Sárarany - 04

Total number of words is 4183
Total number of unique words is 1925
33.8 of words are in the 2000 most common words
46.1 of words are in the 5000 most common words
52.9 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
magához, majd elmállasztotta. De már az asszony nem bánta, elvesztette
öntudatát.
Amint átölelkezve lefeküdtek, a gyerek az ágy lábában keserves sirással
hirtelen kitört. Fájdalmas, zokogó, megcsukló sirással ijesztett rájuk.
És a szülők rettenve, benyilalló ijedtséggel figyeltek rá. S a
lelkiismeretük robbanva támadt fel. És halálig szégyelték magukat a
gyerek előtt, akinek mindezt végig kellett hallgatnia.
És ráadásul tisztán tudták, hogy nincs olyan jól elintézve a nagy pör
közöttük, mint régebben, az ilyen viharos összetüzések után.
Kigyógyithatatlanul eves már a mély seb, amit annyi fajtáju kín vérez. S
csak egy kevés elzsibbadást éreztek, de szomoru szivük megrángott, a
másiknak gyötrő sajgását sejditve.

XIII.
A gyerek ujra felzokogó sirására az anyja hirtelen felült az ágyban.
Fölemelte a fiacskáját s az ágy lábjából odavette maga mellé, kettőjük
közé.
– Fiacskám, gyermekem, drága kedves kis fiam. Szegény kis gyöngyöm,
lelkem kis virágom. Rossz apád van, rossz anyád van, bántanak! –
gyügyögött hozzá, mint az ölbeli babához. – Bántanak fiam. Lelkem kis
bárányom…
Odaszorította a komoly fejecskét a mellére s a gyermek ugy turta bele
arcocskáját az anyja keblébe, mintha csecsemőkorbeli érzései ujultak
volna fel. Lassabban pisszegett s csitulva hallotta az anyja dunnyogó
becézését. Aztán a meleg, illatos álom nemsokára megzavarta,
megszéditette szegény fejecskéjét s egyszerre elaludt.
Erzsi tovább zsizsegett hozzá, de a szava átfordult a másikra, az urára,
aki elnyulva, lankadtan feküdt tul a fiun.
– Jajaj fiam, milyen apád van!… Nincs is apád, árva fiam… Mikor szólt
hozzád? Mikor ültetett a térgyére? Játszott veled valaha?… Kis fiam,
árva vagy, mint az anyád, ez a te szegény árva anyád.
Danival megfordult az ágy, lelkében örvénylő szédülést érzett. Sziven
találta a feleségének minden szava. Az asszony várból célozott rá, a
fiának bástyája mögül s ő védtelenül kapta a nyilakat.
– Haj, keserü, keserü élet – folytatta az asszony – siralmas élet. Hogy
el kell nekem nézni istenem, ahogy elragadozza tőlem az egész világ az
uramat. Mindenkinek több jut belőle, mint nekem. Azért élek én csak,
hogy ütet másnak hizlaljam… Érdemes élet ez, érdemes… Nem is lesz jó
vége, nem lesz soha. Nem embernek való ez az élet. Angyal se birná ki.
Jajaj…
A férfi csöndesen feküdt, várta az ujabb sujtásokat.
Az asszony egyideig hallgatott. Nem igen tudta szive keserüségét igy
kiereszteni, ellenmondásra, vitára volt szüksége, hogy a teli tömlőt
fölfakassza s a gyötrelmek árját kiereszthesse magából.
– Alszik az apád fiacskám! – mondta, magához szoritva alvó fiát. –
Alszik, jó lelkiismerettel alszik.
Az ember végigreszketett, nem moccant.
Az asszony egy idő mulva rászólt.
– Alszol?
Dani türelmetlen mozdulatot tett s nagyot sóhajtott.
Erzsi ujra hallgatott jó ideig.
– Egy az, akár alszik, akár se. Csak hallgat. Nem szól. Nincs szava egy
se. Nem vetne egy igét megnyugtatásul: no te eb vagy kutya, hát ne
bucsálódj: igy van.
Dani ujra sóhajtott.
– Ugy jön már ide haza, mint a pokolba. Jókedve van az egész világon,
mindenkire ugy néz, mint a nap, de ha a kapun belép, vége. Ha a házamba
beteszi a lábát, akkor már olyan, mint a gyász. Ilyen kedves vagyok én
neki.
– De az Isten áldjon meg, – fakadt ki csendes hangon a férfi, – hogy
legyek jókedvü, mikor ugy nézel rám mindig, mintha apádanyád gyilkosa
volnék.
