polyi Arnold népmesegyüjteménye; Magyar népköltési gyüjtemény 13. kötet - 10

Total number of words is 4206
Total number of unique words is 1504
36.7 of words are in the 2000 most common words
48.2 of words are in the 5000 most common words
55.8 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
A báránykák pedig, amint a túlsó partra értek, azonnal megnyőlt a lábuk.
Estefelé hazafelé tértek, jött az Öreg:
– Úgy-e, nem voltál a bárányok nyomában mindig? Nálam az esztendő csak
egy napig tart, azért most már kitelt, mit választasz bérül:
mennyországot-e vagy pénzt?
– Ah, – mond az ifjú – minek a mennyország, ha a földön pénz nincs?!
Ekkor az Öreg nagyon sok pénzt adott neki. Elment az ifjú, oly házat
épített, mely aranytollakon állt és éjjel-nappal evett-ivott,
kártyázott.
Látván ezt az atya, hozzáment két fiával kérni csak egy darab kenyeret;
de ő ahelyett, hogy adott volna nekik valamit, kitaszigálta őket.
– Ha akartok kenyeret, menjetek magatoknak kiszolgálni, mint én!
Elment az öreg atya két fiával:
– Elmegyek én szolgálni, – mond a középső – majd szerzek én neked is
kenyeret, édesatyám!
– Óh, ne menj, – mond az atya – te is csak úgy fogsz cselekedni, mint a
legöregebbik fiam!
– Majd megreped a szívem, eressz el szolgálni, édesatyám, nem fogok úgy
cselekedni!
Eleresztette.
Elment a fiú, előtalálja az Öregemberkét:
– Hova, hova, édes fiam?
– Én, – úgymond – szolgálatot keresek!
– Jer’ hozzám, nem lesz más dolgod, mint három báránykát őrizni;
esztendőd egy nap, béred amit kívánsz!
Elment a fiú őrizni a fehér báránykákat; de ő is, amint látta, hogy a
lábuk elhullik, nem ment a bárányok után. Hazajövén, kérdezé az Öreg:
– Mindenütt utánok mentél?
– Nem, – úgymond – mert láttam, hogy a lábuk elhull, hát féltem, hogy az
enyémmel is úgy történik.
– Tehát mit kívánsz? Mennyországot akarsz-e vagy pénzt?
– Minek – úgymond – a mennyország, ha pénzem nincs!?
Sok pénzt adott neki az Öreg; elment a fiú, épített magának házat. Jött
áz atyja a legifjabb fijával ajtójához egy darab kenyeret kérni, de
elkergette őket:
– Menjetek magatoknak kiszolgálni, akkor majd lesz!
Sírt az atya.
– Elmegyek én szolgálni, – mond az ifjú – talán az Isten megsegít, hogy
kisegíthetem a nyomorúságból!
– Óh, ne menj, légy te fiam legalább!
– Én az maradok, – mond a fiú és elment.
Ment, mendegélt, előtalálja az Öregemberkét:
– Hova, hova, édes fiam?
– Én szolgálatot keresek, – mond a fiú.
– Jer hozzám, nálam nem lesz más dolgod, mint három báránykát őrizni,
béred az lesz, amit csak kívánsz!
Ment a fiú báránykákat őrizni, eljutott a patakocskához, látván, hogy a
lábok elhull:
– Isten neki! – gondolá magában, utánok ment.
Neki is elhullott a lába, de mikor a szép rétre kijött, ismét megnyőlt;
ment a báránykák után.
Oly legelőre értek, hogy neki majd nyakig ért a fű és ott oly sovány
tehenek legeltek, hogy az oldalbordákat meg lehetett számolni.
Ment tovább utánok s oly legelőre ért, melyen a füvet alig lehetett
látni s mégis oly kövér tehenek legeltek rajta, hogy csak öröm volt
reájok nézni.
Amint továbbmentek, erdőt találtak, melyben a fáról ezüstágak függtek,
azután másik erdőt értek, ebben meg aranyágak függtek a fáról.
Mentek, mendegéltek, míg kápolnára nem akadtak, egyet fohászkodott
Istenhez, bement, ott egy pap misézett, ki nem volt más, mint az
Öregemberke, aki őt felfogadta, az Öregemberke nem volt más, mint az
Istenke.
