Oedipus király - 3

Total number of words is 2768
Total number of unique words is 1341
34.7 of words are in the 2000 most common words
45.3 of words are in the 5000 most common words
51.1 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
Ilyen levén, más czélra törni nem fogok,
Mint arra, hogy megtudjam származásomat.
KAR.
Versszak.
Ha a jövőt látja jós szemem, s agyamban ész honol,
Ugy az Olympra, megéred, oh Kithæron,
Hogy mihelyt feljő az égre holnap
A tele hold, sugarát mint Oedipus
Anyja s dajkája köszöntöd,
S tánczczal ünneplünk, ki országunk fejedelminek oly nagy
Jótevője voltál.
Engedd, legyen így kedvedre, gyógyító Phœbos!
Ellenversszak.
Isteni lányok közül ki volt, kitől éltet nyerél?[56]
Kedvese tán a hegyen bolyongó Pánnak?
Vagy Apollo karja közt pihent? Mert
Kedveli ő is az erdős bérczeket.
Tán a kyllenei isten,[57]
Vagy hegyormon székelő Bakchos fia, vagy Helikonnak
Játszi gyermekétől?[58]
Hisz sokszor enyelge ő a bérczi nymphákkal.
(A pásztor föllép.)
OEDIPUS (a karhoz).
Gyanítom, ámbár nem találkozám vele
Előbb soha, hogy azt a pásztort látom itt,
Kit régtől fogva keresénk; mert aggkora
(A korinthi követre mutatva.)
E férfiúval ép’ egyenlővé teszi,
S azokban, kik kisérik, jól ráismerek
Cselédjeimre; ám te jobban tudhatod,
Mint én, hisz ezelőtt is többször láttad őt.
KAR.
Ráismerek bizonynyal; mert hű pásztora
Volt ő Laïosnak mindig, mint tán senki más.
OEDIPUS.
Először, oh, korinthi idegen, te szólj:
Erről beszéltél?
KÖVET.
Erről, a kit lát szemed.
OEDIPUS (a pásztorhoz.)
Te meg, öreg, tekints reám és válaszolj
Kérdéseimre. Hajdan Laïos volt urad?
PÁSZTOR.
Igen, de nem vásárolt; nála születém.
OEDIPUS.
Minő munkád volt, milyen életét vivél?
PÁSZTOR.
A nyájat őrzém éltem legtöbb napjain.
OEDIPUS.
S leginkább mily vidéken választál tanyát?
PÁSZTOR.
Kithæron hegységében vagy hozzá közel.
OEDIPUS.
Emlékezel, hogy láttad ott e férfiút?
PÁSZTOR.
Minő dologban? Milyen férfiról beszélsz?
OEDIPUS.
Erről, ki itt áll. Volt-e már dolgod vele?
PÁSZTOR.
Hamarjában nem emlékezhetem reá.
KÖVET.
Nem is lehet csodálni, oh, király! De én
Tisztán eszébe juttatom. Mert jól tudom,
Emlékszik arra, hogy Kithæron oldalán
(Ő kettős nyájat őrizvén, csak egyet én)
Tavasztól őszig én magam s e férfiú
Három félévet éltünk szomszédok gyanánt;
S a tél jöttével én saját tanyám felé,
Ő meg Laïos aklába hajtá nyájait.
Akként történt-e, mint elmondám, vagy nem úgy?
PÁSZTOR.
Való, mit mondasz, bár hosszú idője mult.
KÖVET.
Mondd hát, emlékszel a fiúra, kit nekem
Adál, hogy fölneveljem, mint sajátomat?
PÁSZTOR.
Mi ez? Mi végre kérdezed most tőlem ezt?
KÖVET (Oedipusra mutat).
Itt áll, barátom, a fiú, kit átadál.
PÁSZTOR.
Vesztedre indulsz? Nem hallgatsz el iziben?
OEDIPUS.
Ah, meg ne ródd e férfiú szavát, öreg,
Mert inkább illet téged, mint őt megrovás.
PÁSZTOR.
De hát miben vétkeztem, oh, legjobb király?
OEDIPUS.
Nem szólsz, kiről ez kérdez, a fiú felől.
PÁSZTOR.
Semmit se tudva szólt ez, ámde hasztalan.
OEDIPUS.
Ha jó szántodból nem beszélsz, majd sírva szólsz.
PÁSZTOR.
