Népdalok és mondák (1. kötet); Magyar népköltési gyüjtemény - 06

Ettől kapok én jó kedvet.

209.
Kis csupor, nagy csupor,
Mindegy, ha nincs benne bor;
De az anyókám megtölti,
Ha a csaplárost felkölti,
Kis csupor, nagy csupor,
Mindegy, ha nincs benne bor.
Kis pohár, nagy pohár,
Mindegy, ha üresen áll,
De az anyókám megszánja,
Ha a tütüt megkivánja;
Kis pohár, nagy pohár,
Mindegy, ha üresen áll.
Kis kupa, nagy kupa,
Mindegy, ha, ha, ha, ha, ha!
De az anyókám süt és főz,
Mig fejébe nem üt a gőz,
Kis kupa, nagy kupa,
Mindegy, ha, ha, ha, ha, ha!

210.
Kis csupor, nagy csupor,
Mit ér, ha nincs benne bor;
De ha jó borral van teli,
Azt a torok könnyen nyeli.
A viznél jobb a ser,
De a sernél jobb a bor.
Németnek kell a ser,
Magyarnak kell illyen bor.
Illyen bortól felhevűlni,
Annyit tesz, mint üdvezűlni.
Ettől gyulad bennem
Barátság, szerelem.

211.
Asszúszőlős átalag,
Oh be régen láttalak,
Kedves alak!
Ha még egyszer rád ülök,
A mig csak fel nem dülök,
Rajtad ülök.

212.
Igyunk barátim, csendesen,
Vágtat az idő sebesen;
A pohár hadd kerülgessen.
Sült lúd járjon az utczában,
Ugorkát tartván szájában,
Ezt kiáltsa, gi, gá, gá, gá.
Az ökör sülve sétáljon,
Két csipején kulacs álljon,
Térdig a borban mászkáljon.
Jaj be okosan találta,
A ki a borfát plántálta,
Mádot is közé fundálta.
Segítsünk szegény ászokon,
Meglehet, hogy még a rokon
Sirba hurczolnak azokon.

213.
Milliom teringettét, lencsét!
Nem hittem ezt a szerencsét.
Megváltozott már sorsunk,
Jobbra fordúlt a dolgunk.
Velem is foly vigabban,
Nem leszek mindig búsan,
Fütyülök és tánczolok,
Kedvem szerint mulatok,
Hejje, hujja, hujja, ju!
Nosza tehát töltsed teli,
Mert a torkom vigan nyeli,
Ha nyelvünket megoldja,
A tüdőnket gyulasztja.
Éljen házi urunk hát,
Mert ő az, ki illyet ád.
Hejje, huja, hujja, ju!
Oh be édes, oh be nedves,
Ez az ital, oh be kedves,
Ollyan mint a muskatal,
Volna csak sok palaczczal!
Tartanánk egy jó napot,
Elhínók rá a papot.
Hejjehuja, hujju ju!
Éljen Eger, a jó város,
Mellynek bora tiz krajczáros.
Megtöltjük a kulacsot,
Veszünk hozzá kalácsot,
Elűzzük tőlünk a bút,
Rikkantunk rá ujjujut.

214.
Még három holnapos koromban feltettem,
Hogy a kulacs mindig strázsáljon mellettem.
Addig iszom, mig a
Fogam ki nem ázik;
Tőle vérem melegűl,
Szemem szikrázik.
Ha én a pinczébe jó kedvvel lemászok,
Hol kétszáz hordó bort nyögve tart az ászok,
Addig iszom, mig a
Fogam ki nem ázik,
S a szőlőmag bennem
Majd ki nem csirázik.

215.
Hej pajtás, igyunk, igyunk hát!
Ha megborosodunk, majd jól elaluszunk.
Örömibe,
Röptibe,
Majd megfogjuk a fecskét,
Öleld meg a menyecskét.
Csak öleld meg gyenge piros két orczáját,
Vedd kedvesen kölcsön adott szép csókját,
Tudod, aztán mit?
Idd a borodat, idd!
Mind bolond az, a ki busúl,
Szomjazzon most a röst, de örüljön a bölcs,
Örömibe,
Röptibe,
Majd megfogjuk a fecskét,
Öleld meg a menyecskét.
Csak öleld meg gyenge piros két orczáját,
Vedd kedvesen kölcsön adott szép csókját,
Tudod aztán mit?
Idd a borodat, idd!

