Népdalok és mondák (1. kötet); Magyar népköltési gyüjtemény - 12

Sötét az éj.
Vándor.
Jőjetek, honfiak, jőjetek át,
Vándor jött, majd ezüst pénzeket ád.
Révészek.
Nem megyünk, nem megyünk,
Mert sötét az éj,
Mérges a szél.
Vándor.
Jőjetek véreim, jőjetek át,
Mit kértek, megadom, megadom hát.
Révészek.
Egy aranyat,
Egy madarat,
Add nekünk vándorka, add magadat.
Sajka sajka, fuss a habnak, hozd ide, hozd ide Tercsikát,
Jőj hát, jőj hát, szép vándor, révészek, honfiak, véreid itt.
Sajka, sajka, fuss haza most, vidd haza, vidd haza Tercsikát.
Mind együtt.
Vígan, vígan zengjük most az éneket,
Tercsit, Tercsit elhozták a révészek.
Tánczra tehát,
Üsd a bokát.
Pannika, fogd meg a szép madarkát,
Rajta tehát!
Rajta tehát!!!

407.
„Jertek által, jó révészek!“
‚Ki népei vagytok?‘
„Lengyel László jó királyé.“
‚Az is nekünk ellenségünk.‘
„Miről való ellenségtek?“
‚Hidunk lábát eltörette,
Meg sem csináltatta.‘
„Ácsok vagyunk,
Ácsodozunk.“
‚Miből ácsodoztok?‘
„Mind ezüstből és aranyból.“
‚Hol vettétek?‘
„Mind ezüstöt, mind sár aranyt,
Boldogasszonytól
Kérve kértünk.
Fenyőfából kifaragjuk,
Még is nektek adjuk.“
‚A kapunak váma vagyon.‘
„Micsoda váma?“
‚Egy szép lány,
Egy arany alma.‘
„A szép leányt megadhatjuk,
Az arany alma most bimbódzik.
Bujj, bujj, zöld ág,
Zöld levelecske!
Nyitva vagyon arany kapu,
Csak bujjatok rajta.“

408.
(Bizonyos tér hidnak képzeltetik, hol egy pár a hid tulsó
végén állván, a tulfelőliek által igy szólíttatik meg):
|Tulsók.
Ereszszetek jó révészek!
|Innensők.
Nem eresztünk!
Mert a minap itt jártatok,
Hidunk lábát eltörtétek,
Meg sem csináltátok.
|Tulsók.
Arany kulcscsal koczogtatjuk,
Még is megcsináljuk.
|Innensők.
Hidnak is van váma.
|Tulsók.
Micsoda váma?
|Innensők.
Egy kemencze kalács, egy szép leány,
(Most szabad az átmenet. Kettő kezét összefogva feltartja,
s a többiek illy éneklés közt átbujnak):
Bujj, bujj, bokrostul,
Bokron innen által.
Vagyok bátor, jó vitéz,
Megyek hidon által.
Haj liliomszál!
Liliom, liliom, hányat termett a mogyoró?
Tizet, tizenkettőt, haj liliomszál.
Kivirágzott a diófa,
Nagyott vetett az árnyéka.
Alatta van szép vetett ágy,
Benne fekszik Márton diák.
Bujj, bujj bokrostul, stb.
Márton diák rozmarinszál,
Rozmarinszál, levendula,
Levendula, szép viola,
Oh hajnáré! czifra czukornáré.
Bujj, bujj bokrostul, stb.
A szép leány szintég ollyan,
Mint kis kertben kinyilt rózsa.
Eső éri, illatozik.
Oh hajnáré, czifra czukornáré.
Bujj, bujj bokrostul, stb.
A vén asszony szintég ollyan,
Mint erdőben borzas macska.
Eső éri, ossad, possad,
Bujj, bujj bokrostul, stb.
Hej fürjecske, fürjecske!
Gyönge a te állad;
Életed is kesereg,
Mint a szegény árva.
Bujj, bujj bokrostul, stb.
Happ, most, ifiak,
Most vagyon kedvetek,
De ha megvénültök,
Nem leszen kedvetek.
Bujj, bujj bokrostul, stb.
Az árnyékos kis madár
Sem szól minden ágon,
Én sem fekszem mindenkor
A paplanos ágyon.
Bujj, bujj bokrostul, stb.
Ipsilány, ipsilány,
Ipsilányi rózsa!
Rózsa volnék, piros volnék,
Még is kifordulnék.
Bujj, bujj bokrostul, stb.
Zöld selyem rosta,
Két garas héja,
Szederszemű szép Pannika,
Fordulj angyalmódra.
Bujj, bujj bokrostul,
Bokron innen által.
Vagyok bátor jó vitéz,
Megyek hidon által.
Haj liliomszál.
Liliom, liliom! hányat termett a mogyoró?
Tizet, tizenkettőt, haj liliomszál.

