Ne engedjük a madarat... s más holmik - 3

Total number of words is 4383
Total number of unique words is 1934
35.1 of words are in the 2000 most common words
46.9 of words are in the 5000 most common words
53.1 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
midőn négy óra hosszat a csépai ember földöntúli dolgaival s egyéb
csodatételekkel szórakoztatják, kevés ember volna, a ki siváron lépne a
puszta vallásának ilyen látható jeléhez. A meddig a szem ellát, a máskor
néptelen térségeken alakok mozognak. Némely része távozóban, más része
most jön ide a fához. A fa maga sugár jegenyenyár, tanyaházak előtt
elhaladóban látni lehet ilyen ezret is. De ennek az oldalát nem látni,
hogy milyen színű. Végig van koszorúval rakva. Közben kendők, továbbá
szenteltvíz-tartó, azután szent képek. A pécskai Mária-látás
színnyomatos képe is oda van akasztva. Fehér tanya előtt zöld mező áll,
középütt árok, két liba kutat benne. Az árok innenső oldalán térdel egy
kis leány, a túlsó oldalon áll a Mária, mindketten fehérben. Nyomatta
színben valaki Aradon, a nevét elfeledtem. A tulajdonjoga Czudar
Mihályé. Szép. Egy igen csinos pusztai legény, kalapján a besorozottak
rózsájával, tajték szivarszivó-szopókából szivart szívott a fa mellett.
Ünneplőben volt, de fényesre puczolt csizmáit kimélés okáért a kezében
tartotta. A nyárfa előtt szabadkai bunyeváczok térdeltek, a kik a közeli
szállásokról jöttek át. A búnyók ugyanis római katholikusok s így a
magyar Máriát tisztelik, nem a ráczot. Álltunk csöndesen. Az erdőben
szél suhogott, az erdőszélen apró pusztafiak hajkurásztak némely
eltévedt pulykát, malaczot. Mindez akkor, bár a közvetlen közelben volt,
csak olykép hatott rám, mint a hogy a városok délutáni szunnyadásában
érinti az embert az utczai kocsirobogás. Akármit beszéljünk, itt, ha más
nincs is, de templomi hangulat van. Senki a csöndet zavarni nem meri.
Apránkint többen gyűlnek a fa köré. Köszöntenek és csöndben megállanak,
nézvén a fát. A kapás ugyanezt kezdi lassan körüljárni, hogy hátha
valahol a Máriát látná. Útja azonban eredménytelen.
– Sehogy se bírom meglátni, – szól.
– Én se, – mondják többen.
Valóban, hogy igazat mondjak, én sem látom, bármely oldalon kerülgessem
is a fát. Mondták, hogy távolosabbról, a pusztából látszik. Oda is
elmentem, de onnan sem mutatkozott. A fa előtt ezt sokan tárgyaltuk.
Közben egy halovány, ragyavert arczú, kékesbe játszó szürke szemű leány
jött oda.
– Ilyenkor – mondja – úgy sem látják, akárhogy akarják. Csak éjszaka
látszik, mikor a sokaság itt van…
Ez, a ki szólt, libapásztor-leány. Egyike azon elsőknek, a kiknek a
Mária mutatkozott. Téveteg nézésű, az arcza egészen fehér. Ha hirességét
előzetesen nem tudom, legföljebb mellbetegnek nézem. Így azonnal
hajlandó vagyok őt álomjárónak és rejtőzőnek nézni. Úgy lehet pedig,
egyik sem a kettő közül.
A kapás szól hozzá:
– Te láttad a Máriát?
A leány nem is felel, csak int. Bizonyára sokan intézték hozzá e
kérdést.
– Hol láttad?
– Amott az akáczfán, – szól, mintha álmában beszélne – ott volt fönt a
fa högyében oszt forgott… körös-körül…
Szótalan álltunk. A vén kujon kapás mondja:
– Akkor bizonyosan azért költözött ide, mert itt hevesebb a szél járása.
A leány hozzám jön. Nem személyes okokból, hanem, hogy én a jelenlevő
népek közt egyetlen vagyok, a ki pantallót hord.
– Nézze az úr, – s nyujt egy füzetdarabot – ebbül az egész történelmet
kiolvashati.
A nyujtott füzetből látom, hogy a Pálinkás-erdő Máriáját nem én födöztem
föl. Megvan már írva. Öt pénz az ára. Akkora az egész, mintha egy jókora
üzleti levélpapirt négyrét hajtanak. Ilyformán kezdődik: «Ezen
szentséget legelsőbb látta Dobó Örzse leányka, továbbá egy Dudora nevű
leány s hogy több nevet nem említek, annak oka, hogy ezt az írást
azonnal éjszaka nyomdába adtam, de azért név nélkül is tökéletesen igaz
mindez.» Beszél aztán sok mindent. Nézem, hogy ugyan ki szerzette ezt a
történelmet. Hát bizony ismét a Czudar Mihály nevét találom rajta.
