Népdalok és mondák (1. kötet); Magyar népköltési gyüjtemény - 05

Halljunk szót, valaki e helyre érkezett,
Én is most érkeztem Szittyiaországbul,
Éneás királynak nemes udvarábul.
Ottan választattam ezen fő tisztségre,
Föl is emeltettem e szép vőfélségre.
De nem czélom, hogy itt sokat peroráljak,
Hosszas beszédemmel unalmat csináljak;
Czélom, hogy tisztemben serényen eljárjak,
Ételt hozzak, s aztán innen odább álljak.
Kötelességemnek én meg is felelek,
Ha jószivességet ti bennetek lelek,
Mellyet feltalálni köztetek szemlélek,
Azért egy pohár bort egészségtekre eltemetek.
Leveshez.
Ez a metélt tészta, tyúkhusnak levével,
Vetekedik mindenféle csemegével,
Jóféle sáfránynak kérkedik szinével,
Megelégszik minden, tudom, jó ízével.
Azért bátran hozzá lehet ehhez nyulni,
Ne féljen senki, nem fog tőle megfulni,
Mert a betegek is, ha kezdnek javulni,
Enni ezen szoktak nyammogva tanulni.
Tehénhushoz.
A leves, hús nélkül, igen híg eledel,
S attól igen véknyan, lágyan kövéredel,
De ha testvérével jól megismerkedel,
Hájkövérségeddel, tudom, hogy kérkedel.
Azért, hogy ne ártson testnek bágyadtsága,
Vagy, hogy el ne érjen levesnek higsága,
Itt a szüntetője, itt a vastagsága,
Tehénhus mártással, étkek valósága.
Tormához.
Ime, vitéz Torma ur is megérkezett,
Nagy mártiromságot, mondják, hogy szenvedett,
Azt mondta hogy itten vagyon a testvére,
Kiván beszéleni vele most előre.
Testvérét metélik, őtet fürészelik,
Sütik, főzik, és igy egy az ő kinaik;
Ez martiromságot szenvedő két falat,
Kiván ez nyugodni egy szemfödél alatt.
Káposzta.
Itt a jó tál étel, az áldott káposzta,
Mellyet országunkba Kap nevű ur hozta,
Szakácsnénk de hussal jól meg is foldozta,
Gondolom vagy tizszer, nemcsak egyszer, sózta.
Tessék megkóstolni, nem lesz bors hijával,
De nem ám a magyar kemény paprikával;
Szép piros rántása van disznó zsirjával,
Bátran lehet hozzá nyulni a villával.
Édes becsinált.
Sürű étel után a híg következik;
Egy a másik után ha renddel érkezik:
A sürű a higgal akkor jól egyezik,
Becsinált ételnek szakácsnék nevezik;
Mondják, igen hasznos szer a podágráról,
Orvosság gyanánt is szolgál koleráról,
A ki ebből eszik, az a patikától
Távol jár, nem félhet a has rágásától.
Savanyu becsinált.
Lud, tyúk, kacsa, mindenféle aprólékok,
Összegyülekeztek itt a maradékok.
De senki ne vélje, tán holmi pocsékok,
A vagy vizen termő buboréktajtékok.
Savanyú az íze, czitrommal készítve,
Jó boreczettel van a leve főzve;
A gyomor a nyállal be vagyon kerítve,
A ki megkóstolja, azon lesz segítve.
Kása.
Kedves násznagy uram, szomorú hir vagyon,
A szakácsnénk keze sebes igen nagyon;
Szegény, hogy a kását ott kinn kevergette,
A tűz a jobb kezét igen megégette.
Tehát uraimék! most erszényt nyissanak,
Garast vagy petákot számára adjanak;
A pénzzel Budáról flastromot hozzanak,
Hogy mérges sebei jól begyógyuljanak.
Rétes.
Ez a ritka állat! van csiga formája,
Kerekded, és nincsen se szája, se lába,
Összegömbölyödött epéje, nincs mája,
Ollyan, mint valamelly ácsnak a csigája.
A haja nem kemény, könnyen rághatjátok,
Hogyha darabolni a késsel fogjátok,
Vizi betegségtül hasznos; próbáljátok,
Nekem is egy kicsint ebből bár adnátok.
Hogy mi vendégeink éhen ne legyenek,
Vagy üres gyomorral haza ne menjenek,
Más ételt is hoztam, azért hát egyenek,
Isten áldásából megelégedjenek.
Sültek.
Malacz.
Tisztelettel ékes, s vidám jó vendégim!
Hogyha bátorkodnám mondani panaszim:
Imé mérges vadkan szörnyű dühöngése,
Az elmult napokban igen megrettente.
A midőn épen az volt a legfőbb czélom,
Hogy a vadászatra készítsem pánczélom,
De e mérges állat elállotta utam,
Mellyet bár izzadva, még is eloltottam.
Szörnyű dühössége kitetszik abból is,
Már megsült pecsenye, marni akar most is.
De hogy ijedségbe más tőle ne essen,
Fejét derekától vitézül elmetszem.
Egyéb sült.
A berekesztője itt az ételeknek,
Mellyet utójára szokás vendégeknek
Feladni, a higját hogy a leveseknek
Lenyomja, ne ártson a belső részeknek.
A gődénynek nevét talán hallottátok,
