Népdalok és mondák (3. kötet); Magyar népköltési gyüjtemény - 05

Elhagyott szép asszonyokért,
Télben rendelt kvártélyodért.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Nem vigyázsz most Soprontájra,
A kőszegi nyájasságra,
Szombathelyi szép dámákra,
A sümegi kevély tánczra.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Hol van hoszu pántos kardod,
Majd tiz fontos a tarsolyod,
Menykő-ütött nagy pallosod?
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Hol van czifra karabinod,
Gréczi, bécsi pár pisztolod,
Üsttel rakott pantallérod,
Czifrán varrott szép tarsolyod?
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Szegénységet szidtad, verted,
Nemzetséged sem böcsülted,
Senki személyét sem nézted,
Testét, lelkét megmivelted.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Te jó kurucz! akkor voltál,
Midőn czifrán adtát mondtál,
Nyelveddel sokakat szidtál,
Isten ellen káromkodtál.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Azért isten megbüntetett,
Idegen országra vetett,
Szabadságot tőled elvett,
Téged messzi földre vetett.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Kőszegen hogy vásárlottál,
Szombathelyen kurválkodtál,
Sümegen mikor tánczoltál,
Nem vélted hogy erre jutnál.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Czafrangokat most hol varratsz,
Párnát, dunyhát hol tapogatsz?
Melly vigan te lovat ugratsz,
Kedved szerént nem mulathatsz.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Szaladj kurucz, gyün a laboncz,
Lásd, melly büdös lompost is hoz,
Megelőz bizony ha érhet,
Dragonya vége elérhet.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Akkor mondod: állj meg pajtás!
Ki van előtted, jól meglásd.
Akkor nyeregben ha maradsz,
Kedved szerint nem mulathatsz.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
De mióta elszaladtál,
Eszedbe jutott, mit loptál,
Szegény embertül elvontál,
Mindenébül kifosztottál.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!

242.
Nemes ember vagyok,
Szabadságim nagyok.
Mit ér nekem a vén,
Akár az uj törvény.
Kutyabőr van nálam,
Hajdan jó királyom
Jobb apámnak adta,
Az meg nekem hagyta.
Gyülésekbe járok,
„Halljuk“ kiabálok.
Mert az ország dolga
Reám is van bízva.
Nem parancsol senki,
Jusomból tegyen ki,
A ki magát többnek
Tartja s nemesebbnek.
Urak verbuválnak,
Velem inni állnak.
Mondja a fac totum:
Öt forint a votum.
Hej öt forint szép szó,
A votum csak egy szó,
Egy pár csizma ára,
A kortes lábára.
Ha betörik fejem,
Kinek gondja velem?
Őseim is, mondják,
Véröket ontották.
Éljen a szabadság!
Ha nincs is igazság:
Az legyen a vivát,
A ki legtöbb bort ád.

243.
Készülj, szép magyar nemesség,
Mert csak benned a reménység
Sok nemzetek tartománya
Éles kardodat kivánja.
Országodért, királyodért,
Törvényes szabadságodért,
Omlott őseidnek vére,
Siess tehát védelmére.
Már is nyerít paripája,
Vérrel tajtékozik szája,
Rugva visít, kapálódzik,
Jeladásra várakozik.
Mintha mondaná urának:
Ő is kész a francziának
Tábora közé nyargalni,
Vele mindent felprédálni.
Mint a sas a kakas tollát,
Tépi és szaggatja csontját:
Ugy bánj dühös francziákkal,
Országunkat prédálókkal.
Rajta tehát vitéz nemzet!
Midőn egy királyfő vezet.
Megmutatván vitézséged,
Széjjelszórván ellenséged.
Megvetvén az ellenséget,
Lelvén csendes békeséget,
Visszatérünk kebelébe,
Édes hazánknak ölébe.

244.
Im látod a szép kövér, fejér, czepe kanczát,
A tótok vezetik mint menyasszony Manczát.
Mellyet midőn láttak, megkedvelék tánczát,
Ugy drága szerszámu nyergét, fékét, lánczát.
Magyarok ajánlák tótok királyának,
Mellyért földét, vizét s füvét országának
El is harácsolá, tót birodalmának
Igy lőn vége diján s árán egy kanczának.