A bárányok galambokká váltak, felrepültek a kápolnára, amint vége volt a
misének, ismét bárányokká váltak, a papocska pedig eltűnt, ők pedig
hazafelé ballagtak arra, amerre jöttek. Amint mentek hazafelé, a fiú az
arany- és ezüsterdőből szakasztott magának ágacskát.
Amint hazaértek, már az ajtó előtt várta az Öregemberke:
– Voltál-e mindenütt, ahol a báránykák voltak?
– Voltam biz’ én, jó atyám! itt az arany- és ezüsterdőcskéből az
ágacska; hanem sok mindent is láttam, csak nem tudom, hogy hogy lehet
az, hogy sovány legelőn kövér tehenek, kövér legelőn sovány tehenek
vannak?
– Hogy azon a sovány legelőn oly kövér tehenek vannak, az – úgymond az
Öreg – a jótékonyság; hogy kövér legelőn sovány tehenek vannak, az a
fösvénység. Hanem elmult az esztendőd, becsületesen kiszolgáltál: mit
kívánsz bérül: mennyországot-e vagy pénzt?
– Ah, – mond a fiú – minek a pénz, ha mennyország nincs?!
– Te neked – mond a jó Istenke – mind a kettő meglesz!
Adott neki egy imádságos könyvet:
– Ezt – úgymond – ne nyisd fel addig, még atyád udvarában nem leszel!
Ezzel ment a fiú haza, amint hazajött, az udvarban kinyitotta, hát az
egész udvar tele lett mindenféle barommal: ökrökkel, tehenekkel,
bárányokkal.
Megörült ennek a fiú, bement atyjához, megölelte és kihívta, mondván:
– Hoztam kenyeret!
Azután vásárokra mentek, barmokat adtak el, pénzt hoztak haza, vettek
földet sokat, építettek házat, azután megházasodott a fiú, szegény, de
jó feleséget vett magának és így édesatyjával együtt boldogul éltek.
Ezalatt az idő alatt a két öregebb testvér mindenét elprédálta, végre
megszégyenülve jöttek legfiatalabb testvérükhöz koldulni, de ez
ahelyett, hogy megfeddette volna őket, magához vette; utóbb belőlök is
becsületes emberek váltak, legfiatalabb testvérök példáját követve.
(Ipolyi A. gyüjteményében 35. sz. Hont v. megye.)

26. A három királyfi.
Volt egy király, volt neki három fija; mind a három a világba akart
menni.
Először elment a legöregebb, de három év után sem jött vissza. A második
utána ment, azután meg a harmadik fiú ment el.
Az apa álmában látta, hogy két cseresnyefa egészen le volt törve, míg a
harmadikon cseresnye függött; összehivatta a jósokat, kik azt mondták,
hogy ez az álom a fijaira a legjobb jelenés, mert ha nyomorban voltak
is, ismét szerencsések lesznek.
Az utolsó királyfi, amint vándorolt, két embert látott maga előtt, ezek
testvérei voltak. Az egyik elbeszélé, hogy mióta jár-kel már a világban,
hogy a zsiványok megtámadták s alig tudott tőlük szabadulni.
Mikor elbeszélte élete történetét, letelepedének s az öregebb egy
hangyafészket akart eltiporni, de a fiatalabb nem engedé, ezért a
hangyák, ha veszedelembe jut, segítségöket igérték.
Tovább menve, méhkasokat láttak, a fiúk meg akarták gyujtani s a mézet
elvenni, a fiatal fiú megvédi őket, ezért segítségöket igérik a
szükségben. Igy tesznek a megmentett madarak is.
Amint mentek, mendegéltek, egyszer csak eltévedtek, felmentek egy fára s
láttak messziről világot; odamentek, az egy vár volt; mikor az első
szobába bejöttek, egy Őszember feküdt az ágyban, az intett nekik, hogy
tovább menjenek.
Mentek a másik szobába, hol három Törpe szolgált nekik.
Ezután el akartak menni, de az Őszember nem eresztette el őket s egy
aranytáblát mutatott nekik, melyre fel volt írva, hogy mindenki, ki a
várban elhál, másnap a fűben elhintett becses gyöngyöt kell neki
összeszedni, máskép kővé vál.
Az öregebb testvér nem bírta s a nap utolsó sugaránál kővé vált; erre az
Öregember elszomorodott. A középsővel is így történt.
A harmadik már az állatokat hívta segítségül, a hangyák összeszedték
neki a gyöngyöket, erre az elátkozott Öregember vidám lett.
