Népdalok és mondák (1. kötet); Magyar népköltési gyüjtemény - 07

Mosd ki, rózsám, legyen tiszta,
Ajtód előtt foly a Tisza.

260.
Ugy ég a tüz, ha lobog,
Ugy élek én, ha lopok,
Ha nem lopok, cserélek,
Még sem igazán élek.
Ugy ég a tüz, ha lobog,
Ugy élek én, ha lopok.
Nem vagyok én szent lélek,
Hogy én igazán éljek.

261.
Pej paripám patkószege de fényes,
Madarasi csárdás lánya, de kényes,
Bodor haját illegeti vállára,
Száz talléros kendőt tesz a nyakára.
Madarasi csárda előtt van egy fa,
Elrugtassunk kedves pajtás, mink oda;
Ott mulassunk a szép lánynyal kedvünkre,
Felvidítja ő a mi bús szivünket.
Felnyergelem paripámat ízibe,
S berugtatok a gulya közepébe.
Kiszakasztok tizenhárom darabot,
Kocsmárosok, ti is gazdagodjatok.
Paksust kérnek személyemtől, de hamar;
Elmultam én harmincz esztendős immár;
Nem félek én ez életben senkitől,
Leesküszöm a főbirót helyéből.

262.
Pej paripám patkószege de fényes,
Kocsmárosnénk szőke lánya de kényes,
Száz talléros arany függő fülében,
Száz forintos selyem kendő kezében.
Elunta már pej lovam a koplalást,
Harmad napig nem evett egy harapást,
Van már széna, van már abrak, ehetsz már,
Engemet szép szeretőmhöz vihetsz már.
Felülök a sárga lovam nyergébe,
Beballagok a kovács műhelyébe,
Mig a kovács pej lovamat patkólja,
Kis angyalom két orczámat csókolja.

263.
Ó bort iszom, fenyőfával tüzelek,
Pej paripám az álláson enyeleg.
Pej paripám patkószege de fényes,
Szomszédomban egy szép leány de kényes.
Hat forintos selyem kendő nyakába,
Elől vagyon hunczutkája levágva.
Az a legény, ki a haját neveli,
Bársonyos kalapja alá felteszi.

264.
Nagy a világ, végtől végig bujdosom,
De babámat felejteni nem tudom.
Megállj, fakóm, bundámat leterítem,
Megálmodom, látom-e még kedvesem.

265.
Kiforditom, beforditom,
Mégis bunda a bunda.
Hej bunda a bunda,
Juhászbunda a bunda,
Mégis bunda a bunda.
Leterítem a bundámat,
Mégis bunda a bunda, stb.
Ha megázik is a bunda,
Mégis bunda a bunda, stb.
Ha rongyos is a bunda,
Mégis bunda a bunda.
Hej bunda a bunda,
Juhászbunda a bunda,
Mégis bunda a bunda.

266.
Itthon van-e a kanász,
Vagy a felesége?
Nem kell nékem a kanász,
Csak a felesége.
Tüzre teszem a kanászt,
Melegszem is nála,
Ha megunom magamat,
Pipát gyujtok nála.
Elszalada egy disznó,
Kilencz malaczával,
Utána ment a kanász,
Üres tarisznyával.
Hücs ki, disznó, a buzából,
Ne edd meg a buzát;
Mert a buza derága,
Száz forint az ára.

267.
Mikor, szürét nyakába
Vetve, csapat disznóját
Terelgeti Marczi,
Huss után! Siska te!
Csak azt emlegeti.
Dudája is kezében van,
Tilinkóját veri,
Iszik reá jó bort.
Huss után! Siska te!
Megint azt pengeti.
Megint reá rivalkodik:
Huss után! Siska te!
Galambom is nem tom hogyan
Van, jaj szegény!
Huss után, Siska te!
Mikor lenyugszik a nap,
Igy készti disznóját,
Teregeti nyáját:
Huss után! Siska te!
Barna galambom felé.

268.
Debreczeni kerek erdő,
Lakik abban szarvas kettő.
Debreczeni gulyáslegényt
Kilelte a hideg, szegényt.
Nem őrzöm én már gulyádat,
Sem a czifra marháidat,
Itasd meg, barna galambom,
Ne szomjazzon az én barmom.
Kettős falu az én hazám,
Abban lakik az én anyám,
De sok leány feleségem,
Egyhez sincsen reménységem.
Zsiros az én ingem ujja,
Nincs galambom, ki szapulja,
Zsiros ing és gatya rajtam,
Ki a mennykő kapna rajtam!

