Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 01

Total number of words is 4216
Total number of unique words is 1881
35.9 of words are in the 2000 most common words
49.0 of words are in the 5000 most common words
55.6 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.

THURY ZOLTÁN
ÖSSZES MŰVEI


ELSŐ KÖTET
KETTY ÉS EGYÉB ELBESZÉLÉSEK


Nyomatott a kiadó Kner Izidor könyvnyomdájában

GYOMA
1908



TARTALOMJEGYZÉK

Ketty
A sztrájk
A sütemény
Kőművesek
Becsület
Az egér
A legszegényebb vértanú
A vacsora
A miniszter vendégei
A hatodik
Az ezred
A gyermek
Kálvária
Az igazság
Anna
A vasút
Urak és parasztok
Este
Éjjel
Orvosságok
Szerencsétlenség
A botrány
A két Glubovitz
A komponista
A szerző
Rubin urnál
Az öregrendű ur
A tisztességes emberek
Az utolsó órában
Két boltos
Tercsa néni gyermeket nevel
Logika
Át kell dolgozni a könyvet
Sötétség
A király és a pipacs
A farkas
A két fiu
Raffay tisztelendő ur
A specziálista
A Flórián filozófiája
A lovak


KETTY
I.

A bürgerstrassei nagy czivilkaszárnya dobrakerült s jó olcsón jutott
hozzá a szép nagy házhoz valami Huber nevü vastag, goromba képű bajor. A
müncheni házakon nagyon sok az adósság, annak esett áldozatul a
czivilkaszárnya is. Nem valami túlságosan nagy épület ez, hanem a
környezet kunyhói közül ugy kiemelkedik a négy emeletével, mint a milyen
nagy egy hegy a hangyazsombék mellett--és szabályos, mint egy koczka,
nincs rajta semmi felesleges. A falait már megszürkítette a sok hó és
eső s csupa szűk, munkásemberek számára épített lakosztály miatt lett
kaszárnya a neve. Huber ur másnap beköltözködött a földszintre s
minthogy meg akarta ismerni a lakóit, mindjárt ebéd után behivatta a
házmesternét.
--No csak őszintén rukkoljon ki mindennel. Fizetnek a lakók?
--Hát igen, igen--hümmögött az asszony.
--Pontosan?
--Igen, igen... Látszott, hogy szeretne el is hallgatni valamit, ez az
ember nem ugy néz ki, mint aki kegyelmet ismer a lakókkal szemben, de
Huber ur nem elégedett meg a felelettel.
--Számlálja elő, kik fizetnek pontosan s kik rendetlenkednek... No,
befagyott a szája?
A szegény jó asszony látta, hogy itt nincs mentség, pontosan beszámolt
hát a lakókról.
--Az első emeleten a kárpitos megkésik néha egy-két nappal, hanem azért
nagyon becsületes ember. Erre az emeletre aztán nincs panasz. A második
egészen pontos, sokszor még előre ideadja a pénzt egynémelyik, nehogy
elköltse. A harmadik emeleten lakik egy vámhivatalnok...
--Balra, jobbra?
--Jobbra, az egy kicsit kártyás, de ha szerencséje van, két-három
hónapról egyszerre teszi le a gondját. Fenn az atelierben egy festő
lakik, az bizony nagyon szegény ember. Beteges is, sokszor hetekig
fekszik, nem tud dolgozni sem...
--Menjen fel s mondja meg neki, hogy holnap reggelre költözzék ki.
Az asszony megijedt.
--Én mondjam neki?
--Maga hát.
--Én nem, kérem.
--Miért, talán nagyon mérges ember.
--Nem, dehogy, de félek...
--Mitől?
--Nagyon szegény ember az és szerencsétlen is, meg beteg, csak nem
maradhat lakás nélkül. Tél van most, uram, nem nyár. Sohase venném a
lelkemre, ha nagy elbusulásában valami kárt tenne magában.
