Mikor a mécses már csak pislog: Elbeszélések - 09

Total number of words is 4057
Total number of unique words is 1968
33.6 of words are in the 2000 most common words
45.5 of words are in the 5000 most common words
51.4 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
és Társa“ kirakata előtt. Csodálatos dolog volt, senki sem emlékszik
hasonlóra. Ember ember hátán, mindenki igyekezett látni valamit, ha
másképp nem lehetett, a többiek vállán körösztül. Mintha csak néhány
száz évvel volnánk hátrább s Teleky Mihály uramnak azt a csizmáját
mutogatnák ott, mely az ütközetből való futása közben egy sáros
pocsolyában lemaradt a lábáról – a krónika szerint.
A nemes város ereiből, a mellékutcákból, reggeli kilenc óra tájban, a
legtöbb ember özönlik a piac felé. Siető alakok, ügyes-bajos felek,
ügyvédek, hivatalnokok (ámbár dehogy siet a hivatalnok). Egy szóval az a
sok mindenféle ember, akinek a főtér nagy épületeiben van dolga vagy a
város más részeiben, többnyire itt keresztezi egymást.
Már messziről feltünhetett mindenkinek a sokadalom egyetlen hely körül.
Nagy spektakulum lehet – s akinek sürgős dolga volt is, nem átallotta
egy pillanatra odanézni, mert az ember kiváncsi féreg, még ha nincs is
rajta szoknya.
De mi lehet? – tünődik rajta addig is, míg odaér, nézvén a folyton
hullámzó, oszló és gyülemlő tarka csoportot. Belső tűz van talán a
boltban? De hisz akkor füstje is lenne és oltanák az emberek. Meglehet,
hogy valami szerencsétlenség. Hanem akkor részvét mutatkoznék az
arcokon, a sajnálkozás moraja rezegne a levegőben, holott ezek az
emberek mind ingerültek, s a botjaikkal, karjaikkal izgatottan
hadonászva távoznak.
Ej, no, mi az ördög az hát? Nem egy olyan akadt, aki nem restelte a
szaladást se, hogy hamarabb odaérjen és valahogy el ne múljék az
eltalálhatlan látványosság az orra elől.
Pedig kár volt szaladni. Különösen az olyannak, aki nem tőkepénzes. Aki
pedig tőkepénzes, az úgy is olyan úr, akinek a sietés derogálhat. Nem
volt abban a kirakatban semmi olyan, ami a látványosság nevet
megérdemelné. Nehány díszcsizma és topánka közt ki volt téve a Hunnia
bank egy betéti könyvecskéje. Kinyitva és gummi zsinórral leszorítva a
belső lapja, melyen a betétösszeg kétezer forint arabus számokban és
írásban van föltüntetve szabályszerűen és hitelesen.
Hát furcsa, persze furcsa, hogy valaki a betéti könyvecskéjét a
kirakatba tegye, de még se páratlan esemény a világon. A westminsteri
herceg az istállójában tartja berámázva az angol bank egy millió font
sterlingre szóló utalványát és még se csődülnek oda a népek. Mert egy
utalvány végre is csak utalvány, papiros rongy, ha mindjárt akkora súlyú
aranyat jelent is, mint egy kövér kanonok teste. De kétezer forintról
szóló könyvecske! Hisz az suvix. Van is azon valami nézni való?
Igen, igen, csakhogy nem is a betéti könyvecske itt a szenzáció, hanem
az a cédula, ami alája van téve – s azon Apró István uram sajátkezű
írása. Ha a Shakespeare kézirata volna, se okozhatna nagyobb föltünést.
Nem is nézik azt annyian a British múzeumban mint ezt most. Pedig se nem
sonett, se nem madrigal, se nem gúnyvers, hanem csak ez a néhány szó
olvasható rajta: „Ezen betéti könyvecske leszállított áron Ezerötszáz
forintért azonnal Eladó.“
Egy-egy homlokon kínos verejték ütött ki, egy-egy arc elsápad. Van, aki
elkáromkodja magát: Tyűh, a kirieleiszomát! Hát így vagyunk? Hát itt mi
történt? Kétezer forint csak másfélezret ér. A többi elolvadt. Akinek
nincs pénze, boldog ember, vállat von hidegen s odább ballag, de aki
betette a pénzét, rohan haza a könyvecskéért, hogy mentse meg, ami
menthető. Útközben a vidékbeli rokonoknak, jó ismerősöknek is sürgönyöz.