Hogy ez ritka madár, aztat jól tudjátok,
Túzok, vadlud, kacsa, ime, néz reátok,
Vizi tyuk is lassan sántikál hozzátok.
Mindenki kérkedik pirosló hátával,
Sötét veres szinben levő pajtásával.
Aszalt szilva, körtvély, szép veres czéklával,
Salátának itt van ecztes ugorkával.
Egyetek, de ugy hogy többet ne várjatok,
Megelégedésig ebből jól lakjatok;
Azután bort reá jó formán igyatok,
Ha felkeltek, velünk hogy mulathassatok.
Koszorúleányokhoz.
A koszorúlányok mély tiszteletökre,
Emelem poharam a köszöntésökre,
Mert ő szivességek arra visz bennünket,
Hogy tegyük meg nekik hív tiszteletünket.
Köszönjük tinéktek fáradságotokat,
Irántunk mutatott munkásságotokat.
Az urnak oltalma fedezzen titeket,
Békeség kisérje minden lépésteket.
Érdemkoszorúval ragyogjon éltetek,
Bánat ne terhelje soha sziveteket.
Majd mikoron eljő ama végső óra,
Mellyben el kell menni az urnak szavára,
Elhervadt koszorútoknak a helyébe,
Hervadatlant nyerjetek az egek egébe.
A leányokhoz.
A növendék szüzek, kivánom, éljenek,
Legények számára hogy nevekedjenek;
Mint a nádszál, simán, szépen felnőjenek.
Annak idejében minket kedveljenek.
Vendégekhez.
Im most vendégekhez illik szólásomat
Intézni, illendő megalázásomat.
Érdemes uraim! hazánknak reménye,
Ezen becsületes ifiuság fénye,
Az én kivánatom egész társaságé,
Szivem gerjedelme az ifiúságé.
Éljenek, kivánom a tisztelt vendégek,
Állandó sokáig légyen egészségek,
Patikákban készült étkekre szükségök
Ne legyen, erőben kérkedjen vénségök.
De hasznot leljenek e szép mulatságban,
Az áldás, szerencse legyen markokban.
Szakácsnékhoz.
A szakácsnéink is sokáig éljenek,
Vendégeink számára sokszor főzhessenek,
Készített étkeik jó izűk legyenek,
A sok dicsérettel zsebeik teljenek.
Fazékban levesök állandó maradjon,
Rántás serpenyőhöz hogy oda ne fagyjon,
Nyársról pecsenyéjök hogy el ne szaladjon,
A bögre szeszitől hasok megdagadjon.
Muzsikásokhoz.
Muzsikusaink is jó kedvűk legyenek,
Hegedűjök szegen ritkán heverjenek,
Hanem, valamikor szükség lesz, pengjenek,
Sert, bort, pénzt, pálinkát hogy bőven nyerjenek.
A hegedűjökön húrjok ne szakadjon,
Szemök bagolymódra este ne szunnyadjon,
A sok pecsenyétől hasok ne dagadjon.
Intés a társaihoz.
Legénytársaim! kik e helyre gyültetek,
A vig mulatsághoz, tudom, készültetek,
Kérlek, egy kevéssé csendesen legyetek,
Mig egy két sort szólanék veletek.
A rendtartás régi törvény, hallottátok,
Sőt lelke is minden dolognak, tudjátok,
Azért intésemet, szükség, fogadjátok,
Hogy gyalázat végre ne szálljon hozzátok.
Rend nélkül csak egy ház sem lehet sorában,
Avagy kivánatos jó állapotjában.
De ha a gazdája rendet tart házában,
Ugy minden fő eljár a hivatalában.
Mentül szükségesebb egy uj társaságnak
A rendszabás, tartás az ifiúságnak,
Melly mindig lelke volt a szép mulatságnak,
Ez lelke, tengelye e roppant világnak.
Kérlek hát barátim, rám figyelmezzetek,
Rendtartásaimra szemesen nézzetek;
Az ide gyült népet, szükség, tiszteljétek,
A szép személyeket hogy meg ne sértsétek.
De az elsőséget nekik engedjétek,
Hajlandóságukat hogy megnyerhessétek,
És ha szolgálatra tőlök kivánnátok:
Azt a vendégektől meg ne tagadjátok.
Sőt cselekedettel azt megmutassátok,
Hogy az emberséget már megtanultátok;
Ha eszesen akar mindennel vigadni:
Szükség az ifjunak józanon maradni.
Kinek más tanácsát nincs kedve fogadni,
Az olly az ivásban el szokott fúladni.
A borban elmerült legény a vigságra
Már nem alkalmatos, nyájas mulatságra.
Versengés, czivódás mert fajtalanságra
Kifakad, s csufot hoz igy a társaságra.
Figyelmezzetek hát, barátim, ezekre,
Vigyázzatok kérlek, becsületetekre,
Okot ne adjatok veszekedésekre,
Vagy egyéb csufságos becstelenségekre.
Becsületes csak ugy lehet mulatságunk,
Dicséretet csak ugy nyerhet társaságunk,
Ha rendes és tiszta leend vigaságunk,
Többször is mulatni igy lesz szabadságunk.
Önként ne zavarjuk tehát vigságunkat,
Használjuk okosan ifiúságunkat,
Mások is kedveljék hogy mulatságunkat,
Jó reménységben hát kezdjük el tánczunkat.

