Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok (1. kötet) - 05

Total number of words is 3574
Total number of unique words is 1948
24.0 of words are in the 2000 most common words
35.4 of words are in the 5000 most common words
40.8 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
Felköté érettünk Kádár István kardját –
Óh jaj! mely kevéssé forgatá szándékját!
Most ímé hirtelen esék változása,
Midőn küldék őtet Szakó[75] oltalmára,
Újfaluhoz szállott tatárok tábora,
Ott leve Kádárnak utolsó csatája.
A sereget pedig felszóval biztatja,
Mondván: vágjuk által a tatárt a síkra,
Ezentúl Borossnak elérkezik hada,
Ujfalunak is majd megsegít hadnagya.
A vizen mindjárást több tatár érkezék,
Kádár vitézmódra velök megütközék,
Hátul a seregek eszekbe nem vevék,
Hogy másutt a vizen több tatár érkezék.
Fölemelé Kádár szemeit az égre,
Mondván: „Uram Jézus, légy segítségemre!
Nossza jó katonák harczoljunk két kézre,
Mert nem látok embert jőni segitségre!“
A zászlótartónak felszóval kiálta:
„Vidd el fiam, vidd el a zászlót más utra!
Hogy el ne veszszen mind urunk kevés hada,
Mert Magyarországért meghalok én még ma!
Kiontom véremet én szegény hazámért,
Ezennel meghalok édes nemzetemért;
Nem szánok érette bizony ontani vért,
Mert én a Kristustól veszek jutalmat s bért.“
Tatár a nyilvesszőt mint a polyvát szórja,
Még is ugyan villog, forgódik két karja,
Huszszor a táboron magát általvágja;
Néz az ellenség is, dolgait csudálja.
De hogy fárasztatott nyilak erejével,
Mégis mind halálig hegyes tőrrel öklel,
Omlik a sok tatár előtte sereggel;
Azért bucsuzását bizta rám ily renddel:
„Elsőben végbéli szives akaróim,
Füleki, putnoki, szécsényi rokonim,
Nógrádi, palánki, gyarmati társaim,
Diós-győri, ónadi, szendrei barátim.
Kikkel az alföldön sokat sanyargottam,
Sok deret, hideget, meleget kóstoltam,
Sokszor a tatáron szerencsét próbáltam, –
Már Isten hozzátok, tőletek megváltam!
Végekben lakozó sok főkapitányok,
Kik engemet kincscsel gyakran ruháztatok,
A kincsért éntőlem törököt vártatok –
Már elmult, éntőlem többet nem várhattok!
Széki Péter, a ki buzgó szeretettel
Ugy valál énhozzám, mint test a lélekkel:
Megbocsáss az egész szendrei sereggel,
Ha voltam hozzátok valami vétséggel!
Mint atya magzatit, engem ugy szerettél,
Hibás dolgaimról gyakran megfeddettél,
Sok jó akarattal voltál, mind fizettél,
Isten boldogítson, engem megbecsültél!
Pap János Diós-Győr vitéz kapitánya
Kik én életemnek voltatok hasznára:
Látjátok halálnak akadtam horgára,
Titeket is hivlak lelkem oldására.
Mezei hadaknak főelőljárói!
Urunk mellett holtig forgódó urai,
Hajduvárosoknak kapitány s hadnagyi,
Mind megbocsássatok urunk sok hadai.
Ha addig, a midőn köztötök lakhattam
Számtalan csatákban véletek forgottam,
Hogyha személyteket miben megbántottam,
Megbocsássátok, mert én is gyarló voltam.
Nagyságos, nemzetes, édes fejedelmem,
Kinek hópénzével keveset élhettem,
Nagyságod is megvált bizonnyal éntőlem,
Ezért nagyságod is megbocsásson nékem!
Ha én az országért nem vitézkedhettem,
Arról mind az egész országot követem!
Nagy hatalmas Istent szivem szerint kérem:
Vitézeket adjon jobbakat helyettem!
Jó vitéz barátim, ha néktek vétettem,
Nem akaratból is ha kit megsértettem,
Ellenségnek földén véletek hogy türtem:
Megengedjetek, ha ti néktek kárt tettem.
Immár jó vitézek! az Istenre kérlek,
Hogy a mint én éltem, ti is úgy éljetek:
Sok szegény árvákon essék meg szivetek, –
Ne légyen a magyar soha ellenségtek!
Hogyha valakitől valamit elvettem,
Vagy a szegényeken erőszakot tettem:
Bátor holtom után légyen átok nevem,
És Isten előtt is adjon számot lelkem!
