polyi Arnold népmesegyüjteménye; Magyar népköltési gyüjtemény 13. kötet - 21

Total number of words is 4248
Total number of unique words is 1704
33.3 of words are in the 2000 most common words
45.8 of words are in the 5000 most common words
52.6 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
de a szemfedelet nem találta.
Végre a sekrestyében levő egyházfihoz jött, megvallván neki, hogy ezt
azért teszi, mert elmulasztották a lelke nyugodalmáért misézni.
(Ipolyi A. gyüjteményében 538. sz. Marczi Angela gyüjt. Csallóköz,
Kis-Udvarnok.)

86. Az obsitos.
Egyszer egy obsitos hazamentében éjjel egy fa alá menekült az eső miatt;
a fán egy szűrös ember volt, ki őt megkínálta a szűrével, de a katona
félt elfogadni, odább ment s egyszer csak úgy borult rá a szűr, mintha
az égből dobták volna; azt sem tudta, hogyan, benne találta magát a
szűrben; körültekintett, de senkit sem látott.
Ekkor egy temetőbe vitte az út, itt egy sírba esett be, hol három
asszony rágta saját csecsemője ujját s vele is azt tetették. Azután a
három asszony varangybékává válva, őt marta; a három csecsemő pedig
rögtön óriásokká nyőlt s kardjukkal őt összevagdalták; hanem egy kígyó,
kivel azelőtt jót tett, megszánta, útifűvel s más orvosi füvekkel ismét
összeforrasztotta s álomba merítvén, hazaszállította, hogy egyszerre
csak a falu határában találta magát.
(Ipolyi A. gyüjteményében 3. számú. Csaplár Benedek gyüjt. Szeged.)

87. Az Ördögnek ígért gyermek.
Egy szegény embert kiküldé neje fáért az erdőbe; de szekere mély sárba
sülyedt, végre egy ember – ki az Ördög volt – megsegíté az alatt a
feltétel alatt, hogy amiről otthon nem tud, az övé legyen.
Mikor a szegény ember hazajött, nagy szomorúságára megtudta, hogy neje
fiat szült, miről ő nem nem tudott, ez hát az Ördögé.
Mikor a hetedik évet elérte a fiú, az Ördögnek kellett volna vinni;
szülei mindig sírtak fölötte; de ő az okát soha meg nem tudhatván, a
szomszédnéhoz ment tudakozni.
A szomszédné cselre tanította, tudniillik: hogy véres hólyagot tegyen a
mellére, bele kést szúrva, meghalást színleljen szüleinek fölötte való
búslakodásokért.
Mikor a fiú szülei síránkozásából megérté, hogy az Ördögnek van ígérve,
azonnal felkelt, hogy ő az Ördöghöz megy, szolgálatát kiállani.
A pokolba ment, hol kötelessége a vaskatlanok alatt való fűtés volt,
melyek födele kinyitásával sokszor szabadítgatott, mire őt is be akarák
vetni.
Szolgálatja éveit kiállva, bérül minden ajánlaton felül egy muzsikát
választott, mely mellett mindenkit megtánczoltatott: a papot, a
rongyást. Végre a bíró megfogatta és fel akarta akasztatni, de utolsó
kegyelmül muzsikálhatván, mindnyáját megtánczoltatta, erre
megkegyelmeztek neki.
(Ipolyi A. gyüjteményében 532. sz. Marczi Angela Csallóköz,
Kis-Udvarnok.)

88. Mádaj.
Volt egyszer egy szegény, nagyon szegény ember, volt neki felesége is;
minden szegénysége mellett legfőbb kívánsága volt, ha felesége egy
gyermeket szülne.
Egyszer kiment a szőlőhegyre dolgozni, mert a szőlő volt egyetlen
vagyona, de nagy szerencsétlenség érte, mert aznap éjjel a jég mind
elverte a gyümölcsét, tehát szomorúan ült le egy fal alá. Ekkor
hozzájött az Ördög kis ember képében s kérdi tőle, mit szomorkodik?
– Eh, – mond a szegény ember – oly szegény vagyok, hogy nincs mit ennem!
– Ha csak ez a bajod, én segítek rajtad, de csak úgy, ha azt megígéred,
nekem, ami felől nem tudsz, hogy otthon van, ha azt nekem adod, segítek
rajtad!