177.
Bálba köszöntő vers.
Édes jó barátim! im minket az isten
Ide vezérlett nagy jó egészségben;
Minthogy tehát immár jelen van az óra,
Melly bennünket ébreszt e szép mulatságra.
Mulassunk tehát itt szivünk örömével,
Bánat ne érkezzen mi hozzánk ez éjjel.
Szép mulatságunk hát ollyan véggel menjen,
Érdemes vendégink kedve hogy beteljen.
Ennek kifolyása, hogy becsületünkre
Szolgáljon, és legyen mindenkor szép hire.

178.
A czéhtől atyamestert kérő vers.
Érdemes, nemes czéh! im tiszleletünket,
Megjelentjük itten a mi kérésünket,
Szükségünk akarom elébe terjesztni,
Kérjük igen szépen, tessék meghallgatni.
A mi társaságunk árvául maradott,
Igazgató nélkül egészen hagyatott,
Elhagyattatását szomorúan érzi,
Szükségében hát e nemes czéhet kéri,
Hogy tekintse meg ez mi bajos ügyünket,
Könyörűlő szivvel nézze szükségünket;
Alázatossággal kérjük, hogy fejünket
Rendelje ki, a mi atyamesterünket.
Ehhez két bejáró okos mestereket,
Méltóztasson nekünk ollyan személyeket
Kirendelni, a kik az ifju fejeket
Oktassák, tanítsák, itéljék pereket.
Általam ezt kéri társaságunk szája,
Nincs igazgatója, az hiányossága,
Reméljük, ezentúl marad hiv szolgája,
Idegen hogy nem lesz nemes czéh hozzája.
Atyamestert megköszöntő vers.
Már becsületes czéh, egész becsülettel,
Alázatossággal és mély tisztelettel,
Járulunk elébe azért köszönettel,
Hogy irántunk vala kegyes tekintettel.
Méltóztatott a mi szomorú ügyünket
Felvenni, s mint a jót, tekintsen bennünket,
Védelmező nélkül elcsüggedésünket
Hárítván, kiadta atyamesterünket.
Illy gondoskodását fogja predikálni
A mi társaságunk, mig csak fenn fog állni,
Tudván, jó atyánkra hogy nehéz találni;
Engedelmességgel meg fogjuk hálálni.
Fényljen becsületes czéh élte folyása,
Az egyenetlenség ne férjen hozzája,
Hogy lehessen soká ifjuság dajkája,
Ezeket kivánja, marad hiv szolgája.
Ládát kikérő vers az atyamestertől.
Atyamester urnak érdemes házához,
A mi társaságunk, mint édes atyjához,
Nem csak mint atyjához, sőt mint barátjához,
Egész tisztelettel összegyült magához.
Minthogy a nemes czéh igy kezdte végezni,
Hogy más igazgatót tetszett nékünk tenni:
Mellynek szárnya alatt e nemes társaság,
Szemlélje ezután az ő virágzását.
Hogy tehát e nemes czélunkat elérjük,
Innen társaságunk ládáját kikérjük,
Egész becsülettel máshova kisérjük,
Tőled, jó atyánktól, végbucsunkat veszszük.
De hogy indítsam el nyelvemet szólásra,
Gyönge ajakamat méltó bucsúzásra,
Mert olly jó atyától mindnyájan megválunk,
A kit szivszakadva mindnyájan sajnálunk.
Mert jó atyánk valál, minket tanitottál,
Igazság ösvényén mindenkor hordoztál,
Mint atya fiával, velünk akként bántál,
Most pedig bennünket szépen elbocsátál.
A mennyei nagy ur légyen mindig véled,
Valamig életed e világon éled;
Mikor pedig élted halállal cseréled,
Adja meg a Jézus mennyben a te béred.

