Sárarany - 09

Total number of words is 4222
Total number of unique words is 1873
34.2 of words are in the 2000 most common words
49.0 of words are in the 5000 most common words
55.8 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
megütődve élesedett meg bágyadt tekintete. A férje arcán gyorsan
felgyult indulatot, szemében kemény szikrázást, arca élén vörös folt
kigyuladását látta. A férfi öntudatlanul előbbre lépett s elhagyta az
asszonyt valamivel; az asszony jobban oda nézett s látta, hogy Takács
Gyuri egy lánynyal, a Kis Pál, a Güzü Kis Pál lányával beszél.
Asszonyi szivébe rögtön belenyilalt, amit a férje érzéséből megsejtett.
És ő is szinte remegni kezdett valami kipattant haragtól. A nyár óta nem
vette észre az urán azt a szoknyatébolyt, ami addig annyit undoritotta.
És minden nagy keserüségük, lelki eltávolodásuk, növekvő idegenségük
mellett is megnyugasztalva hatott reá, hogy az ura akármilyen is, most
csak az övé. Ha rossz is, ha beteg, ha szenvedő, csak ő miatta az. Néha
szinte örömmel és megelégedéssel töltötte el, hogy ő mégis ennyire
valakije az urának. Jól ismerte a Dani változó, gyorsan lobbanó s feledő
természetét és mély hatással volt rá, hogy ez a férfi, aki olyan könnyen
tudta eldobni a szeretőit, ő iránta ilyen hosszantartó, mélységes és
erős érzéssel van oda füzve. Hónapok teltek s nem változott az ura
sziveállapota s Erzsi néha hálákat adott érte az Istennek.
Most aztán föltámadt benne a fájdalom féltékenysége. Rettegett és
iszonyodott a sejtelemtől, hogy az ura megváltozott, hogy már megint nem
a régi, megszokott, szinte megszeretett csendes bolond ő körülötte, –
hogy már ujra kilépett, mint a varázskörből s idegen istenek bolondja
lesz.
Nem, nem csalódott. Jól látta ő az ura arcán a szenvedély lihegését. Jól
látta az elszánt gyülöletet, a vad, féktelen megdühödést a másik férfi
ellen. És biztos volt benne, hogy többé nem ő érte feni fogát Turi Dani
Takács Gyurira, hanem másért. Azért a lányért, épen azért, aki most van
közéjük vetve.
Takács Gyuri meglátta őket, meglátta őt s elrestellte magát. Egy szóval
kiadta az utját a lánynak, aki feléjük pillantott s aztán lányosan,
könnyü, libegő léptekkel elsietett. Távolról még egyszer visszanézett
Gyuri felé s Erzsi látta, hogy az ura ezt a pillantását észrevette és
olyan kemény, komor lett utána, mint egy kőbálvány. És Erzsi az urával
érzett s csudálatosképen ugy vette észre, hogy ő fel van háborodva,
amért az a taknyos lány a két férfi közül nem az urának a bolondja.
Takács Gyuri odaköszönt nekik, de egyikük sem fogadta. Dani elnézett
maga elé, mintha levegő volna neki a versenytársa. Erzsi pedig ugy
intézte, hogy abban a percben lehajolt a kis fiához s aztán ugy ment
tovább, hogy nem is láthatott oda Gyurira.
Ez mind a kettőt megértette. Ugy gondolta, hogy Dani a Bora miatt. Erzsi
saját maga miatt nem köszön; nehezellik, amit láttak! s mosolygott.
Pedig csalódott. Erzsi Bora miatt indult föl ellene, magára nem is
gondolt, hisz az csak természetes, hogy neki nem tartozik semmivel, igy
jó, épen igy. Dani viszont a felesége miatt bőszült föl. Ismerte
Gyurinak Erzsi iránti régi érzéseit s ő követelte azt, hogy hűséges
legyen az az ember, azzal a titkos, rendithetetlen hűséggel, amit évek
óta szeretett és szinte tisztelt benne. Már eddig is bántotta valami, a
lelke mélyén, valami rendellenes a Gyuri viselkedésében, de csak most
jött rá tisztán, mi az. Ez a cudar megszegte azt a hűséget, amit az ő
feleségének kellett, hogy tartson. És Dani Takács Gyurinak nem engedte
meg, hogy épen ugy megcsalhassa az ő feleségét, mint ő.

VII.