Ezzel is én bizony méltán kérkedhetem,
Hogy én a Krisztustól drága hópénzt vettem.
Melynél soha többet nem várhat én lelkem; –
Hórul hóra nem fogy már az el éntőlem!
Hol a szent gyürűket ujjaimban rakták,
És a szent koronát a fejembe nyomták,
Lelkemet a Krisztus székében állíták,
„Szent, Szent!“ kiáltással nevemet felirták.
Szabó Pál, szerelmes édes kenyeresem,
Kit a hadnagyságra jó szivvel emeltem:
Tedd a sirba kérlek, meghidegült testem,
Honnan előkéri Krisztus, én elhiszem.
Mely nehezen esik tőled megválásom,
Azt ki nem mondhatom, mert nincsen szólásom,
Nem lehet te veled tovább maradásom,
Mert Krisztussal lészen mennyben az lakásom.
Nem kérlek, engemet hogy vigy messze földre
Ama czifra, pompás temető helyekre:
Hanem hol kiomlott testemnek a vére,
Ott légyen csak közel eltemető helye.
Ámbár a vadak is testemet megrágják,
Hollók és farkasok velőmet kiszivják:
Itéllet napjára mert elölállítják,
S ama reménységre ismét feltámasztják.
Nem nyújtom már tovább én bucsúzásomat,
Látjátok, holtomig tartám regulámat;
Kövessétek, kérlek, az én nyomdokomat,
Ha akartok mennyből venni koronákat.“
Ez éneket a ki rendelte versekben:
Vitéz Kádár Istvánt kesergé szivében,
Csak alacsony sorsú gyenge értelemben,
Ha nevét keresed: nézzed a versekben!
Dicséret, dicsőség légyen az Istennek!
Fogja fel még pártját a magyar nemzetnek,
Legyen őrizője minden hiveinek,
Mondjunk dicséretet az ő szent nevének!
* * *
E nevezetes költemény, melyben a hazaszeretet több helytt oly gyönyörűen
nyilatkozik, Erdélyi Népd. Mond. I. kötetében is közöltetett ugyan, de
fölötte hibás kézirat után. A jelen közlésnek majdnem minden versszaka
eltér az Erdélyi közlésétől. Én közleményemet a nemzeti muzeum
kézirattárából merítém, hol többszörösen megvan, mégpedig
legszabatosabban hung. oct. 74. L. Ez egy füzetke, melly 1789-ben
nyomatott „a régiségekben gyönyörködők kedvekért“. – E költeményről
bizton hiszem, hogy 1660-ból származik. Ekkor történt ugyanis II.
Rákóczi György erdélyi fejedelem veszedelme, s a hozzá hiven ragaszkodó
hajdu- és nyírségi városok fölégetése a törökök és tatárok által.
Kádárról ez mondatik:
„Elhagyá érettünk a felföldnek partját
Hogy meghallá itten magyarok romlását.“
A szinhely tehát az alföld vala: melyből akkor Bihart, Szathmárt,
Szabolcsot, a Hajduságot stb. Rákóczi birá. Mégjobban tájékoz bennünket
a Szakó (Szakoly) név, a mely Szabolcsmegyében fekvő hely neve. Ujfalu,
hol Kádár elesett, vagy a Szabolcsmegyében fekvő ily nevü helységek
egyike, vagy a szintén közeli Berettyó-Ujfalu. – Diós-Győr, Ónad,
Szendrő, melly helyektől Kádár bucsuzik: szintén a Rákóczi várai
valának. De emlegeti bucsujában magukat a hajdu városi kapitányokat s
hadnagyokat is, (24-ik stropha), ez is eléggé világosan igazolja
véleményemet, melyet tökéletes biztosságra emel az, hogy Kádár
fejedelmét a vers folytán mindig „fejedelmünk“ és „urunk“, de sohasem
„királyunk“ néven emlegeti, a 26-ik strophában pedig nyilván mondja:
„Nagyságos nemzetes édes fejedelmem…
Nagyságod is megvált bizonynyal én tőlem –
Ezért nagyságod is megbocsásson nékem.“

A nagyságos fejedelem, s nagyságod czím az erdélyi fejedelmeké vala. – A
Hajduságot, Nyirséget, úgy Szakoly és Berettyó-Újfalu vidékét pedig
tatár- s török had, az erdélyi fejedelmek közül csak II. Rákóczi György
alatt rohaná meg. Teljes bizton merem tehát e költemény fölé az 1660-ik
évszámot irni. – A versfejekben a szerző nevét – daczára az utolsó
előtti stropha figyelmeztetésének – hiába keressük.