--Mondott valami ilyest?
--Mondott bizony, azt mondta, hogy ha már innen is kizavarják, agyonlövi
magát. Várják meg, a meddig készen lesz valamivel, négy-öt képe is munka
alatt van, majd csak sikerül szereznie valamit. A volt háziur rá is
hagyta a dolgot, szívesen várt neki, mert látta, hogy máskülönben derék
ember. Várjunk talán mi is még egy kicsit.
--Ezzel majd elvégzem én--mondta Huber ur és fölment az atelierbe.
Kopogására egy sápadt, szikár fiatal ember kiáltotta ki a _szabadot_ s
bizonyosan azt hitte, hogy valami megrendelővel van dolga, mert öröm
szaladt végig az arczán. Huber ur azonban gyorsan észretérítette s
végzett is vele hamar.
--Ön lakik ebben a szobában?
--Én, szolgálatára lehetek valamiben?
--Huber vagyok, az uj háztulajdonos. Hallottam, hogy uraságod
rendetlenül fizeti a házbért. Ugy rendeztem be a dolgomat, hogy csupa jó
lakóim legyenek, azért holnap délig fizesse ki egy hónapra a házbért,
vagy hurczolkodjék ki. Azt is mondta a házmesterné, hogy főbe akarja
magát lőni. Ebben az esetben legyen szives megkímélni a házamat a
botránytól, elég nagy az angolkert. Ehez tartsa magát, kérem, mert én
nem szeretem a teketóriát.
A szegény festő kapkodott ide-oda, valamit felelni akart, de mire szóhoz
jutott volna, Huber ur már lenn járt a vámhivatalnoknál. Nem tudta, hogy
mit tegyen? Sirni szeretett volna, de nem jött köny a szemébe, csak nagy
keserűség töltötte el egyszerre s annál inkább dúltak benne az
indulatai, mert érezte a tehetetlenségét. Ha néhány aranya lett volna,
hogy a szeme közé vághatná annak az arczátlan gazdag embernek,
megkönnyebbülne, de nincs és ki fogják kergetni az utczára. Hogy azután
mi lesz, arra nem is gondolt, csak a csúfos elmenetelre. Kikaczagják
majd ezek az emberek a művészt, a kinek még annyi pénze sincs, hogy ki
tudná fizetni ezt a lyukat. Homlokán megfeszültek az idegei, ugy eltelt
gonddal az agya. Hiába gondolkozott, el se tudta képzelni, hogy honnan
vehetne pénzt. Közel volt a megfulladáshoz, annyira ránehezedett mellére
a fülledt levegő s a nagy gond. A töprengésben megfájult a feje, majdnem
öntudatlanul botorkált ki az ajtón s le a lépcsőkön, ki az utczára.
Künn a szállingó hópelyhekkel küzdött egy kis márcziusi napfény, mintha
kergetőznének a sugarak a hóval, csupa játék az egész levegő. Egy gyerek
meglökte futtában, de ezt észre se vette, csak ment előre, maga se tudta
merre. Bejárt egy csomó utczát, a csipős hideg megkékítette arcza
halványságát s vékony, kopott ruháin átjárt a szél. Betévedt egy
műárushoz, a kinél már sokat alkalmatlankodott. A mint belépett az
ajtón, már idegessé lett a nagytekintetü férfiú s meg se hallgatta a
hebegését.
--Nem lehet kérem, a mi üzletünk nem előlegekre van építve.
--A nélkül nem dolgozhatom...
--Szomorú, de nem tehetünk róla.
Sóhajtva ment haza, egyszerre eloszlott még az a kis önérzete is, a mit
eddig olyan féltékenyen ápolt. Sehol se veszik semmibe, önmagának csak
nem hazudhatik egyebet, a mikor látja a valóságot. Bolondság igy élni, a
leghalványabb kilátása sincsen a boldogulásra. Mit akar hát még? Ezen
töprengett, mire hazaérkezett.

