polyi Arnold népmesegyüjteménye; Magyar népköltési gyüjtemény 13. kötet - 01

MAGYAR
NÉPKÖLTÉSI GYÜJTEMÉNY
MAGYAR
NÉPKÖLTÉSI GYÜJTEMÉNY UJ FOLYAM
A KISFALUDY-TÁRSASÁG MEGBIZÁSÁBÓL
SZERKESZTI
DR SEBESTYÉN GYULA
XIII. KÖTET
IPOLYI ARNOLD NÉPMESEGYÜJTEMÉNYE
BUDAPEST
AZ ATHENAEUM RÉSZVÉNYTÁRSULAT TULAJDONA
1914



IPOLYI ARNOLD NÉPMESEGYÜJTEMÉNYE
SZERKESZTETTE
KÁLMÁNY LAJOS
KIADJA A KISFALUDY-TÁRSASÁG
BUDAPEST
AZ ATHENAEUM RÉSZVÉNYTÁRSULAT TULAJDONA
1914
6946. – Budapest, az Athenaeum r.-t. könyvnyomdája


IPOLYI NÉPMESEGYÜJTEMÉNYÉRŐL.
Ipolyi Arnoldot, Nagyvárad néhai tudós püspökét a Kisfaludy-Társaság
avatta mesegyüjtővé. Midőn a Társaság a magyar népköltés gazdátlan
kincseinek megmentésére 1844-ben mozgalmat indított, a fiatal – alig 20
éves – Ipolyi még nem fejezte be Nagyszombatban megkezdett, Bécsben és
Esztergomban folytatott papi tanulmányait. Ezért a Magyar Népköltési
Gyüjtemény régi folyamának »Népdalok és Mondák« czímű 1846-ban megjelent
I. kötetében még nem szerepel a gyüjtők között. Nem szerepelt a
következő két kötet névsorában sem. Ennek az oka abban rejlik, hogy
figyelmét a népköltésre tulajdonképpen nem is az országos gyüjtési
mozgalom, hanem a Kisfaludy-Társaság ama pályázata terelte rá, amely
ugyancsak 1846-ban a magyar mythologiát kivánta megiratni.
Midőn Ipolyi papi tanulmányait befejezte, báró Mednyánszky Alajos
házánál vállalt nevelőséget. A vágvidéki mondák összegyüjtéséről és
kiadásáról hires főur gazdag könyvtárát már alaposan ismerte, midőn a
pályázat szövegében ezt olvasta: »Mit lehet a régi bel- és külföldi
krónikákból s egyéb emlékekből, valamint a hagyományokból, némely
babonás erkölcsökből s végre a nyelvben található nyomokból a pogány
magyarok vallási hitéről és szertartásairól bizonyosat, vagy hihetőt
kivonni?« Alább pedig tüzetesebben tovább fejtve: »Maradtak-e fenn, s
mely nyomai a régi hitnek népünk babonás nézetei és szokásaiban?« A
fiatal nevelő nyomban tisztában volt azzal, hogy a pályázat hirdetői
Grimm Jakab német mythologiáját tartották szem előtt. Vállalkozót
kerestek, aki a régi irott kútfők gyér adalékait nálunk is a
néphagyomány élő emlékeiből fogja kiegészíteni. De arra már aligha
gondoltak, hogy Grimm Jakab sokkal szerencsésebb viszonyok közt és
testvérének, Vilmosnak hatalmas támogatásával is csak évtizedek munkája
árán juthatott el a német mythologia pantheonjának fölépitéséhez. Ipolyi
tudta, hogy Grimm Jakab nyomdokain haladva, a kitűzött határidőre véges
emberi erővel elkészülni nem lehet; de ahhoz, hogy a magyar irodalom
hiánytpótló nagy müvét elvégre megirja, nyomban hozzáfogott.
