznek a kassza előtt más fiatal urak.
Az efféle ember ugy szerelmes, hogy mindjárt jön a házassági ajánlattal
is, hogy: kisasszony, ennyi a jövedelmem, nem vagyok gazdag, de a
feleségemet tisztességgel el tudom tartani--és efféle.
Egy este a fiatal ember a magas asztalról egy sokrétbe összehajtogatott
czédulát ejtett le a pénztár márványára s a könyvre hajolva, félszemmel
nézte, hogy mit szól hozzá a lány. Az sokáig szorongatta a papirt s
megilletődve, lassan bontotta ki. Az volt ráirva:--Kisasszony, kérem
szépen, várjon reám a zárás után. Valamit szeretnék mondani, a mi talán
mindkettőnkre nézve fontos.--A lány zsebretette a levelet s konokul
elfordult az iróasztaltól. Később, a mikor már elment a kalapja után is
és látta, hogy a fiatalember könyörögve pillant rá, odasúgta neki:--ma
nem.
Kimenve a boltból, már megbánta, hogy elszalasztotta a mai napot, hanem
aztán idegenkedve gondolt arra, hogy ennek az embernek legyen a
felesége. Egy ilyen bolti embernek. Még valami államhivatalnok is
akadhat, vagy orvos, vagy mérnök, azok közül, a kik az üzletbe járnak.
Igen közönséges ember egy ilyen könyvvezető, a kit a multkor is csunyán
összeszidott az egyik főnök. Hogy türheti ezt el egy férfi? A hogy
lassan ment az utczán, megállapodott abban, hogy ő pofonvágta volna a
főnököt, s ha egy falat kenyere sincs másnapra, hát akkor is pofonvágta
volna. Erre az emberre pedig többé rá sem néz.--Másnap azonban az övé
volt az első pillantása s a mikor egy pillanatra egyedül maradtak az
ablak mellett, hirtelen rátámadt a fiatal emberre:
--Miért türi, hogy ugy bánjék önnel Frank? Hogy kivánja akkor a más
becsülését?
A fiatal ember lassan, komolyan felelt:
--Magáért türöm. Nem akarom elveszíteni az állásomat, mert akkor nem
mondhatom el magának azt, a mit mondani akarok.
--Ugy?
--Nem találta ki?
A lány halkan s egy kicsit bután felelt:--Nem.--Hát azért?--Este pedig
egy pillanatra ráhajolt az asztalra s belesugta a nagy könyvbe:--várom.
Künn találkoztak. A fiatal ember szó nélkül a karját nyújtotta s
szorosan összefogózkodva s hallgatagon élvezve az egymás közelségét,
czéltalanul járták az utczákat. Észre se vették, hogy messze kimentek a
külvárosba, csupa apró ház közé. Mintha valami vidéki városkában lettek
volna. Porondos uton mentek, zizegő fák alatt s egy kis ház előtt
leültek egy padra. A férfi itt kezdte elmondani azt, hogy mennyi a
jövedelme, s hogy nem gazdag, s a leány belekapaszkodott a karjába s
lassan a vállára hajtotta a fejét. Most már érezte, hogy ez az ember
lesz az ura. Ugy kell ennek lenni és arravaló ember, derék ember, s
lassan, lassan fölemelte a karját, hogy magához ölelje.--Ebben a
pillanatban valaki kicsapta a fejük fölött belülről az ablakot s egy
korsó viz ömlött a nyakukba. A hogy fölugrottak, benn iszonyu röhögés
támadt. Többen is lehettek a szobában, férfiak, asszonyok vegyesen.
A fiatal ember éppen csak az arczát törülte végig a kezével s egy
rántással lehuzva a válláról a leány kezét, az ajtó felé indult. A pár
lépés alatt, mig elérte a kaput, gondja volt a lányra is.--Várjon csak
itt, majd megtanítom a bitangokat.