– Hát nem olyan vagy? Hát nézhetek rád jóképpel? Hát sziveled az apámat,
az én fajtámat? Nem megfojtanád egy kanál vizben őket?
– Fojtsa meg az Isten! – gondolta magában haragra lobbanva Dani, de nem
mondta ki, csak beleharapott a szájaszélébe.
– Teszel valaha kedvemre, mongyad? Teszel? Csak gondold fel egyszer, mi
jót kapok én tülled? Pedig rám nem mondhatsz semmit. Nem bizony Dani.
Nem látlak el az utolsó gondolatodig? Van valami hijjod? No csak mondd
meg, van?
Az ember keserves mozdulatára tovább ment:
– Vagy ha igy vagyunk apádékkal, nem fáj az nekem, azt hiszed? Én vagyok
az oka? Nem ők vaditottak el maguktul? Hiszen első esztendőbe, mintha
lyányuk lettem volna, ugy voltam velük. Nem? De mi mindennel bántottak
meg? Sok irás kén ahhoz, azt mind papirra tenni. Én vagyok valaminek oka
Dani?… Én?… Szójj no.
– Nem! – sóhajtott fel az ura.
– No ládd, – kapott a szón Erzsi, – hát azt, a legnagyobbat!… Vetettem
szemet valakire öt esztendő alatt? Mit csinálnál te énvelem, ha más
embert tartanék magamnak?…
– Megfojtanálak! – gondolta magában vad dühvel a férfi s nem szólt, csak
ökölbe szorult a keze.
Az asszony sóhajtott.
– De te! Te mit teszel nekem?! Ugyi sose vagy velem? Nem állhatsz
bennünket! Oszt hogy vagy te az egész világ asszonyával? Osztán ne
sirjak én reggeltül estig?
Az asszony hangja olyan szeliden, csöndesen, fájdalmasan zuborgott,
ahogy még sose beszélt. Eddig, ha ezek a panaszok előkerültek, mindig az
indulat viharzását keltette föl bennük, de most olyan egyszerüen,
tisztán s oly mélységes fájdalommal sorolta el őket, hogy a férfinak
elfacsarodott a szive és teljesen átértette az asszony egész
vigasztalan, reménytelen életét.
– Mit akarsz Erzsi, hát mit tegyek?
– Mit Dani? Mit? Semmit Dani. Olyan kicsi, amit én akarok!… Legyél az
enyém Dani.
Harmatos könycseppek csillogtak meg a hangon s a férfi szent esküvel
érzett fel rá.
– Mit kivánnék én tőled Dani? Semmit, csak azt, amit én teszek neked…
Ládd én egész életemben ugy élek, hogy akármit is teszek, mindig rád
gondolok; hogy ha te látnád, mit mondanál rá. Jónak látnád-e tőlem?
Örülnél-e neki? Meg volnál-e vélem elégedve?… Ezt tedd meg nekem Dani te
is.
Nagy csönd lett a szóra.
S a férfi lelkében lassan áradt föl valami szinte templomi áhitat. Az
asszonynak, ennek az ő szentlelkü asszonyának a lelki nagyságát
átszítta, átömlesztette magába s végre kimondta.
– Megpróbálom Erzsi!
Azzal meg akarta ölelni, de a gyerek utban volt. Egyet gondolt,
felállott s az alvó fiucskát szépen ölbe vette, átvitte a maga ágyára.
Ő pedig visszasimult a feleségéhez, akit olyan puhán, egészen s
szivszakadva ölelt meg, hogy annak vér öntötte el tőle az agyát.

XIV.
Alig aludtak egy-két órányit, kopogtak az ablakon.
– Gazduram, itt vónánk.
A Dani szemhéjai fölpattantak. Zugó, zavaros, kedvetlen érzés volt a
fejében.
Lomhán leszállott, csizmát huzott.
– Te csak aludj, – mondta a feleségének, aki álmosan nyujtózott s
kiment.
Ugy tanulta ugyan az apjától, hogy aki három óra alatt ki nem alussza
magát, az sose, de azért most ugy érezte, hogy szörnyü kábultsága egy
heti alvással se mulna el.
Kint friss volt a levegő, s keleten már erősen derengett a hajnal.
Négy ember volt az udvaron, villa és gereblye a vállukon, vagy lábhoz
állitva a kezükben.
– Ti vagytok, Pesta?
– Mi vónánk gazduram, hát gyerünk…
– Várjatok, egy porció pájinkát, osztán mehettek.
– Maga nem gyün?
– Én?… Más dógom van.
Az emberek megitták a pálinkát.
– Dani? – szólt visszafordulva egy vén ember köztük, aki már igen
töpörödött volt s a villát szinte a hátán vitte, – beteg vagy?