216.
Igyunk egy pohár bort jó egészségért,
Barátság, társaság hosszas voltaért,
Nosza hát hörpentsünk egyet,
Töltsünk, csöppentsünk,
Poharakat emelgessünk és üresítsünk,
Száraz, fáradt torkunk igy nedvesítsük.
Ezer jót kivánok úri gazdánknak,
Ki bennünket tart s vall jó barátinak.
Soha pénze vagy buzája el ne fogyjon,
Csapra vétetett hordója vég nélkül folyjon,
Háza s egészsége meg ne romoljon.
Tisztes úri háza szerencsés legyen,
Hív élete párja sokáig éljen;
Gyermekitől, cseléditől minden rosz muljon,
Ingó bingó vagyonából senki ne birjon,
Bút ne tapasztaljon, se kárt ne valljon.
Szinte ugy éljen ez úri társaság,
Kit meg nem bántott e vidám nyájasság,
Szerencse jobb szárnya s karja legyen vezére,
Ki ellene kél ne legyen semmi ereje,
Mint lud, gágogjon nyelve, gégéje.
Többször is kivánom, hogy megtörténjen,
Hogy ez úri háznál jó kedvünk legyen.
Testi lelki épségünkben egymást láthassuk,
A kit talán balsors érend, vigasztalhassuk,
Gazdánk barátságát viszonozhassuk.
Sok jókat kivánok házasszonyunknak,
Kérem hogy ismerjen jó barátjának,
Se köténye se szoknyája el ne szakadjon,
Tyukja, ludja télen, nyáron egyaránt tojjon.

217.
Teli szivünk örömmel, rajta vigadjunk,
A keservnek örömmel, most utat adjunk.
Rajta, rajta, rajta hát, rajta vigadjunk,
A keservnek örömmel most utat adjunk!
Kilencz peták, hat garas, és egy poltura,
Éljen köztünk boldogul e háznak ura,
Rajta, rajta, sat.
Gyöngyvirág, szép kikirics, és galagonya,
Éljen ma is, holnap is, e ház asszonya.
Rajta, rajta, sat.
Kilencz veréb, hat kakuk, s egy parti fecske,
Éljen minden szép leány, és szép menyecske.
Rajta, rajta, rajta hát, rajta vigadjunk,
A keservnek örömmel most utat adjunk!

218.
Addig kell a vasat verni, a mig tüzes;
Semmit sem ér azon erszény, a melly üres.
Belé kell hát tenni, ugy lehet kivenni,
Ha szükséges.
Nehéz ugyan pénzt szerezni, az is igaz,
De könnyü azt elkölteni, még igazabb.
Meg kell hát kimélni, ugy lehet költeni,
Ha szükséges.
Igaz ugyan, hogy némellyek könnyen kapják,
De ollyanok azok közül könnyen hányják;
Csak azt veszik észre, hogy nincsen az erszényben,
Ha szükséges.
Jó bor terem Badacsonba, de Budán is,
Somlyai sem alább való, talán jobb is.
Igyál hát barátom, tőled nem sajnálom,
Ha szükséges.

219.
Éljen, a ki most iszsza ki
Borát a poharából,
Éljen, a ki nem vonja ki
Magát a barátságból!
Éljen minden jóban járó,
Akár szegény, akár báró.
Éljen minden vig mulatság,
Éljen a barátság!

220.
Isten áldjon pajtás, nékem megbocsáss,
Kivánom istentől, vig napokat láss,
Velem együtt, veled együtt, holtom után,
Holtod után mennyországot láss, láss, láss.
Adja isten többször is, másszor is,
Hogy igy megviduljon köztünk a komor is,
Más egészségeért, a magunk hasznára
Ereszszük ezt a bort a többek utjára.
Adjon isten sok pénzt, bort, buzát, pecsenyét,
Éltesse városunk új vejét és menyét.
Éljen a barátság köztünk s a szerelem!
A ki engem szeret, igyék egyet velem.

221.
Egészséggel, pajtás, nekem megbocsáss,
Kivánom, istentől minden jókat láss.
Velem együtt, veled együtt,
Holtom után, holtod után,
Menyországot láss, láss, láss.

222.
Igyál pajtás, jó a szállás,
Jó borunk van, jó barátunk.
Van jó gazdánk, gazdasszonyunk,
Hajts, hajts, hajts, hajts, hajts, hajts,
Nosza pajtás, te is hajts!

