Népdalok és mondák (3. kötet); Magyar népköltési gyüjtemény - 06

A Sárosdi Ilus piros czipellője,
Nem sétál már többé a tömlöcz elébe;
Mert a Siák Jancsit itélték fogságra,
Csütörtökön viszik négy lovon Szegszárdra.

276.
Ki vagy, mi vagy? mit háborgatsz,
Csendesen aludni miért nem hagysz?
Alusznak mások, alhatnám én is,
Ha tetszik, lefekhetsz ott künn te is.
Talán, talán nem is ösmersz,
Gondolom, nem tudod, kivel beszélsz.
Nyisd ki, rózsám, ablakidat,
Hadd csókoljam gyönge ajakidat.
Mit jársz, mit jársz, illyen későn,
Már túl van az óra tizenkettőn,
Mért nem nyugszol csendességben,
Hogy ne rontsd magadat egészségben.
Épen, épen hozzád jöttem,
Hogy ma nem láttalak, drága kincsem.
Nem nyughatom, nem alhatom,
Mig kegyes személyed meg nem látom.
Estve, estve jer be hozzám,
Készen lesz megvetve a nyoszolyám.
Ott nyughatol, ott pihenhetsz,
Ha tetszik, jó reggel el is mehetsz.
El kell, el kell nékem mennem,
Mert holnap jó korán fel kell kelnem.
Nincs maradni módom itten,
Jó éjszakát neked adjon isten.
Adjon, adjon te neked is,
Te hozzád hasonló hiveknek is.
Jó éjszakát adjon isten!
Jó reggel elvárlak szívem itten.

277.
Szegény Bíró Jancsi
Be sokat szenvedett,
Hej, mikor a ladikból
A Dunába esett.
Eleget kajdászott,
De senki nem hallá,
Hej csak egy molnárlegény
Malomból siratá. –
Engem, szőke habok,
Csendesen vigyetek,
S ej osztán oda alá,
Oda kitegyetek.

278.
Zöld erdő zugása,
Vad galamb búgása,
Szegény Barna Péter
Szája mosolygása.
Fujd el, szellő, fujd el
Hosszu utnak porát,
Hogy meg ne találják,
Sárga csikóm nyomát. –
Leszállott a páva
Vármegye házára,
Szegény Barna Péter
Szabadulására.

279.
Barna Pista felült a lovára,
Beugratott Veszprém városába;
Beugratott Veszprém városába,
Galambjának látogatására.
Bár ne látta volna szeretőjét,
Barna szemű csalfa szerelmesét!
Barna szemű csalfa szerelmese,
Gonosz módon bánt oda benn vele.
Gonosz a lány; hej, ne higy barátom,
Jó barátom, kedves egy pajtásom,
Jó barátom, kedves egy pajtásom,
Hej, csak te vagy kedves jó barátom.

280.
Amott egy virágos kertben,
Nyugszik puha pázsit székben
Egy holt szin kisasszony, ülve,
Virágokkal körülvéve.
Egy ifjú is ott halad el,
Látásán illendő díszszel:
Mondd meg nekem, szelidecske,
Leány vagy-e vagy menyecske?
Én sem leány sem menyecske
Nem vagyok, én szelidecske;
Én egy kerti virág vagyok,
Már lassan el is hervadok.
„Ha te virág vagy a kertben,
Én meg harmat leszek ebben.
Estve a virágra szállok,
Reggelig rajta maradok.“

281.
Gyere haza, édes anyám,
Betegen fekszik édes apám.
Mindjár mindjár, édes lányom,
Csak egy tánczot járok,
Egy pohár bort felhörpentek,
Egy szép legényt látok.
Gyere haza, édes anyám,
Meghalt már az édes apám.
Mindjár mindjár, édes lányom,
Csak egy tánczot járok,
Egy pohár bort felhörpentek,
Lesz már más apátok.
Gyere haza, édes anyám,
Temetik már édes apám.
Mindjár mindjár, édes lányom,
Csak egy tánczot járok,
Egy pohár bort felhörpentek,
Van már más apátok.