Csak mikor jól elhaladtak, akkor csöndesült ez a fölszines érzése s
akkor nőtt ki alóla az igazi, a Boráért való féltékenység. Ebben már nem
Takács Gyuri ellen volt kifogása; a Bora viselkedésében vett észre
rendkivűli és érthetetlen változást. Hol van az az áhitatos, rajongó
csodálat, ami a lány egész valóságából ugy sugárzott még tegnap, meg a
mult héten, meg a nyáron, mikor a grófnőnél voltak együtt, mikor a grófi
kapuból utána nézett s mikor ma reggel ájuldozott a szekere után? Mi
történt ezzel a lánynyal? Megveti őt az ajándék óta? Az ajándékért
megutálta? Visszanéz és milyen szemtelenül néz vissza Takács Gyurira s ő
rá csak egy közönyös, vagy tán épen csufondáros pillantást vet? Hiszen
ha a kezébe kapja, összetöri a nyavalyást!
Beharapta a szájaszélit.
Befordultak a Zugba; a sikátor végén laktak a szülei, épen szemben az
utcával. Az ő kapujok zárta be a zugutcát.
Ahogy Dani kinyitotta a vesszőből font kiskaput, amely guzstengelyén
csak ugy fordult, ha egészen fölemelték s beléptek, az anyjuk, aki az
udvaron volt, felkiáltott:
– Óh Istenem, Istenem!
– Összecsapta a kezét s ott hagyta a napraforgókórót, amit a tüzre
tördelt és elébük jött.
Már egészen sötét volt. Dani kutatva nézett az anyja arcába s
kedvetlenül látta, hogy még öregebb, szegényebb, mézeskedőbb, mint
tavaly. Az öreg asszony szája már egészen beesett, a fogatlanság jobban
megvénitette, mint az idő. Barna, zsiros, füstszagu bőre, amint
rátapasztotta fonnyadt száját a fia kövér, duzzadó kemény ajakára, a
férfiben kétségbeesett érzést keltett.
Az öreg asszony, mintha megérezte volna a fia elkedvetlenedését, félve
simogatta meg a vállán a gubát.
– Óh fiam, óh fiam! – és sóhajtott.
A menyével egy kis ideig egymásra néztek, aztán Erzsi odahajolt hozzá s
erősen megcsókolták egymás száját.
A gyerek kezet csókolt a nagyanyjának, aki lehajolt hozzá s össze-vissza
csókolgatta. A fiu félrehuzódott és a kabátja ujjával törülgette le a
csókok helyét.
– Óh drágaságaim! – kiáltott a nagyanya s a kisebbik gyereket átvette az
ölébe; majd megfojtotta boldogságában. De a gyerek egy kis ideig
szepegve, ijedten hallgatott, aztán rákezdte az orditást, az anyjának
vissza kellett vennie, hogy elhallgattassa.
– Óh te, hát félsz nagyanyádtól? Persze, ritkán lát… még csak egyszer
látott a szentem.
Mindnyájan érezték a fájdalmat a szóban; hallgattak. Erzsi az anyóka
kezébe adta a fazék tejet, hogy a gyerekkel foglalkozhasson.
– Egy kis édes tej! – mondta. Az öreg asszony kicsinylően, nembánóan
biggyesztette meg a száját. Erzsi elrestelte magát az ajándéka miatt s
még kedvetlenebb lett.
– No de gyerünk be, gyerünk csak be! no apátok fog örülni! Az fog.
Bementek a sötét pitvarba s az öreg asszony előre furakodva, fürgén
nyitotta ki az ajtót, madzaghuzójánál fogva. Az alacsony szobából erős
savanyu káposztaszag tódult ki; az asztal mellett ott ült az öreg Turi s
valami könyvet olvasott, igen messze tartva azt magától. Feléjük nézett
s leeresztette a könyvet. Nem kiáltott fel, mint régen szokott, nagy
hűhóval, komolyan felállt s megrázta elébb a fia kezét, azután a
menyéét.
– Látod, eljöttek! – mondta édeskedve az urának az öreg asszony.
– Felőlem otthon is maradhattak vón. Három esztendeje nem jöttek, ma se
vót muszáj. Mit nézik az én busulásomat.
– Én is busulok eleget! – mondta komoran Dani.
A felesége ránézett s azt gondolta magában:
– Ugy, ugy, csak panaszkodj, hogy nem tesz boldoggá az asszonyod! Az
kell itt csak! Azt szivesen hallják!
Mindnyájan nagyon, nagyon rosszul érezték magukat. Lepakolóztak, leültek
az asztal körül.
– Mit olvas? – kérdezte Erzsi.
Az öreg megránditotta a száját.
– Tudja a fene. Minden bolondságot kitalálnak. Én meg csak olvasom,
nincs más dógom… Ha még soká tart ez a tél, meg kell bolondulni.
– Csinálhatna kend nekem egy szánat! – mondta a fia.
– Lehet! felelt az öreg és mindjárt megélénkült a kifejezése.