179.
Konyhamester tusai.
Konyhamesterséget én mostan viselem,
Valakik itt vannak, mindnyáját tisztelem,
Terhekre hogy talán nem leszek, képzelem,
Azért e pohár bort bátran fölemelem.
Királyra.
Felséges királyunk, kivánom, hogy éljen,
Számos esztendőket erőben szemléljen,
Mint a nap sugára, az országban fényljen,
Minden ellenségét tapodja kevélyen.
Vármegyére.
Ezen vármegyének tisztei éljenek,
Tartós egészséggel soká kérkedjenek,
Lankadást testökben későn érezzenek,
Hogy bölcs pártfogóink ügyünkben légyenek.
Városra.
Nemes városunknak első főbirája,
S több fejei, a kik illenek hozzája,
Fényljen életének sokáig fáklyája,
Bölcs igazgatását kedvelje hazája.
Czéhmesterre.
Czéhmester urunknak mély tiszteletére,
Áldást mondok mostan ő neki fejére,
Lakozzon szivében az igaz bölcseség,
A bölcseség mellett fényljen a dicsőség;
A dicsőség és a könyörűletesség,
Ezeket ölelje a drága egyesség.
Legyen kedves neki a napnak járása,
Szintén felkelése, mint lenyugovása,
Örvendeztesse meg az urnak áldása, –
Ez a konyhamester szive kivánása.
Atyamesterre.
Atyamester urat az isten éltesse,
Az isten igéje lakozzék szivébe;
Élje örömeit e hivatalában,
Érdeme terjedjen e nemes hazában.
Fáradsága pedig ne legyen hiában,
Az áldás, szerencse kövesse sarkában.
Bejárókra.
Bejáró uraknak kivánom számukra,
Az isten áldását fordítsa házukra,
Hogy jó egészséggel dicsekedhessenek,
Jó hirek- s nevekben messze terjedjenek;
Mig élnek, közöttök az igazság fényljen,
Az ur áldásával házok bővelkedjen.


HARMADIK KÖNYV.


BORDALOK.

180.
A, a, a,
Éljen a nagy csutora,
Szomjas torok tutora,
Ki ne fogyjon a bora.
A, a, a,
Éljen a nagy csutora.
E, e, e,
Adjuk egymás kezibe,
Hadd folyjon ki ízibe,
A mi szorult közibe.
E, e, e,
Adjuk egymás kezibe.
I, i, i,
Meg kell szépen ölelni,
A szájhoz fölemelni,
És belőle jót inni.
I, i, i,
Meg kell szépen ölelni.
Ó, ó, ó,
Igyék kend csak, ugyan jó;
Szépen adja, nem mohó,
Mint kivánja sok bohó.
Ó, ó, ó,
Igyék kend csak, ugyan jó.
Ú, ú, ú,
Megvidul a szomorú,
Hogy ha ebből jót iszik,
Próbálják kik nem hiszik,
Ú, ú, ú,
Megvidul a szomorú.
Ő, ő, ő,
Hatalmas egy orvos ő.
Epedség- s fáradságban,
Szegénység- s adósságban,
Ő, ő, ő,
Hatalmas egy orvos ő.
Ű, ű, ű,
Légy már hosszú életű,
Drága kedves csutora!
Sokféle baj doktora.
Ű, ű, ű,
Légy már hosszú életű.