245.
Adjon isten minden jót,
Pár pisztolyt, lódingtartót,
Mittet, mattot, mogyorót,
Pénzt, paripát, posztót.
Szénát, szalmát, szalonnát,
Pipát, bocskort, talyigát,
Szij hámot, vasas kocsit,
Egész lószerszámot.
_Fertővidék_.

246.
Német szív ritkán hív
Csalfasággal van tele;
Csatában bátran vív,
Hol senki nincs ellene.
Otthon pedig kényes,
Nincsen nála barátság,
Neki más nem édes,
Csak a kutyatársaság.
A maga hasznaért
Minden roszra kész lelke,
Tulajdon honaért
Sem gerjedez kebele.
Csalfaságot szeret,
S ahoz halálig hív,
De mást hamar megvet.
Illyen a német szív.
_Jászság_.

247.
Áldom nagy nevedet, magyarok istene,
Mert lenéztél reám, szegény vitézedre.
Alkottál számomra széles nagy vállakat,
Izmos két ép kezet, nyers inú lábakat.
Teremtettél vasat kardnak, buzogánynak,
Hogy ellenállhassak harczban a pogánynak.
S ha nyugszik a pogány holdas sátorában,
Játékbajt vihassak fent Buda várában.
De mély csendesség ül magas Buda fölött,
Mert Hunyad hős fia el harczba költözött.
Rákos néma üres, vitézt nem látni rajt,
Elmentek irtani pogányt, a kutyafajt.
Mehetnék bár én is a vitéz nyomokon,
De megsülyed fakóm a sima homokon,
Varjú hadd lakozzék belőled, rosz pára,
Mért hagysz engem ide világ csudájára.
Áldom nagy nevedet, magyarok istene,
Mert lenéztél reám szegény vitézedre.
Van erőmhöz való kard, buzogány, paizs,
Add uram, hogy nőjön alám paripa is.

248.
A magyar oldalán
Szép görbe kardvas áll.
Ellenség vére foly,
S attól földre omol.
Élve, halva,
Élve, halva
Vigan megy a csatára,
Csatára!
Hangzik a csatadal,
A magyar vigan hal,
A magyar vigan hal,
Ő vigan hal, ő vigan hal.
A kard a hitvesem,
Én csak azt ölelem.
A piros hajnalba,
Vigan a csatába.
Élve, halva,
Élve, halva,
Bátran megy a csatára,
Csatára!
Hangzik a csatadal,
A magyar vigan hal,
A magyar vígan hal,
Ő vigan hal, ő vigan hal.
_Hegyalja_.

249.
A bandéros magyar legény aranyalma,
De a pundrás gyáva német sárga szalma.
Hej! magyarom, angyalom,
Bajszos ajakad nyalom,
Ezer csókkal,
Rád valókkal!
Nincsen a kerek ég alatt, kit kivűled
Jobban kedveljek.
_Hegyalja_.

250.
Nézzed magyar! itt a Bihar őrző rende,
Mellynek Buda nem régiben már örvende.
Attila termete, szittya tekintete
Fénylik Debreczenbe.
Örülj magyar, igaz okod van reája,
Nemzetednek mert lehullott maskarája.
Kalpag, öv, kócsagtoll,
Mente, dolmány, tarsoly
A magyar ruhája.

251.
A jász és kun legénynek
Subája van szegénynek.
Tartja ő azt rendesnek,
Magát nyalka legénynek.
Nem adná azt menteért,
Arany lánczra valóért.
Mert azt mondja, többet ér
Ezeknél bundagallér.
Zsíros inge, gatyája,
A gulyások módjára.
Mert ő aztat ugy tartja,
Szebb, mintha gyolcsbul volna.
Bár próbáld patyolatért
Ha odadja vagy gyolcsért;
Mert ő csak azt ahítja,
Az atyjának módjára.
Kutyából vársz szalonnát,
Szarkából erős bikát,
Farkasból szelíd bárányt,
Szamárból vad orozlánt:
Hogyha ezek meglesznek,
A jász és kún legénynek
Akkor inge, gatyája
Finom gyolcsbúl lesz varrva.

252.
Magyar, szeress magyar lányt,
Ha szerelem tüze bánt.
Mert a magyar meg nem csal,
Becsületért meg is hal.
De a tót mind csapodár
A németnek hinni kár.