223.
Muzsla alatt egy nagy tó,
Kinek neve Duna,
Az alatt van egy nagy fa,
Kinek neve fűzfa,
Ottan vagyon egy nagy hal,
Kinek neve harcsa. –
Tartsa isten, tartsa,
Ki a bort felhajtja!
Tartsa isten, tartsa,
Ki a bort fölhajtja.
Egymást szeretőket
Az ur isten tartsa!
Éljenek azok,
A kik igazok!
A kik nem azok,
Legyenek gazok.
Adjon isten minden jót,
Diófábul koporsót.

224.
Éjjel iszom, nem aluszom,
Nappal korhely, nem dolgozom.
Mikor iszom, nem haragszom,
Az rózsámról gondolkozom.
Ökör iszik kellve, ember barátságért;
Be jó bor ez, gazda! be jó szőlő hozta.
Az ur isten áldja meg, a ki ezt kapálta,
A ki ezt hozatta, a ki azt megiszsza!
Iszsza már, iszsza már,
Kend is _iszsza már_,
Kend is – _szamár_!

225.
Adj kezembe egy pohár bort,
Kezdjük el az előbbi sort;
Ez a pohár majd kiürül,
Minden gondom belé merül.

226.
Jerünk, menjünk vendégségbe,
Három hétig tart egy végbe,
Vigyünk el egy rosta vizet,
A nagy harang majd megfizet.
Czini czini! Péter bácsi,
Köll-e kendnek a kis Klárcsi?
Czini czini! hegedűszó,
Szép asszonynyal lakni be jó!
Hejje hujja, szüröm ujja,
Tele vagyon mogyoróval,
Piros almával, dióval.
Tarka szoknya vagyon rajta,
Egy igazi magyar fajta.
Kanaán földérül hoztuk,
Mint a nyúlat, ugy nyomoztuk,
Igen is kedvünkre való,
Méltó érte a foglaló.
Megfogtuk már a galambot,
Verjük neki a dorombot,
Adjuk neki a sült czombot.
Légy te gyöngyöm és kedvesem,
Nappal, éjjel feleségem.
Már ittunk, ettünk eleget,
Hagyjuk itt a vendégséget,
Köszönjük a vendégséget,
Isten áldja meg kendteket.

227.
Viz, viz, viz!
Nincsen ollyan viz,
Mint a körösviz,
Harcsa, potyka lakik benne;
Szép leányka fördik benne;
Csak nincs ollyan viz,
Mint a körösviz.
Bor, bor, bor!
Nincsen ollyan bor,
Mint a magyar bor!
Ezt barátság poharában,
Szürcsölgessük vig óránkban,
Mert nincs ollyan bor,
Mint a magyar bor!
Bor, bor, bor!
Nincs ollyan rosz bor,
Mint a * * bor;
Ollyan fojtós vaczkor íze,
Mint kénköves fördő vize;
Csak nincs olly rosz bor,
Mint a * * bor.

228.
Adjon isten bort, buzát, egészséget,
Országunkban békeséget!
Tele legyen mind az itcze,
Mind a pincze, mind a bolt;
Hogy ne legyen köntösünkön
Semmi ringyrongy, semmi folt.
Adja isten, hogy magyar hazánknak,
Szolgálhasson mind a német, mind a tót,
Mint az előtt régen volt.
Ez az a szőlőtőkének a leve,
Bor ennek a neve,
Édes volt a leve,
Zöld volt a levele;
Kit kapafokkal koczogtattak,
Görbe késsel sanyargattak,
Tölgyfába szorítottak,
Mogyorófával körülkanyarítottak.
Ez az elmebódító, ruha-rongyosító,
Ma vigasztaló, holnap szomorító.
Igyunk az elment gólyákért,
Az itthon maradott verebekért,
És az egész tanácsnak egészségiért.

229.
Kezdetben az ur isten a bort teremtette,
Az emberi nemzetnek élelmére tette,
Hogy tőle kedve legyen, vele képesen éljen,
Az ostoba állatoktól különözve éljen.
Légyen, légyen, légyen,
Az állatoktól különözve légyen.