– Én? – szólt megvetően Dani, aki mint a vasegészségü emberek, utálta s
lenézte a beteget, – beteg a betegség, de nem én.
– Hm, hm, – mondta az öreg s bólogatott.
Dani elfordult s egy szó nélkül otthagyta a vén embert. Tudta, hogy az
belelát. Leolvassa sötétben is róla, hogy boldogtalan az asszonnyal.
Sóhajtva ment az ól felé, felverte a kocsist, aki egészségesen, mélyen
aludt s most katonásan, riadva ugrott talpra. Egy-két szóval
rendeleteket adott neki. A Rárót tenyérrel meglapogatta s kiadta a
parancsot, hogy haza kell vinni, aztán kiment az udvarra.
Nagyon különösen érezte magát. Soha még igy. Nem volt kedve a munkához.
A szép madárcsirippes hajnalon ugy érezte magát, mintha vén ember vón,
öregestén. Zugott a feje s nyomott volt a szive. Eszébe jutott az esti
nagytervü lázas töprengése s gondolatban tette meg még a legyintést is:
– Mit ér, ha az asszonynak nincsen hozzá kedve. Mit dolgozzak, ha az
asszonynak nem kell a dolgom. Minek éljek, ha nem élve kellek neki,
hanem dögül. Akkor meg vón velem, ha itthon hevernék és mindig ott
nyalnám. Akkor jó vónék. Eh, az asszony mind csak arra való, hogy rugd
fel, hagyd ott… De mit ér! Mégis nála van az életem!…
Lassan, cammogva, szinte öntudatlanul vissza bement a házba. A szoba
közepén megállt. Az ablakon át egy kis világosság szürődött be; meglátta
a feleségét az ágyon.
Erzsi félálmosan, jókedvvel mosolygott rá s beljebb huzódott a falhoz,
helyet hagyott.
Dani leült az ágy szélére, föléje hajolt, csendesen megcsókolta. Az
asszony hevesen adta vissza.
Erre ő lelökte a csizmát s lefeküdt.
Az asszony mohón, szerelmesen bujt hozzá.

XV.
Egészen világos volt, mikor felébredt. Szinte féldélre járt az idő.
Első gondolata az volt, hogy felugrik, menni kell dologra, de aztán csak
ott maradt heverve az ágyon.
Kifigyelt a világba. Az ablak nyitva volt s a mályvalevelek közt
besütött a nap a szoba közepéig. Kivülről a fia hangját hallotta. A
gyerek a tornácon a kisöccsével játszott s a csöppséggel ugy beszélt,
mintha az épen olyan okos ember volna, mint ő maga.
– Jó lesz Sanyika, jó lesz? Jól fontam meg? Jó ostor lesz? Jó?
– U-u-u, – mondta a csöppség.
– Ugy, ugy, ugy? Édes anyám! Sanyika azt mondta ugy! Ugy Sanyika? ugy?
Jó kis ostort csináltam, ni hogy csördit, ni!
És csapott vele.
A gyerek ujra gőgicsélt:
– U, u, u!
Dani behunyta a szemét, ugy hallgatott. Elgondolta a mosolyodást, de nem
rándult meg az arca.
Egyszerre nóta csendült be az ablakon. Halkan, álmodozva.
A karai árkoson, árkoson
Rózsa nyilik bokroson, bokroson…
Daninak belesajgott a szivébe. Ez volt az ő nótája, mikor Erzsi után
járt. Az asszony évek óta nem dalolt. Tiszta csengésü kis hangja szivbe
bizsergett s Daninak elfult a torka, mikor a második vers még
elevenebben fölcsengett.
Göndörödik a cseresznye levele,
Be szép kis lány nevekedik kedvemre,
De szeretném édes anyját napamnak,
Kökényszemü barna lányát magamnak.
Az asszonykának elcsuklott a hangja, az utolsó sor már gépiesen hangzott
el, felujult a szivében a keserüség, ami a napam szóról eszébe jutott.
Hogy elűzze a kedvetlen érzést, frissebb nótába csapott át.
Ráncos száru kis csizmámra sárga patkót veretek,
Ihaj, tyuhaj már ezután árva kis lányt szeretek,
Árva kis lány tud igazán séhaj, szeretni,
Sem az apja, sem az anyja nem fog érte átkozni.
Ez is az ő nótája volt. S az a sóhaj is az övé, ami behallik a nóta
után. Bizony, ha mindaketten árvák volnának! Sok bajtól lettek vón
mentesek.
Tovább hallatszott egy ujabb lelkes nóta. Mintha legénykorának boldog
ideje támadt volna fel.