Darabját öt krajczárér. (Ily önzetlen szent cselekedetek után valóban
kivánatos volna, hogy Czudar Mihály úr szintén helyet foglaljon
állandóan valamely jó magos fa hegyében.)
Jön oda most vasárnapi fehér ruhában, fekete mellényben egy öreg gazda.
Az ember ősz. A szabadkaival határos szegedi földről való, mint az a
beszédén azonnal megismerszik.
– Az éjjel – mondta – legyütt a fárul a gonosz. Kaszával a vállán. Kara
Viktornak igerte épen, hogy elkaszálja a nyakát, ha itt találja. Mert
azt mondta, a gonosz van itt.
A libapásztor leány azt mondja:
– Az éjjel a gonosz volt itt. Harczolt a Máriával.
Az öreg ember így folytatja:
– Két leány ült itt az éjszaka az anyja ölében. Elrejtőzött mind a
kettő. Előbb csak pislogtak, azután nehezen lélegzöttek. Utóbb a szemük
héjja kifordult. Akkor látták a Krisztusfejet a fa derekán. Nézték. Szép
nagy fejnek mondták. Utóbb legyütt a kaszás ember a fahögyrül. Éjfél
után. Akkora már elmöntem. Ügön sajnálom. Szerettem volna szömközt lönni
vele.
Sokat beszéltek még e fajtákat. Azonban, hogy délre hazaérjünk,
kénytelen voltam az órát elővenni. Ez olyan jelzés, a mit szó nélkül is
megért mindenki. Muladi a kocsihoz ment, Sebők pedig még egyszer
körüljárta a fát, hogy hátha lát valamit.
– Éjjel gyűjjenek – mondta megint a leány – olyankor százak vannak itt.
Nappal nem gyün le a fahögybül.
Éjjelre azonban nem maradhattunk. Muladi a lovak közé vágott s igen
sebesen kezdtünk portyázni az erdő fái között, keresve akkora utat, a
melyen a kocsi kifér. Meleg volt az úton és sütött a nap. A pusztaszélen
a délibáb némely búzakazlakat vetett föl.
– Kend mit szól hozzá? – kérdezi Muladi.
– Én, – mondja a kapás – azt mondom, hogy ki se tudja, mi van itten. De
valami van. De ez majd mögmutatkozik.
– Mögmutatkozik.
Szorgosan igyekezve, délre haza is értünk. Vasárnap lévén, üres volt a
tanya, mindenek a városba mentek. Csendben voltunk és gondolkoztunk a
látottakon. A városból a kocsi csak hétfőn reggel jön elő. Természetesen
rajta van Roza néni, egy beszédes munkáshölgy, a ki errefelé az eleven
ujságot képviseli. A kocsi még rendesen meg sem állt a tanyaudvarban, a
midőn mondani kezdi a huszárt, a ki szeretőjét agyongyilkolta az utczán.
Mikor ennek semmi hatása sincsen, hirtelen kezdi mondani, hogy a csépai
embör mögmondta az alsóvárosi özvegyasszonynak, hogy a holt unokája
azért nem nyughat, mert nincsen a fejére erősítve a szűz koszorú. A
csépai embör látta a halottat, a mint mönt és folyton holtában fején a
koszorút igazgatta. Roza néni mindezt amaz özvegy asszony tulajdon
szájából hallotta…
… Már látom, hogy el kell a Muladi szomszéd kocsiján a csépai emberhez
menni.


A HOLTAKAT LÁTÓ.

I.
Este van az idő már, munka után, sőt a vacsora is elmult s a fáradt,
eltörődött emberek még egy kicsit beszélgetnek pipaszó mellett az
ereszet alatt. Híre jár ismét egy hazajáró léleknek és ez a tárgy
kölünböző földöntúli csodákra tereli át a beszédet. Az ereszet túlsó
végén a sötétben ülnek vagy álldogálnak a fal mellett, de minél
titokzatosabbra fordul a szó, annál jobban húzódnak a világosság felé.
Beszélnek egy Fésüs nevű emberről, a kinek ördögi tudománya volt míg
élt, s mikor a minapában meghalt, két hétig haldoklott, mert nem birt
meghalni, míg ördögi tudományát át nem adja. Az úgy ment volna, hogy
valakinek kezet kellett volna fogni a haldoklóval, a ki ekkor azt
mondja: «négyön vöttem, négyön adom» s ezzel átruházta volna a kézfogóra
a tudományt. De nem akadt senki, a ki kezet mert volna vele fogni s
ezért tartott két hétig a haldoklása. Utoljára a söprővel fogott kezet s
arra hagyván a tudományát, utána hamarosan meg is birt halni.
