Székelyföldi gyüjtés; Magyar népköltési gyüjtemény 3. kötet - 02

Total number of words is 3816
Total number of unique words is 1566
28.1 of words are in the 2000 most common words
37.7 of words are in the 5000 most common words
43.0 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
»Kocsisom, kocsisom, forditsd meg a hintót,
Mond meg az anyjának, az ördög adtának,
Ha igy nevelt leányt, igy is vegye hasznát!«

8. IHON NEVEKEDÉK.
Ihon nevekedék
Egy arany almafa,
Körül folyta tövét
Gyenge gyopár virág;
Alatta üldögél
Szegény árva leány.
Köti koszoruját,
Siratozza magát:
– »Sem apám, sem anyám,
Sem gondom viselő.«
Az ajtón hallgatja
Egy kevély katona:
»Ne sirj, ne keseregj,
Szegény árva leány,
Leszek apád, s anyád
Mint gondod viselő.«
»Nekem bizony ne légy,
Te kevély katona,
Mert nekem is vagyon
Jegyösöm, gyürüsöm,
Kiért én elvártam
Hét szép esztendeig,
Hét szép esztendeig
Teljes harmadnapig.
De én még elvárom
Hét szép esztendeig,
Hét szép esztendeig,
Teljes harmadnapig;
De ha akkor se jő,
Én aztán elmegyek
Az apáczák közé,
Az apácza földre,
Ott én a mig élek
Istent is szolgálok,
Ha pedig meghalok:
Isten előtt állok.«

9. KIS-GERGŐ-ISTVÁNNÉ.
»Uram édös uram, édös jámbor uram!
Ereszsz el engemet, igen szépen kérlek,
Legkissebb leányod’ látogatására;
Hallottam felőle, nem szánja a szegént!«
El is elindula, reá is talála,
Kapuban áll vala legkissebb inassa.
»Inasom, inasom, én édös inasom.
Mondd meg aszszonyodnak, ne sajnáljon tőlem,
Ne sajnáljon tőlem egy szelet kenyeret,
Egy szelet kenyeret, s egy kis pohár vizet.«
»Asszonyom, asszonyom! én édes asszonyom!
Azt mondja egy koldus, ne sajnáljon tőle,
Egy szelet kenyeret, s egy kis pohár vizet.«
»Mint sem kenyeremet egy koldusnak adnám,
Komondor kutyámnak oda hajitanám:
Mintsem a vizemet egy koldusnak adnám
Palotám földjével inkább fölitatnám.«
»Hallod-e hallod-e, te nagyságos asszony!
Mikor leány voltál, ki leánya voltál?«
»Kis-Gergő Istvánné legkissebb leánya.«
»Bizon ha te voltál legkissebb leánya,
Úgy hát én is vagyok az ő hütös társa.«
»Te vagy-e, te vagy-e lelkem édes anyám?
Gyere be, gyere be, sietve jere be!
Csináltatok neked jó köményes levet,
Adok neked, adok, patyolat gyolcs inget,
Neked adom, neked, irott palotámot,
Neked adom, neked, gyontáros hintómot,
Neked adom, neked, hat szép paripámot.«
»Köményes levedet egye meg a kutya,
Patyolat-gyolcs inged, fujja el a nagy szél,
Irott palotádot égesse meg a tűz,
Gyantáros hintódot egye meg a rozsda,
Hat szép paripádot verje le döghalál,
Nem kell nekem semmid, te magad sem kelleszsz,
Maradj csak magadnak szép nagyságos aszszony!«

10. MÓNUSI JÁNOSNÉ.
Ablakba’ könyököl Mónusi Jánosné,
Ott himet varr vala fekete selyemmel,
Hol selyme nem éri a könnyivel tölti.
Lábával rengeti kis futkosó fiát
»Beli fiam, beli, Mónusi Samuka,
Beli fiam, beli Mónusi Samuka,
Ha az Isten neked emberkort ad érni,
Ne hídd te apádnak a Mónusi Jánost
Hanem hídd apádnak a dersi főbirót.«
Ajtóban hallgatá jó Mónusi János:
»Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony feleségem!«
»Mindjárt megnyittatom édes, jámbor uram!«
És Mónusi János berugá az ajtót.
»Meg ne tagadd asszony mostan beszédedet!«
»Nem tagadom, uram, a szolgálót hittam.«
»Megtagadád asszony úgy-e beszédedet?
Meghagyom életed, hogy ha nem emlited
A dersi főbirót, de ha megemlited
A fejét vétetem ő neki és neked!«
»Dehogy nem emlitem, el sem is felejtem,
Az eszemből soha, soha ki nem vetem.
Fejem a fejével egy gödörbe hulljon,
Vérem a vérével egy patakot mosson,
Lelkem a lelkével Isten előtt álljon!«
És Mónusi János haragra gyulada,
A dersi főbirót rögtön elhivatja,
A dersi főbiró a mint oda ére
Mind a kettőt egybe állitotta térdre.
És mind a kettőnek fejét elütteté,
És mind a kettőt egy gödörbe teteté.