282.
Elment a vén ember,
Leányt kérni ő magának;
Ő magának, ő fiának,
Ő magának, ő fiának.
Haza vitte a menyecskét,
Kiment a menyecske az utczára.
Játszodozni, mulatozni,
Játszodozni, mulatozni.
Utána ment a vén ember,
Haza, haza, te menyecske!
Nem azért vettelek én el,
Hogy az utczán játszadozzál.
Hanem azért vettelek el,
Ringyem rongyom varrogassad,
Rühes hátom vakargassad,
Tüskés bajszom nyalogassad.
Elment, elment a vén ember
Az erdőre tüzet rakni,
Tűzet rakni, ludat sütni,
Tüzet rakni, ludat sütni.
Utána ment a menyecske,
Belé taszitá a tüzbe.
Mind elégett vén szakálla,
Csak megmaradt csontja álla.
Átkozott légy, vörös hagyma!
Keseritsd meg a szememet,
Hogy sirassam vén uramat,
De még jobban a ludamat.
Mert a ludam szép bubos volt,
De az uram vén hunczut volt,
De az uram vén hunczut volt.
_Fertővidék_.

283.
Oh én édes komám uram!
Nem látta kend az én uram!
Tegnap elment a vásárra,
Nem jött haza vacsorára.
Ej már nem tudhatom,
El sem gondolhatom:
Hová ment el, hová lett el,
Talán csak a föld nyelte el.
Oh én édes komám asszony,
Én kendnek csak azt mondhatom:
Tegnap jókor regvel
Házam előtt ment el.
De igen sirt, és zokogott,
Még jó regvelt sem mondhatott.
Oh én édes komám uram,
Merre ment hát az én uram?
Addig járok, kelek,
Mig reá nem lelek,
Megölelem, megcsókolom
Soha többé meg nem bántom.
Oh én édes komám asszony,
Én kendnek csak azt mondhatom:
Tegnap viradtára,
Egy cserfa ágára
Felakasztá sugár nyakát,
Ugy végezte házasságát.
Oh átkozott csunya mérgem!
Hogy pokolba vivé férjem.
Oh én nagy szemtelen,
Helyemet sem lelem,
Adjatok hát egy zsineget,
Én is utána elmegyek.
Kend már roszul gondolkodik,
Hogy zsinegért sohajtozik,
De mivel kend azt fogadta,
Hogy életét megjobbitja:
Én már most kimondom,
Többé nem titkolom,
Ő van pipacsárdában
Ott iszik, tánczol bujában.
_Fertővidék_.

284.
Bodó Maris patyolatja,
Hábor Miska lobogtatja,
De mind addig lobogtatja,
A farsangon haza kapja,
A farsangon haza kapja.
Harangoznak, harangoznak;
De nem délre harangoznak,
Szöke piros leányt hoznak,
Az elébe harangoznak,
Az elébe harangoznak.


VEGYES DALOK.

285.
Mikor én nőtelen voltam,
A kapuba kiállottam:
Egyet kettőt kurjantottam,
Mindjárt tudták hogy én voltam.
De mióta házas vagyok,
A kapuba kiállhatok:
Akármennyit kurjanthatok,
Még se tudják, hogy én vagyok.

286.
Megverek valakit,
Vagy engem valaki,
De az én rózsámat
Ne szeresse senki.
Vagy levág valaki,
Vagy én le valakit,
Hej de galambomhoz
Nem bocsátok senkit.
_Karancsvidék_.

287.
Kár a szép asszonyt megverni,
Mert a szépen tud ölelni.
Szalad az asszony ki felé,
Ugrik a kontya le felé.
_Karancsvidék_.

288.
Utczu kis lány, de megnőttél,
De kár, hogy férjhez nem mentél!
Kértek engem, de nem mentem,
Mert még akkor nem volt kedvem.
Mentem volna, de nem vittek,
Engem itthon felejtettek.
_Karancsvidék_.

289.
Félre tüdő a májtól!
Félre legény a lánytól!
Erre te, ide te!
De szép legény vagy te, te.
_Karancsvidék_.

290.
Réz tepsiben sül a málé,
Majd menyasszony leszek már én.
Ma menyasszony,
Holnap asszony,
Holnapután komám asszony.
_Jászság_.

