Székelyföldi gyüjtés; Magyar népköltési gyüjtemény 3. kötet - 06

Mert a legény leánycsaló,
Szavaiban nincsen való.

78.
Szép a tavasz, szép a nyár,
Szép a ki párjával jár.
Én is járnék, s nem engedik,
Igy az idő rosszúl telik.
Azt akarják, ne éljek,
Veled ne is beszéljek;
De én attól megélek,
S a hol lehet, beszélek.

79.
Tiltnak rózsám, tiltnak tőled,
Titkon se beszéljek veled.
Mentől jobban tiltnak tőled,
Annál jobban szólok veled.

80.
Nincsen nagyobb gyötrelem,
Mint a titkos szerelem.
Mert a ki azt próbálja,
Nincsen boldog órája.

81.
Szeress rózsám, a kit tetszik,
Nekem boszúmra nem esik.
Én szeretek, a kit tetszik,
Neked mind boszúdra esik.

82.
Ne hunyorits a szemembe,
Meghalok szégyelletembe.
Nézzünk mind a ketten félre,
Úgy válik becsületünkre.

83.
Kimenék egy hegyre,
Benézék egy vőgybe,
Ott látám édesem’
Földig feketébe.
Kit kékbe, kit ződbe,
Kit talpig veresbe,
De az én édesem
Folddig feketébe.
S ott egy nagy fa álla,
Annak kilencz ága,
Arra rea szálla
Kilencz tarka páva.
Hej páva, hej páva!
Tarka farku páva!
Mért nem lehetek én
Bár egy perczig páva!
Hej páva, hej páva!
Ha én páva volnék,
Szárnyam csattogtatnám,
S tolvam hullatgatnám.
Tolvam hullatgatnám,
S az én édesemnek
Koszoruba fornám!

84.
Nem mind arany, a mi fényes,
A te szived tekervényes.
Kapunk előtt ne csattogtass,
Engem avval ne csalogass.
Szeretettel né mit nyertem:
A világ szájába estem,
Aj Istenem, mi az oka?
Nem lehetek boldog soha.

85.
A rákosi utcza
Végig tubarózsa,
Megy a legény rajta,
Elhervad alatta…
Szegény jó legények!
A várfalvi utcza
Végig basarózsa,
Menyen a lány rajta,
Kinyílik alatta…
Örvendjünk leányok!

86.
A mult télen, a mult nyáron,
Volt szeretőm kettő-három.
De most egy sincs, jaj de bánom!
Hogy meg kellett tőlök válnom.
Árva vagyok, árva lettem,
Szerencsétlennek születtem.
Úgy jártam, mint a gerlicze,
Kinek nincsen már senkije.
Én Istenem, adj még egyet,
Nem kérek én soha többet.
Adj egy ügyest, adj egy jót,
Adj egy kedvemre valót!

87.
Hova lábad teszed,
Bánat-virág keljen,
Te fejér ágyadban
Kigyófi heverjen.
Kit leginkább szeretsz,
Örökre veszeszd el,
Te búbánatodat
Ne értse meg ember!

88.
Ablakomba három fazék muszkáti,
Beizentem a rózsámnak: jöjjön ki.
Én magam is beszólottam, no de nem jő ki,
Várj meg csalfa, megbánja ezt valaki!

89.
Gyolcs az ingem, keményitett az alja,
Nem vagyok én leányoknak az alja.
Sem az alja, sem az anyja nem vagyok,
Barna legény szereteje én vagyok.

90.
Egy az óra, kettőre jár,
Az én rózsám lájbiba’ jár.
Lájbiba, veresbe,
Jere, rózsám, ülj az ölembe!
Egy az óra, kettőre jár,
Az én rózsám gyolcsingbe’ jár.
Gyócsingbe’, pergátba’,
Jól esik az álom az ágyba’!