T. K.

RÁKÓCZI LÁSZLÓ BÖRTÖNI ÉNEKE.
– 1662. –
Püspök városában mihelyt bészállottam
Gyönyörű hadamnak trombitát fútattam,
Az váradi basát vendégségbe híttam –
Kit nagykeservesen bizony megsirattam!
Az váradi basát vendégségbe híván
Háromszáz legénynyel igen megcsufolván,
Az váradi kapun hogy menni akartam –
Igen kezdék vágni, népem kardra hányni.
Mi dolog Istenem, hogy vágják népemet?…
Nem látom már tovább én feleségemet,
Nem látom már többet szép gyermekeimet;
Egy felül az basa fogja két kezemet;
Más felül az török kötözi testemet.
Mi dolog vitézek, hogy engem kötöztök?
Talám nem vétettem én soha tinektök!
Meg is gyalázzátok a császárnak hadát;
Én soha nem véték az magyar nemzetnek.
Csak az magam hada volt nékem eladóm;
Te is pogány török: mért vagy elárulóm?!
Essen meg szivetek, lelketek sorsomon:
Hogy az magam hada volt nékem eladóm.
Jaj biz’ azt hirdetik, hogy szabadon járok –
Jaj, szabadon járok?… de bizony rab vagyok!
Gyengén tartott orczám bizony meghervadott,
Gyengén tartott testem igen eltávozott.[76]
Uri méltóságom jutott szolgálatra,
Én szép állapotom tőlem elmarada,
Az én vigasságom tőlem eltávoza,
És az én szivem is meghomályosoda.
Rákóczi-nemzetből legkissebbik urfi:
Szép Rákóczi Ferencz, kedves csemetéim –
Isten már hozzátok gyönyörű cselédim!
Nem láttok már többé én édes gyermekim!
Az Magyarországban volt énnékem hirem,
Szép Rákóczi László vala az én nevem, –[77]
De az magam nyája mint eladott engem!
Mint eladott engem az legjobb vezérem!
Ezer hatszáz után hatvanhetedikben
Kisasszony havának harmadik hetében
Irám ez verseket keserüségemben
Váradi tömlöcznek setét fenekében.
* * *
Nemz. muz. kézir. hung. quart. 173. VIII. Gróf Rákóczi László, Rákóczi
Pál országbirónak, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem testvérének fia,
Zrínyi a költőnek barátja és bajnoktársa, Spangár krónikája szerint
1662-ben, Kazy szerint pedig 1664. június havában Várad várának
kapujában a törökök ellen vitézül harczolva elesett. Azon merész
vállalatot kisérté még, hogy bizonyos számu bátor hajdujával országos
vásár alkalmával – hihető, álruhában – behatolt Váradba, s a várat el
akará foglalni, azonban hajdui a vásárt fosztogatni kezdék, a sátrakat
felgyújták: s ez által a törököknek elárulván jelenlétöket: a túlnyomó
török erő által nagy részben levágattak, elfogattak. – A jelen vers
szerint Rákóczi nem esett el – mint Kazy és Spangár állítják – hanem,
talán megsebesítve elfogatott, s börtönben tartaték. Rákóczi Ferencz
alatt – kitől szerző bucsúzik – valószinüleg unokaöcscsét, az akkor még
gyermek I. Rákóczi Ferencz erdélyi választott fejedelmet érti.
Az utolsó versszak első sorát:
„Ezerhatszáz után hatvanhetedikben“
Jankovichnak gyakran hibázó másolója alkalmasint roszul olvasta, s
tévesen másolá le az eredeti régi iratról, e helyett:
„Ezerhatszáz után hatvankettedikben“
a mely évszám Spangár közlésével egyez; mert Rákóczi váradi támadása az
1664-iki vasvári békekötés után (1667-ben) nem is történhetett; – ezért
tüztem a vers homlokára az 1662-iki évszámot. Az volna még föltehető,
hogy R. L. habár 1662-ben, vagy – Kazy szerint – 1664-ben fogatott is
el: de börtönben tartatott még 1667-ben is, midőn a jelen verset irta –
vagy irták nevében; úgyde ily hosszas rabságának történetkönyveinkben
semmi nyoma, miután őt a törökök elfogatása után csakhamar kegyetlen
módon megölték. Maradok tehát az 1662-ik év mellett.
T. K.

RÁKÓCZI LÁSZLÓRÓL.
(Ugyanaz, ujabb kidolgozásban.)
Püspök városába midőn bészállottam,
Gyönyörű hadamnak trombitát fuvattam,
A váradi basát ebédre hivattam –
Mellyet keservesen bezzeg megsirattam!