II.

Atelierjében egy szép, fiatal leánykát talált. A nagy ablakfal előtt
állott s érdeklődve, kiváncsian lapozgatott egy vázlatkönyvben. A művész
abból a sorsból szedi legszebb hangulatait, melyben él, csupa nyomor
volt a könyvbe rajzolva. Rongyos nagykendő, vén olasz modellek, ellesve
az akadémia előtti hidegben, éhes gyermekek, akikről czafatban lógott le
a ruha, beesett, sápadt, sovány arczok, minden lapon egy-egy vergődő
élet. A lány komoly, odaadó figyelemmel mélyedt bele egy-egy vázlatba,
rátapadt a tekintete a vonásokra s látszott az arczán, hogy nagyon
meghatották a képek. Nagy, komoly szemeit fölvetette, amikor fölnyilott
az ajtó s nem ijedt meg a szokatlan helyzet miatt, hanem egyszerüen,
természetesen köszöntötte a festőt.
--Jó napot, bocsásson meg, hogy itt várakoztam önre, de nem akartam a
lépcsőn utját állani.
--Ki ön, kisasszony?
--A háztulajdonos leánya vagyok, Ketty.
--Valami ujat izent talán az apja?
--Nem, azt sem tudja, hogy itt vagyok. Magam akarom önt valamire kérni.
--Mi az?
--Fessen le engem.
A festő elkényszeredve nézett erre-arra, nem volt biz' itt semmi
olyasmi, amivel képet lehetne kezdeni. Egy csomó festék száradt a
palettájára, azt már fel nem higítja semmiféle olaj, sehol egy darabka
vászon, egy pillanatig azt gondolta, hogy talán gunyolódni akar vele a
leány, de mikor az arczára nézett, nagy jóakaratot olvasott le róla. Azt
felelte hát neki, ami épen az ajkaira jött.
--Kisasszony, én nagyon szegény ember vagyok, megrendelése engem nagy
zavarból ment ki, csakhogy ha előlegesen is nem segít rajtam, hozzá sem
tudok kezdeni a képhez.
A leány egészen természetesnek találta igy a dolgot s egy ötven márkás
bankjegyet tett az asztalra. Szépíteni se igyekezett a dolgot s olyan
egyenes komolysággal beszélt, mintha legalább is tiz esztendővel idősebb
lenne.
--Szívesen adok rá előleget s apámtól azt is tudom, hogy ön szegény. De
ez nem tesz semmit, még jobban szeretem igy, tudom, hogy nagy gondot
fordít majd az én csúnya képemre. Holnap már ülhetek, ha ugy tetszik.
--Köszönöm, higyje el, hogy nagyon szorgalmas leszek.
A festő fölhivta a házmesternét, s leküldte a pénzt a házi urnak.
Elégülten gondolt arra, hogy valamennyire elégtételt szerzett magának
ezzel a néhány márkával. Másnap jó kedvvel kelt fel, befüttetett,
valamennyire rendbehozta a fészkét s mikor a leány feljött, elkezdték a
munkát.

III.

Mikor a piktor közbe-közbe letette a palettát, sokat beszélgettek.
Mindenről össze-vissza, egyformán, rendszertelenül, szabadon
gondolkoztak mind a ketten s néha alig jutott eszükbe, hogy ujra
munkához kezdjenek. A lány azt mondta:
--Az ülés fárasztó, a beszéd pedig élvezetes. Inkább beszéljünk.
--Hát a képpel mi lesz?
--Az is elkészül, csak valamivel lassabban. Nem baj az. Ugy is apámat
akarom meglepni vele s neki mindegy, akár ma, akár egy hét mulva kapja
meg.
--Nem sokat törődik a képekkel?
--Semmit.
Már voltak annyi bizalommal egymás iránt, hogy a festő megkérdezhette:
--De a leányával igen?
--Velem se nagyon,--mondta a lány s keserűen legyintett kezével a
levegőbe. Nem tartozom az üzlethez, ő pedig csak üzletember. Egész nap
nincsen itthon, szaladgál a városban, mint valami commis, gorombáskodik
itt is, ott is; nyer, veszt, de én senki vagyok neki. Tehetek amit