A lány azonban nem maradt el mellőle. A kabátjába kapaszkodott s
könyörgött neki:--Csak nem teszi ki magát effélének! Ki tudja, hogy
hányan vannak. Ne kezdjen ki velük. Ha szeret, hát nem teszi koczkára az
életét ezekkel a gyalázatosakkal szemben... Akkor már eléje került s
elállotta a kaput. Fennről kiabáltak:--Hát gyere be! Gyere, ha mersz. A
lány meg most már a férfi mellére dült, magába olvasztotta az ölelésével
és sugdosott neki:
--Nem megy. Akasszák föl magukat! dehogy megy. Meg kellene engem verni,
ha hagynám, hogy maga ezekkel kikezdjen. Az ilyennek kése is van. És
aztán mi lesz velem? Az imént mondta, hogy feleségül akar venni, hát
akkor beleszólhatok.... Jöjjön, jöjjön...--Huzta magával s a férfi
megindult. Nagyon lihegett s kedvetlenül ment a lány mellett, a ki még
mindig beszélt neki. Benn a városban, a ház előtt, a hova a lány
fölment, kissé már megcsillapodva azt mondta, hogy csakugyan jobb igy.
De mennyivel jobb.
Melegen, kissé elérzékenyülve szorongatta a lány kezét.
--Maga nélkül valami komisz verekedésbe kerültem volna. Az ember mérges,
ha inzultálják...
A lány hosszan nézett végig rajta s aztán egy kis keserüséggel mondta:
--Azért nem ártott volna végigverni rajtuk. Ha az embert bántják...
--Akartam.
--Akart? Mi az? Azt is láthatta, hogy engem is bántottak. A ruhám csupa
viz s azok a rongyosok még most is röhögnek. Bizonyosan röhögnek...
--Arról már nem tehetek.
--Nem? Hát mért nem forrasztotta a torkukra? Ha meghátrál előlük...
A fiu tátott szájjal bámult rá, s azután, mintha hirtelen megütötték
volna. Hebegve beszélt, most már igazán nem tudva azt, hogy voltaképpen
mit akar tőle a lány.
--Én? Hiszen nem bocsátott be a házba... Elhuzott. Ugy megölelt, hogy
mozdulni se birtam. Azt hittem, hogy szeret, hogy attól fél, hogy valami
bajom támad, s ha mentem magával, hát az csak azért volt, mert olyan
nagyon kért...
A lány idegesen, gonoszul kaczagott:
--S ez persze jó volt magának. Megkimélte a a bőrét. Jó bőr, ha mindent
eltűr...
--Ne bántson. Meg fogja bánni, ha igazságtalan. Belekapaszkodott a
karomba. Nem igaz.
--Hát el kellett volna, hogy lökjön. Oda kellett volna vágni engem a
falhoz s berohanni a házba.--Ilyen hősből nem kérek. S hogy ne is lásson
többet, hogy ne legyek örökös szemrehányás magának azért, hogy ilyen
gyáván viselte magát, hát nem maradok többé abban a boltban. Maga csak
türje, hogy Frank lemarházza hölgyek jelenlétében, maga csak türjön
mindent, maga arra való; hanem nékem ilyen ember nem kell.
A férfi a lányra bámult, s elkényszeredetten vont vállat. Bennről pedig
hallatszott a csoszogás, hogy jön a házmester, kinyitni a kaput.


ÁT KELL DOLGOZNI A KÖNYVET

Klein Efraim rabbinus urhoz beszaladt a gyerek az udvarról s mondta,
hogy uri asszonyság jön. Délután volt. A rabbi a vadszőllős verandán ült
s hirtelen magára kapta a kabátját. Bor volt előtte az asztalon s egy
másik üvegben talán még egy ujjnyi savanyuvíz. Az asztal körül három
hosszulábu, magas gyerekszék is volt s ezeknek a székeknek a tájékán
pecsétes, maszatos volt az abrosz. A vendéget végigkisérték az udvaron a
gyerekek, de aztán, a mikor az apjuk eléje ment a veranda lépcsőjére,
otthagyták. Az asszony fiatal volt, magas termetü, gömbölyü vállú, telt
karu, fehér husos, lágy nyaku és szép asszony. Egy kicsit, alig
észrevehető átsuhanásban hamiskásan mosolygott, a hogy körülnézett ezen
az egészen idegen helyen s mintha ugy pillantott volna hátra a kapu
felé, hogy visszafordulni volna kedve. Bár az egész megjelenése elárulta
az asszonyt, a kinek az otthonában egész csomó gyereket sejt az ember,
volt valami tartózkodás a fellépésében. Zavartan nézte a rabbit s ugy
ült le az odakinált székre, mint a ki nem biztos abban, hogy vajjon
helyesen cselekszik-e vagy nem. Sötét, nagy, egy kicsit bágyadt szemeibe
az a nyugtalanság telepedett bele, a mivel a kézen vezetett gyerek bámul
utánunk, ha hirtelen elbocsájtjuk s egyszerre csak egyedül marad az
uton.