Egy másik táblához vezeté, melyen az volt írva, hogy egy gyémántkulcsot
az est utolsó sugaráig fel kell neki találni. Itt meg a madarak
segítettek neki, elhozták a kulcsot. A harmadik feltétel az volt, hogy
oly követ keressen, mely ember volt, de lopott s ezért vált kővé. Itt a
méhek segítették ki; megvolt a váltás. A Törpékből, kövekből emberek
lettek. Megszabadult az Őszember is, aki király volt, de zöld leveseket
főző Boszorkányfelesége – mert szólt – leányostul elátkozta, míg a három
feltétel nem teljesül.
(Ipolyi A. gyüjt. 30. sz. Saját gyüjtése, Ipolyság.)

27. Kis Jankó.
Hol volt, hol nem volt, az Óperenczián is túl volt, az üveg hegyeken is
túl volt, volt a világon egy szegény ember, annak volt egy felesége meg
egy fia, kit Kis Jankónak hívtak, kit az apja, aki pintér volt, iskolába
is járatott.
Növekedett Jankó, egyszer azonban meghalt az apja, nem volt
kenyérkereső, már most mit csináljanak? Sírtak-ríttak mindnyájan, hogy
éljenek meg? A Kis Jankó sem járhatott már iskolába, mert nem is volt
nekik mit enniök, nem hogy még iskolára költsenek, kapta Kis Jankó,
hozzáfogott dolgozni az apja szerszámjaival, úgy a hogy, csinált egy
dézsát, meg hozzáfogott, csinált egy másikat, aztán meg egy kupát, meg
más egyebeket, aztán kivitte a piacra, éppen hetivásár volt, eladta,
kapott értök valamennyicske pénzt, amivel azután sietett nagy örömmel
hazafelé.
Útközben amint megy, hát látja, hogy a város szélén egy rakás gyermek
fog egy kis macskát, odamegy hozzájok s kérdi:
– Mit csináltok, pajtás?
– Hát nem látod, ezt a macskát akarjuk agyonütni!
– Ugyan, ne bántsátok szegényt, adjátok nekem, adok érte egy garast.
– Add ide hát! – mondja közülök a legkamaszabb.
Kis Jankó odaadta neki a garast, kezébe vette a macskát és hazavitte.
Hát amint otthon meglátja az anyja a macskát, kérdi, hol vette azt a kis
macskát? Kis Jankó azután elmondta, hogy miként jutott a macskához? Mire
aztán elkezdett az anyja sopánkodni.
– Ugyan, édesfiam, már minek hoztad ezt a házhoz, mikor magunknak is
alig van kenyerünk?!
– Soh’ se bántsa kend, édesszülém, annál több jószág van a háznál, aztán
majd veszek én ennek egy kis tejet!
Azzal aztán elment, vett a macskának tejet. Odaadta a kis macskának a
tejet, elment dolgozni.
A másik hetivásárig ismét tákolt össze egynéhány edényt, kivitte s
megint eladta mind. Hát jön hazafelé a pénzzel, megint meglátja a
pajtásait, odamegy hozzájok, kérdi tőlük:
– Mit csináltok, pajtás?
– Hát, nem látod, ezt a kis kutyát akarjuk agyonütni.
– Ugyan ne bántsátok szegényt, inkább adjátok nekem, adok érte egy
garast.
Vette a kutyát, vitte hazafelé; amint hazaért, meglátta az anyja,
rákiáltott:
– Hát, már meg hol vetted azt a kis kutyát?
Kis Jankó elmondta, hogy miként jutott a kutyához, mire azután elkezdett
az anyja sopánkodni:
– Ugyan édesfiam, már minek hoztad a házhoz ezt a kutyát, mikor
magunknak is alig van mit enni.
– Soh’ se bántsa, édesszülém, majd veszek én ennek egy kis tejet, aztán
majd elélősködik valahogy!
Azzal elment, vett a kutyának tejet és dolgozott tovább. Másik héten
megint kivitte az edényeit a hetivásárra, amit eddig dolgozott, aztán
megint eladta mind. Amint hazafelé ment, ismét meglátta pajtásait, most
meg már kígyót akartak agyonütni.
– Mit csináltok, pajtás?
– Hát, nem látod, hogy ezt a kis kígyót akarjuk agyonütni, e!
– Ugyan ne bántsátok, inkább adjátok nekem egy garasért!
