Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok (1. kötet) - 09

Az varga felesége megsérté ajakát,
Az egerek megrágták fonala bordáját,
Az deákok ellopták ő lánya pártáját, –
Szakgatja orczáját,
Bánatjában urának visszavonta gatyáját,
Eltörte benne az szárát.
Dömötörnek az hugát mondják meghasasúlt –
Szerencséje megvagyon: mert fia megnémúlt;
Vizre vivén szegénynek egyik lova megsántult –
Rajta igen búsult,
Az lovának az lába mert igen megtúrósult,
Az feje megkoszosúlt.
Orsóját elejtette laposfaru Dorkó;
Mit motozsz kebelében te goromba Jankó?
Az én vitéz uramnak ezt megmondja az szajkó,
Bevádol az Markó,
Azt megmondja az Sulkó – reá néz füles Markó,
Kezében egy nagy mankó.
Antal varga ő komját hítta vendégségben:
Én szerelmes jó komám egyél az bélesben!
Komlót főzök estére, ha szereted, eczetben,
Csak egy kis bögrében;
Szép zabzsömlye-kenyérben – igyál reá a sörben
Kit csináltam lópösbül.
Nadrágja megszakadott az sánta Szarkának,
Szabó Györgynek könyörög mint édes komjának:
Varrjad meg nadrágomat – néked adom lányomat,
Czímeres tollamat,
Jövendő vasárnapon keressed meg házomat,
Lássad meg leányomat.
Fölkészüle Szabó György az ő szép népével:
Gyalogokkal, huszárokkal mind fegyveresekkel,
Sántalábu Egyveddel[127] torban f..gó Péterrel,
Súgó Sebestyénnel,
Poroszló Dömötörrel, észvesztő Rafáellel –
Illyen jámbor községgel.
Isten vetne vendéget: papoknak pirossát,
Deákoknak nyakassát, tótoknak talpassát,
Katonáknak farossát, az ráczoknak rosszassát,
Vargáknak varassát,
Barátoknak szurkossát, horvátoknak horgassát,
Lengyeleknek legyessét.
Megnyősztette az pücsök az ő vitéz fiát
Megkérette szunyognak hajadon leányát;
Hogy hivata az prücsök az nagy boldog örömben
Sok jámbor gyermekeket,
Levelekkel egyenként, mind az Mura-mellyékét –
Barátit mind fejenként.
Parancsolá az ptücsök hamar szolgájának:
Vesd hátára az nyerget jól tartott lovamnak,
Szépen irt levelemet vidd el az tar varjunak,
Az borzas csókának,
Trombitáló darunak, az doboló farkasnak,
Az siklósi sólyomnak.
Azután hamar vigyed kapranczi kakasnak,
Kapornyaki kappannak, bihari bagolynak,
Rókamazi rókának, az szegszárdi szarkának,
Szikszói szajkónak;
Komáromi kakukknak, vöröskűi kakasnak,
Szömörei seregélynek.
Annakutánna vigyed vasvári nagy gémnek,
És az egri egérnek, erdélyi öszvérnek,
Pölöskei pöhölynek, verebélyi verébnek,
Az litvai légynek,
Körmendi keselyőnek, kecskeméti kecskének –
Fegyverneki fecskének.
Annakutánna vigyed zábrági[128] szamárnak,
Szörömlyei szecskőnek, az lévai lúdnak,
Az heváti hollónak, én szerelmes szolgámnak:
Sateus Lukácsnak,
És az Bankó Máthénak, az nagyorrú Orbántnak,
Az félszáju Fábiánnak.
– Igen hamar mindezek együtt készülének,
Ajándékot pücsöknek ők szépet szerzének;
Seregekkel, hajdukkal egynihány százon lőnek,
Nagy örömben lőnek;
Az boldog menyegzőben nagyvigan elmenének,
Eszessen köszönének.
Tar varju legelsőben köszöne gazdának
Erős pücsök vitéznek, az örömatyának;
Kezét fogá pücsöknek mint szerelmes bátyjának
És atyjafiának.
Borzas csóka köszöne szunyog szép leányának –
Mint ő édes hugának.