291.
Szeretőmnek szerettelek,
De férjemnek nem szeretlek,
De férjemnek nem szeretlek,
Mert nagyon megösmertelek.
_Karancsvidék_.

292.
Tul a Dunán, nem messze
Tarka szoknyás menyecske.
Ugy szerette az urát,
Hogy kirúgta két fogát.

293.
Hörcsök bujjon a mentédbe,
Láttam, ki ült az öledbe.
Akárki ült az ölembe,
Mégis te voltál eszembe.
Zsup!
Ördög bujjon magába,
Mit válogat a lányba!
Egyik ollyan, mint másik,
Ha lefekszik, elalszik.

294.
Tedd le rózsám a szürödet,
Hadd ugorjam veled egyet.
Nem teszen le a szűrömet,
Úgy is ugrom veled egyet.

295.
Ha érzed fogad fájását,
Járd körűl az akasztófát,
Szakits egy szálkát belőle,
Piszkáld meg a fogad véle,
Eszem adta!

296.
Szeretem én azt a pávát,
Ki el nem hullatja tollát.
De még jobban azt a lánykát,
Ki szépen viseli magát.

297.
Járd meg, borzas, neked illik,
Ott törjék el, a hol hajlik.
Illik a táncz a borzasnak,
Minden haja mozog annak.

298.
Hallod hallod, hogy eljártan!
Az uramat borotváltam.
A nyakába szalasztottam,
Mert magam is ugy akartam.

299.
Fáj a kutyának a lába,
Megütötte a szalmába.
Ördög bujjék a lábába,
Mért nem huzza topánkába.

300.
Ékes a Berencs városa,
Ékes annak a határa.
Ott terem a rima[12] sóska.
Édes a szép lánynak csókja.

301.
Mindennek van szeretője, csak én nekem nincsen,
Kinek kettő, kinek három, nekem egy csep sincsen.
Ha az isten egyet adna, bizony megbecsülném,
Kezét, lábát öszvekötném, a füstre feltenném.

302.
Vas a patkóm, réz a szege,
Kedvesemnek kék a szeme,
Ha a festőhöz vihetném,
Talán barnára festetném.
_Jászság_.

303.
Mind bolond az a dáma,
Kinek pap az mátkája.
Lám az enyim gavallér,
Takaros mint a tallér.
_Jászság_.

304.
Hej a szendi kis leányok
Mind a templom előtt állnak;
Szidják, átkozzák a papot,
Mért hagyott rövid farsangot.
[12] Savanyú.

305.
Azt mondják: legény vagy;
Az biz! isten nyila!
Hej a te legénységed
Elvitte a Tisza.

306.
Komám asszony, adjon nekem szállást,
A kordémnak a félszerben állást.
Akár merre legyen a kereke,
Csak a rudjának legyen jó helye.

307.
A vasadi pusztaszélen
Kész az akasztófa régen.
A ki megunta világát,
Akaszsza fel oda magát.

308.
Kinek vagyon öreg ura,
Igazitsa országutra.
Vessen tarisznyát nyakába,
Menjen pokol kurvanyjába.

309.
A te ujjod üveg hintó,
Hej az én gyürűm szolgabiró.
Nyissuk fel az üveg hintót,
Tegyük belé szolgabirót.

310.
Ha kicsiny is a legény,
Lehet azért vőlegény.
Széket tesznek alája,
Úgy megy föl a kis ágyra.

311.
Az én bátyám eszét
Zacskóba kötötte,
A zacskó zsiros volt,
A kutya megette.
Már most János bátyámnak,
Egy csep esze sincsen.

312.
Bécsből hoztam feleséget,
Még sem kaptam nyereséget.
Hej feleség, feleség!
De nincs benned nyereség!

313.
Meghalt, meghalt a vén kalmár,
Talán többé meg nem csal már,
Mert a ki illy deszkát árul,
Nem jön haza a vásárrul.

314.
Cserebogár, cserebogár!
Mondd meg nekem, mikor lesz nyár?
Mikor a tök virágozik,
A vén asszony bogározik,
Akkor lesz nyár.

