Pest 1916 - 5

Total number of words is 3753
Total number of unique words is 2207
22.5 of words are in the 2000 most common words
32.2 of words are in the 5000 most common words
38.4 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
nemzedék figurái, Kisfaludy-rege és levendula-illat, nagykállói
követválasztás és Tisza Kálmán szolgabirái, a magyar földesur glóriás
alakja, a régi udvarházak holdvilágos árnyéka, a tejjel-mézzel folyó
földi Kanaán, vadfüves magyar felvidék, miveletlen alföldi táj,
beláthatatlan nádas és az első foglalásból való földbirtok… mind
elmulnak, amint a regények és elbeszélések megörökitik vala a hajdani
Magyarországot. A madár-látta, irodalom-irta meseszőtte Magyarországból
már mit sem látnak azok, akik a háboru után következnek.
(Engem bizonyára öreg táblabirónak néznek néhány év multán az uj
emberek… Az időszámitás összezavarodván: én leszek a következő generáció
anekdotájában az az ember, aki nem akar a lánchidon vámot fizetni és
Ignotus viselt cilinderkalapot először Pesten.)
Bele kell nyugodnom, hogy minden elmulik a világon, a kállai kettős, a
földesur, a cigány, a zsidó, a regényes követválasztás és a magyar
földbirtok igazságtalan, rendezetlen állapota.
A magyar földek az idők jelei szerint ismét elkezdik vándorutjukat. Egy
nagyrahivatott elme a képviselőházban (Beck Lajos,) már rajzolgatja
Magyarország uj telekjegyzőkönyvét. Ha valóra válnak a függetlenségiek
tervei, a magyar föld nagyrészben gazdát cserél, ismét a magyaroké lesz,
az őstermelőnek nevezett magyar paraszté, akié voltaképpen ez a föld már
ezeresztendő óta, csak kölcsönbe adta uraknak, papoknak, zsidóknak.
Milyen másvilág kezdődne az országban, ha a hadbanjárt, megszolgált
paraszt kis földesuraságként térhetne haza, mint egykor a hosszu harcok
után Bocskay hajdui, a török hódoltság után régi királyaink alatt
idetelepitett svábok, csajkások, határőrvidéki szerbek, horvátok! Igaz,
hogy a madár-látta Magyarország napja ezzel végleg elmerülne a nyugati
ég felhői mögött. De nem élhetünk örökké egyformán. Az apák nem
kényszerithetik fiaikra a maguk életét. A fiuk uj életet élnek.
(Turgenjev Iván, bár orosz volt, az Apák és fiuk cimü regényét irván,
ugy tett tanubizonyságot hite mellett, hogy még az elmult század közepén
felszabaditotta összes jobbágyait anyja halála után. Egy kis csokor volt
ez a báden-bádeni francia énekesnőnek. És egyben nemes vallomása egy
reformátornak.)
* * *
Igen szép volt magyar táblabirónak lenni, felért a rozsnyói
püspökséggel, uri széket ülni, végtelen, bevetetlen, kihasználatlan
földek felett parancsolni, a parasztot lehuzatni, jus primae noctis
élvezni, boldogan, bőségben, uraságban végigélni az életet. A magyar
nemes ember élete minden nemzetek nemességei között a legkülönb volt.
Még a királylyal is lehetett packázni. Urak és parasztok országa volt ez
a föld. Ki is irta az irodalom. Szinét, mézét, kedvét, rezedaillatát
pirosra vetették az irók. (Csak Eötvös József okozott némi keserüséget A
falu jegyzőjével.)
Szinte kimerithetetlen témája volt az irnivalóknak a régi Magyarország.
Mintha a mult század irói és költői a karhosszunyi távolságból is, amely
őket apáiktól elválasztotta: már látnák e régi magyar életnek
különködését, szomoruságát, örömét és megelégedettségét. A magyar élet
telve van figurákkal, amelyek utód nélkül halnak meg. Egy
nagyrahivatott, de tunya generáció a forradalom előtti Magyarország
területéről nyomtalanul elseprődik az ujhelyi fiskális jöttével. Az
irók, a nemzet krónikás-deákjai még becsületesebbek voltak, vagy
kevesebb fantáziával dolgoztak, szinte lemérték, lefotografálták régi
magyar életünket. Vas Gereben könyveiből, Nagy Ignác regényeiből egy
furcsa, okoskodó és a reformokkal ravaszkodó magyar világ kandikál ki.