– Hát a fiuk? – kérdezte Erzsi.
– Aj, egyik olyan mint a másik! – mondta az öreg Turi. – Mindet a
szoknya után eszi a fene.
Nevetett rajta s végig simitotta az arcát.
– Még az a nyavalyatörős is oda van valahon, a Béni.
– Annyit féltem, – szólt bele az anyjok, – egyszer valami baj éri.
– Bár kitörné a nyakát, akkor járna jól.
– Óh ugyan, hogy mondhatsz ilyet, – szólt rá nyávogósan a felesége. – Ne
légy olyan pogány.
– Hát nincs igazam? Hát élet az? Még az egészségesé se élet.
– Hát Miskáék? – kérdezte Dani, fiatal házas öccsére célozva, akik itt
laktak a szomszédban.
– Bolondok, hát bolondok, – mondta az apja. – Marakodnak mint a görény.
Kiverik egymás szemit. Hun az asszony karmolja össze az urát, hun az
ember a feleségit. Meg kén fogni őket, aztán fejjel mártogatni meg a
Tiszába, a lék alá. Akkor nem vónának ilyen tüzesek.
Nevettek mindnyájan, de zavartan, kinosan. Nem tudtak mit szólani. Ha
nincsen dicsekedni valója az embernek, jobb ha nem is látja egymást.
Dani tapintatosan visszatért a szánra.
– Elhozhatnám azt a tőkét, négy szántalp is kikerülne belőle.
– Aki a kapu előtt van?
– Azt!
– Jó.
– De akkor min ültök a nyáron, – mondta tréfálva az anyjuk.
– Ennek mindig az ülésen az esze. Köpj egyet, ülj rá! – vetette oda neki
goromba tréfával a vén Turi s ezen ujra nevettek.
– Gyere hozzám kis fiam, – szólt a nagyanya az Erzsi ölében nagy
szemeket meresztve üldögélő gyerekhez. De ez rögtön kézzel-lábbal
kapálva, ijedten bujt az anyja kebelébe.
– Áh nem megy az hozzád, mert nincs fogad – kiáltotta a vén Turi, aki
már egész visszakapta régi hangját, – csak én hozzám. Gyere hozzám te!
Gyere ide te betyárkölyök te!
Elvette az anyjától s a gyerek engedte magát; csakugyan egész otthon
volt a nagyapja ölében; kapkodott az asztalon levő könyv felé.
– Diák lesz ebbül! – kiáltott az öreg! – Fiskális legyél te büdös,
osztán nyuzd meg az egész világot!
Tiszta szivükből nevettek rajta, egy percre el is felejtették a nehéz
hangulatot.
Ez kell hát a boldog családi élethez, – gondolta Erzsi, – hogy az ember
ne vegyen komolyan semmit. Tán az öregek nem gyilkolhatták volna egymást
rakásra már százszor. De fel se veszik egymástól a megbántást. Élnek. Az
ember kiveszekedi, az asszony kisirja magát s megvan. Elnézte a napát,
lánykorában csudaszép volt. De nagyon szegény lány; ott a kis tulipántos
láda a kemence mellett, az is csak félig volt a menyasszony holmijával.
Ma már nagyon elhagyta magát, az egész falunak Borcza nénije; tud
ráolvasást a kigyómarásra s tanácsot ad mindenféle bajban. Jól van
mindenkivel, csak a menyével nincs. Féltucat gyereket nevelt föl s agyon
dolgozta magát értük. Erzsi látta egyszer, mikor a nagy lánya ott ült
kényesen az asztalnál és ő seperte a szobát; ő mosott rájuk, ő szaladt,
fázott, betegeskedett, szenvedett értük. A gyerekei, ez volt az ő világa
s nem bánta ha a föld alól, vagy a templom perselyéből került is ki, de
mindennek meg kellett lenni, amire azoknak szükségük volt. Mind a
kettőjükben volt jó csomó könnyelmüség, különösen a pénzzel szemben. De
az ura tulajdonságaira mégis ráismert bennük Erzsi, vegyesen.
Dani odatekintett a feleségére s látta, milyen gondolkozó éles szemmel
nézegeti ez a szüleit. Ő is elkomolyodott, eszébe jutottak délutáni
gondolatai s mig az öreg pár, az apja meg az anyja, az ő gyerekével
játszottak, elgondolta, hogy is volna, ha ő még egyszer gyerek vón
idehaza?