Farola szegény farkas, méne az konyhára,
Néki nagy gondja vagyon az mészárosságra,
Pecsenyeforgatásra, kecskebárány-nyuzásra,
Jó levek nyalásra;
Igen morog szakácsra, – zúgódik az kulcsárra,
Ekképen a sáfárra.
Parancsolok én – ugymond – pücsök ur képében,
Vigadjatok nagy bőven mind szarvasban, őzben;
Szolgabiró én vagyok mast itt az vármegyében –
Egész Erdélységben;
Sok esztendeig voltam kulcsár is én Zömlénben,
Porkoláb Zebernikben.
Balaton vize mellett én főhalász voltam,
Jó Szegednek mezején nemes pásztor voltam,
Az gyulai sik mezőn juhász, hajdúk között is
Igazlátó voltam;
Drávai tótok között – hütös jámborok között
Én igazlátó voltam.
Olvasztott hájjal kentem mindennap torkomat,
Kétszer is meghalásztam egy nap halastómat,
Éjjel nappal juhokkal jól tartottam társomat,
Kecskékkel fiaimat,
Lóhussal barátimat, tehénhussal szolgámat –
Igy töngettem konyhámat.
– Esznek, isznak, lakoznak, fejenként tánczolnak,
Trombitálnak, sipolnak, és igen vigadnak;
Az ifjak is peniglen hegedülnek, lantolnak,
Hajdutánczot járnak;
Az bolhási kis bolha szunyog szép leányával
Ládd mely szép tánczot nyomnak!
Sőt nagy kárt ott vallanak község az örömben,
Mert igen ittanak volt fejenként az sörben,
Másfelől ruhájokat ellopták azonközben –
Vannak erős pörben.
Vadak és az madarak ő nagy kissebbségeket
Panaszolják ekképen:
Néked fejenként mondunk boszut mint gazdának:
Vesd lábára az békót ím az tar varjúnak,
Enni, innia ő néki ne adj mint árulónak
És mint meglopónak.
Ott szabódik, esküszik: – de beszédét nem hiszik
Mint efféle latornak.
Trombitáját ellopta darunak az varju,
Egy szép czifra palástját ő néki ellopta,
Az farkasnak is penig mindenféle marháját[129],
Sólyomnak sólyáját,[130]
Az kappannak kapáját, – az kakasnak kalászát,
Bagolynak félbocskorát.
Az vasvári nagy gémnek gerébjét ellopta,
Az bihari bagolynak ismét egy som-botját,
Az rókának rokkáját, az szarkának nagy sarját,
Pacsirta palástját,
Szajkónak sarkantyúját, az kakukknak kalánját,
Az fürnek ő furuját.
Seregélynek süvegét, az egérnek ővét,
Az verébnek verőjét, légynek legyezőjét,
Az föcskének fegyverét, keselyű keszkenőjét,
Kecskének is kését;
Hollónak olvasóját, az Máthénak mankóját,
Báránynak is lazsnakját.
Félszemü fűzfa mellett bucsut hirdetének,
Kanta-irral az ágnak mind oda csellegnek.
Az kik megcsömörlöttek elmenvén siessenek,
Semmit ne késsenek.
Az kik ennek nem hisznek: ők sem könnyebbülnek,
Az bucsúban sem nyernek.
* * *
Szencsey György dalkönyvéből.

KÖNYÖRGÉS.
– A XVI-ik század közepe tájáról. –
Járulok elődben szerelmes Jézusom,
Az én könyörgésemben.
Ne nézd undokságát én sok bűneimnek:
Fogadj bé szerelmedben!
Mert csak benned vagyon minden reménségem,
Hallgass meg kérésemben;
Te vagy bűneimnek drága áldozatja –
Juttass Atyád kedvében!
Szerelmes szent Atyám, ne vess el előled
Az én gonoszságimért;
Ne utálj meg, kérlek édes Idvözítőm
Sok hitetlenségimért.
Mert tebenned vagyon erős bizodalmam
Bűnöm bocsánatjáért.
Figyelmezzél kérlek én könyörgésemre
Szent véred hullásáért!
Tenéked könyörgök édes oltalmazóm:
Ments ki nyavalyáimból!
Te szent Fölségedtül reám eresztetett
Súlyos nyavalyáimból.
Egyedül csak te vagy ki megszabadíthatsz
Én lelki fájdalmimból;
Benned vagyon Uram – minden bizodalmam,
Ments ki keserüségből!