Az égre, kimélj, vén létemre, engemet.
OEDIPUS (szolgáihoz).
Kössétek tüstént hátra mind a két kezét.
PÁSZTOR.
Oh jaj, miért? Mit kívánsz tőlem hallani?
OEDIPUS.
Te adtad ennek a fiút, kiről beszél?
PÁSZTOR.
Én adtam. Bár meghaltam volna az napon!
OEDIPUS.
Ma fogsz meghalni, ha nem mondasz igazat.
PÁSZTOR.
Előbb halok meg, ha kimondom a valót.
OEDIPUS.
Ez ember, a mint látszik, kibuvót keres.
PÁSZTOR.
Bizonynyal nem; hisz rég mondám: én adtam át.
OEDIPUS.
Kitől vevéd? Sajátod volt vagy másoké?
PÁSZTOR.
Nem volt sajátom, más kezéből vettem át.
OEDIPUS.
Minő polgártól, milyen házból származott?
PÁSZTOR.
Ne kérdj, az égre, oh ne kérdj többet, király!
OEDIPUS.
Meghalsz, ha még másodszor kell ezt kérdenem.
PÁSZTOR.
A gyermek Laïos háznépéhez tartozott.
OEDIPUS.
Szolgától vagy királyi törzsből született?
PÁSZTOR.
Jaj, jaj! rettentő az, mit mondani fogok.
OEDIPUS.
S én hallani; de még is meg kell hallanom.
PÁSZTOR.
Laïos fiának mondák; ám nőd oda benn
Legjobban elmondhatja, mind ez mint esett.
OEDIPUS.
Ő adta át tehát neked?
PÁSZTOR.
Igen király!
OEDIPUS.
Minő szándékkal?
PÁSZTOR.
Hogy kioltsam életét.
OEDIPUS.
Saját szülője! Szörnyü!
PÁSZTOR.
Bal jóslat miatt.
OEDIPUS.
Mi volt az?
PÁSZTOR.
Hogy meg fogja ölni szüleit.
OEDIPUS.
S miért adád ez aggastyán kezébe őt?
PÁSZTOR.
A szánalom vitt rá, király, azt vélve, hogy
Honába, távol földre fogja vinni őt;
De csak szörnyű bajokra tartá fenn. Ha te
Vagy az, kiről szólt, úgy bánatra születél.
OEDIPUS.
Oh, jaj, jaj! Minden tisztán napvilágra jött.
Oh, fény, utószor látlak immár téged én,
Ki születém, hol nem kellett, ki férj valék,
Hol nem lehet, s megöltem azt, kit nem szabad.
(El a palotába. A követ és pásztor másfelé távoznak.)
KAR.
Első versszak.
Ah, emberek, emberek!
Kik itt éltek a föld szinén,
Oh, mily semmi az élet!
Ki az, hol a férfiú,
Hogy több élv juta részeül,
Mint mennyit ad a képzelet,
Mely képzelve enyészik?
Gyász példád im előttem áll,
S szörnyü végzeted, Oedipus,
És boldognak az ég alatt
Senkit se dicsérek.
Első ellenversszak.
A legmagasabb fokig
Jutottál utadon, merő
Boldogság vala részed
(Oh Zeus!) letiportad a
Horgas körmü, dalos szüzet,
S védő bástya gyanánt e hont
Megmentéd a haláltól.
És ezért a királyi trón
S fényes Theba uralma lett
Osztályrészed, a legnagyobb
Fény, tisztelet ére.
Második versszak.
De most, ki az, kit nagyobb nyomor gyötör,
Ki boldogtalanabb az emberek
Között, ki sülyedt annyira?
Oh, jaj, Oedipus dicső feje!
Mért fogadta egy
Rév ölébe, ah!
Az atyát s fiút,
S a szülöttet férj gyanánt?
Mint lehet az, miként lehet,
Hogy boszulatlan elviselt
Ennyi időn át szülői telked?
Második ellenversszak.
Nyomorba ért a mindent látó idő,
Elitélve a szörnyü nászfrigyet,
Melyet szülő s szülött kötött.
Oh, jaj, Laïos szegény fia!
Bár ne láttalak
Volna én soha.
Nem találhatok
Szavakat, keservemet
Hogy kifejezzem. Hisz valót
Szólva, te adtad éltemet
Vissza, te hoztál szememre álmot.
(A hirmondó jő a palotából.)
HIRMONDÓ.