Azért hogy én a kis utcán lakom,
A nagy utcán lakik a galambom,
Nézek is én, nézek arrafele,
Mikor délbe, mikor este fele.
Ezt ő helyette dalolta az asszonya, de a másik verset magáért:
Azért hogy én az ókutba estem,
Édes rózsám te ne vess meg engem,
Azér hogy én tehozzád nem szóltam,
Csak a vagyok, aki eddig voltam.
Kis kertembe van egy bokor zsálya,
Az alá jár a rózsám hálásra,
Estétől hajnalig nem megyen el,
Még sem telünk mi be szerelemmel.
Dani nagyot, nagyot sóhajtott. Neki szólt ez a nóta mind. Neki dalolja,
szivből-szivbe danolja a párja. Hát még ami most csattan fel:
Elmégy rózsám utazni!
Jőjj be hozzám bucsuzni!
Adok olyan pár csókot,
Megér ezer forintot.
Óh ne menj el, ne menj el,
Nem birok a szivemmel,
Nem birok a szivemmel,
Háljál itt még az éjjel!…
– Erzsi! – kiáltott Dani.
Az asszony odakint elhallgatott, megállt a kezében a munka is, amivel
csörömpölt, aztán egyszerre csak felugrott s hevesen feltépve az ajtót,
berontott. Az arca piros volt, mint a láng.
Az ura csillogó szemmel nézett rá s ő odaborult a szerelmes urára és
lányos szépség öntötte el az arcát, amint belenézett a férje szemébe.
Sokáig csókolóztak, mintha fiatal, ujházasok volnának. Az asszony olyan
friss volt, olyan vidám, amilyennek csak az első esztendőben ismerte
Dani. Ugy is nézett rá folyton, mintha álmodnék, ugy nézett rá, mintha
keresztül nézne a bőrén, a testén, be valahova mélyre, a gondolatai
forrásába. Mert minden csók, minden mosoly, minden édes szó mögött ott
érezte a vásárt.
– Ezzel akarsz kifizetni a munkáért, az életért! – mondogatta magában.
De egy szóval sem rontotta volna el az asszony hangulatát. Sőt a magáét
sem, mert kezdte észrevenni, mintha más ember lett volna belőle. Nem,
nem vágyott többet a munkára, a nagy tervekre, ugy emlékezett rájuk,
mint az álomra s amint egész délelőtt ott topogott a kis családja közt a
gyönyörü napfényes időben, szerette volna, ha égig érő sövény nő a
portája körül, hogy ne is lásson többet senkit, semmit a kapuntuli
világból.
És pedig hiába fogadkozott hangos, lármás gondolatokkal, hogy ez igy van
rendén, ez a boldogság, ez az igazi családi élet, mégis ott szoritotta a
lelke mélyén valami gyülölködő érzés, amely alattomos gondolatokkal
szólt közbe s délben megkeseritette minden falatját, amit vigan vett a
foga közé.
Délután lomhán babrált az istálló körül. Egyszerre csak ellenállhatatlan
erő állitotta föl s rögtön elindult be a házba: hiszen neki mennie kell
a grófnéhoz!
Amint az ajtóhoz ért, már erőt vett rajta a habozás: de hiszen ezzel s
csak egyetlen szóval is, ami erre a tervre vonatkozik, tönkreteszi ezt a
hirtelen kivirult boldog családi kis kertet…
A felesége egészen megszépülve, sugárzó arccal állott a bölcső felett,
amiből a csókkal csiklandozott gyermek kacagása hallatszott ki.
– Tudja mit csinált ez az én gyönyörü szép, ez az én aranyos kis fiam! –
kiáltott az urára.
– Mit? – mosolygott fel csöndesen Dani.
– Mit? Olyan gyönyörüszép sárgát kakált, mint az olvadt arany! –
csengett az Erzsi kacajos hangja.
Dani melegen mosolygott s hunyoritó szeme szivesen játszott az
asszonyon.
– De tudja mit csinált ez a maga büdös, rongyos, piszkos kölyke?
– Mit? – szólt Dani s megmutatta fehér fogait.
– Az egész bőcsőt, dunnát, párnát, ruhát, még az orrahegyét is
összeronditotta. A ronda!
Dani felkacagott és már tudta, hogy nem megy el a grófnőhöz.
Ma nem.
Talán sohasem.
Ezt a boldog világot, ezt elgázolni, isten ellen való vétek volna…
Másnap reggel maga is meghökkent, mikor megérezte, hogy egy cseppet sem
változott a kedvetlensége. Fáradt volt, petyhüdt, mintha kiszapulták
volna. Mikor a munkásokat elküldte, visszacsámborgott a házba. A
felesége aggódva, gyanakodva nézte.