A szegény ember gondolta, nagyon kicsinység lehet az s odaígérte, hozzá
még tulajdon vérével írta alá az Ördögnek a szerződést; az Ördög azután
adott neki annyi pénzt, amennyi kellett. Nagy örömmel ment haza a
szegény ember, de íme, a felesége szép fiúgyermeket hoz elébe. Majd
leesett a lábáról ijedtében, erre nem is számított; eldobta a pénzt és
síránkozva mondta el a feleségének, hogy mi történt vele. Mentül nagyobb
és okosabb lett a gyermek, annál jobban fájt a szüleinek, hogy az Ördög
elviszi; sírtak-ríttak.
Egyszer kérdezé a gyermek, hogy mit sírnak? Eleinte nem akarták
megmondani, de azután elbeszélték; azt mondja a fiú:
– Ne féljenek, kedves szüleim, majd elkérem én a pokolból az aláírást!
És midőn a tizenkét esztendőt elérte, elment szüleitől.
Ment, mendegélt, bement egy nagy erdőbe, ahonnan sehogyan sem tudott
kijönni; látott ott egy házikót, mely csupa halálfőből volt. Isten neki!
bárki lakik itt – gondolá magában és bement. Ott ült egy öreg asszony és
ijedten tekintett a fiúra:
– Óh, fijam, mint jöttél te ide, hisz’ ide még a madár sem száll s ha
fijam hazajön, azonnal felfal! Látod a halálfejeket, egy hibázik, ez
bizonyosan tiéd lesz, de bújj el!
A fiú elbeszélte, miként ő a pokolba útazik és hogy miért megy ő oda.
Míg ő ezt beszéli, hall nagy fúvást és bejön egy ember.
– Mama, emberhús, büdös! Mama, emberhús, büdös!
– Egy szegény fiú van itt!
– Csak elő! Csak elő!
– Ugyan, – mond az anya – a pokolba útazik!
– A pokolba? No, gyere elő! Ha azt meg nem teszed, mindjárt megeszlek,
de ha megteszed, akkor könyörülök rajtad! Ha pokolba mégy, nézd meg azt
az ágyat, melyben Mádaj lelke fekszik és kérd el azt az írást, melybe az
van írva hogy miként szabadulhat meg Mádaj lelke abból az ágyból!
A fiú megígérte, ment a pokolba, elért egy nagy vaskaput, mely kinyílt
és a legnagyobb Ördög elébe jött. A fiú kivette a szentelt füstölőt és a
Szentírást, elkezdett olvasni és füstölni, úgy ment beljebb a pokolba.
Az ördögök: jaj, eget (jaj, ég!) kiáltottak, de rájuk sem hallgatott,
csak ment beljebb s kérdezte:
– Hol van az az Ördög, ki az én atyám írását bírja, míg azt meg nem
kapom, addig nem megyek!
Utoljára elősántikál egy kis fekete Ördög és odaadta az aláírást; de ez
nem volt neki elég, ismét kezdett füstölni és olvasni a szent könyvből.
– Mit akarsz? Mit akarsz? – kiáltották az Ördögök.
– Mutassátok meg azt az ágyat, ahol Mádaj lelke fekszik!
Megmutatták és az csupa beretvából volt; most ismét elkezdett füstölni
és olvasni.
– Mit akarsz még?
– Azt akarom megtudni, mi által szabadul ki Mádaj lelke ebből az ágyból?
Ezt sokáig nem akarták megmondani; de mégis elmondták, hogy:
– Azáltal szabadul ki Mádaj lelke, ha azt a bunkósbotot, mellyel
édesatyját agyonütötte, a legmagasabb kősziklás hegybe beülteti és ezt
napról-napra szájból vitt vízzel addig locsolja, míg alma nem nyől
rajta, csakhogy a vizet térden állva hordja; akkor szabadul ki Mádaj
lelke a beretvás ágyból!
Ezután ment visszafelé; mikor az öreg asszonyhoz ért, elbeszélte, mit
mondtak a pokolban; majd azután hazament s elbeszélte, hogy hol járt és
mint járt. Otthon nem maradt sokáig, hanem elment útazni.
Egyszer elért a legmagasabb hegyre, hol egy ősz embert látott térden
csúszva menni, hogy szájából vizet öntsön a nagy almafa gyökerére. A fán
már ekkor almák voltak. Megismerték egymást s ezután Mádaj ledőlt,
meghalt, az aranyalmák felnyíltak és mindegyikből egy galambocska szállt
ki.
(Ipolyi A. gyüjteményében 43. sz. Hont-Nógrád.)