181.
Vigan barátim! kaczagjuk ki a gondot,
Vigan, szájára fordítsuk a kulacsot.
Mig az ember ifiú, töltse vigan idejét,
Hagyja vén korára a kedvetlenség terhét.
Majd elég időnk lesz az aggódásra, ha
Elnyél a halál telhetetlen zsákja.

182.
Az igaz Messiás már eljött,
Sokféle csudákat köztünk tött,
A vizet is borrá tette,
A násznépet vendégelte, –
Kánai menyekzőben.
Nagy lakodalmakat kezdének,
Jézust is elhivták vendégnek,
Ugy követék tanitványi,
Mint a tyúkot ő fiai, –
Kánai menyekzőben.
Az első tál ételt felhozták,
Jézust azzal igen kinálták;
Tetszett mindenben az étek,
De a borban vala vétek, –
Kánai menyekzőben.
Jézus anyja, hogy aztat látná,
Fogyatkozásukat megszáná,
Fiam, mondá, boruk nincsen,
Azért semmi kedvök sincsen,
Kánai menyekzőben.
Jézus is, hogy hívséget tenne,
Szent anyai kérése meglenne,
Parancsolja: merítsetek,
Kútból hat vedret töltsetek, –
Kánai menyekzőben.
Azért szolgák elsietének,
Kútból hat vedreket töltének.
Jézus borra változtatja,
Első csudáját mutatja, –
Kánai menyekzőben.
Péter társaival vigan volt,
Köszönt Andrásra egy pohár bort,
Meg sem törli a bajuszát,
Csak felhajtja a poharát, –
Kánai menyekzőben.
Mátyás a poharat vigyázza,
Soká kerül, nehezen várja,
Jakab elől csak elkapja,
S szomjú torkába kihajtja, –
Kánai menyekzőben.
Adja isten, hogy mi is örüljünk,
Midőn lakodalmat ünnepelünk.
Jó bor mellett csuda nélkül,
Bolond a táncz ugrás nélkül. –
Jézust mi dicsérjük!

183.
Nincsen e világon ennél szebb szó,
Mint: e borbul igyál, mert igen jó,
Ennek embereknél kelete nagy,
Mert te, Bakhus isten, igen jó vagy.
Élj barátom, szerencsésen,
Mindig frissen,
Ezt felhajtván, élj kedvesen.
Áldott ez a pohár, ha tele áll,
S midőn jóságokkal kinál.
Áldott az a tőke, melly termesztett,
És a hely, melly téged nemzett.
Élj barátom szerencsésen,
Mindig frissen,
Érted iszom, vedd kedvesen.

184. Pinczeszeri dal sz. Mártonnap-tájban.
Halkkal.
Megsavanyult már az uj bor,
Ihatunk pajtás!
Félre a vizes kancsóval,
Van helyette más.
Frissen.
Szopogassuk a kulacsot,
Szinte kotyogjon,
Ollyant igyék kiki, hogy a
Könye potyogjon.
Halkkal.
Megkapáltuk a szőlőnket,
Három izben is,
Nem sajnáltuk rá erőnket,
De van haszna is.
Frissen.
Emlegettük fáradozva
A szüret nevét,
Mostan azért vígadozva,
Igyuk a levét.
Halkkal.
Mindennapi bajainkat
Most igyuk félre,
Akaszszuk szegre gondunkat,
Nem kell az télre.
Frissen.
Majd befognak a tavaszkor,
Ujra kapálni,
Most igyuk meg, a mit akkor
Meg kell szolgálni.
Halkkal.
Ne sirj, édes feleségem,
Többé nem bántlak,
Sőt leszesz gyönyörűségem,
Tánczba is rántlak.
Frissen.
Mit epeszted igy magadat?
A kulacs tele,
Dobd pokolba a kontyodat,
Ne gondolj vele.