11. BETLEN ANNA.
Sárosi Mihály, Betlen János
Egy asztalnál ülnek vala,
Együtt esznek, isznak vala,
Együtt beszélgetnek vala. –
Szóval mondja Sárosi Mihály:
»Hallja-e kend, kedves komám,
Fenyitse meg kend a hugát,
Éjtszakának ideiben
Ne járjon az istálóba.
Kocsisomot szeretgeti
Hiv paripám ébresztgeti.« –
»Hallja-e kend, kedves komám,
Az én hugom jámbor leány.«
Szóval mondja Sárosi Mihály:
»Meg mutatom jámborságát
Két karomnak erejével,
Fényes kardomnak élével.«
Hallja kapu csikorgását,
Magos patkó kopogását,
Selyem szoknya suhogását.
Mindgyárt ment az istálóba,
Az istáló ajtajába.
Szóval mondja kocsissának:
»Nyisd ki kocsis az ajtódat:«
Nem nyithatom, kedves gazdám,
Szabadon van hiv paripám,
Ha kinyitom, elszalasztom,
Tudom soha meg sem fogom.
Úgy megrugá az ajtaját
Hogy két felé esék mindgyárt.
Hát ott vagyon Betlen Anna.
Kardját belé akasztotta,
Selyem szoknya elhasada,
Piros vére kicsordula. –
Haza méne Betlen Anna,
Lefekvék a vetett ágyba.
Reggel oda ment az ángya:
»Mi lelt, mi lelt Betlen Anna?«
»Aj mi nem lelt, kedves ángyom!
Béhágék a kőkertembe,
Rózsabokor megakaszta,
Selyem szoknya elszakada,
A vér mingyát kicsordula.
Talpig vagyok aludt vérben,
Magam pedig haló félben.«
»Hallod-e te Betlen Anna!
Állj ki te az udvarodra,
Imádkozzál az Istennek,
Bocsássa meg büneidet.«
Ángyom, ángyom, kedves ángyom,
Mossanak meg ürmös borba,
Takarjanak gyenge gyolcsba,
Küldjenek ki Kolozsvárra,
Vegyen minden példát róla,
Az árvának hogy van dolga.