409. GYERMEKDAL
(mellyet körbe fonódva, s körbe járva egyetemesen énekelnek,
s e szavaknál: ropp, ropp, ropp, mindnyájan
tenyereikkel csattognak).
A kassai rózsafa tetején
Két szál vessző.
Szőtték, fonták,
Összeroppantották.
Ropp, ropp, ropp!
Körtéfa, körtéfa!
Kőrösi, kerepesi körtéfa!
Városi gazda, gyöngyösi táncz.
Könnyüjáró kis menyecske.
Dob, szerda!
Termett a megyfa, hajlott az ága,
Kendermorzsa, szép kis menyecske,
Jövel, csókold, a kit szeretsz.
Ezt ölelem, ezt csókolom.
Adjon isten lassu esőt,
Mossa össze mind a kettőt.
Szita, szita, péntek,
Szerelem, csütörtök.
Dob, szerda![7]
[7] Kördal, mellyet leányok és legények körbe fonódva
és forogva énekelnek, mig közepett felváltva egy legény
és leány áll mind addig, mig ezen szavakra:
„jövel, csókold, a kit szeretsz“ jő a sor, a midőn
a középen álló egy kiszemelt leány s illetőleg legényhez
közeledik, s azt a kör közepére vonja, megöleli,
egy párt fordulván vele, a középen hagyja,
maga pedig a nagy körbe vegyül. Végre, mikor már
mindenik volt a kör közepén, az ének végével, e
szavaknál: _dob_, _szerda_, mindenik egyszerre párt
választ magának, e amugy igazán megforgatja.
Szántottam gyepet, vetettem gyöngyöt,
Hajtottam ágát, szedtem virágát.
Engemet, mátka, hárman kéretnek,
Adjál tanácsot, mellyikhez menjek.
Az elsőnek is az neve Zsigmond,
Ha ahoz megyek, az kurvának mond.
Az másodiknak az neve Péter,
Ha ahoz megyek, perpatvar lészen.
Az harmadiknak az neve János,
Kinek konyhája szüntelen zsiros.
Kincsem, galambom, Szegedi János,
Fujjad a sipot, járjuk a tánczot.
Fürdik a csóka fekete tóba,
Fiához készül Lengyelországba.
Elment az uram, bolond karafi,
Cserfa erdőbe almát keresni.
Adná az isten, hogy oda veszne,
Talán még engem más is elvenne.
Ollyat ugrok, mint paripa,
Megfordulok, mint karika.
(Itt ugranak és megfordulnak).
Borsodba mentem, borsos bort ittam,
Mézesdbe mentem, mézes bort ittam.
Törökvárra mentem, uj csizmát vettem,
Megpatkoltattam, egy tallért adtam.
Hull a borsó,
Nincsen korsó![8]
Zabot, zabot a lovának,
Gyöngyöt, gyöngyöt a lovának.
Gyöngykoszorút a lányának,
Arany páczát a fiának.
Ég a gyertya, ha meggyujtják:
Mig egy pár tánczot eljárják.
Járjad, járjad jó katona,
Hadd vigadjon ez az utcza.
Ez az utcza ollyan utcza,
Piros alma terem rajta,
Ollyan poshadt, mint az iró,
Egye meg a szolgabiró.[9]

