Pákh Albert humoros életképei - 07

Total number of words is 4002
Total number of unique words is 2030
30.0 of words are in the 2000 most common words
41.0 of words are in the 5000 most common words
47.7 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
szabad legyen képzelődését minden teketória nélkül elárulnom, hogy az
Isten nem messzire teremthette azon boldog órát, mely őt Idájával örökre
egyesitendi.
És az ő lelke szárnyas állattá vált azon gondolatra, hogy ő nem sokára
kopott butoru szűk szobája helyett kényelmes bútorzatu nagyobbszerü
szállást fog bérelhetni, s a helyett, hogy, mint eddig, minden Isten
adta ebédkor a pesti drága vendéglők étlapjainak tömkelegében
syllabizálna, ezentul az ételkeresési nyomoruságos zavartól meg lesz
mentve, s számára naponkint hitvestársi szeretet fog tálalni s
tálaltatni, a nélkül, hogy valaha válogatni lenne kénytelen – nagy lelki
megnyugvására. És a legboldogabb embere a világnak bukott poéta volt
hozzá képest, ha meggondolá, hogy nem sokára az irnokságtól is „saját
kérelmére“ kegyes elmozdittatást fog nyerni, s hogy mindaddig, mig
senatorrá lehetend s a maga érdekeit a városéval ugyanazonositania fog
sikerülnie, vagy épen semmit sem teend, vagy pedig az általa mindeddig
mellőzött irodalomnak (magyar vagy német – mindegy) esendik neki, mire
nézve nem épen haszonvehetetlen eszmesugót és születendő műveinek
(alkalmasint freskoképeinek) józan correctorát vélt imádott Idájában
feltalálhatni. Szándékai tiszták valának és nemesek, habár kissé
prózaiak, de hiszen ő, mint mondám, nem irt verseket.
S mindezek után találkozik-e még valaki, ki el ne higye, ha mondom, hogy
Hektor három hét alatt nem aludt annyit, mint egy füles bagoly? Ez idő
alatt szobájából is alig ment ki, csak nehány perczre is, a rendes
hivatalórákon kivül. A német szinházban alig volt 2–3-szor, a nemzetiben
pedig egyszer sem, a hova bizonyos, nem ugyan nemzeti, de annál
fontosabb városi okok miatt, különben is csak felette ritkán –
legfölebb, ha ingyen jegyre tett szert – szokott elmenni. Nem azért nem
ment pedig ő ide, mintha nem tudta volna, a mit a Fóti dal tót forditója
mond, hogy t. i. „Kazsdi cslovek nyeh je cslovek, a magyar“, hanem mert:
Accessorium sequitur suum principale – igy szokott vala Krajczer Hektor
elménczkedni – s az én principálisaim a városiba járnak, tehát, stb., s
meg kell vallani, hogy Hektornak ezen elménczsége, ha nem volt is
Boz-féle, de mindenesetre boczi witz volt. Még csak kávéházban sem járt
ez idő alatt, s egy a korona-kávéház egyik asztalánál rendesen
politizáló s a frakkok legujabb szabásáról, a hajviselet legujabb
divatáról nemes tűzzel elmélkedő klub nagy lelki szájtátással bámulá
Hektor kimaradását, mely bámulatot ők testi szájaik feltátása által is
szerettek volna ugyan gyakrabban kifejezni, azonban az utóbbit rendesen
a kávéházi garçon török pipáinak csibukja töltötte meg feltáthatatlanul.
Az első fejezetben emlitett jó barátja, a tömör tekintetü Gábor irnok,
ki sehogy sem tudta kitalálni, mi lelhette Hektikáját, nem sokára
elhatározá magában, személyesen győződni meg Hektor rendkivüli
láthatatlansága szülő okairól. Ily dicséretes szándékkal megtömött
kebellel kapta magát Gábor egy csendes alkonyatkor – napi munkáinak
teljes bevégzése után – s felszuszogván a szellemdus Hektornak 3-ik
emeleten lebegő szállására, épen Hektor szobájának barna kilincsére tevé
jobb kezét, mialatt keresztbe nyult baljának pupra görbült középujjával
az ajtón szokatlanul kopogást affectált, a midőn a kulcslyukon s az ajtó
hasadékain keresztül a sentimentális Hektor által mód felett kedvelt
Schillernek ezen, általa – mondhatnók (ha aesthetikát nem sértenénk) –
elvonitott szavait hallotta kiömleni: „Hektors Liebe stirbt im Lethe
nicht!“ Ugy látszott, mintha Hektor épen Idáját vigasztalta s biztatta
volna, nem testben ugyan, de lélekben.