Noha a Kisfaludy-Társaság gyüjtőmunkálatai még javában folytak, Ipolyi
nem várta be a lirai emlékeket előtérbe állitó »Népdalok és Mondák«
későbbi vaskos köteteit, hanem a maga szempontjából külön gyüjtést
kezdett. Eredményeiről műve elején, a kútfők ismertetésében ekként
számol be:
»Semmi sem állott előttem munkálatom kezdetétől fogva élénkebben, mint a
tárgy ezen kútfőinek a nép körébeni keresése, összegyüjtése; egyrészt,
hogy az eddigi szűk anyag bővíttessék, másrészt, hogy annak valódilag
léteztét, eredetiségét stb. saját teljes meggyőződésemre
megalapíthassam. Ösztönöztetve már szinte az emlékektől, melyek
gyermekkoromból visszhangzottak, hogy azokat még feleleveníthessem, a
feledettet újra felleljem, kiindultam a gyüjtésre, s erre nézve az idő
folytán megtettem mindent, mi csak erőmben állott, saját járás-kelés,
utazásaim, tudakolásaim, barátok s ismerősök közremunkálásra felhívása
által; s habár ez 10 évi fáradság s temérdek költségbe távolról sem
került, mint Gaal azt gyüjteménye összeszerzéséről egykor állíthatá, s
bár legtöbb fáradságos lépésemnek semmi vagy csak igen csekély sükere
volt, mégis a kisebb részben, mint magam igyekezete és barátim
segedelmével összehozni sükerült, nemcsak meglepő, új s nyomós
tartalmára nézve számos részleteiben, mint azt az olvasó észreveendi, de
e mellett számra nézve is a rege, mese, szokások, babonás hiedelem st.
köréből három száz számot fölülhalad, ideszámítva természetesen a már
ismeretesek gyakran igen becses variánsait, kiegészítőbb bővebb
mellékvonásokat st.« (M. Mythologia, XXVII. l).
Művében a saját gyüjtése kézirati anyagából felhasznált adalékok százait
_gy. (= gyüjteményem)_ jeggyel jelölte meg. »Az elbeszélő szerény,
ismeretlen falusi lakosok, földmivesek, vénasszonyok«, sőt gyermekek
nevei fölemlítésével egyelőre adós maradt; de megigérte, hogy ezekről és
gyüjtőtársairól egy – részben már készen álló – »_teljes rege- és
mesekönyvi gyüjteményben_« fog majd pontos kimutatást közölni. De addig
is nyilvánosan köszönetet mondott azoknak, akik nagyobb tömeg adalékkal
támogatták. Ezek közt legelső volt Karcsay G. (Csaplár Benedek), akivel
már 1845-ben megismerkedett. Nagy elismeréssel adózott továbbá Pajor
Istvánnak, Révész Imrének, Szabó Károlynak és még három gyüjtőjének,
Fehér Ferdinánd, Nagy János és Varsányi Pál uraknak.[1]
Ime, Grimm Jakab magyar tanitványa a népmesék nagyarányú gyüjtésében,
tudományos feldolgozásában és kiadásában is követni szándékozott
mesterét. De neki csak a gyüjtés és a tudományos értékesítés sikerült.
Mythologiája előszavában az óhajtott kiadást illetőleg lelkendezve
jelezte ugyan, hogy a gyüjtemények »egy jó része nálam ez ohajtás
sükerültére készen áll« (XXVIII. l.); ám amit ebben az ügyben előbb
elmulasztott, utóbb már sehogy sem tudta dülőre vinni.
A »Magyar Mythologia« 1854-ben jelent meg. E nagy eseményt minden
oldalról ünnepelték. Csak a következő esztendőben akadt egy súlyos szavú
ünneprontó Csengery Antal személyében. 1855 június 11-én megtartott
akadémiai székfoglaló előadásában, mely nyomban a nagy nyilvánosság
előtt is megjelent az 1855. évi Budapesti Hirlap tárczasorozatában,
pálczát tört Ipolyi mythologiai módszere felett. Elitélte, hogy a kitünő
német mester nyomán megfelelő irodalmi előmunkálat nélkül és megfelelő
nyelvtörténeti, összehasonlitó nyelvészeti, néprajzi, vallástörténeti és
kútfőkritikai ismeret nélkül végezte el azt a nagy munkát, melynek
eredménye minden hibája daczára is a magyar mythologiai kutatásnak
gazdag és nélkülözhetetlen tárháza marad.
Bennünket ezúttal csak az előmunkálatok hiánya érdekel.
Csengery elismeri, hogy a keresztyén hitre tért pogány népek a
hagyományban még évszázadok mulva is meg tudják őrizni mythoszi
emlékeiket. Ezért hangsúlyozza, hogy »a Grimm-testvérek a mesék és
mondák stb. gyüjtését tűzték feladatul mindenek előtt«. Példájuk a
gyüjtés ügyét egész Németországban felvirágoztatta és a néphagyomány
tanulmányozása terén is gazdag irodalmat teremtett. Mivel nálunk ilyen
előkészület nem történt, Csengery elégületlenül teszi szóvá: »Ipolyi úr
munkájában folyvást hivatkozik a gyüjteményében levő mesékre, mondákra s
egyéb efféle adatokra. Miért nem sietett azokat mindenek előtt
közrebocsátani? Ha ezt teszi, nemcsak magának több ideje marad azoknak
egybevetésére: hanem más irók figyelmét is e tárgyra fordítván, némi
buzgóságot sikerül vala élesztenie hasonló gyüjtések körül; az
előszavakban és kritikákban talán eszmecsere is fogott támadni, ami
előkészítette volna utóbbi nagyobb munkájának mind megértését, mind
kelendőségét. – Késő tanács! mondja Ipolyi úr.« (Tört. Tanulm. I. köt.