12. BIRÓ SZÉP ANNA.
Aj Biró szép Anna ablakba ül vala,
Himit varja vala fekete selyemmel,
Hol selyme nem érte, könnyeivel tötte,
De ki es tekinte egyszer az ablakán.
Hát ott sétál vala három hajdu legén;
Szóval felfelelé aj Biró szép Anna:
»Hova valók vagytok három hajdu legén?«
»Aj bizon mi vagyunk mező-madarasi«
»Hallottátok hirit az én édösömnek,
Az én édösömnek, Hajdu Benedöknek?«
»Aj bizon hallottuk, igen jó barátunk,
Igen jó barátunk s kinyeres pajtásunk.«
Szóval felfelelé aj Biró szép Anna:
»Ha tü nem bánnátok s ha tü akarnátok,
Magam es elmennék az én édösömhöz,
Az én édesömhöz, Hajdu Benedökhöz.«
Szóval felfelelé nagyobb hajdu legén:
»Jaj de hogy nem bánjuk, igen is akarjuk«
Mindjár’ felőtözik aj Biró szép Anna:
Nyakába veté a szép selyem szoknyáját,
Eleibe tette fátyol karinczáját,
Tiz ujjába huzta tiz arany gyürüjét,
Jobb felől zsebibe háromszáz aranyát,
Bal felől zsebibe három száz forintját.
Se szél nem fuvinta, se ág nem csapinta,
Még is elhasada fátyol karinczája.
Szóval felfelelé az ő édes anyja:
»Ne menj el, ne menj el én édös leányom,
Mert nem lösz szöröncsés a te utazásod.«
Mégis csak elmöne aj Biró szép Anna,
Ők is mönnek vala röngetög havason,
Röngetög havason, röngeteg erdőkön.
Szóval fölfelelé aj Biró szép Anna:
»Jaj én úgy ihatnám, hogy szinte möghalok!«
Szóval fölfelelé nagyobb hajdu legén:
»Várj kicsit, nem sokat aj Biró szép Anna!
Elmegyünk, elmegyünk rózsa mezejibe,
Rózsa mezejibe, rózsabokor alá.«
Mindaddig menének, mig oda érének,
S ők es leülének rózsabokor alá.
Szóval fölfelelé aj Biró szép Anna:
»Jaj én úgy alhatnám, hogy szinte meghalok,
Ha tü nem bánnátok, ha tü akarnátok,
Egy csöppöt alunnám rózsabokor alatt.«
Szóval fölfelelé nagyobb hajdu legén:
»Jaj dehogy nem bánjuk, igen is akarjuk.«
Ekkor elaluvék rózsabokor alatt.
Aval fölfelelé nagyobb hajdu legén:
Öljük meg, öljük meg aj Biró szép Annát.
Szóval fölfelelé kissebb hajdu legén:
»Ne öljük meg szegént, hagyjuk meg életét,
Hagyjuk meg életét, hadd jöjön el velünk.«
Szóval fölfelelé nagyobb hajdu legén:
»Ha őt meg nem őjük, őjünk meg tégedet!«
Meg es csak megölik aj Biró szép Annát,
Róla le es veszik dȧrága gunyáját.
Ők es mennek vala röngetög havason,
Távulról meglátták Hajdu Benedököt:
Szóval, fölfelelé aj Hajdu Benedök:
»Hova valók vagytok három hajdu legén?«
»Aj bizon mi vagyunk mező-madarasi.«
»Hát ti hol kaptátok dȧrága gunyákat?«
Szóval fölfelelé nagyobb hajdu legén:
»Hát bizon mi kaptuk Barassó piaczán,
Barassó piaczán kótya-vetyén kaptuk.«
Szóval felfelelé Hajdu Benedök is:
»Hazudtok, hazudtok mert én jól ismerem!«
Fölütte a kardját s belé ereszködött.

13. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
Mögállnak mögállnak három hajdu legén,
Biró Jánosnénak kötött kapujába!
Oda leülének, ahajt kisétála
Aj Biró szép Anna s szóval így fölmondja:
»Hova valók vagytok, három hajdu legén?«
Szóval igy fölmondja nagyobb hajdu legén:
»Aj bizon mi vagyunk mező-dētrehēmi,«
»Hát üsmeritök-e Biró Benedököt, az én édösömöt?«
Szóval igy felmondja nagyobb hajdu legény:
»Üsmerjük, üsmerjük kinyeres pȧjtásunk«
Szóval igy felmondja aj Biró szép Anna:
»Álljatok mög kissé hadd mönjek veletek,
Az én édösömhöz, Hajdu Benedökhöz.«
Ahajt besétála aj Biró szép Anna,
A nyȧkába veté kamuka szoknyáját,
Elejibe köté selyöem karinczáját,
A fejire köté feteke fátyolát,
A lábába huzá piros szép csidmáját.
Jobb zsebébe tevé háromszáz aranyát,
Bal zsebébe tevé háromszáz tallérát,
Az ujjába huzá tiz ez arany gyürüt.
Szóval igy fölmondja az ő édös anyja:
»Ne mönj el, ne mönj el édös szép leányom,
Mett bizon megölnek az hajdu legényök.«
»Bizon elmönyök én az én édösömhöz,
Hajdu Benedökhöz, az én édösömhöz.«
El es elindula aj Biró szép Anna. –
Úgy mönnek-ugy mönnek három hajdu legén
Elhagyott utakon, felhagyott utakon.
Egyszer egy szép mezőn mikor mönnek vala,
Se szél nem fuvallék, se meg nem akada,
Még es végig hasadt selyöm karinczája.
»Istenöm, Istenöm! szerelmes Istenöm!
Ma bételik rajtam édös ȧnyám szava,
Mett bizon megölnek az hajdu legényök.«
Szóval igy fölmondja aj Biró szép Anna:
»Üljünk le, üljünk le három hajdu legén!«
Szóval igy fölmondja nagyobb hajdu legén:
»Ne üljünk, ne üljünk, aj Biró szép Anna!
Ehejt elébb vagyon egy kis csitnye bokor,
Annak árnyékába nyugodjunk meg mü es.«
Oda leülének, oda leülének.
Szóval igy fölmondja nagyobb hajdu legén:
Öljük meg, öljük meg aj Biró szép Ānnát.
Szóval igy fölmondja küssebb hajdu legén:
»Hadd jöjön el velünk az ő édösihöz, Hajdu Benedökhöz.«
Szóval igy felmondja nagyobb hajdu legén:
»Ha őtöt nem öljük, megölünk tégedet.«
»Ingöm se öljetök, őtöt se öljétök!«
Szóval igy felmondja nagyobb hajdu legén:
»Bizon megöljük mü, bizon megöljük mü,
Aj Biró szép Ānnát! aj Biró szép Annát!«
Szóval igy fölmondja aj Biró szép Anna:
»A fejemön vagyon feteke fátyolom,
A lábamba vagyon piros patkós csidmám,
Tiz ujjomba vagyon tiz ez arany gyűrü,
Jobb zsebembe vagyon háromszáz aranyom,
Bal zsebembe vagyon háromszáz tallérom,
Azt es néktek adom, csak meg ne öljetök.«
Szóval igy fölmondja nagyobb hajdu legény:
»Gyűrünk es elég van, pénzünk es elég van,
Bizon megölünk mü, bizon megölünk mü!«
Szóval igy felmondja, aj Biró szép Anna:
»El ne mocskoljatok, el ne röcsköljetök,
Egyszeri ütésbe szörnyü halált haljak.«
Úgy megüté főbe nagyobb hajdu legén,
Mingyát Biró Anna szörnyü halált hala,
Őtöt es megfoszták sok szép gunyájától, –
Csutakkal s bokorral oda bétȧkȧrák.
Úgy mönnek, úgy mönnek három hajdu legén,
Egy küs fogadócskát ők es elérének,
Oda bémönének, s oda bémönének.
Szóval igy felmondja nagyobb hajdu legén:
»Mérjed a bort mérjed, küs korcsomárosné!
Ha kell, gunyát adunk, ha kell, pénzt es adunk.«
Szóval igy felmondja küs korcsomárosné:
»Hol kaptátok tü es azt a sok szép gunyát?«
Szóval igy felmondja nagyobb hajdu legén:
»Egy szép hugom megholt ’s annak a gunyája.«
Szóval igy felmondja küssebb hajdu legén:
»Megölték, megölték aj Biró szép Annát
S annak a gunyája, s annak a gunyája.«
Azon elé szökék Hajdu Benedök es.
»Hol öltétek tü meg, hol öltétek tü meg
Az én édösömöt, aj Biró szép Annát?«
Ő es megfogatá a két hajdu legént.
»Gyere velem, gyere s mutasd meg én nékem:
Hol öltétek tü meg az én édösömöt,
Aj Biró szép Annát, az én édösömöt?«
El es elindulnak, el es elmönének,
Meges meg érköztek hamar arr’a helyre.
Szóval igy felmondja aj Hajdu Benedök:
»Te holtál érettem, s énis halok érted!«
S mingyát ereszködék az élös kardjába
S mingyát szörnyü halált ő es ahajt hala.