Vagyon bizodalmam, erős reménségem
Te szent ígéretedben,
Az mellyet te ígérsz és nyilván hirdettetsz
Uram, te szent ígédben.
Minden bizodalmam: erősíts meg Uram
Te szent Istenségedben!
Hogy én bűneimnek bocsánatját vessem
Az te szent érdemedben!
Az te szent igédben prófétáid által
Uram ez hirdettetik:
Hogy valaki hozzád – bűneit elhagyván –
Tiszta szivvel folyamik,[131]
Bűne bocsánatját érdemedből kéri:
Néki megbocsáttatik,
És az boldogságnak szép koronájával
Ő megkoronáztatik.
Néked most könyörgök szerelmes Jézusom,
Az te nagy irgalmadból
Hallgass meg engemet te nagy jóvoltodból
És kegyelmességedből,
Mert ha bűnöm szerént engemet ostorozsz:
Éltem meg nem igazúl;
Mert csak Szent Lölködnek ő vezérléséből
Az mi lölkünk megvidúl.
Dicsérlek tégedet míg itt ez világban
Én életem vezérled;
Te nagy jóvoltodból – irgalmasságodból
Én lelkem igazgatod.
Tégedet áldalak míg ez romlott testben
Én lelkemet megtartod,
És ez élet után az örök életben
Lölköm megkoronázod.
Ezen kérlek téged mennynek földnek Ura,
Királyoknak királya:
Hogy míg ez világban én éltemet tartod –
Szent Lölköd igazgassa!
Hogy így Fölségedet minden életemben
Én lölköm magasztalja,
És te Szent Lölködnek igazgatásából
Te szent nevedet áldja.
Az te Szent Lölködnek ő vezérléséből
Ismerjem Fölségedet!
Szerelmes Jézusom, az te Szent Atyáddal
Dicsérjelek tégedet!
Mert csak Fölségednek szent ajándékából
Tehetem én ezeket;
Tégedet dicsérlek, téged magasztallak –
Ha vezérled lölkömet.
Kiért én örökké tenéked tartozom
Szent nevedet áldanom:
Mert szent Fölségödnek gondviseléséből
Enlelkemet megtartom.
Téged magasztallak: mert csak szent neveddel
Lölkömet bátoríttom,
És az boldogságnak gyönyörűségére
Szivemet édesíttem.
Hajts(d) alá füleid, az mit tűled kérek
Tölts(d) bé nagy irgalmadból!
Ifjuságom utát – vezérld minden dolgát
Te kegyelmességedből!
Hogy én dicsérjelek, és magasztaljalak
Tiszta szivből, lélekből;
Hogy az boldogságnak örömére jussak
Te szent vezérlésedből!
Amen. Finis.
* * *
Csoma-codex. A versfőkben e név rejlik: „István deákh“, azaz Temesváry
István, a ki a kenyérmezei diadalról irt hosszabb éneket is szerzé. Ő
magát többször csak István deáknak nevezi, mint egykorúja Tinódy
Sebestyén Sebők deák-nak. – Nevezetes, hogy a jelen költemény – mely
Balassa Bálint müveinél régiebb – az ugynevezett Balassa-mértékben van
irva, csakhogy középrímei nem oly szabályosak. Ime, e versmérték már
Balassa előtt használtatott, ő csak népszerűvé tette.
T. K.

HALLGASSÁTOK JÓ URAIM…
– Hegedős-ének 1586-ból. –
Hallgassátok jó uraim az mit néktek mondok!
Mert bizonynyal nem kis dolgot tielőtök adok,
Vének, ifjak ezenekbül ti is tanuljatok.
Én beszédem házasnépek ti rólatok lészen,
Az ifjakrul kik vénekkel kapcsoltatnak egyben,
Az papokrul kik ilyekrül gondot nem viselvén.
Dicséretes, köllemetes az házasság rendi,
Mint Istennek szent szerzését ezt ugy köll böcsülni,
Alkalmatos embert erre gyakran köll inteni.
Nem jó – ugymond – az embernek csak egyedül élni,
Paradicsomban az Isten azt mondta Ádámnak –
Azért Évát társul adá az szegény Ádámnak.