315.
Mig a leány hajadon, hajadon,
Viczkándozik szabadon, szabadon,
De ha egyszer párja van, párja van,
Dizzeg, duzzog magában, magában.

316.
Elvettem egy vén leányt, mit csináljak véle?
Életemnek szűz virágát megkötöttem véle;
Szűz Mária, szent József! szabadíts meg tőle,
Isten engem úgy segéljen! elszököm mellőle.

317.
De jóra gondoltam,
Hogy megházasodtam:
Talán örömemben
Felakasztom magam!

318.
Két menyecske szeretőm volt,
Mind a kettő szabóné volt,
Két vén asszony kerítőm volt,
Mind a kettő boszorkány volt.
Az egyiket megégették,
A másiknak fejét vették;
Azt bizony jól cselekedték,
Mert ők azt megérdemlették.
_Arad megye_.

319.
Én nem tudom, a világ
Kinek szoros, kinek tág;
Nekem ugyan a világ
Se nem szoros, se nem tág.
_Arad megye_.

320.
Hallod-e, te batyus zsidó!
Van-e nálad pirosító?
Az én rózsám ollyan sárga,
Rá megyen száz forint ára.
_Torontál_.

321.
A tárkányi biró lánya
Férhe menne, de nincs ágya.
Még a belé való tollut
A réten hordozza a lúd.
_Egervölgy_.

322.
Csak azt mondják, hogy én korhely vagyok,
Éjjel nappal a korcsmában lakok,
Dolgozok én, mikor nekem tetszik,
Mikor, rózsám, pénzed fogyatkozik.
_Egervölgy_.

323.
Haragszik rám a maklári bíró,
De még jobban a főszolgabíró;
Csak azt írja nekem a levelbe:
Megállj hunczut! kerülj a kezembe!
_Egervölgy_.

324.
Ha felülök a lovamra,
Keresztet vetek magamra;
Én nem tudom, melly órába
Kitörik a lovam lába.
_Egervölgy_.

325.
Szeretnélek, szeretnélek:
De elvenni nem mernélek.
Mert azt hallom te felőled,
Hogy rosz asszony lesz belőled.

326.
Szüret után egy hétre,
Rá üzenek szülédre:
Vegyen engem vejének,
Téged apám menyének.
A pap adja az áldást,
Megigyuk az áldomást.

327.
Meghalt a juhász, oda a juhász!
Ki mondja majd a kutyának:
Kadarcs ne! füty!
Meghalt a kocsis, oda a kocsis!
Ki mondja majd a lovának:
Sárga ne! hih!

328.
Vörös korsó, égettbor,
Kályhába bújt a rektor.
Jöjjön ki rektor uram,
Nincs már itthon az uram.

329.
Ha azt mondják a gazdagok,
Miből élnek a parasztok:
Eladják a gazdag lovát,
Úgy fizetik a bor árát.

330.
Dunna, dunna, be puha!
Kimaradtam alóla.
Ám a legény azt mondja,
Alá jutok valaha.

331.
Oh átkozott kalamajka!
Ki a szüzet földhöz vágta.
A szoknyáját fölhajtotta,
Fehér lábát kimutatta.
Oh átkozott kalamajka!
Mért a szüzet földhöz vágta.

332.
Oh be édes, oh be jó
A csongrádi mogyoró.
Abból bizony nem eszel,
Mig menyasszony nem leszel.
Akkor is csak úgy eszel,
Hogyha velem lefekszel.

333.
Hála legyen az istennek,
Hogy nincs szarva az egérnek,
Mert ha neki szarva volna,
Minden kazalt széjjelszórna.

334.
Jaj istenem! mit csináljak,
Férjhez menjek, vagy szolgáljak?
Férjhez megyek, csókot kapok,
Szolgálatban ruhát varrok.

335.
Borsos-győri kirifántos menyecske,
Ki volt nálad látóba a mult este?
Gyertyavilág ablakodba,
Juhász legény az ágyadba.

336.
Sötét van az erdőn éjtszaka;
Este felé, héj, ne menj oda.
Hej nem jó ott járni a lánynak,
Ki szeretőt keres magának.

