Népdalok és mondák (3. kötet); Magyar népköltési gyüjtemény - 15

hon, s tüzes jégeső esett, a fészket köpenyével betakarta,
s a kis grifeket megszabadította.
A vén grif ezt meg akarta hálálni, hátára ülteté tehát
Palkót, hogy őt a föld alól kivigye; egyik felére az utra egy
sült ökröt, a másikra pedig egy hordó bort akasztott, s Palkónak
megmondá, hogy valahányszor fejét az ökör felé forditja,
abból egy darabot messen, s adjon szájába, ha pedig a
hordó felé fordúl, egy pint bort öntsön gégéjébe.
Igy repült Palkóval a grif három nap, három éjtszaka, a
negyedik nap reggelén pedig épen azon város előtt tette le
Palkót, hol három hűtlen pajtása lakott, maga pedig vissza
ment fiaihoz.
Palkó, mihelyt az út fáradalmait kipihente, a három család
barát felkeresésére indúlt. Szörnyen meghökkentek a
czimborák, látván, hogy Juhász Palkó, kit ők már az óta rég
holtnak hittek, előjött; Palkó pedig ugyancsak oda beszélt
nekik hütlenségökért, azután pedig könnyü szerrel agyon
verte mind a hármat, a három almát a város legszebb részén
egymás mellé tette, az arany veszőkkel megveregette, s azonnal
a legszebb három kastély lett belőlök, a leányokat ezekbe
szállitotta, s maga a legifjabbat nőül vette, s még most is él
vele a középső kastélyban, ha meg nem halt.


18. Zsivány Gyuri.
Mikor volt, mikor nem, nem tudom, elég azon, hogy
volt egyszer egy özvegy asszonynak egy fia; a kis Gyuri
növekedett, s olly pajkos volt már, hogy anyja nem birt vele,
mesterségre szánta tehát adni, de hogy millyenre, azt maga
sem tudta. Utoljára abban állapodott meg, hogy öreg Erzsók
koma asszonyától kér tanácsot, minthogy az a tanácsadásokban,
és jövendőlésekben az akkori asszonyokat mind felülmúlta.
Öreg Erzsók asszony azt tanácsolta neki, hogy imádkozzék
a templomban három napig, szent János képe előtt, a
harmadik napon az majd meg fogja mondani, mit tegyen
fiával.
Az özvegy csak ugyan ugy tett; a harmadik napon az
egyházfi kiváncsi volt megtudni, hogy valljon mi végre kéri
az özvegy szent Jánost annyira, ez okból az oltár mögé bujt,
s a mint az özvegy kérdezte: uram szent János, mondd meg
nekem, millyen mesterségre adjam fiamat? az egyházfi dörgő
hangon kiálta az oltár mögül: zsiványságra add fiadat, ugy
lesz az szerencsés.
Öreg Erzsók koma asszony unszolására megnyugodott
végre ebben a szegény özvegy, s fiát az erdőbe egy hires
zsivány gazdához vezette, s kérte őt, hogy fiát a zsivány
mesterségre jól kitanítsa. Az orgazda zsivány elfogadta a
fiút, s mindjárt az első nap megpróbálta annak ügyességét
ekképen:
A falubeli mészárosnak másnap vásárra kellett menni
lóháton, hová eladni való marháját, már előre küldötte, ennek
megrabolását bizta a zsivány mester Gyurira.
Gyuri segitségire egy kecskét vett, azt a gyalogút mellett,
merre a mészárosnak menni kellett, elbocsátá maga pedig
sürű bokrok közé rejtődzött. A mészáros látván a kecskét
magányosan bolyongni, lovát egy fához kötötte, s maga
a kecske elfogására indult.
Alig ment el a mészáros, Gyuri a lovat azonnal elfogta
s elment. A mészáros visszajövén, hiába keresé lovát, azt
gondolta, hogy tán eloldozódott s magától ment el, végre
kénytelen volt gyalog folytatni utját a vásárba. Mikor pedig
a vásárból a marháiért kapott pénzzel megrakva ment vissza
a mészáros, Gyuri a ló fejét levágta s azt egy útban levő tó
közepére tette.
Az arra menő mészáros, meglátván a ló fejét, azt gondolta,
hogy lova úszik a tóban, levetkeződött tehát a tó partjára,
s a tóba ment, hogy lovát kihozza; az alatt a kis zsivány
ruhástul együtt elvitte a mészáros pénzét, min a zsivány
mester nem tudott eléggé csudálkozni, s miután Gyuri még
néhány illy sikeres próbával mutatta ki ügyességét, a zsivány
mester a legjobb bizonyitványokkal látta őt el, s mint jól kitanúlt
zsiványt bocsátá haza. Anyja igen örült fia ügyességének,
s azonnal bemutatta őt földesuroknak. – A földesur
ugy igy szólt Gyurihoz: fiu, te ügyes zsivány vagy, de ha
az éjjel szekeremet az udvarról el nem lopod, felakasztatlak.
