Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 07

Total number of words is 4428
Total number of unique words is 1841
33.2 of words are in the 2000 most common words
46.7 of words are in the 5000 most common words
52.3 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
Dél felé kezdett el esni az eső, de csak permetezett s ugy tréfázott,
hogy abbanhagyta, meg ujra kezdte. Nem volt valami komolyan nagy idő,
bár fekete volt az ég, mint valami sötétbarna posztó, a mire piszkos kék
tintafoltokat mázoltak el fellegnek. Inkább a dörgés volt ijesztő.
Valami messze búgással kezdődött el, mindig közeledett a hangja s olyan
rémséges hangos lett, mintha valami ennél a világnál nagyobb vadállat
ordítana le messzi magasról s ugy hallgatott el, mint Urnapján a rossz
sortüz, a mit a rekrutákkal vegyes század puffant a levegőbe a templom
előtt. Még elpukkant utána egy-egy láthatatlan röppentyü, a minek a
nyomában aztán egyszerre lángba borult az ég és fölváltva vörös, sárga
meg fehér szinekben égett az egész óriás kupola, mintha elképzelhetetlen
nagy rémek csapdosták volna egymásba az ember feje fölött a fáklyákat.
Szinte sziporkázott a mindenféle nehéz szagokkal telített sürü levegő, a
mely pedig tunyán mozgott erre-arra egy-egy libbenéssel s még a füstöt
is a földön hagyta, a helyett, hogy játszott volna vele, mint máskor,
jobb kedvében. És az egészben az a legnevezetesebb, hogy a réten
egyszerre megbolondult a csorda. Az ökör föltartotta az orrát a levegőbe
s szagolt mint a kopó, aztán meg ideges lett a buta nagy állat,
elkezdett remegni, döfölte egymást, nagyokat bőgött s vad rohanással
haza indult, be a faluba. A tanyafészerre rá se néztek, amikor bőgve
eliramodtak mellette s negyedórával később értek nyomukba a gulyások.
Akkor már benn a faluban, emberek között huzta meg magát a sok barom, és
elcsendesedett a pajtákban, lihegve a nagy futás után, körül pedig még
feketébb lett az ég, tisztára éjszaka s künn a falu körül szomoruan
hajtotta le a fejét az istenitélet előtt a buza meg a rozs.
Estefelé érkezett meg a patak. Még messze volt, a mikor már hallani
lehetett a szavát. Zugott s a mint leszakadt a hegyek közül, egyszerre
háborgó, piszkos szürke tenger lett a határ. Percz alatt megteltek a
kubikgödrök, aztán nagy viztábla lett az egész rétség, jobbra is, balra
is elkezdtek kongani a harangok a szomszéd falvakban s az ember a
végtelen viz közepén tanácstalanul, bambán bámulta az eget. Olyan
beláthatatlan volt a veszedelem, hogy haszontalan gyerekjátéknak
látszott ellenében minden. Csak kiabáltak: uram segíts s most már itt is
rángatták a harangot, a kicsit is, meg a nagyot is, de nem ugy, mint
vasárnap, hanem mintha belebolondult volna a bajba a harangozó is.
Az öreg Rettegi Sándor a szép, régi kőház tornáczán állott s onnan
kiabált le a béreseknek az udvarra. Mellette az asszony gyapotkendőbe
bujva reszketett s egy kis cseléd a kisasszony után jajgatott. A gazda
is halvány volt és aggodalmas, hanem keménykedett s gorombán leszidta a
siránkozó gyermeket:
--Eredj pokolba: mit nyávogsz itt a nyakamon. Majd megjön, ne félj.
A kisasszony még reggel bement a városba. Négylovas kocsira pakkolták
föl egy csomó komisszióval, a mik külön-külön czédulákra voltak irva.
Azonkivül neki magának is volt elég dolga. Vitt magával vagy husz
forintot, hárászra, selyemre... Az anyja most már hangosan sírt az ura
mellett és kunyorált neki:
--Csinálj valamit... küldjél valakit eléje Sándor, ez nem tréfa, nem
tréfa...
--Hazahozza az a négy ló, ha már utban vannak. Ha pedig még nem indultak
el, csak van eszük s nem jönnek.
--Honnan tudjam én azt? Fogass be, én megyek eléje. Sándor, ha baj
éri... Tudod, hogy kettő már meghalt... Ha ez az egy is meghal, akkor
elvesztem az eszem...
A gazda megfogta az asszony kezét, magához vonta s most már szorongva
bámult bele a viharba maga is. Lenn a cselédek a pinczét üritették ki.
Közéjük kiáltott:
--Pista! Nyergelj!...
