Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok (1. kötet) - 02

fohászkodik katonáiért. Fennmaradt e költemény az ő halála után is, és a
hegedősök által énekeltetett, mindegyik toldván hozzá valamit; ilyen
variatiót a következő századból láss alább, Szencsey codexéből közölve,
„Végbéli vitézek éneke“ czím alatt.
T. K.

PROTESTÁNS HEGEDŐS PANASZLÓ ÉNEKE.
– Tállya, 1549. –
Eredeti czime:
„Panasza Christusnak.“
Mind ez világnak már esze veszett,
Az igazságtul eltévelyedett,
Az gonoszságban el bémerülött,
Az hitlenségben meggyökerezett.
Im föltámadott az igazságra
Az nagy Istennek boszuságára
Ő Szent Fiának káromlására –
Szent igéjének nagy romlására.
Szent Dávid irta az zsoltár-könyvben
– Az ő könyvének másodrészében –
Mint tanácskoznak az népek egyben,
Az kik nem hisznek az egy Istenben.
Nyilván tudjátok – ne csudáljátok:
Ez világ bánja az igazságot,
És oltalmazza az hamisságot,
Dávid erről szól, meghallgassátok!
Mit agyarkodtok – ugymond – pogányok,
És minden népek?… gonoszt gondoltok?
Földi királyok mit tanácskoztok?…
Az Isten ellen föltámadtatok!
Hatalmas urak és fejedelmek,
Papok, püspökök, és szerzetesek
Az Krisztus ellen mind öszvegyültek
És az tanácsban illyet végeztek:
Rontsuk el – ugymond – minden kötelét,
Vessük el rólunk minden erejét,
És ne fogadjuk semmi beszédét,
Semmivé tegyük minden törvényét!
– Itt az Szent Dávid ím megjelenti:
Hogy az hitlen nép Krisztust nem veszi,
Semmi beszédét hogy nem böcsülli –
De mindenképen inkább üldözi.
Ez volt Krisztusnak ő szöröncséje:
Ez világ őtet hogy nem kedvelte,
Heródes király soká kergette,
Annas Kaifás megölettette.
Nagy bátorsága ez ez világnak:
Hogy az Ur Krisztust mondja csalárdnak,
Jámbor szolgáit mind árulóknak –
Kik Szent-Irásból igazat mondnak.
Álnok tanácsot de kik végeztek:
Az igazságot ki nem vesztitek!
Nagy szegénségben fejenként estek –
Im az Szent Dávid megmondja nektek.
Mennyből Istentől megcsufoltattok:
Tanácsotokban megbolondultok,
Isten haragját ti meglátjátok –
Röttenetes lesz nagy kinvallástok!
Simeon mondja az Krisztust jegynek
Kit nagy-sokképen igen ellenznek,
Kiben az hivek mind megépülnek,
Az hitetlenek mind megtöretnek.
Óh te vak világ, Krisztust nem veszed[7]
Az ő szent jegyét ím nem böcsüllöd,
Lám üdvösséget hirdet tenéköd
Kit az Szent Dávid ím megmond néked.
Sion hegyének adtam királyul,
– Az Atya-Isten szól az Krisztusrul –
Az én népemnek erős hadnagyul,
Hogy ellenségtül legyen oltalmul.
Sionnak hegye az körösztyénség
Az kit háborgat nagy-sok ellenség:
Lelki és testi nagy hitetlenség,
Kik ellen nekünk Krisztus segitség.
Az Atya-Isten királynak mondja:
Mert ez világnak ő lőn oltalma,
Ördög országa miatta romla; –
Az kárhozatnak ellene álla.
Nagy méltóságát Dávid megmondja,
Istennek Fia kezdettül fogván
Miként Szent Atyja őt elbocsátá
Ez világ ellen azt prédikálta:
Minden hatalmat az ő Szent Atyja.
És ez világot kezében adta,
És örökségül birnia hagyta –
Mennyen és földön urrá vallotta.
Ily nagy Fölséget kik nem tisztelnek,
Szent-igéjének kik nem engednek:
Nagy vaspőrölylyel összetöretnek –
Az Isten előtt sömmié[8] lesznek.