– Dani, nem mégy dologra?
Dani vállat vont.
– Nem baj, pihenj, – szólt az asszony.
A férfi még arra is rest volt, hogy megmondja, amit rá gondolt: minél
többet alszik az ember, annál álmosabb. Lefeküdt s aludt délig.
Erzsi ma már nem volt olyan friss jókedvü, mint tegnap; őt is leverte az
ura kedvetlensége. Nem értette, mit akar az ember. Estefelé meg is
kérdezte Danitól, aki ugy lógott előre-hátra a házban, mint a lábbadozó:
– Beteg vagy?
– Én?!
– Hát truccolsz?
– Eh, fenét.
– Mér nem dolgozol?
– Mit?… Minek?
– Igen! eccer majd felveti a sok munka, azután meg az ujját se mozdítja.
Dani tunyán ült, bámult maga elé s elgondolkozott.
– Biz ugy az Erzsi. Mán én ilyen vagyok. Vagy mindent, vagy semmit.
Erzsi megijedt.
– Hát akkor csak inkább semmit, édes uram… Igy is jobb, mint ugy.
Napok teltek ilyen bágyadottan. Az asszony minden erejét összeszedte,
hogy fölelevenitse az urát. De lassan kikopott a naiv, gyermekes
tréfakedvből, csak a boldogságban terem az meg s itt már megint nem
viritott az öröm. Erzsi csak harcolt, küzdött, erőlködött, végre sirva
fakadt.
– Jobb ha ugy él a hogy tetszik; jobb ha dolgozik, akkor legalább jó
kedve van.
Dani meghökkenve hallotta, de bágyadtan legyintett. Nem szólt. Azt
gondolta, hogy tul van már ő azon örökre. Csak azon csodálkozott, hogy
tud élni, ha ennyire megroppant benne a lélek?
Ámde élt s az ebédnél, vacsoránál maga bosszuságára jó étvágygyal vett
részt s néha megérezte, hogy hizik. Kövér, zsiros érzések zsibbadtak,
totyogtak a testében s ez még sulyosabbá tette lehangoltságát.
Pedig erős idők kezdődtek, az aratás. Csütörtökre, Péterpálra volt téve
a napja, hogy buzába álljanak, de ő álmos szemmel s türelmetlen
lankadtsággal utasitotta el magától az aratógazdát. Hagyjanak neki
békét. Az aratást elhalasztották hétfőre.
Erzsi roppant nyugtalanságot szenvedett el. Nem tudta elképzelni mi
történt az urával. Asszony ösztöne tisztán megérezte, hogy azért van
igy, mert ő nem elégiti ki az urát. Szüksége van annak mindenre,
mindenre s a sok minden közt ő reá is. De ő csak egy kis rész a nagy
sokban! És ez rettenetesen elkeseritette s lassan olyan hangulat
telepedett a kis családra, mintha mély gyász borult volna rájuk. Csak
sóhajtoztak, de annyi energia sem volt bennük, hogy valamelyik egy-egy
hangos szóba tudott volna kitörni.
Már szombatot értek s mikor másnál a munkáshét végén utolsó
erőmegfeszitéssel fejezték be mindenfelé a kitervelt munkát, náluk téli
tunyaságba, öregemberes maznaságba fáradtak bele.
Szombat délután egyszerre csak arra riadt fel az asszony, hogy az ura
bent az első szobában énekelni kezd:
Haragodnak nagy voltában
Megindulván,
Ne feddj meg uram engem,
Busult gerjedezésedben
Rám tekintvén,
Ne büntess meg istenem.
Erzsi keresztet vetett és felsóhajtott. Idegen volt neki az ura erős,
komor éneke, de valahogy érezte, hogy maga az ének már valami belső
fordulatot jelent. S mig az éneklést elhallgatta, benne is felbuzdult az
áhitat, az imasóhaj. Vágyva vágyott rá, hogy egyszer már ez életben
együtt fohászkodjék az Istenhez az urával. Ebben a legbelsőbb
szolgaságban olyan igen-igen távol voltak egymástól. Külön paphoz, külön
templomba jártak, külön lenézték egymás hitét s éveken át kibirták, hogy
gyöngédségből nem is említették a vallást odahaza és nem imádkoztak, ha
a másik a közelben volt, hogy ne botránkoztassák imacselekedetükkel.
De most az asszonyt elfogta a vágyakozás. Együtt akart lenni, egy akart
lenni az urával a templommá szentült szobában.
És benyitott, bement.