akarok, élhetek ugy, a mint épen a legjobbnak látom, neki az
mindegy.--Egy kicsit elmélázott, hátradőlt a széken és sóhajtva beszélt
tovább.--Egy kis szeretet nagyon boldoggá tenne, nem lenne olyan üres az
életem, mint most. Érzem, hogy senki se áll hozzám közel. Kár is
beszélni ilyesmiről, mert csak nagyon elkeseredem s azért nem változik
semmi.
A festő szórakozottan állott a vászon elé s a háttért kezdte átfesteni
valami sötétebb szinnel. Inkább a földet nézte, mint a vásznat, nagyon
elgondolkozott s neki is voltak észrevételei arra, a mit a lány mondott.
--Igy van mindenütt, fogy a szivünk s nő az eszünk. Komoly dolog ez,
nagy átalakulást jelent, megsinyli minden. Nem az ön állapotára mondom,
talán tulozza is kissé, a mit mondott, hanem látom napról-napra
mindenütt. Kevés az emberekben a szeretet, sok az üzlet. A ki nem érti a
kereskedést, az elbukik. Mi nem értjük.
Sokáig hallgattak aztán mind a ketten. A piktor szólalt meg előbb s nagy
volt hangjában az erő.
--Én megmaradok annak, a ki voltam. Végre is a mi igazságunkért is kell,
hogy küzdjön valaki. Szeretni kell mindent. Ki kell tárni a szivünket s
nem elzárni. Ez a föld, ugy a milyen, soha se fog fölemelni, sok benne
az, a mi bepiszkít, de az én eszményem szép, az nekem az anyag a
művészetben, nem a mire nézni sem tudok. Szerelem, hála, becsület,
jóság, természet--semmiben sem fogadni el azt, a mivé tették az emberek,
hanem a mint mi nézzük. Hogy naivak vagyunk, az nem tesz semmit, én
megvetem azt, aki ezt vádként hozza fel ellenem. Legyen más az okos, én
csak szeretni akarok s nagyon szeretni, ugy, a mint ma már csak kevesen
tudnak.
A lány magába szivott minden hangot s tágra nyitott szemekkel várta,
hogy még beszéljen a festő. Az pedig elgondolkozott s öntudatlanul
babrált a képen. Az napra vége is lett a munkának, gépiesen fogtak kezet
egymással. A leány még visszafordult az ajtóból, mintha mondani akart
volna valamit, de azután mégis csak szó nélkül ment el.
Lenn nem találta otthon az apját s örült, hogy egyedül maradhatott egész
este. Beült a maga kis szobájába, lámpát se gyujtott, a mikor már
besötétedett, csak a sötétben gondolkozott a divány támlájára dőlve.
Valahogy igy gondolta ő ezt eddig is, csak formát nem tudott adni a
gondolatnak. Igen, igen, mindenben az eszményt, meg kell a salaktól
tisztítani az ideált, nemessé lenni a gondolkozásban, kiválni a
tömegből. Megtisztulni, megtisztulni!
Körülnézve a szobában, szinte fázott. Ha az apjára gondolt, érezte, hogy
milyen messzire van tőle. Magasan fölötte áll s valami megvetésfélét
érzett iránta. Most csak egy emberben látja az igazit, utána vágyott,
hallgatni szerette volna mindig, a mit mond gyönyörködni benne s magában
ismételgette minden szavát, mintha meg akarta volna tanulni az egészet.
Perczről-perczre érezte, hogy mennyire távolodik azoktól, a kikkel
együtt él s ha eddig valamennyire vonzódott hozzájuk, most üresség
maradt a vonzalom helyén a szivében s egy csomó mély fanatizmus, csupa
olyan tanok, a melyek korlátot emelnek közte és a többi ember között. A
többi ember pedig első sorban az apja volt, ezt ismerte a legjobban s
mig magában fölépítette a maga hitvallását, megborzadt, hogy neki ilyen
apja van. Behivta a cselédet.
--Ha apám hazajött, mondja meg, hogy már lefeküdtem és hogy beteg
vagyok.