Ezt egészen komolyan beszélik, csak a végén nevetnek, hogy a seprőre
maradt az ördögi tudomány, mely által tudott a holtakkal is beszélni az,
a ki «négyön vötte, négyön adta.» Más tudománya pedig az volt neki, hogy
le tudta hozni a csillagokat az égről és bevitte a szobába.
– Egyször mögint dicseködött evvel – mondja egy öreg – hát mondtam neki:
hozd le a fiastyúkot… Hát csakugyan behozta a szobába.
– Maga azt hiszi, hogy a fiastyúk csillagai csak akkorák, mint
amekkorának az égen látszanak? – mondjuk neki. – Nagyobbak azok, mint az
egész Magyarország, hát hogy vitte volna be a szobába.
– Nem is úgy mondom én – feleli az öreg, – hogy magukat a csillagokat
hozta volna be, hanem úgy tudta csinálni a tudományát, hogy mink odabent
láttuk a fiastyúkot. Előbb eloltotta a szobában a lámpát, hogy
tökéletösen sötét maradt a szoba. Akkor kimönt, kisvártatva begyütt.
Behoztam, – mondja, – itt van a padmalyom… Ott is láttuk valamennyien a
fiastyúkot mind a fiával.
A történet ebben a formában nagyon hasonlít a spiritiszták sötétszobás
szeanszaihoz, s mutatja, hogy csakugyan nincsen új dolog a nap alatt.
Ennél azonban még különbet említ egy másik öreg ember, bizonyos Sebők
Jakab nevezetű, az előbb szólottnak testvére. Ő valami Takács nevű
embert mond, a kinek olyan hatalma volt, hogy lelketlen tárgyakat meg
tudott mozdítani a nélkül, hogy hozzájuk ért volna. Ehhez már többen
hozzászólnak, a kétely általánosabb, mire Jakab bácsi ránt egyet a
vállán, a mi annyit jelent, hogy nem bánom én, ha nem hiszitek is.
Azután kurtán mondja:
– Hát pedig én magam is láttam.
– Mit látott kend?
– Azt mondta az a bizonyos embör, hogy a villát az udvarrul behívja a
szobába. Leszúrta a favillát az udvaron a fődbe, aztán a szobaajtóbul
mondta neki: Gyere be villa. A villa bemönt. Hun eggyik ágával lépött,
hun a másikkal. Így-e, mint az embör.
S Jakab mutatni kezdte, mint haladt be Takács hivására a szobába a
favilla. Czáfoló szót senki sem mondd rá, inkább elgondolkoznak fölötte,
azután ismét ama hazajáró halottra kerül a sor. Azt általánosságban
emlegetik, hogy csakugyan úgy van, a halott volt otthon és családját
meglátogatta. Felesége igen sírt is azután, hogy bizonyosan valami baja
van szegénynek a túlvilágon, de leánya, a ki előtt többször megjelent a
látomány, megnyugtatta az anyját, hogy nem panaszol a halott semmit.
Persze az emberek nem tudják úgy elmondani e dolgokat, mint a hogy
Flammarion elmondja az ő eseteit, de hogy mondják mégis, az ténydolog.
Állítják is, hiszik is, hogy a lélek olykor megjelen és látható, még a
nagyon vonyító kutyáról is az a hit, hogy olykor lelket lát. Például
azon Bernát János nevű lélekről, a kiről itt ép most szó van, levelet is
kaptam. Egy ismerős tanyai küldte, a ki az unokája toktollával olykor
«diktákat» szokott írni. Nagyobb bizonyság okáért itt az egész levél:
Az Lengyel Szónszéd jában Tőrtént Egy halót látás és még hózá veleis
Beszél tek majd nem minden Napestéjén az Elhúnt Bernát Jánóssal az
Léjanjga Etél es mondja Annyá Nak hogy az Édes apám megént it Vólt és
Vele is Beszél getem és móndá Annya a Lánynak mit Beszélt apád hát semit
sem mondá Az Lejány Tiszteletel Tőmőrkényi urnak.
Ez meglehetősen rövid «dikta», de a ki küldte, így véli igaznak s mások
is beszélik. Ő ugyan úgy mondja, hogy a leány mondta: beszélt vele az
apja, de mikor anyja kérdi, hogy mit, azt feleli rá: semmit. A levélből
azt az értelmet kell kihámozni, a mi nincsen benne, hogy mint lehet ez?