Miként az cserép összetöretik:
Azképen minden megtörettetik
Az igaz utról ki eltávozik,
Az Krisztus ellen ki törekedik.
Im jól halljátok Isten haragját,
Irgalmasságát, minden hatalmát,
Ő Szent Fiának nagy méltóságát –
Már fogadjátok Dávid tanácsát!
Ébrüljetek[9] föl – ugymond – királyok,
Isten törvényit megtanuljátok!
Urak, az földet az kik birjátok:
Isten beszédjét megfogadjátok!
Nagy félelemben ti szolgáljátok,
És szent életben ti vígadjatok,
Az igazságot oltalmazzátok –
Ő szentegyházát föltápláljátok!
Ő Szent Fiában gyönyörködjetek,
Nagy szeretettel benne higyjetek,
Szent igéjében ékeskedjetek,
Az Isten népét ti őrizzétek!
– Hogyha ekképen nem cselekesztek,
Az igaz utról eltévelyedtek,
Isten haragját fölgörjesztitek:
Megemésztettek, és mind elvesztek!
Boldogok lesztek, ha szót fogadtok:
Hogyha Krisztusban ti megújultok;
Minden gonosztul megszabadlutok:
Hogyha Krisztusban igazán biztok.
Ez kiket[10] mondék, Szent Dávid mondá;
Szent Lélek által mindennek mondá:
Hogy az Istennek Fiát imádja –
Az hitlenséget minden elhagyja!
Nagy hitlenségben mindazok élnek
Az kik Rómátul, pápátul függnek:
Mind bálványistent azok tisztelnek –
Kik az Krisztusban meg nem épülnek.[11]
Pápa hatalma az mig regnála:
Ördög asztaga meggazdagúla,
Ez széles világ vakságban juta –
Krisztus Jézustól mert elszakada.
Az bibliának nem vala hire
Az breviárnak[12] nagy sok kenyere,
Mind az papokat ez eléltette:
Az Krisztus Jézust egy sem hirdette!
De Luther Márton kárt tén pápának:
Hogy megjelenté vétkét Rómának,
És elhirdeté mind ez világnak:
Immár nincs haszna az sok bucsuknak!
– Az aranykaput mikor megnyitá:
Mind ez világot hozzája hajtá,
Kintul és büntül mind megoldozá,
Sok ország kincsét ő bétakará.[13]
Már mint Heródes megháborodék
Mikor Betlemben[14] Krisztus születék,
Minden szerzése megtántorodék:
Mert álnoksága mind kijelenék.[15]
Minden szerzését Isten megrontá:
Ő Szent Fölsége mert nem plántálá,
Mind gyökerestül el kiszakgatja –
Mint Urunk Jézus régen megmondta.
Ez azért oka az nagy romlásnak
El béjövése az pogánságnak,
Nagy pusztulása az klastromoknak:
Véget vet Isten az sok bálvánnak![16]
– De vegyük elő az szent bibliát,
Reánk ne várjuk Isten ostorát;
Abban[17] meglátjuk szent akaratját,
Irgalmasságát, minden haragját.
Te magyar nemzet, ha fel nem ébrülsz,
Az Ur Jézusban ha meg nem épülsz,
Szent igéjével ha meg nem szépülsz:
Maradásodnak, higyjed, nem örülsz!
Várad! nagy kárt téssz mind ez országnak
Hogy véget nem vetsz az sok vakságnak!
Csak zabot pállaszsz az nagy érczlónak:
Hiszem az Istent állíttod vaknak![18]
Óh igen féltem, az török császár:
Meg ne nyargalná Szent-László lovát![19]
Fogva ne vinné sok kövér papját
Az kik kerengik szép koporsóját![20]
Mit pironkodtok váradi papok?
Az kövérségtül fénlik nyakatok!
Nem kell Istennek ti zsolozsmátok,
Misemondástok, és kiáltástok.
Szent László fejét ti imádjátok
Szépen ezüstben befoglaltátok;[21]
Olaj az teste, mind azt mondjátok –
Ezzel az nép közt ti komplárkodtok.
Az Krisztus teste olajjá nem vált
Idvösségünkre ki nekünk használt,
De az körösztfán ugyan megszáradt –
Ezzel fizeté mi bűnünk árát.