253.
Bajusz kell a magyarnak,
Miről sokat tartanak.
Félre bajusztalan száj!
Orrom alatt ne piszkálj.
Hej magyarom, magyarom,
Bajuszos szád csókolom,
Bajusz kell a magyarnak,
Mikor csókot akarnak.
Magyarország azért jó,
Ritkán üres a hordó,
Ha kiürül, megtöltik,
S vele kedvöket töltik.
Jaj be messze elviszik,
Hogy a magyar bort iszik:
Pedig a terengettét!
Nem iszsza meg az eszét.

254.
Én vagyok a magyar gyerek,
Azzal dicsekedni merek.
Én vagyok a jászsági fi,
Nekem nem parancsol senki.
Sem a Jászság sem a Kúnság,
Sem a hevesi uraság.
Nincsen itten szolgabiró,
Szegény legényeket kínzó.
Irigylik a bajuszomat,
Legkedvesebb jószágomat,
Felpödörítem a végit,
Ugy megyek a falun végig.
Én vagyok a halászlegény,
Én állok a gát közepén;
Én fogom az arany halat,
A szép selyem k..... alatt.
_Domony_.

255.
Természete a magyarnak,
Hogy jusait nem hagyja,
De ha vele bánni tudnak,
Az ingét is odadja.
Drága kincse a magyarnak
Hazája és királya,
Örömkönyei ragyognak,
Ha közelít hozzája.
Drága kincse a magyarnak,
Hűséges felesége,
Ő a szegény kunyhójának
Öröme, dicsősége.

256.
Honi legény, honi lány,
Honi pogácsát csinál,
Honi kendőbe köti,
Honi legénynek viszi.
Szép szegedi menyecske,
Mi van a kezkenőbe?
Harmincz forint, mind apró,
Honi kendőre való.
Boltos legény, hallja-e,
Honi kendője van-e?
Zsebembe van az ára,
Csapom az asztalára.
_Szeged_.


ROMÁNCZOK ÉS ROKON.

257. Szent Iván éneke.
Tüzét megrakoljuk,
Négy szögre rakoljuk.
Egyik szögén ülnek szép öreg emberek,
Másik szögén ülnek szép öreg asszonyok!
Harmadikán ülnek szép ifju legények,
Negyedikén ülnek szép hajadon lányok.
(Mikor gyujtják a tüzet.)
Meggyulandó N. N.[2] kő háza,
Oltsuk, oltsuk!
Jaj ne hagyjuk szegényeket
Meggyulandó N. N.[3] kő háza,
Oltsuk, oltsuk!
Jaj ne hagyjuk szegényeket!
(Ezután folyvást ezeket éneklik.)
Melly magas rút a fa ága, elágazott,
A tengeren által hajlongott.
Egyik ága hajlott N. N.[4] udvarába,
Selyem sár hajú[5] Magyar Ilonának.[6]
[2] N. N alatt valamellyik legény neve értetik.
[3] Most a lány nevét említik, ki a fenebb énekelt legénynek mátkája
szokott lenni.
[4] Értsd a legényt.
[5] A beküldő sár hajó alatt sárga hajót vél, de inkább sárga haju
Magyar Ilona, s igy mindenütt a hajó helyett haj értessék.
[6] Tündér és több más Ilonáról emlékezik a köznép, ime itt Magyar
Ilonát említ.
Hajon felül gyöngy koszorú,
Gyöngy másik ága,
Hajlott N. N.[7] udvarába,
Selyem sár haju Magyar Ilonának.
Hajon felül gyöngy koszorú, gyöngy,
Vetekedik velem háromféle virág.
Virágom! veled elmegyek;
Virágom! tőled el sem maradok.
Egyikféle virág a buza szép virág.
Ne vetekedj velem,
Te szőlő szép virág!
Mert bizony én velem
Széles e világ él.
Virágom! veled elmegyek,
Virágom! tőled el sem maradok.
Szóval a szót mondja:
A szőlő szép virág,
Mert bizony én velem,
Szent misét szolgálnak.
Virágom! veled elmegyek,
Virágom! tőled el sem maradok.
Ne vetekedj velem,
Ivolya, szép virág,
Mert bizony, én velem
Lányok dicsekednek.
Virágom! veled elmegyek,
Virágom! tőled el sem maradok.
Lassan csendeljetek én apró diákim,
Hogy aludjon Maria felköltjén.[8]
[7] Megint csak többnyire legény neve.
[8] _Érthetlen_: ha csak _felhőjén-t_ nem teszünk a felköltjén
helyett, mikor a föllegeken ülő Mária értetnék, a festők
után.
Ha a dió megérik,
A levele lehullik.
Roppan dió, mogyoró levél alá.
Hajtsad, rózsám, hajtsad
A cseresznyeágat.
Hadd szakajtsak szépébül,
Szeretőmnek szépébül,
Magamnak javábul.
Roppan dió, mogyoró levél alá.
Ha én volnék a budai nemes asszony,
Kisöpreném a budai nagy piaczot,
Megöntözném hidkő-kutnak vizével,
Behinteném apró pünkösdi rózsával.
Rendvel ülnek a szép lányok,
Rendvel néznek a tükörbe,
Ha a tükör nem hazudna,
Vaj ki volna náladnál szebb.[9]
_Kolony_.
[9] _Jegyzet_. Közlöm e töredékes éneket a beküldő Kelecsényi
Pálnak eme jegyzetével: „A szent Iván tüzét, melly a római
vesztatüzzel egy eredetü lehet, leányok szokták rakni és átugrani.
Ki _mikép_ ugorja át, abból következtetik: mikor megy férjhez.
– Erre vonatkozik már az ének kezdete: _Tüzét megrakoljuk_
stb.“ – Igy levén a szokás Kolonyban (Nyitra megye),
szent Iván éneke alatt lehetlen mást érteni, mint valami házassági
vagy házasságszerzö ünnepek vagy szertartások alkalmával
mondatni szokott éneket, melly hoszu lehet, mint a példabeszéd
mondja, kivált ha minden eladó leány neve megénekeltetik benne.
Egyébiránt az ének igy a mint van, érthetlen; de azért méltó
arra, hogy olvastassék.
_Szerk._