(Már előbb: Kisfaludy, a vigjátékiró szeliden tréfálkozik a szinházjáró
magyarokkal.) Midőn Jókai végleg fölülmulja a lovagkor ködös világába
busan visszavonuló Jósikát, a komáromi ifjut itt várja egy egész, nagy,
különös, pompázatos magyar történelem, amelyet neki papirosra kell
vetni. Magyarország a forradalom előtt, a forradalom előtt és után. A
legfurcsább, érdekesebb és szimpátikus alakokkal teli időszak. Minden
kis magyar regényhős, mert hőskorban él. Különcök, megzavarodott lelkü,
regényes hajlamu, szabadság után áhitozó, nyugtalanul aluvó magyarok
élnek. A nők megannyi ábrándvilágbeli ideálok vagy férfiölő démonok.
Bár nagy fantáziával dolgozott Jókai Móric, az ő könyvein át lehet
leginkább megközeliteni a régi magyar életünket. (A respublikánus
Horváth Mihály történelemiró tulzásában forradalmi tanokra próbálja
nevelni a bajor királyleányt, aki később Magyarország királynéja lett.)
Valóban éltek-e a Kárpáthy Jánosok, Szentirmayak, Baradlayak?
Hogyne éltek volna. Jókai, bár ezt sohasem vallotta be, magyar
regényeiben szeretett élő figurák után dolgozni, akiket idealizált. (A
lélekidomár, Aranyember stb.)
El kell fogadnunk más hagyományok és szavahihető öregek tanuskodása
szerint, hogy a régi Magyarország nagyon hasonlitott a kalandos
országhoz, amelyről Jókai könyvtárnyi könyvét összeirta.
Itt laktak a Józsa Gyurik, itt terültek el a végtelen nádasok, parlagon
heverő földek, legelőnek sem használt puszták, őserejü lápok,
megközelitetlen mocsarak, vademberek, lusta parasztok, botos hajduk,
mindig ebédután lévő urak, félbolond grófok, termetes asszonyságok,
lovat-ülő kisasszonyok, csepürágókért rajongó falusi hölgyek,
peregrinusok, vaskalaposok, nadrágszijat eresztő táblabirák, gonosz
uzsorások, Sobri Jóskák, sápadt összeesküvők, rajongó papok és a
megszámlálhatatlan különcök, akik minden faluban feltalálhatók voltak,
hol a pók beszőtte az ablakot és az eső átcsurgott a tetőn, és a
repülőgépen, az örökmozdonyon, asztronómián, régi királyok pecsétes
levelein, nyirviz-szabályozáson, világszabadságon törik a fejüket. Az
egész magyar panoráma benne van Jókaiban. És elmélázva, elgondolkozva
eresztjük le a könyvét, midőn őseink céltalan és boldog, tudatlan és
durva, cigánymuzsikás és holdvilágos, disznótoros és hideglelős élete
előttünk elvonul.
A legnagyobb érték, ami Magyarországban volt, a föld: azzal nem törődött
senki.
Ámbátor a messzilátó magyar gondolkozók mindig tudják, hogy mily nagy
kincsen járnak, mikor a magyar földön lépkednek.
A királyok donációs-levelei, harcos, intrikus nagyurak, az agyafurt,
zendülő Dózsa György, eszükkel házasodó földesurak mindig tudták, hogy a
legfőbb jó az életben a földbirtok. Bocskay hajduit az alföld
tekenőjében helyezi el és földet ád talpuk alá. (Ahonnan mostanság is a
legjobb magyar ezredeket sorozták.) Martinovics a szászvári apát,
Kossuth Lajos és mindazok, akik álomtalan éjszakán a magyarság
jövendőjével foglalkoztak, a nemzet fennmaradását, fejlődését, végleges
erőrejutását a céltudatos földbirtok-politikában látták.
A nagy háboruk után a királyok gazdátlan vagy hóditott területeket
osztanak szét katonáink között. A háboruk nem mindig folytak oly ideális
és kézzel meg nem fogható célokért, mint a mostani kényszerü magyar
háboru. A háborut viselő fejedelmek elég praktikus üzletemberek is
voltak. Minden fegyverviselő harcosukat bizonyos jutalommal,
elismeréssel, vagyonnal, ajándékkal, zsákmánnyal kecsegtették az időben
is, amidőn a háboru isteni eredetében még hittek a föld lakói.
A magyar paraszt, aki megállotta helyét e háboruban, mint a bibliai
csoda, ezeréves álma a föld. Születése, élete és halála a szántóföld
szomszédságában, szinte a föld drága rögei között folyik le, mint a buza
vagy a rozs sorsa. Szülőanyja, hétköznapja, lehelete a föld szeretete.