Az asszony erre még jobban megijedt.
--Nem te! nem engedlek...
A férfi kibontakozott s indult lefelé a lépcsőn:
--Menni akarok.
Lenn a vizben állva várta meg, mig elővezették a lovat, fölkapaszkodott
a nyeregbe s nekivágott a tengernek. Az asszony pedig végig esett a kis
cseléd mellett a kövön s nyitott szemmel és hangtalanul lihegett. A kis
leány az ölébe vette a fejét és dörzsölni kezdte a homlokát, hogy térjen
magához. És nagy nyomasztó csend lett a házban. A többi cseléd is
eltátotta a száját s bámulták a kapu nyilását, a melyen kilovagolt az
ur. Mig hallották, hogy hogyan csapja be ütemesen a vizbe a lábait a ló,
még suttogtak, azután pedig megvette őket a rejtelem, a mibe eltünt a ló
meg a lovas, meg az egész nagy kép körös-körül és csak néztek erre-arra
s várták, hogy leessék a vállukról a gond. A kastély lépcsője volt a
legmagasabb, arra gyültek föl tanácsba s összedugva a fejüket, reszketve
pusmogtak.
Azalatt pedig már régen elakadt az uton a kisasszony.
Gerend táján érte el a kocsit a viz. Akkor már az ut töltésére is
fölhágott az ár és a kavicsrakások mutatták még egy darabig, hogy merre
van az ut. Visszafordulni már nem lehetett, mert hátul még
veszedelmesebb volt a világ... A lejtőn nagyon ömlött le a viz s a mikor
a lány egyszer hátrafordult ijedten kapta vissza a fejét. A város
tornyai feketén meredtek bele az égbe, mint valami magas, szimmetrikusra
formált árnyak s mintha ugy inogtak volna jobbra-balra, mint a jegenye,
ha szél fuj. Ettől megijedt s remegve szólott a kocsisnak, hogy
gyorsabban hajtson.
A vén kocsis kibontotta az ostort s nagyot kongatott a lovak feje
fölött, de azért csak lassan, a lábaikat óvatosan rakva küzködtek az
állatok az árral s némelyik hátranézett néha, a nagy értelmes szemeit a
kocsisra meresztve, mintha mondani akart volna valamit. De azért csak
mentek s csak akkor bicsaklott meg bennük az erő, mikor egy kis lejtőre
kerültek s a bordáikat kezdte mosni a viz. A kocsis pokróczokat dobált
hátra a kisasszonynak, hogy csak takaródzzék be jól és káromkodva
dörmögött:
--Itt pusztulunk, kisasszony.
A leány fölhuzta a lábait az ülésre s fehérre válva várta, hogy mi lesz.
Mikor apadt a viz s reménykedett, hogy még se vész el ebben a szürke
lében, a mi beláthatatlanul körülölelte, haza gondolt s ő kiabált ki a
lovakra, hogy siessenek, mintha ez használt volna. Aztán meg, a mikor
újra ellepte a viz a kocsit, imádkozni próbált. Valahogy rendetlenül
összeszedte magában a miatyánkot és mondta, mint a gép. Mozdulni se
mert, mert a kocsit jobbról-balról lökdöstek a hullámok. A kocsis is
eleresztette a gyeplőt, belefogózkodott az ülésbe és ő is motyogott
csendesen valamit, a mihez megemelintette a kalapot. Aztán sokszor
hátrafordult, mondani akart valamit, de mindig csak lenyelte. Mikor uj
kaptatóra értek s megint előttük állott a lejtő, amin uszik majd a ló
is, meg a kocsi is, végig törülgette az arczát egy nagy vörös kendővel s
csendesen beszélni kezdett a leánynak.
--A kisasszony fiatal s ha veszni kell, az a rendje, hogy én pusztuljak,
a vén. Az már ugy lesz. Azért kérem alázatosan, hogy ha itt maradnék,
tessék gondot viselni a kis unokámra. Ugy áldja meg az én Istenem a
kisasszonyt, mert én se voltam soha rossz cseléd.
A leány fölbámult a bakra, a hol a vén ember beszélt, de nem is igen
tudta megérteni, hogy mit mond. Összezavarodott az agyában minden arra a
gondolatra, hogy nem kerül haza. Érezte, hogy fulladozik, pedig még csak
a félelem fojtogatta. Nem az a végtelen piszkos viz, amely a kocsi
oldalait nyalja és utána nyulkál. Pihegett s egyszerre fölugrott a
kocsiban és megragadta a kocsis karját:
--Hajts!
--Nem lehet, kisasszony.
--Verd véresre a lovat, szakadjon ki a lelke, csak menjen...