És Gábor nem tudá, mit higyen hamarjában, a midőn benyitá az ajtót. A
szoba sötét volt, mint a kalamáris nedve, melyből e betűket halászgatja
a jelen sorok „csekély érdemű“ irója, s abban egyelőre nem látott
semmit, mint egy a fent leirt özönviz előtti pamlagon végig nyuló,
ingujjra vetkezett, tótemberszerü derekat, egy pár lábszárt, melyeknek
talpaiktól fel egész a térdkalácsig számitott része a pamlag alsó részén
levő támaszáról lógott le, mint két nyélbe csinált kasza, a pamlag felső
vége felőli, szögletes fába végződő támaszán pedig tarkója nyugodott, s
a tarkóval összefüggésben levő nyakról a boldog fej lógott le, mint
indájáról az uri tök. Azonkivül az egész alaknak alapját a hát tevé,
melyre fektetve a gyönyörszomjas kebel dobogott. Mindezt azonban – mint
mondám – Gábor a sötétség miatt nem láthatá, kivevén csupán a két
fehérlő ingujjat, melyek egyikének tenyere Hektor mellényének szivét
takaró tájékán terpeszkedett öt felé, másika pedig a pamlag szoba felőli
elkeritetlen oldalán a szoba deszkáira futott le.
Hektor még mindig idézte Schiller verseit, a belépett Gábort észre sem
véve; de ez csakhamar utat tört bámulatának a sötétségbe ily szavakkal
„Mit csinálsz, Hektor? – Bizony észre sem veszed az embert.“
„Én – izé, csak ugy – olvasgatok“ – s ezzel rögtön ülő helyzetbe rohant
a hosszan elnyult s felriasztott Hektor.
„Ebben az egyiptomi sötétségben?“ tamáskodék Gábor.
„Azaz, hogy – nem is azt akartam tulajdonképen mondani – hanem hogy hát
– nevetni fogsz, hehehe – szokásom néha-néha, de ne nevess, Gábor.“ S
elkezdének mindketten egymás szeme közé szélesre rántott mosolyokat
villámlani. „Oh, ismét ez a szerencsétlen Gábriel!“ tevé aztán hozzá
gondolatában Hektor, s a világ valamennyi intrigánsára átkot mormolt
foga között.
„Ugyan, ne tarts bolonddá, Hektikám – szóla Gábor, megunván végre a
sikertelen, néma vigyorgást – jól hallottam, midőn az imént beléptem
ajtódon, hogy declamáltál. Halld inkább, miért jövék hozzád.“
„Mi kell hát no? beszélj!“ ragadá meg a szót Hektor, örülvén, hogy oly
könnyü szerivel menekedett meg a faggatástól. Azután gyufa után nyult, s
miután egynehányat hijába dörzsölt volna el a szoba kénkő-foltos falán,
végtére csizmája talpához dörgölt egyet, mely lobot vetett, s melynek
segitségével csakhamar meggyult a gyertya is, kellemetlenül serczegve,
mi nyilvános jelét adá annak, hogy az a mult éjjel – s talán minden
egyes elalváskor – örömkönyükkel áztatott, koppantó-helyettes ujjakkal
oltatott el. E gyujtogatás bevégezte után letelepedett Hektor árva
pamlagára s elkezde fülelni. Barátját azonban ugy nézé most a
gyertyafénynél, mint nézheti a rengetegek tigrise a vadászt, ki őt
csendes nyughelyéből felriasztja; csakhogy talán még sem egészen ugy. De
mit ott barátság, hol szerelemről van szó? Mit ott Gábrielek, hol Idák
„bájhonában leng a képzelet?“
Azonban Gábriel nem ugy gondolkodott.
„Mire való mindez, Hektikám? – kérdé Gábor. – Nem akarom én most sem a
gyertyavilágot, sem azt, hogy ismét nekidülj gyönyörüséges kanapédnak.
(Hektor észrevevé a vakmerően hideg és metsző ironiát, de még nem
szólott semmit.) Hetek óta nem láttunk társaságunkban. A városházán
többször igérted, hogy közénk jösz, s nem jöttél. Ma, most tüstént el
kell velem jönnöd; elébb a magyar szinházba rendelkeztünk mindnyájan, a
hol ma bécsi tánczosok lépnek fel; onnan majd közös erővel vacsorálni
megyünk. De minek pazarlod miattam azt a gyertyát, Hekti?“ S egy könnyü
sohajjal elfuvá a még alig pislogó fagygyuszálat. Azonban a pamlagról
rögtön egy nehéz sohaj követé az elfujt sohajt.
„Gábriel!“ – kiálta szenvedélyes hangon, mély elkeseredéssel pamlagáról
fölemelkedve, Hektor – Gábor! mivel érdemlettem, hogy egy idő óta minden
legszebb szándékaimat akaratosan meghiusitod?