Emez az esti társaság ellenben úgy mondja, hogy csak panaszt nem mondott
semmit a lélek a leánynak, vagyis hogy a lélek megjelenése miatt az
anyjának sírásra oka nincsen. Ebben meg is állapodtak, bár vannak, kik
azt tartják, hogy a lélek csak akkor jár vissza, ha valami baja van. Ha
például valamely pénzéről vagy vagyonáról nem tett rendelkezést, vagy ha
tartozott valakinek s azt fizetetlen hagyta, továbbá ha az utána maradt
örökség osztásakor igazságtalanság történt, valamint ha bármely a
lélekre is kötelező dologban rendetlenség maradt utána. A modern
spiritiszta médium által idézett szellemet csak ebben a formában a
hazajáró lélek elnevezés alatt ismeri a nép s ez a lélek nem
levélírással és harmonika-húzással, hanem ablakveréssel, bútorok
zörgetésével, köcsögök földhöz vágásával és bús sóhajtozásokkal ad
tudomást jelenlétéről. Persze levelet nem is irhat, mikor a betüket nem
ismerte, a harmónikahúzásához pedig errefelé leginkább csak a
borbélylegények értenek. Igy a hazajáró lelkeknek nem marad más hátra,
mint azon munkálatok, melyek a sóhajtozástól a cserépedényeknek a falról
való leveréséig terjednek.
Ebből azonban nem lehet kitapasztalni, hogy voltaképen mit akar a
jelenés? Miért jön haza? Miért láttatik egyik kapálni a földben, bár
kapája nyomán a föld nem fordul s miért zörög a másik a konyhában a
vizesköcsögök között, akár csak a macska? Nem lehet belőle megtudni,
hogy mit akar, semmiképen sem lehet megtudni, pedig rendkivül él az élők
lelkében a gondolat, vajon elhaltaik mily helyen, jó helyen s jó sorsban
vannak-e? Öreg asszonyok, kiknek már nem igen van egyéb dolguk, mint a
halálra való készülés, örökké ezzel foglalatoskodnak. Bár hiszen más is,
a ki csak hivő. A mennyeknek napfényes és bájos országát, a poklok
örökös lángjait s a purgatorium tisztitó tüzét, ezt az ideiglenes
száműzetést itt szószerint szokás értelmezni s az élő lelkek fenekén
fekszik az a vélemény, hogy azon léleknek, a mely hazajár, a túlvilági
életben sorsa jóba foglalva nincsen. Ezért aggódnak is arányosan s ehez,
gondolom, hozzájárál, hogy így pusztahelyen a halott emléke nincs
összeforrva a sirhelyével s az azon levő fából faragott vagy kőből
vágott emlékkel, mert bizony a sirok messzire vannak s oda jó, ha valaki
évente egyszer ráér kijutni. A szülőanya lelkében is nem a kicsi virágos
sirdomb az, a miről az elhantoltra emlékezik, hanem mindig csak azon
formában látja, ahogy fején a fehér koszorúval a fejpárnán feküdt, s a
hogy a szemfedő ráborult. Úgy látja olykor járni és kelni, álmában,
képzeletében és mikor kukoriczát ültet s lába sarkával a szem számára a
lukat a földbe fúrná, hirtelen megáll, mert úgy tetszik előtte, mintha a
közön áthaladna a kis gyermek, fején a fehér koszorúval (de nem jól van
a fejére téve a fehér koszorú.)
… Miután a szóban forgó léleknél arról van szó, hogy az özvegye sir s
bár a lánya vigasztalná, hogy a lélek semmi panaszszal sincsen, az
asszony ebbe még sincsen beleállapodva, azt mondja beszédközben egy
ember:
– Mért nem üzentetnek a csépai embörhöz? Majd megmondaná az…
*
A csépai ember.
Bizonyosan hirét sem hallották, mert nem olyan emberek részére való ő, a
kik ujságot is szoktak olvasni. A nép spiritisztája. Ez az elnevezés
valóban ráillik annál is inkább, mert a modern spiritizmusról sem tudjuk
valójában: van-e benne valami vagy csak áltatás az egész. Annyi
bizonyos, hogy a nép egyes rétegei hisznek a csépai ember azon
tudományában, a melynek erejével látja a halottakat, s meg tudja
mondani, boldogok-e a túlvilágon vagy pedig valami bajuk van.
Híre öt-hat megyében elterjedt, mindamellett én, ki eleget érintkezem a
néppel, mindössze három esztendő óta tudok róla, bár a csépai ember már
valami tizenöt év óta van abban a foglalatosságban, hogy látja a
halottakat. Ép ezen a nyáron lesz három esztendeje, hogy egy pusztai
csoda megtekintésére mentem a Pálinkás-erdőhöz, a melynek a sarkán egy
fahegyen a szűz Máriát látták, a mint forgott köröskörül, akkor
hallottam legelsőbb említeni a csépai embert. De azóta gyakran lehet
hallani a nevét, Hogy most ezt mondta meg, most meg amazt mondta meg.