Ti, e hazának mindig tisztelt nagyjai,
Mit fogtok látni, oh, mit fogtok hallani,
Mily szörnyü lesz fájdalmatok, ha Labdakos
Házát még nagyra tartja honfi kebletek!
Mert sem az Ister, sem a Phasis árjai[59]
Nem moshatják tisztára e ház rejtező
Bünszennyét, s nemsokára napvilágra jő
A szándékos, nem kényszerített borzalom.[60]
S minden baj közt a szándékos legsúlyosabb.
KAR.
Mi sem hiányzik abban, a mit már tudunk,
A borzalomból; mit mondhatsz ezen kivül?
HIRMONDÓ.
Kevés szóval kimondhatom s megértheted:
A felséges Jokaste már halálra vált.
KAR.
Boldogtalan! és mi hozott reá halált?
HIRMONDÓ.
Saját keze. De azt, mi legfájdalmasabb,
Nem érezed; mert szemtanúja nem valál;
Mégis, mint emlékemben megmaradhatott,
Hallgasd meg a szegénynek szenvedéseit.
Bősz fájdalmában átfutván a csarnokon,
A nászágyas terembe rohant egyenest,
Mindkét kezével tépve bomlott fürtjeit.
Aztán belülről jól bezárva ajtaját,
Laïos nevét kiáltá, a ki rég halott,
Emlitve régi nászát, mely megölte őt,
És önfiának hagyta hátra özvegyét,
Hogy gyermekétől szüljön átkos fajzatot.
Siratta ágyát, hol kétszer boldogtalan,
A férjtől férjet s gyermektől szült gyermeket.
Mily módon halt meg ezután, azt nem tudom;
Mert Oedipus orditva tört be ekkor, és
Miatta nem láthattuk szenvedéseit;
Csak erre néztünk, mint rohant fel és alá.
Futkosva kardot kére tőlünk, majd megint
Nejét kérdé, ki nem neje, s a kétszeres
Anyát, ki őt és önnön sarjait szülé.
Egy isten végre megmutatta, hol van ő,
Mert a jelenlevőkből egy sem mutatá.
Mikéntha titkos kéz vezetné, iszonyún
Kiáltva, most a kétszárnyú ajtóra ment,
Kiemelé sarkából, s a szobába tört.
S itt láttuk a királynét hurkolt kötelen
Magasról függve. A mint a boldogtalan
Ezt látta, szörnyü ordítással rá rohant,
S feloldozá a fonalat. S mig a szegény
Földön feküdt, borzasztót láttak szemeink:
Kitépte az aranyból készült kapcsokat,
Melyek fentarták a királyné öltönyét,
S felkapva két szemébe verte, hangosan
Kiáltva: Nem láttátok eddig, mit teszek,
Nem láttátok, mit szenvedék, mit vétkezém,
Lássátok most sötétben, kit nem volt szabad
Látnom, s ne ismerjétek, kit kivántatok.[61]
Igy átkozódva feltartá pilláit és
Többször szemébe szúrt; a vérző szemgolyók
Megöntözék orczáit; nem csepegve húllt
A vér sebéből; ah! áradva tört elő
Szeméből fekete vérének zápora.
Kettőtől és nem egytől származott e vész,
A férfiút s az asszonyt sujtva egyaránt.
A régi áldás, mely e ház fölött pihent,
Valóban áldás volt ugyan, de a mai
Napon gyalázat, átok, siralom, halál,
S mi rossz név csak van, nem hiányzik egy sem itt.
KAR.
S miként pihent meg gyötrelmében a szegény?
HIRMONDÓ.
Kiált, nyissák ki a kaput, s a kadmosi
Népnek mutassák azt, ki apját megölé,
Ki anyját – ah! nem mondhatom szörnyű szavát.
Önnön magát akarja most száműzni ő,
Mert önmagára mondott átka üldözi,
De szükséges számára oltalom s vezér;
Mert szenvedése súlyát nem viselheti.
Saját szemeddel láthatod. Im a kapu
Megnyilik már; oly látvány tűnik most eléd,
Mely szánalomra indít ellenséget is.
(Oedipust szolgák vezetik a palotából.)
KAR.
Oh, iszonyu látvány emberi szemnek!
Oh, legiszonyúbb mindannyia közt,
Mely előmbe tünt valaha! Oh, nyomorult,
Mi vad őrület szállt meg? Melyik isten
Sujtotta fejedre csapásainak
Legszörnyűbb csapását?