Mikor a vén ember csendesen intett, hogy nem lehet erőszakoskodni,
visszarogyott az ülésre s tompa elfásulásba esett. Behunyta a szemeit és
várta, hogy mi lesz. Most már nem is imádkozott. Úgyis mindegy... Arra
riadt föl, hogy a bakon rémülten kiabálni kezdett a vén ember.
--Végünk van.
--Mi baj?
A kocsis szakadozott szürke tömegre mutatott jobbra, ahonnan az ár jött.
Nagy csomó tuskót hozott rohanásban a viz, egyenesen neki a lovaknak. A
fa tompán koppant, amint egymáshoz ütődött és rohant lefelé. Nyihogva
igyekeztek félreugrani a lovak, de a szerszám összetartotta őket s
egymást rugdosta és marta a négy állat. Aztán panaszosak lettek. Özönnel
jöttek a tuskók bele a szügyükbe, meg az oldalukba. A szögletes hasábok
fölhasították bőrüket, a mi utánuk jött, az már a húsba vágta be magát.
Az első két ló lefeküdt a vizbe s tölcsért fujtak maguk előtt a sürü
zagyvalékba. A második kettő még állotta egy darabig a veszedelmet s
aztán az egyik ezek közül is elbukott, egészen be a viz alá. Esésében
oszlopot fecskendezett föl a vizből és sárgás lével lett tele a kocsi. A
negyedik reszketve állott. Patakzott belőle a vér... Homályos szemeivel
néha hátranézett nagy szomorúan, a vén kocsis pedig leeresztette a
karját s elkezdett keservesen sirni:
Hirtelen hátrafordult s rekedten, egészen belelágyulva a fájdalmába,
szólott a kisasszonyhoz:
--Ne felejtse el, a mit a gyerekekről mondtam.--Aztán előre mutatott a
lovakra:--Ezeknek már vége.
Messziről hangos szó hallatszott:
--Eszter! Eszter!
A lány fölugrott és egy füzfa mögött messze, hogy alig ismert rá, az
apját látta. Az öreg Rettegi lóháton küzködött az árral, de nem tudott
előbbre jutni s a füzfa alatt megállott. Megint kiáltott a leánynak:
--Ülj fel egy lóra és jer ide.
A leány összeszedte minden erejét és visszakiáltott az öregnek:
--Nincs ló!
Az öreg olyant szorított maga alatt a lovon, hogy az állat nyivogni
kezdett s nekiindult a viznek. Az ár azonban visszasodorta a fa alá.
Azalatt a kocsit döngették a hasábok. Már majdnem szétmállott az öble
is. Kerekei már összetörtek s most már igazán a viz himbálta az egészet,
mint valami ladikot. A leány ujra visszaesett az ülésre s azon
gondolkozott, hogy mi az, ha az ember megfullad a vizben. Eláll a
lélegzete... Fog-e nagyon fájni? Befogta a száját és próbálta, hogy mi
lesz majd. Rémülten kapkodott a levegő után, a mikor belemeredtek szemei
a próbába s meghült benne a vér.
És akkor valaki a kocsi mellé állott. Erős nagy paraszt került oda
valahonnan, mintha a vizből bujt volna ki s szó nélkül kiemelte a lányt
a kocsiból s ugy az ölébe fektetve, mint a hogy a gyermeket szokás,
megindult vele keresztül a réten. Pár lépés után visszafordult s
kiabálni kezdett a füzfa felé, a hol az öreg Rettegi kínozta a lovát.
--Csak menjen haza az ur. Akkorra mi is ott leszünk.
Azzal megint nekiindult a viznek. Derékig ment benne, de birta. A leány
remegett a karjaiban s egyszer, mikor nyakig belemerült a szürke vizbe,
körülfonta karjaival a nyakát. A nagy paraszt pedig rámordult:
--Csendesen legyen a kisasszony... Itt maradunk mindaketten.
Mikor pedig elért a régi kőházig, fölvitte a leányt a tornáczra, maga
pedig nehezen lihegve leült a küszöbre pihenni. Fenn zavaros nagy lárma
lett. Az asszony nagyot sikoltott s mind a kettejüket egyszerre ölelte
magához a férfi. És sírtak, fuldokolva, ujjongva, lenn pedig térdig
vizben éljenzett a cselédség. Végre eszükbe jutott a nagy paraszt is.
A vén Rettegi lejött hozzá s kezet nyújtott neki. A paraszt azonban
visszavonta a magáét. A gazda meg volt bántva s mérgesen szólott reá.
--Mi baja Kovács Ferencz? Nem jó kéz tán ez magának?
Csendesen felelt a paraszt.