19. l.)
A forrásul használt népköltési termékek megigért utólagos kiadása
csakugyan elmaradt. De nem azért, mintha Ipolyi elkésettnek tartotta
volna. Hiszen Csengery kritikájának elhangzása után néhány hónap mulva a
Magyar Sajtó 1855. évi okt. 7-iki számában már lelkendezve ismertette
Erdélyi János »Magyar Népmesék« czímű új kötetét. Hangosan sürgette a
néphagyomány ilyen emlékeinek kiadását és vizsgálatát. Utalt arra, hogy
a népek nemzetközi elhelyezkedésében a lelkiek terén csak akkor
léphetünk fel »eredeti tényezőkül« ha »eredeti, nemzeti népies
költészetet, regéket, szokásokat vagyunk képesek felmutatni s általuk
önálló eredetiségű nemzeties voltunkat tudjuk érvényesíteni«.
Ipolyi kiadási kedvét Csengerynek az a lesujtó állítása sem béníthatta
meg, hogy a történelmi módszer nélkül vizsgált néphagyomány minden
adalékát régieknek és összehasonlitó ismeretek nélkül színmagyaroknak is
tartotta. Az kétségtelen, hogy Ipolyi a népi adalékok megválogatásánál
és mythoszi vonatkozásaik megállapitásánál kritikai szempontból sok
mulasztást követett el; de viszont az is kiderült, hogy a népmesék
nemzetközi vándorlásaival és nehezen megállapitható nemzeti
sajátosságaival nálánál senki sem volt jobban tisztában. Tudta, hogy a
mesevilág útvesztőiben csakis összehasonlító művelettel lehet némileg
eligazodni. Ezért Erdélyi kötetének ismertetésében már értékes
összehasonlító folklorisztikai jegyzetekkel igazolta a magyar mesék
kiterjedt nemzetközi rokonságát.
Midőn Gaal György »Magyar Népmesegyűjtemény«-ének 1857-ben megjelent
első két kötetét az Új Magyar Muzeum 1858-iki októberi füzetében
ismertette, »a magyar népmeseügy«-et külön is szóvá tette. »Napról napra
lessük, mikor fognak már valahára népmeséink és mondáink a köznép
ajkáról felszedve, a gyermekszobák és fonóházak küszöbét átlépve,
irodalmunk sajátjává válni!? Úgy látszik, mind hasztalan! Pedig azon
szép kezdet után, mellyel Erdélyinek a Kisfaludy-Társaság aegisze alatt
egy decennium előtt meginditott népdal- és mondagyüjteménye biztatott,
szebb reményekre lehettünk jogosítva.« Hiába igazolta a tudomány, hogy
az ilyen gyüjtemények a nemzeti irodalmak élesztőivé lesznek: »A mese
nálunk süket füleknek szólt.« Csak a hazai nemzetiségeknek akadtak
követésre méltó jeles gyüjtői Haltrich, Müller, Schott és Rimauszki
személyében. Gaal György magyar gyüjteménye 1822-ben németül jelent meg.
Elkésett magyar kiadása alkalmából most azzal a boldogtalan vagy
ügyefogyott emberrel példázódik, aki nem akar vagy nem is tud szerezni
akkor, »ha becsületes örökséghez jut, mellyel egy ideig megint csak
beérheti.« Ezért buzdító szózatot intéz a szakavatott gyüjtőkhöz és
áldozatkész kiadókhoz, az ismertetett Gaal-féle meséket pedig ellátja
tartalmas összehasonlitó jegyzetekkel.
A magyar népmeseügy e lelkes apostolát a M. Tud. Akadémia még ebben az
évben tagjává választotta s egyidejüleg »Magyar Mythologia«-ját a
Marczibányi-jutalommal megkoszorúzta. Midőn 1867-ben a
Kisfaludy-Társaságnak is rendes tagjává lett, ismét az úttörő tudós
folklorista részesült késői, de így még nagyobb jelentőségű
elismerésben. Közben a zohori szerény falusi plébánosból országos nevű
egyházi kitünőség lett, aki különösen az egyházi műtörténelemben vált a
tudós hazai katholikus papság díszévé.