--Parancsoljon nagyságos asszony--mondta a rabbi s maga is leült a
vendéggel szemben.
Az asszony mosolygott. Azon mulatott, hogy idejött s most nem tudja
elkezdeni a mondanivalóját. Egyszer aztán nekivágott.
--Hajdu Dávidné vagyok. Ugy berontottam tisztelendő urhoz, mint egy
fergeteg.
--Dehogy, dehogy...
--Hanem egy kérdésem van s ma már nem akartam tovább halogatni... Hát
hirtelen felkészültem s itt vagyok. Nyolcz éve vagyok asszony. Négy
gyermekem van. Az uram hivatalnok s nem valami kényelmes
államhivatalban, vagy a fővárosnál, a hova--a mint tetszik tudni--nem
igen engedik be a zsidó embert, hanem magánvállalatnál s tessék elhinni,
hogy reggeltől késő estig kell neki dolgozni, hogy azt a szerény, de
tisztességes polgári megélhetést biztosítsa számunkra, a miben élünk. A
drágaság nagy, a gyerekek nőnek, mindig több és több kell s mindig több
és több szükségünk van az én szegény uramnak az erejére. Ebben a
dologban jöttem...
A férfi nagyot nézett.
--Ebben? Én ilyen irányban nem igen lehetek segitségére...
Az asszony naiv, nagy bizalommal nézett rá.
--Dehogy nem! Sőt ebből az esetből kifolyólag segithet másokon is.
Ilyenforma asszonyokon, a milyen én vagyok. Ugy áll tudniillik a dolog,
hogy én, a mint itt lát tisztelendő ur, nagyon vallásos asszony vagyok.
Tudom, hogy ez manapság szokatlan. Uri nő is, fiatal is, csinos is--nem
igen szokott előállani ezzel. Nem teszi ki magát annak, hogy
lemosolyogják. Én azonban nem sokat törődöm ezzel, hanem belekapaszkodom
az Istenbe, hogy el ne hagyjon valahogy--mindenbe, mert gyámoltalan
vagyok, nem tudok eléggé a magam lábán járni, hanem legkülönösebben az
Istenbe. Az atheistáknak pedig, a kik körülvesznek, mert hiszen manapság
jóformán az egész világ templomkerülő, hát azt mondom nekik, hogy csak
hagyjanak meg engem a hitemben. Nekem az bizodalmat ad még az olyan
nehéz órákban is, a mikor például anya lesz az asszony.
--Mindenesetre, mindenesetre...
--Csak azért mondom ezt el olyan hosszadalmasan, hogy tessék megismerni
engem. Ilyen vagyok. Gondolkozás nélkül elfogadom mindnyájunk felett
állónak az Istent s minden este imádkozom. Az ön könyvéből, a minek az a
czime, hogy: _Az áhitat könyve_. Nagyon szép könyv. Kivülről tudom--s
világért se higyje azt, hogy meg akarom kritizálni. Egyéb könyvet igen,
hanem az imakönyv... Azt nem szabad... Éppen csak föl akarom hivni a
figyelmét arra, hogy az én édes uramról, mert én csak a magam dolgát
tudom, hát róla beszélek, hogy az én uramról igen kevés van beleirva a
könyvbe. Kérem, ez az ember reggeltől késő estig fárad érettünk, néha
utazik is üzletileg, vonatról le, vonatra föl, s mégis csak annyi van ez
imádságban, hogy:--családunk fentartóját tartsa meg erőben érettünk
küzdeni.
--Ne volna több?
--Nincs. Tessék megnézni, egy sor sincs több. Ez pedig csak kevés.
Sokkal többel tartozunk neki. Nekem eleinte fel sem tünt a dolog.
Elmondtam azt, a mi a könyvben van s azzal már aludtam is. Hanem egyszer
hazahozzák az én uramat az irodából. Kocsin, mellette ül a könyvvezető,
velük szemben egy gyakornok s támogatják fölfelé a lépcsőn. Nyolcz hétig
feküdt betegen.--Hát ez mi?--gondoltam.--Az én uram beteg? Hát ez hogy
lehet?--Azután rémitő sok átvirrasztott éjszaka után előveszem ujra a
könyvet s olvasom s egyszerre látom, hogy ez az egy sor bizony kevés.
Egy asszony, a ki a gyermekeit, az otthonát, az egész világát az urának
köszönheti, hosszabban kell hogy imádkozzék érette.