Hirtelen nagy izgatottság fogta el. Szeretett volna felugrani s
kiszaladni a világból. Türelmetlenség lepte meg. Haragudott a szüleire,
akik sokban okai voltak, hogy a feleségével idáig jutott, mert számtalan
éket vertek közéjük. Amilyen mindent megbocsátók voltak egymással
szemben a család keretében, olyan követelők, türhetetlenek voltak a
gyerekekkel szemben, mikor ezek kiszakadtak közülök. Mindent kapni,
semmit sem adni, ez volt a felfogásuk s ezzel halálig elkeseritették a
menyeiket és vejeiket. Számtalan összetüzés. Pénzbajok. A harácsoló
öregek, akik a gyerekeiket ugy akarták kiélni, mint a méhet, mindjárt
kiszedni, ha valami gyült a köpübe. S az ingerült feleség, akinek a
kotlós módjára kellett megvédeni a magáét, a csirkéiét.
– Nincsen okos apám, okos anyám – gondolta Dani – akik tapintatosan el
tudtak volna valaha valamit simitani, pedig sokat segithettek volna
rajtam egy kis jósággal…
És megint ugy érzett a feleségével szemben, mint régen, mikor még
szerelmét semmi sem renditette meg. Mindent megbocsátott neki s mindent
megértett nála. Szigoru volt az anyjához miatta s kárhoztatta az egész
világot érette. Az a férji sziv áradt meg benne, amely az egyéniséget
megkettősiti s a fontosabb részévé az asszonyt teszi, akit oltározva
tart előtérben, a saját lelkét áldozó papjának állitva s az egész
világtól bálványozó hódolatot követelve számára. Most még egyszer
tisztán érezte ezt. Épen a szülei, a régi családja ellenére. Mert a régi
bálványt ledöntötte volt magában s az uj számára attól is ugyanazt az
imádatot követelte, ami ő benne volt, vagy még többet, sokkal többet. És
megérezte magában Dani még fokozottabb mértékben azt az érzést, ami ma
este Takács Gyurival szemben elfogta. Ő tehet a feleségével akárhogy,
akármit, de mástól megköveteli, hogy ugy tiszteljék, ahogy ő kivánja. És
a szüleitől legjobban!
Szigoru szemmel, emelkedett arccal nézett körül. Senki sem ügyelt rá, a
két gyermek mindenkit lefoglalt.
És elhitette magával, hogy az akaraton mulik minden, az ő akaratán, meg
a feleségeén, meg a szüleién, meg a világén, és minden ugy lesz, ahogy
volt; jobban! ahogy kell lennie.
S ugy tetszett neki, hogy ezt most csak ki kellene mondania s meg is
valósulna!
És ez a hit egyszerre boldog békességet idézett a lelkébe. Régen, nagyon
régen nem érezte magát ilyen nyugodtnak, reménykedőnek, mint ma este.
Itt, ennyied magával nem tud szólani. De ha haza mennek, szólani fog.
Megmondja, kiönti a szivét. És már látta, hogy borul a keblére a
felesége s meleg pillantásokkal simogatta meg az asszonyát, aki a
tulfütött szobában kipirult s a gyerekei vidámságától régi lányos,
nyájas kedvességéből kapott vissza valamit.

VIII.
Később átjött a báró, a szomszéd paraszt, aki egy Báró nevü kutyájáról
kapta a nevét. Az öreg Turi közösen vállalt vele nádvágást s most
alaposan hozzáfogtak megbeszélni, mennyi lehet azon az éren, ahol a
napokban kezdik meg az aratást.
A báró hallgatag fekete paraszt volt. Magánosan élt, mert a feleségét
vagy husz évvel ezelőtt elkergette magától a gyerekeivel együtt. Az öreg
Turi mindig kötekedett vele, heccelte, de csak szőrmentiben, mert a báró
nagyon kemény volt s igen goromba tudott lenni, ha megbántották.
Különben is nem értett tréfát. A nevéhez már hozzászokott ugyan, de azt
sem akárkitől fogadta el.
– No báró, hun van az unokád? – kérdezte tőle Turi, a saját unokájával
kevélykedve.
A vén ember egyet mordult s megrántotta a vállát.
– Látod! ezt a kis kölyköt nem adnám az egész életedért. Élet az, ugy
élni, mint a kutya.
– Dugd az orrod a magadéba! – mordult rá a vad paraszt, aki nem
válogatta a szót.
Az öreg Turi nagyot kacagott.
– Hej báró. Irigykedsz.
– No, van mit. Nem tom hányszor fog még a tetves nagyapja ölébe ülni,
mig él.
A durva vágás, amely mindnyájuknak a sebét véresre tépte fel, kinos
csöndet idézett elő.
– Ugy füstöl ez a vizes kóró, – mondta az öreg Turiné.
– Hadd füstöljön. Inkább itt füstöljön, mint másutt – szólt az ura, hogy
kedvetlenségét egy odavetett tréfával leplezze. De csak ketten értették,
ő meg a fia.