89. Fillinkó.
Volt egyszer egy szegény ember s annak két fia, kik faszedegetéssel
keresték élelmöket; az idősebbiket hívták Jánosnak, a kisebbiket
Fillinkónak.
Az apjok kérdezte egyszer Jánostól, hogy mi akar lenni? azt mondta, hogy
kerékgyártó; Fillinkó pedig azt mondta, hogy ő tolvaj lesz. Az apja
mocskolta, hogy tolvaj ne legyen, hanem becsületes ember; de Fillinkó
azt mondta, hogy ő tolvaj lesz minden módon.
Ekkor az apja elkergette s ő az erdőbe ment s ott látván egy embert, ki
kecskét vezetett, hogy azt ellophassa, először is egy kanalat ellökött.
Látván az ember a kanalat, igy szólott magában:
– Van, fel sem veszem!
Azután odább menvén, ismét ellökött Fillinkó egy villát; azt sem vette
fel az ember; azután ismét egy kést, azt sem vette fel; azután Fillinkó
elvetvén a tokot is s az ember búsulván rajta, hogy fel nem vette,
visszament érte, a kecskét addig megkötvén egy fához, Fillinkó
odamenvén, a kecskét elvezette.
Ekkor Fillinkó azt mondta az apjának, hogy jelentse fel őt a királynak,
hogy ő nagy tolvaj. A királynak az értésére esvén, azt mondá
Fillinkónak, hogyha a nyáját el nem lopja, felakasztatja, ellenkezőleg
pedig nagy jutalmat ad. Fillinkó elmenvén a faluba kéregetni s pálinkát
vett a pénzen s kiment a pusztára, hol a király nyája volt. Előfogták a
kutyák, a gazda egy bojtárt elküldött, hogy nézze meg, miféle embert
ugatnak a kutyák? Látván, hogy szegény koldus, a tanyába behívta s
Fillinkó a nála levő butykosból megkínálta őket pálinkával.
Megrészegedtek ekképen a juhászok, a kutyáknak a nála levő czipóból
adott, melyet pálinkával megöntözött és a nyájat elhajtotta a király
udvarába.
Reggel felébredvén a király, kiment s látja, hogy Fillinkó alszik a ház
alatt, felkölti, s kérdi, hogy ellopta-e a nyájat? Fillinkó megmutatta,
már az akolban volt, s a király nagyon megdícsérte őt.
Másodszor azt mondta a király neki, hogyha a felesége ujjáról a
jegygyűrűt le nem lopja, felakasztatja.
Éjjel Fillinkó a szénát meggyujtotta az udvaron s a királyné addig
beszélt az urának, míg ki nem ment megnézni a tüzet, Fillinkó addig
bement a szobába s elkérte a királynétól a jegygyűrűt, hogy Fillinkó el
ne lopja! A királyné azt gondolta, hogy a király kéri, odaadta neki:
Fillinkó a jegygyűrűvel kiment.
Reggel kérdezi a király, ellopta-e a jegygyűrűt? átadta a királynak.
Harmadszor azt mondta a király, hogyha az éjjel az oláh papot el nem
lopja, felakasztatja, ellenkező esetben pedig nagy jutalmat ad.
Ekkor Fillinkó elment a czigányokhoz s megparancsolta a király nevében,
hogy rákot fogjanak. Fogtak is eleget s Fillinkó a rákokat elvitte a
templomba; ollójuk közé egy-egy kis viaszgyertyát tett égve; maga pedig
felment a szószékbe, magára vévén egy lepedőt s elkezdett imádkozni. A
pap szakácsa bement a templomba, látva mindezeket, beszaladt a paphoz,
hogy a templomban van az Isten, imádkozik s hívja a papot, hogy menjen
oda. A pap egyszerre rávette a ruháját, bement a templomba s látván
Fillinkót a szószékben s körülötte a rákokat, azt gondolta, hogy az
Isten van ott az angyalokkal. Meglátja Fillinkó az oláh papot, így szól
hozzá oláhul:
Hái pȧrintye drág ámnyó
Hajde bagaszák – amnyó
Si dutsėlȧ domnyézó
Comnifursz Fillinkó.
Hej, én papom, gyere, bújj a zsákomba.
Én vagyok az Isten.
Elviszlek mennyországba,
Mert majd ellop Fillinkó!
A pap nagy áhítattal odament s belebujt a zsákba, Fillinkó elvitte a
király magtárába s lefeküdt ő maga a tornáczba.