410.
Kivirágzott a diófa,
Nagyot vetett az árnyéka.
[8] Füzér-alakban leánykák és legincsék összefogódznak
s énekelve keringenek egész körben. Majd szétszakasztják
a kört, kifordulnak, s egy csomóba gombolitják
magokat, épen ugy, mint a füzértánczban
(cotillon); ez pedig olly sebesen történik, hogy midőn
e szavakat mondják: _hull a borsó_, a gyöngébbek,
kivált a legszélsőbbek, lehulladoznak.
[9] Az előbbenihez, nótáján kivül, mindenben hasonló
játékdal.
Alatta van János diák,
János diák, édes szivem.
Keziben van rozmarinszál,
Rozmarinszál, apró virág,
Apró virág, levendula,
Levendula, édes szivem!
Szántottam gyöpöt, vetettem gyöngyöt,
Hajtottam ágát, szedtem virágát.
Az igazmondás nem emberszólás.
Holtig valóság, holtig valóság.
Szedem szép rózsáját,
Kötöm bokrétáját,
A fejébe rakom
Gyöngyös koszorúját.
Erdő hátán gilicze,
Barna szemü menyecske,
Mondd meg nekem nevedet,
Kinek hínak tégedet.
Vén banya, száraz tuskó,
Vesd a kemenczébe,
Szép menyecske, piros alma,
Fordulj az ölembe.
Városi biró, gyöngyösi kutya,
Roppants egyet, kis menyecske,
Öleld, csókold a kit szeretsz.
Ezt ölelem, ezt csókolom.
Csir ide, csir oda,
Kecskevári dombra.
Huzd meg czigány azt a nótát,
A kit régen megtanultál.
Hadd ugorjak kettőt, hármat,
Szeretőmmel járok tánczot.

411.
Bujj, bujj, zöld ág, zöld levelestül.
Nyitva vagyon arany kapum,
Csak bujj által rajta.
Nyissad asszony, kapudat,
Hadd kerüljem váradat.
Uj hold, fényes nap!
Bocsáss kapun által.
Hányat termett a mogyoró?
Tizet, tizenkettőt,
Huszat, huszonkettőt,
Harminczkettőt!

412.
Kis kacsa fördik fekete tóban,
Fiához készül Lengyelországba.
Kelj fel, mosdjál, kis menyecske,
Öleld, csókold a kit szeretsz.
Ezt ölelem, azt csókolom,
Az asszonyom lányát,
A Zsuzsikáját.

413.
Uj ház, fényes ház, bocsáss kapun által,
Vagyok bátor, jó vitéz, megyek hidon által.
Ollyak a legények, mint a csillagok,
Csoportosan járnak, mint a farkasok.
Ollyak a leányok, mint az angyalok
Mert párosan járnak, mint a galambok.

414.
Haj lapula, lapula, kakasdi lapula,
Kerekesi széna.
Utczu bizony, lobot vessünk,
Kemenczére teregessünk,
Guggolj le!


TIZENKETTEDIK KÖNYV.


CSANGÓ DALOK.

415.
Gyenge iffiucska kin törli szemeit,
Kitöl küldené el ő isz a levelit,
Rigótol küldené, rigó ullyan madár,
Felül e fészkire, száll e falevélre.
Micsó példát meglát, mind kifütyérgeti,
Titkos levelkejét azért nem viheti.
E fecskétül küldi, feltette magában,
Kit igy szólíta meg nagy búbánattyában.
Vidd el, fecske, vidd el ez én levelemet,
Apámhoz, anyámhoz sz ez én kedveszemhez.
Ülly fenyü fájára, szálly ez ablakára,
Sz ez én édeszemnek tedd ez asztalára.
Jól tudom megkérdik, hogy vagyok, mint vagyok,
Tudjad megmondani, tatár rabja vagyok.
Tatár rabja vagyok, térdgyig vaszba vagyok,
Kezemen, lábomon vasz zurgot zurgotok.

416.
Azért szeretem én falu végin lakni,
Mert ez en édeszem ott jár le aratni.
Kicsi ez e buza, nagyot kell hajlani,
Mégisz ez en rózsám tud markot hajtani.
Szereti e dolgot, szapora munkája,
Meg isz áldja isten, lesz bora, buzája.
Szerényen dolgozik, mert szeret éngemet,
Éjen isz szeretem őt, épen mind lelkemet.

417.
Az én édeszemnek dombon ülő háza,
Csikorgós kapuja, dobogós ajtaja;
Mázos kemenczéje, tükör a tüzhelye,
Csillogós ajtaja, márványos házföldje.
Pántyika padlása, sinor gerendája,
Szép fekete fodor bárány bőr gucsmája.