– Nyilván látjátok Isten haragját
Mind ez világon boszuállását:
Mert nem tiszteljük az Isten Fiát,
Ő Szent Fiának vére hullását.
Az szerzetesek kik ezt nem tudják:
Az Luther Mártont csak szidalmazzák,
Az jámborokat csak háborgatják –
Nagy vakságokat mert ők nem látják!
Az Jeruzsálem példátok volna:
Tudós papokkal ki rakva vala,
Isten törvénye kezekben vala –
De az Krisztusért ám mind elromla!
Azért nagy urak, ám meglátjátok:
Az siketséggel ti mit használtok!
Az Isten mit mond nem fogadjátok,
Az Szent Dávidról ha nem tanultok.
Keresztyén nevet sokan viseltek:
De ez világnak csak hizelkedtek,
Az gazdagságért mindent mieltek,[22]
Isten beszédét nem tisztelitek.
De meglátjátok miképen jártok,
Itélet napján melly kárt vallotok,
Az hivatalban kik el nem jártok –
Az jámborokat háborgatjátok.
Az kiket mondék: senki ne bánja,
De minden ember magát meglássa,
Álnok tanácsát minden elhagyja
Az ki az Krisztust Urának vallja!
– Tállyán ez kele új esztendőben
Ezer ötszázban negyvenkilenczben,
Hogy fölébrüljön minden Istenben –
Senki ne éljen már tévölygésben!
* * *
A Csoma-codexből. Ez ének nemcsak vallási, de történeti is, korának hű
képét adván; azonkivül a törökök bejöveteléről s Váradról és
Szent-László szobráról, koporsójáról irt helyek – a melyek pedig fölötte
érdekesek – majdnem tisztán csak történetiek: ezért sorozám a vitézi és
történeti énekek közzé. – Nem érdektelen tudni, hogy a keresztyén
(némelyek szerint keresztény) szó e költeményben úgy az egész régi
Csoma-codexben, mindenütt „kerestien“-nek vagy „köröstien“-nek van irva,
de sohasem „keresteni“-nek. Ez is élő bizonysága, miszerint őseink is a
„keresztyén“ kiejtést használák.
T. K.

INTŐ ÉNEK A MAGYAROKHOZ.
– 1550. –
(Töredék „Moises és Jósue hadáról az Amalek ellen“ czimü hosszabb
hegedős-énekből.)
. . . . . . . . . . . . . . .
Az Moises mikoron hegyre följuta
Kezde akkor szépen imádkoznia:
Meddig az ő kezeit fenntarthatta
Győzödelem addig zsidóké vala.
. . . . . . . . . . . . . . .
Az ő karja mihelyt elfáradt vala,
Imádsága mikor lassúdik vala:
Győzödelem Amalechnek áll vala.
– Soha eddig nem akartuk érteni
Könyörgéssel nem tudtunk elindulni,
Viadalhoz ha akartunk készülni:
Szitok, átok volt igyünknek kezdeti.
De nem ögyéb most is ennek az oka
Hogy szöröncsénk nincsen soha az hadban:
Mert nem tudunk akkor imádkoznia,
Ugy indulunk: jer rá az bestiára!
Az szent Moisesnek könyörgése szerént
Esedezzünk Istenhez szivünk szerént:
Jó szerencsét engedné kedvünk szerént –
Győzedelmet ellenségen vehetnénk!
. . . . . . . . . . . . . . .
Az fogadást kit tőn Isten Moisesnek:
Veszedelmére járna Amalechnek,
Azt elvégezte akkor zsidó népnek
Kit Moises ajánla Jósuvének.
Mennyi romlás mostani időben is
Lészen az kit merre látunk, hallunk is!
Isten hatalmából vagynak ezek is:
De nem értjük, mert eltévedt eszünk is.
Ezen is vagyon Istennek hatalma:
Egy országot más ellen föltámasztja,
Benne való népet megsanyargatja –
Őtet hogy megismérjék, azt akarja.
Oly igen megveré régen zsidókat,
Elpusztítá az ő szép országokat,
Tartja most is ugyan mint bujdosókat
Nem hagy birni nekiek országokat.
Poklul[23] járának az szegény czigányok
– Nem tudom ha Egyptom-e országok? –
Tudom otthon voltanak hatalmasok;
Isten veszté, – marada csak sátorok.