Itt növekedik, ebben éli örömtelen, de szerelmes életét, itt hallgatja a
füvek növését, a szél beszélgetését, a buzatábla álmát. Mindene a föld,
amely nem az övé. Ennek a határtalan, szinte a természet törvényei
szerint való szent földszerelemnek a megvalósitását a harcoló magyar
parasztság részére: tüzték ki célul ideális férfiak, a függetlenségi
követek. Vajjon sikerül-e másodszor a jobágyság eltörlése? Akadnak-e
hazánkban uj Kossuthok, akik vezetik ez uj függetlenségi harcot?
A régi Magyarország napja végleg leáldozott a háboru véres fellegei
mögött. Meg kell nyugodni mindenkinek a világ változó forgásában. Uj
emberek lettek, uj gondolatok születtek. Ma-holnap Deák Ferenc furcsa
tévedésébe esik mindenki, ha az uj áramlással szembeszáll, aki a
dunántuli gyorsparasztok tönkremenését féltette a váci vasuttól.


NYIRSÉG.
Geszferéd, Balkány és a többi falvak, amelyek a nyirségi orkán után,
mint megannyi „leégett tető-vesztett községek“ merednek puszta falaikkal
a homokdombok között: tudják-e önök, mily derék, szinte honfoglaláskori
magyar faluk?
A nyirségi orkán, amely e falvakat lerombolta az elmult napokban, a
valóságos magyarság eleven testén ütött sebet, midőn vagyon- és
életpusztitó munkáját végezte. Szegény nyirség, hol mostanában
napijáróföldre nem látni férfiembert, (mind elmentek a király mellé),
vajjon felépitik-e ledöntött házikóidat, hol századok homokján,
jövő-menő ezüst nyirfák alatt, szinte ázsiai tüzü napsugárban, az első
foglalásból maradott földeken az ősmagyarok ivadékai születtek,
szokásokat és hagyományokat tiszteltek, csak magyarul tudtak, felhőjük a
Tisza vizéből keletkezett, szelük a határszéli sorosok felől fujt, amely
az ősök lovainak fejét e tájra irányitotta és az ekevas nyomán olykor
kifordult a domboldalból egy napkeleti főur sarkantyuja vagy kardja…
Bolondos, zizegő, fáradhatatlan nyiri szél, amely az ezüst-fákat, makkos
tölgyeket, rezgő nyárfákat, jószagu ákácokat, barna szemü nőket,
méltóságos férfiakat, buskomoly nádasokat, hallgatag morotvákat nótázni
tanitod, hogy is tudtál megbolondulni ennyire, rombadöntöd a falut,
amely a régi időkben legfeljebb követválasztáskor volt szokásban?
* * *
A Nyirség Magyarország legszebb tája.
Irni róla csak oly gyöngédséggel lehet, mint egy halott menyasszonyról.
Vagy egy elagott vitézi életről. Régi szép kalandokról, regényes
hőstettekről, amelyek ifju korában eszébe juthatnának egy tunya,
elcsitult falusi nemes embernek, midőn méhesében jelenen és multon
eltünődik.
A magyar regényes-időknek hősi korában mindig az első sorban lengett
Zabolch zászlaja: a vármegyék idejében, az első hegedüt játszotta a
nemzeti hangversenyben; verekedés, vitézség, sujtásos és kortes években
a nyirség diktálja a divatot; politikai és hazafias időhullámok itt
lendülnek a felhőkig, hogy magukkal ragadják életre-halálra az idevaló
embereket a meggyőződések, politikai hitek; testvérek, atyafiak, apák és
fiuk állanak szemben nem egyszer az ellentáborokban és az időben
szokásos nemzeti politika miatt visszaküldik a más meggyőződéses
szülői-házhoz a szeretett ifju feleségeket, apák fiaikat kitagadják,
politikai okokból megvetnek, kigolyóznak hazafia. Nyiregyházán az
Ébredjünk! cimü hetilapban évtizedekig folyik társadalmat robbantó hecc
azon, hogy ki nem hiszi a vármegyében, hogy Görgei Artur áruló volt, a
csizmadia-szinben megbuktatják Fabinyi Teofilt, a minisztert, fokos,
tölgyfabot, dikics és bicska járja, ha elkezdődik az alkotmányos
küzdelem… holott valójában nem is lakott a vármegyében másféle érzelmü
hazafi, mint szélsőbaloldali.
