Székelyföldi gyüjtés; Magyar népköltési gyüjtemény 3. kötet - 07

Édes kedves, gyenge rózsa virágom!
(Bethfalva.)

14.
Soha sem vétettem
Falum határának,
Mégis besoroztak
Engem katonának.
Huszárnak soroztak,
De bakkancsot adtak.
Verje meg az Isten!
De megbusitottak!
Kértem a kapitányt:
Adjon egy paripát;
Úgy viselem gondját,
Nem kap benne hibát.
Ezzel a kapitány
Nagyon megörüle:
Itt van száz rémonda,
Válaszszál belőle!
Száz rémonda között
Fel s alá sétálék,
Egy fakó csikónak
Faránál megállék.
Ez lesz jó, ez lesz jó,
Ez a fakó csikó!
Ebből lesz, ebből lesz
Igaz huszári ló!
(Fiátfalva.)

15.
(Ugyanaz más változatban)
Sohasem vétettem
Falum birájának,
Mégis besoroza
Engem katonának.
Huszárnak soroza,
De bakkancsot ada,
Verje meg az Isten!
De megszomorita!
Udvarom, udvarom,
Szép kerek udvarom!
Nem seper ki többet
Az én gyenge karom.
Udvarom közepén
Vagyon egy almafa,
Ahhoz van megkötne
Egy fakó paripa.
Fel is van nyergelve,
Fel is kantározva,
Gyere édes rózsám,
Bujdossunk el rajta!
(Kis-Kada.)

16.
Szabjad nekem rózsám a gyolcs inget,
Idegen országba visznek el engemet.
Ha meglőnek, jó lesz a sebemre,
Ha meghalok, eltemetnek benne.
Ha meghalok, szépen temessetek,
Hat legénynyel sirba vitessetek.
Koporsóm fejére koszorut kössetek,
Sirom fölé pedig rózsát ültessetek.

17.
Katonának vagyok irva,
Ki van a két szemem sirva,
Katonaságom se’ bánom,
Csak édes anyám sajnálom.
Ki van a két szemem sirva,
Mert a rózsámat más birja.
A csalfa rózsám se’ bánom,
Csak szabadságom sajnálom.

18.
Debreczentől nincsen messze a vasút,
Azon mene, azon mene el Kossuth.
Elvitte a koro-koro-koronát,
A magyarnak minden jovát, bónumát.
Visszatér ő még valaha, valaha,
Haza jő még az a fényes korona.
Felderül még a magyarnak a napja,
Akkor leszen a németnek bánata.
Muszka lova érdemli meg a zabot,
Az nyerte meg Erdélyt s Magyarországot.
Hallgatással verje Isten örökké…
Hej a magyart rabbilincsbe zárta bé.
Tizenkét év elég sajnos volt nekünk,
Mert a zsarnok kiszivta piros vérünk.
Szaladj, hordjad nyálas szájad előlünk,
Mert mi, hidd meg, hogy sohasem szerettünk.
Nagyon meggyült a némettel a bajunk,
Azért hogy ő szereti az országunk.
Szaladj német! czo ki innen, takarodj’!
Mert ha nem mégy, levágom a nyakadot.
A te orrod hosszusága másfél sing,
Portubákkal meg van rakva majd félig.
A te füled olyan, mint egy nagy lapát,
Ette volna meg a te édes apád.
Könyökéből sirat téged a magyar,
Szekeresről gondoskodik csak hamar.
Plutó urnak s a pokolnak fiai:
Drumó, Mómus és Pilon hordjanak ki!