A basa is engem vendégségbe hiva:
De tettetésével igen megcsúfola;
Hogy század magammal a kapun bémentem
Igen kezdé vágni s kardra hányni népem.
Mi dolog Istenem, hogy vágják népemet?!
Nem látom már többé sok szép seregemet!
– Egy felűl a basa fogá jobb kezemet,
Másfelűl a loboncz kötözi testemet.
Mi dolog vitézek, hogy engem kötöztök?
A király hadának én soha nem vétek!
Sőt Magyarországban oltalmazom őket –
Az engem gyülölő német seregeket.
– Sokan azt hirdetik, hogy szabadon járok:
Pedig dehogy járok! most is csak rab vagyok;
Így piros két orczám igen elhervadott,
Kényén tartott testem szolgaságra hágott.
Uri méltóságom rabszíjjakra jutott,
Boldog állapotom tőlem elmaradott,
Azért fényes napom béhomályosodott –
Hogy nagy uraságom így alacsonyodott!
Rákóczi-nemzetbül származott gyermekem
Édes-kedves fiam, Rákóczi Józsefem!
Istennek ajánllak jeles urfiaim
Valakik hol vagytok szerelmes magzatim!
Szép udvari népem, gyönyörű cselédim:
Lássátok, szánjátok keserves inségim!
Nektek is azt mondom kedves hiv jobbágyim:
Istennek ajánllak én édes hiveim!
– Egy ezer és hétszáz tizenkettődikben
Kisasszony havának második hetiben
Irtam ez verseket nagy keserüségben,
Újheli tömlöcznek setét mélységében.
Uram, már elvettem a mit nekem adtál,
Szenvedem a sorsot a mire juttattál:
Ne hagyj így sínlődni, jőjj el édes Atyám!
Hozd el végső órám, add meg szép koronám!
* * *
Horváth Ádám 1813-ban összeirt kézirati népdal-gyüjteményéből. (A magy.
akadémia kézirattárában.) A jelen versió, mint mindenből látható,
újabbkori; az utolsó versszak nyilván meg is mondja, hogy egy újhelyi
rab készítette 1712-ben, kétségtelenül Rákóczi Lászlónak az imént
közlött énekéből. A „loboncz“ szó is későbben, tudniillik 1670-ben
keletkezett, tehát nyolcz évvel Rákóczi László halála után. Rákóczi
József – kit e vers emleget – II. Rákóczi Ferencznek Bécsben fogva
tartott idősbik fia volt; ezt is nyilván az 1711-iki események befolyása
alatt tette a versbe ennek 1712-iki átalakitója, az elébbeni régibb
közlésben álló Ferencz (hihetőleg I. Rákóczi Ferencz) helyett, a maga
korához akarván müvét lehetőleg idomítani; holott 1712-ben Váradon már
rég nem székelt török basa, s a rég elvérzett Rákóczi Lászlónak hamvai
már nagy ideje a honi földdel valának vegyülve. A műnek ezen a későbbi
korhoz idomítani akarását látszik tanusítani az újhelyi tömlöcz nevezete
is, az elébbi énekben levő váradi tömlöcz helyett; tudjuk ugyanis, hogy
II. Rákóczi Ferencz 1701-ben a német-újhelyi tömlöczben raboskodék. Vagy
e névösszetalálkozás csak véletlen volna? –
T. K.

RÁKÓCZI SÁMUEL.
(Ugyanaz, más hagyomány szerint.)
Püspök városába – hogy bémentem vala,
Nem sokad magammal – csak század magammal:
A váradi basa – vendégségben hiva;
Egy cseppet sem késtem – csakhamar elmentem.
Mikoron bémentem a város kapuján,
Mikoron bémentem a város kapuján:
Egyfelül a basa fogá jobb kezemet,
Másfelül a pogány kötözi testemet…
Mi dolog vitézek, hogy engem kötöztök?
Mi dolog vitézek, hogy engem kötöztök?
– Talám azt tudjátok, hogy én rab nem vagyok?…
Héj, ha azt tudnátok: térdig vasban járok!
Megüték a dobot a piacz közepén,
Megfuvák a sipot a torony tetején:
Urak sallangosa Rákóczi Sámuel
Uri méltóságod szolgaságra vál el!
Kényén tartott tested térdig vasban hever,
Kényén tartott tested térdig vasban hever.
Ha a tenger vize mind ténta volna is,
Valamennyi füszál mind penna volna is:
Mégsem irhatná le kinjai sokságát,
Mellyekkel emésztik szegényt, ő Nagyságát!