418.
A pünkösti rózsa kihajlott ez utra,
Sz ez én szekeremnek kivagyon e rudja.
Jóra e vagy roszra, e jó iszten tudja,
Minden horgast, borgast ő fordíthat jóra.
Kimenék, kimenék, kimenék ez utra,
Látám édeszemet, ő isz láta engem.
Akarám kérdeni, szánom buszítani,
Mint gyenge iffiat megszomorítani.
Áldott apa, sz anya, ki tégedet szült volt,
A ki téged szült volt, sz téged fölnevelt volt.
Adjon iszten annak ezernyi ezer jót,
Ki a te bölcsődet megrenditette volt.
Nem egyszer sz nem egyszer, ezernyi ezerszer,
Ugy hallottam rózsám, rózsafán termettél,
Piross pünkösd napján hajnalban születtél,
Áldott az a napom, mellyen megszerettél.

419.
Sziraszsz, édes anyám, immár most szirathatsz,
Mind jártam éltemben, ugy sziraszsz holtomban.
A Duna martyára szállott egy madárka,
Fészket indítani, de fél ez árvíztől.
Majd e tenger habja kezdi magát hánni,
Akkor az ő fészkit el fogja rontani.

420.
Ugy jő naprul napra bánat e fejemre,
Nagy fájdalom szállott bánatos szivemre.
Ha e nap elnyugszik, ez elmém bujdoszik,
Hosszu tenger éjjen szoha el nem nyugszik.
Ha nekem isz volna egy iró diákom,
Iró diákomval levelet iratnék.
Bizott emberemtül bátyámhoz küldeném,
Bátyámnak házához, apám udvarába.
Irom levelemet nagy szetét tömleczbe,
Kérem isztenemet nagy alázatoszan.
Hogy ha még valaha hazámba vihetne,
Az én isztenemnek uj fogadást tennék.
Az ő szent házába mindennap elmennék,
Nyomorult rabokért szivbül könyörögnék.

421.
A hol felnőtt vala egy édesz almafa,
Szárig gyoszár virág alatta nőtt vala,
Szegény árva lyánka alatta ül vala,
Maga koszorúját kötögeti vala.
Hova gyoszár nem ér, bila gyöngyvel toldgya,
Bila gyöngyvel toldgya, aranyval nyomtattya,
Énekeli vala tanolt énekeit,
Törölgeti vala keserves könnyüit.
Isztenem, isztenem, szerelmesz isztenem!
Apa sz anya nélkül hogy kell igy megélnem?
Attyafiju nélkül, egy hitesz társz nélkül,
Mit fogok csinálni éltemben egyedül!
Csak ajtón szóllamlék egy idegen szózat,
Ne szírj, ne keszeregj, e szavakra biztat,
Apád, anyád sz atyádfija leszek,
Hitesz társzad helyett, hitesz társzad leszek.
Ne hitegeszsz ingem, te kevély idegen,
Mert nekem isz vagyon jegyesszem gyürüsszem.
Jegyesszem, gyürüsszem, jegybeli szép mátkám,
Ő lesz életemben nekem apám sz anyám.
Ki moszt isz oda van hadban hadakozni,
Hadba hadakozni, zászlót elhordozni,
Holnap délelőttre tán jó hirt fog hozni,
Hajnalkor akarok elibe indulni.

422.
Most van esztendeje, mászodikba fordult,
Hogy ez éjen édeszem háboruba indult,
A hosszú utakat elejibe vette,
A bút sz a bánatot magához ölelte.
Keszéerj el engemet bár csak a kapudig,
Ha kapudig nem isz, bár csak ez ajtódig;
Onnét elmenek én, szivem, egyedül isz;
Ingem iszten őröz, őrözzön téged isz.
Tunya neked, szivem, ágyadban heverni,
De rosz nekem, kincsem, hadak között lenni.
Hadak között lenni, rólad gondolkodni,
Titkos bánatimat éretted szenvedni.
Az esső isz esik, köpönyegem ázik,
A szél patkójától a kő isz szikrázik.
Győzünk-e vagy vesztünk, tán immár elválik,
E szok szenvedés tán megjutalmazódik.

423.
Szeretlek, szeretlek, csak ne mond senkinek,
Mig az oltár előtt eszve nem eskitnek.
Szeretőm e tánczba, gyürü ez ujjába,
Minden fordulásra rogyog az ujjába.