19.[13]
Kormos vize kiöntött a mezőre,
Isten veled édes rózsám, örökre!
Nem fogok én ajtód előtt sétálni,
Jaj de nehéz tőled, rózsám, megválni!
El kell menni masérozni messzire,
Itt kell hagynom a rózsámat s nincs kire.
Reád bizom édes kedves barátom,
Éljed vele világodat nem bánom.
Nincsen kedvem, mert elkedvetlenedtem,
Itt kell hagynom kit igazán szerettem.
De megadja a jó Isten azt érnem:
Meglátom még kit igazán szerettem.
* *
Kis kertemben egy rózsafát ültettem,
Melyet minden hajnalba’ megöntöttem.
Terem rajta piros rózsa, jószagu,
Értted vagyok, édes rózsám, szomoru.
(Kis-Baczon)

20.
Édes anyám, haj de szépen neveltél!
Mikor engem karjaidon rengettél.
Akkor mondtad: jó leszek katonának,
Besoroznak egy szép magyar huszárnak.
De szépen szól az ezered bandája,
Haj de messze hallik annak zugása!
Jertek fiúk, álljunk be katonának,
Öltözzünk fel egy szép magyar huszárnak!

21.
Udvarom, udvarom,
Szép kerek udvarom!
Nem seper ki többet
Az én gyenge karom.
Udvarom közepén
Vagyon egy almafa,
Ahhoz van megkötve
Egy bársony paripa.
Fel is van nyergelve,
Fel is kantározva,
Jere édes rózsám
Bujdossunk el rajta!
Verje meg az Isten
Azt az édes anyát,
A ki katonának
Neveli a fiát.
Husz évig neveli
Világ pompájába’,
Azután pedéglen
Temetteti gyászba

22.
Este jött a parancsolat számunkra:
Indulni kell székely fiak a harczra!
Sirtam mint a záporeső,
Hogy tőled búcsuzni késő,
Angyalom!
Koránt reggel megütötték a dobot,
Kiadták a kemény parancsolatot:
Indulni kell a csatára!
Csókot sem adtam szép szádra,
Angyalom!
Ha meghalok vagy a csatán elesem,
Meghagyom, hogy a fejfámra irják fel:
Itt nyugszik egy hű szerető,
Honáért hiven küzködő
Székelyfi!
Ha az Isten haza hozna még egyszer,
Megkérdezném: mit fogadtál ezerszer?
Hogy mindaddig hivem maradsz,
Mig tart a muszkával a harcz
Erdélyben!

23.
Tisza partján van egy hajó kikötve,
Abba’ van egy Miklós-huszár megölve.
Kék átilla mellére van gombolva,
Édes anyja felette áll, siratja.
Menj el haza édes anya, ne sirasd,
Van még otthon három árvád, neveld azt.
Nem megyek én, nem nevelek több árvát,
Nem adok én a császárnak több huszárt.

24.
Házam megett egy almafa nem látszik,
Mégis minden hajnal előtt virágzik.
Terem rajta piros alma, de nem jó,
El kell menni katonának, – az sem jó.

25.
Falu végén de szépen muzsikálnak!
Hivnak engem verbunkos katonának.
Bé is állok verbunkos katonának,
Ha a rózsám felöltöztet huszárnak.
Öltöztess fel édes rózsám huszárnak,
Hogy álljak be verbunkos katonának.

26.
Kedves rózsám virágos kis kertje
Rozmarinttal körül van ültetve,
Rozmarintszál, bazsa rózsa-levél,
Látom én már, hogy a másé levél.
Hajlandó vagy mint a réten a nád,
Azt gondoltam nekem nevelt anyád,
De már látom, hogy nem neked nevelt,
Jobb vállamon hordozom a fegyvert.
Megérik a szőlő nem sokára,
Árván marad a töve utána,
Te is árván maradsz szép angyalom,
Most már nekem el kell masiroznom.
Magasan jár a csillag az égen,
Ki könyörül a szegény legényen
Elpanaszlom búmat egy madárnak,
Kiénekli az egész világnak.
(Kis-Baczon.)

27.
Azért hogy én barna fattyu vagyok,
Szőke kis lány szeretője vagyok.
Szeret is ő engemet igazán,
El is veszem majd a szüret után.
Azért hogy én ki vagyok már irva,
Ne sirj rózsám, nem leszek katona.
Lesz még talán a biró oly szives:
Megtagadja, hogy vagyok husz éves.