Jaj, jaj! Oh, szegény!
Nem nézhetem arczodat, ah! pedig én
Annyit akarnék kérdeni tőled, tudni felőled,
De borzalom fog el engem.
OEDIPUS.
Jaj, jaj!
Oh, boldogtalan én! Hova, mily
Földre jutok? Hova hangzik a szó
Ajkamról? Sorsom, mire váltál?
KAR.
Nem látott, hallott borzalommá változott.
OEDIPUS.
Első versszak.
Oh, iszonyú,
Oh, örök éji homály, melynek neve nincs,
Nincs irja, határa!
Jaj! jaj!
És még egyszer jaj! Egyesülve gyötrenek
Sebem fájdalma és szörnyű emlékeim!
KAR.
Ily gyászos, rettentő nyomorban nem csoda,
Ha kétszer érzed és panaszlod kínodat.
OEDIPUS.
Első ellenversszak.
Oh, hű barát,
Oldalomon maradál s gondját viseled
Annak, kit az éj fed.
Jaj! jaj!
Mert nem vagy rejtve, tisztán hallom hangodat,
S megismerem, bár éjhomály borul reám.
KAR.
Szörnyű tett! Oh, mint olthatád ki igy szemed
Világát? Melyik isten biztatott reá?
OEDIPUS.
Második versszak.
Apollo, igen, Apollo vala,
Betetőzve ekként kinjaimat.
De senki más nem sujta rám, saját kezem tevé.
Miért a szem nekem,
Ki látva semmi kellemest nem láthatok?
KAR.
Valóban úgy van, mint beszélsz.
OEDIPUS.
Mi az, mit látnom, szeretnem, mi az, mit hallanom
Kedves lehetne rám, barátaim?
Oh, vigyetek, vigyetek el innen engemet,
Vigyetek el, ki e föld átka vagyok,
Leggonoszabb, legméltóbb istenek
Gyülöletére.
KAR.
Boldogtalan, kit sorsod sujt s az öntudat,
Oh, bár ne tudtam volna rólad én soha!
OEDIPUS.
Második ellenversszak.
Oh, átok reá, ki feloldozá
Kötelékeitől lábaimat,
S kimente a halálból. Átkozott e szánalom!
Ha akkor meghalok,
Nem gyötreném most enmagam s szerettimet.
KAR.
Szerintem is jobb volna úgy.
OEDIPUS.
Nem lettem volna bizonynyal atyámnak gyilkosa,
Sem annak férje, ki világra szült.
Most bűn fia s az egektől elhagyott vagyok,
Megosztva atyámmal a násznyoszolyát,
Oh, ha van, a mi rosznál rosszabb:
Engemet ért az!
KAR.
Nem mondhatom helyesnek azt, a mit tevél,
Jobb volna nem létezned, mint élned vakon.
OEDIPUS.
Ne mondd, hogy nem legjobban tettem, mit tevék,
Ne oktass erre és ne adj tanácsokat.
Mert nem tudom, mily szemmel nézhetném atyám
Tekintetét, ha majdan Hadeshez jutok,
Avagy szegény anyámat, kikkel azt tevém,
Mire bitófa nem elég nagy büntetés?
Vagy gyermekim látása volna rám öröm,
Kik úgy születtek, a miként születtenek?
Oh, nem, az én szememnek nem kivánatos
Többé sem ez, sem Theba, sem a várorom,
Sem a szent szobrok, melyektől én, nyomorult,
Ki származásra Thebában legjobb valék,
Ennen magam fosztám meg; én parancsolám,
Hogy űzze el mindenki a gonosztevőt,
Kit isten s Laïos vére azzá bélyegez.
Ekként kinyilvánitva nagy szennyfoltomat,
Hogyan lehetne még rátok tekintenem?
Sehogy sem. Sőt ha el lehetne tiltani
A hangokat fülemtől, pillanatra sem
Haboznék, úgy elzárni gyászos testemet,
Hogy vak levén, ne halljak semmit sem. Hiszen
A szenvedőre édes mit sem érzeni.
Oh, jaj Kithæron, mért fogadtál el, miért
Nem gyilkolál meg tüstént engem, hogy soha
Ne tudta volna senki származásomat?
Oh, Polybos, Korinthos és te, őseim
Vélt palotája, oh, miért neveltetek
Diszes külsőben nagyra ennyi rothadást!