91.
»Ha meguntad, rózsám, velem életedet,
Csináltass koporsót, temess el engemet.«
›Csináltatok rózsám aranyszin koporsót,
A két oldalára két keserves jajszót.‹
Az én sirkövemre az legyen ráirva:
»Itt nyugszik egy árva,
Kinek szerelemből történt az halála!«

92.[9]
Zöld fűre szokott a harmat leszállni,
Hogy kell, édes gyenge rózsám, megválni!…
Megválásom sem annyira sajnálom,
Csak hogy szivből szerettelek azt bánom.
Megizentem én a régi babámnak:
Fogadjon el még csak egyszer magának.
El nem fogad ő még egyszer magának,
Az lesz nekem a keserves bubánat.
Nincsen kedvem, mert elkedvetlenedtem,
Mert elhagyott, kit igazán szerettem.
Széles a viz, keskeny palló, leestem…
Rólad, rózsám, minden gondom levettem.

93.
Kinek a kutyája,
Kinek a kutyája
Ugat a kapuba’?
Sok irigyim vannak,
Sok irigyim vannak
Nekem a faluba’.
Nem bánom én, hadd legyen,
Hadd legyen sok irigyem,
Csak a szived galambom,
Hej! csak az enyim legyen.

94.
Kinek nincsen szeretője,
Menjen ki a zöld erdőre,
Szakasszon egy falevelet,
Adja annak, a kit szeret.
Kinek meghalt szeretője,
Menjen ki a temetőre.
Irja fel a vas kapura,
Hogy szivének mi a búja.

95.
Rózsám tegnap megkéretett,
Édes anyám nem engedett.
Mert nincs rózsámnak egyebe,
Csak a szive s két tenyere!

96.
Ifiuság sólyom madár,
Addig vig, mig szabadon jár.
De jaj nekem szegénynek már,
Szivem vig örömet nem vár.
Illik annak keseregni,
Ki világát búval éli,
Szereteit más szereti,
Távol nézi s úgy kesergi.

97.
Én csak hirül hallom keseredett szűvel,
Hogy az én édesem mással játszadozik.
Ékesen, kegyesen ölelgeti nyakát,
Kláris ajakával csókolgatja nyakát.
Oda sem mehetek, nem is izenhetek,
Arról azt gondolja, hogy én mást szeretek;
De ha azt gondolja, hamisan gondolja,
Hamis gondolatja el is kárhoztatja.
Csendesen folyó viz télben megaluszik,
De az én bús szüvem soha meg nem nyugszik.
Én csak olyan vagyok, mint szélvészben madár,
Kit a zápor eső elvadászott immár.

98.
Az én szüvem csalni nem tud,
Igazán szeret, nem hazud.
Úgy kellett vóna szeretni,
Hogy ne tudta vóna senki.
Nem kellett vóna csengetni,
S nem tudta vóna meg senki.
Ha csengettél, úgy vedd hasznát,
Valljad rózsám, gyalázatját.

99.[10]
Gyi fel sárga a tetőre!
Veled menyek menyegzőre.
Iha, czin, czináron!
Szeret a virágom.
Ha megfázom, ha meghülök,
Mellette felmelegülök…
Iha, czin, czinárom!
Szeret a virágom.
(Bodos.)

100.
Volt szeretőm tizenhárom,
Tiz elhagyott maradt három;
Abból is elhagyott egy pár,
Csak egyre maradtam immár.
Volt szeretőm öt is, hat is
De most nincsen csak egy vak is,
Nem becsültem meg a hatot,
Megbecsülném most a vakot.

101.
Kifeküdt az én rózsám a mezőre,
Mégis ellopták a lovat mellőle.
Abba’ bizony nem vallotta nagy kárát,
Husz dinnyéből kikaphassa az árát.
Ettem dinnyét, de hagytam még hármat is,
Numerus van oldalára vágva is.
Vágjad rózsám azt a hármas numerust,
Hogy az uton többször is eszembe juss.
Édes rózsám, ha elméssz is, kivánom:
Előtted az ut mind rózsáé váljon.
Még a fű is rozsmarintot teremjen,
Engemet a szived el ne felejtsen.
(Bardocz.)