337.
Megiszom a jó bort
Csutora nélkül is,
Lefekszem az ágyba
Szép asszony nélkül is.

338.
A kazai útcza csupa fa,
Tetejében virit a rózsa;
Barna legény sétál alatta,
Kalapjára hull a virága.

339.
Mikor pénz van a zsebemben,
Nem iszom akkor a hitelben;
Tajtékpipa kevélységem,
Istenben van reménységem.

340.
Szép a fekete bárány,
A fekete szemű lány.
A legény, is ha barna,
Kinek göndör a haja.
_Ung_.

341.
A ki szép búzát akar aratni,
Háromszor kell az alá szántani.
A ki szép asszonyt akar tartani,
Nem kell azt a mezőre hajtani.

342.
Kis lány vagyok én,
Majd meg nőlök én.
Kell-e rózsa vagy ibolya?
Azt is adok én.

343.
Kicsin vagyok én,
Majd megnövök én,
Mint a tüdő a fazékbul,
Kidagadok én.

344.
Hej galambom, szép barna galambom!
Zsebemben van két bankó forintom.
Bánja meg bár mind a két forintom:
Kimulatom magamat, galambom.
Haj! mi haszna, haj mi haszna járom,
Galambomat csak hiába várom;
Mind hiába várom galambomat,
Kivel kimulathassam magamat.

345.
Kicsapott a Sajó a partjára,
Isten veled, rózsám, utoljára.
Lemenek a Tisza mellé lakni,
Ott fogok szép szeretőt tartani.
Böszörményben töltöttem a nyarat,
Kedves rózsám, be rég nem láttalak.
De minek is sietnék én hozzád,
Mikor az egész világ rám kiált.

346.
Elhagyott szeretőm,
Egy hétre, kettőre;
De ha én elhagyom,
Elhagyom örökre.

347.
Csizmadia legényeknek
Nincs nadrágjok, szegényeknek;
Akár micsa időtájban
Járhatnak ők egy gatyában.

348.
Jól meggondold, rózsám, házasságod dolgát,
Hogy kivel kötöd be két szemed világát.
Mert nem tarka kendő, hogy megfordithatnád,
Se nem kölcsön kenyér, hogy visszaadhatnád.

349.
Be haragszom a szememre,
Mért kacsingat a legényre,
De még jobban a szivemre,
Mért vágyik a szerelemre.

350.
Cseresznyefa levelestül, ágastul;
Hogy válunk el, kedves rózsám, egymástul?
Ugy válunk el, kedves rózsám, egymástul,
Mint a fényes csillag a holdvilágtul.

351.
Végy el engem, kincsem,
Kilencz ingem készen.
Ujja hía, válla likas,
Egy csep alja sincsen.

352.
Aranyosi kis leány!
Gyere által a Dunán.
Mindjárt megyek, angyalom,
Fehér szoknyám fodrozom.

353.
Kis kertemben rózsa nyilik,
Barna rózsám hozzám illik;
Mi haszna, ha hozzám illik:
Ha nem lehet velem mindig.

354.
Te kis leány, ne bízd el magadat,
Rojtos kendő veri a farodat.
Ha az isten azt engedi érni,
Esztendőre selyem is verheti.
Te kis leány, ne bízd el magadat,
A legények verekesznek rajtad.
Mert az neked nem igen becsület,
Faluházán forog a leveled.
_Keszthely_.

355.
Azért rózsám, ne bizd el magadat,
Hogy patyolat ing nyomja válladat.
Ha az isten nekem talál adni,
Tudok még én neked ollyat varrni.
_Nyirség_.

356.
Esik eső ki felé,
Hajt a juhász be felé.
A Nánika udvarán
Szaporodik a bárány.

357.
Eltemették már az öreget,
Lábához tették a keresztet.
Azt sem tudják merre a feje,
A pap is a lábát szentelte.
Majd nehéz lesz a feltámadás,
Nem ér oda akkor, mikor más.
_Veszprém_.

358.
Esik eső, csepereg,
Az én rózsám kesereg!
De mi haszna kesereg,
Kötény alatt a gyerek.

359.
Szép a pávának a tolla, aranyos,
Nem vagyok én a rózsámmal szabados.
Megérem én azt az időt, de nem most,
Leszek még én a rózsámmal szabados.