--Pörösködünk. Mig az a négy hold ide nem megy, vagy oda nem megy, nem
barátkozom.
Az öreg Rettegi gondolt egyet s megint nyujtotta a kezét.
--Hát menjen oda. Maga haza hozta a leányomat, én megköszönöm.
--Köszönje meg az ur, de ne igy.
--Hát hogy?
--Ugy, hogy: köszönöm. Arról pedig majd tesz a törvény. Annak a dolognak
nincsen semmi köze ehhez a dologhoz. Igazságot itél majd nekem a biró.


ESTE

Estefelére fordult már az idő; némely ablakokban, a melyeken belül
hivatalos emberek dolgoztak meg nagy asszonytársaságok kávéztak,
megjelent a magas négyszögbe kivágott sárga esti fény, a mi fehér
foltban esett le a gyalogjáró szürkeségére. A világosság-koczkákba néhol
egy-egy, a lámpa meg az ablak közé helyezkedett otromba nagy fej hullott
bele az ablakból, másutt hosszú vékony karrikatura emberek mozogtak s
mindenen végiglaposodott az utcza népe jövet-menet lökdösve egymást
fázósan, sietve... Az égből lomha ólmos eső hullott alá. Eredetileg hó
akart lenni, de útközben fölolvadt a mindenféle füstben meg párában s
hideg izzadtsággal vonta be a göröngyös utat. És szürkeséget,
vigasztalan komor ködöt vert le az utakra, a miből mintha torlaszszal
küzdene, nehezen bontakozott ki messze az ut végén a villamos kocsi...
Azután is ugy jött, mintha tapogatódznék és csengetett s eldöczögött a
házak között egy sor homályos, zörgős ablakkal, a melyek alatt szürke
iszappárába vesztek el a kerekek. Ki a köztemető felé hosszu magas kőfal
szaladt az ut mellett bele a levegőtengerbe s annak is a végén átküzdve
magát a homályon, piczi gombostűhegyni csillag ragyogott már vagy
negyedóra óta...
A fal alatt pedig egy férfi ment, meg egy asszony. Nem egymás mellett,
hanem sorjában. Elől az ember meggörnyedve, mintha nagy terhet czipelne
s nehézkesen topogva a vizes porondon. Nagy csizmaszárak lötyögtek a
lábain. Szikár, öreges legény volt, ugy negyvenöt esztendős, de a hogy
nagyon szuszogva baktatott, ötvenötnek is látszott. Hátul az asszony
sokkal fiatalabb volt. Nagy kendőbe bónyált arcza nem is olyan régen
szép volt, rajta maradtak mostanáig is a kedves szelid vonások, a mikben
a becsületesség tükrözik vissza. Nehezen ért az ura nyomába. Kis,
leányos, a sok munkában félbemaradt testét formátlanná tette az, hogy
közel szállongott a feje fölött valahol a szürke párában az anyaság.
Sirt is. Nem hangosan, csak ugy, hogy néha fölcsuklott s azután nyögött:
Jaj Istenem, jaj Istenem, elvetted, elvetted...
Az ember elöl fülére húzta a sipkát, hogy ne hallja s bosszankodott.
Egyszer aztán az asszonyt se hallotta már, elmaradt. Hátranézett,
kereste s mikor visszament és a kőkerítéshez dülve, zokogva találta,
méregbe jött.
--Hagyd már abba! Ugy siratod, mint valami uri asszony siratná, ha csak
egy volna neki. Van még otthon elég s jön még több is. Mert a szegény
emberhez jön az is, a minek a gazdaghoz kellene menni...
--Az isten adta.
--Az, de a költséget nem adja hozzá.
Letette maga elé a földre a pakkját, egy kis kék koporsót, a minek a
fedelén egybefolyt a sötétségben a durván rámázolt fehér virág és lábra
segítette az asszonyt. Messze az utcza végén a város felől ujra
belefúrta magát a sötétbe egy vörös lámpás villamos kocsi s mig jött, az
asszony gondolt valamit.
--Tán fölvenne. Próbáld meg.
--Hogy próbáljam? mit próbáljak rajta? Muszáj neki. Személyszállítás ez,
rá van irva. Gyere csak.
--De hát ez ni.
--Személy, halott személy...--Lassankint méregbe jött, a mint arra
gondolt, hogy talán nem veszik fel a kocsira és káromkodott.--A fejibe
verem neki, ha akadékoskodik. Mert az urnak jó dolga van még ebben is.
Előáll a batár a fehér lovakkal, a kék batár, a mi gyermeknek való,
aztán beülnek az uri népek, elől az üveg ferslógba beteszik a kis
koporsót s kocsikáznak még a bánattal is. Az urnak még a temetés is
mulatság.