Az ura ott ült az asztal előtt és tenyerébe hajtott fővel énekelt. Meg
sem mozdult az asszony beléptére, tovább énekelt, bár nem esett olyan
jól már szive szerint. Elvárta, míg a felesége valamit motoz a háta
mögött a komót fiában, várta, hogy kimegy.
De az asszony igen elcsöndesedett s ő nem győzte kivárni. Hát
visszafordult hozzá.
S megdöbbenve látta mi van mögötte. Az asszony ott térdelt a földön s a
komót szélére állított kis oltárféle előtt, a feszület, a bálvány előtt
imádkozik; összesimitott tenyérrel, félre hajtott fővel.
Daniban felfordult az ész, meghibbant a szív, kiömlött az epe.
Felállt, hogy hirtelen dühében ököllel leüsse, összetörje a festett
istent.
Ám a másik percben lenyelte dühét és nem az asszony felé lépett, hanem
az ajtó felé.
Kiment a szobából.
Tovább nem birt a tető alatt maradni. Azt hitte rászakad.
A szabadban fellélegzett.
– Haj Uramisten, – mondta – be sárrá nyomoritottál!
Ettől kezdve szakadatlanul, szinte önkivületben volt. Minden kínozta,
mint az eleven sebet. S ugy érezte, mintha börtönben volna, ahonnan
többé nincs menekülés, még a bitóra sem, bár még az is megkönnyebbülés
volna már neki.
És huszonnégy órát töltött ilyen állapotban.
A felesége másnap délután templomba ment. Akkor könnyült meg egy kicsit.
Ugy nézett körül, mint az elkinozott kuvasz, ha az őrzője elmegy.
Nincs-e rés, ahol kirághassa magát.
És ekkor egy lány fordult be hozzá az utcáról.
– Dani bácsi!… Azt izente a grófné, menjen el hozzá.
– A grófné! – s szinte szélütés érte a férfi nyelvét. – Elmenjek! –
mondta magánkivül, fakósápadt arccal.
– El, el, azt izente. Hónap délután… Mikor a gróf kilovagol… mingyán.
És a lány nem szólt egyebet semmit, elsietett.
Dani pedig ott maradt, mint villámsujtott fa.
Egy pillanat mulva az erő, a vágy, az élet sistergős, tüzes lángja
csapott fel benne.
Csoda történt. A megszenesedett fatörzs uj zöld lombba szökött.

XVI.
A fiatal grófné ugy érezte magát a kis faluban, mintha a művelt modern
élet közepéből egyszerre valami ősvilágba került volna vissza. Kellemes
volt ez a különösség, mert semmi bajjal és kényelmetlenséggel nem járt.
Volt egy csinos kis kastély, amely frissen tapétázva, butorozva, szépen
kitakaritva, mintha csak valami bűvös sziget lett volna az őserdő
mélyén, a modern élet minden szükséges cikkével fölszerelve. S a vadak
nem voltak emberevők, hanem igen csinos, formás, jókedvü emberek,
akiknek nagyon jól állott eredeti primitivségük. Amellett jó nevelésüek
voltak, nem kiváncsiskodtak és nem tolakodtak s a szép grófné, aki
titkos szerelmének áldozni bujt el a világ szeme elől, valóban ugy
érezte, hogy a láthatatlanság fátyola övezi.
Nem is engedte, hogy tulságosan megbontsák azt a rendet, amit a kastély
üresen állása alatt megszoktak itt. Az uradalmi intézők meglehetősen
bevonták a kis kastélyt a gazdaság körébe. Elől ugyan meghagyták a
díszkertet, amelyben hamar megmohosodott fenyőfák állottak, nem igen
díszlő, inkább gyászosan lecsüngő ágakkal, de a kastély mögött
veteményes kertet rendeztek be a virágágyak helyett s a kocsi-udvart
gazdasági célokra használták. Itt szokták a kendert tilólni, a kukoricát
fosztani az asszonyok. Most is már be volt hordva a sok kender az
udvarba, mikor a grófné megjött s a fejvesztett sietségben ott
felejtették a száradó kis kévesátorokat. A grófnő nem találta
kellemetlennek a kender átható szagát s kivánta, hogy az asszonyok ott
dolgozzanak az éjszaki ablak alatt, épen olyan fesztelenül, mintha ő itt
sem volna.
Leskelődni akart utánuk. Kiváncsi volt az emberi titkokra. Zárdai
neveltetése alatt ép oly távol állott az emberektől, mint később, mikor
a társas életben rendkivül belevegyült az élet lázas, zajos forgatagába,
most midőn a magányt meglopni jött le szerelmesével, megnyilt az
érdeklődése az emberi sziv titkai iránt.