A király felkelvén, ismét látja, hogy Fillinkó alszik. Felkölti s kérdi
tőle, hogy ellopta-e a papot? A királyt a magtárba vezette, ahol a pap
volt; látván a király a papot, jól elhegedültette, Fillinkót pedig
megjutalmazta.
Negyedszer azt mondta a király, hogy a Plútó által elrabolt nőtestvérét,
ha elhozza, neki adja feleségül s fele birodalmát, ha pedig nem hozza
el, akkor felakasztatja.
Fillinkó kért a királytól egy talyigát s arra néhány követ és kőmíves
szerszámot tett fel, magát belefogván, elindult Plútóhoz. Megállott az
udvar közepén, elkezdett építeni. Plútó ezt látván, leküldött hozzá egy
Ördögöt, hogy kérdezze meg: mit csinál Fillinkó? Azt mondta Fillinkó,
hogy templomot.
Az Ördög rémülten szaladt Plútóhoz megmondani; Plútó tüstént mást
küldött le, hogy hagyjon fel vele; de Fillinkó csak építette tovább.
Ekkor a feleségét küldötte le Plútó, de Fillinkó tovább építette, csak a
mellett a feltétel mellett volt hajlandó felhagyni, ha a királyleányt
visszaadják. Mit volt, mit nem tenni, visszaadták a királykisasszonyt,
elindult haza; de utána küldött Plútó egy Ördögöt, hogy a leányt hozza
vissza! Elérte az Ördög Fillinkót s azt mondta neki:
– Azé a kisasszony, aki ezt a buzogányt feljebb bírja hajítani.
Az Ördög magasra hajtotta, Fillinkó csak méregette; kérdi az Ördög, mit
méreget s mit néz?
– Azt nézem, hogy a holdban lakik egy bátyám, kovácsmester, ahhoz hajtom
ezt a buzogányt.
Az Ördög elvette tőle, hazament. Plútó ismét másikat küldött utána,
elérvén az Ördög Fillinkót, azt mondta neki:
– Azé a kisasszony, aki futósabb lesz.
De Fillinkó azt mondta az Ördögnek:
– Ne velem fuss versenyt, hanem csak az öcséimmel s oda vezetvén egy
bokorhoz az Ördögöt, felugrasztotta a nyulat, melynek nyomába sem
hághatott az Ördög.
Ekkor hazavitte a királykisasszonyt, nagy lakodalmat csaptak s máig is
élnek, ha meg nem haltak.
(Ipolyi A. gyüjteményében 18. sz. Bakos Antal gyüjt. Szent-Imre.)

90. A földmíves fiú és a Vörösember.
Hol volt, hol nem volt, de mégis volt egy nagy városban egy földmíves,
kinek volt egy fia, kit az apa tudósnak akart mívelni, mi meg is
történt; tudniillik miután már a fiú a város iskoláit elvégezte, apja a
tudákosság iskolájába vitte.
Ez az iskola attól a várostól, hol az apja lakott, nem nagy távolságra
egy düledező kútban Vörösember vezetése alatt volt. Minekutána a szegény
földmíves a tudákosság kútjához érkezett, a Vörösembert a kútból kihívá
és vele beszédbe ereszkedék, hogy fiát a tudákosság iskolájába bevenné,
mit a tudákosság tanítója nagy örömmel meg is tett s megmondta az
apának, hogy a fiúért négy év múlva eljöhet; mert már akkor a tudákosság
minden oldalába be lesz avatva.
Ezután az apa hazafelé indult, a Vörösember pedig a fiút levitte, négy
darabra elvágta, lesózta s ott hagyá mindaddig, míg az apja el nem jött
érte; ekkor a fiú tagjait a kádból kivette, erős kötelekkel egymáshoz
szorította. Majd leoldta a köteleket és egy csodaerejű vesszővel
megérintette, mire a fiú hófehér galambbá változott, melléje még egy
másik tanítványát, szinte hozzá hasonló hófehér galambbá változtatott és
most mind a kettőt a kút tetejére kivitte.
Ezután így szólt az apához:
– Itt van két galamb, ezek közül egyik a te fiad, válaszd ki a kettő
közül a te fiadat, de vigyázz, mert ha el nem találod, fiad örökké nálam
marad.
Erre a földmíves megijedt, de mihelyt az egyik galambnak a jobb lábán
levő kisujját elvágva látta s eszébe jutott, hogy az ő fiának is ez az
ujja volt elvágva, örömmel felkiáltott, hogy:
– Ez az én fiam! – és valóban az is volt.