185.
Nosza, felejtsük el bajunkat,
A bor elűzi minden búnkat,
Föröszszük torkunkat a borban,
S víg nóta mellett igyunk sorban.
Bort ide, bort, bort adjatok!
Megvidul ettül a torok,
Bortól az ember meghizik,
Nem magyar, a ki nem iszik.
Viz csak a hal gyomrát frissíti,
Kedvre szivünket a bor deríti,
Haljegy alatt én nem születtem,
Vizre tehát nincs is szükségem.
Bort ide, bort, bort adjatok sat.
Sert iszik a német, ha fázik,
Minket a bor táplál halálig,
Mert a ser is csak vizbül vagyon,
Két itczét adnak egy garason.
Bort ide, bort, bort adjatok sat.
Él, hal a tót a pálinkáért,
Bor tüzesíti a magyar vért;
A raki meggyúlad gyomrában,
Bor legyen a mi poharunkban.
Bort ide, bort, bort adjatok sat.
Jó patikaszer a bor nedve,
Éled ettől az ember kedve.
A ki tehát betegséget lát,
Borral öblítse száraz torkát.
Bort ide, bort, bort adjatok sat.
Jó a bor, legyen nyár, avagy tél,
Nem magyar, a ki a bortól fél,
Nyáron elűzi az éhséget,
Télben szerez jó melegséget.
Bort ide, bort, bort adjatok sat.
Félre menyecske! szép orczáddal,
Bor nélkül a csók meg nem bájol,
Félre barát! az olvasóval,
Eb, a ki nem tart a kancsóval.
Bort ide, bort, bort adjatok sat.
Jőj el halál, még ma, nem bánom,
Csak bor legyen a más világon,
Ha megtalálom Ábrahámot,
Majd rá köszöntöm csutorámot.
Bort ide, bort, bort adjatok!
Megvidul ettül a torok,
Bortól az ember meghizik,
Nem magyar, a ki nem iszik.

186.
Igyál Petro, fizess! nem jó,
Ez az igazi magyar szó.
Ha nincs bankó, van réz kongó,
Majd fizet a hordó.
Itt marad a kankó,
Az pediglen nem jó.

187.
Vasárnap bort iszom,
Hétfőn nem dolgozom.
Jó, kedden lefeküdni,
Szeredán felkelni.
Csötörtök gyógyulni,
Pénteken számolni,
Hej! szombaton kérdezni,
Mit fogunk dolgozni?!

188.
Istenadta vize!
Sem íze, sem büze,
Bort ide, bortul, jól tudom,
Hogy még megifjodom.
Ha bosszuság forgat,
Vagy bánat háborgat,
Bort ide nekem! azt mondom,
Elmulik búm s gondom.
Dudoljon bár a szél,
Csikorogjon a tél,
Itt benn a kancsót vigyázom,
Bor mellett nem fázom.
Ez a nyulfark élet,
Bor nélkül mit érhet!
Más világon is megbánnám,
Ha itt bort nem innám.
Noé szent ember volt,
Mégis jó bort kóstolt,
Hát ugyan én szegény nyomorék,
Jó bort mért ne innék?
De nem is kimélem,
Mig élek, reménylem,
Nem vetnek vámot gégémre,
Iszom hát kedvemre.

189.
A viz máskép jó lenne,
De béka lakik benne;
Még csömörbe ejtene,
Vagy kólikát szerezne.
A viz malmokat hajtson,
Hajót s hidakat tartson,
Szennyes ruhát tisztítson,
Tüzet és meszet oltson.
Marháknak kell önteni,
Válujokba tölteni,
Vagy pohárt öblíteni,
Nem emberre költeni.
Halljad ama nagy szent Pált,
Borban mit föl nem talált?
Timótheusnak használt,
Egészségére szolgált.
Bár okos, tudós ne légy,
Mint a néma, szót ne tégy,
Csak egy két pint bort bevégy,
Eszeden kivül is mégy.

190.
Nosza örüljünk,
Ünnepet üljünk,
Ártatlan örömünkért
Meg ne szégyenüljünk.
Kedves gazdánknak,
És gazdasszonyunknak,
Minden jóra vezető
Eleven példánknak,
Sok esztendőket,
Boldog időket,
Egek harmatozzatok,
Nem bajra vivőket.
Hogy vigadhasson,
Minket igazgasson;
Nagyobb jutalmakra is
Idővel kaphasson.
Pinczegádorba,
Üljünk le sorba;
S gazdánk egészségeért,
Kapjunk a jó borba.