Ég alatt valának nagy nemes népek
Kik neveztetének az görögöknek,
Ez világon kedves vala ő nevek…
Kérdenélek: ezek mind hova lőnek?
Romlának meg nagy hatalmasságokban
Mikor négyszáz (után) ötvenháromban
Irnak vala Úr születése után:
Mahumetnek esék birodalmában.
De nem sok idővel ennekelőtte
Kevély Szerecsenországnak lőn vége;
Irnak vala akkor ennyi időben:
Másfélezer tizenkét esztendőben.
Óh mennyi országok mostan is vannak
Régtül fogván mely népek kit birtanak:
Más idegen nép előtt elfuttanak –
Gonoszul lett vége ő országoknak.
Mely országnak most veszedelmét mondjuk,
Végezeti lett az miképen halljuk;
Istennek hatalmának ezt mi valljuk –
Nem emberi akaratból ezt várjuk.
Istennek hatalma – ezt minden higyje –
Magyarország hogy esék mi kezünkben;
Pogányok valánk az régi időben,
De az Isten hoza ily szerencsére.
Nekünk ez országot megszabadítá
Csudaképen, ha ki ezt megmondhatná,
Magyar krónikában ezt megtalálná –
Hogy Istentül vagyon, ingyen sem[24] mondja.
Urnak mennyben menésének utánna
Négyszáz egy esztendő mikoron vala
Jó Magyarországban magyar nép szálla…[25]
Kit elhagyok – erről sok beszéd volna!
Mely nagy veszedelmet reánk ereszte
Ur Isten, ezalatt oly embert szerze
Nagy romlásokat hogy ő megjelentse –
Háladatlanságot bennünk megfeddje.
Igen félek keresztyének én azon:
Az szüketség[26] hogy valamit ne hozzon!
Mint Amalech: országunk ugy ne járjon, –
Jól látjátok az pogány köztünk vagyon.
Elein valánk bálványimádásban:
Most Istennek nagy irgalmasságában;[27]
Törökök vagynak noha most vakságban:
Az Szent Lélek hozhatja igazságban!
Sőt ha mostan vannak nagy gonoszságban:
Fordithatja Isten jó gondolatban,
Lehetnek ők isteni imádásban,
Ezt igy értem: Krisztustul ez mondásban.
Vaj mely nagy hatalmas Embernek Fia:
Kövekből is hogy ő fölállathatja
Ábrahámnak fiait, támaszthatja
Istennek hatalma, – minden azt tudja.
– Megveted magyar nép Isten mondását?
Nem kedvelled az ő jóakarását?
Elveted-e miként egy rothadt almát?…
Lesz oly ember ki érti ennek hasznát!
Kérlek én tiktöket hív keresztyének:
Az egy állhatatosságban legyetök,
Gondját Istennek rólatok higyjétök –
Mint ez históriából megértétek.
Rátok törnek most is az hitetlenek
Boszut felőlök[28] nagy-sokat szenvedtek,
Igazságban nem hagynak békét nektek –
Békességgel vajha azt eltürnétek!
Istennek hatalma őket megrontja,
Boszuállást csak ő reá hagyhatna:
Mind az Amalech népe ám mint jára
Igaz utban zsidókat mert bolygatá.
Sok népeket megrontott az Ur Isten
Boszuságot kik töttek az híveken,
Meghigyjétek, most is azon[29] az Isten –
Csak hínátok mellétek igaz hitben!
Távoztassa kérjük ő szent Fölségét,
Ellenségnek ő gonosz dühösségét;
Dicsérhessük ebben ő szent Fölségét,
Tanulhassuk békével szent igéjét.
Viselje gondunkat mi életünkben,
Országunkat tekintse szükségünkben,
Oltalmazzon ez földön életünkben,
Mondhassuk ő neki: úgy légyen! Ámen.
– Messzebb nem viheté ennek értelmét
Az időnek hogy látá rövidségét;
Igyen jegyzé mostan ennek idejét:
Ezerötszáz ötvenben végeztetett.