14. SZABÓ ORZSIKA.
»Istenem, Istenem, hát én mért születtem,
Hogy ily szerencsétlen lett az én életem?
Kis Küküllő mellett,
Nagy Küküllő mellett
Nálamnál szebb sem volt,
Nálamnál jobb sem volt,
Még is csuffá leve az én vig életem.
Igy üli, igy üli három királybiró
Elvesztő törvényem a biró házánál,
A biró házánál, Mezei Mártonnál.«
»Hová mégy, hová mégy Szép Szabó Orzsika?«
Igy kérdi barátja, jó leány barátja.
»Elmegyek, elmegyek a biró házához,
A biró házához, Mezei Mártonhoz.
Ott ülik én nekem elvesztő törvényem!«
Hogy ő elhallgatta, úgy sirt, úgy kesergett…
Szóval igy felmondja egyik királybiró:
»Ne sirj, ne keseregj, szegény Szabó Orzsik,
Mert az én törvényem téged meg nem ölhet.«
Másik királybiró szóval ezt feleli:
»Mert az én törvényem őt meg nem öleti.«
Mit hazudott, mit már a nagy királybiró?
Szóval igy feleli átkozott Pap János:
»Biz’ az én törvényem őt meg is öleti!
Mert hosszu szilvásban, aszaló torkában
Hallottam sirását a kicsi gyermeknek.
Ő onnan kivette, csihányba aprítá,
S a disznónak adá.
Kiturá a disznó jobb lábát s bal karját!«
Más két királybiró engede ő neki.
Odament a nénje, tisztektől megkéré:
Adnák a kezire, hogy őt elkisérné:
Kezihez vevé a nénje és vezeté,
Nagy sokaság úton Orzsikát kiséré.
Kérdezi a nénjit:
»Aj kedves jó néném, hát mi hova megyünk?«
»Az Isten házába, a templomba megyünk,
Édes jó testvérem!«
Mikor addig értek, és mégis csak hitta:
»Édes kedves néném, itt vagyon a templom,
Itt az Isten háza – hát még hová megyünk?«
»Eherré a dombra, a szőlő fejére.«
Mikor kiérének a szőlő fejére,
Aj a gödör készen, tövissel berakva!
Ahajt csak elrémül szegény Szabó Orzsik,
Hol a temetője, az ő vég ideje.
Segesvári hengér a kezét megfogá,
Gödörhöz hurczolá,
S őt a tövis közé tüstént bebocsátá,
Töviset tevének még a fejére is s földet hánytak reá.
Akkor a testvére onnat eltintorga,
Orzsik ott marada tövissel berakva,
Tövissel berakva, földdel betakarva…
Strázsákat vetének gödör mellékire, erős őrizetre…
Strázsák ott hallgatták, hogy miket kesereg
Szegény Szabó Orzsik, hogy miket panaszol:
»Istenem, istenem, jaj beh nem gondoltam,
Hogy kamuka szoknyám koporsóm is legyen,
Patyolat gyolcs ruhám szemfödelem legyen.
Az én történetem okozta ezt nekem.
De oh én Istenem hallgass meg most ingöm!
De verd meg Pap Jánost mind a mennyen s földön:
A maradékát is, Atyám, eltöröljed,
Nyomóssá e földön de soha ne tégyed!
De oh jó strázsáim most meghallgassatok!
Menjen el az egyik, menjen el oh! haza,
Az édes anyámhoz s a jó testvéremhez,
Nyissák oh nyissák ki a varróládámat,
Vegyék ki, vegyék ki, mi van a fenekén.
Hagyják hazugságba átkozott Pap Jánost,
Mert ott van a gyermek, de halva született!«
Mikoron megkapta ott az ő testvére
Gyaluba takarva a kicsi gyermeket,
Az utczára vitte,
Ottan beszélette
S mindennek mutatta.
Doktort hoztak neki, meg is vizitálták,
Az Orzsik szavait igaznak találták,
Megismerték rajta, hogy halva született.
Akkor az ő nénje lábáról leesett,
Kétségbe is esett,
Hogy halva vették föl ott a hideg földről,
Az édes anyja is abba’ pillanatba’
Bujába elindult,
Elment föl Cséjjére,
Hideg csorgón küjjel,
S magát fölakasztá.
Az édes apja is szekérre rakodott,
Innen elbujdosott, elment, elbujdosott,
Hogy soha is senki róla hirt nem hallott,
Jószága, birtoka mind másra maradott.
»Leányim, barátim, igy higy a legénynek,
A hamis hitünek:
Mert a legénynek van három hamis hite,
Egyik hamis hite: a kalap fejében,
Másik hamis hite: a bunda zsebében,
A harmadik pedig: a bocskor orrában.
Ne higy a legénynek, a hamis hitünek,
Mert megcsal ő téged,
Széles pántlikákkal, apró édes csókkal,
Zörgő mogyoróval, csattogó dióval,
Mézes beszédekkel, sürü hazugsággal.
Mert én hittem neki, sürü hazugságnak,
S immár csufja lettem az egész világnak.
Tudom, hogy fenmarad az emlékezetem,
Meddig a föld s világ, nem felejtnek engem;
Nem vettem én hasznát az én szépségemnek,
Csuffá tett az engem s csuffá az én végem:
Mert a halottnak is hármat harangoznak,
De Szabó Orzsiknak egyet sem konditnak!«