Igy első pillanatra az a látszata volt a kiadatlan népköltési
gyüjtemények ügyének, mintha a túlszigorú kritikával megbénított gyüjtő
gyorsan kialakuló fényes pályájának estek volna áldozatul. A fentebb
érintett két dolgozat eléggé igazolta, hogy Ipolyit a népmesék ügye,
tehát a saját gyüjteményeinek ügye is állandóan foglalkoztatta. Mivel
viszonyainak javultával már a kiadók közömbösségére sem lehet
gondolnunk, a gátló okot egyéb irodalmi akadályok felmerülésében kell
keresnünk és megtalálnunk.
Ipolyi és gyüjtő társai 1846 után, tehát Erdélyivel és a
Kisfaludy-Társaság többi gyüjtőivel egyidejüleg működve kezdték a mesék
tarlózását. Noha az ország első irodalmi intézetének felhivására a
költők és irók egész gárdája látott a terhes munkához, a mesegyüjtés
terén mégsem értünk el elsőrangúnak mondható sikert. A »Népdalok és
Mondák« meséi közt alig akad olyan példány, amelyben a népnyelv
tisztasága, a naiv elbeszélés közvetlensége és üde egyszerüsége, a
hagyományos mese-szólamok természetes elhelyezkedése jelentékeny
mértékben meg ne zavartatott volna. Ipolyi mesegyüjtő gárdája számban
talán fölözte a Kisfaludy-Társaságét, de rátermettségben jóval
alacsonyabb fokon maradt. Minden gyüjtő tudta, hogy a tudós vidéki
plébánost _csak a mesék tartalma érdekli_. A mesék formai bája így
áldozatul esett. E hiányt Ipolyi, kinek az elbeszélőművészet finomságai
iránt kevés érzéke volt, talán föl sem ismerte akkor, midőn
gyüjteményeinek kiadását mythologiája előszavában megígérte. Csak
későbbi tanulmányai fonalán alakult ki benne az a tudat, hogy a népmesék
epikai szépségei a műirodalmak prózai stiljét üdvösen befolyásolják és
át is alakíthatják.
Erdélyi »Magyar Népmesék« czimü gyüjteményének ismertetése alkalmával a
mesegyüjtés jelentőségét már irodalmi szempontból mérlegelte. Ezzel
kapcsolatban a mesék lejegyzésére vonatkozólag szintén nyilatkozott.
Erdélyi gyüjteményét e szempontból ekként ítélte meg: »Mi a közölt mesék
előadását, alakját, nyelvbeli szerkezetét illeti, látni, hogy a szerző
(!) nemcsak népies valódi helyes hangot eltalálni törekedett, de hogy
nagyobbára az előtte állott lejegyzést szorosan és változatlanul
követte. Mit amily lelkiismeretes hűséggel szem előtt tartani óhajtok,
úgy mégis nem oly kizárólag, hogy annak darabos, töredékes voltát ott
mindenütt megtartandónak vélném, hol az az elbeszélést homályossá,
sokszor kelletlenné teszi.« Szóval a mesélő darabos szövegét a kiadó
megigazgathatja; de – hozzáteszi – »véleményem erre nézve az, hogy
mindenesetre az előadásra nézve szabályt adó leend azon mód, melyet jobb
és folyékonyabb előadású népmesélőink követnek… Hasonlón a nyelvre nézve
is: a népnyelvi eredetiségek, sajátságok és idiotismusok megtartása
mellett, a beszédnek egyébkénti simaságát nélkülözhetlen kelléknek
vélem. A szerkezetet illetőleg szorosan Grimmék (Kinder u. H. Märchen,
5. kiad. előszó, XXII. l.) kifejezett kivánatait tartom követendőknek.«
Gaal György meséinek ismertetése alkalmával már tiltakozik az ellen,
hogy avatatlan kezek szedett-vedett holmit gyüjtsenek. A vállalkozó
legyen tájékozott a gyüjtés hazai és külföldi irodalmában, hogy
sikeresen és ügyesen foghasson a munkához. A szöveg megbolygatását ismét
szóba hozza, de már túlzott kivánságnak tartja, – »hogy a molnár maga
termessze a garatra öntendő gabonát; sokkal természetesebb, gondolnám,
ha a termesztőktől is belátást s ügyességet igénylünk, mint ha a
teendőket felváltjuk«.