424.
Tul a vizen egy kisaszony,
Kinek neve Rosza aszony,
Selyem kalap a fejibe,
Nem szüt a nap a szemibe.
Moszt akadtam egy gyengére,
Fejér haju legénykére,
Egyéb hiba nincsen benne,
Menyecskékre jár e szeme.
Kicsi ökör, nagy e járom,
Barna legény az én párom.
Három esztendeig várom,
Mégisz ő lesz az én párom.
Megfogom ez ökröm szarvát,
Felszántom e kertem allyát,
Ne teremjen gyalog bodzát,
De teremjen kerti rózsát.

425.
Forrófalvi zöld erdőben,
Barna legény e szélyiben,
Arany kalap e fejibe,
Nem szüt e nap e szemibe.
Ne bánnyatok, ti szép lyányok,
Hogy ez alföldre szétálok.
Barna szeretőmhöz járok,
Csókért tőle csókot várok.
Kőbül fogok hidat rakni,
Azon fogok hozzá járni,
Azon fogok hozzá járni,
Sz osztán társznak válosztani.
Szép isz vagyok, jó isz vagyok,
Emez aszony veje vagyok.
Szép lyányának társza vagyok,
Hálá iszten, boldog vagyok.
Hezzád jártam szok üdőtől;
Kilencz egész esztendőtül,
De nem bánom fáradságom,
Te vagy immár boldogszágom.
Meg nem untam hezzád járni,
Szárosz utczákon gázlódni,
Mert néjelküled szem szeretni,
Szem nem tudtam lenne élni.

426.
Éjen elmenek rószám, valamerre,
Magyarország köllős közepibe.
Ott beszállok, liliom képébe,
Édesz anyám háza elejibe.
Ott isz kötnek gyöngyöt a nyakamra,
Aranyövet karcsu derekamra.
Ugy indítnak fel a bécsi utra,
Hol meg éjen juthatok nagy szomoruságra.
A nagy urak jőnek látászomra,
De nem jőnek szabadítászomra;
Szabad nekem ez utra kimennem,
Mert meguntam a pusztában ülnöm.
Parancsolom a korcsmárosznénak,
Hozzon bort ki jó bort ivójának.
Bort nem iszom, fogadászom tartja,
Pálinkát szem iszom, mert anyám nem hadja.
Vizet iszom, mikor kedvem tartya,
Azt isz csakugy, ha éjedeszem adgya.
Azt isz csak ugy, ha szájábul adgya,
Mind a galamb, ha társzát itattya.
Az én lovam mindenkor jó kedvü,
Nem kell neki karmazsin szügyellő;
Vagyon neki hevedere, kettő,
Pokrócza isz vagyon tizenkettő.
Ne buszuljon hát szenki menyecske,
Ha ez ura nem igen széjepecske,
Ha meghal isz, meg ne haljon érte,
Mászt hoz neki a tavaszi fecske.
Én isztenem valahára,
Üszely gondot ez árvára,
Hogy ne juszszon budoszászra,
Egyik ajtóról e mászra.

427.
Szerelem, szerelem, átkozott szerelem,
Mért nem termettél volt minden falevelen.
Minden fa tetején, s dyivófa levelin,
Gazdag gyümölcsfákon, s e szöllyő veszejin.
Hogy szakasztott lenne minden szegény legény,
Minden szegény legény, sz minden szegény ijány.
Mert éjen szakasztottam, sz el is szalasztottam;
Kit immár szakasztok, azt magamnak tartom.

428.
Ne higyj a legénynek,
Tüzes e lelkének;
Mert megtudja csalni
Gyermekit emberknek.
Zurgó mogyoróval,
Csattogó dgyivóval,
Keszkeny szalagjával,
Szürü hazugszágval.

429.
Lyányok, lyányok, jó lyánybarátjaim,
Ne járjatok esztve guzsalyosba,
Ez én uram keringő goromba,
Estve, regvel a faluba kering.
Mikor másznak hajnalt harangoznak,
Akkor neki hajnalt hedegülnek;
Mikor másznak esztét harangoznak,
Akkor neki esztvét hedegülnek.

430.
Ugyan miért lennék én szegény,
Szósz-tázlói czángó legény?
Ninczen-e nekem egy bundám,
Sz ho fehér szinű harisznyám?
Övemet zöldre fesztettem,
Guczmám vereszszel bészegtem.
Nem fáj nekem szem bú, szem kín,
Mert enyhítt ez a három szin.
Ez volt ám a czángó szine,
A mig együtt vert a szive;
De moszt nem ver együtt szive,
Azért szok a czángó szine.