A férfi mosolygott s ezen egy kicsit megbotránkozott az asszony.
--Ne tartson butábbnak, tisztelendő ur, mint a milyen vagyok. Tudom,
hogy idegen világ az, a miben élek, de megmagyaráztam, hogy én a
gyöngeségemben csak akkor kaphatok valami kis erőre, ha nem engedem
kizavarni magamat a hitemből. S tessék elhinni, hogy hiányos a könyv.
Nem mondom én azt, hogy azért lett beteg az uram, mert csak azt az egy
sort imádkoztam érte, de talán _azért is_. S azóta én már ki is
okoskodtam. A mikor ahhoz a fösvény sorhoz érek, leteszem a könyvet az
ágyra, behunyom a szemem s elmondok én mindent az uramra nézve, a mi még
benne kellene, hogy legyen a könyvben. Hanem hát mindenki nem jön rá
erre s én is drágán tanultam ki, hogy mi a baj.
A férfi most már nem mosolygott, hanem olyan meglepetés rögzött meg a
szemeiben, mintha valami más világrészből való asszony ülne előtte. Ugy
látszik, hogy nem képzelte el, hogy igy is tudnak még imádkozni, s
valami megmagyarázhatatlan belső ijedtség szállotta meg. Arra gondolt,
hogy ha most valaki összeméri őt ezzel az asszonynyal, ha hirtelenében
előkerülne valami olyan apparátus, a mivel összehasonlításokat lehet
tenni a hit dolgában, hát az asszony mögött maradna. Mintha félt volna
ettől az asszonytól, gondolatban önkénytelenül is elhuzódott tőle s
türelmetlenül várta, hogy elmenjen már.
Az asszony békétlenkedni kezdett.
--Vagy kérem, jól esnék-e önnek, ha a felesége ezzel az egy sorral
imádkoznék önért? Ezeknek a gyerekeknek az apja, az ő ura ettől a sortól
várna mindent... Hát nem kevés ez? Nem?
--De igen, csakugyan...
--Ugy-e ir még hozzá?
--Igen, igen, nagyságos asszony, átdolgozom a könyvet.
Az asszony már fölállott, bucsuzott, s boldog nyugalomban indult
hazafelé.


SÖTÉTSÉG

Tanár ur! Nem azért jöttem önhöz, hogy tréfálkozzék velem. A mit gondol,
azt mondja ki nyiltan, őszintén, himezés-hámozás nélkül. Ha ép az eszem,
hát ép, köszönöm, ha nem az, az se ejt kétségbe, el vagyok készülve rá.
Majd elmegyek valamerre hidegvizre, kikuráltatom magam, mert valami
nehéz nem lehet a betegségem. Soha maniatikus hajlamaim nem voltak... De
igen, mégis egyszer, ez is inkább komikus, de ön előtt nem akarok
elhallgatni semmit. Egyszer azt hittem, hogy üldöznek. Már nagy deák
voltam, hetedik vagy nyolczadik osztályos... Különben mit tartozik ide
az egész.
Hogy mondjam? Hát mondom, ha tetszik, de megzavart az, hogy a tanár ur
olyan furcsán néz reám, mintha igazán kételkednék a józanságomban.
Sohase iszom. Nehogy azt higyje, hogy kapatosan jöttem ide. Az a
história, hát az ugy volt, hogy valami tömegbe keveredtem az utczán.
Emlékszem, nagyon sokan voltak, tán ezeren, vagy még többen kiabáltak,
hadonáztak botokkal, néha megzörgött egy-egy bevert ablak; hogy mit
akartak, azt már nem is tudom. Aztán jött egy csomó rendőr, meg katonák
is, lőttek, mi szétszaladtunk s ész nélkül rohantam be a gimnáziumba,
hátra-hátra nézve, hogy vajjon nem csattog-e a hátam mögött a ló. Ott
leestem, ugy szedtek fel a kapu alól, mint egy zsákot és folyton félre
beszéltem. Nem is igaz, nem beszéltem mást, mint a mi az eszembe járt
folyton, de mások persze azt nem tudták, azt hitték, hogy megzavarodtam.
Én csak féltem, minek szégyeljem, féltem nagyon mindenkitől, a kinek
kard van az oldalán, vagy puskát, revolvert hord. Mindig a katonákat
láttam, a mint rohannak utánam és sokáig az édesanyám kisért el az
iskolába s azután az egyetemre is. Mosolyog? Nem nevetni való ez pedig.