Odaadták. Kis Jankó hazavitte a kis kígyót. Hát, amint otthon meglátja
az anyja, rákiált:
– Ugyan, édesfiam, már minek hozod azt a förtelmes állatot a házhoz, tán
bizon azt is fel akarod nevelni?
– Föl bizon, édesanyám, csak aztán ne haragudjék kend! Annál több jószág
lesz a háznál, aztán majd veszek én ennek egy kis tejet.
Azután ismét dolgozott s a jövő hetivásárra megint kivitte az edényeit,
el is adta, de amint hazafelé jött, ekkor már nem talált a falu végén
senkit, hazament! Dolgozgatott még ő azután is és úgy tartogatta
jószágait. A kígyó félesztendő mulva annyira megnyőlt, hogy a kuczkóba
nem fért többé, egyszer azután felszólította Kis Jankót:
– Édes gazdám, ülj rám!
Kis Jankó ráült, azután a kígyó kivitte őt a falu végén levő kocsmához
és azt mondta Kis Jankónak, hogy töltessen a kocsmárosnéval egy iccze
bort! Kis Jankó megparancsolta s mikorára a kocsmárosné megtöltötte az
icczés palaczkot, akkorára a kis kígyó megkerülte vele a fél falut,
azután így szólott:
– No, édes gazdám, tartsál még félesztendeig úgy, amint eddig tartottál;
akkor megkerülöm veled a falut mire a kocsmárosné egy iccze bort kitölt!
Ezzel hazamentek és Kis Jankó ezután még jobban tartotta a kígyót. Ekkor
már a kutyából komondor lett, még pedig akkora, hogy egy kétéves
bornyúnál nagyobb volt; a kis macskából pedig akkora kandúr lett, mint
egy félakós fazék. Ekkor azt mondta a kígyó Kis Jankónak:
– No, édes gazdám, most ülj rám!
Kis Jankó ráült.
Ismét kimentek a falu kocsmájához, mire a kocsmárosné megtöltötte az
icczés palaczkot, akkor már rég megkerülte a kígyó Kis Jankóval a falut.
Elindultak vándorolni. Kis Jankó ráült a kígyóra, a kutya meg a macska
pedig egyik az egyik oldalán, másik a másik oldalán nyargalt a kígyónak.
Mentek, mentek, mendegéltek hetedhétország ellen, még az
Óperencziás-tengeren és az üveghegyeken is túl mentek, végre elértek
sűrű fákkal bekerített, hegyes-völgyes vidékre, ahol a hegy oldala
különféleképen ki volt czifrázva és lyukakkal volt tele. Minden lyukból
kövér egér kukucskált ki, az útczákon is sok egér járt parádéba öltözve
fegyveresen. Kis Jankó elcsodálkozott, nem tudta, hogy hol van? Addig a
kutya megszólított egy parádés ruhás egeret:
– Ugyan földi, mond meg nekünk, micsoda ország ez s hol vagyunk mi most?
– Bizony, atyafi, most az egerek országában vannak kendtek; itt mostan
igen nagy dolgok vannak készülőben, polgárháború ütött ki a
királyválasztás miatt. Kettő is van, aki király akar lenni, az egyik
princz Görbicze, ennek van tulajdonképen joga a trónushoz, ennek vagyok
én is katonája, a másik princz Fortunátus, aki pártot ütött a király
ellen, hizelkedett a népnek, nagyon sokan mentek a zászlója alá, sokkal
többen vannak, mint mi.
Eközben beértek az egerek fővárosába, ahol azután Kis Jankót elvezették
a király palotájába. Az ajtó előtt egy díszruhás kövér egér sétált föl s
alá fegyverrel kezében, ez vezette be őt a király elébe; amint bement,
így szólítá meg őt a király:
– Mit keresel itt, az én országomban?
Mire Kis Jankó elmondta, hogy ő országon, világon át utazik s megkérte a
királyt, hogy eressze át békességgel az országán, de a király azt
mondta, hogy nem ereszti, ha csak előbb nem segíti princz Fortunátus
ellen őt. Nohát, Kis Jankónak mit volt tennie, beleegyezett s másnap
megütköztek princz Fortunátus seregeivel. Kis Jankó a kutyájával meg a
macskájával rettenetes pusztítást tett az egerek közt; úgyannyira, hogy
nemsokára szét volt verve az egész sereg, sőt Kis Jankó magát
Fortunátust is elfogta s fölötte rögtön ítéletet tartottak, kivégezték.