Csépa ide jó messze van, Szolnokmegyében s mégis erről a tájról is egyre
zarándokolnak hozzá, nemcsak vénasszonyok, hanem különféle korú emberek
is, a túlvilágon levő halottjaik sorsát tudakolni.
A benne vetett hitet növeli az ember egyszerűsége. Azok a csodatételek,
a melyek a nép érdeklődését fölköltik, rendszerint üzletek szoktak
lenni. Ha valamely kút vizében vagy ház ablakában meglátják a Máriát,
ott hamarosan meggazdagodik az ájtatos tulajdonos a kegyes
adománypénzekből, azonnal épül oda korcsma is, azután árulnak ott
gyertyát, viaszkszobrot, szentképet, továbbá ponyvafüzetet a hely
történetéről, mindent jó borsos áron. Igy azután terjed is a hírük, mert
mindaz erősen hiszi és vallja, a kinek csak jövedelme van belőle s a ki
esetleg kételkedni merne, annak elnyomják a szavát. A pécskai embertől,
a hol szintén Márialátás van, kérdezték: «Csakugyan igaz, hogy
kendteknél az árokparton megjelent a Mária?» – «Hát hogyne volna igaz» –
felelte az ember – «mikor még a zsidó boltos is hiszi.» Hát miért ne
hinné, mikor azóta négyakkora forgalma van, mint azelőtt.
A csépai embernél, mint a hír is mondta, mindebből semmi sincs. Sőt ép a
falujában van a legtöbb kételkedője, ott egész kurtán csalásnak tartják
a dolgát s Csépáról csak elvétve folyamodik hozzá valaki. Maga az ember
egyszerű napszámos s csak este lehet vele beszélni, mert nappal dologban
van. Kaszál, arat, dologra jár, vagy dinnyecsősz, meg szőlőmunkát vállal
a nagyobb fiával, ebből tartván fent a családját. Mert
fölvilágosításaiért, miket a halottakrúl ad, pénzt nem kér. A ki akar,
azon két gyertya árára, a melyek az esti beszélgetés alatt égnek, ott
hagyhat a szomszéd asztalon pár krajczárt vagy egy hatost, de, úgy
mondják, az is csak újabb keletű szokás, régente az ilyesmit sem tűrte.
Nincs is gazdagsága semmi. Mindössze egy egészen kis házacskája van a
falu szélén, a miben lakik, annak az udvarára is csak egy másik ház
udvarán keresztül lehet bejutni. Ha tisztán üzlet volna az, a mit csinál
tizenöt esztendő alatt, máskép is állhatna szénája.
Hát így ver a szó róla a határban, hallatszik itt is, ott is. A dolog
bizonyára érdekes, én legalább annak nézem: egy napszámos, a ki a
verejtékes munkából este hazamegy, hogy pihenés helyett messziről jött
emberek halottairól beszéljen ingyen. Hogy a beszédje mit ér, nem
keresem, mert minek is keressem. Ha a spiritiszták kopogó asztala,
guruló forintja s egyéb ilyes eszköze irathat rossz verseket Petőfivel,
akkor a csépai embernek is van annyi joga, hogy a holtakról
beszélgessen. Beszéde különben nem ártalmas senkire, semmiféle
köztekintetnek nem kell miatta aggódnia. A hozzá érkezőket, a kételytől
űzötteket megnyugtatja, imádkozást rendel a holtak üdveért s legföljebb
egy legolcsóbb fajta csendes misét ajánl mondatni. Ez okból a papság sem
kifogásolja. Hangjában van önérzetesség. – «Maga, jó ember» – volt eset
már rá, hogy mondta, – «káromkodott az úton, mikor jött, hát én magának
nem is mondhatok semmit.»
Alighanem ezek a dolgai emelik a hírét, minél meszebb helyen, annál
nagyobbra, mert a tulajdon hazájában ő sem próféta. Itt a mi határunkban
egész legendakört szőttek-fontak róla, mert innen nagyon járnak hozzá,
pedig köztünk és Csépa közt ott fekszik az egész Csongrádmegye,
hosszában.
Azonban most már mindegy, akár keresztben, akár hosszában. Csak elő a
kocsit, aztán gyerünk Csépára, nézzük meg a csépai embert.

II.