--Ne mondjál ilyet! Rosszul esik az embernek.
--Nem bántalak én téged.
--Sirnak ők is, nekik is fáj...
--Igen a batárban mégis csak más az, mintha itt czipelem még a testet
is. Gyere nó...
Indulatosan fogta meg az asszony kezét, hogy magával huzza a
legközelebbi lámpáig, a hol megáll a kocsi. Még idejében odaértek. A
hosszu sor vizes ablak épen előttük állott meg s az ember előbb a kocsi
fölugrójára tette a kis koporsót s aztán fölkapaszkodott ő maga is. Lenn
az asszony várta, hogy mehet-e utána. Nem mehetett. A kalauz éppen akkor
jött ki a kocsiból s előbb nagyot bámult, aztán meg szitkozódni kezdett.
--Elment tán az esze? Na még mire gondol.
Az asszony hátul rémülten rángatta az urát.
--Vedd el, még lelöki...
--Majd lelököm én őtet.
--Vedd el, János, ne erőszakoskodj.
A kalauz csengetett s a kocsi megindult. Az ember ugy kapta róla le a
koporsót, hogy utána ment vagy két nagy lépéssel és fenyegetett utána az
öklével.
Az asszony csitította:
--Mindjárt mondtam, hogy ne is próbáld...
A kis mérges ember még mindig kiabált:
--Vesszen meg a fajtád,--s csak akkor csendesedett meg, a mikor már
elkanyarodott a kocsi és a csengettyüje is alig hallszott. Már csak
sötéten bámult bele a tüzvonalba, a mit a vörös lámpa nyomán még mindig
maga előtt látott az alkonyatban s magában dörmögött:
--Ha tiszt ül fel vagy valami dáma, vele engedik még a kutyát is. A
szegényt nem, pedig ez a kicsi kutya itt már nem ugat meg senkit.
--Gyerünk szép lassan.
Megint nekivágtak az utnak a kerítés mellett. Minden lépésnél sötétebb
lett már s az asszony néha megbotlott egy-egy kőben. A férfi is
megállott ilyenkor egy pillanatra és korholta. Valami olyan paraszt
gyöngédséggel szólott hozzá, a miben benne van a nembánomság is, de még
az is kitetszett a szavából, hogy rosszul esnék neki, ha baj érné az
asszonyt.
--Elbukdácsolsz. Nem tudsz a lábad alá vigyázni. Mindjárt ott hagyhatjuk
aztán ezt is a másik mellett.
--Az isten őrizzen.
--Nehéz ez a gyermek, megfekszi a karom.
--Viszem én egy kicsit.
--Már csak elbirom odáig. Vissza ugy is könnyebben jövünk majd.
Az asszonyból megint kitört a sirás. Megállott az uton olyan szomoruan,
mint egy esőverte szürke kis madár s görcsösen fuldoklott.
--Ott marad szegényke... ott marad--ezt hajtogatta, de ugy, hogy
félbemaradt a szájában a szó s mig a másik fele következett volna, egy
csomó keserves jaj, jaj, jaj tört ki belőle.
A férfi is meghatottan fordult hátra, miután előbb konokul meg se akarta
hallani a sirást, remélve hogy majd csak utána megy amugy is az asszony.
Mig nézte, megtelt a szeme könynyel s még jobban rálöttyent kis szikár
teste a nagy csizmaszárra. Akkor szégyenlette el magát, mikor észrevette
az asszony arczán, hogy annak is jól esik az ellágyulása. Kemény szóval
ment neki s aztán dörmögve indult el ujra előre.
--Ott marad? Hát hol maradna? Vissza csak nem hozzuk. Ott kell neki
maradni.
Már nem volt messze a kapu. Széles utcza két magas oszlop között, a min
hatlovas szekeren mennek át az urak s még hely is marad a lovak meg a
kerekek mellett minisztránsnak, fáklyásnak, effélének. A szegény emberek
ugy lopták be magukat, mintha tilosban járnának. Az egyik oszlop tövében
osontak el s indultak befelé a széles egyenes uton, a minek az egyik kis
sikátorában már készen várta a kis kék koporsót a gödör. Azért mégis
meglátta őket egy hivatalnok s rájuk is szólott, a mikor már elmentek:
--Késő van hej. Máskor korábban kell jönni.
Rémület fagyott az asszony arczára, amint visszapillantott. Egyszerre az
otthonmaradottak sorsa hasította végig a szivét, meg azé a cseppé, aki
még meg se született, az, hogy miért jöjjön ő még máskor is ide? De az
ember sietve ment elől és nógatta:
--Gyere már.