360.
A legénynek ha van uj subája,
Uton, kocsmán csak a lányt vizsgálja.
A leánynak ha van gyolcs viklája,[13]
Bátran mehet a kérő hozzája.

361.
Mikor az árvát fésülik,
Két orczáját pofon verik;
Mikor az ételt beviszik,
A kis árvát kirekesztik.

362.
De haragszom a szemedre,
Minek kacsint a szemembe,
De még jobban a szívedre,
Minek gerjeszt szerelemre.

363.
A kinek mostoha anyja vagyon,
Az a két szemeit sírja agyon.
A kinek hív szeretője vagyon,
Annak az élete kedves nagyon.

364.
Már mi nálunk azt kapták szokásba:
Nem lakhatnak az alacsony házba.
A kisasszony, nagyra vágy a szive,
Letörik a bodros fejkötője.
[13] Baranyai tájszó: pendel.

365.
Kocsmárosné! ejnye, ejnye,
De kicsiny a kend üvege!
Furja kend ki az üvegét,
Ne csalja kend a vendégét.
Korcsmárosné! ejnye, ejnye,
De piszkos a kend kendője.
Mossa ki kend a kendőjét,
Ugy várja kend a vendégét.

366.
Éjtszaka huhogat a bagoly,
Mert nem lehet annak mindenkor.
Éjtszaka virad a legénynek,
A hol ágyat vetnek szegénynek.

367.
Lágy a kenyér, pirítani nem lehet;
Kicsiny a lány, férjhez adni nem lehet
Meg kell előbb kérdeni a leánytól:
Ad-e csókot a legénynek magától.

368.
Édes szívem, kisasszony,
Ki fekszik az ágyadon?
Tarka macska, egerész,
Barna legény heverész.

369.
Apró fának apró a virága,
Barna legény fekete subába;
Szőke kis lány alá huzta magát,
Még is kilátszik a karton kabát.

370.
Ritka búza, ritka,
Kiben konkoly nincsen,
Ritka a szerető,
Kiben hiba nincsen.
Mit ér a nagy erdő
Zöld levele nélkül,
Mit ér a szerelem
Jó reménység nélkül!

371.
Hová tegyem a subámat,
Hogy megleljem reggel?
Reggel rózsám, reggel,
Mikor a nap felkel.
Hová tegyem a kalapom,
Hogy megleljem reggel?
Reggel rózsám, reggel,
Mikor a nap felkel.
Hová tegyem tarisznyámat,
Hogy megleljem reggel?
Reggel rózsám, reggel,
Mikor a nap felkel.
Tedd emide, tedd amoda,
Tedd az ablakomba.
Ott megleled reggel,
Mikor a nap felkel.



MONDÁK.