Csépa ide tizennégy óra járás kocsin, beleszámítva itt-ott az apró
megállásokat, míg a lovak abrakot esznek. Nem úri lónak való fuvar; az
úr a lóban is úr, az fáradalmakat csak sportból bir csinálni, nem pedig
közönséges napi munka gyanánt. A minthogy a leghíresebb akrobata is csak
egy nap birna versenyt kaszálni, másnap kidőlne a sorból. Tizennégy óra
oda hajnali háromtól esti ötig, akkor tíz órai pihenés hajnali háromig,
akkor megint vissza az eső által megrontott úton tizenöt óra hosszat
esti hatig. A harminczkilencz órából huszonkilencz órát útban voltak a
lovak s csak tíz órát pihentek, azt sem talán födél alatt, mert bizony a
csépai vendéglő még nem jutott el odáig, hogy istállója is lenne, hanem
csak úgy kint az udvarban a saroglyához kötve, az esőben. A megvetett,
lenézett, girhes apró parasztló munkája ez. Meglódul, előre s lefelé
nyújtja a nagy fejét (úgy tetszik, mintha a két nagy lófej húzná az
egész kocsit) s öt-hat óráig eszébe sem jut, hogy pihenni is lehetne.
Hát ilyen lovak kellenek ide, meg hozzá való jó erős kocsi, a mely
valahol a puszta közepén nem mondja föl a szolgálatot és hely van benne
az elemózsia részére is. Mert hotelek s egyéb ilyen finom dolgok nem
akadnak útközben, csak útszéli csárdák vannak helylyel és közel, a
melyek előtt kifog a kocsis abrakolni s azon idő alatt az utas is ehet,
ha van mit. A tarisznya és kulacskorszak már rég letelt az útonjáró
emberről, a helyett az ilyen hosszújárású kocsiban nagyon alkalmatosak
az ülésládák, azokba mindenféle ételt-italt el lehet rakni. A ki nem
föltétlenül kívánja a melegételt, hanem szalonnán, hideghúson,
madárlátta kenyéren és kútvízzel kevert borocskán is el van, nagyon jól
megélhet az ülésládából.
Ilyen alkalmatos kocsija van épen a szomszédnak, Muladinak, a ki
nevezetes fuvarba járó ember. Volt már Csépán vagy húszszor, mindig
olyanokat szállítva oda, a kik holtjaik iránt kérdezősködtek a csépai
embernél. Járhatott volna ugyan már többször is, de ki szokták várni,
míg rendszerint öt utas együvé kerül, akkor aztán fejenkint két forintot
fizet minden személy. Elég olcsó utazás, tekintve, hogy az út hajnalán
előbb még a kocsival össze kell szedni az utasokat a tanyák között. A
lovacskáknak ilyenkor nehéz dolguk van, míg ez a mi utunk sokkal
könnyebb, így hát kettőnkre hat forintban meg is történt az alku. Muladi
hajnali fél háromkor pontosan beállított a tanyaudvarba, fölraktuk a
czókmókot, az egyetmást meg a miegymást és az encsembencsemet, Muladi
belerázta magát a subába s miután kalaplevétellel kérte jóakaratát az
utassegítő Istennek, megindultunk. A sötét úton itt is, ott is apró
piros tüzek, mintha szent János bogarai röpködnének, de nem azok. Az út
a korai sötétben már tele van kocsival, viszik be a magyarok a
hetivásárra a buzát, kukoriczát és pipázik valamennyi a zsákok tetején.
Evés csak később lesz, négy óra múlva, mikor beérnek, addig a füsttel
szórakoznak. Muladi is, kerülgetvén a kocsikat, rágyujt s idő multán,
hogy világosodik, nagyon öreg asszonyra kiált, ki egy kocsi hátuljában
ül, paraszti szokás szerint hátrafelé.
– Jó röggelt körösztanyám!
– Jó röggelt. Hova mégy?
– Az embörhöz…
Az öreg asszony szótalan integet, hogy jól van no, csak menjen. Megyünk
is. Közben kis eső van, a mely a hogy elmúlik és Dorozsma felől vörös
lángok között a nap föltolja a fejét, gyönyörűszép kettős szivárvány
mutatkozik. Néphit szerint a szivárvány arra való, hogy az égből
lehullott felhők helyébe a tavakból a vizet fölszívja, de Muladi nem
ezen, hanem bibliai alapon magyarázza, idézvén azonnal az
ó-szövetségből, hogy az isteni kiengesztelődés jele.
– A meddig szivárványt láthat az embör, nem lössz vége a világnak –
mondja meggyőződéssel.
Hát már addig ne is legyen, a míg el nem érünk Csépára. A lovacskák is
ilyen véleményben vannak; nagyhamar átszaladunk Dorozsmán, Szatymazon,
Fehértón, Sándorfalván s fél hét van, mikor egy útszéli csárda előtt
meghúzza a gyeplőt Muladi, hogy ott majd itat és abrakol. A csárdás
kijön a házból s hogy megtudja, merre van útunk, elmosolyodik.
