Népdalok és mondák (1. kötet); Magyar népköltési gyüjtemény - 11

Hej tradra, tradra, tradra!
Mars hallik, puska csörög, cseng;
Bombi zörög, deng, trombita zeng.
Mit késel, talpra, magyar, kelj!
Ütközet az hely; kardot emelj.
Rajta, rajta! a törökön vágjál elől,
Egyszer jobb, másszor a bal szárnya felől.
Puska csörög, cseng; ágyu dörög, deng.

371. A MAGYAR BANDERISTA.
Hej most élem világom,
Mert van magyar kalpagom,
Kócsagtollam mellette,
Mellé a szeretőm tette.
Illyen a magyar virág,
Attilábul kinőtt ág.
Czimbog fityeg két felől,
Nyirott dupém nincs elől,
Már liszttel bé nem verem
Hajam, el nem keverem.
Mert jobb abbul pampuskát
Enni, zsiros haluskát.
Bajuszom felsodrítom;
Többé el nem hajítom.
Nem kell mezítelen száj,
Orrom alatt ne piszkálj.
Bajusz kell a magyarnak,
A kitől sokat várnak.
Rövid karcsu mentémet
Bár irígyelje német,
Egy nyalkán álló dolmányt,
Kit a szabó jól kihányt,
Hej nem adnám kabátér,
Melly egész bokáig ér.
Bugyogó sok gombjait,
Nem peczkelem csatjait,
Nadrágom ha rándítom,
S azzal dolgom indítom.
Oh szép veres nadrágom!
Te vagy kedves jószágom.
Ha tekintek száromra,
Sárga szinű csizmámra,
Ezen sarkantyúm pereg,
Magyar nótára csereg.
Összeverem bokámat,
Járom verbung-nótámat.
Ekkor kötöm kardomat,
Keresztes tarsolyomat;
Osztán ülök a lóra,
Kényen tartott fakóra.
Ekkor nézzél szemembe,
Ekkor jöjj velem szembe.
Kilencz török, hat tatár
Előttem csak szunyogvár,
Rendre szedem gombjait,
Leszabdalom nyakait;
Szijjat vágok hátábul,
Bort iszom csalmájábul.
Illyen a magyar legény,
Legénységben nem szegény,
Van ékes öltözete,
Öltözethez termete.
Oh én édes magyarom!
Magyar légy, azt akarom.

372.
Szatmár vármegyének minden legényének,
Kard van a kezében, kalpag a fejében.
Kék a mente, kék a nadrág, s a dolmánya:
Ez az igaz magyaroknak maradványa.

373.
Hej a bőnyi csárda most borul be gyászba,
Hej három szegény legény most megy hazájába.
Megfogták azokat lovas katonának,
Hej fel is öltözteték császár huszárjának.
Vettek neki ruhát, gyolcs inget, gyolcs gatyát,
Hej veres csákót, dolmányt, réz-sarkantyus csizmát.

374.
Isten hozzád, Nógrád, szép földnek határa,
Áldjon meg az isten két szemem láttára.
Áldjon meg az isten engem is, téged is,
Azokat a jókat, az otthonvalókat.
Ha Nógrádból kimész, többé vissza ne nézz,
Talán a szivednek nem lesz ollyan nehéz.
Nógrádból kimentem, visszatekintettem,
Kedves galambomnak nagyobb kínt szerzettem.


TIZEDIK KÖNYV.


ROMÁNCZOK ÉS ROKON.

375.
Szép Ilona.
Isten jó nap! biró gazda!
A kend házában!
Biró.
Fogadj isten, szép Ilona!
Az én házamban.
Szép Ilona.
Én kihajtám ludaimat
A zöld pázsitra;
Oda jöve biró fia,
S közikbe hajta,
Agyon üté biró fia
Szép gunáromat.
Biró.
Mit kivánsz hát, szép Ilona,
Szép gunárodért?
Szép Ilona.
Azt kivánom, biró gazda,
Szép gunáromért:
Minden tollacskájaért
Egy egy aranyat,
Szépen sétáló lábaért
Arany kanalat,
Szépen kiterjedt szárnyaért
Két arany tálat,
Szépen kiáltó torkaért
Arany trombitát.
Biró.
Számtalan sok kivánsága
Szép Ilonának,
Akasztófa azért helye
Biró fiának.
Szép Ilona.
Akasztófa, ollyan legyen,
Mint kinyilt rózsa,
Két karom, két szép karfája
Akasztófája.