Mezételen és tudatlan mind az kettő vala,
Sem aranyjok, sem ezüstjök nékiek nem vala –
Puszta kézzel az nagy kertbül kiűzettek vala.
Megőrizi az Ur Isten az nyomorultakat,
Jóvoltábul látogatja az szükölködőket,
Isten szerint házasságnak adják ő magokat.
Ifjak, kérlek magatokat hogy észben vegyétek:
Mint gyermekded szép olajfa-vesszők, úgy éljetek –
Isten szerint kérlek légyen az ti házasságtok.
Ne tekéntsed vén kofának az ő öregségét,
Nagysok kincset, gazdagságot, magas palotákot:
De megnézzed – miért Isten szerze házasságot?
Ellene vétsz, hidd el bizony, Isten törvényének:
Anyád-korút ha magadnak vészesz feleségnek –
Ifjuságnak szép idejét ha adod kofának!
Nám az erős gyors lovakat ha fogják az hámban:
Az röstökkel, fáradtakkal nem fogják egy hámban –
Mert nem rugják, higyjed, az port kimenet szemedben.
Mint ürgének, gazdasszonynak elöl csak két foga:
Husz esztendős ura vagyon szegény-nyavalyásnak,
Ha nem tudnád – állítanád fiának vén sasnak.
Ti pásztorok, kik az népnek őrállói vagytok:
Nagy gyakorta az népeket errűl ellenzzétek –
Aggal össze leányokat ne esküdtessétek.
Vén-szakállu jó bátyáim, kérlek hallgassátok –
Gyönge testet tapogatni kik igen kivántok:
Az ifjaknak gonoszságra gyakran okot adtok!
Szép leányok titeket is kérlek ezenekben:
Ne bizzatok olyan igen az vén emberekben –
Mert illendőbb ifju legény lenni szerelemben.
Mert az vénnek el köll türnöd nagysok köhögését,
Egyik helyrül az másikra ágyának vetését:
Mint az tőkét emelned köll az ő nehéz testét.
Óh mely nagy, kit vén embernek akarnak eladni!
Ha mint bagoly az szép sólymot társul nem érdemli:
Azonképen az vén ember ifjat nem érdemli.
Az agg ember szintén olyan mint az ravasz róka,
Mikor nőszni készül, kérded: kire van szándéka?
Ő azt mondja: hogy özvegyre van ő gondolatja.
De már akkor leshelyeket ő mind elfutotta,
Nagy-erősen szép leányra vásik az ő foga –
Mert az ki vén: nem fér össze, gyakran köll sompálcza.
Ősz az fejed, turós lábad az régi időtül,
Mint az tőke megaggottál az sok csütörtöktül:
Leányasszonyt véssz magadnak örök-feleségül!
Fogyatkozott vagy erődben és természetedben:
Házastársod penig vagyon ő szép idejében –
Ifjat ha lát: szive vagyon nagy görjedezésben.
Az szerencsét ő alázza, sirván szidalmazza,
Az urának ő halálát nagy örömmel várja:
Mert hörgését – köhögését urának elunta.
Veszedelem gyakran esik ez-illyen nép között
Mert az vének nem keresnek hozzájok illendőt, –
Kitül gyakran ő magoknak nyernek kissebbséget.
Meglássátok magatokban ti menyegzőszerzők:
Torkotokért hogy ti soha ne hizelkedjetek –
Isten szerént hasonlatost egybenszerezzetek!
Magatok is illyetének kérlek ne legyetek:
Kész gazd’asszonyt illetnétek, mégis leányt vesztek –
Az nép között botránkozást higyjétek, szereztek.
Jól tudjátok, hogy papsüveg nem kedves asszonynál:
Annálinkább utálatos az vénség azoknál,
Papsüvegben, – bőrköntösben, leány-nézni ne járj.
Ha te pap vagy: cziframódra magad ne viseljed;
Feleségtek cziframódra magokat kontyozzák:
Piros saru, csillagos fedel immár ő ruhájok.
Mostaniak mindennapra egy-egy köntöst szabnak,
Feleséged deli-módra föl ne ékesítsed:
Mert az nép közt ez dologgal higyjed, nagy kárt tészesz.
Ennyit végre az papokrul szólni nem akartam:
De közöttük én jártomban nagy sok gonoszt láttam,
Énekemben kit köznépnek mastan előadtam.