Az embernek csak egy igazi bizalmasa van, az az anyja. Ő megérezte a
bajom s ha élne, most se önhöz jöttem volna, tanár ur, hanem ő hozzá.
Hogy tudott gyógyítani! Csak rám lehelt és megkönnyebbültem.
Rá is voltam szorulva nagyon. Roppant vékonyka, átlátszó bőrü szőke fiu
voltam. Alig volt bennem valami kis vér, zörgött a csontom. Amellett
mindég éhes az ismeretlenre, folyton a könyveket bujtam, tanultam, tudni
akartam mindent, bosszantott a távolság, elkeserített a végtelen
kupoláju ég, a mely erőszakosan bezárul az ember szeme előtt s egyszer
se hasad meg csak egy pillanatra is, hogy beláthassunk. Betege voltam az
epesztő kinnak, hogy nem tanulhatok meg mindent. Az édesanyám aggódott
is értem. Azt mondták neki, hogy még az egészséges falusi kölyköt is
megviselné az a mértéktelen tanulás, hát még egy ilyen gyönge ficzkót.
Eldugta előlem a könyveimet, vizet töltetett a lámpába petróleum helyett
s ha aztán elkezdtem éjszakánkint keservesen sirni, hozzám jött, mellém
ült, megölelt, vigasztalt és elaltatott. Mikor éjjel felriadtam, akkor
is ott találtam még az ágyam szélén, a mint suttogott:
--Uram Isten segíts meg, Uram Isten, ne vedd el az eszem.
Mikor ez a katonahistória történt s hat hétig föl se keltem az ágyból és
rettenetes dolgokat beszélhettem össze-vissza, visszaadta a könyveimet
meg a lámpámat s akkor emlékszem, sokat pusmogtak a másik szobákban.
Egy-egy hangból azt vettem ki, hogy a könyvekkel akarják kikergetni a
fejemből a katonákat. Hanem hiába. Én akkor már tudtam, hogy ezek a
rettenetes emberek üldöznek. Megpróbáltam mindent, hogy rám ne
ismerjenek. Sokféle ruhát hordtam, különféleképpen nyirattam,
beretváltattam magam, egyszer--emlékszem--sántítottam is a jobb lábamra,
hogy majd talán nem ismernek meg, de hiába. Ha találkoztam egygyel,
nagyon megnézett, átdöfött a szemével; tudtam, hogy, ha a föld tulsó
oldalára megyek, akkor is rám találnak. A mikor ezzel tisztába jöttem,
akkor éreztem az agyamba először valami olyas nyomást, mint most s
óráról-órára azon tünődtem, hogy mi lesz belőlem, ha majd meg
bolondulok. Akkor emlékszem, valami tervet is dolgoztam ki, hogy majd
igy teszek, vagy ugy elmegyek anyámmal valamerre s ő mindig simogatni
fogja a fejem.
Erre azonban csak kitértem, mert nem találom fontosnak az egészet. Azt
hiszem, hogy valami egyéb bajom van. Nincs bennem rendben valami, valami
egyéb. Azt kérem, ha megvizsgálná. Önnek, azt mondják, olyan szeme van,
hogy belát az emberbe, mintha csak szétnyitná a mellen a bőrt meg a hust
s fölfeszítené a csontot is. Hát nézzen ugy belém, mert elvégre
elhiheti, hogy nekem csak fontos tudni, hogy bolond vagyok-e vagy sem.
Most különösen. Diszkrét dolog, de hát önnek csak elmondom mégis.
Különben most elhagyom, nagyon elfáradtam s aludni szeretnék. Nagyot,
hosszut, tudja olyan mély álmot, amikor az ember nem érzi az eszét, meg
semmit csak elzsibbad. Ha igy sokat beszélek, mindig ugy vagyok. Lássa,
ilyenkor volt nekem nagyon drága az édes anyám. Egy nagy kopott divánunk
volt a hátulsó szobában, azt nagyon szerettem. Ő leült az egyik végére,
én meg végig feküdtem a divánon s az ölébe fektettem a fejem. Az
csodálatos volt, meg a hangja, a hogy mondta:--aludj drágám, aludj
drágám,--nohát erről ne is beszéljünk, mert felizgat... Hagyjuk, mondom,
hagyjuk ezt. Tanár ur, ha faggat, itt hagyom... Hogy igyam sok tejet,
meg sétáljak? Ezt teszem folyton s már nem is hiszek a tejben meg a
friss levegőben, hanem ha ön mondja, Isten neki...