* * *
Csoma István codexéből. Az ének szerzője, mint a versfejekből kitünik,
Kádas György. Szép azon lángoló hazaszeretet, mely szent-irási példákból
kiindulva, inti és serkenti a magyar nemzetet, mig másrészről ugyanazon
példákból határtalan Istenben való bizodalom tanát fejti ki az
énekszerző. Az ének első bevezető versszaka is jellemző:
Gondom nagy volt az elkezdett dolgomra:
Kit[30] mondhatnék nektek most hasznotokra?
De talám csak szükségtek sincsen arra…
Annak mondom ottan[31] az ki meghallja!

SZEGEDI VESZEDELEM.
– Vitézi ének 1552-ből. –
Boldog vala az az idő Tamásin
Mikor voltunk az köveknek hányásin, –
Örvendett ott kiki fegyverfogásin:
De még jobban az vadaknak hullásin.
Ettünk, ittunk, csak danultunk,
Vigadtunk.
Menj el tehát Benedek szomorú császárhoz,
Mondd szolgálatunkat, borúlj lábaihoz, –
Hogy küldjön követet Szolimán császárhoz:
Küldjön segitséget bús Szeged várához!
* * *
E homályos daltöredék Jankovich gyüjteményében létezik (nemz. múz.
kézir. hung. quart. 173. VI.). Korát a Szolimán név s a Nagy Ambrús,
Horváth Ferencz és Tóth Mihály hajduinak 1552-iki évben történt szegedi
veszedelme fejti meg, melyet Tinódi Sebestyén még azon évben hosszasan
megénekelt. (Lásd Tinódinak 1554-iki kolozsvári kiadását.)
T. K.

HEGEDŐS-ÉNEK A KENYÉRMEZEI DIADALRÓL.
Irta 1569-ben
Temesvári István deák, Telegden.
Eredeti czíme: „Históriás ének az jeles győzedelemről, mint verte meg
Mátyás király üdöjében Báthori István erdéli vajda a király hadával és
az erdéli és magyarországi hadával az Alibéget hatvanezer törökkel
Erdélbe a Kenyérmezőjén, mikoron irnának 1479. Szent Kálmán napján.“
„Az Cyrusnak nótájára.“
Jó Magyarországnak multa napjáról
És ő benne való hatalmas urakról,
Tudom hallottatok gyakran királyokról:
De ím én is szóllok két urakról!
Azért hallgassátok, ím én megbeszélem
Jó Báthori István a Kenyérmezőjén
Az ő szomszédjával jó Kinizsi Pállal
Mely jó szerencsével vítt meg Alibéggel!
Hogy irnának ezer négyszáz és nyolczvanban
Az Úr Jézus Krisztus születése után
Jó Báthori István az Erdélyországban
Vajda vala akkor oly nagy jámborságban.
Ugyan azon üdő folyásában vala
Vitéz Kinizsi Pál az Vég-Temesvárba,
Király után vala ott az ispánságban[32]
Hire vala neki nagy-sok tartományban.
Ezen esztendőben Szenderő várában
Számtalan sok török gyülni kezdett vala,
De ez gyülésének oka hogy mi volna:
Sem magyar sem egyébféle nem tudja vala.
De hogy lassan-lassan ennek az ő hire
Nevekedni kezde, a királyhoz ére:
Ottan Mátyás király alföldre izene –
A Kinizsi Pálnak hadja készen lönne!
Azon követektől az Erdélyországnak
Főkapitányának: Báthori Istvánnak
Király parancsolá mint hív szolgájának,
Hogy mind éjjel-nappal erőssen vigyázna.
Nyughatatlan király ez hirnek hallásán,
Jó Báthori Istvánt a Kinizsi Pállal
Inti és oktatja sok követek által:
Hogy készen lönnének minden bátorságban!
Mert a török – ugymond – nagy-sok néppel vagyon,
Rövid idő mulván jó Magyarországon
Dúlást, rablást akar tenni várasinkon –
Kinek tü ellene álljatok jó móddal!
Gyakor helyen nektek ő közettek legyen
Egy kém haza jöjjen, másik ottan menjen,
Kik meglássák török szándékát: mi legyen?
Hogy álnokságtól a nép ne röttegjen!…
Az két jeles urak a király beszédét
Mihelyen meghallák az ő izenését:
Mindenfelé ottan küldének kémeket
Kik megkémlenéjek[33] jól a törökeket.