Egy nagy darab nemzeti történelem a Nyirség. Itt pusztult el a legtöbb
régi uraság, itt váltotta fel a régi helyét a legjobb, legmagyarabb,
legderekabb uj birtokos-osztály, itt nem vágatta ki a kőrisfát az uj
gazda, mert a régi szeretett alatta üldögélni, a komondorok szinte
érthető magyar nyelven ugatják a holdat és a keréknyomban ugyanaz a
magyar nap ragyog, mint a Tisza vizében. Mintha a levegőnek, a homoknak,
a szélnek, a viznek, a legelőnek volna itt olyan varázsa, hogy
vad-magyarrá lesz az is, akinek az apja még nem tudott magyarul. Daliás
zsidók és selyemruhás szlávok vére keveredett a honfoglalók vérével.
Muzsikus cigányok régi nótákat játszanak az ablak alatt, mig a csecsemő
a világra jön. Füben, fában, falevélben az elmult szép, régi magyar
világ; a kenyérnek illata, a viznek folyása, a hosszu őszi esőnek
kopogása, a télnek jószaga, a falusi harangok hangja: az apákra, az
ősökre emlékeztet, akiknek hagyományait szent tiszteletben tartják e
tájon.
* * *
Néha muzeumi hangulatot vélek érezni, midőn a Nyírségre gondolok, mert
láttam nagy csöndességben, alvó állapotban, holt vizek között,
lecsüngesztett lombu fák alatt, oroszosan mozdulatlan ködben, apátikus
kedvében, ujságpapirossal beragasztott ablakkal és tunya
mozdulatlanságában. Mintha az idevaló emberek éppen ugy élnék a nyarat
és az őszt, mint a természet: belsejükben viritanak és lélekben
elhervadnak, sárga nyirfa-levél lesz az egész vármegye, tiszai kiöntések
fölött állongó novemberi köd telepedik az elmékre, a szivekben
viszhangzik a szél, amely a régi temetők harasztját zörgeti.
Ilyenkor is szeretem, mert ázsiai eredetünk, napkeletről jött,
változékony kedvünk, buskomor magyar szomoruságunk tükröződött a holt
vizekben és az emberi szemekben. Még az agarászok is leszállnak lovukról
némely esztendőben, a szüreteken csak a szőlőpásztor lövöldöz
bolondjában, a sóstói erdőben céltalanul hull a makk és a házőrző ebek
az első lábuk közé temetik hóbortos, szőrös fejüket. Némely esztendőben
az egész Nyirség elszomorodik. Nem tudni ennek az okát, mint a fellegnek
a célját, amely a lemenő napot eltakarja. Nem tudni, hogy miért énekel a
cinke egyik esztendőben halkabban a deres eperfákon és miért muzsikálnak
máskor éjjel-nappal a cigányok? Miért bánatosabb a nők szeme, miért
olvassák el ujra a gyerekkorukban olvasott Jókai-regényt, miért néznek
hosszasabban az első tüzbe, amely a pattogó hasábokon piros lángra
lobban? Miért hosszabb az ősz, mint a nyár, miért láthatók olykor
különös betük a holdvilágban és a sikság felett rengő csillagtábor miért
nem vidit a másvilági életre? A keleti népek érthetetlen melankóliája
hosszan ásit a tájon, ázsiai álmosság ragasztja le a csősz és a falusi
földesuraság szemét, a kocsikerék bánatos kelepeléssel vonult át a
hangtalan országuton és a kacsázó vadászok fegyvere csak néha dörren a
kemecsei tavak fölött.
A gyerekkoromban elmuladozó kurtanemesség multakon való elszomorodása
volt a bánat, a mely e kutyabőrös, voksos, választó nyirségi falvakat
elborongta? Itt sokáig éltek abból a lakosok, hogy régi királyok
pecséteit őrizték a ládafiában, a mult vissza-visszatéregetett egy-egy
alispán- vagy követválasztáson és az elkövetkezett uj idők nehezen
nyomakodnak be a rozsdás kapu-kilincsü házakba. A történelem, (amelyet
itt mindenki kedve szerint értelmezett) a hagyomány, (amely
természetesen édes volt, mint az apák simogatása) a szokás-jog, (amelyet
e falvakban pogánytiszteletben tartottak): eltünedezőben volt.
Kataszter, nyirviz-szabályozás, telekjegyzőkönyv… Gyerekkoromban nem is
hallottam más szavakat az idős emberek szájából, urnak, papnak,
parasztnak uj törvényeket kellett tiszteletben tartani, uj emberek előtt
levenni a föveget és már kezdett nem jelentősége lenni a csendbiztos
komaságának.
Talán ezért volt olyan szomoru olykor a Nyirség, mintha már nem is
nagyon volna érdemes az életet tovább folytatni. Elhanyagolta az apák
sirdombját és tunyán üldögélt a falusi nemes az udvarházában. A szél
dudált, a Tisza kiöntött, a dob pergett: ebből vette észre, hogy a
kalendárium valóban igazat mondott, midőn a napok elmulását jósolta.