* * *
Horváth Ádám említett gyűjteményéből. Világos, hogy ez is csak a Rákóczi
László tragicus végéről szerzett ének variatiója, daczára a Sámuel
névnek, miután történelmileg constatirozva van, hogy a váradi eset
Rákóczi Lászlóval – nem Sámuellel – történt. Különösen érdekes a jelen,
ugylátszik az elsőnél nem sokkal újabb versio végstróphájáért, mely a
többiben hiányzik, s mely Rákóczi Lászlónak kinos kivégeztetéséről
emlékezik; R. L. ugyanis némely krónikás állitása szerint
fölnégyeltetett, mások szerint kerékbe töretett a törökök által. – A
három variansköltemény szépen kiegészíti egymást.
T. K.
=Utólagos jegyzet= „Rákóczi László börtöni éneké“-hez. Csak most, midőn
már a czimzett ének ki van nyomva, jelent meg a „Győri Régészeti
Füzetek“ II. kötetének IV-ik füzete, melyben Botka Tivadar Rákóczi
Erzsébetnek, Rákóczi László leányának 1698 jan. 1-jén kelt, s a
kis-tapolcsányi kórházat illető alapitvány-levelét közli; ebben ez is
áll: „Item magam tettem hozzá azon nap, a midőn Istenben elnyugodott
édes atyám gróf Rákóczi László 1662 Várad alatt a török által a
keresztyénségért kiontotta vérét és ugyanottan vitéz módon lött halála,
az ő Nagysága lölkéért Szent-László napján adatik nekik (a kórház
szegényeinek) egy ebéd.“
Ime tehát tökéletes igazam volt, midőn Rákóczi László elestét 1662-re
tettem; a jelen adat minden kétséget eloszlat, miután a kegyeletes árva
csak jól tudhatta apja halálának évét.
T. K.

FEGYVERT S BÁTOR SZIVET…
– A XVII. század közepe tájáról. –
Fegyvert s bátor szivet kell annak szerzeni
Az ki hazájáért kész harczot próbálni,
Élet s halál között szerencsét keresni,
Kard, sürű lövés közt nem kell semmit félni.
Világ előtt szégyen hazánk pusztúlása,
Minden csata nélkül magyarnak romlása;
Nagyhirű nemzetnek prédára hullása,
Török dandároknak könnyen kóborlása.
Kevés békességhez, melylyel csak hiteget
Az török bennünket, s magához édesget
Ne bizzunk: mert mutat romlandó üveget,
Vagy édes méz alatt nyújt keserű mérget.
Zászlód alá hazám, kérd, jőjjön magyar Márs
Pusztító had ellen ki légyen veled társ;
Mert már hónnyod alatt alig maradt az árs, –
Félek rajta, hogy te öved ne légyen hárs![78]
Szállj ki hát álmodból, még pihenést vehetsz,
Fogj fegyvert markodba, szabadulást nyerhetsz,
És bánatos ködbül majd örömre mehetsz –
Föltett szándékodban kivánt véget érhetsz.
Imhol sok bestia ellened kardot vont, –
De ha serénséged tunyaságot elront:
Sok zászlós kópiát holdjával öszveront,[79]
Rendelt[80] csoportokat szaggatva széjjelbont.
Virtus még közűlünk szintén ki nem szakadt,
Noha sok muszurmány[81] bátorságra fakadt:
Sokszor magyar miatt török had megapadt –
Most is éles kardunk hüvelyben nem ragadt!
Zászlót magyar vitéz! Tőlünk ily jót kíván,
Induljunk meg immár kedves hazánk kárán;
Ne hagyjuk töltözni pogányt magunk javán,
Példát kész mutatni egy vitéz magyar bán.[82]
Ha magyar kard pogány karddal összecserdül, –
Jól fordúl az koczka: szerencsénk is perdül;
Bánatban bús elménk örömre fölzendül,
Vitézségünk miatt pogány füle csendül.
Igy jön meg hazánknak régi szabadsága,
Bánat, siralomnak öröm lesz váltsága,
Elpusztult földünknek lehet orvossága –
Igaz magyarságnak csak ez kivánsága!
* * *
E verset Zrínyi a költő „Ne bántsd a magyart“-jának egy régi kézirata
végén találtam, mely a gr. Forgách Simon-féle 1705-iki kiadás másolata,
mert Forgách classicus előbeszédét is tartalmazza. E kézirat Magyar
Mihály antiquarius könyveinek árverése alkalmával került elé, s ifj.
Csapó Vilmos úr által vétetett meg.