Mert rossz vagyok most s rossz szülőknek gyermeke.
Oh, hármas ösvény és te rejtett völgy öle,
Sötét erdő, hol egyesül a három út,
Melyet saját atyám vérével itatott
Ennen kezem, oh, emlékeztek még reám,
Mily tetteimnek voltatok tanúi, mit
Tevék itt újra aztán? Oh, te nász, te nász!
Mely engem szültél, s a szülöttől azután
Ismét termékenyülve, egy vérből adál
Atyát, testvért és egy személyben gyermeket,
Anyát, menyasszonyt és nőt,[62] és mindazt, a mi
Az emberek szemében szörnyü borzalom.
De mert a rút tettekről nem szép szólni sem,
Az istenekre, dobjatok ki engemet
Ez országból, vagy öljetek meg, rejtsetek
Tenger mélyébe, hogy többé ne lássatok.
Fel, fel, ragadjátok meg a boldogtalant;
Hígyétek, nincs mit félnetek. Hisz átkomat
Nem képes ember elviselni kívülem.
S ha már az emberekkel nem törődtök is,
Tartsátok tiszteletben a nagy Helios
Mindent tápláló lángját, leplezetlenül
Nem hagyva ily fertőzetet, melyet se’ föld,
Sem égi zápor, sem napfény nem türhet el.
Vigyétek gyorsan most a házba vissza őt;
Mert a rokon fájdalmát, szent szokás szerint,
Csak önfajának illik látni s hallani.[63]
KAR.
Kivánságodra épen jókor jő Kreon,
Tanácsot adni s tenni, mert helyedben ő
Marad az ország oltalmára egyedül.[64]
OEDIPUS.
Oh, jaj, minő szavakkal forduljak felé?
Mi az, mit tőle joggal várhatok? Holott
Előbb hozzá mindenben jogtalan valék?
(Kreon föllép.)
KREON.
Nem jöttem, gúnyolódni rajtad, Oedipus,
Avagy szemedre hányni régi rosszakat.
OEDIPUS.
Az istenekre, ha reményemen felül
Ily jószivű vagy a leggonoszabb iránt,
Hallgass meg, kérlek, éretted, nem magamért.
KREON.
Mi az, mit tőlem ily forrón epedve kérsz?
OEDIPUS.
E földről gyorsan űzz ki engemet oda,
Hol többé nem fér hozzám emberek szava.
KREON.
Megtenném, hidd el bizton, ha nem kellene
Előbb istentől megkérdezni, mit tegyünk.
OEDIPUS.
Hiszen tisztán kinyilvánitá már szava,
Halált mondván a gaz apagyilkosra, rám.
KREON.
Ezt mondta; ámde most, hogy igy fordult az ügy,
Jobb lesz mégis megtudni tőle, mit tegyünk.
OEDIPUS.
Ily nyomorult sorsáért kéritek szavát?
KREON.
Az isten jóslatának már te is hihetsz.
OEDIPUS.
Igen, s te benned bízom s esdve kérlek én,
Temesd el azt, ki ott benn van,[65] kedved szerint;
Hisz illik ezt megtenned tennen törzsödért.
De azt ne várja ősi városom soha,
Hogy engem élve lásson falai között;
Nem, engedj a hegyekben laknom, ott az én
Kithæronomnak ormán, melyet szüleim
Még életemben választának siromul;
Hadd haljak úgy meg, a miként ők akarák.
Bár jól tudom, nem pusztit el se’ kór, se’ más;
Hisz nem kerűltem volna már el a halált
Hajdan se’, ha nem várna szörnyü kín reám.
De menjen hát, a merre indult, végzetem!
Figyermekim ne hozzanak gondot reád,
Kreon; hisz férfiak, és bárhol legyenek,
Nem fog sehol hiányt szenvedni életök;
De két leányom, ah szegény kis lányaim!
Kiknek számára asztalt nélkülem soha
Nem terítének, s mindenben részök vala,
Mit én élveztem; – kérlek, két kis lányomat
Vedd oltalmadba; és engedd meg most nekem,
Hogy átöleljem őket és sirjak velök.
Uram, menj!
Nemes szülött, menj! Hisz ha őket ölelem,
Enyémnek vélem, mint midőn látott szemem.
(Kreon intésére kivezetik a palotából Oedipus két kis leányát, Antigonét
és Isménét.)