Az este már egész rátelepedett a kertre. Inkább csak tapogatóztak s az
ember egyszer gyufát is gyujtott, hogy megnézze a numerust egy léczen az
ut mellett. Végre rátaláltak a maguk ösvényére s azután csupa kis sirok
közt jártak, néha a lábukkal tapogatva jobbra-balra, hogy tájékozzák
magukat a csupa egyforma felosztásban, amiből egy csöppel se jutott ki
nagyobb egyik gyermeknek, mint a másnak. Idáig mindig csak halmok
voltak, azután jöttek a gödrök.
Azok közül egybe beletette az ember a koporsót s nagyot szusszant.
--Csakhogy itt vagyunk már. Kifáradtam, a teremtésit...
--János!
--Jól van nó... Mondjál hát valamit, mert én nem igen vagyok embere az
ilyesminek.
Az asszony komolyan töprengve, hogy meglátszott az arczán a gond,
gondolkozni kezdett, hogy mit mondjon. De csak sopánkodott: Uram Isten
elveszed... el, el... és egyéb nem jött az eszébe.
--Valami imádságot!--sürgette az ember.--Imádságot, ne csak ríjj, a hogy
ő is tudna, hanem valahogy ugy beszélj, mintha pap is lenne itt. Egy kis
káplán legalább, aki nem igen tud még szépen beszélni...
És a szegény asszony gondolkozott, hogy mit mondjon, de csak mindig
visszakerekedett oda, a honnan elindult:--Uram Isten elveszed, el,
el...--Még tovább is mondott valamit, valami ilyest:--Nem is mondom,
hogy add vissza; csak becsüld meg szegénykét, én édes drágámat. Olyan
szép volt már; hogy' beszélt, mennyi mindent mondott, kutya, macska, ló,
anya, apa, Sári!... mind, mind mondta. Kicsi Jézus, akinek majd az inasa
lesz, gondolj rá, hogy mennyi mindent mondott...
Az ember beleszólott.
--Ne ilyen bolondságokat beszélj. Még én se tudom hallgatni.
Lassan, csak ugy a tenyerével lapátolni kezdte a koporsóra a földet s
attól kezdve hallgattak mind a ketten. Az asszony a sir fejénél
gubbasztott, kimeresztve a nagy szemeit, az ura pedig most már a
nagycsizmás lábával is szórta a földet a kicsi gödörbe, a mi pedig,
mintha ette volna a rögöt, alig akart megtelni.
Mikor mégis fölkerekedett kettejük közé a pup, elsőnek fölállott az
ember s valósággal fölczibálta maga mellé az asszonyt.
--Gyere már no! Nem éjszakázhatunk itt.
És körül már egészen beesteledett és megindult megint elől az ember s
utána az asszony és sulyos lépésekkel taposta a sarat az és botorkálva
ment utána a másik. Egész uton csak egyszer kezdett el minden igazi ok
nélkül keservesen sírni, beleborulva a vizes utba, a szegény kicsi
formátlan szürke madár, s az ura bután meghatva állott meg fölötte.


ÉJJEL

Köröskörül fekete korom volt a világ, egészen mozdulatlan a föld, az ég
is csak annyiban nyugtalan, hogy az alján óriás fekete figurákképpen
egymást taszigálták a csodálatos, soha nem látott állatok formájában
gomolygó fellegek. Mikor tizenkettőt kongatott az óra az igazgatóság
nagy zárdaszerü szürke házán, egy csomó fáklyás árnyék indult meg a
mázsaépület felől s mintha a lábuk se érné a földet, a lépések minden
lármája nélkül jöttek felénk. Egy-egy arczot néha megvilágított a
fáklya, ha földhöz verték, hogy erőre kapjon, de különben a fenyőrud
végén lobogott a szurok s szinte láthatatlan volt az a sok ködember, aki
hozta a világosságot. A mi embereink elibük mentek, ezek közül már csak
talán minden harmadiknak a kezében füstölgött egy-egy végigégett
fáklyaüszök s a mikor fáradtan, csodálatos bamba nézéssel meg tántorgó
járással elhaladtak mellettünk, egészen sötét lett. A másik sor ember
fölváltani jött ezt a csapatot, de idő telt bele, mig hozzánk értek.
Most már a mi fáklyásaink is elmentek, amazok is messze voltak még s a
feketeségben, a mi körülvett, rettenetesen nyögtek és sóhajtottak az
emberek a szalmán.