T. K.

BALOGH ZSIGMOND BÚS ÉNEKE.
– A XVII-ik század közepe táján. –
Bánatimnak örvényében
Jaj mint estem nagy véletlen;
Nincs ki szánja szegény fejem
Tekivüled én Istenem!
Az tavaszi szép időnek
Látom mindenek örülnek,
Erdők mezők megzöldülnek,
Az madarak énekölnek.
Legörögvén szemem könyve
Sirván nézek mindenekre,
Mert hazámnak gyászra fordult
Az mint látom, szép czímere.
Óh átkozott gonosz óra
Ki engemet bujdosóvá
Tettél ily nagy vándorlóvá –
Hogy juttattál ily nagy búra!
Gondolatim csak hazámrul
Vannak atyámfiairul,
Jóakaró barátimrul,
Kedves édes szomszédimrul.
Homályban bémerült napom,
Gyászban öltözött csillagom;
Mert virágzó állapotom
Keservesen jut eszemben.
Sirnak szüntelen szemeim
Hullnak orczámon könnyeim,
Gyászban öltöznek napjaim
Nem is mulnak esztendőim.
Jóakaróim, vitézek
Kik hol vagytok végbéliek:
Isten legyen már veletek,
Emlékezetben legyetek.
Gyakor szerencsés csatákat
Vitézül, nektek kivánok,
Adja Isten jövendőben
Tivéletek egyetemben.
Mindenben Isten vezértek
Légyen, vitézek tinéktek;
Mikor pogányokkal víttok,
Nemzetünkért vagdalkoztok.
Óh én kedves laktom földem
Ki engemet feltartottál,
Szárnyomra is bocsátottál:
Isten áldjon bő áldással!
Nem szólhatok immár többet
Mert búbánat én szivemet
Fujtja, faggatja testemet,
Megkeseredett szivemet.
Drága laktom szép földemben
Elhiszem azt – jövendőben
Kit lásson meg az én fejem –
Hogy lészek még víg örömben!
Ez éneket egy idő korban
Dráva Mura közt laktomban
Szerzém Csák-Tornya várában,
Zrényi Miklós udvarában.
* * *
Nemz. muz. Szencsey dalkönyve, és hung. quart. 175. II, továbbá 173. II.
A 7-ik versszak csak a 175. II-ben van meg, de hogy ide tartozik: a
versfők értelme mutatja. Jankovich ez ének fölé 1660. évszámot jegyzett,
hihető csak körülbelül akarván ezzel keltének idejét meghatározni.
T. K.

GYÁSZÉNEK ZRÍNYI MIKLÓS HALÁLÁRÓL.
1664.
(„Zrínyi Miklós keserves halálárul való ének.“)
Oh kék égen járó fénlő csillagoddal
Édes magyar vérem, nagy gyászra fordultál!
Planétáddal együtt homályba borultál.
Sok szép dicsérettel ki azelőtt fénlél
Hirrel, névvel, és dicsőséggel tündöklél,
Minden vigasságban ki azelőtt éltél –
Jaj hagyd el, mert hidd el, veszélyre kerültél!
Mert néked ezelőtt ki volt bizodalmad,
Isten után mindenben néked oltalmad:
Halljad meg miképpen lőn ettül válásod…
Óh szerencsétlenség! – Mire jutott sorsod!
Gróff Zerínyi Miklós magyarok Hectora,
Herczegi erkölcscsel ki tündöklék vala,
Jaj édes nemzetem, ím tűlünk elvála –
Hire, dicséreti csak éppen marada.
Tündöklő virtussal ragyogó liliom,
Hercules termettel fölruházott sólyom:
Nagyságos Zrínyi Miklós, nagy szép oltalom
Szép Pannóniának voltál, s nyugodalom.
De az ezerhatszáz hatvannegyedikben
Szintén novembernek az ő közepében
Nagy szomorú hirek magyarok szivében
Érkeztek groff Zrínyi Miklósrul véletlen.
Midőn sok gondoktul egyszer üresednék,
Hogy tudós elméje ottan igyekeznék:
Ékes öltözetben mint Hector öltöznék,
Recreátióra vadászni kilépnék.
Mint Jupiter villog több csillagok között,
Avvagy hyacinthus szép virágok között:
Így Zrínyi tündöklék nagy főurak között –
Mert nagy észszel virtus ő belé költözött.
Nem sokad magával serénség tűköre
Nagyságos Zrínyi Miklós ment az mezzőre,
Hegyekre, völgyekre, zöldellő erdőkre –
Madaraknak nyárban hol vagyon zöngése.