Ezután volt nagy mulatság; ettek, ittak amennyi csak beléjök fért, Kis
Jankót is tovább eresztették a mulatság után.
Megint mentek, mendegéltek, míg végre elértek egy nagy erdőbe, ahol
addig mentek befelé, míg elértek oly helyre, ahol a fákon mindenütt nagy
lyukak voltak. A fákból iszonyú nagy macskák jártak ki, egyik fából a
másikba mentek. Kis Jankó elámult, mikor meglátta. Egyszer csak egy nagy
macska odaugrik melléjök s rájuk kiált, hogy mit keresnek itt? Minden
szószaporítás nélkül megfogta a Kis Jankó kezét s vezetni kezdte. Kis
Jankó egy ideig hagyta magát szó nélkül vezetni, de aztán kérdezte, hova
akarja vezetni.
– Jösz a király elébe! – mondja a macska – számot adsz, hogy mit keresel
itt?!
Azután mentek egy darabig, míg oly helyre értek, ahol egy nagy tölgyfát
találtak magányosan állani, körülötte nagy, zöldszemű macska járt le s
föl fegyverben. Ide vezették a Kis Jankót, mert ez volt a macskák
királyának a lakása; be is ment Kis Jankó, a kutyáját, macskáját kívül
hagyta.
Alighogy belépett, a király mindjárt kérdőre vonta; Kis Jankó
könyörgésre fogta a dolgot, hogy ők akaratlanul tévedtek ide és semmit
sem akarnak, csak keresztül-útazni a tartományon. Erre a király
áteresztette őket s így tovább vándoroltak.
Már három nap, három éjszaka útaztak, mikor egyszer csúnya helyen
találták magukat; olyan sok redves kutya közt voltak, hogy no! Hanem itt
meggyűlt a bajuk, mert a sok kutya mind rájuk rohant és szét is tépte
volna őket, ha egy szép kis tarka kutya nem ugatott volna közöttük és
csendet nem parancsolt volna. A többi kutya mind elcsendesült, mikor a
kis kutyát meglátta, mert az volt a princzesznéjök. Kis Jankóék csak
bámultak és nem tudták mire vélni a dolgot; hanem most a princzeszné Kis
Jankó kutyájának a nyakába borult, össze-vissza csókolta:
– Ó, édes, kedves bátyám, hol voltál eddig? hol növekedtél fel ilyen
szépen? már azt gondoltam, hogy rég elvesztél!
Persze, volt azután vendégség, hogy a princzeszt megtalálták; egész
hétig mulattak Kis Jankóék, úgy folytatták tovább útjokat.
Mentek, mendegéltek, hát egyszer csak előttök egy nagy üveghegy áll; no
most ezen hogy menjenek keresztül?
Eszébe jutott Kis Jankónak a síp, amit princz Görbiczétől kapott,
azonnal megfujta, hát mindjárt ott termett egy kis egér, egy kis
skatulyát adott Kis Jankónak és eltűnt. Kis Jankó kinyitotta a
skatulyát, hát sok, kis, apró hegyesvégű garádicsot talált benne meg egy
kis kalapácsot; hirtelen beverték az üveghegybe és felmásztak rá
szerencsésen.
Mikor felértek, a kígyó így szólott Kis Jankóhoz:
– Édes gazdám, látod amott azt a szép palotát, az az én atyámnak, a
kígyók királyának a palotája, mert ez itt a kígyók országa!
Bezzeg láttak ám itt sok szép bőrű, tarka kígyót, szinte örült bele a
lelkük. Azután bementek a palotába, a kígyó bemutatta Kis Jankót az
apjának, aki mikor megtudta, hogy ő nevelte fel a fiát, nagyon megörült
s azt mondta Kis Jankónak, kívánjon tőle akármit, mindent meg fog neki
adni! de Kis Jankónak a kígyója már megmondta, hogy semmit se kívánjon
tőle mást, mint azt a gyűrűt, amelyik az apjának a kis ujján van, mert
az olyan gyűrű, hogy ha annak a kövibe néz az ember, mindene van, amit
csak ki tud gondolni. Azért hát csak azt kívánta Kis Jankó a kígyók
királyától, az pedig azt mondta:
– Minek az neked, inkább kívánj mást, aminek több hasznát veheted! Adok
annyi aranyat, amennyit tizenkét esztendeig tizenkét nyolczökrös
szekérrel el bírsz tőlem hordani!