269.
Én vagyok a petri gulyás,
Én őrzöm a petri gulyát.
A bojtárom vizen, sáron,
Magam a paplanos ágyon.
A csikósnak jól van dolga,
Egyik lórul a másikra,
De a juhász, mint a kutya,
Egyik dombrul a másikra.

270.
Nem bánom, hogy paraszttá születtem,
Csak azért hogy gulyássá lehettem.
Eb cserélne cserép palotával,
Vagy életet közvényes nagyurral.
Kis királyság az én állapotom,
Igazgató törvény bunkós botom.
Országom az egész baromjárás,
Nagy potentát egy révbeli gulyás.
Hat bojtárnak vagyok fejedelme,
Igy tisztelnek: gazd uram, ő kelme.
Gulya keríti be cserényemet,
Hat komondor estrázsál engemet.
Magamban is helyén van a lélek,
Sem zsiványtul sem vadtul nem félek.
Ha szegény is, de magamé vagyok;
Szolgálatba szabadságért állok.
Mikor jobbágy kaszál, gyüjt, azt mondom,
Urdolgára nincsen semmi gondom.
Feles fűvel vagy arató részszel
Nem gondolok, könnyebb élni készszel.
Van ég alatt lakni bátorságom,
Városinál nagyobb szabadságom.
Mást nem bántok, engem se bántson más.
Hajh! be boldog egy révbeli gulyás!
Nem veszek rám posztó köpönyeget,
Az és ellen ha zápor fenyeget.
Kiforditom a bundámat szőrrel,
Vagy készűlök a galléros szürrel.
Ha látom a förgeteg idejét,
Begyűröm a süvegem tetejét.
Csak ugy nézem az időt alóla,
Még a jég is visszapattog róla.
Becsülöm én pásztori gunyámat,
Nem cserélem szürömet, bundámat
Tekintetes ur décz bundájával,
Sem plebánus reverendájával.
Gazdagságra nincs semmi szükségem,
Van egészség, ahoz eleségem.
Hord a gazda jó heti kenyeret,
Főzeléket, szalonnát, eleget.
Nem kell, nincs is sok drága pogyászom,
Vetett ágyra kis székről nem mászom.
Édes anyám szoktatott padkára,
Nem is vágyok soha vetett ágyra.
Még azt mondják, nincs asztalom, székem,
Bárónak sincs annyi, mint én nékem.
Enyim minden halom, s álló partja,
Eszem iszom, mikor kedvem tartja.
Ha tarisznyám vetem a vállamra,
Velem jár, kel az éléskamara,
Bogrács, veder, szolga, fa, vaskanál,
Mindenem van; mi is kell több annál?
Azért élek jól, mint hal a vizben,
Vendégség van mindennap négy izben.
Még sem szerzek gyomorgörcsöt véle,
Mert a trakta mindig csak egyféle.
Hajnal előtt kitörlöm a csipát,
Fohászkodás után gyujtok pipát.
Szemlélődöm gulya közt sétálva,
Nincs-e hiba, nincs-e megdézmálva.
Ha látom hogy nincsen semmi hibám,
Alám gyüröm bőrszéknek a bundám.
Kenyeremből karéjt kanyarítok,
Rá fanyársrul szalonnát pirítok.
Délben, ha kész bográcsos ebédem,
Körűlülik vélem a cselédem.
Ugy jól lakom forditott kásával,
Mint egy goróf husz harmincz táljával.
Ebéd után ha rám jön az álom,
Gyepen vetett ágyamat találom;
Jobban nyugszom bokrok árnyékában,
Mint beteg ur fűszeres ágyában.
Hevertemből ha kelek frissülve,
Elballagok danolva, fütyülve.
Gulyámat sétálva legeltetem,
Az itató felé terjengetem.
Vizmeréssel mozgatom testemet,
Megujitja vizmerés éhemet.
Majd tarhonyát eszem vacsorára,
Osztán gyujtok tüz mellett pipára.
De azért hogy illy együgyün élek,
Szép szint, erőt pappal sem cserélek.
A melly uram nem hiszi, tisztelem,
Tessék gyepen megbirkozni velem.
Bár szegődjék más ennél jobb bérre,
Bábolnára vagy Mezőhegyesre,
Mi megélünk révbeli pusztában,
Erdős János ur szolgálatában.
Mert annak ad isten, a kit szeret,
Illy jó gazdát, illyen jó kenyeret.
Házamban is ez az utolsó sor,
Haj, be boldog egy révbeli pásztor!