28.
Baczon vize folydogál csendesen,
Az én rózsám zokog keservesen.
Zokoghatsz is, mert elszalasztottál
Egy oly hivet, kit rég ohajtottál.
Minek varrod rózsám azt az inget?
Mikor engem katonának visznek.
Ha megvágnak, jó lesz a sebemre,
Ha meghalok, hideg tetememre.
(Kis-Baczon.)

29.
Életemnek komolyságát elértem,
Mit reméltem, én azt el nem érhettem.
Jobb vállamon katona-fegyver csörög,
Bús szivem a jó Istenhez könyörög.
Lerajzolom a nevemet feketén,
E világon egy bús fiu vagyok én.
A kinek nincs országa, se’ hazája:
Elbujdoshat akármelyik pusztába.
Eddig valék kis hazámnak lakója,
Most már vagyok az országnak vándora.
Ifjuságom virága itt hervad el,
Ifju éltem gyászos homály fedi el.
Bánatomtól nem tudok én megválni,
Mert a császárt hüséggel kell szolgálni.
Nézhetek én akár alá, akár fel,
Bús életem napja többet nem jő fel.

30.
Nem hitted rózsám: katona vagyok én,
Majd elhiszed, ha elmasérozom én.
Visznek, visznek, Lengyelország felé,
Sirva nézek kedves hazám felé.
A ki magyar fogja meg a kezem,
Isten tudja: lát-e többé vagy sem.
Ezer ágyu van a harcz mezején,
Igy hát rózsám, katona leszek én.
Addig engem el ne temessetek,
A rózsámnak levelet küldjetek.
Világoskék legyen az én koporsóm,
Barna kis lány mellette siratóm.
(Nagy-Baczon.)

31.
Jő az idő, husz év közelget, jaj!
Mi jöhet rám abba’ Istenem, jaj!
Mit már rám az Isten, nem tudhatom,
A sorozást hogyha le kell járnom.
Eltelt eddig az én vig életem,
De már nem t’om, hogy mi lesz én velem.
Katonának visznek el engemet,
Búsuld rózsám, gyászos életemet!
Busuld rózsám gyászos életemet,
Mind te értted szenvedem ezeket.
Szőke kis lány, te vittél a vizre,
Te vittél a katona-életre.

32.
Kitörött a rózsám kis ablaka,
Az én rózsám sirva néz ki rajta.
Ne sirj rózsám, ne könyezz alatta,
Haza jövök három-négy év mulva.
Megsikolt a gőzös masinája,
Most indulok Károly-Fehérvárra.
Most megyek s hogy mikor jövök vissza,
Azt egyedül a jó Isten tudja.
Ha meghalok, ott is eltemetnek,
Hat legénynyel ott is kivitetnek.
Sárig hompok nyomják a mellemet,
Édes rózsám ne sirass engemet.

33.
Sirhatsz édes apa s anya,
Kinek két fia katona.
Egyik baka, másik huszár,
Pesti kaszárnyába’ sétál.
Pesti kaszárnya repedj meg,
Két szép fiam szabadulj meg
Szabadulnánk, ha lehetne,
Ha József császár engedne.
Szabadságunk el van zárva
József császár ládájába.
Nincs olyan kulcs, hogy találja,
Nyolcz esztendő majd kizárja!

34.
De szépen megy a hajó a vizen!
De szépen szól a madár a réten!
Szállj le, szállj le kis madár a földre,
Vidd el az én levelemet messze.
Add oda azt a rózsám kezébe,
Hogy jussak a távolban eszébe.
Mert én voltam igaz szeretője,
Tiszta szivem gyászol mindig értte.
Zavaros a Tisza vize nyárba’,
Ha felárad szépen a partjára;
Ha megfujja záporeső szele…
Vajon rózsám jutok-e eszedbe?
Akkor jutok én neked eszedbe,
Mikor bú száll szomorú szivedre.
Szállott már egy, rózsám az enyémre,
Szálljon másik pár a te szivedre.
Vásárhelyen végig sütött a nap,
Rajta sétálok rózsám, mindennap.
Ha felnézek a magas egekre,
Sürü könnyek hullanak előmbe.
Mondd meg rózsám, szeretsz-e engemet?
Ha nem szeretsz, ne ámitsd szivemet.
Ha nem szeretsz galambom, hagyj abba,
Nem varrottak engem a nyakadba.
Várod rózsám szabadulásomat?
Vagy tán inkább csendes halálomat?
Azért várod csendes halálomat,
Ne töltsem igy fiatalságomat.
Minden madár siratja a társát,
Ugyan ki ne szánná a rózsáját!
Mikor messze tőle sirba teszik,
A szivére akkora gyász esik…