191.
E szép szóra: jurátus, jurátus,
Oh be rá illik a tus, a bor-tus.
Igyál tehát, jurátus, jurátus!
Többet ér ez, mint a jus, mint a jus.
Lám! maga is a Krisztus, a Krisztus,
Jól tudta hogy mi a tus, mi a tus.
A vizet megmásítván, másítván,
Mondá, hogy ez be hitvány, be hitvány.
Ős apánk is szent Ivó, szent Ivó,
Ő maga is borivó, borivó.
Hogy csárdákban tusozott, tusozott,
Azért szentté változott, változott.
Vizből lett a vizözön, vizözön,
Mindent elöntött a földön, a földön,
Ha borözön lett volna, lett volna,
Noé most is tusozna, tusozna.

192.
Tudja Bácska, mi a tus,
Mi a korhely juratus.
Eszik iszik inyére,
Énekelget kedvére.
Lám! maga a kis Krisztus,
Jól tudta hogy mi a tus,
Vizet borrá változván,
És csak ugy iddogálván.
A világon vizözön,
Mindent elvitt e földön.
Ha borözön lett volna,
Noé most is tusozna.

193.
Én nekem egy szép gondolat jutott az eszembe,
Fel is tettem magamba, teljes életembe
Holtig a bort nyelni, a kocsmába járni.
Hej dinom dánom! tölts bele, nem bánom.
Meg is hagyom az uramnak én testamentomba,
Hogy engemet holtom után temessen hordóba.
Te pintes korsó! ez uri koporsó.
Hej dinom stb.
Ujjaimat, midőn fonok, megtöri az orsó,
Azért én csak azt itélem, hasznosabb a korsó.
Ujulok, megvallom, midőn hirét hallom.
Hej dinom, stb.
Az én uram azt gondolja, hogy őtet szeretem,
De mint eb a somfabotot, őtet ugy kedvelem,
Mert haragos, durva, igen hebehurgya.
Hej dinom, stb.
A mit egyszer megszeretek, meg van az szeretve,
Ha bort látok, majd hogy el nem fakadok nevetve.
Oh te kegyes vendég! ugy szeretlek hogy még…!
Hej dinom, dánom! tölts bele, nem bánom.

194.
Nyolczan vannak a mi ludaink,
Három fejér, három fekete.
Gunár a ketteje,
Szabad a mezeje,
Gunár, gunár, gunár, gunár,
Gunár, gunár, gunár, gunár,
Gunár a ketteje,
Szabad a mezeje.
Ember, ember, ember iszik most,
Ember, ember, ember iszik most,
Mondjuk tehát nékie,
Váljon egészségére.
Gére, gére, gére, gére,
Gére, gére, gére, gére,
Váljon egészségére,
Váljon egészségére.

195.
Bort iszom, bort, bort!
Borral élek én,
Sort iszom én, sort, sort,
Sorban vagyok én.
Az én kedves galambomat
Csókkal tartom én,
Csókkal, borral, sokkal, jóval,
Csókkal tartom én.
Vizivók! a napot mire nézitek?
Mért a szőlő tövét nem mivelitek?
Vizben lakik kigyó, béka,
Nadály, skorpió,
De a borban élet éled,
No csak igen jó!

196.
Dinom, dánom, sógor!
Előtted a jó bor;
Köszöntsük egymásra,
Bátorság-adásra,
És vigasztalásra.
Szól bátyám dudája,
Hip, hop, a nótája;
Ugorjunk utána,
Kutya, a ki bánja,
Lábát a ki szánja.
Kedves, jó barátom,
Vagyon kedved, látom;
Ugorjunk a tánczba,
A komám házába,
Sarkantyus csizmába.
Fordulj egyet, pajtás,
Ugrik utánad más;
Peng a sarkantyúja
Lóg a mente ujja.
Haja, heje, huja!

197.
Megiszom én a jó bort csutora nélkül is,
Ölelem a rózsám nyoszolya nélkül is;
Hej kasznárné, kasznárné, taníts meg vadászni,
Hogy kell a szép menyecskét körülcsókolgatni.
Az egyik kezemben teli palaczk benne,
A másik kezemet teszem a mellemre,
Hej haj, istenem, de jó módot kaptam,
Utczu kincsem, komám asszony, könyörüljön rajtam.