102.
Szombat este, szombat este,
Tizet ütött az óra,
Az én rózsám, az én rózsám
Vár engem az ajtóba.
Hej! mikor én megyek el,
Szivem keseredik el…
Jaj Istenem, gyenge rózsám,
Hogy váljunk egymástól el!

103.
Kifogtam én a rózsámnak kendejét,
Zöld selyemmel varrattam bé a nevét.
Közepébe bubánatot kötöttem,
Hej! miána én is sokat szenvedtem!
(Karatna.)

104.
Ez az utcza bánat-utcza,
Bánatkővel van kirakva.
Az én rózsám kirakatta,
Hogy én sirva járjak rajta.
(Karatna.)

105.
Szerettelek, rózsám, nagyon,
De már annak vége vagyon.
A ki miatt vége vagyon,
Isten annak jót ne adjon.
Tavaszi szél utat száraszt,
Minden madár társat választ.
Hát én magam kit válaszszak,
Kire bokrétát akaszszak?

106.
Én csak azért szeretem,
Kék a szeme, mint nekem.
Jaj Istenem, add nekem,
De igazán szeretem!
Hogyha nekem nem adod,
Jaj Istenem! meghalok.
(Bodos.)

107.
Egy asszonynak két szép lánya,
Egyik szegfű, a más majoránna.
Megizenem az édes anyjának,
Hogy küldje meg nekem bokrétának.
(Kis-Baczon.)

108.
Ez a kis lány mással éli világát,
Hej pedig csak most vitték el virágát.
Hej! elvitték a virágát messzire…
Galiczia köllős közepire.

109.
A torjai magyaró,
Jaj de édes, jaj de jó!
Abból bizon nem eszel,
Mig vőlegény nem leszel.

110.
Ingadozó nádszál,
Én hozzám mért hajlál?
Ha igaz hű társam
Lenni nem akartál.
Ritka madár, ritka,
A fekete hattyu,
Még annál is ritkább
A hüséges fattyu.
Ritka legény, ritka,
Ki igazán szeret,
Ha ma hozzád hajlik,
Holnapután megvet.
(Karatna.)

111.
Este későn ne járj hozzám,
Mert nagy vigyázat van reám.
Ha jársz, úgy is lassan járjál,
Ablakomon hallgatózzál.
A multkor is hogy eljöttél,
Ablakomon köhentettél,
A sarkantyud hogy megperdült:
Az édes anyám felserdült.
Szidta kis leányát, szegényt:
Miért szereti a legényt?
Tán az anyám nem szerette
Apámat, mikor elvette!
(Kis-Baczon.)

112.
Felültem én kis pej lovam hátára,
Még zabolát se’ tettem a szájába.
Elindulék hosszu utra, egyedül…
Minden felé borúl az ég, nem derül.
Jaj de setét, hosszu, sáros éjtszaka!
Haza mennék, haj de nem érek haza.
Korcsmárosné, de fejér a kend ágya!
Maraszszon meg engem az éjtszakára.
Korcsmárosné, de ugat a kutyája!
Miklós-huszár vágtat az udvarára.
Adjon szállást, kössem bé a lovamat,
A lányával kimulatom magamat.
Korcsmárosné irja fel a levélre,
Hány kupa bort ittam én meg hitelbe.
Belényulék kicsi lájbim zsebébe,
Haj de kevés tizes bángó van benne!
(Bibarczfalva.)

113.
(Ugyanaz más változatban.)
Én is felülék a világ lovára,
De zabolát nem veték a szájába.
Elindulék hosszu utra, egyedül…
Mindenfelé borúl az ég, nem derül.
Korcsmárosné, de ugat a kutyája!
De szép legény mulat az udvarába!
Én is bemék, bekötöm a lovamat,
A lányával kimulatom magamat.
Korcsmárosné, de fejér a kend ágya!
Fogadjon bé engem az éjtszakára.
Ugy is sötét, sáros ez az éjtszaka,
Isten ugyse! nem megyek én ma haza.
(Olosztelek.)