Gyuri összeszedett néhány csirkét, mindenik fejére egy
kis gyertyát ragasztott, s meggyujtván azt, a csirkéket a kapu
alatt éjjel a földesur udvarába bocsátá. A cselédek, kik a kocsit
őrzék az udvaron, csillagoknak gondolták a csirkéket, s
széjjelfutottak fogdosni azokat, s minthogy az utczára szaladt,
kinyitották a kaput, s utánok futottak; a kocsinál senki
sem maradt, s igy biztosan huzta azt ki a földesur udvarából.
Reggel a földesur száz forintot adott Gyurinak a kocsiért,
azután istállójába vezette s igy szólt hozzá: nézd, ha
ezen lovat az éjjel ki nem lopod istállómból, felakasztatlak.
Este, hogy a lovat el ne lehessen lopni, egy kocsist ültettetett
rá, azon felül minden lábát és farkát egy egy béres
tartotta.
Gyuri éjjel koldus ruhába öltözve, talyigán egy kis hordócska
pálinkát tolt a földesur házához, s addig rimánkodott
a béreseknek, hogy azok végre beeresztették őt az udvarba
hálni. Most a pálinkából, mellybe altató volt vegyitve, minden
cselédét a földes urnak leitatta, s kevés idő mulva a ló
őrzők mélyen aludtak mind; ekkor azt, ki a lovon ült kender
tilóra ültette, azoknak, kik a ló lábait tartották, fa darabokat
adott kezökbe, a fark helyett pedig egy guzsalyt, azután
a lovat csendesen haza vezette. A földesur reggel minden
cselédjét megverette, Gyurinak pedig száz aranyat adott a
lóért, s igy szólt hozzá: még egy próbát adok, ha azt megteszed,
két száz aranyat kapsz, ha nem, felakasztatlak, alólam
és nőm alól ugyanis ki kell lopnod a lepedőt, lányom ujjáról
pedig a gyürűt.
Gyuri egy csupor főtt lencsével még nappal a földes ur
lakába egy ágy alá rejtette magát, onnan éjjel, mikor már jó
sötét volt, először a lány szobájába ment, s igy szólt hozzá
a földesur hangján: lányom, add csak ide gyürűdet, az a
zsivány, ha eltalálna jönni, nálam nem fogja keresni, s igy
nem lophatja el. A lány oda adta a gyürűt, azt gondolván,
hogy atyja kéri; Gyuri azután a földesur szobájába ment,
s közibe és neje közé öntötte a lencsét, s ezután az ágy alá
bútt. A földes ur csak hamar fölébredt, s nejét kezdte lökdösni,
hogy mit csinált? ez mentegette magát, s azt mondta,
hogy tán férje követte el magát; végre boszankodva mondá
a földesur; már a mint van, ugy van, akárki tette, csak
dobd azt a csunya lepedőt reggelig az ágy alá.
Ugy történt, a lepedőt ágy alá veté a nő, s nem sokára
mindketten ujra elaludtak; ekkor Gyuri a lencsés lepedővel
és gyürűvel eltávozott, s reggel bámulva hallgatta a földesur
megcsalatását.
Gyurinak nem csak a kétszáz aranyat kifizette a földes
ur, hanem minthogy igen megtetszett neki a furfangos ficzkó,
leányát nőül adá neki, s holta után Gyuri lett az egész falu
földesura, s még most is egyre űzi a tréfákat és kalandokat
a környéken s megelégedve él szép neje mellett, ha még
meg nem halt.


19. Az ördög és a vörös sapka.
Hol volt, hol nem volt, volt egy katona, kit igen gyakran
verettek, kinek épen strázsán kellett állni éjszaka. A
mint ott járt fel s alá, egy veres sapkás ember áll meg előtte
s keményen szemébe néz. A katona semmit sem szólt, de az
ismeretlen igy kezde beszélni: édes fiam, tudom én, mi van
a te szivedben; te nem szereted a katonaságot, s most is szeretődön
gondolkozol. – A katona mindjárt észrevette, hogy
az az ördög s megismerkedett vele. – No édes fiam – mondá
akkor az ördög, – vetkezzél le gyorsan, cseréljük ki ruháinkat.