De Kis Jankónak semmi sem kellett, csak a gyűrű. Amikor ezt látta a
kígyókirály, odaadta neki a gyűrűt.
Együtt mulattak még egy ideig, azután hazakisérte őt a kígyó a kutyával
s macskával együtt.
Nem sok időre az anyja meghalt, még meg nem halt, azt mondta az
édesanyjának:
– Édesanyám, én meg akarok házasodni, menjen és kérje meg nekem
feleségül a király leányát!
– Ó, édes fiam, hogy gondolhatsz olyant, hogy a király adja neked a
leányát feleségül, hiszen mi oly szegények vagyunk, hogy alig van megevő
falatunk és egy szem búzánk sincs!
– Dehogy nincs! – Azzal elővette gyűrűjét, belenézett, mindjárt
mengjelent neki tizenkét, fekete Lélek és így szólt az egyik:
– Mit kívánsz tőlünk, jó urunk?
Mire Kis Jankó felelt:
– Azt parancsolom, hogy tüstént annyi búzát teremtsetek a házamba, hogy
még a szeg lyuka is tele legyen!
Ekkor a Lelkek eltűntek s úgy szaporodott a búza, hogy Kis Jankóéknak ki
kellett menni a házból.
Azután Kis Jankó megint előhivatta a Lelkeket és megparancsolta nekik,
hogy egy kétvékás nagyságú aranycsészébe hozzanak neki mindenféle
drágaköveket, gyémántokat és egyéb drágaságokat.
Ezzel azután elküldte édesanyját megkérni a király leányát. Mikor beért
a király rezidencziájába, minden ajtónállónak egy-egy drága gyémántot
kellett adni, hogy beeresszék. Amint bement a király elé, mindjárt
elmondta, hogy mi járatban van és odaadta az ajándékot.
A király elbámult a sok drágaságon, de mindjárt nem akarta odaadni neki
a leányát, hanem meg akarta próbálni, hogy milyen gazdag az, aki ily sok
drágaságot bír ajándékozni, azért azt mondta Kis Jankó anyjának:
– Tudja kend mit, én odaadom a leányomat a kend fiának feleségül, de
csak úgy, ha ezen az éjszakán az enyémnél hétszerte szebb palotát bír
magának csináltatni és onnan az én palotámig húsz öl szélességű útat bír
gyémántkövekkel kirakni és a szélét minden három lépésre zöldelő
fügefákkal beültetni, hogy minden fügefán hét fülemile verjen; akkor
odaadom a leányomat!
Ezzel Kis Jankó anyja hazament és ezt mind elmondta a fiának, a fia
pedig azt mondta:
– Az semmi baj se, édesanyám, az mind meglehet!
És azzal elővette a gyűrűt s megparancsolta a Lelkeknek, hogy hajnalra
mind, amit a király mondott, készen legyen és hogy őt az anyjával együtt
mikor ő alszik, abba a palotába tegyék át.
Már korán reggel nem tudott a király aludni, úgy vertek a fülemilék,
amin nagyon megörült a király is, a leánya is s odaadta leányát Kis
Jankónak feleségül.
Nagy lakodalmat csaptak, három esztendeig mulattak, boldogul éltek; a
király halála után az egész ország Kis Jankóra szállott.
(Ipolyi A. gyüjteményében 609. sz. Kalmár Bertalan gyüjt. Félegyháza.)

28. Az itélő róka, a hálátlan ember és a csalfa kígyó.
Egyszer egy ember leemelte a követ a kígyóról, a kígyó meg akarta ölni
az embert. Könyörgött az ember, hogy eressze el; de a kígyó bírótól
akarta az igazságot megnyerni.
Lóhoz mentek először, a ló azt mondta:
– Az ember hálátlan.
Az ökör hasonlóképen beszélt.
Végre elmentek a rókához, kinek az ember tyúklevest igért. Kérdezte a
róka, hogy volt a dolog? Meghallván pedig, hogy az ember leemelte a
követ a kígyóról, azt kérdezte:
– Hogy feküdt a kígyó a kő alatt?
A kígyó elmondta, de a róka természetben kivánta látni a dolgot. A kígyó
odafeküdt. A követ rátették, kérdezte a róka:
– Igy volt?!