230.
Czifra pohár, veres bor,
Mindjárt rám kerül a sor,
Mindig iszom ollyankor,
Mikor rám kerül a sor.

231.
Isten hozzád, édes eszem,
Már ma hasznodat nem veszem.
Kiöntlek ürge módjára;
Bornemiszák bosszujára.

232.
Adjon isten minden jót!
Bort, pecsenyét, olcsó sót.
A lengyelnek sok borsót,
Ellenségnek koporsót.
Adjon isten egészséget,
Magyarok közt békeséget.
Bort, pecsenyét, egyességet,
Szép és jó feleséget.


NEGYEDIK KÖNYV.


HARAMJA ÉS PUSZTAI DALOK.

233. ZÖLD MARCZIRÓL.
Hideg szél fú észak felől,
A lelkem is fázik belől.
Gyere elő a szép karton
Paplan alá, szivem, Márton!
Becskereki, Becskereki,
Talán elárultál neki.
Ha ravasznak gondolnálak,
Örökre megátkoználak.
De te nem vagy rosz emberem,
A lelkedet ugy ismerem,
Más árula el engemet,
Vagy megfogták kedvesemet.
Addig várlak még, Mártonom,
Mig ezt a szöszt le nem fonom.
Ha el nem jősz akkorára,
Mást kötök fel a rokkára.
Már utolsó orsó járja,
Hogy szivem szivedet várja,
Szól a kakas viradtára,
Gyere házam ablakára.
Ki zörgette az ajtómat?
Talán meghallotta szómat,
Gyere Marczim, bebocsátlak;
Oh de tiszta szivvel látlak.

234.
Borulni látom az eget,
Egy terhes felhő fenyeget.
Fú a szele Fegyvernekről;
Reszketek a menykövektől.
Kértem Marczit az egekre,
Hogy ne menne Fegyvernekre,
De nem hajlott kérésemre,
Bánatot hagyott szivemre.
Mikor a végbucsút vette,
Száját az én számhoz tette,
Megcsókolt még utoljára,
Ugy üle fel fakójára.
Oh szerelem tiszta jele!
Millyen forrón megölele!
Oh te szivem véd angyala,
Csókod csupa szinméz vala.
Háromszor tért vissza lova,
Mig hordozta ide, s tova,
Érzette tán szerelmünket,
Szerencsétlen esetünket.
Elment, s tudom mostanába
Nem takar be bundájába,
Hová hajtsam bús fejemet,
Ki melegít fel engemet?
Ha Zöld Marczim veszni talál,
Ragadj el engem is, halál!
Hadd veszszek el, mert az élet
Nála nélkül csak itélet.

235. ZÖLD MARCZI.
A madár elnyugszik zöld fának ágain,
Vad kecske aluszik kőszikla ormain,
De én nem alhatok, éjjel nem nyughatok,
Kedves galambomnak paplanos ágyain.
Hortyogat kedvére róka a lyukában,
Pihen az oroszlán setét barlangjában,
Kell nekem szenvednem, vég nélkül epednem,
Heves vármegyének mély árestomában.
Vigan ugrál bárány halmokon, völgyeken.
Csikó tölti kedvét a széles réteken.
Én pedig fejemet, elbágyult testemet,
Zokogva lehajtom e büdös helyeken.
Sokaknak még igen sokszor megvirrad még,
Sokakat megvidít kékellő magas ég,
Zöld Marczinak talán holnap már utolján,
Megvirrad utolszor; az nagy szörnyüség.
Feljön még az nap is arany sugárival,
A hold is feltetszik ezüst fáklyáival.
Nap nappal, hold éjjel nekem már nem jő fel;
El vagyok temetve örök éjszakával.
Isten hozzád világ, elhagylak tégedet,
Nem kedvelem többé gyönyörűségedet,
Az akasztófában, társaim sorában,
Fogom felejteni csalóka képedet.