15. GÁL FERUS, GÁL GÁSPÁR.
Nemes Alfaluban egy özvegy aszszonynak
Vala két szép fia: Gál Ferus, Gál Gáspár.
Dali szép ifiak, mint két szép virágszál.
»Istenem, Istenem, hogy történék dolgunk
A kerek mezőben, a nagy Bodza mellett,
Egy vörös pipáért, egy dészüs[3] oláhért!
Isten megfizesse, kedves édes anyám,
Hogy kilencz hónapig a méhedben hordtál,
Kilencz hónap után a világra hoztál.
Mikor förösztgettél gyönge meleg vizbe,
Förösztgettél volna lobogó melegbe;
Mikor takargattál gyönge gyólcss ruhába,
Takargattál volna tüzes parázsába;
Mikor sirdogáltál rengő bölcsőm mellett,
Sirdogáltál volna a koporsóm mellett.
Isten megfizesse, Gál Katalin néném
Ennyi rabságunkban, hogy minket tápláltál,
Étellel, gyertyával, szép fehér ruhával,
Isten megfizesse, Gál Amburus bátyám,
Ennyi rabságunkban még hozzánk se jártál.
Mikor szántogattunk Bodza vize mellett,
Akkor tanitottál, hogy üssük az oláht.
Istenem, Istenem, hogy történék dolgunk
A kerek mezőben, a nagy Bodza mellett,
Egy veres pipáért, egy dészüs oláhért!
Megirták már nekünk az úti czédulát,
Hogy ne nyomjuk többé az alfali utczát,
Megkötötték nékünk a végső bokrétát,
Veresből, fehérből, tiszta feketéből.
Látod édes öcsém ezt a töltött tyukot,
Ezt a töltött tyukot, hogy ennek nincs feje:
Holnap nyolcz órakor igy lesz a mi dolgunk.«

16. JÁNOS URFI.
János úrfi gondolkozik,
Házasodni szándékozik,
Nyergeli is paripáját,
Hogy meglássa a mátkaját.
Nyereg alatt paripája,
Könnyen felül a hátára,
Maga ifju, hosszu lába,
Nem magas a paripája.
János úrfi, János úrfi,
Magát nem kergeti senki,
Kár úgy sietve vágtatni,
Kiért siet, megkaphatni.
János úrfi hamarjába’
A mátkája udvarába’,
Ül a mátka az ablakba’,
János úrfit rég nem várja.
Szól a mátka az ablakba’,
Vigyék lovát a pajtába,
A cselédek ezt megteszik,
Lovát szalmával étetik.
János úrfi palotába’,
Borult mátka a nyakába,
Sir, de miért maga tudja,
Hogy miért sir, az ő búja.
János úrfi, jobb lett volna,
Otthon maradni puczokba’,
A mátkája azért búsul,
Mért nincs maga tőle távul.
A kit igazán szeretnek,
Annak palacsintát sütnek,
Nem marad el a borhozás,
Székelyeknél ez a szokás.
János úrfi haza jöve,
A trektából részt nem vöve,
Panaszolja az anyjának,
Édes anyja szól fiának:
Fiam Jankó, ott nem kellesz,
Keress magadnak mást, jobb lesz;
Ha nem kereszsz, te bánod meg,
Tudom, sógorod elég lesz.
A tanácsot nem fogadá,
Feléségit haza hozá,
Annyi is már a sógora,
Szerit számát ő sem tudja.

17. HÁROM TOLVAJ LEGÉNY.
Mind menyen, mind menyen
Három tolvaj legén,
Mind menyen, mind menyen
Rengeteg erdőkön.
Rengeteg erdőkön
Görögöt érének,
Görögöt megölék,
Szekerét fölverék.
Mind menyen, mind menyen
Három tolvaj legén,
Korcsomát érének,
Oda bémenének.
Egyből azt kérdezék:
»Hej korcsomárosné!
Vagyon-e jó borod?«
‚Borom is jó vagyon,
Lányom is szép vagyon,
Magam is vig vagyok.‘
Mind eszik, mind iszik
Három tolvaj legén,
De a legifjabbik
Nem eszik, nem iszik.
Nem eszik, nem iszik,
Egyre szomorodik:
»Adta volna Isten,
Hogy a rengő bőcsőm
Lett vóna koporsóm,
Az én póla ruhám
Bizony szemfödelem,
Az én póla-kötőm
Eresztő kötelem!«

18. A RAB LEGÉNY.
Véremmel irattam
E kis czédulácskám,
De nincs oly követem,
Kitől elküldhessem.
Méhemtől küldeném,
Félek, mezőre száll,
Kedve szerint való
Virágjára talál.
Szarkától küldeném,
De igen cserregő,
Titkos bánatimat
Félek, kicserregi.
Készülj édes fecském!
Vidd el levelecském:
Se nem olyan közel,
Se nem olyan messze
Csak túl a tengeren
Harmincz mérfődnyire,
A hol nevekedik
Egy kerek dombocska.
Egy kerek dombocska,
Egy kicsi falucska,
Tudom megismered
Az én rózsám házát.
Ónos az ablaka,
Üveg az ajtaja,
Az ablak alatt van
Egy édes almafa.
Édes az almája,
Hamis a gazdája,
Adta vóna Isten,
Ne ismertem volna.
Fekete két szemem
Ki nem sirtam volna,
Gesztenyeszín hajam
Meg nem őszült volna.
Ha kérdi: hogy vagyok?
Mondd meg: hogy rab vagyok,
Magam egészségben,
Szivem gyötrelemben!