„Mit beszélsz, Hektikám?“ vágott közbe az ártatlan Gábor. De „Toldi nem
hall már, harczok gondolatja mert fejében jár.“
„Nem, Gábor, ezt nem érdemlettem tőled – folytatá a boldog boldogtalan
irnok keble ingerültségével – én neked nem sokára egy roppantul életbe
vágó titkot fedeztem volna fel, s én nagyon sajnálom, életemet adnám
oda, ha meg nem történt volna, de a történtet az Isten sem teheti meg
nem történtté, s ha te engem ilyen embernek tartasz: ám – – váljunk
örökre!“ S ezzel kinyujtá karját Gábor sötét alakja felé az asztalon
keresztül, mialatt egy könycsepp pottyant le könytárából asztalán
elterült csekély könyvtárára. „Oh nézd, mivé levék általad! – Gábriel –
–! Isten veled örökre!“ – És Hektor ingerült lelki állapotján senki nem
csodálkozhatik.
Gábor e véletlen hangon rendkivül meghökkent, s minden kedvét egyszerre
elhordta a gólya.
„Igy még soha életemben sem láttam,“ kiálta fel magában; azután
észrevevé, hogy e dolog őt kissé sérteni kezdi s ugyanazért elhatározott
kebellel barátja felé fordult s igy szóla hozzá: „Egyébiránt komolyan
mondod azt, Hektor?“
Hektor lesüté fejét a sötétben; kezeit leejté, a meddig csak ejtheté, s
nem csak hogy habozott feleletével, hanem egészen oly némán viselé
magát, mint hal a habokban.
„E szerint ugy látszik, el kell távoznom uraságodtól?“ folytatá érzéstől
elfojtott hangon Gábor.
Hektort az „uraságod“ meginditani látszott, mert egy lábával kilépett
állásából Gábor felé, egyik kezét is fölemelé térdéről, szemei is
alkalmasint megmozdulának, mit azonban a sötétben nem lehete észrevenni,
ajkain pedig az igen és nem szócskák egymást kergeték.
„Ugy Isten önnel, uram! Az ingyen-jegyre kapok embert akármennyit.“ És
Gábor ajtóhoz kapott.
Azonban szavainak záradéka megtevé hatását. Hektor föleszmélt, s átlátta
hirtelenkedését. Egy lépéssel távozni akaró barátjának nyakában volt, s
megragadván gallérját, keblére voná azt, és engesztelő áldozatul
felcsattant egy kedélyes csók Gábor arczán, oly nagyszerü, hogy a
szomszéd szobában lakozók bizonyosan azt hivék, miképen az irnok
szobájában a falat vakolják; egy szóval: Hektor és Gábor ismét jó
barátok lőnek s ugy összesimulának, mint még soha össze nem simult
senki. A hosszu ölelkezésből csak ily tört szavak szabadulának ki, mint:
„Gábor – –! – Hektor…! – Meg fogsz-e bocsátani? – Mit beszélsz,
Hektikám?“ stb.
Lássátok, feleim! ily rosz következései vannak a német szinházba való
járásnak: a beteges kedélyességet és ál sentimentalismust igy teszi ott
az ember sajátjává. Morál: ne járjatok német szinházba, hazámfiai!

MÁSODIK FEJEZET MÁSODIK RÉSZE,
melyben benfoglaltatik az irnok szerelmének és sors haragjának vége.
Mindezeknél fogva csak becsülnünk lehet a két irnokot, hogy a fentebbi
szivreható jelenet teljes bevégezte után csakhamar felkészülvén,
elindulának a magyar szinházba, mit ez egyszer azon különös
véletlenségnek köszönhet a nemzet, hogy Gábor iródeák, alkalmasint
valami szabadjegyes városi előljáró szivessége által, ingyenjegyekre
tett szert. Ut közben az egészen megjuhászodott s kiengesztelt Gábor
sokat beszélt össze-vissza, a miből azonban nem sok fért szerelmes
Hektorunkba, mert ő ismét szinig volt megtöltve Idája emlékével.
Fejlesütve menetett inkább, mint ment, Pest utczáin keresztül, melyekben
ily tájban legélénkebb a zsibaj: a nappali madarak ilyenkor takarodnak
nyughelyeikre, az éjjeliek ilyenkor suhognak elő rejtekeikből, mely
fontos fölfedezést egyébiránt nálamnál sokkal fontosabb capacitások
tevék először. S mily ellentét voltak ezek az utczák az ő lelke
utczáihoz! Ezekben minden néptelen és csendes volt, bennök minden
szellem fel nem riasztható mély álmot aluvék; csak egy elmosódott
halvány alak járt benne fel s alá, kisértetiesen-gyönyörü léptekkel,
félig gyászba borulva, virágbokrétával s fehér fátyolszalaggal kezében,
Hektor felé nyujtván jobbját s ajakát, s minduntalan ezt énekelvén:
„Örökre tied!“ a mit nemrégiben ő maga kiáltott az alak eredetije felé.