Ez azt jelenti, hogy Ipolyi felfogása rövid pár év alatt alaposan
megváltozott. És a változás mértéke szerint távolodott el ama terve
megvalósitásától is, hogy népmeséit valaha kinyomatja. Mythologiájának
megjelenése után a mese-kiadást még az avatatlan gyüjtők lejegyzéseinek
gyökeres átdolgozásával tudta volna lehetővé tenni. Utóbb azonban
meggyőződött arról, hogy a népnyelvet és a mesélés naiv epikai
művészetét korlátlan mértékben kellene bírnia, ha a mesei forrásokat a
Grimm-testvérek példájára akarná feldolgozni. Ezért hangoztatta most már
azt, hogy a gyüjtő kutassa fel a nép legjobb mesélőit és szállitson a
szerkesztők és kiadók garatjára tiszta szemet.
Ipolyi malma már állott, mikor Jókai a nép nyelvét az 1850-es évek végén
adomák és mesék lejegyzésében hamisítatlan tisztasággal és üde bájjal
csillogtatni elkezdte, sőt 1860-iki székfoglalójában a M. Tud. Akadémia
areopágja előtt is ragyogtatta. Az újabb gyüjtők a mesék formai
szépségét csakugyan szem előtt tartották. Pár év mulva már a
mese-lejegyzés három elsőrendü mestere gazdagítja köteteivel
irodalmunkat. Merényi László 1861-ben kiadja az »Eredeti Népmesék« két
kötetét. A következő 1862-ik évben Merényi »Sajóvölgyi Népmesék« czímű
két kötetével egyidejüleg megjelennek Arany László »Eredeti Népmeséi«,
1863-ban pedig Merényi »Dunamelléki Népmesék« czímű I-ső kötetével
együtt Kriza János Vadrózsáinak I-ső kötete lát napvilágot.
Ipolyi népmeséinek kéziratai csak akkor kezdtek a feledés homályából
ismét kibontakozni, midőn a Kisfaludy-Társaság 1872-ben kiadta a Magyar
Népköltési Gyüjtemény új folyamának első két kötetét. A magyar népköltés
forrásainak ezúttal tapasztalt gazdagsága a Kisfaludy-Társaság keretein
kívül is számos gyüjtőt munkára buzdított. Ezek közt a lelkesebbek
egyike Abafi Lajos volt, aki a népköltés ügyét 1874-ben meginditott
»Figyelő« czímű folyóirata programmjába is fölvette. Hihetőleg Csaplár
Benedek, Ipolyi legszorgalmasabb gyüjtője s a folyóirat későbbi oszlopos
munkatársa volt az, aki Abafi figyelmét Ipolyi gyüjteményeire fölhivta.
E gyüjtemények kéziratai 1876-ban már Abafi birtokában voltak, tőle
pedig sok egyéb rendelkezésül álló anyaggal kiegészítve és műfajok
szerint is csoportosítva, kiadás végett csakhamar a Kisfaludy-Társaság
elé kerültek. A »Figyelő« 1877. évi I. füzete már jelenti, hogy a
benyujtott gyüjtemény összesen negyedfél ezer darabból áll. A 16
csoportra tagolt anyag utolsó csoportjában 161 mese és monda szerepelt
ezzel a megjegyzéssel: »A mesék legnagyobb része Ipolyi Arnold
gyüjteményéből való, ki azt e czélra Abafinak rendelkezésére
bocsájtotta.« (Id. h. 80. l.)
A jelentés záradékában még ez olvasható: »Természetesen nem mind új az,
mi e gyüjteményben foglaltatik, de körülbelül fele merőben új szöveg; a
többi pedig – többé-kevésbé – becses változat. Az egész gyüjtemény,
amint most van, mintegy 3–4 kötetet tenne ki s a választás szigorától
fog függni, mennyit lehet kiadni, ha egyáltalán kiadja s kiadhatja
mostanság a Kisfaludy-Társaság.« (U. o.)
Abafi a nyers anyag e nagy tömegét megrostálás és a szükséges
összehasonlító kritikai jegyzetek elkészítése végett visszakapta. Mivel
egyéb elfoglaltsága miatt erre ideje nem volt, a gyüjteményt csaknem egy
évtizedig hevertette. Csak az 1880-as évek második felében kezdte a
fiatal Kálmány Lajost arra kérni, hogy a szükséges szerkesztői munkát
helyette végezze el. Kálmány több évi vonakodás után vállalkozott s
Abafi gyüjteményein kívül Ipolyi mesegyüjteményét is gondosan
megválogatta, rendezte és jegyzetekkel is ellátta. Abafi a saját
gyüjteményét 1890-ben nyujtotta be újra a Kisfaludy-Társasághoz s utóbb
bemutatta Ipolyi népmeséit is. Az első eléggé megnyerte Gyulai
tetszését, de Ipolyi meséit illetőleg Arany Lászlónak már aggodalmai
támadtak. Az Abafihoz visszakerült kéziratok utóbb elkallódtak.