271.
Lóra csikós, lóra! elszaladt a ménes,
Csak egyedül maradt a pányván a nyerges.
Nem tehetek róla, mert meg vagyok fogva,
Ott az öreg bojtár, adjon számot róla.
A tömlöcz feneke az én vetett ágyam,
Annak két oldala az én hálótársam.
A tömlöcz teteje takaródzó párnám,
Kigyók, békák szeme világitó gyertyám.
Nyujtsd be rózsám, nyujtsd be, fehér kezkenődet,
Hadd törülgessem le sürű könyeimet.

272.
Hej lóra, csikós, lóra!
Be van a ló hajtva,
A biró udvarán,
Ihaja!
Szól a csengő rajta,
Igaz a.
Hej hadd szóljék, hadd szóljék,
Zsebembe a tallér;
Én voltam Gemeren,
Ihaja!
A hires gavallér,
Igaz a.
Hej ismerem a hangját,
Volt is a kezembe,
Tugári vásáron,
Ihaja!
Fizettem meg érte,
Igaz a.

273.
Vajjon ki kiabál
Ama zöld erdőbe?
Talán a galambom
Lovát hajtották be.
Ej hadd hajtsák, hadd hajtsák,
Hadd fizessen érte,
Mert a piros hajnal
Tilalomban érte.

274.
Ha csak egy lovad van,
Ne tarts annak szolgát,
Ha szép szeretőd van,
Viseld annak gondját.
Nem ér az a béres
Három pipa dohányt,
Ki minden hajnalban,
Ihajnár!
Keresi az ökrét,
Igaz a.
Nem ér az a kocsis
Három veres hagymát,
Ki minden hajnalban,
Ihajnár!
Keresi a lovát,
Igaz a.
Nem ér az a leány
Három piros almát,
Ki a legény mellett,
Ihajnár!
Összehuzza magát,
Igaz a.

275.
Most jöttem én Károlybul,
Károly nevü városbul.
Szilaj csikót hajtottam,
Babám, be elfáradtam.
Vesd meg, rózsám, az ágyat,
Gyönge testem elfáradt.
Teríts alám lepedőt,
Párnát is tégy vagy kettőt.
Terítek is, teszek is
Selyem párnát, hatot is,
Melléd fekszem magam is,
Ha szeretsz is, ha nem is.

276.
Hej pajtás, be nevetem
A világ bolondságát,
Nem adnám érette,
Erzsi majorságát.
Egy darab kenyeremet,
Egy darab szalonnámat
Ha megeszem, félre
Vágom a kucsmámat.
Majd délben, ha jól lakik
A nyájam, haza megyek,
Egy két dézsa tejet
A rózsámnak fejek.
A gondok nem hervasztják
Mosolygó két orczámat,
Fütyörészve szivom
Kis kurta pipámat.
Nincs gondom patikára,
Hej! inkább Zsuzsikára,
Turót, vajat nyomó,
Friss gazdasszonykára.
Árnyékkal kedveskedik,
Minden cser, bükfa, gyertyán,
Maga a természet
Kanapét rak alám.
Hej! ez a mi templomunk,
Hej pajtás a természet,
Ennek pompás fala
Napkelet, enyészet.
Nincs ollyan gyönyörűség,
Hej heted hét országon,
Mint mi nekünk cseveg
A nagy bükfaágon.
Egy szóval paradicsom,
Hej a pásztor tanyája,
Mert ehez el nem hat
A világ lármája.
Jer pajtás, köszöntsük meg,
Hej ama dicső papot,
A ki káplánaul
Tartja a nagy napot.