114.
Elméssz úgy-e? el bizony én.
Itt hagysz úgy-e? itt bizony én.
Elmentedet nem kivánom,
Visszajöttöd holtig várom.
De te elméssz, engem itt hagysz,
Szivemre nagy bánatot hagysz.
Ha elméssz, csendesen járjál,
Csendes folyóvizet igyál.
Akkor jussak én eszedbe,
Mikor kenyér a kezedbe.
Akkor se jussak egyébről,
Csak az igaz szeretetről.

115.
Azt a gyürüt, melyet adtam, add vissza,
Mert annak a gyémántköve nem tiszta.
Barna felleg beboritja az eget,
Nem engedik rózsám, hogy szeresselek.
Nálam is van egy zsebkendőd, vedd vissza,
Mert közöttünk a szerelem nem tiszta.
Kideriti még az Isten az eget,
Megengedik rózsám, hogy szeresselek.
(Zágon.)

116.
Ó, hogy fülemile-
Madár nem lehetek!…
Kis kertedbe rózsám,
Fészket nem verhetek!…
(Torja.)

117.
Hogyha folyó lennék,
Bánatot se’ tudnék,
Hegyek, völgyek között
Gyenge martot ásnék.
Kaszáló réteken
Virágot gyüjtenék,
Az én édesemnek
Szép bokrétát tennék.
(Volál.)

118.
Megtagadott engem az édes anyám,
Hogy ne legyen se országom, se hazám.
Én nem bánom, édes anyám, tagadj meg,
De a szivem a rózsámért hasad meg.
Édes anyám ha meguntál tartani,
Küldj el engem a vásárra eladni.
Ott is ott lesz az én rózsám megvenni,
Páros pénzzel fog érettem fizetni.

119.
Kimenék a zöld erdőbe sétálni,
Leülék egy zöld fa alá nyugodni.
Nyugudtomban el találék szunyadni,
Oda jött egy fülemile dalolni.
Hozott nekem körme között levelet,
A’ van benne, hogy a rózsám nem szeret.
(Száldobos.)

120.
Patakmarton nem jó lakni félelem nélkül,
Szeretőt sem jó tartani szerelem nélkül,
A szerelem sem esik meg édes csók nélkül.
Nekem is volt egy szeretőm, de az olyan volt,
Egy nap, két nap ha nem látott, mindjárt beteg volt.
Megtaláltam, megkérdeztem: babám mi lelt volt?
»Hű szivemet a szerelem körül fogta volt.«
(Füle.)

121.
Jaj Istenem, hogy éljek meg,
Hogy a világ ne tudja meg?
Én megélnék a bú nélkül…
Icczu te! de a bú nem nálam nélkül.
Én Istenem add ezt nekem,
Mert én igazán szeretem.
Mert ha azt nekem nem adod,
Icczu te! nem kell, de semmi vagyonod.
Megvert Isten ostorával,
Mindennapos bánatjával.
Vajon mit is akar a szél?…
Icczu te! mindétig csak rólam beszél.
(Homoród-Oklánd.)

122.
Haj Istenem, adj erőt a lovamnak,
Hogy keressek szép szeretőt magamnak.
Nem ülhetek többé rózsám ölébe,
Nem nézhetek szép fekete szemébe.
Jaj Istenem, talán nagyot vétettem,
A tiszta ég gyászba borult felettem.
Azért borult gyászba az ég felettem,
Mert elhagyott, kit igazán szerettem.
(Homoród-Almás.)

123.
Elvágtam az újjom, de nem fáj,
Fügefa levelét tettem rá.
Fügefa levele gyógyits meg,
Jere szivem Máris, csókolj meg.
Elvitte az árviz a pallót,
Nem az a szeretőm, a ki volt.
Visszahozza árviz a pallót,
Az lesz a szeretőm, a ki volt.
(H.-Oklánd.)

124.
Akár milyen szegény vagyok,
Szegény szolgalegény vagyok;
Ölelek szegényt, gazdagot:
A gazdagot a pénziért,
A szegényt a szépségiért.
(H.-Oklánd)

125.
Az én rózsám székely huszárkáplár,
Minden este hozzám paripán jár.
Barna legény barna paripája,
Épen olyan szép mint a gazdája.
Dolományát ha vállára veti,
Sok szép leány szive hányja-veti:
Hogy vagyon-e szebb legény ő nála
Hat faluba’, hat puszta határba’.
(Vargyas.)