Szerencsére az elveszett anyag túlnyomó része csak másolat volt. Az
eredeti Kálmány Lajosnál maradt. Igy menekültek meg Ipolyi népmeséinek
lejegyzései is.
Midőn Kálmány Lajos engem arról értesített, hogy Ipolyi gyüjtésének
összes eredeti kéziratai nála vannak, nyomban fölkértem, hogy a belőlük
kiválogatható értékesebb anyagot kritikai jegyzetekkel ellátva bocsássa
ismét a Kisfaludy-Társaság rendelkezésére. Igy készült el aztán a jelen
mesegyüjtemény, amelyet Ipolyi hagyatékából később még egy elegyes
tartalmú értékes kötet fog követni.
A kötet szerkesztésénél Kálmány Lajos azt az elvet követte, hogy a
kutató benne lehetőleg mindent megtaláljon, amire Ipolyi Magyar
Mythologiája utal. Az utalás egyszerűsége kedvéért Ipolyi a
rendelkezésére álló népköltési adalékokat olyan rendben, amint hozzá
beérkeztek, tehát minden csoportosítás nélkül, sorszámmal látta el. A
mesék e számait a szöveg végén említjük meg, a keresés megkönnyítése
végett pedig a mesék e számainak sorrendje szerint még egy külön utaló
jegyzéket is készitettünk.
Ipolyi szellemében a szerkesztőnek a lejegyzők darabos meseszövegeit
okvetlenül át kellett volna népiesebb nyelvre irni. Ma azonban a mesélők
meghallgatása nélkül mások lejegyzésének ilyen mértékű megbolygatására
komoly folklorista már nem vállalkozhatik. De mivel több értékes
tartalmú mese külsőségein a gondos szerkesztő keze mégis nyomot hagyott,
egész terjedelmében közlöm azt, amit Kálmány Lajos erre vonatkozólag a
jelen mesegyüjtemény bevezető soraiban nyomatékosan elmondani kiván:
»Ipolyinak – írja tájékoztató soraiban – nem volt feladata a magyar
nyelvhagyományok egyetemes gyüjtése. Megelégedett, ha a művéhez
szükséges adatokat megkapta. Nincs is hagyatékban egy sem nyelvjárás
szerint lejegyezve. Vannak jó mesemondói és lejegyzői; de vannak olyan
gyüjtői is, akiknek a mesék lejegyzésekor is fülükbe csengett a latin
nyelv, amelynek hatása azután akaratlanul is meglátszik soraikon. Itt
nem a nép nyelvéről van szó, hanem az iskolázottakéról, mit a
rendelkezésül álló kéziratok mindenkor bizonyítani fognak; s ha elvem
ellen kénytelen voltam egyiken-másikon változtatni, ez annyiban történt,
hogy a latinosságot mellőzve, a mesét a nép nyelvén iparkodtam
elmondani. Óvakodtam azonban többet, vagy kevesebbet, szóval mást
mondani, mint amit a gyüjtő velünk meg akart értetni.«
Az 1846-tól 1854-ig gyüjtött s most e kötetben közzétett mese-anyagon
még így is mind rajta maradt az a vonás, ami a Kisfaludy-Társaság
1844-től 1848-ig gyüjtött anyagát a »Népdalok és Mondák« három kötetében
annyira jellemzi. Lépten-nyomon akad bennük valami, ami az értékes
tartalom élvezetét megzavarja. A nép természetes nyelvén, egyszerű
mondatfűzésén, hagyományos mese-szólamain, folyamatos előadásán, művészi
meseszővésén az ügyetlenebb lejegyzők keze annyi csorbát ejtett, hogy a
mese formai szépsége gyakran egészen tönkre ment. A Grimm-testvérek
mesegyüjteménye irodalomtörténeti jelentőségü hatással volt a német
néppróza művészi fejlődésére. Nálunk Gaal Györgyöt, Erdélyi Jánost és
Ipolyi Arnoldot a német mesterek sikere buzdította. De közülök csak Gaal
tudta a magyar mesemondást alaposan megfigyelni. Erdélyi és Ipolyi a
gyüjtést másokkal végeztették, s a rendelkezésükre álló nyers anyagon
nem tudták érvényesíteni a két német szerkesztőnek ilyen esetben, mindig
ragyogtatott és mindig ámulatba ejtő stilművészetét. Igy aztán Erdélyi
népmeséi nem is hagytak nyomot a magyar széppróza történetében.