– Nem vagy álmos? – kérdezte Erzsi a kis fiától, lehajolva hozzá.
Dani felállott.
– Jó lesz, ha indulunk.
– Ha sietős, bizony jó lesz, – mondta az apja.
Az öreg asszony, aki a padkán gubbaszkodott, megszólalt, csititva.
– No, kártyázzatok egyet. Hová sietnétek. Mán az étel is meleg…
De Erzsi türhetetlennek érezte a levegőt s határozottan készült.
Öltöztette a gyereket.
Dani is rosszul érezte magát, szabadra vágyott már…
Keserves hangulattal mentek ki. Az anyjuk ugyan váltig biztatta őket,
hogy a gyerekek is jönnek már haza a fonóból, de csak elmentek.
Ahogy kiértek az utcára, Dani komoran kopogott előre. Elgondolta, hogy
most hazamennek, lefeküsznek. Átalusszák ezt a hosszu éjszakát. Reggelre
megfájul a feje a sok alvástól, holnap jön az uj nap, uj semmittevés.
Elkezdett az esze járni, hol frissithetné meg magát egy kicsit. Emberek
közé vágyott. Ásitott egyet s eszébe jutott, miket gondolt egy órával
ezelőtt a feleségével való kibékülésről. Már nem volt szájize ehez sem.
Nem megy az ugy!
– Bemegyek a tanitóhoz egy kicsit, – mondta és ujra ásitott.
Erzsi nem szólt, de igen rosszul esett neki. Ő is ugy várt valamit, maga
sem tudta mit. Azt, hogy valami isteni csoda fog közbe jönni. Valami el
fog köztük mulni s ma már minden ugy lesz, ahogy volt. Ugy érezte, az
ura az ő kedvéért huzódott most el a szüleitől, a folytatását várta…
Mint valami leszakadt eső, ugy fáztatta végig az ura szava. De mit
tegyen. Nem szólt. Hátha a halált váltaná meg egy szava!
De mikor az ura csakugyan elvált tőlük s átment a másik oldalra, a
tanitó háza felé, csaknem keserves zokogásba tört ki. Ugy fájt a szive,
mint azon a nyári éjszakán, mikor félmeztelenül szaladt itt a két
gyerekével.

IX.
– Bora!
A lány megállt.
Turi Daninak hőség csapott a fejébe. A nyelve elakadt a hangokban.
– Hát te mindig az utcán vagy?
– Én? Ó! Minek vónék?
– Minden percben találkozni kell veled?
– Hát csak innen jövök! Papéknál fontunk.
El akart menni.
– Várj csak!
A lány féllábára nehezedve, megállt.
– Mi bajod van? – kérdezte Dani.
– Nekem?
– Na.
– Nekem? Semmi, – s kuncogva nevetett. – Mér vóna?
Dani sohasem érezte ezt a fojtó, tikkadt hőséget. Meg akarta fogni a
lányt s reszketett a keze. Az meg olyan fel sem vevően nézett rá. Nem
tudta mit mondjon neki. Szégyelte bevallani az érzést, a gyerekes
reszketését. Tudta, hogy csak egy szó, s elveszti a lány előtt örökre a
tekintélyét.
– Nagyon különös vagy mámma, – mormogta.
– Én?
Dani nagyot lélegzett.
Egy percig szótlanul állottak. Dani érezte, hogy vörös az arca. Ugy van
evvel a gyerekjánnyal, mintha ő is gyereklegény volna. Pirult miatta.
– Te.
– Tessék.
Dani egyet nyelt s a torkán reszketve, rendetlenül tolakodtak fel a
hangok.
– Mondd meg az apádnak, jöjjön el holnap hozzám. Neki adom a tiszafarki
káposztást.
A lány egész közel hajtotta hozzá az arcát és a szemébe nézett, mintha
egyenesen csókot akart vón neki kinálni a nagy ajándékért.
– Köszönöm Dani bácsi, édes!
Mire a Dani kóválygó esze odáig tisztult, hogy átkapja a lányt, ez már
el is szaladt. Olyan boldogan szaladt, repült, mint a madár. Soha sem
hitte volna, hogy ilyen szerencsét csináljon! Soha ilyet. Hogy Dani
bácsi fizesse meg! Istenem, jó most okos lenni!
És Turi Dani csak állott, állott, a vére lüktetett, pezsgett, forrt. Azt
hitte mindjárt elszédül és felbukik. De csak állott s utána nézett a
havas ut fehér homályába hersegő cipővel elszaladó lánynak.
A szive elszorult és szégyelte magát halálosan.

X.