S ámbár, hogy ez alak-másolat egyesegyedül járkált keble utczáin, minden
legkisebb garde de dame nélkül: Hektor még sem mozdulhatott feléje.
Miért? talán nem is szükség elmondanom.
Kissé elkéstek; s a szinházban már javában játszának, midőn a két irnok
a csarnokba érkezék. De mi ez egy szabadjegyesre nézve?!
„Hekti barátom, itt a jegyed,“ mondá a csarnokban Gábor: „eredj be
egyenesen a földszintre, én nem sokára utánad megyek, csak elébb
megnézem a második emeleten, itt vannak-e valamennyi társaink“. –
Tudnivaló dolog, hogy e társak azért valának oly magasságban, mert ők
nem birának szabad jegyekkel. S ők addig nyujtózkodának, meddig
paplanjaik nem értenek le a szinháztetőtől egész a földszintig.
A szinház nem vala oly tele, hogy ne lehetett volna benne sétálni: bécsi
tánczosok, hál’ Istennek! nem nagy pusztitást tesznek a magyar
közönségben. Szerelemüres szivvel máskor nagy örömet szokott Hektor az
ily sétálásokban találni, minthogy voltak perczei, melyekben igen
természetesnek találta, hogy a szépnem szemei rajta megakadnak.
Lepkeledérséggel repülének ilyenkor pillanatai egyik hölgyről a másikra,
leszivák mindenikről a szépség mézét, azután besajtolák azt fogékony
keble köpüjébe, mire ő azután otthon, ismeretes pamlagmerengései között
elővevé a köpűt, kiszedé a mézet és gourmandi ügyességgel lassankint
megemészté azt sonkolyostul együtt és kenyér nélkül, a miért azután,
mint már tudjuk, rendesen egy hónapi indigestiót kapott.
Jelenleg azonban az ő sétálása nem volt ilynemü sétálás: mintha dróton
rángatták volna, oly lelketlenül lépett ő egyik helyről a másikra. Látni
pedig, épen nem látott semmit; a pápaszem, mely mindenkor orrán
nyargalt, most tökéletesen haszontalanul állott szemei előtt. És a
szinház hölgyeit illetőleg Hektorra nézve valóságos napszaporodás és
holdfogyatkozás uralkodott. Hogy is ne? Az ő szeme kölcsönzött fényü
sötét bolygó csillag volt s ezen planéta előtt állott szüntelen a
ragyogó nap, Idája, roppant nagy formatumban, mely árnyékát nem csak
egyre, de a szinház valamennyi holdvilágaira veté, habár nem voltak is
valamennyien holdvilágképek. A természetben ugyan ilynemű
fogyatkozásokat nem látni, de bocsásson meg a természet, Hektor urnál a
természet csakugyan igy állott. Napján kivül minden egyéb láthatatlan
volt előtte. Szerelme minden egyéb iránt vak volt; s vak volt e roppant
szenvedély azért, mert a szűk test, melybe záratott, annyira szoritá azt
minden felől, hogy lassankint csupa tyukszemeket kapott, a melyek, mint
tudjuk, nem szoktak látni semmit.
Igy levén a dolog, Krajczer Hektor, az irnok, nekidült egyik oldalával a
szinház falának, és szerelmét: „tarka pórázon mosolyogva nyögte,“ hogy
Berzsenyivel szóljunk. És beállott egy jelenet, mely egy pár pillanat
alatt történt, s mit egyetlen egy szuszszal kellene ugyan elbeszélnünk,
de tüdőnk gyengesége ki fog menteni, ha azt több apró lélekzet közt
mondjuk el.
Hektor pillanata egy első emeleti páholyon akadott meg, s szeme két szeg
lőn, melylyel egyszerre lelke a páholyhoz szegezteték. A páholyban két
hölgy ült: az egyik időske, s valaha lehet, hogy szép is volt, a mihez
azonban semmi közünk; a másik fiatal, gyönyörü s bizonyosan a szinház
összes leányinak gyöngye. Midőn Árpád legelőször pillantá meg a Duna
partjait, nem érezhetett elragadóbb örömet, mint Hektor, midőn e hölgyet
most felfedezé. Komoly sejtelmeit, csendes álmait, pamlagábrándjait
egyszerre mind megvalósulva képzelé. Igen ő mindig hivé, hogy reá talál
Idájára, habár nem keresi is őt, mert hiszen az ég nem lehet oly
kegyetlen, hogy maga ne segitse össze a boldog frigyet, mely szerinte
komoly elhatározás, érett meggondolás és józan megfontolás (s még
számtalan -olás és -elés) szüleménye.