IV.

Másnap nem ment föl az atelierbe, félelmet érzett magában. Még folyton
tartott lelkében a forradalom, elzárkózott mindenki elől s csak magában
szinezte ki a gondolatait, kislányos élénkséggel, de öntudatosan.
Harmadnap már fölment, de a kép keveset haladt. Sokat beszéltek most már
közelebbről, egymás mellé ülve. A férfi néha kipirult, a magáéban
felejtette a leány kezét. A leány csak hallgatta, mint egy idegen
országból jött szép szavu apostolt s tágra nyitott mély szemeiben
látszott, hogy meg is érti s hogy lázba hozza az a tüz, a melylyel a
fiatal ember védi a maga igazságát.
Megértették egymást teljesen a maguk külön világában s zavarólag hatott
rájuk még a hang is, a mi alulról egyszer-egyszer felhangzott. Egymás
után vágyakoztak mindig, szomoruan váltak el, örömmel találkoztak ujra s
ha kezük az egymáséhoz ért, delej szaladt végig rajtuk. Mikor a fiatal
ember észrevette, hogy szereti a leányt, megijedt. Egyszerre
eltávolítani igyekezett magától. Bármily nehezére esett is, kevesebbet
szólott hozzá s szorgalmasabban dolgozott a képen. A szegény leányt
lehangolta ez a magaviselet, szomorúan ült a helyén s egész más
kifejezést vett föl az arcza, mint a mi a képre volt rajzolva. A festő
nem bánt semmit, csak legyen már vége az egésznek, sietett, félt
magától.
Ketty sokszor fejfájásról panaszkodott s előbb elment. Lassan haladt le
a lépcsőkön s igazán ugy nézett ki, mintha beteg lett volna. A festő
utána nézett s akkor sem tudta betenni az ajtót, mikor már eltünt a
szemei elől.
--Szegény gyermek...
--Már nem vagyunk mi egymáshoz olyan őszinték, mint eddig,--mondta
egyszer a leány s megteltek a szemei könynyel.
--Miért? De igen...
--Miért nem beszél nekem többé arról, a mint gondolkozik? Olyan szép
volt...
--De nem igaz.
--Nem! Ön mondja ezt? Ön?
--Én, beláttam. Csak egy az igaz, az élet, ugy a mint van. Ne hallgasson
semmi egyébre, egyéb minden hazugság. Lássa, itt élünk, egyedül vagyunk
milliók között, mit akarunk egyebet mint a milliók? Ha lázadók vagyunk,
legázolnak minket, sokan vannak.--Kis szünetet tartott, keresett érveket
ehhez az uj okoskodáshoz, de nem tudott meggyőződés nélkül ugy beszélni,
hogy a leány el is higyje, a mit mond. Kapkodott erre-arra, érezte, hogy
gyönge s ez elkeserítette. Mit tudjon mondani ennek a leánynak, a ki ugy
néz rá most is, mint a papra.--Az az igazság, hogy gyengék vagyunk, a mi
fajtánk kihalt már, vagy átalakult. Én is azon az uton vagyok, hogy más
ember legyen belőlem. Megjózanodtam, nem akarok áldozatul esni egy olyan
vallásnak, a miben nem hisz senki.
--Én hiszek.
--Mi ketten, de aztán mutasson még valakit, Senki sehol... Mi lesz
belőlünk. Ketty, menjen szépen haza, hagyjon engem el. Nincs igazam,
szégyenlem magam, hogy telebeszéltem a fejét bolondsággal. Mit csinálunk
mi ketten.--Hátra huzódott és intett, hogy csak menjen, menjen a leány.
A szegény fiatal embert pedig lázassá tette a sok beszéd, egyszerre
megrémüli, mikor már a leány a küszöbre tette a lábát, utána rohant s
megfogva a kezét, visszahuzta.
--Vagy maradjon, de aztán legyen készen mindenre. Szegények leszünk,
kinevetnek, megvetnek.
Karjaiba fogta, a leány mosolyogva sírt a vállára hajolva. Nem szólottak
semmit, csak ölelték egymást, mintha féltek volna, hogy most mindjárt
elröppen a másik.