Mint egy erős vitéz előre ment vala,
Az urak nagy messze valának utána;
Egy nagy vastag fának szintén oldalába
Groff Zerínyi Miklós akada vadkanra.
Hertelenségébül kapá az dárdáját
Azölőtt is kivel ő sokszor vadászatt,
De hirtelenségbül tartásban erőt tött:
Megbusulván vadkan – groff csak el nem esett.
Félreugrék az groff, másodszor megcsapá,
Nagy sebet azonban az vadkanon hagya,
Harmadszor felhuzá,[83] egy ágban akada –
Az vadkan legottan reája rohana.
Megálla az groff ur, szégyenli futását
Egy bestia előtt az ő szaladását,
Ki azelőtt másnak az ő kardolását
Nem félte sok ezer török viadalját.
Az groff vitéz többször nem sértheti vadát:
Mert az vadkan dárda alá vette magát,
Megkapá nagybátran füle tövit, s farkát –
Óh Hercules erő! – megtartja az vadkant.
Legottan csakhamar fegyveréhez kapa –
Hüvelyébül fegyvert de miglen kivoná:
Félkézzel az vadkant mivel nem birhatja –
Agyarával Zrínyit szintén homlok’ csapá.
Mégsem hagyná magát, vadkannak az lábát
Megkapá, de vadkan megsérti az karját,
Még az lábával is tipázza az urat –
Végre elbágyadván a sok sebek miatt.
Jaj keserves eset! Az fekete földön
Groff Zrínyi feküszik félig már megholtan,
Mennyei szerelem kit meglövő ottan,
Óh mely sokan sirnak bizonynyal ez sorson!
Óh szegény magyarok, ez uron sirjatok,
Keserves jajszókkal őtet kiáltsátok,
Fekete ruhában őtet gyászoljátok,
Könytül orczátokat szünni ne hagyjátok.
Azonban hogy Zrínyi az földön meghala,
Az urak ezt látván, őtet kesergik vala,
Nagy keserüségtül nem szólhatnak vala,
Végre így fakadnak keserves jajszókra:
„Kegyes természetü groff Zrínyi Miklósunk
Óh mikint lőn dolga, ki volt vidámságunk;
Óh jaj, jaj minekünk újul hármas jajunk –
Ha derül vigságra az mi fényes napunk?!“
Ez szókat hogy mondák, fölvevék az urat,
Keserves jajszókkal az Csáktornya várat
Emléték, hogy vinnék az várba az urat,
Zokogva azt mondák: ki hordoz már hadat?!
Óh keserves Músák! földnek dicsősége,
Bölcsesség követő urfiak ékessége,
Tudományt szerető urfiak vigassága,
Halhatatlanságnak szép fénlő csillaga.
Elesett Zerínyi, ki volt ékességünk,
Az hadban előttünk mintegy nagy Hectorunk,
Zsákban öltözzünk már, nincs gyönyörüségünk,
Örökké gyászoljuk elkölt dicsőségünk.
Sír a szép Csáktornya, nincsen már tútora,
Eltávozott, neki ki volt fautora;
Minden reménsége nézett csak Miklósra:
Azért már szemei gyorsak a sirásra.
Vég-Légrád jajgatja az ő morczongását:[84]
Miért távozál el?! újítja sirását,
Nem várhatja többé semmi vidulását,
Ugy kivánja: Zrínyi! Zrínyi! patronussát.
Jaj – Pannónia mond – nékem, hova legyek?
Én szerelmes Zrínyim! nem tudom mit tegyek;
Te megholtod után én már mikép éljek?
Ezután óh Zrínyi! ki fejétül függjek?
Vajha én teveled most együtt lehetnék
Kellemetes Zrínyi, elhiszem élhetnék
Nagy örömben, szivem tudom megenyhednék,
Sirás miatt könnyem árjában nem ülnék.
Zrínyi Péternek ez hogy hirére esék:
Jajgatással mindjárt igyen emlékezék
Midőn kedves Zrínyin magyar siránkozék:
Jaj miért hagyál el?! sűrüen könnyezék.
Sok ezerek közzül te bizonyság lehetsz,
Sok ezerek közzül te elég is lehetsz:
Hogy engem kedveltél, tudom most is szeretsz,
Tégedet elmémben. . . . . . .
(A többi hiányzik.)
* * *
(A Mátray-codexből.)

KESERV ZRÍNYI MIKLÓS HALÁLÁN.
– 1664. –
(„Cantio de Nicolao Zrényi.“)
Római bölcseknek régi fejedelme,
Hol van Virgílius poeták vezére?