236.
Lám megmondtam Angyal Bandi, ne menj az
Alföldre,
Csikósoknak, gulyásoknak közibe,
Közibe.
Mert megtanulsz lovat lopni ízibe,
Izibe.
Majd ugy kerülsz a vármegye kezibe,
Kezibe.
Mikor kezdi Angyal Bandi a lovát
Nyergelni,
Czifra csikós kantárjával fékelni,
Fékelni.
Kurta süveg a fejében, módosan,
Módosan,
Fejér fátyol a nyakában, bokrosan,
Bokrosan.
Czifra bunda válla hegyét nyomitja,
Nyomitja,
A sallangja lába fejét boritja,
Boritja.
Rajta van az arany rojtu gatyája,
Gatyája.
Slézsiából van az matériája,
Riája.
Alabastrom az homloka nem márvány,
Nem márvány,
Fekete két szemöldöke szivárvány,
Szivárvány.
Mikor megyen Angyal Bandi tanyára,
Tanyára,
Ama gyönge borjuhus vacsorára,
Csorára.
Rajta üte Göncz városa megfogni,
Megfogni,
A két kezét kötéllel is megkötni,
Megkötni.
Akkor kezde Angyal Bandi bámulni,
Bámulni.
A szinében egészen elváltozni,
Változni.
Megkötözik Angyal Bandit kötéllel,
Kötéllel,
Ugy kisérik fel Kassára, fegyverrel,
Fegyverrel.
Egy itcze viz, egy font kenyér a Bandi
Számára.
Harmincz három fontos vasat kezére,
Lábára.

237. SOBRI JÓZSI NÓTÁJA.
I.
Somogyvári kis erdőben,
Sobri Józsi jó időben;
Nyirott haja, gyolcs gatyája,
Sárga sarkantyus csizmája.
Sobri Józsi az erdőben,
Rejpa Rézi az ölében;
Magát avval vigasztalja,
Sobri Jóskát csókolgatja.
Sobri Józsi derék gyerek,
Paripáján selyem nyereg:
Egyik felöl a puskája,
Másik felől a baltája.
Sobri Józsi hires zsivány,
A kit fogni minden kiván,
Hires dupla fegyverével
Szembe szállna ezerével.
Sobri elment vándorlani,
Elébb tovább fosztogatni;
Elébb tovább fosztogatni,
Ugy akar meggazdagodni.
II.
Sobri Józsi a csárdában,
Maga iszik a korcsmában,
Tele itcze a kezében,
Karolina az ölében.
Karolinka fejkötője,
Izeg mozog a kendője,
De nem az ő pénze ára,
Sobri Jóska vette rája.
Karolinka csalatkozik,
Ha Sobri Jóskába bizik.
Mert mindenki csak azt mondja,
Hol van Sobri, hogy elfogja.
Sobri Józsi meg azt mondja,
Hogy hat megye meg nem fogja.
Pedig akasztófa vége,
Nem tart mindig legénysége.

238.
Hires vitéz az a Sobri,
Bátor gyerek Milfai.
Jó vigyázó a Mogor,
Strázsát áll a Pap Andor.
Ezek négyen akarják,
A megyét felforgatják.
A gazdagot pusztitják,
De a szegényt nem bántják.
Vagyon pénzek mindenre,
Szegény segitségére.
Sok kincseket gyüjtenek,
Koldust is megsegitnek.
Kávéházban mulatnak,
Erdőben sétálgatnak.
Esznek, isznak vigadnak,
A búnak helyt nem adnak.
Hintón járnak, nem gyalog,
Rózsa, Vidám a lovok;
Ezeket ha megcsapják,
Tesznek sebes vágtátást.
Paripára felülnek,
Hol akarnak, ott lesznek.
Minden embert szeretnek,
Uton is eleresztnek.
Nem is félnek senkitől,
Semmi fegyveres néptől.
Mert a fegyver nem fogja:
Kanász volt Sobri atyja.
Hol akarnak, ott dulnak,
Papoknál pénzt nem hagynak;
Sem gyujtanak, sem ölnek,
Sok emberrel jól tesznek.
Ha pandurok keresik,
Azokat csak nevetik.
Ha a pandurt meglátják,
Csutorával kinálják.
Magokhoz oda hivják,
Szalonnával kinálják;
Vigan együtt mulatnak,
Barátságot is isznak.
Nem félnek ők senkitől,
Csak a nagy ur istentől.
Azzal is kibékülnek,
Mert huszárokká lesznek.
Ott sem lesznek utolsók,
Ütközetben hátulsók.
Harczolnak ők igazán,
Igaz katona módján.
Hogy ha pedig meghalnak,
E világból kimulnak;
Hirök, nevök fenmarad,
Mert vitézül harczolnak.
* * *
Kivált Sobri Józsinak.