* * *
A magyarságnak, a nemzeti gondolatnak, őseink tiszteletének tájképe,
ezüstös Nyir: a szomoruságom veled, hogy gyér falvaid száma
megfogyatkozott. A háboruban a gránicon vért ontani, itthon vihartól
tönkremenni, adók sulya alatt nyögni! Most lehet csak bánatos a táj,
amelynek melankóliája sohasem biztatott az élet szorgalmas folytatására.


PESTI NYÁR 1916-BAN.
A pesti nyár kék ruhában, fehér cipőben és nefelejts-virágos kalapkában
végigsétál a városon, a szél meglengeti, déli nap felheviti, esti lámpa
csalogatva fehériti… nyár, mint a többiek voltak és a nők mindig
szebbek, midőn utazásunkban ez évszaknál pihenőt tartunk, körülnézünk a
tájon, a rövid szoknya alól fehérlő lábakat szemügyre vesszük, a
barnapiros arcokat vizsgáljuk, a hajakat a kivágott derék felett, a
fehér szoknyákat, amint gyermekkorunkban csupán véletlenül pillantottunk
meg egy öltözködő, alsószoknyás asszonyt, manapság hozzá hasonlatos a
nők ruházkodása.
Bolondság a női divattal perelni. A férfiak ugy sem értik meg a
rejtélyeket. Örvendezzünk a szép lábaknak, nyakaknak, térdeknek,
amelyeket ingyen kinál Budapest mindenkinek, aki az utcára vetődik. Most
valóban nekünk szépek a nők. Friedmann Bácsi idegenjei, akiről sokat
ábrándozott a lelkes férfiu, sem közel, sem távol nem mutatkoznak. A
perzsa sah nem bámészkodik a dunaparti fogadó ablakából, Takova grófja
sem totyog a hatvani-utca környékén, a valeszi herceg nem lép ki
becsipett állapotban a kaszinóból, angolok, amerikaiak, franciák,
kereskedők, ügynökök, mulatnivágyó gazdag emberek végleg eltüntek a
szemhatárról. Vajjon hová lettek? Szájtátva-bámult Vanderbilt Kornél,
álmos nagykövet, maharadzsa, indus herceg, aki nyár felé megjelent
Budapesten és végignézte a budai hegységet, valamint a pesti oldal remek
hölgyközönségét; kalandok és füszeres mendemondák hősei; mosolygó holdak
az orfeum csillagtáborában; varrólányok álma, repkedő lángok a
házmester-kisasszonyok setét estvéjén, elvált asszonyok kitervelt
jövendőbeli barátja?… Nyárfelé a szegény leány nem minden reménység
nélkül vette fel fehér bluzát, a szabónők bizakodva hiteleztek a
félvilági nőknek, a nyári szinésznő még házasságra is gondolt az esti
libapecsenye és pezsgő mellett, télen sohasem látott kánikulai nők
karoltak az ugynevezett szalmaözvegy vagy a tévelygő utazó karjába. A
pesti nyár jelentett bizonyos szabadságot, olykor erőszakolt jókedvet,
alsó-szoknyás némberek visongását, bohózatirók csepürágó bukfencelését,
ligeti vizet áruló, mezitlábas leányok karrierjének a kezdetét, télen
dohosodó gavallérok kivasaltságát, lovarnő virágcsokrát, vörös
Friedmannt, könnyelmü Lantost, gumikerekes kocsit, fehérvirágos
hirlapirót, budai sétát éjfélkor a Várban, tüllszoknyás operettlit az
öreg Krecsányinál, alaguti csókolózást, enyhe hajnalt, szépleányt, bort,
buzát, egészséget… Ugy érzem, mintha egy régen letünt korról irnám e
reminiszcenciákat. Én vénültem meg vagy a világ?
Már régen nincs nyár Pesten, a könnyelmü, muzsikás, lármás, esztelen
nyár talán akkor szökött el a városból, mikor az utolsó jambó az
ősbudavári zenekarból. A fiatal sikkasztók, szerelmes váltóhamisitók,
ördöngős kártyások, vidékről felvetődött pénzesemberek, jobb sorsra
érdemes katonatisztek bankócskáiból számos uj házat épitettek Pesten
azok az emberek és némberek, akik a régi nyarakat nevezetessé tették egy
mulatóhelyiség vagy pezsgős pavillon kibérelése révén. Az Andrássy-ut és
mellékutcáiban pontosan megmutathatók azok a házak, amelyek egy-két
sikerült nyár után uj gazdához jutottak. A lányok, akik az épitkezésnél
segitettek, azóta meghaltak kórházban, a gavallérok elrothadtak a
börtönben, még a cigányprimások is a másvilágra költöztek, akik itt a
pezsgő mellé a zenét szolgáltatták. (Csak a vörös Friedmann nem tudott
zöldágra vergődni, pedig ő értett legjobban e pesti nép mulattatásához.)