126.
Tán azt tudod, hogy bánom,
Hogy tőled meg kell válnom.
De az nekem csak álom,
Még a régit is bánom.
Bánom, hogy hozzád jártam,
Mert reád nem szorultam.
Hogy te hozzád hajlottam,
Abba nagy kárt vallottam.
(Kis-Baczon.)

127.
Hej páva, hej páva,
Császárné pávája!
Ha én páva volnék,
Jó regvel fölkelnék,
Folyó vizet innám,
Szárnyam csattogtatnám,
Szép tollam hullatnám,
Szép leány fölszedné,
Az ő édesének bokrétának tenné!

128.
Hej Budavár, Budavár!
Volt szeretőm, de nincs már.
A ki volt is, elhagyott,
Az Isten jobbat adott.
Sürü csillagos az ég,
Majd eszedbe jutok még.
De már akkor késő lesz,
Gyenge szivem másé lesz.
(Magyar-Hermány.)

129.
Széles az ökröm szarva,
Nem fér az istállóba.
Gyenge rózsám sok csókja
Nem fér a két orczámra.
(Magyar-Hermány.)

130.
Négy ökröm a járomba,
Magam az áristomba.
Jere rózsám, váltsál ki,
Ne hagyj engem hervadni.
Kiváltlak én, ki, ki, ki,
Nem hagylak itt hervadni.
Adok olyan pár csókot,
– Megér ezer forintot!
(Magyar-Hermány.)

131.
Mi lelt rózsám, mi lelt?
Változik a szined.
Itt a bor előtted,
Igyál egy keveset.
Nem kell a te borod,
Kell a nyavalyának!
Mért tevél engemet
A világ csufjának!?
(Bodos.)

132.
Elvesztettem lovam
A bükkös erdőben,
Elszakadt a csidmám,
A nagy keresésben.
Ismerem a lovam
Csengője szaváról,
Ismerem a babám,
Kevély járásáról.
Ne keresd a lovat,
Be van az már hajtva,
A székház udvarán
Szól a csengő rajta.
Ne keresd a babád,
Szavát már nem tartja,
A biró fiával
Lakodalmát tartja.
(Száraz-Ajta.)

133.
Akkor volna szép az erdő,
Ha lány volna a kerülő.
Csili-csalárom, csili-csalárom!
Ha lány volna a kerülő.
Megkerűlném én az erdőt,
Megcsókolnám a kerülőt,
Csili-csalárom, csili-csalárom!
Megcsókolnám a kerülőt.
(Nagy-Baczon.)

134.
Szegény vagyok, szegénynek születtem,
A rózsámat igazán szerettem.
Az irigyek elrabolták tőlem,
Most lett szegény igazán belőlem.
Fujja a szél a nyárfa levelét,
Azt gondolom, hogy az is ellenség.
A fűszál is felállott ellenem,
Bujdosóvá tett már a szerelem.
Elmegyek én messze utra innen,
A hol senki ismerősöm nincsen.
Elbújdosom a világ szélére,
Hogy ne legyek senkinek terhére.
Csipkebokor legyen a szállásom,
A búbánat kisérő pajtásom.
A búbánat és a rózsám képe…
Isten veled kis falum örökre!
(Kis-Baczon.)

135.
Bú életem, bánat napom,
Szomoru gyász alatt lakom.
Ha ezt a gyászt elvethetném,
Rózsám ismét szerethetném.
Nem adják a rózsám nekem,
Csak titokban szerethetem.
Hej búbánat, keserüség!
Még a testvér is ellenség.

136.
Beteg az én rózsám szegény,
Én vagyok a doktor legény.
Szedek százféle virágot,
Abból főzök urusságot.
Beteg az én szivem tája,
Te vagy annak patikája.
Ne szedj százféle virágot,
Ne főzz nekem urusságot.