Ráfelelték:
– Igy!
– Ha így volt, maradjon így! – mondotta a róka. A kígyó tehát tehetetlen
lett.
Akkor a róka az embertől kérte a jutalmát. Az ember hazavezette s tyúkot
akart vágatni; de a felesége felbosszankodván, egy darab fával letörte a
derekát.
(Ipolyi A. gyüjteményében 557. sz. Szluha Ágoston gyüjt. Szeged.)

29. A gyűrűcske.
(A 27. sz. változata.)
Volt egyszer egy szegény özvegyasszony, ennek volt egy lomha fia, ki
sehol sem szolgálhatott, mindenünnett hazahajtották, már szegény
anyjának magának sem volt mit ennie és ő mégis mindig a nyakára járt
ételért. Egyszer az anyja megharagudott és így szólt fiához, ki éppen
akkor a tűzhelyen lomháskodott:
– Óh, bárcsak elmennél már (– ha) a pokolba is – szolgálni!
Amint ezt mondá, felugrott lomha fia:
– Nohát elmegyek! – és elment.
Ment, mendegélt, előtalált egy vörös szakállú embert és ez volt az
Ördög, kérdi őt:
– Hát, hova mégy, úgy-e, a pokolba szolgálni?
– Bizony talán Ördögöd van, hogy eltaláltad?
– Van bizony, gyere, én elvezetlek!
Elvezette az Ördög s a pokolban szívesen látták az Ördögök és mondták
neki, más dolga nem lesz, mint három vén kanczát zsindelyszegekkel
tömni:
– Béred az lesz, amit kívánsz!
Elment a fiú a dolgát megtenni s jól megtömte a két kanczát
zsindelyszegekkel, de amikor a harmadikat kezdte tömni, ez megszólalt:
– Óh, ne tömj engem, hiszen én a te öreganyád vagyok s háladatos leszek,
ha megkímélsz!
Nem is tömte a fiú őt többé.
Harmadik nap azt mondja neki a vén kancza:
– Most ha bemégy, azt mondják, hogy ki van az esztendőd és hogy amit
kérsz bérül, azt fogod kapni, mit kívánsz? s fognak mindenfélét kínálni,
de te mást ne kérj, mint azt a gyűrűt, amely annak a Sánta-Ördögnek az
ujján lesz, aki az asztalhoz van kötve.
Bemegy a fiú, mindjárt kérdik:
– Mit kívánsz bérül? mert az esztendőd kitölt!
– Semmit mást, – mond a fiú – mint azt a gyűrűt, ami ennek az Ördögnek
az ujján van! – s a Sánta-Ördögre mutatott, ki az asztal lábához volt
kötve.
– Óh, – kiáltottak az Ördögök – ezt a hitvány ólomgyűrűt akarnád, miért
nem inkább valami kincset?
De a fiú erősen kötődött és nem akart a kincsek felől hallani, mert
tudta, hogy ha ezt elfogadná, a másvilágon mind ganajra változna;
utoljára tehát mégis odaadták az ólomgyűrűt.
Most bement a kanczához és kérdezte, hogy most mit csináljon ezzel az
ólomgyűrűvel?
– Valahányszor azt fogod neki mondani: »Prestiny csek, pri pravaj sa!«
akkor mindjárt elő fognak jönni az Ördögök és fognak kérdezni:
»Csoksess, pane?« te pedig mit csak kívánsz, meg fog történni.
Örült a lomha, ballagott hazafelé.
Amint látta az anyja, hogy ballag hazafelé, így kiált:
– No, talán az Ördögök hoztak, de hamar kiszolgáltál!
– Ne szóljon, anyám, semmit, hanem főzzön jó túróshaluskát!
– Nem tudom, hol venném? Csak legalább kenyerem volna!
Az anyja kiment, a fiú pedig fogta a gyűrűt és: »Prestiny csek, pri
pravaj sa!« »Csoksess, pane?« és az Ördögök ott voltak.
– Azt akarom, hogy addig, még az anyám a kamrába jut, ott minden: liszt
és zsír is legyen!
Amint ment az anyja a kamrába, hát alig tudta kinyitni az ajtót, úgy meg
volt liszttel a kamrája töltve; mindjárt főzött haluskát, a fia pedig az
ágyra dőlt és aludt.
Azután az anyja felébresztette enni. A fiú felkelt, jóllakott s azt
mondta az anyjának:
– Anyám, én meg akarok házasodni!