258.
Ugy rakják, ugy rakják
Magas Déva várát,
Tizenkét kőmives, tizenkét kőmives.
A mit délig raknak,
Dél után mind lehull.[10]
(A többi hiányzik.)
[10] _Jegyzet_. A monda értelmen ifj. Almási Sámuel, beküldő, szerint a
népnél ez: Déva várát tizenkét kőmives építé, de a fal mit dél
előtt emelének, minden dél után leomlott. Az a balvélemény
uralkodván abban az időben, hogy azon fal legállandóbb, mellybe
embert raknak be: tehát az első kőmives azt inditványozza,
miszerint azon kőmivesnőt, ki az ebédvékát leghamarább kiviendi,
rakják a kőfalba, hogy igy állandósítsák munkájokat.
A balsors épen saját nejét vezérlé ki legelsőben, kit kőmives
társai megfogván falba raktak – s így vár fala többé nem
omladozék.

259.
Vajjon hol van az a kecske,
Kit apám vett a vásáron,
Fél pénzen, fél garason?
Fejjed anyám, fejjed.
Vajjon hol van az farkas,
Ki megette azt a kecskét,
Kit apám vett a vásáron,
Fél pénzen, fél garason?
Vajjon hol van az a puskás,
Ki meglőtte azt a farkast,
Ki megette azt a kecskét,
Kit apám vett a vásáron,
Fél pénzen, fél garason?
Fejjed anyám, fejjed.
Vajjon hol van az a nagy viz
Ki elnyelte azt a puskást,
Ki meglőtte azt a farkast,
Ki megette azt a kecskét,
Kit apám vett a vásáron,
Fél pénzen, fél garason?
Fejjed anyám, fejjed.
Vajjon hol van az a tehén,
Ki megitta azt a vizet,
Ki elnyelte azt a puskást,
Ki meglőtte azt a farkast,
Ki megette azt a kecskét,
Kit apám vett a vásáron,
Fél pénzen, fél garason?
Fejjed anyám, fejjed.
Vajjon hol van a mészáros,
Ki levágta a tehenet,
Ki megitta azt a vizet,
Ki elnyelte azt a puskást,
Ki meglőtte azt a farkast,
Ki megette azt a kecskét,
Kit apám vett a vásáron,
Fél pénzen, fél garason?
Fejjed anyám, fejjed.
Vajjon hol van az a halál,
Ki elvitte a mészárost,
Ki levágta a tehenet,
Ki megitta azt a vizet,
Ki elnyelte azt a puskást,
Ki meglőtte azt a farkast,
Ki megette azt a kecskét,
Kit apám vett a vásáron,
Fél pénzen, fél garasson?
Fejjed anyám, fejjed.
_Erdély_.