A SZTRÁJK.
I.

A bácsi kenderfinomító-gyárban egy hete szünetel a munka. Az elmúlt
szombaton deputácziót küldtek a munkások az igazgatóhoz s béremelést
követeltek. Az igazgató a legkerekebben visszautasította őket s
csendőrségért telegrafált a parancsnoksághoz. Ezzel nem szabad késni,
mert később aztán nagyon megbánhatja az ember. A tüzeket kioltották az
egész gyárépületben, raktárak, gépház, műhelyek kapuira a zár mellé
föltették a lakatokat is. Kizavartak az udvarból minden oda nem tartozót
s elnémult az egész telep. A munkások a gyár kantinjai helyett
szétoszlottak a falubeli kocsmákban, szónokoltak, ittak s kimondták,
hogy gazember az, a ki munkába áll, mig követeléseiknek eleget nem
tesznek. Éjfélkor már az asszonyok is énekeltek, szemérmetlen, részeg
tömegek ölelkeztek a füstben s egy részük az asztal alatt hemperegve,
teljesen elázva kezdte élvezni a szabadságot. Az igazgató s a gyár
hivatalnokai átvirrasztották az egész éjszakát családjaikkal együtt.
Tizenkét órakor begyültek valamennyien a nagy tanácsterembe s az
igazgatóné teát szolgáltatott fel az egész társaságnak.
Másnap reggelre megérkeztek a zsandárok.--A kapus páholyába három
legénynyel beült az őrmester s a falu is tele lett szuronynyal. Csak a
rendet tartották fenn, nem elegyedtek semmibe, a mi a sztrájkolok közt
folyt. Őrizkedtek attól, hogy magukra vadítsák ezt a most már mindig
részeg tömeget s ha néhány nagyhangú rendetlenkedőt elfogtak, éjjel,
titokban szállították be őket a városba.
Egyszer aztán a sztrájkolókhoz beállított a szükség. Kevés megtakarított
pénzük volt és azzal is ugy bántak, hogy: vigye az ördög, most már ugy
is mindegy--fölették, fölitták s hamarosan elfogyott. Kezdtek
kijózanodni. Keserűség, düh fogta el őket. Az okosabbak megtanították
őket, hogy mennyire igazuk van és hitvallássá vált közöttük, hogy most
már semmi sem segít, csak a kitartás. Soknak már kenyérre valója se
volt, éhesen, szomjasan csavarogtak a többi közt s mikor hiába vártak
segítséget, sehonnan se jött, a tehetetlen ember vak dühével vetették
bele magukat a nyomorba, káromolták a czudar világot, a mely dőljön
össze, mert úgy se ér semmit; eladták a hátukról az utolsó zubbonyt
kenyérért és pálinkáért s aztán kábultan várták, hogy mi lesz.
Lassan-lassan levetkőzött az egész tömeg. Az elvesztegetett
czókmókjaikkal eldobálták maguktól azt a kevés józanságot és
megfontolást is, a mi addig meg volt bennük s a rettenetes nyomorúságban
magával ragadta őket a láz, az éhes ember őrjöngése. Most kezdtek csak
igazán félelmesek lenni. Ha az igazgató úr a csendőrhadnagygyal s hátuk
mögött néhány szuronyos legénynyel végigment a falun, visszaborzadt
némely arcztól s mikor folyton ismétlődtek ezek a tekintetek, az ő arcza
is fehér lett, mint a kréta s szinte menekülve ment vissza a gyárba. A
hadnagynak izgatottan magyarázta meg, hogy most már nemsokára baj lesz,
a faluban szerte pedig hirdetésekkel ragasztatta tele a falakat s
tudtára adta a munkásoknak, hogy egy heti ideje van még mindenkinek,
hogy viszatérjen a gyárba. Némi engedményeket is igért az esetre, ha
jövőre ilyen rendzavarás többé nem történik. Ez csak olaj volt a tüzre.
A vezérek a hirdetések nagy sárga papirosát lobogtatva, szónokoltak a
kocsmákban s tele ordították a szegény nyáj fejét azzal, hogy fél a
gyár, megijedtek. Most már csak azért se térnek vissza. Minden kell,
vagy semmi. A szegény embernek is olyan igazsága van, mint az úrnak. Ők
eleget koplaltak, majd kikoplaltatják az urakat is. Egymás után ugráltak
fel az asztalra szónokolni, a tömeg belefulladt a sok szóba s az
általános hangulat magával ragadott mindenkit.
--Megmutatjuk nekik!--ezzel váltak el egymástól s ezzel jöttek ujra
össze. Némelyiket már ingre vetkőztette a nyomor, ezekből rohammal dőlt
a szó és a káromkodás s ha rájuk nézett az ember, igazán azt hitte, hogy
igazuk van. Forrott, sistergett az egész tömeg, mint egy izzó katlan s
egy este nekimentek a gyárnak. Mig a nagy kaput döngették, valaki
fölrántotta belülről a kis ajtót és csendőrök állották el a küszöböt. A
kik az első sorokban állottak, meghökkentek kissé a szuronytól, de
hátulról nyomták őket, nem lehetett visszatérni. A hadnagy kiállott
emberei elé s revolvert tartott a kezében. Halavány volt, tanácstalanul
nézett végig a sok ember feje fölött s mikor a tömeg a falhoz
szorította, ujra visszament az udvarba, a nélkül, hogy valamit
rendelkezett volna. A tömeg zugott, csak a legközelebb állók szavát
lehetett kivenni.
Egy öreg, kis szürke ember állott az első sorban, élénk szemeivel
jobbra-balra nézett s menekülni szeretett volna. Már nem lehetett,
remegett az izgalomban, mig előre tolták egy-egy lépéssel s mikor már
látta, hogy okvetlenűl a szuronyok közé jut, reszketve szólott a
csendőrökhöz:
--Eresszetek be testvér, ti is szegény emberek vagytok.
Hátulról mindig előbbre tolták, egy csendőrkáplár mellbevágta a puska
agyával. Az ütéstől elszédűlt s támolyogni kezdett, valamit keresett, a
mibe megfogódzzék. Ránczos, barna homlokáról folyt az izzadtság s kis
szemei nyilás után kutattak, a hol elszaladhasson. A zsandárok
kiabáltak, előkerült a hadnagy is és vezényelt, de a tömeg már nem
hallott semmit, csak nyomta előre az előlállókat.
A kis öreg kétségbeesve tett egy-egy lépést s gyönge lábait
megtámasztotta a küszöbön. Visszaakart tartani mindenkit. Esedezve
nézett a zsandárokra s még egyszer elmotyogta nekik, hogy: bocsássák be
őket, hiszen mindnyájan szegény emberek. Mikor belökték a küszöbön,
félre akart hárítani utjából egy szuronyt, kétségbeesve nyomta oldalra a
puskacsövet s mutatta, hogy nem tehet róla, utána jönnek. Még annyit
látott, hogy a melléből kiömlik a vér s egy utolsó, szemrehányó
tekintettel végigesett a küszöbön. Szomszédai is melléje buktak s az
utolsó hang, amely átkísérte őket erről a világról a másikra, a
csendőrök sortüzének dörrenése volt, mintha csak az ő tiszteletére
sütötték volna el a puskákat.

II.