Mit mondok?
Az istenekre, nem két kedves kicsinyem
Sirását hallom? Megsajnált tehát Kreon,
S előmbe hozta legdrágább szülöttimet?
Való ez?
KREON.
Való; én vezetém elődbe; jól tudám,
Hogy örömödre lesz, mit hajdan szeretél.
OEDIPUS.
Élj boldogul hát, és ez utadért legyen
Az isten jobb oltalmad, mint nekem vala.
Oh, gyermekim, hol vagytok? Jertek hát ide,
Jertek, fogjátok e testvéri kezeket.
Melyek okozták, hogy atyátok két szemét,
A hajdan fényeset, most igy kell látnotok,
Atyátokét, ki nem látott, nem kérdezett,
S az által lett atyátok, őt a ki szülé.
Könyem hull rátok – ah! mert nincs tekintetem –
Ha keserü jövőtöket meggondolom,
A mely reátok vár az emberek között.
Mert mily körökben, milyen ünnepélyeken
Fogtok részt venni, honnan házatokba nem
Könyezve tértek vissza, élvezet helyett?
S ha egykoron eléritek a nász korát,
Hol lesz a férfi, gyermekim, ki botorul
Magára venné a szégyent, mely egyaránt
Szülőitekre és reátok háramol?
Mily borzalom hiányzik? Atyját megölé
Atyátok; anyját, a ki életét adá,
Nőűl vevé, és onnan nyerte gyermekit,
A honnan egykor önnön vére származott.
Ezt hányják szemetekre. S igy ki venne el?
Oh, gyermekim, nem lesz oly férfi! Násztalan,
Meddőn kell élteteknek elhervadnia.
S te, oh, Menœkeus fia, ki egyedül
Maradsz most atyjok – mert mi, a kik éltöket
Adtuk, mindketten elveszénk – rokonidat
Ne hagyd szegényen s férjtelen bolyongani,
Ne engedd, hogy balsorsom érje őket is.
Oh, szánd meg őket; lásd, ily ifjan semmijök
Nincs e világon, csak mi tőled jut nekik!
Igérd meg, adj kezet rá, oh, nemes rokon!
Ti nektek sok tanácsot adnék gyermekim,
Ha felfognátok; most csak az kivánatom,
Hogy bárhol enged élni sorsotok, legyen
Jobb s boldogabb az élet, mint atyátoké.
KREON.
Már elég a köny, a sóhaj; térj a házba vissza most.
OEDIPUS.
Engedek, bár nem örömmel.
KREON.
Mindennek van ideje.
OEDIPUS.
Ám tudod, mily kikötéssel?
KREON.
Mondd el, akkor megtudom.
OEDIPUS.
Hogy száműzz e földről engem.
KREON.
Isten ítél e fölött.
OEDIPUS.
Hisz az isten gyűlöl engem.
KREON.
Úgy kérésed teljesül.
OEDIPUS.
Azt hiszed?
KREON.
Hiún nem mondom azt ki, mit nem gondolok.
OEDIPUS.
Úgy vezess el innen engem.
KREON.
Jöjj s bocsásd el gyermekid.
OEDIPUS.
Ne ragadd el tőlem őket.
KREON.
Mindent birni ne akarj.
Hisz mit birnod sikerült is, híved az sem maradott.
KAR.
Theba városom lakói, lássátok, ez Oedipus,
Ki a rejtett szót megoldá s leghatalmasabb vala,
Boldog sorsát irigyelte minden polgár egyaránt:
Lássátok, mi szörnyü balsors árja zúdul most reá!
Senki hát halandó embert, a kinek még hátra van
Végső napja, ne nevezzen boldognak, mig élete
Véghatárát bánat nélkül el nem érte biztosan.
You have read 1 text from Hungarian literature.
  • Parts
  • Oedipus király - 1
    Total number of words is 3761
    Total number of unique words is 1817
    29.7 of words are in the 2000 most common words
    42.6 of words are in the 5000 most common words
    48.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Oedipus király - 2
    Total number of words is 3641
    Total number of unique words is 1597
    31.9 of words are in the 2000 most common words
    44.3 of words are in the 5000 most common words
    51.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Oedipus király - 3
    Total number of words is 2768
    Total number of unique words is 1341
    34.7 of words are in the 2000 most common words
    45.3 of words are in the 5000 most common words
    51.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.