Vakmerő tette, hogy engedett sógora rábeszélésének s először életében
szinte nyiltan szökött le a sima, egyenes utról, lázba hozta a vérét és
lelki örvényekbe széditette őt. Huszonhat éves volt s hat évi
házasságából szinte egy napot sem töltött még sem magában, sem egy igazi
férfivel. Miska gróf, az ura, csak a lovai s a szinésznők után
érdeklődött. Hélène grófnő, végre több évi plátói barátság után forró
szerelemre gyult a sógora, László gróf iránt, aki az egyetlen mélyebb
tartalmu, bár sok tekintetben excentrikus észjárásu férfi volt a
közelében.
A parasztasszonyok után való leselkedés egész váratlanul egy eddig saját
maga előtt is titkos tulajdonságát boritotta vérvörös virágzásba: az
érzékiségét. Ha egyedül maradt, most azonnal lement az éjszaki kis
szalonba, ahova az udvarról minden szó behallatszott s a folyton kacagó,
fecsegő, pletykáló s egymással szemérmetlenül ingerkedő asszonyok és
lányok beszéde ugy hatott rá, hogy minden egyes rettentő szó ujabb és
ujabb vérrakétát robbantot föl benne. Szerette volna biztatni őket, de
félt, hogy elijeszti a szabadszáju fecsegőket s szégyelte volna is, hogy
ilyen alantas örömön kapják rajta.
Legjobban titkolta épen a sógora előtt, aki pedig tulajdonképeni oka
volt, hogy lelke megérett erre a titkos bünözésre. Azonnal s örökre
szakitott volna a sógorával, ha az rajtakapja azon a társalgáson, amiben
nemsokára bő része lett.
Volt a kendertörők között különösen egy érdekes lány, akiben annyi
szemérem nem volt mint egy csirkében. A grófnő behivatta. A lány egy
csöppet sem volt elfogódott. Simán és természetesen járt a fény és pompa
s a megfélemlitő idegen környezet között. A grófnő szolgálatába fogadta
s meséltetett vele magáról, a falujáról, a világáról. A lány, Kis Bora,
valóságos iskola, életiskola lett neki. A grófnő eddig sohasem vette
észre, hogy a körülötte élő személyzet emberi anyagból van, s most sem
vette volna észre, de ebben a vad lányban egy önmagával közös nagy
tulajdonságot talált: a kielégithetetlen érzékiséget.
Forró délutánokon és olyan éjjeleken, mikor magában maradt, behivatta
magához Borát s a legkülönösebb társalgás folyt zárt ajtók mögött
köztük, ami valaha grófi hölgy és cselédlány között folyhatott. Bora
nyiltan és a szeméremnek sejtelme nélkül beszélt mindenről, ami őt
érdekelte. S mindent elcsarált, ami el nem mondható csak történt valaha
kis falujokban. S különösen sokat beszélt arról az emberről, aki istene
volt, aki mint az ő beszédéből kitetszett, az egész falu minden nőjének
főfő, izgató, vérforraló bálványa volt.
A grófnő érezte, hogy életében most először forrt föl benne az a vad,
érzéki, oktalan és céltalan buja gerjedelem, amely elfogja és megrázza
az emberi testet és sarkaiból kiveti a lelket. És néha szinte megrémült
már attól, mi lesz, ha csakugyan hatalma alá kerül a paraszt Don
Yuannak.
Izgalmak futkostak keresztül-kasul rajta s mikor parancsot adott
Borának, hogy találkára hivja neki a paraszt hőst, akkor már attól
rettegett, hogy elveszti az egyszerü, primitiv ember előtte a nimbuszt.
S fokról-fokra szállitotta le vele szemben az igényeit, a követelését, a
várakozását s hagyta, hogy visszafejlődjön ő maga a Bora nivójára, s
bámulta a parasztlányt és irigyelte, hogy az szabadon forrongó
érzékiséggel ugy tud beszélni a hőséről, mintha épen az ölében ülne a
kéjek tetőpontján.
Minden csöpp vére felforrt; ha ő idáig tudna emelkedni a nemi szerelem
intenzivitásában!

XVII.
Hétfőn délután az emeleti nagy teremben voltak. A terem ablakai a
homlokzatra nyiltak s a kisded park fái között a falu felé lehetett
látni.
A grófnő a zongora előtt ült s egy Chopin-darabot játszott. Volt némi
eredeti zene-érzéke s nagyuri nembánomsággal holmi változatokat csinált.
Jobban tetszett neki a rögtönzése, mint maga a szerző s belepirulva a
kis erőmegfeszitésbe, szinte ugy érezte, mintha valamit alkotott volna.