Most már vér is folyt, sok vér. Gőzölgő vörös tócsák aludtak meg a kapu
előtt s folytak el keskeny, kanyargó árkokban a kövek közt. Az emberek
elfordították tekintetüket s megátalkodott tekintettel, összeszorított
ajakkal mentek tovább. A kapu előtt asszonyok és gyermekek
jajveszékeltek, egyenkint eresztették be őket az udvarra s átadták nekik
a halottjaikat. A sebesülteket benn ápolták a gyárban, a nagy szövőterem
megtelt ágyakkal, melyek közt föl és alá járt egy-két csendőr. Délután
megkezdődött a temetés. A csendőrök párosával, komolyan kisérték el a
koporsókat, mintha ők is a gyászolókhoz tartoznának. Egy másik csapat
egy csomó munkást lánczra fűzve hajtott be a városba, a falu pedig
mintha megdermedt volna, nem mert mozogni. A kocsmákba, a söntés mellé
csendőrök szállásolták be magukat s fegyvereiket egy-egy üres hordóhoz
támasztva, figyeltek. Némelyiknek egy-egy pillanatra leragadtak a
szemei, de a másik fölrázta. Negyvennyolcz óra óta nem aludtak. A
hadnagy álmosan járta sorba a posztokat, halvány volt a fáradságtól meg
a sok vértől. Néha azon vette észre magát, hogy sirni szeretne és
sóhajtott.
Egy kocsmában mégis összeverődött néhány munkás. Itt csendőr se volt,
nem jutott mindenhova. Csendesen ittak, suttogva beszéltek s az
elfüggönyzött ablak mögött is összedugták a fejőket, komor arczczal
cserélve ki egy-egy szót s keresve valamit a füstben. Mikor egy nyulánk,
szőke fiatal ember belépett közéjük, összenéztek s némelyik sóhajtott. A
fiatal ember a kis szürke munkás fia volt. Szomoruan ült le az asztal
végére, elfogadta a bort, de nem tudott inni. Gyorsan pislogott, hogy ne
sirjon s csak egy-egy szóval válaszolt a kérdésekre. Legjobban szerette
volna, ha nem háborgatják.
--Hát eltemettétek?--kérdezte az egyik munkás.
--El.
--Ott volt a zsandár is?
--Ott.
--Nem vágtad agyon?
A fiatal ember csak intett a fejével, hogy: nem. A másik mosolyogva
méregette végig a szemével s mutatni akarta, hogy kevésre becsüli.
--Én leütöttem volna az öklömmel.--Mutatta szőrös, durva kezeit s ujra
mondta:--az öklömmel. A fiu elgondolkozott, hosszasan bámult bele a
pohárba s mikor fölemelte a fejét, azt kérdezte:
--Hát azután?
A másik fölvonta a vállát s ivott:
--Az mindegy. A mi azután jön, az nekem semmi, hanem a zsandárt
leütöttem volna.
--Nem jól tetted volna, nem jól--erősítette a fiatal ember s a többihez
fordult, mintha igazságot kérne. De azok nem adtak neki igazat. Egy
másik is mutatta az öklét, az asztalra vágott s ő is elmondta, hogy mit
tett volna.
--Leütöttem volna az öklömmel a zsandárt. A czudar, hogy mer odajönni?
Sokáig hallgattak. A kis szürke ember fia gondolkozott, a maga igazságát
mérte össze a másikkal s a végén nem adta meg magát s míg beszélt,
látszott rajta, hogy nagy átalakulás ment benne végbe tegnap óta.
--Én is gondoltam rá--mondta--de nem jól tettem. Ők az erősebbek. Most
már látom, hiába minden. Hát ha leütöm a zsandárt, mi lesz? Engem is
leütnek. Hát a kis fiam, abból mi lesz? Abból embert kell csinálni, nem
olyant, mint a milyen szegény ördög az apja, hanem urat.
--Mégis leütöttem volna!--állitotta konokul a másik.
--Le, mert nem vesztettél semmit.
--Hát az öcsém, ott fekszik a zsandárok közt a kórházban.
--Meggyógyul, de az én apámat már sehogy se tudod felkölteni.
Nem annyira a beszéd, inkább a végtelenül szomorú arcz hatott a többire.
Elhallgattak.
--S még vissza akarnak hivni, mondta végre az egyik s rámutatott a falon
függő sárga hirdetésre.
--Én vissza is megyek, ha bevesznek, mondta csendesen a fiatal ember.
--Te?--riadtak fel a többiek.
--Én hát!--s most már valami dacz is vegyült a szavába, kezdte megvetni
ezeket az embereket, a kik nem tudják megérteni.
--Hát a szegény apád vajjon mit szólana hozzá?
--Nem szól ő már semmit.
Vette a kalapját és indult. Már a járásán is látszott, hogy egy nap
alatt nagyon sokat vénült. Támolygott s alig találta meg a kilincset. Az
ajtóból még egyszer visszafordult s komolyan szólott a többihez:
--Jertek ti is vissza.
Az egyik elkiáltotta magát:
--Mi? Hogy mi menjünk vissza?!
A másik hozzá akart vágni egy poharat. Annak, a ki legelőször szólott,
megint a temetés jutott az eszébe, mert újra elmondta:
--Leütöttem volna az öklömmel a zsandárt. A czudar, oda mer jönni.