* * *
A dunaparti nyár ez esztendőben talán a legcsendesebb lesz, holott
számosan nem hagyják el a forró várost, szegénység, aggodalom,
határainkon duló veszedelem, csendes gyász, csüggedt bánat miatt. Az
ugynevezett nyaralás, amely a fővárosi életnek tüntető szenzációja volt,
szinte fordulata a mindennapi életnek, uj napoknak, havaknak reménységes
jövetele, társadalmi kényszer, fitogtatós divat és a jóegészség: a
pestiek ez esztendei nyaralása olyan félénken kopogtat a bérházak
csendes lakásaiban, mint a nem szivesen látott, börtönviselt atyafi.
Csacska kisasszonyok a korzón, ma délben nem adnak egymásnak hangos
szóval randevut az északi tenger mellett. Gyémántos dámák fogfájós
kedvvel nézik a divatlapot, a francia fürdőhelyek csak hiu emlékezésben
élnek. Talián-bolondok, Velence-imádók, szinte a norinbergi áruhoz
hasonló rajongások az olasz városok után: legfeljebb egy rövid
sóhajtással intézik el a kalendáriumot. Az édeskés talian-romantika a
mindennapi lelkek rajongása volt s ez nagyon érthető, midőn a panoráma,
a pesti mozi a legjobb üzlet a városban. Émelygős laguna-szerenádokra
rajongva gondol az olasz vasutról hazatért asszonyka és itthon
beleszeretett a cigányprimásba vagy a népdalköltőbe. Érzéstelen, sivár
pesti lelkek majmolva emlegették a francia Riviérát, mintha az volna
költészete életünknek, hogy az ottani hotelben megfordultak, de magukban
egyetlen szineset nem gondoltak. Pestiek: hiu szamárkák, akik
uti-emlékekkel óhajtották leplezni müveletlenségüket, hangulatnélküli,
megunt életüket, utazóbőröndnek vélték önmagukat és az utitáskájukra
felragasztott hotel-cédulák száma és minősége szerint értékelték
egymást. Egy alexandriai hájókázás renomét szerzett az egész életre;
furcsán, félszegen, szinte balkánias cicomázottsággal hangzott igy
nyárban a pestiek szájáról a sok külföldi fürdőhelynek névsora, ahová a
képzeletben vagy a valóságban elutaztak. Hányszor szántam őket, idegen
tengerek mellé kivánkozókat, hazudozókat, merészröptü nagyvilági hotelek
neveinek buzgó felsorolóit, expressz-vonatoknak nyári kalandosait, amint
a nyári utazást tulhangosan tervezik a nyilvános helyiségekben!
Szegények, elkivánkoztak Pestről, mert itt a sarki hordár is ösmerte
„pedigrée“-jüket, bugyellárisukat, családi viszonyaikat. Azt hitték:
lordnak mennek el Budapestről nyaranta és a kisasszonyok francia
beszélgetésén senki nem veszi észre, hogy budapesti nyelven társalognak.
* * *
A külföldi nyaralás hivei ez esztendőben legfeljebb multjukra
emlékezhetnek. A sorompók le vannak zárva grófok és zsidók előtt
egyformán. Itthon kell maradni, amennyire lehet. A családi kastélyban, a
falusi gazdaságban, a bérelt tanyán, a Dunánál, a Tátránál, a
Balatonnál. A sohasem, vagy ritkán olvasott francia könyvet nyáridőben a
siófoki sétautakon hordozza kezében a társalkodónő urasszonya után, a
divatszalón a tátrai fürdőhely kedvéért remekelt, még tán érdekesebb az
élet Pesten, hol néhány hozzáértő felülbirálja a szoknyákat, kalapokat,
mint egy eldugott üdülőhelyen. Amennyiben valaha kiváncsiak voltak, a
pesti nyaralók szép hazánk csodálatosságaira, zengő hátu, fenyvesekkel
boritott hegyekre, ködjárta völgyekre, svájci modorban épitett
házikókra, kedves cipcerekre, havasi gyopárra, fiatalosan éles levegőjü
Tátrára, most megismerhetik a gyönyörü magyar álomvilágot. Aki Dunántul
enyhe dombjain, bárányfelhőin, vers-lábas erdőzugásán, ritmus-izü
langyos levegőjén, álmodozó Balatonján óhajtott megpihenni, most is
megtalálhatja helyét A világ legszebb tájképe, a magyar felvidék hajnali
ködben várja az éjszakai pesti vonatot, dult sziveknek, nyugtalan
kedélyeknek, szomorkás embereknek sok bátoritást tudnak mondani a
mozdulatlan hegyek. A dunántuli gyorsvonaton napszállat előtt a Balatont
láthatja minden boldogtalan, amint Aliga tájékán, mint egy hüséges,
magában álmodozó, regéken andalgó, társtalan özvegyasszony, ezüstös
fejét, jóságát, nyugodalmát, napsütött vállát, csendes szivét
megmutatja. Majd jóasszonyos kacérsággal eltünik az öltöző-szobában,
hogy pongyollája helyett kimenő-ruháit is szemléltesse; a dombok mögé
buvik a tó, hogy a siófoki villák, mint megannyi selyemharisnyák, a
földvári házak, mint diszes asszony-frizurák, a polgári tájképek, mint
Rákóczi-indulós, vidáman, menyecskésen mutatkozó szoknyaráncok
mutatkozzanak.