239.
Hej, huj! Sobri pajtás,
De régen nem láttuk egymást.
Hej, huj! ha nem láttuk,
Csak hogy jó hirét hallottuk.
Hej, huj! Sobri pajtás,
Hogyan tetszik a vándorlás?
Hej, huj! nem jól tetszik,
Mert kedvesem halva fekszik.
Hej, huj! Sobri pajtás,
Endőréden[3] mi a szokás?
Hej, huj! az a szokás,
Diszlik a szeretőtartás.
Hej, huj! Sobri pajtás,
Micsoda ott az a nagy ház?
Hej, huj! Sümeg város,
Ott lakik a komiszáros.
[3] Baltavári uradalmi major, hol Sobri szolgált.

240. BUGA JAKAB ÉNEKE.
Mit busulsz, kenyeres, midőn semmid sincsen?
Jó az isten, jót ád, légy jó reménységben.
Kinyilik az idő majd a jó tavaszkor,
Hová két szemünk lát, oda megyünk akkor.
Hogy ne busulnék én, én édes pajtásom,
A tömérdek gondok uralkodnak rajtam;
Gondolkodásim közt se nyugtom, se álmom,
Lelkemet is bennem csak alig találom.
Kivan az oldalam, rongyos a dolmányom,
Hátam lapiczkáját veri a kalpagom,
A tömérdek folttul nehéz a nadrágom,
Zsiros ködmönkém is alig van nyakamon.
Lábárul lovamnak lehullott a patkó,
A ki még rajta van, az is csak kotyogó;
Patkó nélkül pedig megromlik a jó ló,
A szegény legénynek az is nem igen jó.
A köpönyegemben sok kárt tett az eső,
Uj mondérhoz pedig a reménység késő.
Van még egy tarsolyom, de az is csak végső,
Az vigasztal mégis, hogy bajom nem első.
A farkasbőrömnek lekopott a szőre,
Palaczka, pókháló a szögön belepte.
Nem csalogat engem ifjúság öröme,
Mert szennyes az ingem, nincs, ki fehérítse.
Ej kurva az anyja! élek, a mint élek,
Kivetem hasamat a jó verőfénynek.
Csak ugy dohányozom, mikor megéhezek,
Több szegény legénynyel én is eltengődek.

241.
Kecskeméti csárdában,
Három betyár magában,
Ugy megiszik bujában,
Kiforditott bundában.
Egyik fújja nótáját,
Hogy elfelejtse búját,
Félre veti bundáját,
Pengeti sarkantyúját.
Másik kiált: hozz több bort!
Mert nem emleget ma tort,
Ha nem éri öreg kort,
Rúgja lábával a port.
A harmadik csak hallgat,
Szemeivel pillogat,
Néha sohajt, és jajgat,
Torka orvost kivángat.
Nosza tölts nékem is még,
Mert a torkom ugy megég,
Oh be jó izű vendég!
Ugy megszeretlek, hogy még!
Hallod-e, te szolgáló?
Körmöljön meg a holló,
A viz nem ide való,
Bor a szivvigasztaló.
Vizet tisztán nem iszom,
Véle a bort sem rontom,
Köszönje, ha megmosdom,
Elég néki, azt mondom.
Nosza lányka, hozz hát még,
Mert a torkom ujra ég,
Fogadom, nem lesz elég,
Ha ötször hozol is még.

242.
Meg vagyok én búval rakva,
Mint a borízű almafa;
Kettő három terem rajta,
Mégis terítve az alja.
Csötörtökön viradóra,
Ültem a bánathajóra.
Tiz órakor lefeküdtem,
Egy piczint elszenderedtem.
Szemeimet felvetettem,
Három hajdu állt előttem.
Kérdem tőlök: mit kerestek?
Talán én értem jöttetek?
Érted jöttünk, megkötözünk,
Város házához vitetünk,
Letétetünk a tömlöczbe,
A tömlöcznek fenekére.
Felizentem a birónak,
Oldozza fel két karomat;
Ne örüljön rabságomnak;
Holtig alázom magamat.
De a biró ezt nem tette,
Inkább jobban megköttette.
Szegény árvát, senki sem szán,
Ha csak szeretője talán.