Most átadá az apának a fiát, hazaballagtak, a Vörösember pedig a kút
mélyjébe visszaólálkodott.
Hazaérkezve a fiú azt mondá apjának:
– Apám, most már elérkezett az idő, hogy visszafizessem, amit rám
költött! Majd én szép galambbá válok, vigyen be a biaczra és adjon el
száz forintért, de ha Vörösember kér, annak semmiért se adjon oda!
Az apa a galambot gyorsan bevivé a biaczra s egy hintóban ülő gazdag
úrnak el is adta. Az úr a galambot a hintóban elereszté és a galamb nem
is repült el mindjárt, hanem gazdájával játszogatott, csak azután hagyta
ott a gazdáját s hazarepült.
Másnap megint mondta a fiú az apjának, hogy vigye be a vásárra, most ő
szép kis pudlikutya lesz, de a Vörösembernek ne adja!
Az apja bevitte a biaczra és egy úr megvette száz forintért. Most is,
mint tegnap, szerencsésen hazaszökött.
Harmadik nap megint azt mondta az apjának, hogy vigye be eladni, ő most
szép szürke ló lesz s annyi aranyon adja el, amennyivel be lehet állva
rakni; de megint csak hozzátette, hogy Vörösembernek oda ne adja
semmiért se. Az apja bevitte a biaczra, de megfelejtkezvén fia
mondásáról, Vörösembernek adta el, mivel ez tömérdek aranyat fizetett
érte.
A Vörösember, amint a lovat a vásárból kivivé, élőfához köté, hol sok
gyermek játszott, maga pedig bement a közel levő korcsmába. Míg a
Vörösember bent volt, a gyermekek a lovat elszabadították s mikor a
Vörösember kijött, a ló már jómesszire nyargalt. A Vörös ember utána, de
a ló, amint a tóhoz ért, mint kis hal, a tóba ugrott, a Vörösember, mint
csuka utána úszott; de a kis hal hamarabb átúszta a tavat s megrázkódva
nyúllá vált, a Vörösember pedig agárrá. A nyúl egy gróf kastélya elé
szaladt, itt a grófkisasszony könyökölt ki az ablakon, a nyúl
megrázkódott, gyűrű lett s a kisasszony ablakába esett, ki a gyűrűt
azonnal az ujjára húzta. Itt a Vörösember mit tegyen, beállott
szolgálatba a grófhoz egy évre a gyűrűért. Az év eltelt s a Vörösember a
gyűrűt követelte, de a kisasszony nem akarta odaadni a gyűrűt, hanem
mégis sokára a földhöz vágta és a gyűrű azonnal egy véka kölessé
változott, a Vörösemberből meg pulyka lett. Ette a kölest ahogyan csak
bírta, már majd megette mind, csak azt nem bírta kivenni, amelyik a
padlás nyílásába szorult, hogy ezt kirághassa, egérré változott; ekkor a
kölesszemből hirtelen macska lett s a rágódó egeret megette.
(Ipolyi A. gyüjteményében 23. sz. Kis József gyüjt. Szeged.)

91. A különös írás.
Volt egy szegény ember, annak volt egy fija; nagyon szegények voltak,
néha ennivalójuk sem volt; a gyermek elment szolgálni.
Beállított egy jágerhez, a jáger megfogadta szobákat söpörni; de azután
megkérdezte: tud-e írást?
Mivel tudott, elküldte.
Ekkor a fiú ruhát változtatott, visszament a jágerhez, ekkor már azt
mondta, hogy nem tud írást.
Egyszer megtalálta az írásokat, hogy kell lóvá válni? Elolvasta,
megtanulta. Két esztendő mulva hazament a fiú és szegény szülei a
vásáron mint lovat eladták; de az Ördög észrevette és megvette. Hogy
azonban a kötőféket elresztették, a ló elfutott, az Ördög utána,
elfogta, bekötötte az istállóba s kínozta. A gyermek ekkor egérré vált,
az Ördög macskává; így változtak, míg a gyermek meg nem szabadult.
(Ipolyi A. gyüjteményében 52. sz. Csallóköz-Püspöki.)