Olyanforma mosolygás volt ez, a melylyel azt a gondolatát takarta el:
nini, már az úrféle is… Közben, hogy sört hoz az ételhez (mert nem úgy
van itt, mint szögény helyen), mondja, hogy azért ő is volt már ott az
embernél, régente, valami tíz év előtt.
– Sokan mondják, – szól – hogy jól mondja, a mit mondd, másoknak pedig
nem találja el.
– Magának megmondta-e?
– Én bizon – felel tünődve az ember – már nem is tudom. Régön volt
nagyon. De hallom a beszélgetést róla, mert a kik ezön az úton járnak
hozzá, igen csak mögállnak itt.
– Sokan járnak?
– Hát… Hát csak a városban bent is van két fuvaros, a ki öregasszonyokat
hordoz Csépára.
Itt még csak ennyit tudtak. Mentünk tovább, virágos akácz-erdők között
visz több óra hosszat az út; a hol ritkulnak a fák, távol majorok
látszanak a rét reggeli ködében s néha előtűnik Árpád, a mint fehér
kőből faragva lakik a pusztaszeri síkon.
A másik állomás délfelé Csányon van, egy útszéli korcsma előtt. Kérdezi
a gazda, hogy hova megyünk s fejét csóválva mondja: hej, már én is
szeretnék oda egyszer elmenni. Beszéli, hogy mily sokan járnak ezen az
úton át arrafelé. Egész búcsúk. És csodálatos, mondja, a jól megrakott
kocsiban az asszonyok mind szomorúak, míg visszafelé jövet vidámak. Van
úgy, hogy nála hálnak, ha nem birják a lovak az útat már tovább azon a
napon. Egy rokonával, kit sohasem látott, messze lent a Bácskából, csak
ily módon birt találkozni.
– Az is Csépára ment?
– Oda. Visszajövet megint beszólt.
– Aztán annak mit mondott a csépai ember?
– Hát azt mondta, hogy ne sírjon annyit az elhalt gyerek után. Mert ő
látja a gyereket, de az tetőtől talpig csupa víz, úgy el van ázva. Hát
ne sírjon, hogy a gyerek megszáradhasson.
(Régi néphit ugyanis, hogy a szülőanya sirató könnyje mind az elhalt
gyermek sírjába folyik). Beszélte továbbá a korcsmáros, hogy mikor a
lovak úgy kiállnak, hogy egy nap nem birnak elmenni Csépáig, az nem
attól van, mintha a lovak rosszak volnának. Hanem némely utas mellé az
összes halottai föltelepednek a kocsira, hogy vele menjenek. Néha
negyven halott is fönt ül a kocsin. Hát a lovak persze nem birják el a
terhet. Muladi szótlan helyesel, majd pedig mondja:
– Ismeri a tekintetös úr az Oltványi Ferkót, ott mifelénk, a Zákányba?
– Nagyon.
– Hát az is gyütt egyször. Együtt gyüttünk. De nem birt a nagy erős
lovaival egy nap alatt tovább gyünni, csak idáig. Itt mög köllött hálni.
Jön be a csárdába egy öreg ember, festőnek való vén sunyi ábrázatú öreg.
Pálinkázik és szinte beszélni kezdi, hogy ő is szeretne már egyszer
Csépára menni.
– Gyere el – mondja a korcsmárosnak. – Elviszlek ingyen a kocsimon.
– Nem megyek én kenddel – felel amaz.
– Már miért?
– Mert kend nem igaz ember, kendnek úgy sem beszél a csépai ember.
– Már mért ne volnék én igaz ember?
– Nagyon sok töreket eladott már kend muskotály gyanánt.
Ez a Csány dohánykertész község, a dohányból él s így mindenféle sorsát
a dohánynyal példázza. A «sok töreket adott el muskotály gyanánt» azt
jelenti, hogy sok tarka macskája volt az öreg úrnak. Így is felel a
szóra:
– No, az nem úgy van. Az régen volt. Van annak már harmincz-negyven
esztendeje.
Hm, harmincz-negyven esztendeje. Abban az időben a tájakon furcsa világ
volt s az öreg úr alighanem még a lovonjárók köze tartozott. Czélszerű
lesz innen elczihelődni. Megyünk is, csak a lovak megeszik a kukoriczát.
Azután azonnal vágtatásban indul a két kis macska. Mondom Muladinak,
hogy ne eressze őket ilyen nagyon, de Muladi a fejét rázza és azt
mondja: muszáj. Ott kell sietni, a hol lehet, mert túl a Tiszán majd
olyan rossz út következik, hogy két óra hosszat is lépésben kell menni.