431.
Gazdag czángó volt az apám,
Kokojába járt az anyám;
Zidók hoszták azt vászárra,
A meredek Szósz-Tázlóra.
Apám, anyám mind jól éltek,
Szok czukojjal nem czeréltek,
Mikor ő kemek elhaltak,
Nekem czak egy guczmát hagytak.
Igaz, hogy én szegény vagyok,
De lám szükségim szem nagyok,
Vagyon egy barna asszonyom,
Sz aval szükségim pótolom.
Husz juhunk vann sz egy tehenünk,
Mamaliga a kenyerünk.
Sz mégisz jó időket töltünk,
Pap sz patikára nem költünk.

432.
Lovam rétbe nyugszik,
Szájja vérrel habszik,
Szép barna galambom
Rólam gondolkozik.
Elvágtam ez ujjam,
Holtig foly e vére,
Messze van galambom,
Ki nekem békösse.
Szeret vize mellett
Szétálvám kedvemre,
Ott isz e siralom
Eljött bus szivemre.
A Szeret vizinek
Csónakába ülnék,
Sz azon elbudoznék,
Ha belé nem vesznék.
Vajon kár volna-e
A tengerbe veszni,
Sz e tenger vizivel
Magam elvitetni?
Egy csufért, egy roszszért
Életem veszteni,
Egy haszontalanért
Szokat kell busulni.
Jaj mind lecsufola,
A szemmire való,
Kinek e két szemit
Vájja ki a holló.
Ugyan megnézd, rózsám,
Kinek adod magad,
Egy czufval, egy roszval
Ne rontsd virágkorod.
Ullyan beteg vagyok,
Hogy szinte meghalok,
Édeszem házaig
Mégisz elámbolygok.

433.
Vidd el, madár, vidd el,
Vidd el levelemet,
De nem igen messze,
Csak e tenger mellé.
Apámnak, anyámnak
Tedd ez ablakjára;
Ablakjáról vedd el,
Tedd ez asztalára.
Tudom, mingyárt kérdik,
Hogy vagyok, mint vagyok;
Tudjad megmondani,
Tatár rabja vagyok,
Földig vaszba vagyok.
Mert én ugy meguntam,
Karcsu derekamom rabszijjat viselni,
Kezemen lábamon vaszakot zörgetni.
Jobb lett lenne, szivem, hiredet, nevedet
Ne halottam lenne,
Talán esztendőkvel többet éltem lenne.
Szép fekete hajom
Meg szem őszült lenne,
Gyenge piross orczám
Meg szem hervadt lenne.
Két fekete szemem
Ki nem szirtam lenne,

434.
Eegből szállott dali madár,
Dali tánczát járja;
Elől járja Dorkó biró,
Gyöngyös dolománba.
Után járja szeép aszonya
Fejeér rokolyába.

435.
Éen szonbaton régvel,
Éen egy álmot láték,
Ma vaszárnap régvel
Rittam, tellyeszedék.
Széep szeretőm felől
Szomoru hirt hallék.
Azt hallám, azt hallám,
Beteg ágyba fekszik,
Kéjet fekete szeme
Könyükbe feredik.
Azt szokták mondani,
S e próféták irni,
Eszesznek, okosznak,
Józonnak kell lenni.
Ki e szeretetben meg akar indulni,
Hoszas szeretetnek búra kell fordulni.

436.
Nagy madarat láték nagy bánatba,
Magosz fenyü fának tetejébe,
Ugy szol, ugy szol, ugy keszereg,
Fejit földbe csökkesztette,
Magát holté eresztette.
Oda mene kisz göricze, kérdi:
Mit szirsz, mit szirsz, te nagy madár?
Hogy ne szirjak, kisz göricze,
Ha egyszer társzam elvesztettem.
Ne szirj, ne szirj, te nagy madár,
Társzad helyett társzad leszek.
Nem kell nekem szenki társza,
Szenki társza, szenki átka.
Erdőt mezőt észe jártam,
Csontját bontyát esze gyüttem,
Kápolnába rakogattam,
Tulujával megfedettem,
Vérivel megfesztettem.