35.
Le van az én rózsám képe
A szivembe rajzolva,
Értted vagyok gyenge rózsám
Katonának kiirva.
Értted élek, halok is,
Most is értted szenvedek…
Értted rózsám a mig élek,
Fekete gyászt viselek.

36.
Szemeimet felvetettem
A csillagos egekre,
Ott láték egy bús gerliczét
Hazám felé repülve.
Állj meg te bús gerlicze,
Vidd el azt a levelet,
Mondd meg az én édesemnek,
Ne sirasson engemet.
Csehországnak külső szélén
A csatába kell menni,
Bucsuztató levelemet
Most akarom megirni.
Búcsuzom a hazámtól,
Felnevelő dajkámtól,
Jaj Istenem, gyenge rózsám,
Hogy váljunk el egymástól!…
(Karatna.)

37.
(Ugyanaz más változatban.)
Elindulék a hazámból
Gyöngyös városa felé,
Fél utamból visszatérék
S tekinték hazám felé.
Látám a nagy hegyekről,
Mint siratnak engemet…
Arczczal valék leborulva
S szép hazám felé fordulva.
Feltekinték könyes szemmel
Én a magas egekre,
Ott láték egy barna hollót
Hazám felé repülve.
Állj meg holló, ha lehet,
Vidd el ezt a levelet:
Mondd meg az én édesemnek,
Ne sirasson engemet.
El kell menni masérozni,
Kész az uti czédola,
De lábaim nagyon gyengék
Masérodzó utakra.
Hej! én el fogok menni,
Vissza is fogok jőni;
Reám rakott csókjaidat,
Vissza fogom fizetni.

38.
Édes anyám kiállott a kapuba,
Úgy siratja, hogy a fia katona.
Édes anyám ne sirasson engemet,
Haza jövök valamikor, ha lehet.
Édes anyám, pénz vagyon a zsebembe’,
Azon kérem, markoljon ki belőle.
Csináltasson abból nekem koporsót,
Sárig szeggel veresse rá a jaj-szót.
Édes anyám, mért szültél a világra?
Kilencz fontos golyó van a számomra.
Kilencz fontos golyó hogyha eltalál,
Azt sem mondom, hogy: édes anyám valál.

39.
De meguntam Ferencz Józsit szolgálni!
Abba’ a hunczfut kaszárnyába sétálni.
A prófontját a mellembe’ hordani,
Rugós lovát mindég tisztán tartani!

40.
Hallod rózsám, mint fütyöl a rigó!
Katonának parancsol a biró.
Ha a biró meg nem enged nekem,
Vagy akarok vagy nem: el kell mennem.
Tova van egy sárig ódalu ház,
Téged rózsám beboritott a gyász.
Boritsa be mind az irigyeket,
Hogy te rózsám szerethess engemet.

41.
Sohasem vétettem
Világ lakossának,
Mégis besoroltak
Engem katonának
Tizenkét évekre
Elvették kedvemet,
Jaj de sajnálom én
Az én vig kedvemet!
Jaj de kár a legényt
Annyira sorolni,
Annyi sok szép legényt
Párja nékül hagyni!
Sok országnak utját
Át kell masérozni
S az én gyenge rózsám’
Más karjára hagyni.
Fájlalom, sajnálom
Az én szép hazámat,
De annál is inkább
Az én szép rózsámat.
Bévettek huszárnak,
Elirtak gyalognak,
Verje meg az Isten!
Még lovat sem adnak.
Szeretném a lovam
Kedvemre jártatni,
S az én galombomtól
Egy pár csókot kapni.
(Száraz-Ajta.)