Én itt fogok állani őrt helyetted, ha megigéred,
hogy mához egy esztendőre, ebben az órában, ebben a perczben
itt leszesz, addig pedig menj hazádba, csak tedd fel ezt
a vörös sapkát, melly ha fejeden van, szabadon mehetsz réven,
vámon, senki nem lát meg.
A katona elment heted hét ország ellen a maga hazájába,
és réven, vámon senki nem látta meg. A mint falujába
ért, a kerten ment föl, apja udvarába benyitotta az ajtót, hallgatott
egy kicsit, hát épen akkor is róla beszélgettek atyafiai.
Ezen ő nagyon megörült, s apródonként levette a sapkát fejéről
s egyszerre előttük termett az atyafiaknak, kik még jobban
megörültek. Ott volt szeretője is, de senki nem hitt, a
maga szemének, mivelhogy ördögség volt a dologban. A katona
erre mindent megmagyarázott, s tőlök, mihelyt akarta
mindjárt eltűnt, s ujra ott megjelent.
Már minden jól ment volna a szegény katonának, de nem
sokára el kellett indulnia, hogy helyt álljon a mondott órában
és perczben, azért nagy siralommal vált el szeretőjétől,
atyjafiaitól.
Ment tehát vissza felé a veres sapka alatt és réven, vámon
senki sem látta meg. Jól vagyon édes fiam, – mondá
az ördög; most látom, hogy becsületes ember vagy, a magyar
ember meg szokta tartani a szavát, visszajöttél ebben
az órában, ebben a perczben. Hej de azóta sok verést kaptam
helyetted, azonban ne félj, ez nem lesz igy ezután.
Viseld magad rosz kedvvel, nem fog már téged senki bántani,
mert én megcsináltam a mesterségét, hogy ha téged vernek
is, mindig a kapitánynak fáj.
Ekkor az ördög visszacserélte vele a ruhát, és vörös
sapkát, s eltünt. A szegény katona, mert hiába! nem szerette azt
az állapotot, megint ollyat vétett, a minek száz bot a büntetése.
Már ki is ment a szentenczia, de a kapitány előre jajgatott,
mert tudta, hogy neki fog fájni, azért okosabbnak hivé
tanácsot tartani a felett, hogy az olly hasztalan embert inkább
ereszszék el a szolgálatból, mint örökké vesződjenek vele.
Ugy is történt. A katona elbocsáttatott, szerencsésen haza is
ért, de azóta már az ördög sem szánja a katonát.


20. Az ördög és a zsidó.
Ördög. Jó reggelt, Izráel maradéka! hová sietsz olly
hamar? megállj, mert a bőrödet, mint sajátomat, magamhoz
akarom venni.
Zsidó. Nem thutom, micsoda bőr; én nem atham sem
vettem az urthól bőrt; nem ismerem, nem thutom, ki letyhen
az ur.
Ö. Elég, ha én ismerlek. Te vagy az öreg Ábrahámnak
kisebbik fia, Lázár; ki ennek előtte hatvan esztendővel nálunk
szállást keresett, és befogadtuk veled együtt; és ez
ideig mind éjjel mind nappal sokat fáradoztunk, most kivánjuk
a jutalombőrt, a melly rajtad vagyon, hogy levesd.
Zs. A bőrt? micsoda bőrt? a zsidó bőrt, hogy the megnyerd,
az lehethetlen. Mostanában egy érdemes ember magam
gorombaságaért pofon ütött ugy, hogy vért köptem, de
ezen goromba tetteért törvénybe idéztem, és nekie száz forintot
kelletett fizetnie.
Ö. Lázár, hogy igaz lehetett, megengedem, mert a pénz
jó orvosság minden nyavalyának, de velem sokat ne viszálkodjál,
mert én törvény eleibe nem idézlek; csak a kontraktus
értelme szerint a bőrödet kivánom, mellyet én régen
Ábrahám atyádtól cseréltem egy hetven esztendős hajadon
leányzó bőrén tiz pénz ráadással, olly formán, hogy én tartozom
a te bőrödet hatvan esztendeig minden veszélytől
őrizni, mellyet meg is cselekedtem. Már most eltelt a hatvan
esztendő, a bőröd jól megvastagodott ugy, hogy pokolban
fujtatónak használhatom, és pokolban bőrödnek kikészithetése
az ottan levőknek gyötrelmét öregbitheti.
Zs. Micsotha kontraktus az, hogy hirem nélkül a saját
bőrömet el lehetett cserélni? az nem igaz, sőt lehethetlen!