260.
Menjetek el Sári biróékhoz,
Hivjátok el lányát:
Legények hívatják.
Hijjátok el lányát,
Szalai kis Katát.
‚Isten jó nap, Sári biró néném!
Ereszsze el lányát:
Legények hivatják!‘
„Eredj fiam, eredj!
Huzd fel a csizmádat,
Szép karmazsin csizmát;
Vedd rád selyem ruhád,
Szép pár selyem ruhát;
Tegyél az ujjodba
Tíz pár arany gyürűt:
Hadd szakajtsa szivét,
Szeretődnek szivét!“
„‚Nem mék, anyám, nem mék,
Ott van Csomor Danyi!‘“
„Eredj, fiam, eredj!
Huzd fel a csizmádat,
Szép karmazsin csizmát;
Vedd rád selyem ruhád,
Szép pár selyem ruhát;
Tegyél az ujjodba
Tiz pár arany gyürűt:
Hadd szakajtsa szivét,
Szeretődnek szivét!“ –
„‚Eredj Csomor Danyi!
Hadd menjek ki hülni,
Nem fogok elmenni,
Vissza fogok jönni.
Szép karmazsin csizmám,
Tele aludt vérrel;
Szép pár selyem ruhám
Testemre tapadva;
Tiz pár arany gyürűm,
Ujjomba dagadva!‘“
„„Nem mégy már innét el,
Igy kell most meghalni,
Ha enyim nem lettél,
Hogy másé se legyél.
Tested a testemmel
Egy sirban nyugodjék;
Lelkem a lelkeddel
Egy istent imádjék;
Véred a véremmel
Egy patakot mossék!““
„‚Eredj Csomor Danyi!
Hadd menjek ki hülni,
Nem fogok elmenni,
Vissza fogok jönni.
Szép karmazsin csizmám
Tele aludt vérrel;
Szép pár selyem ruhám
Testemre tapadva;
Tiz pár arany gyürűm
Ujjomba dagadva!‘“
„„Nem mégy már innét el,
Igy kell most meghalni,
Ha enyim nem lettél,
Hogy másé se legyél.
Tested a testemmel
Egy sirban nyugodjék;
Lelkem a lelkeddel
Egy istent imádjék;
Véred a véremmel
Egy patakot mossék!““
„‚Oh átkozott anya,
Átkozott légy apa!
Ki az ő leányát
Illy sokára hagyja!‘“
„„Huzd czigány! éjfélig,
Éjféltől reggelig;
Azután mindétig,
Halálom óráig!!!““[11]
_Tisza-Vezseny_.
[11] _Jegyzet._ Az egésznek ez a története: Szolnokban szeretett egy
legény valamelly leányt, kit a biróénak mondanak; ennek
néjét Sárinak hivták, innen a Sári biróék nevezet, de a leány
nem szerette viszont; ezért a legény boszuból egy lakadalom
alkalmával halálig tánczoltatta, t. i. a leány megszakadt; a mint
ezt egy pór leánykától kivehettem.
_Pécsi István._