376.
Elmegyek én a hegy alá,
Selyemszálat huzni,
Ott látom a biró fiát
Arany buzogánynyal.
Elmegyek én a biróhoz,
Leteszem a panaszt.
Adjon isten, biró gazda!
Fogadj isten, gyöngy viola!
Mi legyen hát a panasza?
Agyon csapták a ludamat,
Szépen szóló, szépen járó
Gangos gunáromat.
Mi legyen annak az ára?
Egyik szárnya hat száz arany,
Másik szárnya hét száz arany,
A bubája nyolcz száz,
Feje lágya tiz száz.

377. A KIRÁLYFI.
Egyszer egy királyfi mit gondol magában!
Betér egy udvarba kocsisi ruhában.
„Jó napot, jó napot! gazdag biró lánya!“
‚Isten hozta magát kocsisi ruhában!
Üljön tehát, üljön erre a tüzhelyre.‘
„Bizony nem ülök én, nem azért jöttem én,
Hanem jöttem azért, jössz-e hozzám vagy sem?“
‚Bizony nem megyek én, gazdag lány vagyok én,
Gazdagnak gazdag kell, szegénynek szegény kell,
Amott a szomszédban kosárkötő lánya.‘
„Jó napot, jó napot, kosárkötő lánya!“
‚Isten hozta magát kocsisi ruhában!
Üljön tehát, üljön erre a karszékre.‘
„Bizony nem ülök én, nem azért jöttem én,
Hanem azért jöttem, jösz-e hozzám vagy sem?“
‚Bizony elmegyek én, szegény lány vagyok én,
Szegénynek szegény kell, gazdagnak gazdag kell.‘
Betér egy udvarba, királyi ruhában,
„Jó napot, jó napot, gazdag biró lyánya!“
‚Isten hozta magát királyi ruhában,
Üljön tehát, üljön erre a divánra.‘
„Bizony nem ülök én, nem azért jöttem én,
Hanem jöttem azért, jössz-e hozzám vagy sem?“
‚Bizony elmegyek én, gazdag lány vagyok én,
Gazdagnak gazdag kell, szegénynek szegény kell!‘
„Nem kellesz már nekem, eb…a k….ja.
Vagyon nekem már is, náladnál szebb, jobb is.“

378. PÁVÁS LEÁNY.
Egy leány a hegyek között,
Csak egyedül pávát őrzött;
Jöttek hozzá jövevények,
Három vándorló legények.
Mondván: szép leányzó, kérünk,
Az erdőre jőj el vélünk,
Ott sétálni barátsággal,
Tisztességes mulatsággal.
Ha veletek utam veszem,
Páváimat hová teszem?
Pávádat hajtsd a forrásra,
Mert azt nem bizhatni másra. –
Midőn értek az erdőbe,
Lehevertek a mezőre.
A szűz elfáradott, ledült,
És mély álomba szenderült.
A legények, mikor látták,
Hogy aludnék, megvizsgálták,
Csókot adtak ajakára,
Szivek vigasztalására.
A szűz felkelvén estvére,
Fülemile énekére,
Látván magát a pusztában,
Sir és igy szól ő magában:
Már most ugyan reá szedtek,
Az erdőbe bevezettek,
Most itt hagytak éjszakára,
Fenevadak prédájára.
Oh nagy isten! ki lakozol,
Ki reánk mennyből vigyázol,
Büntesd őket ostoriddal,
Égből hulló tüzlángiddal.

379. VITÉZ OLÁH GERŐ DALA.
Oh gyönyörű tavaszidő,
Szerencsétlen uj esztendő!
A kit akarsz megujítasz,
Engem pedig szomorítasz. –
Gyerünk alá, jó katonák,
Az alföldre Kecskemétre,
Ott próbáljunk jó szerencsét,
Talán isten jobban adja.
Mennek vala az alföldre,
Oláh Gerő, vitéz legény;
Talál elő egy nagy őzet,
Mindjárt mondja fakó lónak:
Édes lovam, fakó lovam,
Érjük el ama nagy őzet.
A fakó ló csak eléri,
Oláh Gerő csak ellövi.
Mindjárt mondja az urának:
Uram, uram, Oláh Gerő,
Ne kergess én rajtam őzet,
Ha törököt nem fogsz, nem vágsz.
Paripája mind addig fut,
A mig ura oda nem jut,
Habos tajték róla szakad,
Elesvén, egy árkon akad.
Vigy ki innen, jó lovacskám,
Szépen nevelt jó maczkócskám,
Elhidd, bizony meghizlallak,
Őz után már nem nyargallak.
Mondom, rajtam bátor szivvel
Pogányt vághatsz erős kézzel,
De te két élü tőröddel
Őzet üztél fegyvereddel.
Hozz ki még egyszer, jó lovam,
Meglátd, törökre lesz utam.
Bor, pecsenye lesz abrakod,
Nem leszen többé panaszod.
Hordozd bátran bús szivemet,
Keresd fel régi kedvemet,
Hidd el, majd a pogány oszol,
Oláh Gerő a hol harczol.
Ülj fel hát, ne félj töröktől,
Én is hizom pogány vértől,
Terjeszd tovább is hiredet,
Keményitsd meg személyedet.