277.
Magamban nevetem
Az egész világot,
Nála jobb szeretem
A magánosságot.
Vigan eszem, iszom,
Mert nincs semmi pöröm,
Éjjel jól aluszom,
Reggelre vár öröm.
Minden pásztortársam
A legjobb emberem,
Örömest felosztom
Véle a kenyerem.
Nincs olly szép éneklés
Heted hét országban,
Mint a rigók tesznek
Mátra oldalában.
Tolvajok, gyilkosok
Nem férnek itt hozzánk,
Ha csak a farkasok
Nem ütnek mi reánk.
Majd délre jól lakik
Nyájam, s haza megyek,
Egy két dézsa tejet,
Kedvesemnek fejek.
Kihajtok délután,
S vigan furulyázok;
Gyapjas nyájam után
Jó kedvvel sétálok.
Árnyékkal kinálgat
Minden hárs engemet;
A puha pázsiton
Nyugtatom testemet.
Csak az az én rózsám,
A kurta szoknyában,
Benne lakik szivem,
Melle hullámjában.
Ollyan vagy te, Pere,
Mint az engedelem,
Piros két orczádon
Játszik a szerelem.
Hol vagy hát, kedvesem!
Nyájam már bezártam,
Nélküled a mezőn
Szivszakadva jártam.

278.
Hej amaz az én rózsám,
Ama hosszu szürben,
Szép asszony jószágát
Őrzi a mezőben.
Hej amaz az én rózsám,
Ama nagy bundában,
Juhokat hajtogat
Ama barázdában.
Hej hajtsd előre rózsám,
Be nehezen várom,
Piros két orczádat
Csókolni akarom.
Mert ollyan vagy te rózsám,
Mint az engedelem,
Piros két orczádon
Játszik a szerelem.
Hej, juhszélre juhász,
Hej két oldalra gulyás!
Ez az én galambom,
Zsiros inges, gatyás,

279.
Ha valaki vigan él,
A juhász épen ugy él.
Az erdőben, a mezőben,
Sétál, pipál, furulyál,
Billeg, ballag, meg-megáll.

280.
Ha gyönyörűségesen
Él valaki illy frissen,
Élek juhász a mezőben,
Legelnek nyájim erdőben.
A hegyek havasiban,
A vizek forrásiban.
Mikor a nap felvirad,
Sugárival felhasad,
Juhaimat kieresztem,
Kivezetem, legeltetem.
Harmatos fűvön járok,
Zöld pázsiton sétálok.
Fülemilék zengését,
Gerliczéknek nyögését
Hallgatom, kik vidámitják
Szivemet is megujitják.
Bolond, a ki restelli,
Hallgatni nem kedvelli.
Ürgelyukba botomat,
Reá teszem bundámat,
Szürömet alám terítem,
Testem reá helyeztetem.
Egyet kettőt aluszom,
És jó izűn megnyugszom.
Kuvasz őrzi testemet,
Nem féltem én lelkemet.
Ha aluszom, reám vigyáz,
A nyáj mellett vadra csatáz.
Oh gyönyörű szép élet!
Kit az isten igy szeret.
Jobb, szeretőm főzése,
Mint urak csemegéje,
Nem cserélnék meg urakkal.
Sem nagy süvegű papokkal.
Asztalát fel nem váltnám,
Azt jobbnak nem tartanám.
Királyok koronáját,
Nem kivánom pálczáját,
Jobb a juhászbotom annál,
Országok birodalmánál.
Már juhaim sétálnak,
Az akolnál ott hálnak.
Az egész nap hévséget
És szörnyű melegséget,
Szenvedek sok árnyékokat,
Hives szeles fuvásokat.
Sétálok dudolgatva,
Vagy sippal sipolgatva.

281.
Amoda egy virág, érzem az illatját,
Szeretem a szagát, de legjobban magát.
Megfújom sipomat a hegy oldalában,
Hallod-e, galambom, vászoli utczában?
Hallom rózsám, hallom, róla nem tehetek,
Gyönge szavaidra oda nem mehetek.

282.
Egy cseppet se siessünk,
Itt a csárda, étessünk.
Csárda mellett a jó forrás,
Itt esik a jó itatás.
Itt a kónyi határon,
Csősz leszek én a nyáron,
Leteritem búndámat,
Veregetem pipámat.
Ki egy pipa dohányt ád,
Nem hajtom be a lovát,
Sem a lovát, sem magát,
Sem a szarvas marháját.

283.
Nem kell nékem köpenyeg,
Nem illet az engemet.
Zsiros bunda kell nékem,
Az melegít fel engem,
Eszem adta.
Ha én juhász lehetnék,
Zsiros bundát vehetnék,
Vennék is rá két csatot,
Egy kisebbet, egy nagyot,
Eszem adta.
Hat lovam van a hámba,
Magam leszek kocsisa,
Ugy megyek a rózsámhoz,
Tudom, hogy vár magához,
Eszem adta.
Nagy gazda volt az apám,
Nagy gazdaság maradt rám;
Hat ökörnek kötele,
Meg egy vasvilla nyele,
Eszem adta.
Hat ökröt hajtottam,
Nagyot sohajtottam,
Csálé csákó, csálé,
Barna rózsám felé,
Eszem adta.