Szép hazám, a nyaralók ez évben ismét ellenőrzik, hogy igazat irt-e
Kisfaludy Badacsonyról, sok költő Füredről, Jókai a Balatonról, mások a
Tátráról. Jól viseljétek magatokat öreg hegyek, vén tavak, felhők,
szelek, napsütések, hogy egyetlen sóhaj se hangozzék el valamely háboru
előtt divatos, külföldi fürdőhely után. Szeresse meg végre a hangadó
pesti publikum hazáját, vizét, hegyét, gyönyörüséges nyarát.
Ámbátor annyi festett arcu nő szaladgál Pesten, hogy a háborut nem lehet
elfelejteni. Nincs az idén nyár, sem nyaralás. Középkorias katonacsizmák
tapossák az aszfaltot, akiknek kedvéért a legerősebb illatszert
használják a nők, a korcsmáros a legvénebb borát méri, a muzsikás hurja
szakadatáig vonja a nótát, midőn Pestre jönnek a vitézek.
Nincs most olyan tájék Európában, ahol az aggodalmas szivek
elfelejthetnék az ő nagy bánatukat, – a háborut.


HÁROM ÓRA.
Hajnalban, egy nyárfa mellől kidugom a fejem a sétautra; vajjon a fák
alatt üldögél-e még az öngyilkos leány?
A pad üres, mint a Szent Mihály lova a kamarájában, ám a szürke homokon
előtte vértócsa setétlik, amely estefelé a leány szájából ömlött ki
sugárban, midőn Magyari zenekara a tóparton régi magyarokat muzsikált
ártatlanoknak és bünösöknek, jambósapkásoknak és nagykalaposoknak,
szegény szélhámosoknak és hadseregszállitónéknak, amint a nők mostanában
a fürdőhelyen összekeverednek, – mig egy közülök, a parkban a szivére
szoritotta a forgópisztolyt és egy ujjnyomással elintézte mindazt,
amiért a tópartiak még sokáig sirnak, nevetnek, álorcát viselnek és
egyedülvalóságukban valóban hangosan felnyögnek és sóhajtanak, aprópénzt
olvasnak vagy a szeretőnek irott levél felett a tollszárat szórakozottan
sokszor dicsért szájukba dugják, némely helyen vakaróznak, illetlenül
ásitanak, nyujtózkodnak, a himlőhelyes arcu unatkozó agglegény által
néhány szóban megemlitett huncutkát a kézitükörben maguk is
megcsodálják, furcsa elgondolkozással varrnak fel egy gombot a
mellénykére, kirázzák az alsószoknyát és az örök vidorságu arc helyett
az igazit, a komorat, a ráncos homlokot, a kemény tekintetet
megmutatják, midőn azt hiszik, hogy senki sem látja őket… a parkbeli
kisasszony elszökött e tennivalók elől. Egy közeli villából a durranásra
megtermett, ideális külsejü szakácsné lépett ki, mint egy megölt csirkét
a földről felkapta a vérző leányt és egy kerités mögé fektette, ahol
senkinek sem volt utjában. Szürkecipős, szürkeharisnyás lábát egymás
mellé helyezte, a szoknyáját megigazitotta, törülközőt vetett arcára,
csak egy barna, délutáni séta előtt kolmizott hajfürt látszott tovább
folytatni az életet, göndörkésen lebegett a leány keskeny homloka
felett, mint akkor midőn létrejött, holott a bucsulevelek, mamához,
barátnőhöz és vőlegényhez már a kabátka zsebében voltak. Mondják
tizenhétesztendős volt és életét eddig leginkább azzal töltötte, hogy
vőlegénye melankólikus öreganyjára vigyázott, hogy kárt ne tegyen
magában, tüzet se rakjon az ágy alá. Kő ur, a falusi háziur elismeréssel
bólintott később a holttest felett: „szorgalmas, derék leány volt…“
És most vajjon ki vigyázz tovább az elmebajos öregasszonyra a
parasztházban?