42.
(Ugyanaz más változatban.)
Tizenkét évekre
Be vagyok sorolva,
Telnek bús napjaim
Idegen országba’.
Istenem, Istenem,
De sok ennyi idő!
Hogy telik el búval
Ennyi gyász-esztendő!
Nyárba nyil a szekfü
S a szép piros rózsa,
Haza megyek rózsám
Nyolcz esztendő mulva.
Megátkozom akkor
E széles világot,
Csak érjem meg egyszer,
Hogy megszabadulok.
(Magyar-Hermány.)

43.
Ha bémegyek a sorozó szobába,
Ingem, gagyám levetem az asztalra.
Ingem, gatyám, ej, haj! leteszem az asztalra,
Könyes szemmel úgy nézek az urakra.
Ha kijövök a sorozó szobából,
Könnyeimet letörölöm orczámról.
Könnyeimet, ej, haj! letörölöm orczámról,
Úgy búcsuzom el a gyönge rózsámtól.
(Nagy-Baczon.)

44.
Már eljött az a nap, hogy el kell indulni,
Hazámtól s házamtól messzire távozni,
Öreg szülőimtől sirva elbúcsuzni.
Harsog a trombita, indulni kell erre,
Ökröm szarva helyett kard van a kezembe,
Ekém szarva helyett a fegyverem töltve.
Ki tudja, hol lészen nekem meghalásom?
Erdőn-e vagy mezőn? vagy a hideg szellőn?
Beteg fogok lenni, ki fog megsiratni?
Meg találok halni, ki fog eltemetni?
Tengernek nagy partja koporsóm oldala,
Tengernek mélysége koporsóm feneke;
Tenger sürü habja lészen szemfedelem,
A tengeri halak lesznek sirásóim,
Az égi madarak lesznek siratóim.

45.
Felszántom a király udvarát,
Vetek belé rózsát, ibolyát.
Hadd tudja meg király felsége:
Mi terem a legény szivébe’?
Fekete föld terem jó buzát,
Barna anya nevel jó leányt.
Neveld anya, neveld számomra,
Majd elveszem három év mulva!

46.
Mosd ki rózsám ingem, gatyám fejérre,
Hónap visznek a tiszt urak elébe.
Beállok a mérték alá rendesen,
Összeütöm a bokámat helyesen.
Azt gondolám, hogy nem leszek katona,
Gondot viselek az édes anyámra.
De már látom, nem viselek szegényre…
Reá bizom a jóságos Istenre.

47.
Édes anyám most küldött egy levelet:
Jere haza édes fiam, ha lehet.
El is mennék édes anyám, s nem lehet,
Hónap reggel masérozunk, úgy lehet.
Ha kiállok a kaszárnya elébe,
Feltekéntek a csillagos nagy égre.
Jaj Istenem, merre van az én hazám?
Merre felé van az én édes anyám!?

48.
Este van már, szól a dob a várba’,
A bakának ölébe galambja.
Nem bánja, ha elvész is szabadsága,
Csak ölébe lehessen a galambja!

49.
Katonának visznek, Isten veled rózsám,
Távól messze tőlem hű maradsz-e hozzám?
Küldesz-e levelet szép piros pecséttel?
Tele lesz-e irva piros szerelemmel?
Eljársz-e házunkhoz vigasztalni néha,
Szegény jó anyámat, hogy annyit ne sirna?…
Segéjted-e varrni gyászos szemfedelem?
Mert azt gondolhatod, a csatán elesem.
– – – – – – – – –
Visznek katonának, jere utoljára
Hints még egy pár csókot halovány orczámra.

50.
Galiczia közepibe’
Hét kaszárnya egy végibe’.
Egybe huszár, másba zsandár,
A többibe bakkancsos jár.
Oda vitték a rózsámat,
Legdrágábbik vilojámat.
Nyolcz keserves esztendeig
Soha haza sem eresztik.

51.
Besorozott a német katonának,
Lovat adott még, hogy gyalog ne járjak.
Rózsafából csináltatom a nyerget,
Kedves babám, rávágatom a neved.