ÖTÖDIK KÖNYV.


GUNYDALOK ÉS ROKON.

284.
Világ haszontalanság,
Nincs benne állandóság,
Uj módit szereti,
Minden azt kedveli.
A régi már nem becses,
Nemmódi nem is kedves.
Ha csak nem jó térdhajtó
A dáma, nem kaczagó,
Ha nem vesztegető,
Vagy ha nem bő költő,
Nem dáma, ha nem koczkás;
Szégyen, ha nem kikapós.
Arany csipkés fejkötő,
Vagy az ezüstös hajtő,
Van módi sokkal szebb,
Sokkal tisztességesb.
– – – – – –
– – – – – –
A mente már nem módi,
Lengyel mente a módi.
A fáin kartonbul,
Ha készül gigánbul,
Nagyobb parádét teszen,
Kedvessége ugy lészen.
Csizma dámát nem illet,
Hegyeseket nem léphet.
Papucsot lábára,
Von lába ujjára,
S pantoflit, férhez mehet,
Gavallérra szert tehet.
Csunya szokott egy szinben
Járni, csak egy köntösben,
Nem illik dámához,
Sem úri rangjához.
Köntöst kell változtatni,
A jót olcsón eladni.
Nagyra vágynak a lányok,
Kivált a kisasszonyok.
Szegénynek nincs becse,
Nincs nálok kelete.
Parádéz már e világ,
Paraszt lány is már rá vágy.
Tiz órakor felkelni
Módi, betegeskedni.
Haját frizérozni,
Magát befesteni.
Nem tudja hogy kelletlen,
Ifjak előtt becstelen.
Most szentűl imádkozni,
Templomot gyakorolni,
Bibliát olvasni,
Szégyen, jót tanulni.
Ha nem kártyás, nem koczkás,
Nincs becse, ha nem hárfás.
Kár hogy az asszonyokat,
Az eladó lányokat,
Vásárra nem hordják,
Kongatni nem hagyják,
Próba-hetet tölteni;
Ugy kéne szegődtetni.
Kárán tanúl az okos,
Addig senki nem gondos,
Mig a lapos guta,
Végső inség sulya,
Meg nem üti erszényét –
Más birja örökségét.

285.
A szörnyü ég alatt szörnyű változások,
Istentelen ezer uj módi szokások.
Az uj módi miatt sok istorozások,
Méltán e világra szállnak sok csapások.
E világ ördöggel vetett szövetséget,
Német francziátul tanult ördögséget.
Magyar is követi a rut kevélységet,
A némettül kapott czifra szegénységet.
Franczia is kevély, mint a papa madár,
A tokos is pajkos, kényes, mint az agár.
Magyar is hasonló lett ezekhez immár;
Kecskeszőr parókát visel, babosan jár.
Ördőg-e, bagoly-e, magyar-e, kicsoda?
Tehénpaczal fején, nem tudni, micsoda.
Tarka, mint a szarka, nem más hanem csoda;
Megszökne, ha látná régi magyar Buda.
Nem tiszta madár az, ki fészkét mocskolja,
Nem fehér hattyú az, kinek tarka tolla.
Nem igaz magyar az, kinek bugyogója,
Frizérezi haját, bajszát borotválja.
Vajha láthatnátok, hajdani magyarok,
Most a magyarokat, istenes jámborok,
Könyet hintenétek, mint sürű záporok;
Ki kankó, ki Jankó, felemás sógorok.
Magyar kalpag helyett tettek fel kaszkétot,
Hosszu mente helyett huztak fel kaputot.
A veres nadrágon cseréltek bugyogót,
Magyar csizma helyett vontak német sarut.
Mégis tartja magát, mint magyar gavallér,
Nem más, hanem csuda maskara, himpellér.
Kár hogy eredeti volt magyar nemes vér,
Iskolába fogja magyar német pallér.
A szép magyar kontyot, elhagyták a válot,
Igaz gyöngyös pártát, ki diszesen állott.
Kardkötőd letenni, fajtalan, nem szánod,
Kis rövid mentécskéd tőled messze hagyod.
Nincs több, egy pendele, bugyogóra vágy már,
Alig van kenyere, mégis kávéra vár.
Czukrot, kávét neki hitelben ad kalmár,
Mégis ritka, a ki bugyogóra nem vár.
A sok módi irja a sok leveleket,
Zálogba hányatja szép örökségeket.
Eladatja velek szép öltözetöket,
Szegényekké teszi hajporos fejöket.
Ezt egyedül köszönd az atyafiságnak,
A némettel kötött ezer sógorságnak.
Ez oka számtalan boldogtalanságnak,
Ez is lesz kárára végre az országnak.