És ime most megpillantá őt – –! És szűz szemérme fültövéig terjeszte
paprikaszinű fátyolt arczára, ha meggondolá, miszerint ő most annyi
népség előtt, oly nyilvánosan, kénytelen általlátni szerelmi
boldogságát. Vére agyába szökkent és hajszálai égre borzadának e
vértolulástól; érzelme nyelvére ült és kitört e mindent magába foglaló
szójárása, melynél többre soha sem mehetett, kitört a nagyszerü: „Örökre
tied!“ – „Oh, megyek, megyek, édesem!“ tevé hozzá biztatólag. Egy percz
mulva a szinház ajtaja szenvedélyesen becsapódott s Hektor csakhamar a
felső emeleti lépcsőknél termett, s nem repült ugyan rajtok holmi
szerelmi szárnyakon, de oly nagyokat lépett, hogy minden egyes lépéssel
3–4 hágcsót haladott meg, mi közben minden negyedik hágcsónál tremolo
hangon zengé el a néma falaknak, hogy: „Örökre tied!“ És vajon ki nem
cselekedett volna hasonlóképen? ki nem rohant volna azonnal
eszméletlenül, önkénytelenül, nem nézve semmit, sőt még viszjegyet sem
kérve a szinház ajtajánál (mint lángzavarában Hektor tevé), ha
megpillantotta volna azt, kit csak egyszer látott ugyan, de kivel azóta
nála minden remény, vágy, lehetőség, sőt egész élete öszszeforrt?
És az üdvmámortól remegő Hektor egy pillanat alatt fölért az első
emeletbe; pihegő kebléből kiemelkedő dadogó nyelvével megolvasá a
páholyok számát, s rátalálván csakhamar az igazira, épen kilincs után
nyult, midőn a páholy ajtaja megnyilt (épen eléggé, hogy bepillanthasson
s meggyőződhessék, hogy jó helyen jár) s belőle egy ezüst sujtásos,
czifra liberiás inas lépett ki.
A liberiás láttára kissé meghökkent Hektor. Holdkórosként andalgott ő
egy hónap óta Ida ábrándjai között, s valóban most is, midőn a lépcsőkön
fölfelé rontott és el nem bukott, valódi holdkórosi ügyességet
tanusitott; de ime a kék frakk, a veres mellény, a harisnyás, czipős két
láb, mely előtte állott: aligha ez nem lesz jelenleg az égő gyertyaszál,
mely a holdast álmából fel lesz riasztandó s valóra ébresztendő.
Az irnok visszaijedt képzeletétől. Az inas betevén maga után a páholy
ajtaját, kiért a folyosóra. Hektor néhány lépést hátrált, két tenyerét
fölemelé a liberia felé, szemöldökét felrántá addig, a hol haja
kezdődött, a mi rendkivüli hüledezés kifejezése volt arczán. Olyformát
sejthetett ő, mint Lendvai Márton, midőn Czakó „Végrenrdeleté“-ben apja
végrendeletét olvassa, s megtudja, hogy ő, a 24 éves mágnásfiu, nem
mágnás fia. Egy szóval: Hektor borzasztókat gyanitott.
„Ember! – uram!“ – rivalga ijesztő arczkifejezéssel, fuldoklási kórjelek
között, Hektor a bámész inasra – „mondja el, ki van e páholyban?“ – S e
kérdés kibocsátása után Hektor nem Hektor az irnok vala többé, hanem egy
colossalis nyilt fül.
„Már mint ebben a páholyban?“ kérdé a retirált inas, bámész pillanatokat
szegezve a kérdezőleg remegőre.
„Ja, ja!“ – kiálta az irnok, s a fővárosi irnokok igen helyett mindig
azt szokták mondani: Ja, ja – „ama két hölgy – egy öreg s egy fiatal –
oh, hamar – kicsoda ő?“ – E szavak egymást ölték Hektor szájában a
kijövési elsőségért.
„Ebben a páholyban az uraságom van, épen tegnap érkeztünk meg a
faluról,“ szóla hidegvérüen az inas.
„Miféle uraság, hogy az Isten áldja meg?“ – és mintha az
anyatermészettől kapott eredeti csizmáiban borotva-éleken tánczolt volna
Hektor.
„Hát Barkányi grófné ő méltósága a leányával,“ szóla a czifra liberia, s
azonnal páholyt akart nyitni a véleménye szerint bemenni szándékozó
egyszerü irnokkabátnak. De Hektor megragadá őt, még mielőtt a kilincshez
nyult volna, s elinté dolgára. Azután összecsapott kezek kiséretében a
rémitően megnyilt szemek azon tájék felé pillantának, hová a galeriát
csinálták, de csakhamar le- és kibomlának az összekulcsolt kezek,
lehullott a merész tervű fő is melle közepe tájáig, s kialudt fényü
szeme leeresztett födelek alól azon irány felé lapult, melyben a
földszinti páholyok nyulának el. Hektor mereven állott, mint a bálvány,
a vészhozó páholynak fordulva képével, mint a kálvinista fejfák
felirásaikkal napkeletnek.