Az nagy konczra igen nézünk, hogy az mit kaphatnánk,
Sok hallgató bár ne légyen, azzal sem gondolnánk,
Békességes jó-testtartó helyt igen kivánnánk.
Rágalmazás avvagy irigység köztünk kevés nincs:
Az nagy konczra – tafotára ki nem nézne, egy sincs,
Tanítókra gondviselés ő köztök egy szál sincs.
Böcsületes, drágalátos az jó bölcs tanító,
Jövedelmit és ő bérit meg nem fizethetni:
De jutalmát mennyországbul, Istentül veendi.
Kérek én is bocsánatot minden emberektül
Ha valakit megbántanék itt ez kis énekben;
Adja Isten, megrettenjen efféle vétektül!
Az ki szerzé, szive vala igen nagy bánatban
Ezer ötszáz nyolczvanhatban, Bama-püspökében, –
Kinek nehéz: ám búskodjék bátor ő szivében!
* * *
E végtelenül becses és nagyérdekű régi dalt, melyet – mint az aláhuzott
elébbi sorok bizonyítják – még valamelyik vándor hegedős szerzett:
Szencsey György dalkönyve tartá fenn az utókor számára. Bama-püspökében
kifejezést nem értem; „Bama-püspök napján“, vagy „Bama-Püspökiben“ akar
tán lenni? De én sem ily nevü püspököt, sem ily nevü helységet nem
tudok, pedig világosan „Bama“ van irva.
T. K.

MIVESEK LAKODALMA.
– Gajdolja egy hegedős a XVI-ik században. –
Lakjatok vígan,
Igyatok bátran, –
Eja!
Az idő mondja
Gazda kiáltja:
Fusson az bánot
Töltsd az pohárot –
Hej, jo jo jo jo!
Nem vizet adnak
Innia torkomnak –
Eja!
De tarczali bort,
Mézes mádi bort;
Töltsed az pohárt
Ne lássunk több kárt –
Hej, fa la la la!
Meg ne részegülj,
Gőgösen se ülj –
Eja!
Gazda adj innom
Régen kivánom;
Üres erszényem
Mert nincsen pénzem –
Hej, jo jo jo jo!
No, ne bánkódjunk:
De vígan lakjunk –
Eja!
Gazda vigadjunk,
Mind estig igyunk;
Majd lefekügyünk,
El is alugyunk –
Hej, fa la la la!
Reggel ismétlen
Fölkeljünk szépen –
Eja!
Mai lett vétked
Semmi előtted,
Elő ne hozzuk,
Sőt elfelejtsük –
Hej jo jo jo jo!
Kádban ugráló
Csertörő vargák –
Eja!
Izderi Fóri
Büdös gyomrotok,
Nem szükség néktek
Elő jönnötök –
Hej fa la la la!
De tirólatok
Mit mondjunk szűcsök –
Eja!
Pölyhösök vagytok,
Tudom bánjátok,
Megbocsássátok
Hogy mast igy szólok –
Hej, jo jo jo jo!
Vargáknak bátyja
Nem hagylak hátra –
Eja!
Az bikahústul
Kecskefadgyútul
Fénlik az nyaka,
Megnyőtt az hasa –
Hej, fa la la la!
Héj mely szurkos vagy
Lakatos bátya –
Eja!
Kovács bátyáddal
Talám nem régen
Jöttél az kohóbul
Sz...s fortélybul –
Hej, jo jo jo jo!
Tetves borbélyok
Mely rútak vagytok –
Eja!
Mely czifrán jártok,
Kevélyek vagytok,
Hetykére vágytok
Nagy fönnyen szóltok –
Hej, fa la la la!
Csiszárok rátok
Mast szépen szólok –
Eja!
Hogy ti is mastan
Ajándékoznátok
Kardokkal engem
Fölruháznátok –
Hej, jo jo jo jo!
Mívetek ékes
És igen kedves –
Eja!
Mert nagy-szép-fényes,
Pogányon éles:
Kitül rémülés
Hamar nekik lesz –
Hej, fa la la la!
Kevély ötvösök
Rám hallgassatok –
Eja!
Miként az üstöt
És az aranyot
Megolvasztjátok:
Igy sokat loptok –
Hej, jo jo jo jo!