380.
Megöltek egy legényt,
Hatvan forintjáért,
A Tiszába bevetették
A nyerges lováért.
Tisza be nem vette,
Partjára vetette,
Arra ment egy hajóslegény,
Hajójába tette.
Oda ment az anyja,
Költi, de nem hallja,
Szép fekete göndör haja
Vállára van hajtva.
Oda ment az apja,
Költi, de nem hallja,
Sárga sarkantyus csizmája
Lábára van fagyva.
Oda ment rózsája,
Költi, de nem hallja:
Kelj fel, kelj fel, édes babám,
Borulj a nyakamba.
Borulj a nyakamba,
Hadd vigyelek haza;
Harmad napig, negyed napig
Nyugodj a házamba.

381. SZÜCS MARCSA.
Estve van, estve van, hétre jár az óra,
Minden eladó lány készül a fonóba,
Szegény Szücs Marcsa is oda indult volna,
Ha az ég felette be nem borult volna.
Beborult már az ég, be is estvéledett,
A szegény Szücs Marcsa el is keseredett,
Elment a fonóba, leült a lóczára,
Kihivja egy legény csak egy minutára.
Jertek, lányok, jertek, rajtam segítsetek,
Jaj soha nem jövök fonóba veletek.
Elmentek, felfogták, letették a földre,
Pirosra festette földet is a vére.
Kérdi a gazdasszony, vajjon ki lánya e?
Béugrik egy legény, biz az én rózsám e.
Lányok, lányok, lányok, rólam tanuljatok,
Hogy irígy legénynyel ne barátkozzatok;
Mert ha barátkoztok, ugy lészen sorsotok,
Piros véretekkel kell meglakolnotok.

382. GYURI BANDIRÓL.
Esik eső szép csendesen csepereg,
Gyuri Bandi bitófánál kesereg,
Túl Szegeden most faragják azt a fát,
Kire Gyuri Bandit majd felakasztják.
Nem is csinált Gyuri Bandi egyebet,
Összefonta zsebkendőjét kötélnek,
Ugy hurkolta felesége nyakára,
Annál fogva huzta fel egy nagy fára.
Mosd ki rózsám, ingem, gatyám fejérre,
Ugy megyek el főkapitány elébe.
Gyuri Bandi felnyergeli a lovát,
Estére ugy látogatja rózsáját.
Jaj istenem, édes anyám, vétettem,
Feleségem szeretőmért megöltem.
Gyuri Bandi külső csárdán bort iszik,
Kása Zsófi bundájában nyugoszik.
Megkötözik Gyuri Bandit kötéllel,
Ugy kisérik szolgabiró elébe,
Felakasztják Gyuri Bandit egy fára,
Csak ugy fityeg mostan önnön magába.
Nem gondolta Gyuri Bandi magába,
Hogy a szél az akasztófán lógázza.
Kása Zsófi csak magában siratja,
Hogy Bandiját a szél ekkép lógázza.