198.
Jó bor terem Esztergamban,
De Budán is;
De még ennél jobb terem a
Hegyalján is;
Igyál, jó barátom,
Tőled nem sajnálom,
Kiviradtig!

199.
Encze, Bencze, kis medencze,
Kis medencze a Velencze;
Ne busuljunk semmit, Vincze,
Tele van az itcze, pincze.
Nem szeretem én az orsót,
Kaszát, kapát, sem koporsót.
Jobb szeretem pintes korsót,
Forgathatom, mint az orsót.
Ha bú éri az apádat,
Apád után az anyádat,
Üssed össze a bokádat,
Csak igy éled világodat.

200.
Töltsd meg frater, poharamat,
Hadd öblítsem a torkomat.
Mert a pohár megtöltve jó,
Az én torkom öblítve jó.
Ej huj! igyunk rája,
Ugy is elnyel a sir szája.
Töltsd meg öcsém, a pipámat,
Hadd füstöljem ki a számat.
Mert a hús is füstölve jó,
A bor pedig mindenre jó.
Ej, huj! igyunk rája,
Ugy is elnyel a sir szája.

201.
Sok ifju hullott a porba,
Mért sietett a táborba.
Sok legényért ittak torba,
Mért bujt be a monostorba.
Guta üti meg azt orrba,
A ki vizet tölt a borba.
Igyunk tehát tisztán sorba,
Igy jutunk el a vén korba.

202.
Jó borunk van; ihatunk,
Valamennyit akarunk.
Mig a gazda ránk nem un,
Mindaddig mulatunk.
Eb, a ki nem iszsza,
Mig a pohár vissza
Százszor nem fordul.
Dul dul dul,
Százszor nem fordul.

203.
A kinek most kedve nincs,
Annak egy csepp esze sincs,
Igen lassan foly véri,
Tám a napot sem éri.
Ha felkötnék a füstre,
Vagy a pálinkás üstre,
Megérdemlené,
Megérdemlené.

204.
Bort iszom én, nem vizet,
Kit Jáfet apja szerzett,
Tapasztalta ezt Noé,
Hiába kapálta-é?
Árt a viz a csizmának,
Kisasszony papucsának,
A paraszt bocskorának,
Hát az ember gyomrának!
Árt az a doktoroknak,
Konczionátoroknak,
Oskolarektoroknak,
És igy minden toroknak.
De vagyon egy hivatal,
Mellyben jó a vizital;
Ha van komiszárius,
Lehet vizivárius.
Vizet iszik ökör, ló,
Mert az azoknak való.
Szénát nem eszem velek,
Tehát vizet sem nyelek.

205.
Bor, bor, bor, bor,
Nincsen ollyan bor,
Mint a mádi bor,
Mellytől az urfi szerelmes,
A kisasszony engedelmes.
Nincsen ollyan bor,
Mint a mádi bor.
Viz, viz, viz, viz,
Nincsen ollyan viz,
Mint a tiszaviz.
Harcsa, potyka lakik benne,
Szép menyecske fördik benne.
Nincsen ollyan viz,
Mint a tiszaviz.

206.
Akarsz vig lenni? tanulj bort inni,
Minden hangzatban, bort tölts torkodba,
Ne nézd mértékét, sem az értékét.
Ha igazságot, és valóságot
Akarsz azonban, találsz a borban.
Megtudod szépen, mi lakik szivben.
Fájdalmid ellen, te csak szüntelen
Torkod öblögesd, borod hörpögesd,
Ez az orvosság, csupa boldogság.
Lám, én gond nélkül vagyok s bú nélkül
Igyál, ne igyál: elvisz a halál;
Minden hangzatban, bort tölts torkodba.

207.
Elindula szent Péter Rómába,
Botját veté vállára haragába;
Botja végin csutora,
Csutorában jó bora.
S iszik, mikor akarja:
Fülöpet is kinálja.

208.
Oszlik, bomlik a gond,
A ki ellene mond,
Csupa merő sült bolond;
Ha kulacs van a kezünkben,
Erő tenyészik testünkben,
Öröm buzdul fel keblünkben.
Kiki hát ugy éljen,
Senkitől ne féljen,
Bút soha ne szemléljen.
Szokása ez a magyarnak,
Örül vagy szomorkodik:
De ázni kell az agyarnak.
Igyunk hát, barátom!
Mert ha én ezt látom,
Öntöm belém a jó nedvet,
Fütyölök és tánczolok,