Hát akkor jól van, gyerünk; erre a kocsira nem ültek föl a halottak.
Haladunk is, Csongrád alatt átjutunk a Tiszán s a töltést megkerülve,
már látszik a csépai templom magas tornya. Itt csakugyan lépésben kell
járni, de nem igen veszi észre az ember az út hosszúságát, mert Muladi
előveszi a fuvaros furfangot és szóval kezdi tartani az utast. Mindig
van tárgya s ha mindenből kifogy, a katonadolgait kezdi beszélni. Káplár
volt valamikor odalent Olaszországban, de háborúban nem volt, mert mire
ő oda leért «összebékültek a királyok». Miután már többször jártam így
vele, kocsin, körülbelül az egész élete történetét ismerem, de ő a
mélységekből még mindig elő bir valamit halászni. Pedig szinte rossz
hallgatni a sok nyakatekert német szavat, miket ilyenkor a beszédjébe
kever. Elsprekkolja, hogy mint volt az, mikor őt Kapodisztriábul
Venécziába petekunknak czukitálták (als Bedeckung zugetheilt.) Ilyenkor
úgy jár-kel a Placczammarkón (Platz San-Marco), hogy szinte gyönyörűség.
A nagy beszédnek az a haszna, hogy egy jó dülőúttal tovább megyünk a
vetések között, mint kellene, szóval Muladi, a híres fuvaros, eltévedt.
A buza ebben a földben, a mit évezredekig járt a Tisza, nagyon dús és
nem lehet belőle kilátni s takaros időbe kerül, míg a helyes útra
vergődünk. Mert hiszen voltaképen itt az Alföldön jó lóval nem volna
távol semmi, ha toronyirányban lehetne menni, hanem hát a vetések
mindenütt az útban vannak (az isten panaszkép ne vegye), mert amúgy
nagyon jól van, hogy útban vannak, bár még többen lennének.
De azért idővel csak eljutunk Csépára. Dombos helyen van a falu, látszik
a fekvésén, hogy azelőtt a partjáig kiszolgált a Tisza. A régi nádasok
helyén most buja buzavetések. Szép nagy temploma van, így a külső oldala
felé, a melynek tornyában az óra minden oldalon másfélekép jár s így nem
lehet ellene panasz semmi, mert hiszen mindenki olyan időt talál rajta,
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Ne engedjük a madarat... s más holmik - 4
  • Parts
  • Ne engedjük a madarat... s más holmik - 1
    Total number of words is 4316
    Total number of unique words is 1915
    31.4 of words are in the 2000 most common words
    43.9 of words are in the 5000 most common words
    50.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Ne engedjük a madarat... s más holmik - 2
    Total number of words is 4283
    Total number of unique words is 1948
    34.4 of words are in the 2000 most common words
    47.8 of words are in the 5000 most common words
    54.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Ne engedjük a madarat... s más holmik - 3
    Total number of words is 4383
    Total number of unique words is 1934
    35.1 of words are in the 2000 most common words
    46.9 of words are in the 5000 most common words
    53.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Ne engedjük a madarat... s más holmik - 4
    Total number of words is 4321
    Total number of unique words is 1944
    34.7 of words are in the 2000 most common words
    47.8 of words are in the 5000 most common words
    54.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Ne engedjük a madarat... s más holmik - 5
    Total number of words is 4483
    Total number of unique words is 1986
    31.0 of words are in the 2000 most common words
    42.8 of words are in the 5000 most common words
    49.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Ne engedjük a madarat... s más holmik - 6
    Total number of words is 4271
    Total number of unique words is 1930
    32.4 of words are in the 2000 most common words
    45.0 of words are in the 5000 most common words
    50.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Ne engedjük a madarat... s más holmik - 7
    Total number of words is 4409
    Total number of unique words is 1979
    34.5 of words are in the 2000 most common words
    46.3 of words are in the 5000 most common words
    53.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Ne engedjük a madarat... s más holmik - 8
    Total number of words is 4368
    Total number of unique words is 1889
    33.7 of words are in the 2000 most common words
    45.0 of words are in the 5000 most common words
    49.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Ne engedjük a madarat... s más holmik - 9
    Total number of words is 4278
    Total number of unique words is 2023
    32.5 of words are in the 2000 most common words
    47.6 of words are in the 5000 most common words
    53.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Ne engedjük a madarat... s más holmik - 10
    Total number of words is 1362
    Total number of unique words is 754
    44.5 of words are in the 2000 most common words
    55.6 of words are in the 5000 most common words
    60.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.