286.
Nincsen e világon semmi állandóság,
Valami látható, minden mulandóság.
Hajad fürtös szála,
Melly rég szépen álla,
Most csudaváz, lárva.
Csinosan felkötött nadrágod mi lelte?
Szabó derekadtól hónodig emelte.
Ollyan vagy benn, pajtás,
Mint gályán a sajkás,
Vagy a ki sánczot ás.
Kordován csizmádnak megnyulott a szára,
Fel is emelkedett véle együtt ára.
Csak most veszem észre,
Hogy nagy kora készre
Jött hozzánk, szélvészre.
Gondolnád, hogy az lesz a szabó kontója,
Vagy a komédiás bilétmutatója.
Azonban egy, kettő,
Öt, tiz, százas betű,
A forint jelentő.
Egy krajczár egyet tesz, de már három kettőt,
A két tiz garasos krajczárt tizenkettőt.
Nem tudom számlálni,
Kivánnék megválni,
Helyébe mást látni.
Szabadíts meg tőle, magyarok istene!
Mert ennek se sulya, se becs nincsen benne.
Máskép is a bankó,[4]
Csak koldusnak való,
Kinek lába nem jó.
[4] Mankó.

287.
Módi jött be a lányoknál,
Kivált a kisasszonyoknál:
Kontyon hordják a hajokat,
Érzik belől a bajokat.
Újjas, mellény nem szükséges,
Egy czicz kendő elégséges.
Ahoz jár most a gavallér,
Kinek nyaka csupa puczér.
Elcsapták a szoknyájokat,
Hordnak már most viganókat,
Hej! gyönyörű szűz virágszál!
Rád jobban illenék a vál.
Kis lábadon piros csizma
Szebb volna, mint czipő rajta.
Magyarul is kevés lány szól:
Jaj! mi lesz már a világból!

288.
Nem vagyok én paraszt ember,
Reám ugy nézzetek;
Familiám s nemzetemre
Bár figyelmezzetek.
Bizonyos apám volt,
Kiről anyám igy szólt,
Hogy a fagyban aratáskor megholt.
Eszem iszom törzsökéből
Származtak eleim,
Ezt mutatják a korcsmákon
Adós leveleim.
Apám akárhol járt,
A vizben nem tett kárt,
Evett, ivott, sok kinálást nem várt.
Ez törzsöknek hogy én vagyok
Egy igaz magzatja,
Bizonyítja eztet torkom
Gyakor szomjusága.
Ihatnám mindenkor,
Reggel és éjfélkor,
Csak kaphassam, mindenkor jó a bor.
Első része czímeremnek
A jó káposztás hús,
Ha szalonna nincsen benne,
A szívem is már bús.
Óh áldott káposzta!
Paradicsom hozta!
Áldott, a ki kolbászszal foldozta.
Másod része czímeremnek
Ama jó bosporos,
Melly ha nem lészen is borsos,
Legalább csak boros.
Mert bor nélkül méreg,
Egye meg a féreg,
Annyit ér, mint ebnek a fakéreg.
Harmadikát czímeremnek
Hijják kaszás lének,
Ezt tartják ám a magyarok
Legjobb ételöknek.
Valaki ezt falja,
Ajakát megnyalja,
Kálvinista, mennyországnak vallja.
Nemeslevél-pecsétemnek
A viaszát tudni
Ha kivánod, nem akarok
Én ebben hazudni:
Ez fordított kása,
Kinek nincsen mása;
Sczithiából vagyon származása.
A borékja levelemnek
Egy katonabéles,
Kövér borjuvesével tölt,
Jó vastag és széles,
Oh drága armális!
Becses uraknál is,
Könnyen lehetsz ezzel generális.