52.
Ősszel hervad el a virág,
Akkor ér a szomoruság.
Leszünk ország katonái,
Ferencz József hű szolgái.
Messze földön, más országon
Ha meghalok, azt se bánom.
Csak édes anyám sajnálom,
Szomorusággal fonnyasztom.
Mi haszna szép ifjuságom,
Ha most vagyon hervadásom.
Örömemet elvesztettem,
A lelkem’ megkésértettem.

53.
Hadd zeregjen az a kocsi, hadd menjen,
Rajtunk az a sok nép ne keseregjen.
Isten hozzád apám, anyám, szeretőm!
Isten tudja, hol lesz az én temetőm.
A császártól meg vagyon az rendelve:
Legyen készen kis pej lovam nyergelve.
Megnyergelem hóka lábu lovamat,
A csatába bemutatom magamat.

54.
Végig megyek a nagy utczán dalolva,
Barna kis lány áll a korcsma-ajtóba.
Teli kancsó a kezébe, köszönti,
Gyenge karom a derekát öleli.
Ha kiállok a kaszárnya elébe,
Sirva nézek a csillagos egekre,
Jaj Istenem, merre van az én hazám!
Merre sirat engem az édes anyám?…

55.
De szeretnék a császárral beszélni,
De még inkább szobájába sétálni,
Megmondanám a császárnak magának,
Ne vigye a szeretőmet bakának.

56.
Ha még egyszer Ludvig-baka lehetnék,
A lányok közt jobban széjjel-nézhetnék.
Választanék olyan igaz szivü szeretőt,
Ki elvárná ezt a három esztendőt.

57.
Boszniába megfútták a trombitát,
A ki huszár, nyergelje meg a lovát.
Én is megnyergelem szürke lovamat,
Karikára verem a sarkantyumat.
Ha meghalok, tudom, hogy eltemetnek
Boszniai temetőbe letesznek.
Diófaszin legyen az én koporsóm,
Barna leány legyen az én siratóm.

58.
Indulásra készen állok egész nap,
Gyenge vállam feltöri a czakonpakk.
Csak a szivem nem töri fel semmi sem,
Haptákba is rád gondolok, kedvesem.
Ha elmegyek muszka ellen csatába,
Gondolsz-e majd, rózsám, a te babádra?
A ki ott áll véres csata mezején,
Fényes csákó ragyog feje tetején.
Nem hiszed, hogy megyünk már a csatába,
El kell hinned majd alkonyat tájába.
Hejh halovány lesz akkor az én orczám,
Mikor tőled el kell válni, szép rózsám!

59.
Ne felejts el, rózsám, ne felejts engemet,
Ha a harcz piaczán végzem életemet.
Hozd utánam fejér zsebkendődet,
Úgy takard bé igaz szeretődet.

60.
Fúvom az éneket, de nem jó kedvemből,
Fútatja a bánat szomoru szivemből.
A fekete hattyu gyászt visel magáért,
Én is azt viselek elhagyott babámért.
Szállj le hattyu, szállj le, a fekete földre,
Hogy irjak levelet régi helységembe.
Egyiket apámnak, egyiket anyámnak,
Harmadikot irom elhagyott babámnak.
Irom levelemet, nem adom nevemet,
Jól tudod édesem, hogy’ hinak engemet.
Irom levelemet gyorsan kezeimmel,
Le is pecsételem gyászos pecsétemmel.
Irom levelemet szebeni birónak,
Szebeni birónak, törvényszék fiának.
Jaj hogy ne sorozzon engem katonának,
Hanem inkább hagyjon az édes anyámnak.

61.
Korond között nevekedtem,
Ne te ne!
Jaj de kevély huszár lettem,
Ne te ne!
A parajdi bányász lányok,
Jaj de nyifra a szoknyájok,
Ne te, ne te, ne te, ne!
Visznek engem katonának,
Ne te ne!
A németek kutyájának,
Ne te, ne!
Bornyu nyomja a vállamat,
Más öleli a rózsámat,
Ne te, ne te, ne te, ne!