243.
Szépen szól a fülemüle kis madár,
Éjjel, nappal hallom a dadogását;
Csak előben vigasztalom magamat,
De hátulról bánom csalatásomat.
Hej! most megbántam cselekedetemet,
Barátimnak számlálgatom ezeket:
Hogy soha roszat ne cselekedjenek,
Én utánam prédára ne essenek.
Harmad napra visznek engem veszteni,
Nekem apró lépéseket kell tenni.
Harminczhat ember négy szögletet formál,
Gondolkozom, messze van-e a halál.
Oda érek vesztőpadom helyére,
Sirom is meg van már ásva előre,
Széttekintek, de nincsen az kedvemre,
Kis angyalom forog nekem eszembe.
Pej paripám arra vagyon szoktatva,
Többet szalad éhesen, mint jól lakva,
De ha én még felülök a hátára,
Sokan néznek a fölházból utána.

244.
Tizenhat esztendős voltam,
Mikor lopni elindultam.
Loptam harminczhárom lovat,
Még sem pöngetem a vasat.
Ha a főbiró háborgat,
Lopok neki egy pár lovat.
Beállítom udvarára,
Még meg is hí vacsorára.
Teli a zsebem bankóval,
Az istálóm lopott lóval.
Eladom a lopott lovat,
Veszek rajta igaz lovat.
Van is nekem egy szijhátu
Fakó lovam, kese lábu.
Ki huszonnégy óra alatt
Debreczentül Pestig szalad.

245.
Mikor még én kicsin voltam,
Csikós, gulyás bojtár voltam,
Felfeküdtem a halomra,
Onnan néztem le bajomra.
Éjszakának idejébe
Rám tör egyszer a vármegye.
Ki baltára, ki fokosra,
Ki két águ vasvillára.
Én se vettem azt tréfára,
Felugrottam a sárgára.
Bevágtam a csurgó várba,
A galambom udvarába.
Nyisd ki babám, az ajtódat,
Nézd meg sárga paripámat.
Csikóskantár a fejében,
Barna legény tetejében.
Ajtót nyitott az én babám,
Beszöktetett rajta sárgám.
Leugrottam a sárgáról,
Csókot kaptam a babámtól.

246.
Az alföldön csikós vagyok,
Debreczenből lovat lopok.
Felhágok egy magas hegyre,
Onnan nézek Debreczenbe.
Nyisd ki rózsám, a kapudat,
Hadd vigyem be a lovamat.
Szénát adj neki, abrakot,
Az urának vetett ágyat.
Nem szánt, vet az égi madár,
Mégis eltartja a határ.
Én sem szántok, se nem vetek,
Mégis bú nélkül élhetek.

247.
Árva, Csanád, Borsod, Heves,
Engem a vármegye keres.
Engem a vármegye nem szán,
Mert sok csinyt tettem a pusztán.
Sok jármot tüzre rakattam,
Sok hámot szegre aggattam.
Csötörtökön viradóra,
Találtam egy pej csikóra.
Éjfélig mindig kergettem,
Hajnalra már felnyergeltem.
Azon hajtottam hat tinót,
Mind a hat galambszinű volt.
Most már kérik sok jó pénzért,
Hatvanhat ezüst tallérért.
De a csikó nem eladó,
Nem a hadnagy alá való.
Mert a hadnagy ha rá ülne,
Sok szegény legényt megtenne.
* * *
Azt az órát megátkoztam,
Mikor első lovat loptam.
Tudtam én azt, nem sokára
Jutok az akasztófára.

248.
Kezemben a csákány nyele,
Éjjel nappal járok vele,
Keresem a tér mezőket,
Megcsipem az átmenőket.
Holló károg utam elé,
Varju követ minden felé,
Kezemben a csákány pereg,
De arczomon köny csepereg.
Czifra csárda éji tanyám,
Csaplárosné, édes anyám,
Mért vezettél e vágásra?
Felkötnek már az ágasra.

249.
Rongyos csárda, nincs teteje,
Zsidó asszony lakik benne.
Zsidó asszony! a lelkedet!
Hová tetted a pénzedet?
Tetejiben a réz kongó,
Fenekin van a sok bankó.
Közepében arany, ezüst,
Arra kérlek, főbe ne üss.

250.
Batonyai hármas határ,
Érted lettem, k…a, betyár.
Viselem a betyár nevet,
Szenvedek érted eleget.
Olly hideget, olly meleget,
És olly sok záporesőket.
Sok hideget, sok meleget,
És sok rágalmazó nyelvet.
Ne szeressen senki mélyen,
Mert nem tudja mire mégyen,
Örömei mind elmulnak,
Víg napjai beborulnak.
Én szerettem ollyan mélyen,
Minden rólam példát végyen.
Én vagyok az igaz árva,
Ki magánosan jár sirva.
Azt iratom koporsómra:
Zárj be gyászos sirhalmomba,
Itt nyugszik egy szerencsétlen,
Kit megcsalt egy hűségtelen.