Bezzeg nevetek
Szabók már nektek –
Eja!
Mert kicsinyenként
Ti sokat loptok,
Pokolban mentek
Ha meg nem tértek –
Hej, fa la la la!
– Mastan nem szólok
Többet rólatok –
Eja!
Kinek mit szóltam:
Csufságbul[132] mondtam,
Megbocsássátok
Kik mast itt vagytok –
Hej, jo jo jo jo!
Mastan rólatok
Ti menyegzősök –
Eja!
Mondok újságot
Kit ma hallotok –
Ti ne bánjátok
Sőt vigadjatok –
Hej, fa la la la!
Az menyasszonynak
És vőlegénynek –
Eja!
Vonjanak hajnalt
Gyönyörű nótát,
Adják meg módját
És ő jutalmát –
Hej, jo jo jo jo!
Az menyasszonyért
És szolgálóért –
Eja!
Tartozik csókkal
Kedves játékkal,
És egy szép tánczczal,
S egy pohár borral –
Hej, fa la la la!
Nyoszolyó- asszony
Dolgához lásson –
Eja!
Az mézes borra,
Vajban sült fánkra
Légyen nagy gondja
Mert minden várja –
Hej, jo jo jo jo!
Szakácsasszonyok
Ne pazolljatok
Eja!
De barátságot
Vélem tegyetek:
Étkekkel engem
Mast jól tartsatok –
Hej, fa la la la!
Azért szép móddal
Dolgunkhoz lássunk –
Eja!
Tyukot, malaczot,
Mindenféléket
Szép szerszámokkal
Jól megvajazván –
Hej jo jo jo jo!
Vőfény, tisztedet
El ne felejtsed –
Eja!
Az fönnszólásra,[133]
Gazdálkodásra,
Pohártöltésre
Vigyázz mindenre –
Hej, fa la la la!
Ez kis énekem,
Vele személyem –
Eja!
Noha kedves volt:
Add meg jutalmát –
De nem nyakcsapást:
Hanem mézes bort –
Hej, jo jo jo jo!
* * *
Szencsey György dalkönyve. E régi hegedős-ének ugy látszik még a XVI-ik
századból, vagy legfölebb a XVII-ik század elejéről való. Élénk humora,
sajátságos verselési modora, s tárgya rendkivül érdekessé teszik. Az
imént eléfordult „pazorlljatok“ szó = pazarljatok, pazaroljatok.
T. K.

„AZ ISTEN BÜNTETI AZ HITETLENEKET…“
– Töredék a XVI-ik századból. –
. . . . . . . . . . .
„. . . . . . . . magtalanok
Az kik megtettétek: ne gyümölcsözzetek;
Az tüzes párnákon örökkén üljetek,
Skorpiókkal együtt egy ágyban háljatok.
Az varas békák szopják emlőtöket,
Az fekete bakok rugdoznak tikteket,[134]
De hiszem azok is mind ördögök lesznek,
Véghetetlen kinnal örökkén kinoznak.
No hasonlóképpen ember rágalmazók:
Ördög országára tüzes küvet rágni,
Tüzes kemenczében örökkén kapdozni,
Tüzes tajtékokat ottan fogtok turni.
Én többet nem szólok pokolnak kinjárul;
Ez kicsiny versekbül ti megérthetitek:
Melly rettenetesek pokolnak kínjai –
Az kik meg nem tértek az ti Istentekhez!
No hát minden ember magát eszre vegye:
Az örök életet hogy el ne veszesse!
Kérlek, hogy légy jámbor az te életedben,
Hagyd el bűneidet, térj meg Istenedhez!
Dicséret, dicsősség légyen az nagy Urnak,
Vigyen bé minket is az örök életben;
Az ő Szent Fiának nagy áldozatjáért
Az örök életet adja elnyerhetnünk! Amen.
* * *
Szencsey György dalkönyve tartá fenn e töredéket, mely bizonyosan
valamely régi hegedős feddő énekéből való. Szencsey codexéből itt két
levél ki van szakadva: erre esik a jelen vers első, tán lényegesebb
része. Czimét a költeménynek a könyv „tartalma“ megőrizé. Verselése oly
ódon, szórakásai oly azonszerüek Tinódyéival, hogy e versnek kétségkivül
az ő korából, a XVI-ik század közepe tájáról kell erednie. –
T. K.

„ÉDES VIGASZTALÁS
az bűnnek nehézségi alatt.“
– A XVI-ik századból. –
Mennybéli Ur Isten
Hallgass meg engemet
Az én könyörgésemben!