383. BARNA PÉTER SZOMORÚ NÓTÁJA.
Jó ló volt a fakó, jó ló is ellette,
Áldja meg az isten, a ki fölnevelte. –
Fujd el, szellő, fujd el, hosszu utnak porát,
Ne lelje vármegye fakó lovam nyomát.
Nem fujta el szellő hosszu utnak porát,
Meglelte vármegye fakó lovam nyomát.
Szegény Barna Péter, be sok lovat lopott,
Románné két lánya abból ruházkodott.
Veszett volna retek fekete földében,
Románné két lánya az anyja méhében.
A pusztai csárda nem borulna gyászba,
Szegény Barna Péter nem esne rabságba,
De vármegye háza nem nyilik hiába,
Szegény Barna Pétert viszik udvarába.
A tarcsai pusztán van egy két águ fa,
Az lesz Barna Péter nyugodalmas háza.
Nyiljatok meg egek! rejtsetek el engem,
Mert a fekete föld nem veszen be engem.
Kár volna még nekem a fán megszáradni,
Lobogós gyolcs gatyám szélnek bocsátani.
Szép sarkantyus csizmám szélnek összeverni,
Fekete két szemem hollónak kivájni.
Nálunk a halottnak hármat harangoznak,
De Barna Péternek egyet sem kondítnak.
Szegény Barna Péter! Szent János napjára,
Kisérik halálra tarcsai határba. –
Nem jó föld ez pajtás, nem jó itten lakni,
Mert a szegény legényt meg szokták itt fogni.
Szegény Barna Péter gyolcs inge, gatyája,
Vérrel virágozik a testi ruhája.

384. CZIFRA JANCSIRÓL.
Búra termett idő, ködnevelő szellő,
Megemésztett engem ez az egy esztendő. –
Czo fel! fakó lovam, Czifra Jancsi lova,
Messze van Imola, nem érünk ma oda.
Mikor Czifra Jancsi a lovát nyergelte,
Akkor Járdán Julcsa a bokrétát kötte.
Mikor Czifra Jancsi a lovát ugratta,
Akkor Járdán Julcsa a kapuban várta;
Várta rátottára, mézes pálinkára,
Egyél, igyál Jancsi világ boszujára.
(Több nincs).

385.
Virágokbul lesz a koszorú,
Porcsalmai Palkó szomorú.
Porcsalmai Palkó, mit csinálsz?
Vad erdőben ugyan miért jársz?
Vad erdőben járok éjtszaka,
Ide kerget szivem fájdalma.
Vad erdőben járok egyedül,
Rajtam az isten sem könyörül.
Házam volt, elégett, azt bánom;
Szőlőm volt, elpusztult, sajnálom;
Lovam volt, ellopták, az is tör;
Rózsám volt, elvitték, ez megöl.
Haj te tatár, átok lelkeden!
Forgó szél tekerjen nyergeden,
Száradjon el gégéd torkodban,
Ördög tánczoltasson pokolban.
Talán most csókolod rózsámat,
Hogy kigyó marná meg a szádat.
Boszorkány tépné el szivedet,
Sárkány csikorgatná lelkedet.
Hej mióta rózsám elveszett,
Kinban töltöm csak az életet;
Vad erdőben járok egyedül,
Rajtam az isten sem könyürül.