261.
Egykor két lányok virágot szedni,
Elindulának mezőre menni,
Egyik másiktól kezdé kérdezni:
Ment-e valaki téged kéretni?
Engem legények tizen kérettek,
Most a tiz közűl mellyikhez menjek?
Adj jó tanácsot szegény fejemnek,
Hogy virág helyett kórót ne szedjek.
A legelsőnek János a neve,
Annak szivében megvan szerelme.
Inkább szeretném őtet kedvemre,
Ha lépett volna Venus kertébe.
Második László, azzal én szívem,
Meg nem nyughatik vele én lelkem,
Mert lám előtte legkisebb vétkem
El nem szenvedi ok nélkűl nékem.
Harmadik Péter, az igen fösvény,
Annak a háza, tudom, hogy fövény.
Ha ahhoz megyek, perpatvar, szégyen,
Jaj lesz majd nekem egész életem.
Már negyediknek a neve István,
Abban az a kár, hogy igen hitvány.
Ha feküdnék is a jobb oldalán,
Nyugodalmat ő sohsem lel talán.
Az ötödiknek volt neve Zsigmond,
Ha megharagszik, ő kurvának mond,
Lészen kezében korbács, és dorong,
Szállna fejemre keserves nagy gond.
Hatodik Ferencz, bátyja Jánosnak,
Ő nem szereti nyelét a szónak,
Nem is rosz fia a sörnek, bornak,
Felét kinn tölti az éjszakának.
Szeretem Gábort, mert nem utolsó,
Látom, előtte van boros korsó,
Szép leányokkal ő gyakran játszó,
És azok után mindig kapdosó.
Györgyöt szeretem, mert jó játékos,
Annak ruhája, tudom, aranyos.
Paripája is hatvan talléros,
A konyhája is mindenkor zsíros.
Kilenczediknek a neve András,
Ki hűségesen szegte hállóját,
Hogy megfoghatná kedves mátkáját,
Régen ohajtja édes galambját.
Tizedik Mihály, most is ohajtom,
Vélem tett jókért meg is siratom.
Mert ő volt nékem édes gyámolom,
Ő szép személyét magamnak tartom.

262.
Nézd meg lányom, nézd meg jól:
Ki kopogtat az ajtón.
Jaj anyám, egy paraszt,
Keze lába egy araszt.
Nem kell nekem az.
Nézd meg lányom, nézd meg jól:
Ki kopogtat az ajtón.
Jaj anyám, egy takács,
Ollyan mint a sárga váz.
Nem kell nekem az.
Nézd meg lányom, nézd meg jól:
Ki kopogtat az ajtón.
Jaj anyám, egy kovács,
Ollyan mint egy szenyes zsák.
Nem kell nekem az.
Nézd meg lányom, nézd meg jól:
Ki kopogtat az ajtón.
Jaj anyám, egy szabó,
Tetű- bolhaszurkáló.
Nem kell nekem az.
Nézd meg lányom, nézd meg jól:
Ki kopogtat az ajtón.
Jaj anyám, egy diák,
Ollyan mint a gyöngyvirág.
Az kell nekem, az.
vagy:
Jaj anyám, katona,
Ollyan mint a viola.
Az kell nekem, az.

263.
Fiam, te sántikálsz,
Tán megrugott a ló?
Nem anyán, arattam,
Megsérte a sarló.
S a koszorú, fiam,
Kitől süvegeden?
Nem tudom, valaki
Tréfát űzött velem.
Álmatlan vagy, fiam,
Talán meleg a ház?
Nem anyám, nem meleg,
Sőt a hideg is ráz.
Fiam, ne menj tova,
Kiméld meg sebedet.
Keresnem kell, anyám,
Gyógyitó szereket.
Oda megyek, a hol
Megsérte a sarló;
Ott nyilik egy virág,
Illy betegnek való.

264.
Egy pásztor leány a mezőn,
Kis báránykát legeltetvén,
Kövér fűben virágokat
Vigan csipegetvén:
Kakuk madár is azonban,
Kiáltozni kezd mind jobban:
Kukuk! kukuk! ku kukuk kukuk kuk!
Leült most ő a lágy fűbe,
Kérdi nevetvén:
Kakuk! meddig élek még én?
Kérdi nevetvén.
Már százig ő elolvasa,
Még is kakuk kiáltozza:
Kukuk! kukuk! ku kukuk kukuk kuk!
A leány megboszankodva,
Felugrik mérgében,
És fut oda, hogy hol leli
Őtet ültiben.
Kakuk sejtvén és szárnyra kap,
Sietve az erdőnek csap:
Kukuk! kukuk! ku kukuk kukuk kuk!
_Karancsvidék_.