437.
Korcsomaház a templomunk,
Két muzsikus, két jó papunk.
Erdélyorjszág ajz én hajzám,
Mert ott lett vót ajz én anyám.
Akárki mit bejszéljen,
Aj szerelem nem szégyen.
Jere hojzám kincsöm, Turus,
Ne légyen szived háborus.
Ha hojzzám el nem jöjsz mára,
Hojzzád mönök éjjszakára.
Hová hová? ajz zángorba!
Gyere inkább ajz ágyamba.


TIZENHARMADIK KÖNYV.


VEGYESEK.

438.
Kitették a holt testet az udvarra,
De nincs a ki végig, végig sirassa;
Most tetszik meg, ki az igazi árva,
Senki sem borul a koporsójára.
A csillagok feketébe öltöztek,
Engem babám, az irigyek üldöznek;
Jó az isten, pártját fogja a jónak.
Tudod babám, sok alja van a szónak.
Gyere babám, vegyünk három paripát,
Szántsuk fel a mi rózsánk kerte alját;
Vessünk bele szőke kis lányt rózsának,
Barna legény hadd arassa magának.

439.
Őszi harmat, hideg eső,
Őszszel érik meg a szőlő.
Ha megérik, bornak szűrik,
A szép leányt férjhez kérik.
Ne menj rózsám, a tarlóra;
Gyenge vagy még a sarlóra;
Ha elvágod a kezedet,
Ki süt nekem jó kenyeret?
Én ültettem a diófát,
Más köti hozzá a lovát.
Én szerettem meg a szép lányt,
Más éli vele világát.

440.
Fakadj piros rózsa, fakadj csendesen,
Kellemes illatod hintsed édesen.
Mert azért tartalak,
Hogy másnak adjalak.
De tudod-e, kinek?
A szép Czenczinek.
Czenczi kedves lélek, szivemnek fele;
Őt ha elveszteném, meghalnék bele.
Más ha mást kedvellett,
Nekem Czenczi kellett.
Czenczit ugy szeretem,
Mint az életem.
Teremj, kis fa, teremj rózsát, szépeket;
A kis Czenczi nagyon kedvel titeket.
Czenczi azt szereti
Ha az öltözeti
Tele van rózsával,
Rózsa szagával.

441.
Kincsem, komám asszony,
Lelkem, sógorasszony,
Nem látta kend az uramat?
„Láttam éjféltájban,
A korcsmában,
Korcsmárosnéval volt tánczban.
Ketten ölelgették,
Hárman szeretgették,
Azok a fáin menyecskék,
A kik a pénzét elszedték.“
Bárcsak az ördög elvinné,
Pokol fenekére tenné,
Kityem, kotyom
Komám asszony!
Kity, koty, hepp!

442.
Kis Laczinál füstös kémény,
Ott a barna piros legény,
Rá vágyik a bokrétára,
Barna leányok csókjára.
Arany bimbó bokrétája,
Arany szegfű nyilik rajta,
Az a leány leszakasztja,
A ki Laczit megcsókolja.
Gyere ide barna rózsám,
Néked adom a bokrétám,
Néked adom a szivemet,
Édes, csókolj meg engemet.

443.
Ángyom, ángyom, édes ángyom!
Kell-e bunda más világon?
Kell-e bunda más világon,
Ángyom, ángyom, édes ángyom?
Nem kell bunda, sem köpenyeg,
Mert a pokol ugy is meleg.
Tyihajnáré!

444.
Zöld erdőben jártam,
Zöld levelet láttam,
Le is szakasztottam,
Kedves galambomnak
A kezibe adtam.
Rá irtam nevemet,
Olvasd el galambom,
Ugy tudod meg,
Kinek hívnak engem.

445.
Oh te áldott Kanaán! Balaton melléke,
De sok szegény legénynek édes anyja vagy te.
Üveget adsz kezébe, bort az edényébe,
Oh de áldott jó föld ez, Balaton mentébe.
Alma terem a pusztán, buza a Kunságban,
Alma, dió, mogyoró a szép Somogyságban,
Oh de áldott jó föld ez, Balaton mentében,
Oh de áldott jó bor ez, Zala vármegyében!