* * *
A tizenhétéves kis vértanu nem tartotta meg a babonák utasitását, a
hullaházból, ahová éjjel parasztkocsin elszállitották, nem tért vissza a
soványlábszáru, dijnoktestü padra, hogy hajnalban kimeredt szemmel,
kisérteties orcával üldögéljen, a napernyőjére támaszkodva kiomlott vére
felé hajoljon, ahol majd napokig félve emelgetik felhércipős lábukat a
fürdőhely elkényeztett asszonykái, akik regényt remegve néznek bele éji
ablakukból a fogyó holdba és a francia könyvnek csak cimét tudják, de
irójának nevét nem; ők soha sem ülnek majd e padra oly elhatározással,
mint a piromániás öregasszony kiszemelt menye, aki bibliai éveit
szorgalmas házimunkával, szinte cselédi sorban töltötte, egy szegény,
anyja eltartása miatt házasodásra képtelen magánhivatalnokra várakozván.
Ők, e fehércipős lengő szoknyák, e csábok, ez ábrándok, nyavalyás kis
fényüzők, tudatlan katicabogarak és erőszakos seregély-madarak, a
fürdőhely üres tekintetü növényei, amelyek a francia kertész olcsó
fantáziájában a parkot, a virágágyakat környékezik: valamely érthetetlen
lelki szélhámosság folytán mindig elég elviselhetőnek vélik a létet, a
mulatságot ugy sóvárogják, mint a kövér ember a testi fogyatkozást, a
táncban hiu mozdulataikat lelki tükörben látják és a szerelem öntudatlan
óráiban és egy szelence fényes födelében nézik meg mellénykéjük
rózsaszinü szalagját.
A kis mártir, akinek olcsó harisnyáját, „kis varrónő“ által varrott
szoknyáját, átlőtt szivét és szegény kis testét, (a rossz táplálkozás és
a fiatalság miatt hegyes térdekkel,) az izmos, gazdag konyhaszagu
szakácsnő a füre lefektette, egy hajnalnedves nyárfán kis madár
alakjában várja már a napfelkeltét Keszthely felől, hogy szárnyra kapva
ellengjen az örökös rózsaszin felé, mint egy önfeledt, boldog gondolat a
legnagyobb szomoruság idején. A zene tovább zeng a tóparton, a szinlapok
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Pest 1916 - 6
  • Parts
  • Pest 1916 - 1
    Total number of words is 3801
    Total number of unique words is 2235
    23.1 of words are in the 2000 most common words
    34.7 of words are in the 5000 most common words
    41.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Pest 1916 - 2
    Total number of words is 3834
    Total number of unique words is 2280
    23.2 of words are in the 2000 most common words
    34.9 of words are in the 5000 most common words
    41.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Pest 1916 - 3
    Total number of words is 3747
    Total number of unique words is 2231
    23.7 of words are in the 2000 most common words
    33.6 of words are in the 5000 most common words
    39.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Pest 1916 - 4
    Total number of words is 3669
    Total number of unique words is 2182
    22.5 of words are in the 2000 most common words
    32.6 of words are in the 5000 most common words
    38.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Pest 1916 - 5
    Total number of words is 3753
    Total number of unique words is 2207
    22.5 of words are in the 2000 most common words
    32.2 of words are in the 5000 most common words
    38.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Pest 1916 - 6
    Total number of words is 3814
    Total number of unique words is 2249
    23.5 of words are in the 2000 most common words
    35.1 of words are in the 5000 most common words
    41.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Pest 1916 - 7
    Total number of words is 3884
    Total number of unique words is 2111
    25.2 of words are in the 2000 most common words
    36.2 of words are in the 5000 most common words
    43.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Pest 1916 - 8
    Total number of words is 3719
    Total number of unique words is 2152
    22.2 of words are in the 2000 most common words
    32.0 of words are in the 5000 most common words
    38.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Pest 1916 - 9
    Total number of words is 869
    Total number of unique words is 597
    32.1 of words are in the 2000 most common words
    44.3 of words are in the 5000 most common words
    49.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.