19. A SZÉKELY KATONA.
Izend meg, izend meg
József császárunknak:
Hogy hogy’ vagyon dolga
Vén katonájának,
Szénája, abrakja
Panaszos, lovának.
Meguntam, meguntam
Németet szógálni,
Még a mundérját is
Nem akarnám látni,
Sótalan kenyerét
Könnyemmel áztatni.
Anyám édes anyám!
Jó nevelő dajkám!
Ki kilencz hónapig
Méhedbe hordoztál,
Tizedik hónapba
A világra hoztál:
Tudom édes anyám,
Hogy te sok kint láttál,
A mikor engemet
E világra hoztál,
S rengő bőcsőm mellett
Gyakran megviradtál!
Mikor feresztettél
Gyenge meleg vizbe,
Feresztettél vóna
Forró lobogóba.
Mikor takargattál
Gyenge ruháidba,
Takartál volna be
Forró parázsába,
S temettél vóna el
A földnek gyomrába!

20. DANCSUJ DÁVID.
Bodok felett vagyon egy kis sürü berek,
Szegény Dancsuj Dávid a között kesereg,
Nem jó Dávid, nem jó, sirni, keseregni,
Ha meglát valaki, hova tudsz ellenni?…
Az a fekete föld ketté hasadhatna,
Szegény Dancsuj Dávid belé ború’hatna.
De a fekete föld ketté nem hasadhat,
Szegény Dancsuj Dávid belé sem ború’hat.
»Adjon Isten annak ezernyi ezer jót,
Ki az én bölcsőmet megrenditette vót.
Köszönöm apámnak s az édes anyámnak,
Mert jó fiat nevelt bolygó katonának,
Az ország rabjának.
Mennyi égen csillag, iró deák vóna,
Mennyi réten fűszál, mind pennaszár vóna,
Mennyi erdő-lapi, mind papiros vóna,
Veres tenger hobja mind tentalé vóna:
Az én sok bánatim még se’ férne réa,
Még se’ férne réa.«

21. GYÖRBIRÓ ÁRON.
Jaj de szépen harangoznak
Az úzoni torony alatt!
Szegény Györbiró Áronnak,
Szegény Györbiró Áronnak.
Áron, Áron, mit gondolál,
Mikor a vizre indulál?
Én egyebet nem gondoltam:
Négy kerekemet megmostam.
Jó barátim! kik valátok,
Kik a viz szélin állátok,
Kezem nyujtám, nem szánátok,
Életem végét várátok.
A gát alól kifogának,
Lepedőbe takarának,
A nagy úton felvivének,
Györbiróni bétevének.
Édes anyám! nyisd kapudot,
Halva hozzák szép fiadot.
Készitsd fel a nyujtó padot,
Öltöztesd fel szép fiadot.
Engem anyám ne sirasson,
Értem könnyet ne hullasson!
Sirasson meg az én mátkám,
Az én Pünkösti Márikám!.

22. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
Biró Áron, mit gondolál,
Mikor a vizre indulál?
Én egyebet nem gondolék, –
Szerencsétlen úton járék,
Ötön-haton ott valának,
Mégis rajtam nem kapának.
Vas kankókkal kihuzának,
A nagy úton felhozának.
Édes anyám, nyisd kapudot,
Halva hozzák szép fiadot,
Készits elé nyujtó padot,
Öltöztesd fel szép fiadot.
Édes anyám, ne sirasson,
Értem könnyet ne hullasson!
Sirasson meg az én mátkám,
Az én Pünkösti Márikám.
* *
Jaj de szépen harangoznak!
Az úzoni torony alatt.
Azért huzzák olyan szépen,
Hogy a világ keseregjen!