„És ha láttál szépen nőtt virágot
Elhervadni belső baj miatt:
Ugy hervadt el, félvén a világot,
Krajczer Hektor belső bú miatt.“
Ő nem volt báró, ő nem volt gróf, sőt Krajczer Hektor még csak ypsilont
sem irt neve végére!! – s mindezt csak most tudta ő meg! A polgári
társaságnak ez alkalmatlankodó intézetéről ő mindeddig még soha sem
emlékezett meg!
A szép remények, kilátások, pamlag ábrándok mind elsodortattak a
semmiség üres örvényébe. Ott állott ő még mindig keresztbe font
karokkal, lekonyult fővel, mozdulatlanul, eleven halott martaléka az
átgondolt gondolatlan szenvedélynek. És „örökre tied! – tied örökre!“
ezt variálta ő öntudatlanul mormogva, s belőle a legkeserübb guny
mormogott, belőle városi pénztár költségén szerzett jó feketeségü
tintánál is feketébb epe ömlött, s mind e mellett neki, ki nem régiben
ábrándjaival az egeket ostromlá, most minden kedve elmult egy páholyt és
szép tartalmát ostrom alá venni. És ne mondja senki, hogy ez nem
psychologiai igazság.
A bájos ismeretlen, ki az előbbeni fejezetben emlitett temetési
készületeknél, részint az előtte némileg ismeretes s vele ugyanazon egy
házban élt meghalt leány iránti vonzalomból, részint leányi szeszélyből,
megjelent, s kinek az elragadtatott irnok örökre leköté magát, ben ült a
páholyban. S Hektor Idája meg sem álmodá, mily iszonyu kinoknak szülője
ő e jelen pillanatokban.
S itt tulajdonképen vége lehetne ez elbeszélésnek, ha nem volna még egy
kis elbeszélni valónk.
Épen midőn már majdnem megunta Hektor a folyosón ácsorgást s a szégyen
és fájdalom még mindig petrificálták teste egyes részeit, épen akkor
rontott le a második emelet lépcsőin barátja, a kedély legingerlettebb
perczeiben izetlenkedő Gábor, s megpillantván őt itt áldogálni, azonnal
feléje sietett, hátulról vállára ütött a merengőnek.
„Hát te mit csinálsz itt, Hektikám?“
Hektika fölrezzent, s mintha szerelme sirján könyökölt volna könyözönt
patakzó szemekkel s onnan riasztotta volna fel egy reményt riadó hang,
hamarjában összeszedte lelke, teste minden sátorfáját, de a zavar, a
boszu, méreg, lealázás csak tört szavakat tolának ki belőle.
„Oh, ismét ez a borzasztóan malitiosus kölyök!“ – kiálta fel, de ugy,
hogy a hangok saját gyomra felé tartának inkább, mint Gábor fülébe.
„Mit beszélsz, Hektikám?“ – faggatá ismét Gábor.
„Én? – Semmit“ – fuldoklék Hektor – „csak – oh, te szándékosan mindenütt
utamban állasz – de, oh nem képzelheted, barátom, mint szeretlek én
mégis tégedet – roppantul szeretlek én téged!“ – S ezzel nyakába borult
barátjának, kit midőn épen ezen perczben gyülölt inkább, mint szeretett,
mindazáltal jól esett neki, hogy valakit előkaphatott, a kinek
megvallhatta szerelmét. Ugy tetszett árva lelkének, mintha ez által
boszut állana azon „mellőzésért,“ melyben csak az imént részesitették.
Sőt képes lett volna alkalmasint e jelen perczben magát Gábort nőül
venni, ha ez egyátalában kivihető lett volna, csupán azért, hogy a tőle
elpártolt, s általa most már – megvetett (igen, megvetett) hölgy ellen
demonstratiót csinálhasson. Mint látjuk, keblének fáklyás-zeneszerü
bájos ömlengései egyszerre sivitó macskazenévé torzulának.
„De hát mondd meg, Hekti – kérdé az ismét ellágyult és nyakáról
lassankint lesimitott irnokot barátja – mit keressz tulajdonképen itt a
folyosón?“
„Én, édes barátom?“ – felele a mindinkább zavarba jövő s szerelmét
mindenkor, különösen pedig a jelen körülmények között, rendkivül titkoló
irnok, és nem adta volna egy jó irótollért, ha ez egyszer becsületesen
kivághatta volna magát – „hogy én – mit keresek itt, Gábrikám? – Én – –
hehehe – én a kalácsárust keresem.“
Gábor diákban megvolt azon sokszor megbecsülhetlen tulajdonság, hogy
mindent elhitt, s kérdezgetni csak addig szokott, mig kérdésére választ
nyert: minőt? arra semmi gondja nem volt. Most is csupán csodálkozott
kissé Hektor feleletén, azután tolakodó szivességgel megragadá karját, s
mi közben mintegy kényszeritve levezeté a lépcsőkön, szünni nem akaró
bőbeszédüséggel azt bizonyitgatá előtte, hogy a kalácsárus nem ott van,
hol azt Hektor keresé, hanem ott, hová ő vezeti őt.