386.
Fehér László lovat lopott,
A fekete halom alatt;
Minden nyereg-szerszámostul,
Csikós fékkel, kantárostul.
Utána ment Göncz városa
Őtet fogni, hogy meglássa,
Egész vidék, faluibul,
És csakugyan hadnagyostul.
Isten jó nap! hadnagy uram!
Fogadj isten, édes fiam!
Kinek hivnak, édes fiam?
Majd megmondom, hadnagy uram.
Van-e neked atyád, anyád?
Igazán szólj és meg ne bánd.
Nincsen nekem atyám, anyám,
Csak van nekem egy szép hugám.
Az én hugom fehér Anna,
Az lovamnak fehér lába.
Nem kérdem én a lovadat,
Sem a te kedves húgodat;
Hanem kérdem a nevedet;
Különben rosz lesz te veled.
Fogjátok meg a hunczutot,
Az akasztófára valót.
Fehér László az én nevem;
Megmondani mindig merem,
Hogy engemet annak hivnak,
Oh utánam nagyon vannak.
Vigyétek le a tömlöczbe,
Annak is a mélységébe.
Kezét lábát vasra verve,
Kivallatok mindent vele.
Fehér Anna hogy megtudta,
Hogy a bátyja fogva volna:
Fogd be, kocsis, a lovakat,
Tégy mellém sok aranyokat.
Isten jó nap, hadnagy uram!
Fogadj isten, gyöngy madaram.
Miért jöttél, szép aranyom?
Az bátyámért, hadnagy uram.
Ha a bátyámat kiadná,
Az isten is megáldaná.
Kiadom én a bátyádat,
Ha egy éjjel veled hálok.
Nem szól arra Fehér Anna,
Csak elmegy a folyosóra.
Folyosórul az rostélyra,
Hogy akadna az bátyjára.
Isten jó nap! édes bátyám!
Fogadj isten, édes hugám!
Én most tégedet kiváltlak,
Hadnagy urral vele hálok.
Ne hálj vele, az hunczuttal,
Az akasztani valóval.
Szüzeségedet elveszi,
Bátyádnak fejét veteti.
Nem szól arra Fehér Anna,
Csak elmegy a folyosóra,
Folyosórul palotába,
Lefekszik a nyoszolyába.
Aluszol-e, Fehér Anna,
Kincsem adta, szép Diána?
Nem aluszom, nem nyughatom,
Mert a sok lánczzörgést hallom.
Csak aludjál, édes kincsem,
Te vagy rubinom, mindenem.
Szép a képed, a termeted,
Érted adom mindenemet.
A béresek fáért járnak,
Azok nagy lármával vannak.
Aluszol-e, Fehér Anna?
Kipiroslott kisded alma.
Nem aluszom, nem nyughatom,
A sok puskalövést hallom.
Csak aludjál, csak nyugodjál,
Csak engemet szivedbe zárj.
Aluszol-e, Fehér Anna,
Oh te kincsem, szép Diána?
Nem aluszom, nem nyughatom,
Mert a sok kardzörgést hallom.
Csak aludjál, csak nyugodjál,
A bátyádnak vége van már. –
Hadnagy uram, hadnagy uram!
Átkozott légy, hadnagy uram!
Viz előtted megáradjon,
Sár utánad felfakadjon.
Lovad lába megbotoljon,
Földre téged agyon nyomjon.
Mosdó vized vérré váljon,
Kendő ruhád meggyuladjon,
Az kenyered kővé váljon,
Az ég téged meg se áldjon.
* * *
Ezen verseket csinálta,
Fehér László két barátja,
Itt lóg egyik jobb kéz felől.
Másik pedig a bal felől.
Középett a Fehér Laczi,
Szeretője volt szép Manczi.

387.
Egyszer szombat este végig mék az utczán,
Amott galambomnál eloltják a gyertyát.
Zörgetek az ajtón, senki ki nem nyitja,
Ha te ki nem nyitod, kinyitja a Panna.
Bemék a kis házba, ledőlök ágyára,
Szűrömet, kalapom vetem a ládára.
Lehajtom fejemet karton vánkosára,
Csordulnak könyeim fehér karjaira.
Egyszer éjfél táján kivezetnek engem,
A biró házánál vasra vernek engem.
Oda jön galambom, sirva keres engem,
Ne sirass galambom, lám itt kell engednem.
Se meg ne halj érttem, se el ne jőj vélem,
Sem piros véreddel földet ne fess értem.

388.
Fölmegyek a hegyre,
Lenézek a völgybe,
Ott látom galambom
A kovácsműhelybe.
Lovat akar venni,
Hadba akar menni,
Tudtomra sem adja,
Hogy el akar hagyni.
Állj előmbe, rózsám,
Hadd bucsúzzam tőled;
Ha el nem bucsúzok,
Bujdossunk el ketten.
Ird fel a nevemet
Kalapod szélire,
Ha fejedbe teszed,
Hadd jussak eszedbe.
Selyem zsinórt vettem,
Kösd a lóringodra,
Ha beérsz Budára,
Megemlegetsz róla.

389.
Egy vén paraszt egykor feleségül vett
Egy városi csinos lánykát,
De a menyecske egy huszárt szeretett,
S kérte ravaszul urát,
Hogy hozzon egy kocsi szénát,
Szénát, szénát, hogy hozzon egy kocsi szénát.
A vén paraszt dörmögé most magában,
Ugyan mi furja fejed?
Várj, várj, csak elindulok este felé,
S elbúvok a kapu mellett,
Mintha mennék hozni szénát,
Szénát, szénát, mintha mennék hozni szénát.
Im ugrat egy lovag a faluba be,
Öltözve, mint báb, csinosan,
Jelt ád ablakból a kis menyecske,
S ajtót nyit előtte lassan;
Mond: férjem ment hozni szénát,
Szénát, szénát, mond: férjem ment hozni szénát.
Szivéhez szorítja a szép jövevényt,
S ajkára nyom tüzes csókot,
E tréfa leshelyéből sérti a vént,
S betöri a záros ajtót,
Véltétek hogy hozok szénát,
Szénát, szénát, véltétek hogy hozok szénát?
Kiugrik a lovag a nyilt ablakon,
Mint tolvaj, ha más közelít;
Oh férjem, engedj meg, igy szól az asszony,
Ő becsületből vala itt.
Gondoltuk, hogy hozol szénát,
Szénát, szénát, gondoltuk, hogy hozol szénát.
Lánczhordta huszárja! ha mérföldekre
Mennék is én hozni szénát,
Kikérem ám máskor az illy időben
Ezen veszedelmes tréfát.
Az ördög hoz nektek szénát,
Szénát, szénát, az ördög hoz nektek szénát.