Ne hagyj el engemet
Ily nagy nyavalyámban,
Tekints meg szükségemben.
Az nagy bánat miatt
Már adj vigasságot
Az én nagy bús szivemben,
Az te Szent Lölköddel
Vigasztalj meg kérlek
Én keserüségemben!
Mert nám teljességgel
Elhagyál engemet
Az én nagy szükségemben;
Valjon Uram Isten
Már kihöz kiáltsak
Az én nagy inségemben!
Ugyan megutáltál
Látom, bűneimért;
Itt az én életemben
Már minek örüljek
Ha semmi jó nincsen
Nekem az én szivemben?!
Nagy búval, bánattal
Eszem kenyeremet:
Mert nincsen vigasságom;
Vigasságom helyett
Bánatom érkezett, –
Vagyon szomoruságom.
Mind éjjel, s mind nappal
Az sátán-ördögtül
Vagyon én nagy bántásom.
Mert igen elhagyta
Te kezed munkáját, –
Vagyon nagy jajgatásom.
Jól tudom micsoda
Okai legyenek
Én nyomoruságimnak:
Mert az álnok világ
Hizelködésinek
Hittem, csalárdságának;
Az ő szép szavának,
Sok ajándékának –
Kik nekem bút hozának!
Engemet mindenben
Ez világ kedvelle…
Jaj, ím miben hozának!
Jaj nekem bűnösnek
És gyarló embernek:
Ha rajtam nem könyörülsz!
Az én nagy bűnömért
Hatalmas Istenem
Nekem meg nem kegyelmezsz!
Soha nem lehet igy
Nékem vigasságom
Hogyha bűnöm szerént versz;
Már minek örüljek
Fölséges Ur Isten
Hogyha velem jól nem tészsz?!
Hova legyek Uram
Ha elhagysz engemet?
Kihöz hajtsam fejemet?…
Föld kerekségében
Sohul nem találom
Kire bizzam fejemet!
Nincsen itt ez földön
Ki elvenné rólam
Az én sok bűneimet;
De nagy félelemmel
Te hozzád kiáltok:
Hallgasd meg kérésemet!
Im mint nyomorodám
Hatalmas Istenem
Az te ostorod miatt:
Mert elfogyatkoztam
Az én életemben
Én sok bűneim miatt.
Az én reménségem
Már elfogyatkozott
Ő csalárdsága miatt, –
Kiért az én szivem
Mint az megszáradt föld
Ugyan elhasadozott.
Hova legyek immár
Hatalmas Istenem
Ily fogyott életemmel?!
Mert lám sokszor Uram
Hozzád felkiálték
Keserves beszédemmel:
Miért nyomoríttál meg
Én édes Istenem
Most ez keserüséggel?
Mit használok immár
Itt ez világ szerént
Bujdosó életemmel!
Óh miért te Uram
Ennyi sok ideig
Az te szent szömélyedet
Reád nem fordíttád
Kegyelmességedből
Az te kegyességedet?
Én sirásim előtt
Elfordíttád Uram
Az te szent füleidet;
De ha meghallgatnál –
Megvigasztalhatnád
Az én nagy-bús szivemet!
Ne utáld meg Uram
Én sok bűneimet
Számtalan esetimért:[135]
Mert méltónak vallom
Mindenkor magamat
Ezen undokságimért
Az megbüntetésre,
És fölsörkentésre
Az én kényességimért.
De nem vetsz el Uram
Szent szemeid elöl
Az én érdemem szerént!
Ezen kérlek téged
Mennynek földnek Ura
Királyoknak királya:
Hogy míg ez világban
Éltemet kivánod:
Azt csak Szent Lölköd birja!
Minden dolgaimat
És én utaimat
Szüntelen igazgassa, –
Hogy te szent nevedet
Hozzánk jóvoltodért
Én lelkem magasztalja!
Ne bánkódjál lölköm,
Ne hagyd el magadat
Nagy keserüségedben;
Óh én édes szivem
Mit kesergess engem
Ily igen életemben?!