92. Az Ördög és a csizmadia.
Egykor egy nagykikindai csizmadia az úcczán kétéves fiát egy zsák
aranyért odaadta Lucifernek; de szavát nem tartotta meg. Az ördög
bosszút állott rajta; tudniillik: felesége megtébolyodott, négy gyermeke
nyakát elvágta s maga a kútba ugrott, a csizmadiát pedig az Ördög a
szomszédok szemeláttára elvitte.
(Ipolyi A. gyüjteményében 462. sz. Wéber Károly gyüjt. Szeged.)

93. Az Ördög és a kovács.
Mikor Krisztus urunk Szent Péterrel a földön járt, volt egy kovács,
annak volt felesége és gyermekei.
Egykor a vásárról hazajövő kovácsnak azt mondja a felesége:
– Épen most volt itt egy fiatal és egy öreg koldus, de elküldtem őket.
A kovács megijedt s utánuk szaladt, fél kenyeret vitt magával s odaadta
nekik. Ezek azt mondták a kovácsnak, hogy bármily kívánsága lesz három,
teljesülni fog. A kovács oly széket, eperfát s tele zsákot arannyal
kívánt, melyhez kívüle akárki hozzáér, odaragadjon s csak ő bírja
feloldani. Megkapta.
Nemsokára jött a fekete Ördög s mondá:
– Te nem kívántál magadnak örök üdvösséget, azért parancsolom, jer’
velem!
A kovács felelé:
– Barátom, jer’, ülj le eme székre!
Az Ördög leült, odaragadt.
Későbben mondá a kovács:
– Ha nem vársz még egy évig, örökre itt ragadsz!
Az Ördögnek mit volt tennie, beleegyezett. Egy év múlva jött az Ördög:
– Elmúlt az egy év, jer’ velem!
Azt mondja a kovács:
– Hozz előbb ama fáról eme kosárkába epret!
Az Ördög felment a fára s mivel odaragadt, kénytelen volt kétévet adni.
Mikor ismét eljött, azt mondá a kovács:
– Hívd el társaidat, s aki e zsákból legtöbb aranyat kiszed, azé leszek.
Eljöttek a társai, mind a zsákhoz ragadt s a kovács őket üllővasán
összezúzta, minek az lett a következménye, hogy halála után a pokolban
senkit sem talált, aki beeresztette volna; elment tehát a mennyország
kapujához.
Mikor Péter engedelmével benézhetett a mennyországba, bedobta üllővasát,
kalapácsát s bőrkötőjét, ezután magát is bereesztették a mennyországba,
hol most Szent Péternek és az apostoloknak a lovát: a szamarat patkolja.
(Ipolyi A. gyüjteményében 396. sz. Wéber Károly gyüjt. Szeged.)

94. Pipa Misó.
Egy szegény embernek nem volt több három garasánál, egy erdőn útazott
keresztül a közellevő városba azzal a szándékkal, hogy ott magának
garasért kenyeret, garasért dohányt vegyen.
Útközben azonban előtalálkozott Krisztus Urunkkal és Szent Péterrel
három ízben egymásután, kik mindig más és más koldus képében jelentek
meg s kértek tőle alamizsnát. A szegény ember könyörületből mind a három
garasát odaadta nekik s éhesen tovább ballagott. Szép tettért Krisztus
Urunk meg akarta jutalmazni; megkérdezte tőle, mit kér? Szent Péter örök
üdvösséget javasolt neki, hogy azt kérje; de ő csak földi javakról
gondoskodott, az első garasért oly pipát kért, melyből füstölni soha sem
szűnik meg; a másodikért oly poharat, melyből a bor sohasem fogy ki; a
harmadikért oly zsákot; mely mindent magába zár, ha megrázza gazdája.
Pipa Misó e három jószágot bírván, egy kastélyban kívánt meghálni, hol
tizenkét órakor az Ördögök szoktak megjelenni s az ott hálókat
szétszaggatni. Valóban tizenkét órakor megjelent tizenkét Ördög, tüzet
okádó szájukat tátva tartván, Pipa Misót körülfogták; azonban Pipa Misó
megrázta zsákját, az Ördögöket belehajtotta mind a tizenkettőt és
sótörővel zúzta fejöket egész belefáradásig. Parancsára minden Ördög
kész volt mindent megvallani. Kiásták neki a kastély négy szegletéből az
elátkozott s őrzésükre bízott arany-, ezüst-, rézpénzt s megesküdtek,
hogy soha életükben e helyre nem jönnek. Pipa Misó reggelig zsákban
tartotta őket, reggel megpatkoltatta és szabadon bocsájtotta őket. E
pénzből öreg szüleit megsegítette s tizenkét parasztot megházasított.