390.
Berki, Berki, szegény Berki,
Mért halt meg a szegény Berki?
Azért halt meg szegény Berki,
Mert nem adtak jó bort neki.
Adtak volna jó bort neki,
Jó bort adtak volna neki,
Adtak volna jó bort neki,
Most is élne szegény Berki.
De nem adtak jó bort neki,
Azért halt meg szegény Berki,
Adtak volna jó bort neki,
Most is élne szegény Berki.
Hát ne mondja nekem senki,
Hogy meghalt a szegény Berki,
Azt se mondja nekem senki,
Mért halt meg a szegény Berki.
Azért halt meg szegény Berki,
Mert nem adtak jó bort neki,
Adtak volna jó bort neki,
Most is élne szegény Berki.

391.
Megkérette anyámat
Czifra szabólegény;
Engem is megkéretett
Szegény kapáslegény:
Öröme anyámnak
Czifra szabólegény,
Siralom én nekem
Szegény kapáslegény.
Nagy lakzit csap anyámnak
Czifra szabólegény;
Engem csendesen elvisz,
Szegény kapáslegény;
Öröme anyámnak sat.
Szép ruhát varr anyámnak
Czifra szabólegény,
Nekem vesz rása szoknyát
Szegény kapáslegény;
Öröme anyámnak sat.
Magas ágyban hál anyám,
S czifra szabólegény;
Engem szalmásba fektet
Szegény kapáslegény;
Öröme anyámnak sat.
Bottal költi anyámat
Czifra szabólegény;
Engem galambcsókjával
Szegény kapáslegény;
Örömem én nekem
Szegény kapáslegény;
Siralom anyámnak
Czifra szabólegény.

392.
Bakonyi Jutka, hol valál?
„Pápa városában,
Kukoriczát daráltam
A grófnak malmában;
Bezzeg az ám a malom,
Ehhez képest mind álom,
Nincs mása Bakonyban.“
Bakonyi Jutka, szépek-e
Pápán az uj tornyok?
„Az ország tornyainak
Azok ám az anyjok.
Vetekednek felhőkkel,
A csillagos egekkel,
Arany a fedelök.“
Bakonyi Jutka! még azt is:
A templom mint tetszik?
„Oldalai szült márvány,
A boltját most festik;
Bár csak abba mehetnék,
Férjhez ott esküdhetnék,
Be szerencsés lennék!“
Bakonyi Jutka! van-e még
Pápán sárga répa?
„A piaczon átmenvén
Láttam, de nem szép a;
Azért nem is kérdeztem,
Mert soha nem kedveltem;
Mit csúfol kend véle?“
Bakonyi Jutka! mondjadsza,
Épül-e a város?
„Mondhatom azt, nincs ottan
Már egy ház is káros;
Merő cserépfödelek,
Oldalai jó kövek,
Czifrább ám most Pápa!“
Bakonyi Jutka! jövel hát,
Lakjunk mi is Pápán!
„Ha elvesz kend, nem bánom,
Sem anyám sem apám.“
Fogjunk kezet ízibe,
Menjünk pap eleibe;
„Félek ám én kendtül!“