A kikről tudja, hogy Hunnia részvényük van, adjanak túl rajta, mert hiba
történt, vagy jőjjenek a betétüket kivenni, de hamar, mert a pénz, úgy
látszik, ebek szérűjén szemetel.
Némelyek ott maradnak habozva, tanácstalanul, megmerevedve az
ijedtségtől és nézik-nézik a kirakatot, hol káprázó szemük előtt
kalamajkát táncol a könyvecske a topánkákkal; nézik a bent pipázgató
csizmadiát, aki fel s alá járkálva csodálatos flegmával beszélget valami
vendégével s egy csöppet se látszik törődni a boltja előtti
csoportosulással; – természetesnek találja, sőt titkos elégedettséggel
pislant ki egyszer-egyszer, majd kikiséri a vendégét s hallani amit
beszélnek az ajtóban. A kilépő kundsaft lelkére köti, hogy a megrendelt
cipőket küldje utána Flórencbe.
– Pontosan ott lesz napjára – biztosítja Apró.
– Mert azután tovább utazom.
– És meddig lesz uraságod Olaszországban?
– Egy hónapig. De egy félév is kevés volna. A legszebb ország a világon.
– Természetesen, természetesen – bizonyítja Apró stoikus komolysággal. –
Az Isten is szándékosan annak teremtette, egy csizma formáját adván
neki.
Többen szeretnék megszólítani ő kegyelmét, mit tud közelebbit a
„Hunniáról“, mi az oka, hogy ennyire megvedlett ez a jó hitelű szilárd
intézet. (Oh uram istenem, kinek higyjen már az ember ebben a szélhámos
világban?), de intelligens renden levők restelték elárulni
tudatlanságukat, hogy egy közönséges csizmadiától tudakozódjanak, a
kisebb rangú emberek pediglen ellenkezőleg nem merték a méltóságteljes
tartásu városatyát ostoba kérdésekkel molesztálni. Mert mit is
kérdezősködjenek? Hiszen világos. A kutya ugat, a könyvecske beszél. Ha
az okos Apró értékén alul adja a könyvecskét, hát annak okának kell
lennie – nem érhet az akkor többet egy fityinggel sem.
Ki mert volna arról még csak álmodni is, hogy a könyvecske éppen olyan
jó könyvecske, mintha az angol banké volna és hogy az egész csak Kolosy
úr kedvéért van csinálva, aki most _lépik egyet lefelé?_
Mert hát úgy történt a dolog és ez megint különös lehetett olyan előtt,
aki kilenc órakor végigment a főtéren s látta a csoportosulást az Apró
boltja előtt, de sietős munkája lévén az alsó városban, ott meg sem
állott, hogy mire tizenegyre újra visszakerült, már akkor a
csoportosulás a Hunnia bank épülete elé vándorolt át. De ez csak félig
volt tolongás, mert félig már csata volt. Valóságos verekedés folyt,
hogy ki jusson fel előbb a lépcsőkön a pénztárhoz. Az erős öklűek
hátrataszigálták a gyengébbeket.
Csoda, hogy emberhalál nem történt, – de betört oldalborda, azt hiszem,
akadt. Nagy zaj, rikácsolás, káromkodás nyomta le a piac lármáját, a
közel sátorozó kofák konverzálását.
Mindenki elől akart lenni, mert a várost villámként futotta be a hír az
eladó betéti könyvecskéről, megtoldva, kibővítve saját külön hírekkel.
Mert az emberek mindig emberek. Ha baj festéséről van szó, mindenki
hozza a maga ecsetjét: Anch’io sono pittore, de ha örömhírről van szó, a
város egyszerre megtelik siketekkel és némákkal.