*
A multkor valami diszkrét dolgot emlegettem s azóta folyton ezen jár az
eszem. Félek, hogy azt hiszi, hogy valami disznóságról van szó. Nohát ez
nagyon bántana. Én bizom önben, megbecsülöm a tudományát, tetszik nekem
önben az egész ember s boszantana, ha rosz véleménye lenne rólam. Az
egész nem olyan fontos, hogy kázust lehetne belőle csinálni, hanem egy
olyan embernek, a kinek kevés a barátja, mégis csak kellemetlen. No,
ugye hogy igaz?
A mi diszkrét ebben a dologban, az csak annyi, hogy még nem nyilvános,
hát nem igen illik fecsegni róla. Találtam egy leányt, a ki nagyon
hasonlít az édes anyámhoz. Éppen olyan szabása van az arczának, a szeme
is ugy néz; ha megöregszik, szakasztott olyan lesz, mint az én szegény
jó öreg angyalkám. Nohát ezt a leányt én elfogom venni. Ha szegény, nem
baj, ha gazdag, hát én is az vagyok, végre is ez nem fontos. Elveszem,
és ez a fő.
Nyugalmat akarok. Most már túlságosan megviselt ez a sok üldözés.
Belefáradna egy igazi bolond is. Hogy én egyszer behajítottam néhány
ablakot, ez csak nem elég ok arra, hogy kiüldözzenek az emberek közül. S
ezt már megsugom önnek, nem kell továbbadni. Azt hinnék, hogy önzés az
egész szerelem, pedig nem igaz. A leánynak, ugy hallom, van egy őrnagy
nagybátyja, valami tekintélyes katona, tudja, akinek adnak is valamit a
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 13
  • Parts
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 01
    Total number of words is 4216
    Total number of unique words is 1881
    35.9 of words are in the 2000 most common words
    49.0 of words are in the 5000 most common words
    55.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 02
    Total number of words is 4297
    Total number of unique words is 1887
    33.5 of words are in the 2000 most common words
    47.4 of words are in the 5000 most common words
    54.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 03
    Total number of words is 4254
    Total number of unique words is 1811
    37.8 of words are in the 2000 most common words
    52.4 of words are in the 5000 most common words
    58.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 04
    Total number of words is 4111
    Total number of unique words is 1874
    34.8 of words are in the 2000 most common words
    48.1 of words are in the 5000 most common words
    55.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 05
    Total number of words is 4236
    Total number of unique words is 1869
    35.2 of words are in the 2000 most common words
    47.5 of words are in the 5000 most common words
    54.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 06
    Total number of words is 4232
    Total number of unique words is 1925
    33.4 of words are in the 2000 most common words
    48.3 of words are in the 5000 most common words
    54.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 07
    Total number of words is 4428
    Total number of unique words is 1841
    33.2 of words are in the 2000 most common words
    46.7 of words are in the 5000 most common words
    52.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 08
    Total number of words is 4363
    Total number of unique words is 1839
    35.2 of words are in the 2000 most common words
    48.4 of words are in the 5000 most common words
    54.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 09
    Total number of words is 4298
    Total number of unique words is 1869
    32.9 of words are in the 2000 most common words
    47.0 of words are in the 5000 most common words
    53.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 10
    Total number of words is 4260
    Total number of unique words is 1817
    34.2 of words are in the 2000 most common words
    46.6 of words are in the 5000 most common words
    52.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 11
    Total number of words is 4272
    Total number of unique words is 1882
    33.0 of words are in the 2000 most common words
    47.1 of words are in the 5000 most common words
    53.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 12
    Total number of words is 4352
    Total number of unique words is 1885
    34.5 of words are in the 2000 most common words
    48.2 of words are in the 5000 most common words
    54.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 13
    Total number of words is 4337
    Total number of unique words is 1871
    36.1 of words are in the 2000 most common words
    48.6 of words are in the 5000 most common words
    55.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 14
    Total number of words is 4363
    Total number of unique words is 1803
    37.0 of words are in the 2000 most common words
    50.5 of words are in the 5000 most common words
    57.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 15
    Total number of words is 4310
    Total number of unique words is 1833
    33.4 of words are in the 2000 most common words
    46.3 of words are in the 5000 most common words
    52.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.