393.
Szapora Margit, hol voltál?
Budán a tornyok közt.
Ott vala vélem az öcsém,
Szőtt a sok selyem közt.
Tétova járánk ide is,
Tétova nézénk oda is,
Bámula szemünk, szánk.
Szapora Margit, szépek-e
A budai csárdák?
Fogd meg az orrod! paloták
Vannak ott, nem csárdák.
Mindenik olly nagy, mint a vár,
Több vár ollyan volna bár,
Torony ott minden ház.
Szapora Margit, szépek-e,
Ott a kontyok, párták?
Bódul a Buda, nincs ott konty,
A pártát elhányták.
Taréjos ottan minden búb,
Beléje férne egész zsúp,
Sátor ott minden konty.
Szapora Margit, van-e táncz?
Dudaszót hallál-e?
Éjjeli nappali ott a táncz,
Azt kérdd, ha eláll-e?
A duda volt-e de bőgött,
Furulya volt-e? de fütyölt,
Szüntelen a rip rop.
Szapora Margit, üstököt
Nyom-e ott a csákó?
Hátul az üstök, és csak egy,
Hosszu, mint a kákó.
Kalapok alatt lisztes zsák,
Hajokat boltbul hordatják,
Magokét eladják.
Szapora Margit, olcsó-e
Ott a bor vagy drága?
A hol a czégér ollyan sok,
Nem lehett ott drága.
Minden könyves piros ott,
Minden kardos tántorog,
Kurjongat minden ház.

394.
Amott megyen egy kis lány,
Selyemczipő a lábán,
Utána egy kapitány,
Daru szőrü paripán.
Mondd meg nekem, te kis lány,
Szeretsz-e még igazán;
Ha nem szeretsz igazán:
Ne járass magad után.
Szeretlek én igazán,
Járatlak magam után;
Ha nem szeretsz, hadd abba,
Nem varrtak a nyakadba.

395.
Három legény áll az utczán,
Három legény áll az utczán;
Gondolkodnak ők magukba,
Hová mennek mulatságba.
Már az egyik kigondolta:
Menyecskéhez, az ablakra.
Beszólottak hajdu módra;
Itthon vagyon-e a gazda?
Ott maradnak virradóra.
Nincsen itthon most a gazda,
Elment ő ma hosszú utra,
Maradhattok virradóra.

396.
Háromféle szeretőm volt,
Lutheránus, pápista, tót,
De megmondtam ő kemeknek,
Hozzám többet ne jőjenek.
De az egyik föl sem vette,
Csak sarkantyuját pengette.
A gazdasszony meghallotta,
A gazdát is felhajtotta.
Kelj fel, kelj fel, te jó gazda,
Valaki jár a házadba.
Mig a gazda gyertyát gyujtott,
Addig a legény elugrott.
Megszorítá jobb kezemet,
Adjon isten jobb szerelmet;
Jól megnézd a személyemet,
Mert soha nem látsz engemet.

397.
Van Pozsonyban három sárga paripa,
Van is annak egy szép barna kocsisa,
Még pénteken jó bort ivott hitelben,
Már szombaton ki volt terítve szépen.
Huzd meg babám, azt a hármas harangot,
Hogy sirjanak a berencsi leányok.
Meghúztam már azt a hármas harangot,
Sirhatnak már a berencsi leányok.

398.
Kinek varrod rózsám, azt az inget?
Neked varrom; katonának visznek.
Ha meglőnek, jó lesz a sebedre,
Vagy ha meghalsz, hideg tetemedre.
Kiáll édes anyám, kapujában,
Látja kedves fiát indulóban.
Ne sirj édes anyám, a kapudba,
Se te édes rózsám, a szobádba.
Az én bucsúzásom nem lesz hosszú,
Csak egy szóbul álló, de szomorú.
S hagylak az istenre, szép galambom,
Gyönyörűn zöldellő virágszálam.

399.
Három árva sirdogálva
Áll a temető árkába;
Kelj fel, kelj fel, édes anyám,
Lerongyollott az én ruhám.
Nem kelek fel, édes fiam,
Lelankadt már az én inam.
Van ti néktek most anyátok,
Van az úrnak gondja rátok.

400. A FALOPÓ.
Minapában hogy kimentem
Az erdőre fát vágni,
Elfáradva ledűltem én
Az árnyékba fekünni.
Alig kezdtem szenderedni,
Hát egy hunczut kerülő
Jól rám vágott, kelj fel, ugymond,
Te, álomba merülő!
Hát te megint, te rosz ember,
Ide jöttél fát lopni?
Megállj, hunczut! oda viszlek,
Hol fog állad felkopni.
Gyere velem az udvarba,
Vedd fel a fát hátadra,
Mert ha nem jösz, majd kötelet
Hurkolok a nyakadra.
Oh, nagyságos kerülő ur!
Csak most egyszer engedjen,
Ha még másszor engem itt ér,
Árestomba rekeszszen.
Ámbár szegény legény vagyok,
Senki semmit nem tud rám,
Geczi pajtásomon kivül,
De ő ki nem mondja rám.
Ha mondani akarná is,
Csak nem mondja magára:
Mert ő maga hítt engemet
Lopni el a vásárra.
Ott sem loptam csak tiz gombot,
Esküszöm a hátfámra,
Ki nem hiszi: most is itt van,
Tekintsen bár ruhámra.
Nem vagyok én ollyan ember,
Mint valaki… gondolja,
Az apámnak mindennemü
Teteme azt mutatja.
De nem használt a beszédem,
Engemet ugy behajtott,
Mint bikát a tilalmasbul,
S váltságom lett harmincz bot.