265.
„Hol jár kend itt, Pista bácsi,
Mikor itthon nincsen senki?
Az apám, az anyám a szőlőbe,
Onnan pedig mennek a pinczébe.
Csak magamat hagytak itthon,
Hogy a ház igy ne maradjon;
S a mint igy magamban üldögéltem,
Nem tudtam hogy kend jön; jaj be féltem.“
‚Hej galambom, be sajnálom,
Hogy tőlem félsz, holtig bánom;
Jer ide közelebb, egyet mondok,
S megszünnek szivedből minden gondok!‘
„Enyje, csak ne figurázzon,
Ne játszodjék, ne tréfáljon.
Rá ér kend mindig a teréfára;
Majd haza jön anyám nem sokára.“
‚Hát osztán, ha haza jön is,
Itt maradok én akkor is.
Nem dűtöm tán ki a ház oldalát,
Csak adja nekem anyád a lányát.‘
Enyje gazhordta zsiványa!
Ki a lányomat kivánja. –
Vagy te vagy jó Pista, mond az anya,
Neked adom lányom, légy hű párja.

266.
Szederkényi szép legényt,
Felakasztották szegényt.
Mert a papot megölte,
Most is gyászol érette.
De a pap azt nem bánja,
Nyugszik a föld gyomrába.
Nyugszik a föld gyomrába
Tiszta fehér gatyába.
_Borsod_.

267.
Ha betekintsz a gyandai csárdába,
Bort iszik a szegény legény bujába.
Mig a csaplárné jóféle italt hoz,
Paripáját megköti az ágashoz.
„Megáldj isten“ szóval iszik egy hajtást,
Bő ingéből megkinálja a pajtást;
S azzal félre vágja zsiros kalapját,
Eldanolja bús szeretők nótáját.
Tisza felől beborult az ég alja,
Barna Bandi szeretőjét fájlalja,
Haj! be sok szegény legény azt gondolja:
Övé a lány, ha egyszer megcsókolja.
Ne keseregj, Barna Bandi, babádon,
Lám a lepke sem áll meg egy virágon.
Bár kedves volt a szép barna, felejtsd őt,
Ád az isten nála hívebb szeretőt.

268.
Szép ficzkó a molnár legény,
Sétál a viz partján,
Van is neki szeretője,
Szőke piros leány.
Szőke kis lány nyoszolyáját
Magasra vetette,
Molnár legény a kalapját
Rajta felejtette.
Hozd ki, babám, kalapomat,
Hadd tegyem fejembe,
Hogy ne nézzen minden kis lány
Csalfa szemeimbe.
_Szend_.

269.
Egy út megy a Vág-dunára,
A Vág-dunának hidjára,
Ott egy csinos szögletház van,
Karcsu kis lány lakik abban.
Karcsú kis lány, szép galambom,
Mért nem néztél az ablakon?
Kétszer mentem el előtted,
Még sem láthattam a képed.
Föl is mentem, le is mentem,
Ablakodra nézve néztem,
Néztem, néztem, de hiába,
A szívem is sírt bújába.
A Vág felől hűs szél támad,
Körűllengi a rózsámat,
Bár felém is lengedezne,
Bút bánatot tőlem űzne.
_Komárom_.

270.
Elmentem én arra, alá,
Fehér vármegye felé.
Elmentem én arra, alá,
Fehér vármegye felé.
Utánam jött egy gerlicze,
Repült Baracska felé.
Repülj, madár, ha lehet,
Vidd el ezt a levelet,
S mondd meg az én galambomnak
Ne sirasson engemet.
Lám, megmondtam galambomnak
A mult hólnap végébe,
Hogy ne vessen tiszta buzát
A szerelem földébe.
Egy: a madár megeszi,
Más: az árvíz elviszi;
Annak az én kis angyalom
Semmi hasznát nem veszi.
Egy kis kertet csináltattam
Udvarom oldalába,
Felszántattam, bevettettem
Piros rózsa magjáva.
Barna kis lány locsolja,
Tudja, mi a jutalma,
Arra jár az ő galambja,
Körös körűlcsókolja.

271.
Elment az én uram
A farancziára,
Csak azt irja nekem,
Menjek el utána.
Két fiam, egy lányom
Vetem a koczkára;
A mit adnak érte,
Vigyem el utána.
Katona az uram,
Magam katonáné,
Nem paraszt menyecske
Már a Nagy Pistáné.