Mindketten az urak nagy szép seregeket
Kezdenek azonban gyűjteni sok népet,
Kikkel az rablástól ő birodalmokat
Megtarthatnák épen a szegény községet.
Íme azonközben kémek megjutának
Az Erdélyországban Báthori Istvánnak,
És Vég-Temesvárban jó Kinizsi Pálnak
Megbeszéllék török szándéka mi volna…
Most – ugymond – Alibég ékes seregével
Által kezdett kelni Dunán ő népével,
Az Erdélyországnak nagy veszedelmére,
Hatvanezer néppel – indult sietséggel!
Ez hir már mindkét ur tudtára vala;
Jó Báthori István az Erdélyországban
Oly nagy sietséggel ő tartományában
Zsoldot kiáltata az Erdélyországban.
A kéncses Erdélynek ő tartományában[34]
Székel, magyar, szász, és oláh lakik abban,
Kikből nagy szép hadat jó Báthori István
A törökek ellen nagy-hamar támaszta.
Bővséges éléssel táborát megtölteté,
És hadi szörszámmal megerősiteté,
Ellenség jövését semminek nem vélé –
A szegény községet nagy rablástól félté.
Ime azonközben tevék neki hirré:
Az ő birtokára hogy Alibég jönne,
Oly nagyszámu néppel, Erdélyre sietne –
Ingyen[35] majd Erdélynek határára érne.
Azért gyorsasággal, és nagy-bátor szűvel
Török eleibe vajda ő népével
Indula táborból, mégyen sietséggel:
Mert hallja, hogy török jőne sebességgel.
Azonközben pedig az Vég-Temesvárnak
Az ő ispánjának: jó Kinizsi Pálnak
Izene Báthori mint jó szomszédjának:
Oltalmára jőne az Erdélyországnak!
„Siess – ugymond – kérlek, mint jó szomszédomat,
Szomorú rabságtól én birodalmamat
Oltalmazzuk (hüven) mü tartományunkat,
Földre mind levágjuk itt a pogánokat!
Ime béindultak most a mü földünkbe,
A mi ellenségünk oly nagy kövélységben,
Kiket az Ur Isten ada mü kezünkben –
És leveri őket itt a mü földünkben.
Én innét népemmel, oly nagy sebességgel
Eleikbe megyek én minden örömmel;
Kérlek, te is indulj utánnok népeddel:
Közbe vegyük őket a mü seregünkkel.
Erre igen kérlek, hogy nagy gondod légyen:
A mi viadalmunk ilyenmódon légyen,
A pogán-ellenség mü kezünkben essen –
Hogy mü seregünktől igy ő megröttenjen.
Ezt ha művelendjük: én bizonynyal hiszem,
Hogy a diadalom mü kezünkben leszen,
Ez fertelmes népben[36] haza egy sem megyen –
Koporsójok nekik a mü földünk legyen!“
– Vitéz Kinizsi Pál hogy e dolgot érté:
Az ő szép seregét ottan elkészítté;
Ezt Alibég ingyen eszébe sem vövé,
Hátul hogy ellenség volna, azt nem vélé.
Azért az Kinizsi népe távoly földen
Igen szép sereggel török után mégyen,
Azonközben török az erdéli földen
Égetést, dúlást, és nagy rabolást tészen.
Röttenetességgel a szép várasokat
Dulják és égetik mind a szép falukat,
Nagy-bizvást rabolják a bennevalókat:
Mert nem látnak sehol ellenek-állókat:
Gyula-Fejérvárig mind felgyargalának,[37]
Mindent eldulának és elpusztítának,
Nagy-sok nyereséggel hogy megrakodának –
Legottan nagy-bizvást visszafordulának.
Jó Báthori István az ő seregével
Hátol ő utánok mégyen merészséggel,
De nem akar élni vakmerőséggel:
Azért Kinizsi Pált várja ő népével.
Azonközben török egy falura ére
Mely a mező középen áll: Kenyérre,
Melytől neveztetik Kenyérmezőnek –
Ott lőn szállások mind a törökeknek.
Egy egész méföldet mező szélessége
Tart, kit jobbkéz felől az Marosnak vize
Mos, és balkéz felöl vagyon magas hegye; –
És igen szép sík, mezőnek földe.