Alattunk pedig kezdett átmelegedni a föld, mintha valami óriás
sütőkemencze tetején taposnók az agyagot. S mintha megmozdult volna,
éreztük, hogy reszket. A fáklyások jöttek. Szabályos négyszögben
fölállottak, minden kettő közé egy-egy katona jutott feltüzött
bajonettel s kivül a kvadráton sok zsandár sétált. Ezek kiabáltak is és
ha a nagy hang se használt, szidták az Istent és visszalökdöstek egy pár
asszonyt, aki okvetlenül be akart rontani a fáklyások közé, mivelhogy
kereste az urát, vagy a gyermekét, a kiről nem tudta, hogy él-e, hal-e?
--Azt kell előbb megvizsgálni, hogy ki melyik a sok között. Nem érti?
A felelet is eljutott hozzánk. Rekedtes, kongó hang volt, valami nem
egészen öreg asszonyé, mert fiatalos volt benne az erő.
--Nem, nem értem. Oda akarok...
--Ha az megvan, kikapja mindenik a magáét.
A tárnaháznál tülköltek. Erre mélységes csend lett, s azt is hallani
lehetett, hogy csikorog a kötél a felhuzó gép csigáján. Odameresztette
mindenki a szemeit a nagy ajtóra, a mit a messze külső világítás feketén
hagyott. Aztán hangos szó hallszott:--Fogd a fejénél! Emeld, jobbra--s
négy ember lassan kiczepelt egy ajtódeszkára fektetett testet és
lefektették a szalmára, ami hosszu vonalban el volt már készitve
azoknak, akik még következnek. Másik négy jött, azok is hoztak valakit,
a fáklyások tovább adták a hireket, a mint uj meg uj teherrel jöttek ki
az emberek a kapun.--Ez még él, annak már vége, szuszog, ebben van még
lélek s némelyik katona tátott szájjal előrehajolva bámult.
Lenn a föld megsokallotta, hogy mind kihordják a gyomrából, amit már
megevett, nagyot bődült és vonaglott, a népek sápadtan bámultak
egymásra, künn pedig, a hol a mindenféle közönséges ember állott,
jajgatni kezdtek az asszonyok.
A tárnaház most már egyenletes lassu tempóban egymásután adta ki magából
a sok fekete testet. Az emberek belejöttek a munkába, most már nem is
csináltak nagy czeremóniát. A kiben semmi élet se volt már, azt csak
lefordították az ajtódeszkáról a zsupra, ami éppen következett, gyorsan
fordultak be a kapun, meg ujra ki, csak hang nem volt semerre semmi
egészséges, emberi. Egy-egy láncz csikorgott vagy messze keservesen
vonított egy kutya. Arra következett egy kis mozgás, hogy az
igazgatósági házból lejöttek a direktorkisasszonyok, s dideregve, az
egész fejüket bebónyálva a nagykendőkbe, végigjárták az egymás mellé
fektetett emberek sorát s egy-egy czikk narancsot dugtak a nyitott
szemü, még pihegő emberek szájába, vagy konyakot adtak annak, aki meg
tudta inni. Az istenes munkába belefáradtak, egymást támogatták s
némelyiket a cselédek vitték, csak éppen hogy a lábán járt. Az apjuk
küldte őket; azt mondta, hogy ez jó vért szül a gyászos emberekben.
A tárnaházban megint csikorgott a láncz a felhuzó csigáján s most ujra
megindult egymásután a négy-négy ember; ugylátszik egész rakást hozott
fel egyszerre a bennrekedtekből a lift.
--Vannak még?--kérdezte valaki egészen a sor végén. A szalmán feküdt és
a lábaira egy ócska zubbony volt terítve. Mellette lehorgasztott fejjel,
komoran egy fáklyába bámulva, fiatal uri ember állott, valami hivatalnok
az igazgatóságtól. Mikor a hangot hallotta, gépiesen hátrapillantott s
aztán körülbámult a nagy feketeségbe czél nélkül, bizonytalanul. A
lábainál megmozdult az ember. Rettenetes kínnal föltámaszkodott a
könyökére, a zubbony alól pedig vékony, fekete csermelyben megindult s a
fiatal ember csizmái alá folyt a vér. Az ember összeszorította az
ajkait, hogy ne kiáltson, beledülledtek a szemei a fájdalomba s a mikor
már egy kicsit hozzászokott a kínhoz, suttogva szólította meg ujra a
hivatalnokot.
--Fülöp ur, meghalok?
A fiatal ember rábámult s olyan kábult volt, hogy nem értette meg
egyszerre a kérdést. Csak ugy felelt az esze nélkül:
--Meg, meg, mind...--A mikor rápillantott az emberre, lehajolt hozzá és
jól megnézte.--Maga az, Fábián!
--Mi a bajom? A lábamat nem érzem... Emelje fel a zubbonyt, nézze meg.