23. A MEGCSALT LEÁNY.
»Bolyong az én elmém a szerelöm miatt,
Mint kis marti fecske kereng az ég alatt.
Boldog az ifiu világon éltibe’,
Kinek szüve nyugszik hótig szerelömbe’.
Az enyim is nyugudt annak idejibe’,
De most nem nyughatik, mert nincs módja benne.«
»Ugyan édes rózsám mi bajod érközött?
Talán vig vacsorád nem igen jól esött?
Nesze ez a kulacs, igyál egy keveset,
Talán helyre hozza szomorodott szüved.«
»Nem kell a kulacsod, igyál csak te magad,
Ha te nem sajnáltál, úgy megvetted magad.«
»Sajnáltalak rózsám, mig megcsalhattalak,
De már a jó Isten viselje gondodat.«
»Tekénts az egekre s err’ a küsdedkére,
A kit most nevelek árva kebelembe.«
»Tekéntöttem rózsám, mig megcsalhattalak,
Tekéntsen a halál, a hol elől talál.«

24. SZEREDAI FALU VÉGEN.
Szeredai falu végen
Buzog a vér az utszélen.
Ha kérdik, hogy micsoda vér?
Mondjad lelkem: ártatlan vér.
Felsütött a nap a sikra,
Kurom Zsigáné, járj sirva.
Mert a fiad meg van halva,
Most teszik a nyujtó padra.
Kurom Zsiga, nyitsd kapudot,
Halva hozzák szép fiadot.
Keress neki nyujtó padot,
Nyujtóztasd ki a fiadot.
Kurom Zsigáné, járj sirva,
Mert a fiad meg van halva,
Nem tapodja küszöbödöt,
Nem foglalja tüzhelyedöt.

25. SZAKÁCS GYURI.
Szakács Gyuri mit gondoltál,
Mikor úsztatni indultál?
ȃn egyebet nem gondoltam,
Szerencsétlen útra juttam,
Olt vizébe belefultam.«
»Onnét engem kifogának,
Egy szekérre föltevének,
Haza felé inditának.«
Nyisd ki Bartha a kapudat,
Halva hozzák kocsisodat.
Nem eszi meg vacsorádat,
Aprón vágott káposztádat,
Nem vakarja a lovadot,
Sárga szőrü paripádat.

26. ÁRVA GILICZÉRŐL.
Oh! mint búsul kis gilicze,
A ki társát elvesztette;
Társát egy vad elkergette,
Talán eddig meg is ölte.
Én elmegyek arra helyre,
Hol kiomlott piros vére,
Hol szakgatták szálkás húsát,
Ott rakatok egy kápolnát;
A csontjából kirakatom,
A vérivel föliratom:
Hogy vagyon az árva dolga,
Ki hazáját rég elhagyta!
Én egy igaz árva voltam,
Ki hazámat rég elhagytam,
Viz mentére elindultam
Ha megtalálnám a társam.
A királyné ablakában
Egy kis arany galiczkában
Megtaláltam; de rabságban,
Igy énekel bánatában:
»Hej gilicze, kis gilicze,
Mért jöttél te ilyen mesze!
Menj vissza te arra helyre,
Honnét jöttél ilyen meszsze!«
S visszafordult arra helyre,
Honnét jött ilyen messzire,
Fejét földre csüggesztette,
Szárnyát széjjel terjesztette,
Magát holttá eresztette:
Hogy a társát elvesztette.

27. Töredékek.
I. A MADÉFALI VESZEDELEMRŐL.
De hol kerekedék siralom pataka?
Talán kerekedék a kis Fel-Csik felől,
A kis Fel-Csik felől, Madéfalva felől.
Hol vagytok poéták, talán mind alusztok!
Fel-Csik nagy bánatját, hogy le nem irjátok,
Fel-Csik nagy bánatját, Háromszéknek gyászát,
Megemlegethetjük Sivkovics járását:
Sok szép virágszálát, mert mind levágatá,
Kit tüzbe, kit vizbe halomba rakatá,
Ki apját siratja, ki anyját jajgatja,
Ki szép hites társát jajszóval óhajtja:
Sürü könynyeitől patakocskák folynak,
De jaj, még azok is mind vértől áradnak,
Mind vértől áradnak, emberfejet hajtnak.

28.
II. KICSI NEMES LEGÉNY.
Nagy Törökországban[4] kicsi nemes legény
Ártatlan s ok nélkül raboskodik szegény!
Szóval azt kiáltja: »Anyám, édes anyám,
Három kővárad van, válts meg az egyikkel!«
»Nem váltlak, nem váltlak, lelkem kedves fiam,
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Székelyföldi gyüjtés; Magyar népköltési gyüjtemény 3. kötet - 03