Ö. Nézd, itt a kontraktus! (_mutatja_.) Én alulirott Drumó
urammal megegyeztünk abban, hogy Borisza Jutka bőrét
Lázár fiam bőriért elcseréltem tiz pénz ráadással olly formán,
hogy én a hetven esztendős hajadonnak bőrét egész
életemben használhatom; hasonlóképen Drumó uram hatvan
esztendő elforgása után, kisebbik fiam, Lázár bőrét minden
okvetetlen használhatja. Költ Nekeresden folyó esztendő
hava utolsó napján. Reinitz Ábrahám, zsidó.
Zs. Az én apám az én bőrömet el nem adhatta,
Nem bánom, ha magáét régen pokolban hagyta.
Egy vén leány bőriért az enyimet el nem cserélhette,
Lódulj pokolba, mert megrázlak felette.
Ö. Gorombaságodért majd megórozlak,
Nyelvességedért, tudom, felpofozlak.
A bőrödet vesd le, azt akarom,
A többi jószágod vidd, nem bánom.
Zs. Ugy de ki lehetett azaz isten adta,
Ki a tulajdon bőrömet is eladta?
Azt nekem értésemre kell adnod,
A mit elkezdtél; különben megbánod.
Ö. Kereszturban egy vén leány lakott vala,
Ki a szemét egy pénzért kitolatta,
Szemöldökét egyenként kihuzatta,
Egy meszely borért mind kiállotta,
Egy kupa pálinkáért fülét elmetszette,
Két májas gombóczért tiz fogát kiüttette.
Legénynek csókjáért haját kitépette,
Kézadásért orrát lefürészeltette.
Két itcze uj borért a bőrét eladta,
Apád Ábrahám azt nekie megadta.
Nyereséggel tőle én megvettem,
Ráadással bőrödért im elcseréltem.
Minél előbb tehát a bőrödet adod,
Különben rosz leszek, majd meglátod.
Zs. Kontraktus-levelet a ki irta,
Tulajdon bőrét neked eladhatta;
Én bőrömet senki nem árulhatta,
Más jószágát senki nem kivánhatta.
Ö. Lázár, a bőrödet mindjárt lenyesem;
Foglak már; nosza, ide segitségem!
Belzebub, czinkos, őt fogjátok,
Bőrét lerántom, vele nem órálok.
Zs. Ahj! vehj! urak, mit igérhetek?
Nálatok grácziát én hogy nyerhetek?
Sok pénzem van nekem otthon rejtekben,
Adjatok pardont ezen esztendőben.
Minden kincsemet bizony nektek adom,
Ha bőrömet pénzen én kiválthatom.
Ö. Pénznek pokolban nincs kelete,
Bőrért bőrt kiván Luczifer felsége.
Lázár, neked csak egyet mondhatok,
Nem bánod, tudom, a mit bőrödért kivánok.
A mit a házadnál te otthon hagytál,
Rejtekben vagyon az, azon ne aggódjál,
A bőrért bőrödet igy felcserélheted,
De máskép bőrödet el te nem viheted.
Zs. Nem bánom, azt örömmel cselekszem,
Díb dáb bőröket könnyen elcserélem.
Kontraktust véremmel megpecsételem,
Drumó urtól csakhogy megmenekedhetem.
Ö. Feleséged teherben maradott,
Két fiat szül, nekem eladatott.
Fiaid tőlem ki nem válthatod,
Pokolban lesz örök nyugodalmod.


HAZAFI-DAL.
(Marczius 20-dikán, midőn Pest megye gyülésén a szabad föld
kihirdettetett).
Elmegyek én katonának ízibe,
Nem bizom az országot más kezire,
Szabad a föld! lesz annyi talpam alatt,
Hogy megállom, hogy megállom a sarat.
Hí a szép szó, hivogat édes hazám,
Jó az isten, paripát is ád alám.
Nem nehéz a fegyver, édes magyarom!
Ha magam is, ha magam is akarom.
Rajta vitéz! int az idő szaporán,
Mondott szóbul ért a magyar igazán.
Mondott szónak messzi elmegy a hire,
Álljunk a szó, álljunk a szó végire.
Jőjön akkor, a minek még jőni kell,
Ott leszünk mi, a hol aztán lenni kell.
Egy életünk, egy halálunk bizonyos;
Egyesüljünk, egyesüljünk rajta most!
Ez az ország mindenikünk hazája,
Felszabadult, a ki volt is, árvája.
Hadd szakaszszuk minden rosznak a végit,
Elfeledjük, elfeledjük a régit.
S hogy ne mennék katonának szabadon?
A mikoron magam is ugy akarom.
Hadd őrizze kuvasz otthon tanyámat,
Magam őrzöm, magam őrzöm hazámat.