S leértek a csarnokba, és Gábor megállapitá a karjára dülöngő alvajárót
egy sütemény halmaz előtt, mondván: „Itt van ni, egyél!“ – Hektornak
egyátalában nem volt most étvágya; de bármint igyekezett is szabadulni,
azt nem teheti a nélkül, hogy el ne árulja magát, s ez által rövid idő
mulva az irnoksereg gunymartalékává ne váljék. Gépileg a sütemények elé
állott tehát, s elkezde enni, és folytatá az evést, oly mohón, oly
szenvedélylyel, mintha épen szerelme gyülölt tárgyát tépné fogaival.
Pusztult előtte minden; s ha Gábor angyalnak eszébe nem hozza épen e
körülmény a fizetést, tán diós és mákos és lekváros kiflik tömege okozta
volna siralmas kimultát a jobb sorsra érdemes Hektornak.
És a ki őt ismét háborgatta és zavarta, az ismét Gábor vala. A gyülölet
hannibali boszuindulattá vált lelkében, midőn Gábor e szavakat intézé
hozzá:
„No menjünk már be a szinházba, Hektikám! Abropó![5] ismered-e a
Barkányi grófkisasszonyt? Nekem a második emeletből mutatták, ez a
leggyönyörübb leány a szinházban.“
A szegény ártatlan Gábor e szavakkal tökéletesen befűtött magának. Soha
még egy pulyka sem fútta fel magát oly méregre, mint jelenleg Hektor. A
fájdalom tetőpontját érte.
„S te még keserü gunynyal merészled kinozni szenvedéseimet? – Vakmerő
Gábriel! (Metsző pillanatok, fogcsikorgások és néma pauza.) – Gábriel! –
– te, te merészled azt? – Jól van. Ugy áldjon meg a szent Isten, a mint
– – (az irnok nem talált alkalmatos szavakat) szemeim téged örökké
kerülni fognak – – –“
S ezzel a szinház ajtajának rohant; de hijábavaló igyekezet vala ez,
mert Hektor első boldog kirohanásában viszjegyet nem vett, s. most a
boldogtalan, metszettfülü gyászvitézre reá nem ismertenek.
„Oh, Istenem! még ez is!“ kiáltott, megfordult, kirohant a csarnokból,
az utczákon nehány lába ügyébe eső vargainast elsodrott, csakhamar
szállására ért, a harmadik emeletbe fellihegett, szobája ajtaját
szenvedélyesen becsapá, gyertyát nem gyujtott, ruhástul az ágy párnája
közé temetkezett, s egyszerre minden csendes lön. Néhány percz mulva
lágyan panaszló hang szólalt meg az ágyon: „Idá-ám! örökre-e ti-ed!“ De
rögtön utána egy ijesztően dörgő hang ordita ki az ágyból: „Oh undok
asszonyi hűtlenség!“
Másnap 9 órakor Hektor Gáborral a legszebb barátságban copizált együtt a
város házán. Azt mondá, hogy a mult éjjel nagyon megterhelé gyomrát s
roszul aludt.
S most ismét egy hasonló uj szerelemnek néz elébe.
Egy könyet a szegény Hektor számára, szép olvasónőim!


A SIPLÁDÁS FIA ÉS A SIPLÁDÁS FIÁNAK AZ APJA.
(Irány-ábrány, ad normam: irány-regény.)
Alap-hangok: Orgelum orgeleis,
Dudeldum deis.
Sördal.
Jahrbuch des deutschen Elementes in Ungarn.
Carl Maria Benkert.

NYITÁNY.
Szerzé s előadja Kaján Ábel 1846 elején.
Egy fővárosi ujdonságiróval állok igen közel ismeretségben. Ezen
tisztelt barátom, szaglálódás, bámulás és hallgatózásra használni
szokott hivatalos óráinak egyikében, egy a holdvilág tájékára épitett
légvárakat lelkesen vakolgató „nemes ábrándozó“ társulatra bukkant: hol
másutt, mint a zagyvalék Pesten, a leendő magyar világ-teremtés ezen
jellem és idom nélküli chaoszában? Barátom – erőt véve magán, és ritka
ujdonságirói nagylelküséggel – lemondott a tett felfedéshez tulajdonosi
jogairól, azokat teljesen és dijmentesen nekem engedvén által. S én
fölemelem szavamat az égre.