Testamentomot is hagyott maga után: pipáját egy korcsmárosnak, kupáját
korcsmárosnőnek hagyta, maga pedig zsákjával együtt még életében
másvilágra vándorolt.
Mennyország kapujához érkezvén, Péter a pokolba igazította, ahol a
hétfejű Kutyát (Fenét) zsákjába hajtotta, a pokol pitvarába bement, de
amint a tizenkét megpatkolt, tánczoló Ördögöt megpillantották, szörnyen
megijedtek tőle, a pokol vizén függő lánczhídat hirtelen felkapták s
kétezer esztendeig senkit se bocsájtottak a pokolba.
Pipa Misó – mit volt mást tennie – visszatért a mennyország kapujára
zörögni, melyen midőn Péter kinézett, Pipa Misó a Fenét a mennyországba
bocsájtá, melynek kihajtásával míg az Angyalok foglalkozának, addig Pipa
Misó az ajtó mögé vevé magát, a visszatérő Pétert zsákjába hajtá, s ki
sem ereszté addig, míg Péter meg nem ígéré, hogy az ajtó megett hagyja.
(Ipolyi A. gyüjteményében 140. sz. Nyitra.)

95. Janosik.
Ez igen jeles férfiú volt a monda szerint. Deákkorában tizenkét társával
együtt agyonütvén tanítóját, erdőben lappangott. Az embereknek nagy
hasznára volt; mert a szegényeknek és ügyefogyottaknak nagy segedelmet
nyújtott. Ha valamely gazdag a vásárra ment és négy ökröt hajtott,
kettőt elvevén tőle, annak adta, akinek egy sem volt. Ha a szegény
deákok hazafelé útaztak, a posztót az egyik fától a másikig mérte nekik,
de csak azoknak, akiknek jó bizonyítványuk volt. Sok, káros rablót és
mérges állatot elpusztított.
Egyszer vendégsége közben megparancsolta társainak, hogy ugorjanak s a
leghátulsó egész a fatetőig ugrott fel; míg a legelső alig emelkedett
fel. Végre Liptóban elfogták, tudniillik borsót hintettek el egy
térségen, odacsábítván, eltaszították s a szíjat, melyben
meggyőzhetetlen ereje rejlett, szeretője árulása következtében levágták.
Ekként Janosik elvesztvén erejét, kegyetlenül kivégeztetett. Ezért az
igen jeles férfiúért most is egy véka ezüstöt fizet minden évben Liptó
vármegye.
(Ipolyi A. gyüjteményében 49. sz.)

96. A korcsmárosleány.
Egyszer egy korcsmárosnak volt egyetlenegy gyönyörű leánya. A korcsmáros
igen gazdag volt, a leány pedig igen szép, okos és bátor.
Mivel pedig messze elfutamodott a híre, hogy a korcsmáros gazdag,
megtudták ezt a zsiványok is, akik negyvennyolczan voltak egy bandában
és több erdőben laktak.
Egyszer a korcsmáros elment a feleségével a szőlőbe bort vásárolni és
csak a leány maga maradt otthon, eljöttek a korcsmába tizenketten és a
leánynak azt mondták, adja elő minden pénzöket; máskép megölik.
A leány föltalálta magát és azt mondotta:
– Jól van, mindjárt idehozom a pinczéből!
Ezzel fogta a pinczekulcsot, lement a pinczébe és magára zárta az ajtót.
Várták a zsiványok, kikerestek mindent, de pénzt sehol sem találtak,
elkezdték tehát a pinczét fúrni, hogy a lyukon majd bemennek.
A leány ezt észrevette, körülnéz a pinczében, hát látja, hogy egy szegen
függ egy bárd, melyet az apja nem igen régen köszörültetett meg; kezébe
fogta tehát azzal az akarattal, hogyha majd a zsiványok közül akármelyik
le akar bujni, levágja a fejét. Fúrtak is már a zsiványok egy jó nagy
lyukat s legyugta egyik a fejét, a leány lecsapta és lerántotta a többi
testet a pinczébe.
– Jól, van – mondották a többiek – egy már lent van, bujjál te is!
Az is bebujt, azt is lecsapta és lerántotta, így járt a harmadik,
negyedik, mikor már csak kettő maradt, kiáltoztak a többieknek, de senki
sem felelt, azt mondja tehát az egyik a másiknak:
– Te, az a lány alighanem csinált valamit a mi barátainkkal, máskép
szólnának azok, vagy az ajtót kifeszítették volna, ne bujjunk mi le,
hanem gyerünk haza, azok már elvesztek!