Mikor benyitott a tanitóhoz, még akkor is reszketett; a szive szorult,
szédülése volt s titkos lányravágyakozás gerjedezett benne.
A tanitó ott volt a gyerekektől lármás első szobában s kihallatszott a
sötét konyhába, amint a gyerekekre kiabált, tréfásan ingerkedve velük;
az volt a passziója, hogy folyton egymás ellen uszitotta őket.
Ahogy Dani benyitotta az ajtót, a nagy sovány ember, borzasztóan
piszkos, ócska szalonkabátjában meglepő fürgeséggel ugrott fel s nagy
lármával sietett a vendég elé.
– Isten hozott! Isten hozott kedves bratyesz! – kiáltotta neki; a
szakálla, vagy inkább borostás álla tele volt dohányporral, ami
ráhullott a cigarettából, amelyet épen most nyálazott össze. Tegeződött
az első parasztgazdákkal, mert ez kölcsönös megtiszteltetés volt
mindkettőjükre. – Hohó, hát még nem kezdett ki a rozsda! Haha, én már
azt hittem, hogy már legalább is alispán lettél, vagy megyei huszár,
hogy igy kerülöd a szegény ember házát! Pusztuljatok! – kiáltott a
lánykáira, akik ott sereglettek körülöttük s bámészkodva nézték Danit.
Az apjuk szavára meg se mozdultak, de ez nagyot kurjantott: – Hol a
pipaszár! A meggyfa pipaszár!
Nem törődött tovább velük, mintha nem is volnának s hosszu lábaival
átlépte őket, ha beleakadt valamelyikbe.
Dani mindig ugy nézett rá, mikor találkozott vele, mintha azt kérdezné a
szemével: Nem vagy bolond tulajdonképen?
Nem volt bolond a tanitó, s nagy hahotái, szórakozott, kapkodó modora,
erőltetett közvetlensége mind csak csinált takarói voltak rettenetes
életnyomorának.
Előjött a mellékszobából a felesége is.
– Jaj, de odavan, komámasszony! – mondta neki Dani.
A sovány, petyhüdt bőrü asszony ugy járt-kelt, mintha a sirból lépett
volna ki, a hangja is olyan gyomorhang volt, mintha mindig éhes volna s
nem birna beszélni, nagy sötét szemei szórakozottan csapódtak ide-oda.
Kissé mosolygott a Dani szavára, aztán a gyerekeinek szólt, hogy
menjenek odébb a vendég mellől, de azok neki ép ugy nem fogadtak szót,
mint az apjuknak.
Daninak megesett rajtuk a szive; körülnézett a lánykák csapatán. Öten
voltak; csupa nagy szemü, sápadt és szemtelen kis teremtés, feltünően
hasonlitottak az apjukhoz, egyikük gyönyörü szép volt, ez volt a Dani
keresztlánya; ölébe is kapta az ötéves lánykát, ahogy székre ült s
magához ölelte. A lányka hajából, amely a válláig lógott, valami illatos
olaj szaga érzett s Dani érezte, hogy már most is lány ez, vékony
testecskéje, sápadt arcocskája s tüzes fekete szemei már most is valami
férfiveszejtő titkot őriznek. Szinte beleszédült ebbe az érzésbe, kissé
megölelte a gyermeket, aztán átfogta két tenyérrel a bordáin s letette
az öléből.
Ekkor jött be a legnagyobb lány; ez már tizennégy-tizenöt éves volt s
amint rögtön kitünt, rokkant apja-anyja helyett ő tartotta már a kezében
a házirend gyeplőjét.
– Mars kifelé! – kiáltott a hugaira. Azok nyelvet nyujtottak rá, de ő
egyiket hajánál fogva cibálta meg, másikat hátba csapta s hamarosan
valamennyit kipofozta a szobából, át a benyilóba.
– Hahaha! – kacagott nagyokat a tanitó, – hej ez a Mariska, jó feleség
lesz, megálljatok, ez még megtáncoltatja az urát.
Rágyujtott a vékony cigarettára s nehány óriás szippantással elszijta,
addig nem is szólott s ujra egészen elfelejtkezett a gyerekeiről. Az
asszony ott ült a kemence padkáján s kétségbeesetten, beteg
szomorusággal nézett rájuk.
Dani, aki már elszokott innen, nem tudta elgondolni, hogy lehet ez a
szomoru, ez a nagyon gyászos ház a korhelység vidám tanyája!… Mert hisz
itt minden este folyt a dáridó, meg a kártya.
A tanitó nem szólott mig a cigarettájával nem végzett; a füstöt folyton
az orrán bocsátotta ki. Dani szólalt meg.
– Hogy vannak, komámasszony?
– Megvagyunk.