137.
Szerettelek egy ideig,
Keddtől fogva szeredáig.
Ugy-e rózsám, sok szép idő,
A mi elmult, vissza nem jő,
Tizenhárom meg kettő!
Szerettelek rózsám nagyon,
De már annak vége vagyon.
A ki miatt vége vagyon,
Isten annak jót ne adjon,
Tizenhárom meg kettő!

138.
Ablakomra süt a nap,
Összeád minket a pap;
Összeád nem sokára
Egész élet hosszára.
Majd ha ő lesz a gazda,
Megtelik a csűr s pajta,
Gabonával, marhával,
Az eresz vig nótával.
Kiülünk a kapuba,
Megszólal a vig nóta,
Én a bölcsőt rengetem
De szép lesz én Istenem!

139.
Hej ricze, ricze, kukoricza dercze!
Megcsókollak, gyenge rózsám, minden áldott este.
Hogyha eljössz hozzánk a fagyon, a fagyon,
Patkód ne kopogjon nagyon, de nagyon!

140.
Tóba fürdik a rucza,
Lebúvik utána,
Kéret engem a kovács,
Nem megyek hozzája.
Jaj anyám, a kovács!…
Olyan mint egy szenes zsák –
Nem megyek hozzája.

141.
Kinek szeretője nincsen,
Annak egy csepp esze sincsen.
Lám, én nekem van kedvesem,
Találtam egyet a héten.
Nincsen annak semmi baja,
Kinek szeretője barna.
Lám, az enyim csak egy szőke,
Mégis csókot kapok tőle.
De van annak mégis baja,
Kinek szeretője barna.
Mert a barna kecsegtető,
De a szőke hű szerető.

142.
Kerek a káposzta,
Borúl a levele;
Búsul a kis leány,
Hogy nincs szeretője.
Hej, ne búsulj, ne bánkodj’,
Ne is siránkozzál,
Megsegit a jó Isten,
Csak jól imádkozzál.

143.
Virágos kert közepibe
Énekel a fülemile.
Fülemile mind azt fujja:
Valamennyi legény csalfa.

144.
Kis menyecske, nagy menyecske,
Mért nem jöttél tegnap este?
Ha az este jöttél volna,
Egy pár csókot kaptál volna.
(Karatna.)

145.
A szeretőm elhagya,
Más miatt megtagada;
A ki miatt elhagya,
Száradjon meg mint a fa.
Térj meg rózsám, térj még vissza,
Látod ruhám könnyem’ iszsza.
Ha még nem térsz rózsám vissza,
Menj el, ne lássalak soha.
(Kis-Baczon.)

146.
Kis-Baczonba’ gombos inget viselnek,
A legények házasodni nem mernek.
Mind is olyan a mostani menyecske,
Szép az ura, szebbet szeret mellette.

147.
Kis kutya, nagy kutya,
Ne ugass hiába!
Van nekem szeretőm
Majd minden utczába’.
Van nekem szeretőm
Egy utczába’ kettő,
Szőke is, barna is,
Szeret mindakettő.
A szőkét nem adnám
Kis Magyarországért,
De még a barnát sem
Széles ez világért!

148.
Udvaromon arany vállu, arany kút,
Abból iszik arany kakas, arany tyúk.
Arany kakas csak azt kukorikolja:
A szeretőm Csehországba’ katona.

149.
Kis szekeres, nagy szekeres,
Mindig a szép lányra keres.
Mig a szekere oda jár,
Száz forintnak végire jár.
Azt üzente a szekeres:
Kell-e rózsám ruha, veres?
Nem kell nekem ruha, veres,
Maga sem kell a szekeres.
Azt üzente a mészáros:
Kell-e rózsám gyürü, páros?
Nem kell nekem gyürü, páros,
De maga sem a mészáros.
Azt üzente az új-boltos:
Kell-e rózsám ruha, rojtos?
Nem kell nekem ruha, rojtos,
De maga sem az új-boltos.
Üzente a csizmadia:
Kell-e rózsám piros csizma?
Nem kell nekem piros csizma,
Hanem maga csizmadia!