A sógora, a Laci gróf mosolyogva hallgatta.
– Brávó! – mondta, mikor a hölgy a maga ingoványos kirándulásából
visszaért a költő szeliden ringó hullámaira.
A grófnő nevetve nézett vissza s valami kis büszkeséggel szólt:
– Jöjjön játszani.
A férfi megingatta a fejét. Olyan jól ült, félig eldőlve a chaise
longueon s oly kellemesen szivarozgatott, hogy nem volt kedve mozdulni.
Meglehetősen hizásnak indult már s az a teliség sugárzott belőle, ami a
lomhaság boldogait jellemzi. Fehér fogai csillogtak, vastag sötétszőke
bajusza volt s gesztenyeszin szakálla hegyesre volt vágva.
– Önben egy mintapolgár veszett el, – mondta a grófnő s elfordult tőle,
skálában futtatta végig az ujjait a billentyükön.
A gróf felállott, ötletek és beszédgondolatok támadtak benne s ez
megmozditotta.
– Mégis csak különös, – mondta lassan, kényelmesen s mégis kissé
idegesen tagolva a szókat – hogy azért szeretünk egy asszonyt, azért
mutatjuk meg magunkat neki, még a legtitkosabb érzéseinket is, hogy a
végén igy félreismerjen, mintha soha sem beszélt volna velünk.
A hölgy gunyosan elmosolyodott s egyet nyujtózott. A karjai formája
csodálatos szép volt. Különben nem volt valami tökéletes szépség. Szőke
haja polgárasszonyosan volt feltéve, az arca friss vizben tisztára
mosva, kendőzés nélkül is piros volt. A szemei kicsinyek voltak és
szürkék, de elevenek s nedvesen csillogók. A szája nagy volt, okos száj,
de ha nagyon gunyosan biggyesztette le, már is két mély ránc gyürődött
két oldalt a sarka mögött. Karcsu volt és lányos termetü, mint a meddő
asszonyok, de hizás tagadhatatlan jelei látszottak már rajta s félő
volt, hogy nemsokára egészen szétmegy ez a csinos test. A gróf megállott
s élvezettel nézte végig az izmok játékát. A hölgy nagyon lengén volt
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Sárarany - 05
  • Parts
  • Sárarany - 01
    Total number of words is 4232
    Total number of unique words is 2034
    30.5 of words are in the 2000 most common words
    43.3 of words are in the 5000 most common words
    50.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Sárarany - 02
    Total number of words is 4180
    Total number of unique words is 2004
    33.8 of words are in the 2000 most common words
    47.5 of words are in the 5000 most common words
    54.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Sárarany - 03
    Total number of words is 4149
    Total number of unique words is 1787
    33.3 of words are in the 2000 most common words
    47.6 of words are in the 5000 most common words
    54.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Sárarany - 04
    Total number of words is 4183
    Total number of unique words is 1925
    33.8 of words are in the 2000 most common words
    46.1 of words are in the 5000 most common words
    52.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Sárarany - 05
    Total number of words is 4128
    Total number of unique words is 1861
    33.8 of words are in the 2000 most common words
    46.6 of words are in the 5000 most common words
    52.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Sárarany - 06
    Total number of words is 4126
    Total number of unique words is 2029
    30.9 of words are in the 2000 most common words
    44.5 of words are in the 5000 most common words
    50.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Sárarany - 07
    Total number of words is 4277
    Total number of unique words is 2005
    30.1 of words are in the 2000 most common words
    43.4 of words are in the 5000 most common words
    50.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Sárarany - 08
    Total number of words is 4289
    Total number of unique words is 1962
    33.5 of words are in the 2000 most common words
    46.6 of words are in the 5000 most common words
    52.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Sárarany - 09
    Total number of words is 4222
    Total number of unique words is 1873
    34.2 of words are in the 2000 most common words
    49.0 of words are in the 5000 most common words
    55.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Sárarany - 10
    Total number of words is 4188
    Total number of unique words is 1804
    32.5 of words are in the 2000 most common words
    45.7 of words are in the 5000 most common words
    52.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Sárarany - 11
    Total number of words is 4400
    Total number of unique words is 1839
    35.0 of words are in the 2000 most common words
    48.9 of words are in the 5000 most common words
    56.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Sárarany - 12
    Total number of words is 4106
    Total number of unique words is 1887
    31.1 of words are in the 2000 most common words
    42.8 of words are in the 5000 most common words
    49.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Sárarany - 13
    Total number of words is 3009
    Total number of unique words is 1474
    35.6 of words are in the 2000 most common words
    47.8 of words are in the 5000 most common words
    53.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.