Amilyen nehéz volt följutni a nagy tolongásban az emeleti helyiségekbe,
szembe a rakoncátlan tömeggel, éppen olyan nehéz volt lejutni is
azoknak, akik már elvégezték dolgukat a pénztárnál. De egyik-másik mégis
utat hasított magának s ezer kiváncsi ostromlá, mint aki már evett a
tudás fájából.
– No, mi van?
– Beváltották a könyvecskét.
A következő is azt újságolta.
De ahelyett, hogy ez megnyugtatta volna a közönséget, melynek gyanúja
már fel volt költve, csodálatos módon csak az az érzése maradt: „Ejnye,
milyen jól jártak ezek!“ és csörtetett, kapaszkodott, dulakodott, hogy
minél előbb fölérjen.
A harmadik, ha jól emlékszem, Borogi Mihály uram, hasonló módon azzal a
hírrel jött ki:
– Megkaptam a pénzemet.
– Teljesen?
– Az utolsó garasig – felelte.
De még ez se tetszett a tömegnek, mert a hangulat erősebb a tényeknél.
– Micsoda szélhámosság! – kiáltoztak. – Azzal akarnak minket fölültetni.
(Hát már az sem tetszett a közönségnek, hogy a bank fizetni bír.)
Mire Borogi Mihály annyit mondott:
– Az bizonyos, hogy nagy zavar uralkodik fönn. Teljesen elvesztették a
fejüket. Kolosyt kell megnézni, az olyan sápadt, mintha a koporsóból
kelt volna ki. A többiek is úgy járnak-kelnek a farács mögött, mint a
kísértetek.
De volt is hozzá okuk a nyavalyásoknak, mert csakugyan páratlan eset az
annálékban, hogy egy pénzintézetet ilyen váratlanul rohanjanak meg a
betevők minden ok nélkül, egyszerre, mintha összebeszéltek volna, és
mindenki kéri a pénzét.
Eleinte föl sem tűnt. Gyakori eset. Négyen, öten egymás után vesznek föl
betétet, jön egy hatodik, ez betesz kétszer annyit. Ez csak a rendes
vérkeringés az arany borjú organizmusában.
Hanem mikor nem akart szünetje lenni és egyre nyílt, nyílt az ajtó és
mindig csak kivevők érkeznek – kezdett a dolog furcsa lenni.
A pénztárnok pulpitusa előtti tér megtelt emberekkel és ajtónyíláskor
látni lehetett, hogy a folyosó is tömve van.
A szemfüles Rákóczi Arnold ijedten szaladt be az elnökhöz.
– Csodálatos dolog történik – jelenté lihegve. – Az egész világ tolong,
hogy pénzét kivegye a bankból. Ez nem természetes, elnök úr. Mit
csináljunk?
– Ejh, bolondság – vetette oda Kolosy félvállról. – Mit csináljanak? Hát
fizessenek. A bank szilárd, mint a kőszikla, azért, hogy a szokottnál
néhány emberrel több veszi ki a tőkécskéjét…
E pillanatban óriási recscsenés hallatszott a szomszédos pénztári
helyiségben s utána vad lárma harsant föl, minő a harcoló indiánusoké.
Kolosy összerezzent.
– Menjen csak, nézze meg, mi az?
Rákóczi kifutott és befutott, de mint piros legény ment ki és sápadtan
került vissza.
– A türelmetlen, izgatott betevők betörték az ajtót, elnök úr!
De már erre Kolosy is fehér lett, mint a fal s rohant ki az ajtón,
megnézni, mi történik. A pénztárnok a tömeget csitította reszketeg, de
mégis nyájas hangon.
– Várjanak, kérem, az urak, míg a sor rájok kerül. Így nem lehet.
Nincsen baj, kérem. Minden ki lesz fizetve, minden, minden.
Kolosy egyszerre átértette a helyzetet, mint jó hadvezér a veszély
pillanatában.
Odaintette Rákóczit és azt súgta neki:
– Menjen a városházára rendőrökért, a kik a rendet föntartsák, s
igyekezzék információt szerezni útközben, miből keletkezett ez a
hallatlan dolog.