289.
Viczeispán, perczeptor, főnotárius,
Főbiró, viczebiró, komiszárius.
Hát az a sok mennykő esküdt,
Hát az a sok mennykő esküdt,
Arkhivárius!
Exaktor, inspektor, és a tisztartó,
Számtartó, kasznárok és az ispánok.
Hát az a sok kujon hajdu,
Hát az a sok kujon hajdu,
Falusi birák!
Káptalan, esperes és plebánusok,
Káplánok, mesterek és harangozók.
Hát az a sok kámzsás barát,
Hát az a sok kámzsás barát,
És mendikánsok!
Dekánok, tógások, predikátorok,
Doktorok, orvosok, mind huzó-vonók.
Hát az a sok fránya borbély,
Hát az a sok fránya borbély,
Patikárusok!
Kocsmáros és kelner, ugy mészárosok,
Molnárok, birkások és árendások.
Hát az a sok csalárd legény,
Hát az a sok csalárd legény,
És a kalmárok!
Szénával, abrakkal, a sok robottal
Ha nem szolgálsz, hátad verik botokkal.
Hát az a sok fene forspont,
Hát az a sok fene forspont,
És a porczió!?

290.
Gyerünk koma, a korcsmába,
Igyunk falu rovására,
Ne hajtsunk senki szavára,
Vigyázzunk magunk dolgára.
Én vagyok az öreg biró,
Te kegyelmed a kis biró,
Komám uram törvénybiró,
Ő kegyelme tanácsbiró.
Ha mi négyen együtt ülünk,
Ki áll akkor mi ellenünk?
Igazság van mi előttünk,
Büntessük, ki áll ellenünk.
Öreg biró parancsolja,
Bort korcsmáros! mondogálja,
Ródd fel falu rovására,
Vess nagy pecsenyét rostélyra.
Mondogálják ezt mind egyig,
Legyünk itten mind hajnalig,
Bátor világos viradtig,
Holnap után vacsoráig.
Közönségesen azt mondják,
Teli torokkal kiáltják:
Jó bor, jó bor! ingyen adják,
Birság, koma, másra rójják.
A rovásokat olvassuk,
A jegyzéseket lemossuk,
Korcsmárosnak bemutassuk,
A nagy hordót kifurassuk.
Ha az elfogy, mást gondoljunk,
Holnap is mind öszvetartsunk,
A községre törvényt lássunk,
Valakit megbirságoljunk.
Öreg biró gyülést hirdet,
Törvénybiróval fenyeget,
Tanácsbiró is izenget,
Kis biró korsót öblöget.
Seregesen azt kiáltják:
Igazság, koma, a birság.
Falubirák igy találták,
Ezeket megbirságolták.
Öreg biró azt kiáltja:
Lassan, lassan oda hátra!
Nem kell annyi pintes korsó,
Csak egy kilencz itczés flaskó.
Bortul mindnyáján dudolnak,
Seregestül rikongatnak,
Teli torokkal kiáltnak,
Mint a bakok, ugy ugrálnak.
Ki ez éneket szerzette,
Nevét versekbe nem tette,
Irigy nyelvektől féltette,
Jobb, hogy inkább elrejtette.
Ezek pedig mind igazak,
A mik itten irva vannak,
Én ezt köztök megpróbáltam,
Köztök dőzsölni meguntam.
A ki nem hiszi, próbálja,
Menjen csak közikbe innya,
Ezeket igaznak mondja,
Nem hazudtam, azt megvallja.

291.
Ki mit szeret, ha nem szép is, kedves az annak,
Bizonyitja ezt példája a pipásoknak,
Kik szüntelen pipázni ugy szeretnek, hogy –
Noha attól a szájok ollyan büdös, hogy!
Igy nem csak a pipásokról lehet szólani,
Mert több példákat is lehet ehez toldani.
Lám, sokan bort inni ugy szeretnek, hogy –
Noha attól azután olly bolondok, hogy!
Vajjon micsoda szépség van a portubákban?
Vagy annak szüntelen való felszivásában?
Mégis sokan azt felszíni ugy szeretik, hogy –
Noha attól az orrok olly förtelmes, hogy!
Mi lehet utálatosabb a büdös husnál,
Vagy a tóban ugrándozó hitvány békánál?
Mégis sokan azt enni ugy szeretik, hogy –
Noha mások látni is ugy irtoznak, hogy!
Sok szép férfi rút asszonyt vesz feleségül el,
Sok szép asszony rút férfinak adja magát el.
Mégis a szép a rutat ugy szereti, hogy –
Noha más ezen dolgot ugy csudálja, hogy!
Ebből tehát tanúlságul vedd magadnak azt,
Hogy ha más nemszépet szeret, te ne csudáld azt.
A mit te szeretsz, más azt ugy utálja, hogy –
A mit pedig te utálsz, ugy szereti, hogy!
Mi lehet ennek oka, talán azt kérded,
Az, hogy nem egyez meg véle a természeted.
Ennél ha többet kivánsz, majd azt mondom, hogy –
Vak vagy, mint a szeretet, ez olly igaz, hogy!