Hagyd el az bánatot,
Végy nagy vigasságot
Az hatalmas Istenben!
Az nagy bánat helyett
Adjon jó örömet
Az Szent Lélek Istenben!
Dicsőség teneked
Magasságban Isten,
Királyoknak királya!
Dicséret mondassék
Neked Krisztus Jézus
Minden uraknak Ura!
Ezekkel egyemben[136]
Szent Lélek Ur Isten –
Mi lölkünknek világa!
Teljes Szent Háromság
Egy bizony Istenség
Az örök boldogságban.
* * *
A Csoma-codexből. A homályos borongás, mély buzgóság, vezeklés, Istenben
való megnyugovás, ugy maga a versmérték – minden a Balassa Bálint korára
emlékeztet; azonban lehet, hogy ez ének pár évtizeddel még régiebb,
mivel Balassáéinál verselése fejletlenebb, s nagyon hasonlít az elébb
közlött István deákéhoz; lehet hogy szintén Temesváry István irta, a
codexben is egymásután következnek. Nyelvezetök is igen egyforma. Több
helytt szép emelkedettség van benne, s végstrophája különösen szabatos
és szép.
T. K.

ÉNEK A RÉSZEGSÉGRŐL.
(„Cantio de ebrietate.“)
– Hegedős-ének a XVI-ik századból. –
Kénszerítem elmémmel rythmus-hozó Pallást:
Hogy hozzon verseivel egynihány szép szóllást,
Tegyen az részegségrül egy kis prédikállást,
De félek némelyektül halljak ily csufolást.
Öröm-böröm nótáját áldott misemondást
És egy kis praecátiót de azt is sólyomást;[137]
Egy kis tisztet, nem adnék azon credentiát:
Az jó teli pohárbul kevés jó praegustát.
Ösztövér pecsenyével környül huzott nyársot
Nem adnék, mert hasamban azzal tennék némulást:
Éhség miatt nem tenne annyi sok korogást,
Az torkom is épülne, nem látna száradást.
Elhittem, hogy nem adná azon pohárhajtást
Atyjával az Bacchusnak gyakor társolkodást:
Mert nem szokott az borbul mértékletes ivást,
Száradt torka röttegi szörnyü rút szomjuzást
Örvend, tapsol, szereti csak az hajtogatást,
Egy pohár bort meginnia – de nagyobbat kér mást,
Bőven hinti beszédét, mint folyó kutforrást –
Kiván akkor társának bőséges áldomást.
Sőt ereje fölött is igér sok szolgálást,
De meg annakelőtte hántorgatja az hárst,
Arat: noha füvében látja az aratást –
És éretlen korában kaszálgatja az sást.
Idejének előtte tészen sok fogadást,
De ha kéred: azt mondja, megunta az szántást,
Nem szoktam, nem tehetem az vassal kapálást –
Tenyerem sanyargató kedvetlen kaszálást.
Inkább tészek máskor is veled egykét ivást,
Megüzöm vörsönt veled billikommal ivást:
Mint engem fárasztanak kapáddal röst munkást!
– Tészen fogadásával ily visszahajgálást.
Sőt tallérral ingerli, forinttal az csaplárt,
És nagy-bátran igéri az bőven solválást:
Másnap ha megtekénti az fölmetszett rovást –
Nem igen kedvelheti az egyszer fogadást!
Tetszik, és emlegeti az megtöltött pohárt:
Mert az duskás[138] ivásbul nem akar vallni kárt,
És nehezen viheti lábát mint az mozsárt –
Elkerüli az tisztát, megheveri az sárt.
Vén bátyám is ifjunak jelengeti magát
Elesik egynihányszor míg éri az szállást,
Tészen ott beste-lélek! köszönetet[139] áldást, –
Az szegény is az boron fölemeli szavát.
Az utczán egy fillérért elmondja nótáját,
Mint röpülni akarna: ugy terjeszti karját,
Nem szánja szényi[140] követ, verten veri lábát –
Illyen szókkal illeti, taszigálja komját:
Huj! hallod-e jó komám, ha elfogy pénzünk is:
Bizony jó bor! megigyuk ezen az csuhát is,
Reá vessük zálogban az gabaniczát is –