Itt megérté török, hogy Báthori volna
Igen szép sereggel csak közel hallgatna
Egy szép váraskában, kinek neve vala
Szász-Sebes; hozzájok két mélföldnyi volna.
Azért ezt végezte Alibég urakkal:
Hogy el ne menjenek mindjárást prédával,
Hanem ők előszer Báthori Istvánnal
Megvínának szömbe ott a magyarokkal.
Ugyanezen dolgot jó Báthori István
Megértötte vala az ő kémnek által;
Azért mind a két fél ott közakarattal
Reggel a mezőre szállának nagy haddal.
A mezőn egymástól nem távoly ülének,
Három óráiglan táborokban lőnek,
Ott egymás seregét elnőzék[38] szemlélék,
Az ő seregeket szépen elrendelék.
Seregekben vajda rendelvén ő népét
Mindennek meghagyja, hogy az Isten nevét
Térden állván minden kérné segitségét:
Hogy a pogán-kézből mentené ki népét!
Sőt azt is meghagyja vajda ő népének,
Hogy minden[39] valami keveset önnének,
Kivel ő testeket erősíthetnéjek –
Hogy vigabban onthatnák ellenség vérét.
Étel után ottan mindnyájan az hősek
Egymásnak nagy-vígan ám megesküének:
Hogy ők mindhalálig egymás mellett lésznek –
Egymást megápolván[40] megerősödének.
Ottan vajda népét elöve[41] szólítá,
Kiknek nagy felszóval ilyenmódon szóla:
„Szerette vitézim, készüljetek hozzá –
És nagy bátorsággal menjünk pogánokra!
Nagy-sok népek vagynak – ugymond – ez világban,
Kik gyakorta másért vínak igen bátran;
Más jószága mellett nevet az világon
Keresnek magoknak azok minden módon.
Mü nem másért vivunk, hanem mümagunkért,
A mü jószágunknak megmaradásáért:
Édes gyermekünkért, és felesegünkért,
Atyánkfiainkért, és mü marháinkért.
Im látjátok az nép mely igen kövélyen
A mü jószágunkkal megrakodva mégyen,
Számtalan sok népet az rabságra viszen –
Nagy kegyetlenséget nemzetönken teszen.
Nemcsak külső népek az ő jószágokkal[42]
Vitetnek (el) töllek minden marhájokkal:
De a mü gyermekink ő édes anyjokkal
Rabságra vitetnek minden marháinkkal.
Szüzek, szép leányok, szép kisded gyermekek,
Vélek egyetemben szép tisztes szömélyek;
Kiket ha engedünk, békével elvisznek –
Nagy keserüségben mindhalálig élnek.
Mi atyánkfiait a pogán törökek
Nem halálra viszik, bizonynyal higyjétek,
Mert talám könnyebben azt elszenvedhetnék –
De halálig való rabságra vitetnek!
Keserűség miatt meg nem beszélhetem
Mely kegyetlenséget a szegény szüzeken
És azokkal együtt az asszon-népeken
Ez jövendő éjjel tésznek szegényeken.
De hogy az ne legyen: készüljetek hozzá!
Ne hagyjuk ezeket élnie holnapra!…
Hanem az mü szablyánk konczról konczra hányja,
Még ma ez mezőben mind fogytig levágja.
Ő sokaságokat tü ne gondoljátok:
Mert sokkal, kevesen ti vínia tudtok;
Ellenségnek soha hátat nem adtatok –
Gyakran törekeknek nyakokon jártatok.
Nagy-bátor szüvetek lám tünektek vagyon,
A mellett erőtek győzhetetlen vagyon;
Bizzatok Krisztusban!… Minden fegyvert fogjon
Az jelt mikor hallja: ottan előálljon!
Csak egy óra mulva, bizonynyal higyjétek
Amaz nagy Kinizsi Pállal az vitézek
Segítségre jőnek mellénk szép seregek:
Azért müellenünk nem állhatnak ezek.
Azért magatokban ezt eltekéljétek:
Hogy mindhaláliglan e fertelmes népet
Egyaránt vágjátok pogán törökeket, –
Istennek adjátok a tü neveteket.