292.
Mostan hevertemben egy dolgot mondanék,
Dolgom iránt arra mert igen rá érnék,
Ha a fejér sereg meg nem haragudnék,
Róluk egy éneket majdan énekelnék.
Ha hétfőre kelvén, kender munkát tészesz,
Egész esztendeig mind csak beteg lészesz.
Aprólék marhádban igen sok kárt vészesz,
Elveszik tehened hasznát, azon vesztesz.
Köz példában szokta fejér nép mondani:
Kedden, szerdán két nap soha se jó fonni;
Sőt azon napokon nem jó motólálni,
Mert az ollyan fonal nem jól fog megkelni.
Csötörtökön illyen magyarázat vagyon,
Hogyha este fonnak, ördög örűl azon,
Ott sok üres orsót hány be az ablakon,
Rettenetes zörgést támaszt a padláson.
Pénteken kenderre nem jó igen nézni,
Keze lába, ki fon, meg fog zsugorodni.
Szombaton szokták jól a rokkát eldugni,
Hétfőn, kedden, szerdán rá érnek keresni.
Tehát jó fejér nép! igy vagyon dolgotok,
Hogy egy héten hat ünnepet tartsatok,
A kender munkának ellene mondjatok,
A konyhán belőle jó tüzet rakjatok.
Rosz ember volt, elsőben ki csinált orsót,
Megérdemlett volna teste metélve sót.
Nem érdemlett volna meg, hidd, egy szem borsót,
Áldott ember volt, ki csinált pintes korsót.

293.
Doktornak jó lenni,
Mindenkihez menni
Van jusa,
Most látom én,
Kutya baja!
Menyecskék, lánykák pulsusát tapintja,
Panaszit a szűzeknek kihallgatja.
Kicsi piczi kacsója
Gyönge verését hallja,
Tüzbe jön a doktor is,
Kezébe nyomja, tralala!
De hogy mondok, bolond volnék lemondani
E hivatalról.
Doktornak jó lenni,
Mindenhez menni
Van jusa,
Most látom én,
Kutya baja!
Menyecskék, leánykák pulsusát tapintja,
Panaszit a szüzeknek kihallgatja.

294.
A fejét hagyta a tudósoknak, a kakas.
Él, hadd éljen, éldegéljen, a kakas.
Körmöndön, dön, dön,
Szőrösdön, Füsdön,
Sárosdon.
Hajma, répa, retekmag.
A nyakát hagyta kálvinistáknak, a kakas.
Él, hadd éljen, éldegéljen, stb.
A torkát hagyta a kántoroknak, a kakas.
Él, hadd éljen, éldegéljen, stb.
A szivét hagyta a leányoknak, a kakas.
Él, hadd éljen, éldegéljen, stb.
Zuzáját hagyta a legényeknek, a kakas.
Él, hadd éljen, éldegéljen, stb.
A lábát hagyta az utasoknak, a kakas.
Él, hadd éljen, éldegéljen, stb.
Taréját hagyta küraziroknak, a kakas.
Él, hadd éljen, éldegéljen, a kakas.
Körmöndön, dön, dön,
Szőrösdön, Füsdön,
Sárosdon.
Hajma, répa, retekmag.

295. VÉN LEÁNY PANASZA.
Be kár, be kár nekem a pártát viselnem,
Egyedűl magamnak feküdnöm, felkelnem.
Igy jaj immár megvénülök,
Senkitől nem melegülök.
Jaj kinaim nagyok,
Hogy még leány vagyok.
A két x-et már tudom rég meghaladtam;
Mégis az átkozott pártában maradtam.
Nincs szivemnek reménysége,
Hogy valaha felesége
Valakinek legyek,
Igy jaj már, mit tegyek?
Sokan komendálják, hogy legyek apácza,
De inkább szeretnék én lenni anyácza.
Százszor inkább férjhez mennék,
Hogysem apáczává lennék.