Ezzel amit lehetett, rabolván, elmentek; addig a korcsmáros is hazajött
és álmélkodva nézte, mi történt távolléte alatt. Be akar a pinczébe
menni, de nem lehet; azonban a leány megismervén atyjának szavát,
kinyitá az ajtót, ki most még inkább meghökkent a sok test látásán.
Elmondá ekkor a leány, mit történt vele, az apa és az anya nem tudták,
örüljenek-e, vagy szomorkodjanak. Ezután ismét rendbe szedvén magukat,
éldegéltek, mint azelőtt.
Azonban három esztendő leforgása után, mikor már egészen elfelejtették,
mi történt egykor velök, jön két batár az udvarba, gyönyörű négy ló volt
befogva mind a kettőbe; kijön a korcsmáros, felesége, leánya és nézik,
mint száll ki az egyik batárból egy öreg gróf és felsége, a másikból
pedig egy gyönyörű szép gróf. Az öreg gróf mindjárt előadja, hogy ő itt
és itt gróf és fia számára kéri a korcsmáros hajadon leányát. A
korcsmáros, kinek leányát már több gazdag úrfi kérte, nem adta sekinek,
igen nagy ternót akart vele csinálni, azért is, minek utána hallotta,
hogy gróf kéri, tüstént odaígérte. A leány el is készült hamarjában és
elment velök, úgy azonban, hogy ebben és ebben a városban egy-két nap
után az apja is meg fog jelenni az esküvésen.
Ámde ezek nem grófok voltak, hanem a megölt zsiványok társai s alig
mentek egy órányira, már tudta a leány, hányat ütött az óra és kik
markában van. Mikor tehát az erdőbe értek, megjelentek a többi zsiványok
is és örültek, hogy körmük között van az a leány, ki ezelőtt három
esztendővel tíz társukat megölt.
Reá bízták tehát a leányt egy öreg asszonyra, ki _Boszorkány_ volt,
maguk pedig elmentek a szomszéd erdőbe vígadozni, hogy hatalmukba
keríthették a vitéz leányt.
A Boszorkány mindjárt egy kád szurkot olvasztott és mikor már forró
volt, levetkőztette anyaszült mezítelenre a leányt és azt mondotta neki,
hogy menjen föl a kádhoz támasztott lajtorján és ugorjon a forró
szurokba. A leány vonakodott, hogy ő nem tud beleugorni, hanem kérte a
Boszorkányt, mutassa meg! A Boszorkány fölment egynéhány garádicson és
mutatta, hogy így kell felmenni és ha a felső lábán lesz a lajtorjának,
akkor dobja magát a szurokba. A leány okos lévén, fölment utána és
beletaszította a vén Boszorkányt; mivel pedig ruháját előbb elégette a
Boszorkány, kénytelen volt mezítelen elszökni.
Ment, ment az erdőben, azt sem tudta, merre. Az erdő oly sűrű és setét
volt, hogy egyik ember a másikat Istenért sem ismerte volna meg. Egyszer
hallott maga után kopogásokat, gondolván, hogy utána jönnek, felmászott
egy magas fára.
Nem is csalatkozott, a zsiványok minekutána sokáig mulattak és a vén
Boszorkány nem jött hozzájok, azt mondták:
– Menjünk, nézzük meg, mit csinált az anyánk azzal a leánnyal!
Elmentek és látták, hogy a vén Boszorkány a forró szurokba van fulladva;
mindjárt a legjobb paripákra ültek s az erdő minden útján nyomozták a
leányt. Igy elértek sebességgel ahhoz a fához is, melyre a leány
felmászott és itt egy kicsit megpihentek.
Ekkor kirántja az egyik zsivány a kardját haraggal és azt mondja:
– Nézd, pajtás, így vágnám le azt a leányt, ha utolérném!
És amint kirántotta a kardját, a szegény leánynak a czombjába vágott, de
a leány csak békességes tűréssel szenvedte. Mikor pedig a zsiványok
fölkerekedtek, ő más úton gondolomformán ballagott; csupa vér volt
szegénynek a teste, de mégis virradtára hazatért. Milyen nagyon bámult
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - polyi Arnold népmesegyüjteménye; Magyar népköltési gyüjtemény 13. kötet - 22