Ellenkezőleg: a mesékben bőséges nyoma van annak az állapotjegyzős ócska
kanczellista-stilnak, amelyet épp a hiányos mesegyüjtés idején
pusztítottak ki irodalmunkból.
A Kisfaludy-Társaság gyüjteményei most ilyen régi kötettel lettek
gazdagabbak. E kötet közvetlenül Erdélyi három kötete mellé sorakozik.
Nélküle eddig azt hittük, hogy Erdélyi a gyüjtések prózai részének
jelzett hibáit megfelelő figyelem nélkül hagyta érvényesülni. Most
azonban mentséget találunk számára s általában a Kisfaludy-Társaság
akkori gyüjtői számára abban, hogy Ipolyi gyüjtői is ugyanabba a hibába
estek. És e hibák Ipolyi esetében szintén leküzdhetetlenek voltak.
Hiszen kiderült, hogy a hibák leküzdhetetlensége volt az oka a
kinyomatás elmaradásának.
A magyar irodalomtörténet és folklore hálával tartozik Kálmány Lajosnak,
hogy ezt az adalékokban gazdag és igy jelentékeny kútfői értékkel is
bíró mesegyüjteményt megmentette, kiadásra elkészítette és
összehasonlító kritikai jegyzetekkel ellátta.
_Dr. Sebestyén Gyula._


TARTALOM.
=Ipolyi népmesegyüjteményéről.= _Dr. Sebestyén Gyulától_ V
=Betűrendes jegyzék= XXVIII
=Ipolyi Magyar Mythologiájának utalásai= XXXI
1. Csonkatehén fija 3
2. Erős Jancsi 9
3. Medve Jankó 14
4. Hüvej-piczi 19
5. Tátos 26
6. A fehér medve és a herczegné 33
7. Hajnalka 34
8. Leányt evő Sárkány 48
9. A pásztorfiú viaskodásai 54
10. A talált gyermek 56
11. A két testvér 59
12. A három fiú 70
13. A garaboncziás és a Sárkányok 78
14. Kóbor Jancsi 82
15. Tündér Ilona és Argyilus 91
16. Tündér Ilona és a királyfi 100
17. Kampó táltos 104
18. A csodás szőlőtő 118
19. János 132
20. Juhenes 142
21. Rózsa János 151
22. A király és a fogadott fiú 163
23. Csorha János táltos 168
24. Az obsitos és a királyleány 171
25. A három bárány 172
26. A három királyfi 177
27. Kis Jankó 179
28. Az ítélő róka, a hálátlan ember és a csalfa kígyó 189
29. A gyűrűcske 190
30. Nemtutka 196
31. Bendebukk 202
32. Vasember 217
33. Szépike 220
34. A zöld disznó 224
35. A csikó 229
36. A csikócska 230
37. Elátkozott királyfi 237
38. Kígyó Jancsi 238
39. Szőrös kezek 243
40. Az ördögszerető 245
41. Szép Karolina 248
42. Halottidézés 253
43. Hamm! téged is megeszlek 254
44. A boszorkány és a vadász 256
45. Egyék, igyék, komámasszony! 257
46. Kató néni és a pap 260
47. A bosszús farkas 262
48. Turánka 265
49. Incsulka 266
50. A királyleány és a 12 óriás 269
51. A mostoha királyfiakat gyilkoltat 274
52. A két árva királyfi 276
53. A mostohaleány 282
54. A mostoha és az édes gyermek 284
55. Huba és Tünde 286
56. Krisztus Urunk és a mostohatestvérek 292
57. Szép Ilona 294
58. Rózsás Panni 295
59. A griffmadár leánya 297
60. Mádéné rózsái 301
61. Józsika és Mariska 303
62. Az aranyhajú 307
63. A tizenkét aranyhajú gyermek 312
64. A tengeri kisasszony 315
65. Az aranyhajú gyermekek 324
66. A tizenkét varjú 331
67. A csonkakezű leány 335
68. Hamupepejke 344
69. A mostohatestvérek 348
70. Fekete saskirály 351
71. Donát 357
72. Az üldözött királyfi 370
73. Kisokoska 376
74. Tisza Tündér 384
75. Malmeduczi József 391
76. Az aranyeke 396
77. A bíró leánya 400
78. A három csomó 403
79. Krisztus Urunk és a szegény ember 405