A fiatal ember irtózattal meredt rá s rémülten tiltakozott.
--Nem, azt nem teszem, nem tehetem...
--Mert én nem érek odáig.
Nagy csend lett, a két ember egymásra bámult. Az ur félelemmel,
irtózattal, a paraszt nyugodtan, csak éppen hogy elfáradva. Ő is szólalt
meg ujra először.
--Az baj, hogy reggelig se élek. Meg kellett volna még mondani egyet s
mást az asszonynak. Ugy látszik, hogy nem engedik ide, mig a többi is ki
nem kerül a tárnából. Hallom a zsandárt, azért mondom. Hát Fülöp ur, jó
hogy itt van. Tessék beszélni vele, hogy menjen azután Sándor bátyámhoz
Abonyba, a gyerekeket pedig küldje fel Pestre a Ferihez. A mi kis pénzt
kap utánam, abból élhet valahogy. Miklós legyen asztalos, beadhatja a
Sallay gyárba, Pistuka pedig majd az lesz, a mire kedve van. A nagy
ládában jobra, lenn éppen a deszkán pénz is van. Tán irná fel Fülöp ur,
elfelejti...
A hivatalnok rábámult elképpedve, de melegen és mikor vonaglott egyet a
suttogó ember arczán a fájás, feje alá tette a karját s apás
igyekezettel emelte a levegőbe... Az ember sziszegett s a szemeit
lehunyva könyörgött:
--Velem ne törődjék...
--Fábián...
--Tessék?
--Hát aztán igy elmegy, ilyen könnyen...
Az ember lehunyta szemeit s most ugylátszik, eltompult benne a fájdalom,
mert kisimult az arcza. A másik pedig töprengett felette. Ilyen
közvetlen közelből látta a véget s meglepte az, hogy olyan könnyü a
meghalás. Ráhajolt a sápadt arczra s belemeresztette a szemeit abba a
kiolvashatatlan világba, a mi a kettő közt van, ott, a hol az élet
végződik és kezdődik a nihil, a végtelen rejtelem, a mibe az ember
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 08
  • Parts
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 01
    Total number of words is 4216
    Total number of unique words is 1881
    35.9 of words are in the 2000 most common words
    49.0 of words are in the 5000 most common words
    55.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 02
    Total number of words is 4297
    Total number of unique words is 1887
    33.5 of words are in the 2000 most common words
    47.4 of words are in the 5000 most common words
    54.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 03
    Total number of words is 4254
    Total number of unique words is 1811
    37.8 of words are in the 2000 most common words
    52.4 of words are in the 5000 most common words
    58.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 04
    Total number of words is 4111
    Total number of unique words is 1874
    34.8 of words are in the 2000 most common words
    48.1 of words are in the 5000 most common words
    55.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 05
    Total number of words is 4236
    Total number of unique words is 1869
    35.2 of words are in the 2000 most common words
    47.5 of words are in the 5000 most common words
    54.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 06
    Total number of words is 4232
    Total number of unique words is 1925
    33.4 of words are in the 2000 most common words
    48.3 of words are in the 5000 most common words
    54.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 07
    Total number of words is 4428
    Total number of unique words is 1841
    33.2 of words are in the 2000 most common words
    46.7 of words are in the 5000 most common words
    52.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 08
    Total number of words is 4363
    Total number of unique words is 1839
    35.2 of words are in the 2000 most common words
    48.4 of words are in the 5000 most common words
    54.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 09
    Total number of words is 4298
    Total number of unique words is 1869
    32.9 of words are in the 2000 most common words
    47.0 of words are in the 5000 most common words
    53.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 10
    Total number of words is 4260
    Total number of unique words is 1817
    34.2 of words are in the 2000 most common words
    46.6 of words are in the 5000 most common words
    52.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 11
    Total number of words is 4272
    Total number of unique words is 1882
    33.0 of words are in the 2000 most common words
    47.1 of words are in the 5000 most common words
    53.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 12
    Total number of words is 4352
    Total number of unique words is 1885
    34.5 of words are in the 2000 most common words
    48.2 of words are in the 5000 most common words
    54.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 13
    Total number of words is 4337
    Total number of unique words is 1871
    36.1 of words are in the 2000 most common words
    48.6 of words are in the 5000 most common words
    55.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 14
    Total number of words is 4363
    Total number of unique words is 1803
    37.0 of words are in the 2000 most common words
    50.5 of words are in the 5000 most common words
    57.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 15
    Total number of words is 4310
    Total number of unique words is 1833
    33.4 of words are in the 2000 most common words
    46.3 of words are in the 5000 most common words
    52.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.