62.
Le van az én rózsám képe
Hiv szivembe rajzolva,
Értted vagyok gyenge rózsám
Katonának kiirva.
Értted élek, halok is,
Most is értted szenvedek,
Értted, rózsám, a mig élek,
Fekete gyászt viselek.

63.
Udvarhelyről három zsandár utazik,
A császárral az utba’ találkozik.
Ő felsége kérdi, hogy: mi az ujság?
Nagy az adó, gyászba’ van Magyarország!


TRÉFÁS ÉS GUNYDALOK,

KRIZA JÁNOS GYÜJTÉSE.

1.
Meghalt az én apám,
Nagy gazdagság maradt rám,
Hat ökörnek kötele
Három vasvilla nyele.
Ha neki szomorodom
Öt kötelet beiszom,
Hatodikat megfogom
S a nyakamba akasztom.

2.
Az én anyám káposztát főz,
A fejébe ütött a gőz,
Hányja-veti a kalánját,
Kinek adja kedves lányát.
Ne búsuljon szegény feje
Lesz még valaki a veje
Megveri az Isten vele.

3.
Hála neked nagy Ur Isten!
Hogy a bolhán patkó nincsen
Mert ha rajta patkó volna,
Sok szép asszonyt agyon rugna.
Hála legyen az Istennek,
Hogy nincs szarva az egérnek,
Mert ha néki szarva volna
Sok asztagot széjjel-turna.

4.
Huzzák a harangot
Sirnak az asszonyok,
Harmad napja vagyon,
Elek oda vagyon.
Mondják vala nagyon,
Gegő ütte agyon;
Gegő mondja nagyon:
Én nem üttem agyon.
Az Egres tetején
Egy fa alatt vagyon,
Ott sem Isten nyila,
A bor ütte agyon.

5.
Oh te szegény denevér,
Se nem madár, se’ egér
Az unitárus legény
Se’ pogány, se keresztény.

6.
Molnár legén voltam én,
Annak se’ voltam jó én:
Elévettem a kupát
Mind elmérten a buzát,
Ej haj dunnám alá,
Buj, be bundám alá.
Csizmadia voltam én,
Annak se’ voltam jó én:
Elévettem az árat,
Meglyuggattam a szárat.
Ej haj dunnám alá,
Bujj be bundám alá.
Szabó legén voltam én
Annak se’ voltam jó én:
Elé vettem az ollót,
Elnyirbáltam a posztót.
Ej haj dunnám alá,
Bujj be bundám alá.
Korcsomáros voltam én,
Annak se’ voltam jó én:
Elé vettem a korsót,
Mind megittam a jó bort.
Ej haj dunnám alá,
Bujj be bundám alá.
Deák legén voltam én,
Annak se’ voltam jó én:
Elővettem a tentát,
Bele vertem a pennát.
Ej haj dunnám alá,
Bujj be bundán alá.

7.
Nem hiszek kendteknek, hugom asszony,
Mert kendtek hamisak, való bizony,
Kend hamis, ő hamis ő keme is,
Ki hiszen kendteknek, hamis az is
Felforrott már kendben száz hamisság,
Szavában, százban sincs egy igazság,
Jézsvita[14] volt apád, mert okos vagy
Okos is, hamis is egyaránt vagy.
Kivülről nyájas vagy, belül hamis,
Szádból a hazugság foly mint a viz,
Jobb Mátyás nap után bizni jéghez,
Mint, kedves hugocskám, kegyelmedhez.

BENEDEK ELEK ÉS SEBESI JÓB GYÜJTÉSE.

8.[15]
Az én rózsám felcsiki, felcsiki,
A bocskorát – zibidum-zabtum,
Zetelati-latiban, – felcsipi,
Zetelati-latiban, – felcsipi.
Egyszer-másszor úgy köti, úgy köti,
Hogy az utczát – zibidum-zabtum,
Zetelati-latiban – kisöpri.
Jó gazdasszony vagyok én, vagyok én,
Két fazékban – zibidum-zabtum,
Zetelati-latiban, – főzök én.
Az egyikbe fuszujkát, fuszujkát,
A másikban – zibidum-zabtum,
Zetelati-latiban – tót répát.