401.
Hallottad-e hirét
Székes-Fehérvárnak?
Nem hallottam hirét,
Nem is tudom nevét.
Salutát izentem
A Lekner Antalnak,
Hogy irjon levelet,
A Gábor Évának.
Nem irhatok néki,
Mert nem is irhatok,
Most fekszem betegen,
Halálos ágyamban.
Vártam vacsorára,
Egy pár pogácsára,
Egy arany gyürűre,
Selyem kezkenőre.
Elvagyon készitve
A láda fiában;
Nem is került kézbe,
Mód kézhez adásra.
Lekner Antal ágya,
Majorána fája,
A főtül valója,
Rozmaring bimbója.
Bár ne csikorogna,
Bár csak fenyő volna,
Hogy a Lekner Antal
Könnyebben nyughatna.

402.
Peringer kertjében,
Liliom mellette,
Ki volt a kertésze,
A ki azt ültette?
A ki azt ültette,
Miska volt a neve,
Szép piros hajnalban,
Szépen öntözgette.
Fölkelt már a csillag,
Az ivó kut felé
Ballag a kis Miska
A Liszkája felé.
Talán meg is virad
A mig oda ballag;
Gyönge szerelmének
Hamar vége szakad.
Miska volt a neve,
A ki azt ültette,
Szép piros hajnalban
Szépen öntözgette.

403.
Meghalok, meghalok,
Még beteg sem vagyok;
A pesti temetőn
Nyugodni akarok.
Csináltatsz-e nekem
Diófa koporsót?
Bizony csináltatok
Márványkő koporsót.
Hát behúzatod-e
Fekete fátyollal?
Bizony behuzatom
Fekete bársonynyal.
Kivereted-e majd
Szép sárga szögekkel?
Bizony kiveretem
Tiszta arany szöggel.
Eltemetsz-e engem
Temető szélébe?
Bizony eltemetlek
Virágos kis kertbe.

404.
Az alföldön halászlegény vagyok én,
Tisza partján kis kunyhóban lakom én.
Jőj be hozzám szelid lányka, pihenni,
Öreg anyám majd gondodat viseli.
Sötét felhők tornyosulnak az égen,
Hull a zápor a tiszai térségen.
Barna kis lány, selyem kendőd megázik,
Gyönge vállad, hószin nyakad megfázik. –
Szétoszlanak már a sürű fellegek,
Isten hozzád, kedves legény, én megyek.
Élj boldogul, a jó isten áldjon meg,
Ollykor ollykor rólam is emlékezz meg.


TIZENEGYEDIK KÖNYV.


JÁTÉK ÉS GYERMEKDALOK.

405.
(Egy fiu és leány kezöket összefogva s jól feltartva kiállanak;
s ezek kapusok. A többiek hosszu sorba fogózva jőnek,
amazok feltartott keze, mint kapu, alatt átbuvandók.
A sor vezére igy köszön):
|Vezér.
Kakas! isten jó napot!
|Kapus.
Récze, rucza fogadja.
Hát ki népei vagytok?
|Vezér.
Lengyel László jó királyé.
|Kapus.
Az is nékünk ellenségünk.
|Vezér.
Miről való ellenségtek?
|Kapus.
Minapában itt jártatok,
Hidunk lábát lerontátok,
Fel sem ácsolátok.
|Vezér.
Ácsok vagyunk, ácsmesterek,
Fenyőfábul kifaragjuk,
Ingyen aranyozzuk.
|Kapus.
Hát hol kapjátok az ingyen aranyat?
|Vezér.
Fel-felfutunk Boldogasszonyfalvára.
Kérve kérjük, adva adják,
Tekenővel mérik.

406.
Vándor.
Jőjetek révészek, jőjetek át!
Révészek.
Nem megyünk, nem megyünk!
Mert mérges a szél,