1. A világ szép asszonya.
Ázsia legszebb földén, hol Ádám és Éva lakhattak, hol minden
állat, még a tehén is vadon él, a gabona vadon nő, a kenyér
fán terem, élt egy gyönyörű leány, kinek palotája egy
nagyon de nagyon szép völgy felett egy kis dombocskára
volt építve, honnan az egész világot be lehete látni.
Ugyan azon országban élt egy ifju király, ki elhatározta
hogy addig meg nem házasodik, mig a legszebb asszonyt
vagy leányt fel nem találja. – A szép kisasszony csak két
szobaleányával és öreg apjával lakott. – Az ifjú király a
legszebb gavallérok közt élt és mulatozott.
Egyszer az ifjú királynak eszébe jut, hogy jó lenne neki
megházasodni. – Felszólította tehát gavallér barátait:
mennének el széles országába, s menjenek mind addig, mig a
legszebb leányt fel nem találják. – Azzal ne gondoljanak
semmit, hogy a leány szegény-e vagy gazdag, csak hogy
legszebb legyen. – Mindenik szálljon meg abban a városban,
mellyikben azt a leányt megtalálja, a mellyik neki
legszebbnek látszik, és onnan irjanak neki levelet, hogy ő
osztán mindenüvé elmenvén, a sok szép közül a legszebbiket
válaszsza ki, a mellyik neki leginkább tetszik. Egy esztendő
alatt mind a hetvenhét barátjától levelet kapott, még pedig
mind a hetvenhéttől egy helyről, onnan, hol egy igen szép
völgy felett egy kis dombocskán egy arany palota látszik,
melly palotában egy kisasszony, két szoba leány és egy szép
öreg ember lakik, melly palotának négy ablakából az egész
világra be lehet látni.
A királyfi nagy násznéppel indult a világ legszebb
leányához. – Ott találta hetvenhét barátját, kik mind
szerelemhideglelésben sínlődtek, s a palota pagyimentomán,
selyem fűnek a szalmáján, mind egy szálig sóban feküdtek.
Mihelyt a gyönyörüséges leányt meglátta az ifju király,
elkiáltotta magát: téged teremtett nekem az isten, te az
enyim, én a tied, egy sirban akarok nyugodni veled. –
A kisasszony is erősen belé szeretett a szép királyfiba,
egy szót sem birt hozzá szólani szerelmetességében; csak
megölelte sugár derekát, s atyjához vezette. – Öreg atyja
sirt örömében, hogy valahára akadt ember, kit az ő leánya
szeret, ki eddig minden férfiút rútnak talált. Rövidesen
túlestek kézfogón és esketésen. – A király szép felesége
kivánatára, a szép helyre jött lakni, mellynél szebbet az egész
világon nem találni.
Volt a palota mellett egy föld kunyhó is, mellyben egy
öreg boszorkány lakott, ki a kisasszonynak minden titkát
tudta, ki a kisasszonynak, mikor kellett, tanácsot adott, ki a
kisasszony szépségét az egész világnak eldicsérte, s a
hetvenhét gavallért az egész világról a palotába gyüjtötte. Ez
a lakodalom estvéjén a világ szép kisasszonyához ment,
dicsérte a királyt, annak szépségét és gazdagságát s mikor már
vagy két óráig dicsérte, egy nagyot sohajtott.
A szép kisasszony kérdte, miért busúl, ha az ő férjét
olly szépnek, gazdagnak és deréknek mondja. Csak azért
világ szép asszonya, gyönyörűséges királyném, hogy ha ti
sokáig együtt éltek, úgy te nem fogsz legszebb lenni a
világon; mert te is igen szép vagy, férjed is legszebb a férfiak
közt, ha nektek leányotok talál születni, az szebb lesz
náladnál, szebb lesz a hajnalcsillagnál. – Ezért szomorkodom
én, világ szép asszonya!
Igazságod van, jó néni! én tanácsodat követem, mit
mondasz? – mondj akármit, én megcselekszem, csak hogy
én maradjak legszebb asszony e világon. Ezt mondta a szép
kisasszony a vén boszorkánynak.
Adok én neked egy csomó pamutot; mikor férjed melléd
fekszik, tedd ajakadra a pamutot, de vigyázz, hogy meg
ne nedvesítsd, mert méreg lesz rajta, ha férjed a tánczból
izzadtan megy hozzád s megcsókol, egyszerre szörnyü halált
fog halni.
A kisasszony azt tette, mit a boszorkány mondott, s az
ifjú király már reggel halva találtatott. A méreg ollyan volt,
hogy nem lehetett a doktoroknak kitudni sehogy se, mitől
halhatott meg a király.
A menyasszony özvegyen maradt, ismét szobaleányaival
és öreg apjával lakott, megesküdött, hogy soha senkihez