Bizonynyal higyjétek, hogy én jelen leszek,
Minden ügyetekben hogy én jelen leszek;
Vagy ez nap veletek győzedelmet veszek:
Avvagy az Krisztusnak vendége én leszek!“
Hogy e beszédet az vajda elvégezte:
Az egész nép őtet, hogy jelt adna, kérte
Minden vitéz urnak hivségét jelenté[43],
Az vajda beszédét az sereg dicséré.
Azért gyorsasággal az vajda ő népét,
Elrendelé szépen és bölcsen seregét:
Négy felé választá ott ő minden népét
Hogy könnyebben megtolhatná ellenségét.
Miért hogy[44] négyféle nép vala táborban:
Magyar, székely, szász, és oláh vala abban;
Jobbkéz felől vajda szászokat állatta –
Az Maros folyása felöl őket hagyja.
Melléjek szászoknak oláhokat ada,
Az önnen-seregét közübben[45] állatá,
Balfelől melléje a székelyt állatá;
Hátol igen erős álló sereg[46] vala.
Másfelől törökek az ő seregeket
Ők is kiszélleszték minden erejeket;
De a préda környül sok fegyvereseket
Rendeltenek vala nagy szép seregeket.
… Immár hogy mind a két fél elkészült volna:
Egyberohanának nagy sivalkodással;
Dobok és trombiták zengnek ropogással –
Nagy-erősen víni kezdének egymással.
Alibégnek egyik serege indula
Oly nagy rikoltással jobbkézre szakada;
Ottan ő lovokat téríték szászokra –
Jutának mindkét fél az Maros partjára.
Ott nagy emberséget a szászok tevének:
Mert sokat pogánban gyorsan leverének,
Az viz mellett erős viadalt tevének –
De törökek mellé ám sokan jövének.
Kiknek rohanásokat az jámbor szászok
– Miért hogy kevesebb vala az ő számok –
El nem szenvedhették; (azért) az ő hadok
Ottan hátat ada… lőn nyomorúságok.
Sokan ő közűlek ott levágatának,
Az ellenség miatt sokan meghalának;
És miért hogy hátra ők nem futhatának:
Az Maros vizébe sokan borulának.
A többi pediglen, kik szaladhatának,
Az oláhok közé nagy-gyorsan futának.
Kikkel együtt pogánokra arczul állának –
Nagy vakmerőséggel reájok rohanának.
Ottan az oláhok, szászok, törökekben
Csak gyorsan nagy-sokat keverének vérben;
Sokat ő közűlök ott mind levágának, –
Ám béugratának lovakkal üzésben…
Azonközben pedig, hogy ezek itt vínak:
Balkéz felől a székely is igen forgódik;
Az hadnak két szárnya erősen harczolnak –
Mindkét felől akkor sokan elhullának.
Mikor hadnak szárnya ellenség sokságát
Meg nem állhatná az ő ostromlását:
Ottan a közepire veszi vala magát,
Hogy bizvást vághatná ott a pogánokat.
Harczon mindkét félben sokan elhullának,
Törökök szászokban sokat levágának,
És az oláhokban sokan meghalának –
Mind vérré vált vala vize a Marosnak!
A fegyveres népet vajda azonközben
A mely önmagánál vala a középben:
Ám előbb[47] indítá török eleibe…
Itt halld meg, mely dolog lőn egy történetbe![48]
Fegyveres nép előtt a vajda áll vala
Rohanni törökre egyszesmind[49] akara:
Ő jó lovát ott megsarkantyuzva –
Lovastól egyszersmind földre esett vala.
Mihelt a vitézek ezt eszekben vévék:
Pokol-szerencsének jelének itélék;
Hogy visszatérnének – vajdát arra inték,
Avvagy hogy az hegyre felfutnának, kérék.
Báthori felkelvén nekiek felele:
„Gonosz szerencsének ezt senki ne vélje!
Mert ki hadakozik Istennek nevében:
Semmi gonoszszára nem lehet éltében.
A dolgon vitézek meg ne röttenjetek!
Az Isten müvelünk lészen, meghigyjétek;
Mostan bátor szüvvel engem kövessetek –
A mit tü éntőlem láttok, azt tegyétek!“
Miglen ezt mondá, oly nagy sietséggel