80. Tentás Lajos 409
81. Az öreg koldus és a jószívű fiú 410
82. Rózsa királyné 412
83. Jámbor János, a kecskepásztor 414
84. A szerencse vára 420
85. Véres oltárok 421
86. Az obsitos 422
87. Az Ördögnek igért gyermek 423
88. Mádaj 424
89. Fillinkó 427
90. A földmívesfiú és a Vörös ember 432
91. A különös írás 435
92. Az Ördög és a csizmadia 436
93. Az Ördög és a kovács 436
94. Pipa Misó 438
95. Janosik 440
96. A kocsmárosleány 441
97. Bojnyikok 445
98. A szabólegény 448
99. A Szükség 453
100. A bolondos fiú 457
101. Hazugság 462
102. Borsszem Jankó 467
103. A kis nyúl 470
104. Attila kardja 471
105. Tatárjárás 473
106. Toldi 474
107. Kampó táltos Szegeden 479
108. Mátyás király és a szökött huszár 481
109. A kakas és Mátyás király 484
110. A pénzt terítő kakas 485
111. Ilvay 487
112. Nagylépő 488
113. Délibáb, a Puszta leánya 489
114. Délibáb 489
115. Veres-tenger 491
116. A tengerszem 492
117. Kunos-tó dombjai eredete 493
118. Diószeg eredete 493
119. A székelyhidi templom eredete 494
120. A dubricsoni oltár keletkezése 495
121. A Deákhalom eredete 496
122. A Feketeember gödre 497
123. A Szegénység 498
124. Az ecsedi Sárkány 500
125. Az elkárhozott lelkek 501
126. Ördög a majom képében 502
127. Mióta nem látni a Halált az ember képében? 503
128. Mióta honos a nyomor a nép között? 504
=Jegyzetek= 505


BETÜRENDES JEGYZÉK.
A bíró leánya 77. sz. – A bolondos fiú 100. sz. – A boszorkány és a
vadász 47. sz. – A bosszús farkas 44. sz. – A csikó 35. sz. – A
csikócska 36. sz. – A csodás szőlőtő 18. sz. – A csonkakezű leány 67.
sz. – A Deákhalom eredete 121. sz. – A dubricsoni oltár keletkezése 120.
sz. – A fehér medve és a herczegné 6. sz. – A Feketeember gödre 122. sz.
– A földmíves fiú és a Vörös ember 90. sz. – A garaboncziás és a
Sárkányok 13. sz. – A griffmadár leánya 59. sz. – A gyűrűcske 29. sz. –
A három bárány 25. sz. – A három csomó 78. sz. – A három fiú 12. sz. – A
három királyfi 26. sz. – A kakas és Mátyás király 109. sz. – A két árva
királyfi 52. sz. – A két testvér 11. sz. – A király és a fogadott fiú
22. sz. – A királyleány és a 12 Óriás 50. sz. – A kis nyúl 103. sz. – A
kocsmárosleány 96. sz. – A különös írás 91. sz. – A mostoha és az édes
gyermek 54. sz. – A mostoha királyfiakat gyilkoltat 51. sz. – A
mostohaleány 53. sz. – A mostohatestvérek 69. sz. – A pásztorfiú
viaskodásai 9. sz. – A pénzt terítő kakas 110. sz. – A szabólegény 98.
sz. – A Szegénység 123. sz. – A szerencse vára 84. sz. – A székelyhidi
templom eredete 119. sz. – A Szükség 99. sz. – A talált gyermek 10. sz.
– A tengeri kisasszony 64. sz. – A tengerszem 116. sz. – A tizenkét
aranyhajú gyermek 63. sz. – A tizenkét varjú 66. sz. – Attila kardja
104. sz. – Az aranyeke 76. sz. – Az aranyhajú 62. sz. – Az aranyhajú
gyermekek 65. sz. – Az ecsedi Sárkány 124. sz. – Az elkárhozott lelkek
125. sz. – Az ítélő róka, a hálátlan ember és a csalfa kígyó 28. sz. –
Az obsitos 86. sz. – Az obsitos és a királyleány 24. sz. – A zöld disznó
34. sz. – Az ördögszerető 40. sz. – Az Ördög és a csizmadia 92. sz. – Az
Ördög és a kovács 93. sz. – Az Ördögnek igért gyermek 87. sz. – Az öreg