– Mert elijede már Horvátország szive,
Fölrobbant, mint szarvas szép folyóvizekre.
Ovidius megholt, Homérus el-kimult,
Minden hatalmasság halálnak meghódult,
Sámson, kinek mássa ez világon nem volt –
Koporsóba szállott, mert Ádám fia volt.
Az nagy Alexander, ki világot birta
Ketté-törött sirban diadalma botja,
Hercules, és Hector kié vala Trója:
Az szörnyü halálnak kerültek horgára.
Vedd föl gyászruhádat Zrényi família!
Megholt nemzetednek ragyogó csillaga,
Keservesen sirhatsz te is Pannónia,
Mert nincs országodnak immár pártfogója.
Ez volt bizonyára amaz erős Hector,
Jó Magyarországban erős gubernátor
Kinek erejétül egy országos tábor
Igen megveretett török imperátor.
Vedd föl gyászruhádat szomorú országunk!
Jó lakó-földünkrül hamar elhullottunk,
Szép fris palotábul árvaságra juttunk,
Kincses gazdaságrul pusztában szállottunk.
Régi bizodalmunk ki azelőtt voltál
Közénk fekete gyászt, sőt jajt béplántáltál,
Hirrel névvel köztünk ki mindent elhagytál,
Az földnek gyomrába immár bészállottál.
Örülj és vigadhatsz Kanizsa végvára
Gyula, Sziget, Szólnak, Esztergam és Buda![85]
Megholt bástyátoknak kemény ostromlója,
Nincsen immár tovább az ki azt próbálja.
Sirasd Horvátország jó rendölt uradat,
Az sirba temetted atyádat s anyádat.
Nem is vitt az Mura testtel több habokot:
Midőn török vérrel igen megáradott.
Mint az folyóvizek midőn megáradnak
Erdőt, mezőt, halmot egyeránt elhatnak:
Igy sok országokon neve hatalmadnak
Tornyokat épített amaz kevély Marsnak.
Apolló hogy hallá ennek ő halálát:
Mindjárt ő lantjának mézzel folyó szavát
Keserű sirással könnyeinek árját
Cziterát pönditvén igy kezdi siralmát:
„Óh szomorú eset, óh gonosz szerencse!
Bőségesen néha[86] vala nálunk kedve
Kedves magyarok közt vala aranyhire –
Már halandósággal elváltozott szine.
Kikeletkor megáld az szép zöld erdőkkel
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok (1. kötet) - 06
  • Parts
  • Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok (1. kötet) - 01
    Total number of words is 3736
    Total number of unique words is 2040
    24.8 of words are in the 2000 most common words
    34.3 of words are in the 5000 most common words
    40.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok (1. kötet) - 02
    Total number of words is 3493
    Total number of unique words is 1722
    22.7 of words are in the 2000 most common words
    31.0 of words are in the 5000 most common words
    36.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok (1. kötet) - 03
    Total number of words is 3347
    Total number of unique words is 1862
    22.1 of words are in the 2000 most common words
    31.3 of words are in the 5000 most common words
    36.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok (1. kötet) - 04
    Total number of words is 3380
    Total number of unique words is 2046
    22.8 of words are in the 2000 most common words
    31.9 of words are in the 5000 most common words
    37.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok (1. kötet) - 05
    Total number of words is 3574
    Total number of unique words is 1948
    24.0 of words are in the 2000 most common words
    35.4 of words are in the 5000 most common words
    40.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok (1. kötet) - 06
    Total number of words is 3490
    Total number of unique words is 1956
    25.0 of words are in the 2000 most common words
    34.9 of words are in the 5000 most common words
    39.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok (1. kötet) - 07
    Total number of words is 3332
    Total number of unique words is 2000
    23.6 of words are in the 2000 most common words
    34.1 of words are in the 5000 most common words
    40.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok (1. kötet) - 08
    Total number of words is 3386
    Total number of unique words is 1933
    25.0 of words are in the 2000 most common words
    36.3 of words are in the 5000 most common words
    41.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok (1. kötet) - 09
    Total number of words is 3448
    Total number of unique words is 1829
    21.0 of words are in the 2000 most common words
    31.4 of words are in the 5000 most common words
    35.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok (1. kötet) - 10
    Total number of words is 3497
    Total number of unique words is 1889
    24.2 of words are in the 2000 most common words
    34.6 of words are in the 5000 most common words
    40.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok (1. kötet) - 11
    Total number of words is 277
    Total number of unique words is 206
    42.5 of words are in the 2000 most common words
    52.1 of words are in the 5000 most common words
    59.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.