9.
Addig ültem a tűzhelyen,
Mig kiégett a pendelyem,
Annál több pendelyem sem volt,
Azon is volt harminczkét folt.
Motollámon három pászma,
Azt is hat hónapig fontam,
Még is eleget aludtam.
A bornyukot kihajtottam,
Komám asszonyt megtaláltam.
Én ott addig diskuráltam,
Mig a csordát visszavártam.
A csürömben rakás buza,
Azt is a korcsmába hordtam,
Jó uramnak elhazudtam.

10.
Megházasodtam te Pista,
Van feleségöm Aniska,
De Aniska olyan tiszta,
Kétszer seper egy hónapba’.
Megházasodtam te Gyurka,
Van feleségem Aniska.
Felkél jókor, nyólcz órakor,
Feje olyan mint egy bokor.
Megházasodtam te Miska,
Van feleségem Aniska.
Szeme nem lát a csipától,
Keze nem fog a mocsoktól.
Kenyeret is jót tud sütni,
Ötször-hatszor megkeleti,
Ötször-hatszor megkeleti.
S még is keletlen béveti.
Puliszkát is jól tud főzni,
Ötször-hatszor sót vet neki
S mig a puliszkát keveri,
Hosszu haja térdit veri.

11.
Volt nekem szeretőm,
Juczi volt a neve.
Elhagyott, másé lett,
Egye meg a fene.

12.
Elmehetsz már a templomba,
Szép hired van a faluba’.
Béülhetsz az első székbe,
Sárig rojtos keszkenőbe.

13.
Az én csizmám disznóbőr, disznóbőr,
Apám hozta – zibidum-zabtum,
Zetelati-latiba – Sükőből.
A sükei mesternek, mesternek,
Bocskora van – zibidum-zabtum,
Zetelati-latiba – szegénynek.
Kötögeti bocskorát, bocskorát,
Sepergeti – zibidum-zabtum,
Zetelati-latiba – udvarát.
A sükei határon, határon,
Megy a pap egy – zibidum-zabtum,
Zetelati-latiba – szamáron.
A mester is utána, utána,
Kötőfék a – zibidum-zabtum,
Zetelati-latiba – nyakába’.

14.
Az olyan leányért nem adnék egy hagymát,
Ki minden hajnalban keresi a szoknyát.
Haza leány, haza, otthon van a szoknya,
Az ajtó sarkán egy szegre van akasztva.
Az olyan legényért nem adnék egy hagymát,
A ki minden reggel keresi a lovát.
Haza legény, haza, otthon van a lova,
A biró udvarán szól a csengő rajta.
(Nagy-Galambfalva.)

15.
Főbe ütték a birót
Egy nagy tökkel, hogy meghót.
Hej szegény biró, de kár vót!
Nekem kereszt apám vót!
Megdöglött a biró lova,
Megnyuzta a biró maga.
Jó lesz a bőre bundának,
Annak a kevély fiának.

16.
Nincsen olyan jó gazdasszony,
Mint Kondáné komámasszony.
Tepsibe süti a lepényt,
Úgy csalogassa a legényt.
Ha lepényem megettétek,
A leányom elvegyétek.
Nem kell nekünk a kend lánya,
– Szállást kap a fináncz nála!

17.
Egybegyültek, egybegyültek, a miskolczi lányok,
Ej, haj! hej, huj! a miskolczi lányok.
Lisztet kértek, lisztet kértek, egy kis markocskával,
Ej, haj! hej, huj! egy kis markocskával.
Össze-gyurták, össze-gyurták turós gombiczának,
Ej, huj! hej, huj! turós gombiczának.
Kitálalák, kitálalák, egy nagy lapitóra,
Ej, huj! hej, huj! egy nagy lapitóra.
S mind megette, mind megegette, a papné kutyája,
Ej, huj! hej, huj! a papné kutyája.
D’ugy megütték, d’ugy megütték a laskanyujtóval,