III.

A szegény fiu pedig elbódorgott az utczákon, maga se tudta, hogy merre
megy. Mindig az apja járt az eszében s úgy mosolygott, mint egy csendes
őrült. A gyár előtt megszólították a csendőrök:
--Hogy hivnak?
--Vas József.
--Mit keresel az utczán?
--Hát csak úgy járok.
--Eredj haza, a mig jó dolgod van.
Haza nem akart menni. Úgy tett, mintha szót fogadna, gyorsabb léptekkel
indult el lefelé az utczán, de mikor már nem láthatták, ujra ellankadt s
úgy húzta maga után a lábait, mint a megvert komondor. Kétszer is elment
a házuk előtt, látta, hogy világosság van odabenn, talán éppen vacsorát
ad az asszony a gyerekeknek, de azért nem ment be. A nélkül, hogy tudta
volna, merre megy, kiért a faluból. Mikor már nem látott házakat maga
körül, szétnézett, törülgette a szemét, hogy jobban lásson s megdobbant
a szive, mikor balra észrevette a temetőt.
--Én Istenem, hát idekerültem?--kérdezte magától s elindult a halmok
között megkeresni az apja sirját. A fellegek mögül előderengett egy kis
holdvilág, könnyen rátalált. Sokáig nézte, arra gondolt, hogy a tavaszon
kijön majd egyszer az asszonynyal s bevetik az egészet fűmaggal, akkor
majd nem lesz ilyen fekete. Fáradtnak érezte magát, leült a sirra és
szórakozottan simogatni kezdte a hevenyében, két faágból összerótt
keresztet. Imádkozni szeretett volna mindenáron, de alig mondott el
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 02
  • Parts
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 01
    Total number of words is 4216
    Total number of unique words is 1881
    35.9 of words are in the 2000 most common words
    49.0 of words are in the 5000 most common words
    55.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 02
    Total number of words is 4297
    Total number of unique words is 1887
    33.5 of words are in the 2000 most common words
    47.4 of words are in the 5000 most common words
    54.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 03
    Total number of words is 4254
    Total number of unique words is 1811
    37.8 of words are in the 2000 most common words
    52.4 of words are in the 5000 most common words
    58.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 04
    Total number of words is 4111
    Total number of unique words is 1874
    34.8 of words are in the 2000 most common words
    48.1 of words are in the 5000 most common words
    55.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 05
    Total number of words is 4236
    Total number of unique words is 1869
    35.2 of words are in the 2000 most common words
    47.5 of words are in the 5000 most common words
    54.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 06
    Total number of words is 4232
    Total number of unique words is 1925
    33.4 of words are in the 2000 most common words
    48.3 of words are in the 5000 most common words
    54.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 07
    Total number of words is 4428
    Total number of unique words is 1841
    33.2 of words are in the 2000 most common words
    46.7 of words are in the 5000 most common words
    52.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 08
    Total number of words is 4363
    Total number of unique words is 1839
    35.2 of words are in the 2000 most common words
    48.4 of words are in the 5000 most common words
    54.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 09
    Total number of words is 4298
    Total number of unique words is 1869
    32.9 of words are in the 2000 most common words
    47.0 of words are in the 5000 most common words
    53.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 10
    Total number of words is 4260
    Total number of unique words is 1817
    34.2 of words are in the 2000 most common words
    46.6 of words are in the 5000 most common words
    52.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 11
    Total number of words is 4272
    Total number of unique words is 1882
    33.0 of words are in the 2000 most common words
    47.1 of words are in the 5000 most common words
    53.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 12
    Total number of words is 4352
    Total number of unique words is 1885
    34.5 of words are in the 2000 most common words
    48.2 of words are in the 5000 most common words
    54.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 13
    Total number of words is 4337
    Total number of unique words is 1871
    36.1 of words are in the 2000 most common words
    48.6 of words are in the 5000 most common words
    55.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 14
    Total number of words is 4363
    Total number of unique words is 1803
    37.0 of words are in the 2000 most common words
    50.5 of words are in the 5000 most common words
    57.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Thury Zoltán összes művei (1. kötet) - 15
    Total number of words is 4310
    Total number of unique words is 1833
    33.4 of words are in the 2000 most common words
    46.3 of words are in the 5000 most common words
    52.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.