férjhez nem megyen, nem is ment.
Mégis hogy hogy nem? mi isten csudájából? egynéhány
hónap mulva azt veszi ő észre, hogy másod magával
van; lefut a vén boszorkányhoz, hogy mi tevő legyen?
A boszorkány egy tükröt adott neki, s azt tanácsolta:
ettől a tükörtől minden reggel kérdd meg, van-e te nálad
szebb asszony, mig ez azt mondja: nincs, még sokáig nem
is lesz, addig nyugodt lehetsz, ha pedig azt mondja, hogy
van, vagy lesz, azon majd segítek én.
Örömmel kapta el a világ szép asszonya a tükröt a
boszorkánytól, s alig ért be öltöző szobájába, alig tette le a
kis tükröt az ablak párkányra, mindjárt azt kérdezte a kis
tükörtől: ugyan édes kis tükröm, van-e nálamnál szebb
asszony a világon? A tükör azt mondta: nincs még, de nem
sokára lesz, ki kétszerte szebb lesz mint te.
Szinte megháborodott bújában a szép asszony, s megmondta
a boszorkánynak, mit mondott neki a tükör.
Sebaj! mondta a vén banya; hadd szülessék meg, majd
elteszszük láb alól.
A világ szép asszonya lebetegedett. – Lett egy
gyönyörüséges kis leánya, kire rosz szemmel vétek volt nézni.
– Meg se nézte a rosz asszony az isten legszebb csudáját,
tükrét kapta elő, s attól kérdezősködött: ugyan édes
szép kis tükröm, van-e szebb teremtése az istennek nálamnál?
A tükör azt mondta: te is igen szép vagy, de kis leányod
hétszerte szebb.
Alig gyógyult fel a beteg ágyból, tüstént a vén banyával
tanácskozott, ki midőn a gyermeket kezébe vette,
felkiáltott, hogy még illyen gyönyörü teremtést soha nem látott,
de mikor már a szép kis leány nézésében eléggé gyönyörködött,
annak szeme közé köpött, betakarta képét, s figyelmeztette
a szép asszonyt, hogy tekintsen a gyermekre akkor,
mikor ő azt három óra mulva kibontja, el fog rajta csudálkozni,
millyen ocsmánynyá válik gyönyörű gyermeke.
Nyughatatlan volt a szép asszony, s kérdte a vén banyát,
szabad-e neki a tükörtől kérdezősködni? Óh szabad, mondá
a boszorkány, tudom, hogy te vagy már eddig is legszebb a
világon.
A tükör azt mondta: te is szép vagy, de leányod hetvenhétszerte
szebb, mint te. Majd a méreg ette meg a szép
asszonyt, de a vén banya csak mosolygott, bizva ezer
mesterségében. A három óra eltelt, a kis leányt a takaróból
kibontották. – A boszorkány elájult mérgében, mert a kis
leány nem hétszer, hanem hetvenhétszer lett szép attól, mitől
más gyermekek rút csudákká ocsmányultak. – Mikor ájultából
fölébredett, azt tanácsolta a szép asszonynak, hogy azt
meg kell öletni; mert azon az ördög hatalma nem fog. A
szép asszony öreg apja látva leánya gyalázatát, hogy az megesett,
szörnyü halált halt. A szép asszony csaknem halállal
emésztette meg apja kimulását. Hogy szomorúságát felejthesse,
meghagyta leányát tizenhárom esztendeig életben; de
a kis leány minden napon szebb lett. Nem állhatta tovább az
asszony a dicsőséget, oda adta a vén banyának, hogy ölje
meg. Kapott a boszorkány a konczon, elvitte azt egy rengeteg
erdőbe, ott midőn kezeit összekötözte szalma kötéllel,
fejére szalma koszorút font, derekára szalma övet készített,
hogy azokat meggyújtván, tüzzel emészsze föl az isten
legszebb remekét, nagy kiabálás támadt az erdőben, s olly
sebességgel rohant a vén boszorkány és szép leány felé
tizenkét zsivány, mint a madár. – Egy közűlök megragadja a
leányt, másik főbe kollintja, s jól megöklözi a vén banyát. A
boszorkány halottnak tette magát; a zsiványok ott hagyták
fekve a gonosz lelküt, a szép leányt pedig, ki a rémülés miatt
elájult, gondosan vitték ölükben. Fél óra mulva felébredt
a vén boszorkány, s inalt a vár felé, mellyben a világ
szép asszonya lakott. – No királyné! ne kérdezd többé
tükrödet, magad vagy a legszebb teremtés e világon, földben
nyugszik gyönyörü leányod. – A szép asszony ugrált
örömében, s megcsókolta az ocsmány boszorkányt. –
A szép kis leány midőn ájultából fölébredt, egy csinos
kis házban, tiszta ágyban találta magát, ágyát tizenkét ember
állta körül, kik suttogva dicsérték szépségét, millyet még