446.
Béborula, jaj elmula
A nap fényes világa. –
Jere be rózsám, jere be,
Csak magam vagyok ide be,
Három czigány legény hegedül,
Csak magam járom egyedül.
Az erdőben, zöld mezőben
Gerliczék zengedeznek. –
Kassai hajdu vagyok én,
A kapufélen lakom én;
Szeretnek engem a lányok,
A menyecskéknek a lángjok.
Béborula, jaj elmula
A nap fényes világa. –
Csicseri borsó, vad lencse,
Fekete szemű menyecske!
Add uram isten, kezemre,
Hadd bánjak vele kedvemre.

447.
A bogádi utczán foly a viz,
Ne menj arra rózsám, mert elvisz;
Elviszi a pörge kalapot,
Mivel mondasz nekem jó napot?
A bogádi utczán jőj vissza,
A mit adtam rózsám, add vissza.
Lám én a tiédet odadtam,
Egy pár csókkal adós maradtam.
A bogádi utcza ligetes,
Magam vagyok benne egyenes.
Egyenes vagy, babám, mint a nád,
Nekem nevelt az édes anyád.

448.
Lányok fonják a lenszöszt;
Beszélgetik magok közt:
Jaj anyám! a fonás,
Nehéz a várakozás.
Czipőt veszek, szülöttem,
Csak ne sirj, ríj előttem.
Jaj anyám, jó anyám,
Nem az az én nyavalyám.
Szoknyát veszek, szülöttem,
Csak ne sirj, ríj előttem.
Jaj anyám, jó anyám,
Nem az az én nyavalyám.
Legényt hozok, szülöttem,
Csak ne sirj, ríj előttem;
Ugy anyám, jó anyám,
Ez ám az én nyavalyám.

449.
Zörög a kocsi, pattog a Jancsi,
Talán értem jőnek.
Jaj édes anyám, fölnevelő dajkám,
Keed is eljön velem.
Fölteszik a ládám, azután az ágyam,
Magam is felülök:
Jaj édes anyám, fölnevelő dajkám,
Keed is eljön velem.

450.
Nincsen feleségem, de majd lesz,
Haza viszem télben, ha hó lesz.
Veszek neki csizmát, pirosat,
Üttetek rá patkót, magosat.
Fényes a te patkód, ragyog is,
Ragyogó csillag vagy magad is,

451.
Már én nekem megesett,
A szeretőm meglesett.
Már én nekem nem hisznek,
Mig a sírba nem visznek,
Akkor is csak ugy hisznek.
Ha jó mélyen betesznek.

452.
Amott van egy kis ház
Arczczal napkeletnek,
Keserű a leve,
A mit abban főznek.
Benne van egy asztal,
Gyászszal megteritve,
Rajta van egy pohár,
Bánattal megtöltve.
Akárkié legyen
Az a teli pohár,
Csak nekem kedvezzen
A kegyetlen halál.
Ugyan édes anyám,
Mi bajom én nekem?
Három rőf pántlika,
Által nem ér engem.
Eddig egy rőföt is
Bokrosan kötöttem,
Már most három rőföt,
Csimbókra kell kötnem.
Kötöttem bokrétát,
Egy szőke legénynek,
Hogy ha meghalok is,
Szépen kivigyenek.
* * *
Elvennélek rózsám,
De anyám nem enged,
Mert a házábul is
Majd kiverne téged.

453.
Ritka a katona, kinek párja nincsen,
Ritka a szerelem, kiben hiba nincsen.
Mi haszna szeretem, ha el nem vehetem;
Ollyat nem szeretek, kit el nem vehetek.
Akkor lesz, akkor lesz a keserves óra,
Ha az én galambom felül a fakóra,
Bevágja csákóját fekete szemébe,
Hogy ne lássa senki, hogy hull az ő könye.
Fujjad szellő, fujjad zöld erdő harmatját,
Hogy ne lássa senki piros csizmám nyomát.
Piros csizmám nyomát, selyem kendőm habját,
Selyem kendőm habját, bus szivem bánatját.

454.
Diófának ágas bogas ága,
Megver isten téged nem sokára,
Vert volna meg mind a három isten!
Mért csaltál el az idegen földre.
Ágas bogas az diófa ága,
Itt hagylak angyalom, nem sokára.
Föliratom híremet s nevemet,
Úgy siratom kedves szeretőmet.

455.
Mért nincs minden lánynak
Kut az udvarába?
Aranyos diófa
Pitvar-ajtajába?
Magos a teteje,