– És kit akarsz elvenni, fiam?
– Csak menjen ide a szomszédba és kérje meg a király legifjabb leányát!
– Ugyan, fiam, megbolondultál? Nem megyek én, mert még majd
kitaszigálnak!
De a fia nem hagyott neki békét, el kellett neki menni. Amint belépett a
királyhoz, a király kérdezi:
– Mit kívánsz?
– Óh, felséged, van egy fiam, olyan, mint a bolond, ide küldött, hogy
megkérjem a legifjabb leányát neki feleségül!
Hát, mindnyájan hahotára fakadtak.
– Óh, hány herczeg könyörgött már érte és senkihez sem akart menni, nem
hogy ilyen nyomorulthoz menjen.
Hazament az anyja.
– No, hát mit mondtak?
– Azt, hogy jól kinevettek és azt mondták, hogy ne menjek többet.
– Menjen, menjen mindjárt most és kérje meg még egyszer!
Ment a szegény anya és a király alig akarta maga elébe ereszteni, de
midőn az anya térden állva könyörgött, beeresztették:
– Hát, mit akarsz, te vén bolond? Hol van a te fiad, aki oly merész,
hogy még az én leányomat is meg merte kérni?
– Ott a létra alatt!
Kinéztek, ott látták a létra alatt, vigyorgott, erre ismét elkezdtek
mindnyájan nevetni és a király megparancsolta az őröknek, ha még egyszer
eljön ez a vén boszorkány, lőjjék le az őrök.
Amint hazaért az anya, mindjárt kérdezte a fiú:
– Mi hír?
– Az, hogy ha még egyszer odamegyek, meglövet a király!
– Csak menjen kend, csak menjen kend!
– Óh, hát a halálomat akarod?
De a fiú nem hagyott békét, elment a szegény asszony, látta mikor már
ráfogták a puskákat, de a fiú ekkor elővette a gyűrűt és: »Prestiny
csek, pri pravaj sa!« »Csoksess, pane?«
– Azt akarom, hogy az őrök mind kővé váljanak és anyám bemehessen a
királyhoz!
Meg is történt.
– Hát, te megint itt vagy? No, mondd meg a fiadnak, ha holnap reggelig
olyan kastélyt épít, mint az enyém, akkor odaadom a leányomat neki!
Hazajött az anya.
– No, mit mondtak?
– Azt, hogy még csak oly kastélyt nem építesz reggelig, mint a királyé,
nem kapod meg a király leányát!
– Jól van, – mond a fiú – feküdjön le, édesanyám!
Elment az öregasszony feküdni, a lomha pedig elővette a gyűrűt,
megforgatta az ujján: »Preztiny csek, pri pravaj sa!« »Csoksess, pane!«
– Azt, hogy holnap itt százszorta szebb kastély legyen, mint a királyé
és amellett még egy aranyalma legyen a ház tetején, mely hét mérföldre
látszék és én reggel gyönyörűséges aranyruhába öltözve egy szép lovon
nyargaljak a ház körül, utánam tizenkét huszár; ez mind reggelig
megtörténjék!
Reggel amint felébred a királykisasszony, alig lát a nagy fényességtől,
kitekint az ablakon, hát mit lát? Azt a szép lovagot; beszalad atyjához:
– Nézd csak, édesatyám, ehhez szeretnék én férjhez menni!
– Jól van, édesleányom, az könnyen megtörténhet!
Mindjárt odaküldötte a király az inasát:
– Nem tetszik a lovag úrnak fölöstökömre feljönni?
Felment, megkapta a király leányát, ma is élnek, ha meg nem haltak.
(Ipolyi A. gyüjteményében 42. sz.)

30. Nemtutka.
Hol volt, hol nem volt, még az Óperencziás-tengeren is túl volt, ott
volt egy nagy fa, annak a fának volt kilenczvenkilencz ága, a
kilenczvenkilenczedik ágán volt egy szoknya, annak a szoknyának volt
kilenczvenkilencz ráncza, a kilenczvenkilenczedik ránczában volt egy
bolha, annak a bolhának a veséjéből veszem ki a mesémet.
Egyszer volt egy embernek tizenkét fia, de egyik sem volt oly bátor,
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - polyi Arnold népmesegyüjteménye; Magyar népköltési gyüjtemény 13. kötet - 11