Dani bólogatott szórakozottan, mintha igent intett volna vagy egy
tucatszor egymásután.
– Hát jobb lesz már az uj házban ugye? Szépen épül az uj iskola!
Az asszony kétségbeesetten legyintett.
– Az uj ház! – hahotázott fel a tanitó. – Annak lűttek. Megvan az első
vallási sérelem. Barátom, tudod, hogy kinevezték az első-tanitót, a
főtanitót! Mi?
– Nem tudom.
– Nem? – hunyoritott vidám-nevetve a tanitó, mint aki jó viccet akar
mondani: – és pedig pápistát!
Dani összekapta a szemét s az arca elvörösödött a dühtől. Ugy állott a
dolog, hogy az iskolát államositották, eddig a református felekezet
tartotta fenn egy tanitóval, aki százhusz gyereket tanitott. Most
átvette az állam azzal az igérettel, hogy a két tanitó közül az első
mindig református lesz és pedig kántora lesz az egyháznak. Ugy
gondolták, hogy a mostanit átveszi az állam, ez természetes volt s az
egész falu örült, hogy a szerencsétlen, sorsüldözött család végre révbe
jut. Ámde a kormánynak ősi, nemzedékről nemzedékre szálló politikája,
amely a vallási erőszakosságokkal és tapintatlanságokkal századok óta
bőven táplálja a jogos érzékenykedések keserüségét, most ismét
elkövetett egy durva merényletet.
Dani dühösen hallgatta, majd káromkodott s fenyegetődzött, de a tanitó
hangosan kacagott, mintha mit se törődne a dologgal, bár a szemében köny
csillogott, amely véres, eres, véraláfutásos, gyürött szemealját is
elöntötte.
– Megyünk a Dunántulra. Már be is adtam a pályázatomat.
– Mégy a fenébe, – mondta Dani.
– Mit! én? aki megcsináltam nektek az egész dolgot! aki hat esztendeje
predikálom, hogy ne kinlódjatok, adjátok át az államnak az iskolát,
akkor legalább én is kapok emberi lakást és kondiciót, én legyek most
egy főtanitó urnak a lábakapcája! Egye meg a fene, valahon egy paraszt
van a világon, egy se ütteti az magát agyon értem! Megyünk a Dunántulra,
nektek meg lesz két pápista tanitó uratok! Slussz!
Fütyölni kezdett, ujra cigarettát sodort s mig el nem szivta, megint nem
beszélt.
A szobában nyomott hangulat volt, csönd, csak a másik szobából
hallatszott a gyerekek pokoli lármája s mindannyit tulhasitotta a
Mariska sivitása, aki csendet igyekezett csinálni.
Egyszer kinyilt az ajtó, mire még telibben rohant be a lárma s annak
közepette egy parányi, harmadféléves kis fiucska.
A tanitó, ahogy meglátta a kis fiut, nagyot hahotázott s rákiáltott:
– Hó, te kölyök! gyere csak te babszem! Gyere fiam, egyem meg a lelked!
Felállott, lehajolt érte, felemelte a padlásig. Kabátjának fényes
könyöke gyászosan csillogott a füstölgő lámpa világán.
– Hány fiu vagy?
– Hat! – kiáltotta odafenn a mestergerendáról a csöppség; tudniillik ő a
hatodik gyerek, a fiu.
– Hány lesz még?
– Hat! – kiáltotta ujra a gyerek.
– Akkor jó! – harsogott rekedt, elivott hangján a tanitó s az asztal
közepére állitotta a fiát. Aztán kacagott neki.
– Hat? Mind olyan legyen, mint apátok! Mind hagyja ott a theologiát az
utolsó vizsga előtt, házasodjon meg, rugassa ki magát minden faluból
végig Magyarországon, csináljon hat gyereket, oszt dögöljön meg az
árokba!
Dani ránézett a tanitóra, aki ugy hahotázott, ahogy birt, hogy elfojtsa
a zokogását.

XI.
– No sebaj, – mondta később a tanitó, – mért él az ember? Megérdemel egy
rongyos emberélet annyi munkát, amennyit az ember dolgozni tud? Mi
vagyok én? hernyó, hogy csak a magam bendőjének dolgozzak! Nem azért
teremtett az isten két lábra, egyenes gerinccel, fölemelt fővel, égre
tekintő szemekkel, hogy ne magamnak, hanem másnak szenteljem a
szellememet! No hát én másoknak szenteltem, én gondoskodtam százakról,
nekem jó hely jut odafenn, ott majd én leszek a főtanitó! Ott majd én
pofozok vissza papot, parasztot, minisztert! Aj de nehezen is várom.