150.
Haragusznak rám a lányok,
Hogy én más faluba járok.
Csili-csallalárom, csili-csallalárom!
Hogy én más faluba járok.
Ne haragudjatok lányok,
Szeretőm van, ahhoz járok.[11]
Csili-csallalárom, stb…
Szeretőm van, ahhoz járok.
Azért járok más faluba,
Ott nem beszél minden rusnya.
Csili-csallalárom, stb…
Ott nem beszél minden rusnya.

151.
Micsoda csárda ez, de csinos!?
Van-e benne szép lány, takaros?
Ha nincs benne szép lány, takaros,
Bolonduljon meg a korcsmáros.
Micsoda falu ez, de fakó!?
Van-e benne vendégfogadó?
Ha nincs benne vendégfogadó,
Nincs is benne szép lány, eladó!

152.
A hévizi piaczon, piaczon,
Rózsát árul egy asszony, egy asszony.
Szálát adja petákon, petákon,
Párját adja forinton, forinton.
Azt a rózsát megveszem, megveszem,
Galambomnak felteszem, felteszem.
Szálát teszem egy csókért, egy csókért,
Párját teszem száz csókért, száz csókért.
(Köpecz.)

153.
Tám azt hiszed, mákvirág,
Belőled áll a világ.
Van náladnál szebb virág,
Abból sem áll a világ!

154.
Egyszer ide, másszor tova,
Van a súlynak kedve sova.
Nekem kedvem csak úgy vóna,
Ha Juliska is itt vóna.


HAZAFIÚI ÉS KATONADALOK.

BENEDEK ELEK ÉS SEBESI JÓB GYÜJTÉSE.

1.[12]
A gőzösnek ablakába
Kinyilott a fejér rózsa.
Két felé hajlott az ága
Székely huszár kalapjába’.
A gőzösnek hat ablaka,
Nyujtsd ki rózsám kezed rajta.
Nyujtsd ki rózsám utoljára…
Bú temet el nem sokára.
Üt az óra kakas szóra,
El kell válni viradóra.
Adj egy csókot utoljára
Kedvesednek ajakára.

2.
Végig mentem udvarhelyi piaczon,
Piros pántlika vagyon a csákómon.
Piros pántlikára vagyon felirva:
Három esztendeig leszek katona.
Zsendelyezik a szebeni kaszárnyát,
Vállogatják a legénynek a javát.
Jól tudom, hogy én leszek a legelső,
Édes rózsám, hosszu három esztendő!…

3.
Szépen szól a francziának bandája,
Talám nincs a németnek katonája.
Erdélyország fővárosa Kolozsvár,
A franczia a némettel szembe’ áll.
Messze földre visznek bé katonának,
Mondd meg pajtás az én kedves babámnak,
Hogy ne várjon s ne sirasson hiába,
Holnap után visznek egy nagy csatába.
Ha levágnak, ott maradok a síkon,
Ha elfognak, főbe lőnek jól tudom.
Édes rózsám, igy is ugy is: meghalok…
Csillagokból nézek akkor reátok.

4.
Csörgedeznek a patakok,
Elhultak a szép magyarok.
Magyarország igaz testvér,
Huzza őt Erdélyhez a vér.
Látja Erdély pusztulását,
Elhagyta házát, lakását.
Ilyen nagy tél s tüz idején
Megjelent a harcz mezején.

5.
Könnyü neked rózsám
Palotán sétálni,
De bajos én nekem
Künn az esőn állni.
Gyönge lábam fázik,
Köpenyegem ázik.
Piros pej paripám
Kert alatt bánkodik.