272.
Bundás Geczi házasodni
Régen akar már;
Dudás Kati férjhez menni,
Kivánt lenni pár;
Elmentek az aratásra,
Megismerkedtek,
Mások előtt ártatlanul
Szerelmeskedtek.
Nem kellett más közbenjáró
Az ő szívöknek,
Tetszett Geczi a Katinak,
Kati Geczinek.
Bundás Geczi az oromján
Gyorsan aratgat,
Látja Katit, hogy tömérdek
Markot hajtogat.
Ez ám, mondja, a serény lány,
Nekem illyen kell.
Hallja Kati, és mosolyog
Hajol alá, s fel.
Látja Geczi a Katinak
Ina kásáját,
Köszörűli a sarlóját,
Áldja munkáját.
Bundás Geczi megszólitja,
Teszi próbáját,
Dudás Kati ellent nem áll,
Köti a haját.
Elmennek a plebánushoz,
Kihirdettetnek,
Kiket isten öszveszerzett,
Meg is esküsznek.
Megjelennek az aratók,
Rakják tánczokat,
Irigylik a több leányok
Aratásukat.

273.
Hallgass meg barátom,
Hozzád lesz szólásom;
Halld mit mondok:
Tegnap mint sétáltam,
Egy kisasszonyt láttam;
Jaj meghalok!
Gyönyörű termete
És szép tekintete,
Hogyha eszembe jut:
A vigság tőlem fut
Csak ájulok.
El nem hallgathattam,
Hogy meg ne szólitsam
Kisasszonykát,
Mert alig várhatom,
Csak hogy megláthattam
Ábrázatját.
Édes kisasszonykám!
Szépen megszólitám,
Nem tudom, szerencsém,
Kihöz legyen, kincsem,
Hadd tudhatnám.
Szóla a kisasszony:
Szerelmes barátom!
Én ez vagyok.
Meglepett unalom,
Azért kell sétálnom,
És járkálnom,
Hogy az időm teljék,
Bús napom hadd muljék;
Bár csak estve lenne,
S a nap úgy lemenne,
Föl se kelne!
Lelkem, kisasszonykám!
Kincsem, galambocskám,
Hát mi lelte,
Hogy a nap felköltit,
Melly mindent megvidit
Megvetette?
Talán a szerelem
Bántja, mély gyötrelem
Szűzeket gyakorta
Háborgatni szokta,
Kisasszonykám?
Már nem titkolhatom,
Igazán megvallom.
Gyötrelmimet;
Ugy is észrevette,
Rajtam megszemlélte
Nagy bibimet,
Melly miatt nincs nyugtom,
Éjjel sem alhatom,
Hervad, busúl szívem,
Nincsen semmi kedvem,
Jaj életem!
Mert egy kedvesem volt,
Minapában megholt,
Azt fájlalom.
Bár vele a sírba
Lemehettem volna!
Azt sajnálom.
Oh kegyetlen halál!
Mért ettől megfosztál?
Elvetted kedvemet,
Vedd el most éltemet
S mindenemet.
Bús szívem megreped,
Kegyesem! éretted.
Hogyha látnád:
Miként sohajtozik,
Hozzád kivánkozik
Kisasszonykád!
Tudom, hogy megszánnál,
Hozzád szorítanál.
Elmegyek sirodhoz,
Kérlek végy magadhoz.
Már ne kínozz.

274.
A merre én járok,
Még a fák is sirnak;
S ej gyenge ágairól
Levelek hullanak.
Csütörtökön estve,
Csak azt vettem észre:
Csetényi birónál,
Vasra vagyok verve.
Oda jön angyalom,
Sirat engem nagyon,
S ej ne sirass, galambom,
Fáj a szívem nagyon.
Mért ne siratnálak,
Mikor vason látlak.
S ej holnap tiz órára
Beszperémbe látlak.
_Keszthely_.

275.
Sárosdi Ilusnak fekete a szeme,
Jaj de szépen illik rá a szemöldöke;
Szölke legény, hogyha aztat megláthatja;
Jaj de gyengén mosolyog rá szája.
A földvári tömlöcz a dunaparton van,
Siák Jancsi régen már abban fogva van,
A Siák Jancsinak gyolcs ünge, gatyája,
Gyöngén lobog, ha áll a tömlöczajtóba.
A Siák Jancsinak helyes a csizmája,
Rá verték a vasat piczinyke lábára;
A tömlöcz oldala vetett nyoszolyája,
A tömlöcz teteje takaró párnája.
Kedden nyolcz órakor feláll az ur széke,
A Siák Jancsinak jelen kell lennie;
Sárosdi Ilusnak szive majd meghasad,
Ha a Jancsi lábán meglátja a vasat.