Egy percre mintha kimerült volna, aztán borzas szőke haját hátrasurolta,
rendetlen, rágott bajuszát szétdörzsölte tenyerével, amelybe
belefektette eldurvult bőrü arcát, s Danira nézett.
– A te dolgodat is ugy megcsináltam komám, hogy fel se éred ököllel:
hogy! Ugy megirtam én azt a folyamodványt a grófnéhoz, hogy ha annyi
szive van, mint egy tyuknak, – pedig az ilyen perverzus grófnéknak van
ám, nem ugy, mint az egészséges, naiv, falusi asszonyságoknak, – hát
akkor biztos, hogy nem a zsidónak adja el a Karay birtokot, hanem
nektek! Csakhát persze jusson a kezébe az irás! Már azt osztán nem tudom
meglesz-é!
Dani ezért jött be épen. De oly régen ment el az a folyamodvány, hogy
már egészen letett a reménységről is, hogy valami sikere legyen. Nem
volt kedve szólani a tanitó beszédére, bár felizgatta őt s uj
reménykedésre ösztönözte.
Az ablak alatt kopogás volt, nagy csizmák tappogtak a fagyon. Várták ki
jön. Nemsokára nyilt az ajtó s gubában jöttek Takács Gyuri, meg
Vinczellér, egy másik nagy gazda.
Erős hűhó kezdődött, kemény kézfogások, nagy lármáju beszéd.
Takács Gyuri, aki vakmerő csipkelődésekkel szokta bosszantani az
embereket, azt mondta a tanitónak.
– Még csak szent Mihály van, nem szent Pál, hát mit csalogatod ki a
medvét?
– Kigyün a magától is, – mondta bámulatosan rekedt hangon Vinczellér s
vastag fekete mutatóujjával, amin meglátszott, hogy nem mosta meg a
trágyahányás után, szétigazitotta egyforma kurtára kopott, kifakult
végü, barnacsutkáju bajuszát. – Ugye Turi?
Daninak semmi íze sem volt a tréfához. Nagyot nyujtózott s ugy tett,
mintha nem törődne velük, akármit beszélnek.
A kis szobában valamelyik gyerek elkezdett visitani, mintha nyúznák. A
tanitóné, aki ülve fogott kezet az emberekkel, most felállott, bement
oda, de a megjelenése semmivel sem csititotta a lármát.
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Sárarany - 10
  • Parts
  • Sárarany - 01
    Total number of words is 4232
    Total number of unique words is 2034
    30.5 of words are in the 2000 most common words
    43.3 of words are in the 5000 most common words
    50.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Sárarany - 02
    Total number of words is 4180
    Total number of unique words is 2004
    33.8 of words are in the 2000 most common words
    47.5 of words are in the 5000 most common words
    54.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Sárarany - 03
    Total number of words is 4149
    Total number of unique words is 1787
    33.3 of words are in the 2000 most common words
    47.6 of words are in the 5000 most common words
    54.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Sárarany - 04
    Total number of words is 4183
    Total number of unique words is 1925
    33.8 of words are in the 2000 most common words
    46.1 of words are in the 5000 most common words
    52.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Sárarany - 05
    Total number of words is 4128
    Total number of unique words is 1861
    33.8 of words are in the 2000 most common words
    46.6 of words are in the 5000 most common words
    52.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Sárarany - 06
    Total number of words is 4126
    Total number of unique words is 2029
    30.9 of words are in the 2000 most common words
    44.5 of words are in the 5000 most common words
    50.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Sárarany - 07
    Total number of words is 4277
    Total number of unique words is 2005
    30.1 of words are in the 2000 most common words
    43.4 of words are in the 5000 most common words
    50.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Sárarany - 08
    Total number of words is 4289
    Total number of unique words is 1962
    33.5 of words are in the 2000 most common words
    46.6 of words are in the 5000 most common words
    52.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Sárarany - 09
    Total number of words is 4222
    Total number of unique words is 1873
    34.2 of words are in the 2000 most common words
    49.0 of words are in the 5000 most common words
    55.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Sárarany - 10
    Total number of words is 4188
    Total number of unique words is 1804
    32.5 of words are in the 2000 most common words
    45.7 of words are in the 5000 most common words
    52.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Sárarany - 11
    Total number of words is 4400
    Total number of unique words is 1839
    35.0 of words are in the 2000 most common words
    48.9 of words are in the 5000 most common words
    56.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Sárarany - 12
    Total number of words is 4106
    Total number of unique words is 1887
    31.1 of words are in the 2000 most common words
    42.8 of words are in the 5000 most common words
    49.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Sárarany - 13
    Total number of words is 3009
    Total number of unique words is 1474
    35.6 of words are in the 2000 most common words
    47.8 of words are in the 5000 most common words
    53.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.