6.
Jaj de boldog az az édes anya,
Kinek nincsen husz esztendős fia.
A mi urunk maga is husz éves,
Hát a magyar hogy ne volna kedves!
Kék átilla szoritja testemet,
Sárig sinór búsitja szivemet.
Sárig sinór, fekete közepe…
Igy van szőve a magyar élete!…
Ferencz Józsi most lett magyar király,
Ilyen hamar rékrutákat kiván.
Engemet is huszárnak irának,
Alájam is paripát adának.
A gőzösnek hat erős kereke,
Bárcsak hamar izré-porrá törne!
Hogy ne vinne engemet el oda,
Messze földre, idegen országba!…

7.
Kesereghet az az anya,
Kinek két fia katona.
Egyik huszár, a más gyalog,
Úgy kerülik az országot.
Egyik baka, a más huszár,
Pesti kaszárnyába sétál.
Pesti kaszárnya repedj meg!
Két szép fiam szabadulj meg!
Szabadulnánk, ha lehetne,
Ha Ferencz császár engedne.
Szabadságunk el van zárva
Ferencz császár ládájába.
Elveszett a láda kulcsa,
Nem szabadulunk meg soha.
Megkerül a láda kulcsa,
Megszabadulunk valaha!

8.
Édes anyám, sokszor intél a jóra,
Hogy ne menjek korcsomába borinnya.
Ha betörik az én gyenge fejemet,
Ki mossa ki az én véres ingemet?
Édes anyám, mi vagyon a kasztenbe?
Ha dió van, adjon nekem belőle.
Úgy sem őrzöm sokáig a dióját,
Viselem az ő felsége csákóját.
Édes anyám, mi vagyon a szekrénybe?
Ha kenyér van, adjon nekem belőle.
Úgy sem őrzöm sokáig a kenyerét,
Hordozom az ő felsége fegyverét.
Édes anyám, mi vagyon a kasztenbe?
Ha alma van, adjon nekem belőle.
Úgy sem őrzöm sokig az almáját,
Viselem az ő felsége nadrágját.

9.
Csehországba voltunk veszedelembe,
Ott hullott le sok szép magyar a földre.
Még a nap is gyászba borult felettünk,
Úgy gyászolta szegény magyar nemzetünk.
Piros rózsa hullatja a levelét,
Sok szép legény elveszté az életét.
Temetőbe ki kiséri ezeket?
Fejfájokra ki irja fel nevöket?
Csak egy sir van ötnek-hatnak megásva,
De név nincsen fejfájokra felvágva.
Csak egy kereszt van emlékre felásva,
Sirhat az is, ki ezt a sirt meglátja.

10.
Herczeg Józsi lovas regimentje,
Haj! de szép egy Isten teremtése!
Hej! bakaságomért nem adnék egy kecskét,
Miből kifejhetnék egy csipor tejecskét,
Miből eltarthatnék egy barna menyecskét!

11.
Reggel korán megütötték a dobot,
Kiadták a kemény parancsolatot:
Indulni kell a csatára!
Csókot sem adtál orczámra,
Angyalom!
Ha meghalok vagy a csatán elesem,
Válaszsz egyet mást magadnak helyettem.
Válaszsz egyet jót helyettem,
Mert én tőled megérdemlem,
Galambom!
Ha meglőnek, pajtásim eltemetnek,
Meghagyom, hogy a sirfámra irják fel:
Itt nyugszik egy hű szerető,
Hazájáért hiven küzdő
Önkéntes!

12.
Hull a golyó, fütyölnek a kartácsok,
De én azért vitéz módra helytt állok.
Csak az édes hazámról gondolkozom,
Mikor lesz az, hogy én őt megláthatom?
Édes rózsám ne sirass te engemet,
Gyász-temető megnyugtatja testemet.
Édes rózsám, arra kérlek tégedet,
El ne feledd gyönge rózsád, ha lehet!

13.
Ablak alatt egy rózsafa nem látszik,
Minden éjen hajnal előtt virágzik.
Terem rajta piros rózsa, jó szagu,
Édes rózsám, mért vagy olyan szomoru?
Hogy ne volnék, édes rózsám, szomoru,
Nagy-Szebenbe’ most foly a nagy háboru.
El kell menni masirozni messzire,
Itt kell hagynom gyönge rózsám s nincs kire.
Reád bizom édes kedves barátom,
Éljed vele világodat, nem bánom.
Én is éltem egy időbe’, azt bánom,