251. HORTOBÁGYRÓL.
Oh te zsiros Kanaán,
Hortobágy melléke!
Be sok szegény legénynek
Édes anyja vagy te.
Kenyeret adsz kezébe,
Pénzt az erszényébe.
Nincsen itten drágaság,
Mert nem tót ország ez;
Kedves nálunk a jó bor,
Mert magyar ország ez,
Oh be áldott ország ez,
Nincs hasonló ehez!

252.
Oh földi Kanaán,
Európa édene!
Természet tárháza,
Mindennek mindene.
Mert te beléd zárkozni
Kivánatos fogság,
Mert határaidon túl
Nincs igaz boldogság.

253.
Be van az én szűröm ujja kötve,
De nem tudod pajtás, mi van benne.
Az egyikben aczél, kova, tapló,
A másikban száz forintos bankó.
Ha megunom magam a pusztába,
Kapom magam, megyek a csárdába.
Parancsolom a korcsmárosnénak,
Hogy hozzon bort a borivójának.
Azért mondják nekem az irígyek,
Ihatom bort, mert loptam eleget.
Kurv az anyja! azt felelem vissza:
Hogy van annak, a ki meg nem issza.

254.
Szegény legény vagyok én,
Vásárokra járok én.
Csikót, tinót lopok én,
Csak ugy éldegélek én.
Szegény legény vagyok én.
Nincs nekem több jószágom,
Csak egy barna galambom,
Ha ő véle lehetek,
Véle enyeleghetek,
Minden bút elfelejtek.
Nem bánt engem más baja,
Legyen kenyere, vaja;
Van nekem egy kis tanyám,
Ott lakik barna rózsám,
Van kenyerem, szalonnám.
Ha setét felhők megül,
A holdvilág földerül,
Paripámra pattanok,
Vigan egyet rikkantok,
A tanyára nyargalok.
Itt barna rózsám karja,
Ha vállamat takarja,
Szegénységem megvetem,
A világot nevetem,
Mert én csak őt szeretem.

255.
Édes anyám szült engem a világra,
Világra.
Három biró, szolgabiró – ej, haj!
Bajára.
Kocsmárosné, már én többet nem iszom,
Nem iszom,
Mert én kendnek igen sokkal, ej, haj!
Tartozom.
Három itcze bor árával tartozom,
Tartozom.
Hatvan három itcze borral, ej, haj!
Tartozom.
Rója fel a réz fokosom nyelére,
Nyelére,
Hogy itt ivott kanász bojtár, ej, haj!
Hitelbe.
Majd ha aztán igen sokkal tartozom,
Tartozom,
Megfizeti én helyettem, ej, haj!
Galambom.

256.
Hozz bort, korcsmárosné,
Megadom az árát.
Ha én meg nem adom, ihajnár!
Megadja galambom, igazán!
Kocsmárosné, de czifrán jár,
Egy itcze bort köszöntsön rám.
De vizet ne töltsön bele,
Mert szerelmes leszek bele.

257.
Nincsen széna, nincsen abrak,
Édes lovam, agyon csaplak.
Bőrödet zsidónak adom,
Ugy nem lesz rád semmi gondom.
Mi hasznod van a bőr árán,
Ha nem ülhetsz lovad hátán?
Ne üss agyon, édes gazdám,
Kitelelek árpaszalmán.
Édes lovam, ne buslakodj,
Lesz még neked jó abrakod.
Ha a rózsámhoz elviszel,
Selyem kötőjébül eszel.

258.
Deres a fű, édes lovam, ne egyél,
Inkább engem a rózsámhoz elvigyél.
Vigy el engem, édes lovam, odáig,
Hogy ne fájjon az én szivem sokáig.
Ott lesz széna, ott lesz abrak, elégség,
Neked, édes fakó lovam, vendégség.
Itthon vetek egy abrakot, elég lesz,
A rózsámnál majd egy helyett kettő lesz.

259.
Szennyes ingem, szennyes gatyám,
Mezőségen lakik anyám.
Nincsen fája, nincs hamuja,
Nincsen, mivel megszapulja.
A kinek nincsen rózsája,
Szennyes inge és gatyája.