Tagjai ezen klubnak ülő és fekvő helyzetben is a mennyország gerendáit
verdeső fiatal óriások valának, s megannyian a világirodalomnak hol
szőke, hol barna, hol vörös üstökü kométáivá hizó, bolygó tüzek.
Nem volt a világon irodalmi határ, melyen vágyaik tul ne rohantak, nem
termett borostyán és babér, mit kalapjaik karimájával örömest föl ne
cseréltek, s nem circulált földünk ismert részeiben egy árva garas, mit
birni ne szerettek volna. Lehetetlenséget nem ismertek, még akkor sem
ismertek, ha öt perczczel az ebédlés ideje előtt történetesen lapos guta
simitásaiban szenvedtek erszényeik.
Ha a nagy Germania tudta volna, hogy ezen emberek az ő ápoló pesztonkái,
fogadni mernék, hogy Germania legalább is a Rákóczi-indulót harsogtatta
volna haladási örömében.
Elgondolkoztam tehát, és feneketlen gondolatokba sülyedtem olykor azon
elmém elé tolakodó kérdés fölött: vajon mivé válnak egyszer ezen
Napoleonkeblü csodabogarak? vajon miféle jövendő van irva számukra a
sors könyvében?
S ezen elmerülésem egyik esti órájában tarka visiók repkedének
képzeletem elé, s megszületék vala „a sipládás fia és a sipládás fiának
az apja.“

I. SZAKASZ.
Szerzé s előadja egy ismeretlen egyéniség 1890 derekán.
1890 derekán Pesten egy magyar regényiró ül szobájában iróasztalánál.
Nem az a furcsa a dologban, hogy ezen ember regényiró, hanem hogy ezen
ember regényiró, hanem hogy 1890-ben ir magyar regényeket. Rendkivüli
tiszteletben tartja az 1890-iki regényiró emlékét azon ügyvédeknek,
orvosoknak és táblabiráknak, kik, a replikákon, recepteken és a semmin
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Pákh Albert humoros életképei - 08
  • Parts
  • Pákh Albert humoros életképei - 01
    Total number of words is 3932
    Total number of unique words is 2031
    27.7 of words are in the 2000 most common words
    38.7 of words are in the 5000 most common words
    45.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Pákh Albert humoros életképei - 02
    Total number of words is 4065
    Total number of unique words is 2050
    31.1 of words are in the 2000 most common words
    42.1 of words are in the 5000 most common words
    47.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Pákh Albert humoros életképei - 03
    Total number of words is 4106
    Total number of unique words is 2057
    30.5 of words are in the 2000 most common words
    42.4 of words are in the 5000 most common words
    48.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Pákh Albert humoros életképei - 04
    Total number of words is 4064
    Total number of unique words is 2120
    26.4 of words are in the 2000 most common words
    37.5 of words are in the 5000 most common words
    44.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Pákh Albert humoros életképei - 05
    Total number of words is 4009
    Total number of unique words is 2068
    30.2 of words are in the 2000 most common words
    41.0 of words are in the 5000 most common words
    47.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Pákh Albert humoros életképei - 06
    Total number of words is 4028
    Total number of unique words is 2081
    30.1 of words are in the 2000 most common words
    41.0 of words are in the 5000 most common words
    46.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Pákh Albert humoros életképei - 07
    Total number of words is 4002
    Total number of unique words is 2030
    30.0 of words are in the 2000 most common words
    41.0 of words are in the 5000 most common words
    47.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Pákh Albert humoros életképei - 08
    Total number of words is 3888
    Total number of unique words is 2154
    28.8 of words are in the 2000 most common words
    40.1 of words are in the 5000 most common words
    45.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Pákh Albert humoros életképei - 09
    Total number of words is 3974
    Total number of unique words is 2159
    31.8 of words are in the 2000 most common words
    43.8 of words are in the 5000 most common words
    48.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Pákh Albert humoros életképei - 10
    Total number of words is 3989
    Total number of unique words is 2155
    30.0 of words are in the 2000 most common words
    42.8 of words are in the 5000 most common words
    49.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Pákh Albert humoros életképei - 11
    Total number of words is 3993
    Total number of unique words is 2104
    31.3 of words are in the 2000 most common words
    43.4 of words are in the 5000 most common words
    49.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Pákh Albert humoros életképei - 12
    Total number of words is 3974
    Total number of unique words is 2053
    33.5 of words are in the 2000 most common words
    46.8 of words are in the 5000 most common words
    52.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Pákh Albert humoros életképei - 13
    Total number of words is 4018
    Total number of unique words is 2032
    34.2 of words are in the 2000 most common words
    45.5 of words are in the 5000 most common words
    51.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Pákh Albert humoros életképei - 14
    Total number of words is 2088
    Total number of unique words is 1172
    37.5 of words are in the 2000 most common words
    49.6 of words are in the 5000 most common words
    55.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.