Aztán a pénztárnokhoz szólt franciául:
– E mögött valami manoeuvre rejlik. Pokoli cselszövény. Van elég
pénztári készletünk?
– Bizonyos fokig.
– Nem kell megijedni, gondoskodni kell a beszerzésről. Majd utána nézek.
– Fizessem a fölmondáshoz kötött összegeket is? – kérdé a pénztárnok.
– Egyelőre igen, taktikai szempontból, hogy a bizalom, mely valami
galád, rejtélyes módon megingattatott, visszatérjen.
Nagy lélekjelenlétet árult el Kolosy, de azért mégis tűkön ült, míg a
rendőrök megérkeztek, akik azután csak egyenként engedték a rácshoz
jönni a feleket.
Nyomukban jött Rákóczi Arnold is, gőzölgő fejjel, fontoskodó, rejtélyes
arccal.
Az elnök beintette szobájába.
– Megtudott valamit?
– Mindent.
– Nos? – toppantott lábával az elnök türelmetlenül.
– Az a zsivány csizmadia, az Apró csinálta az egészet.
Kolosy elkáromkodta magát:
– Az ördögbe! ezt mindjárt gyaníthattam volna. Hiszen fenyegetőzött. És
hát mit tett?
– Kitette ma reggel a bank egy kétezer forintos könyvecskéjét a
kirakatába és odaírta, hogy másfél ezer forinton azonnal eladó.
Az elnök izgatottan rágcsálta a bajuszát.
– Úgy? Hm. Micsoda kolosszális furfang lakik abban a bozontos fejben. Ez
ugyan alánk gyújtott! És még az a szép, hogy a könyvecske az én
ajándékom. Szeretném magamat fölpofozni. Oh a ravasz kutya!
Eszébe jutottak a szavai: „Most ön lépik egyet lefelé és valahol majd
csak találkozunk.“
– Hát azért se találkozunk, – dörmögte magában – és azért se lépek
lefelé.
– Nem parancsol valamit, elnök úr?
– Mi lett aztán a betéti könyvvel? – kérdé Kolosy.
– A közönség csődült a kirakathoz és gyanut kapott, széthordta a
vészhírt és most itt van a folytatása a szomszéd szobában, amint látni
méltóztatik. A távirdafőnökkel is beszéltem útközben, azt mondja, hogy
nem győzik a sürgönyöket továbbítani, melyekben a közönség a vidéki
ismerősöket figyelmezteti, hogy a pénzük veszélyben forog.
– Az ördögbe is, ez nem jó, – szólt az elnök, sötéten nézve maga elé. –
Ez a „run“ egyszerűen tönkre tehet, ha nem állunk bátran eléje. És hol
van most a könyvecske?
– Most is ott van a kirakatban, most is nézik.
– Siessen azonnal oda egy gyakornokkal és váltsák be. – Az az első a
sebészetnél is, a sebeket okozó golyót kivenni a testből. De vigyen
magával két tekintélyes tanut az érdekelt közönségből, hogy lássák,
milyen szemtelenül misztifikálta őket a csizmadia. Megálljon, megálljon,
Rákóczi! Hadd írjak egy sürgönyt a Hitel-Banknak Budapestre. Az éjjel
oda utazom, mert előre látható, hogy segítségre lesz szükségünk.
Egyúttal adja fel a sürgönyt is.
Négy-öt blanquette-et elrontott, míg megfogalmazta. S milyen reszketeg,
kusza betűk, mintha csak a lelkével írta volna!
Okos dolog volt két tanut vinni Apróhoz; akadt is mindjárt kettő: a
becsületes Herenczy János, arról híres, hogy mindig szerette keresni az
igazságot, de sohase találta meg; a másik a lutheránus Hortyán Boldizsár
volt, szinte unikum a maga nemében, azokkal is tartott, akik a bankot
leszólták, azokkal is, akik bíztak benne.
De iszen jól kifőzte ezt Kolosy Ferenc. A pezsgőtől mégis csak másképp
jár az ember esze, mint a csigertől. Most is milyen dilemma elé állítja
a csizmadiát. Ha ideadja a könyvecskét ezerötszázért, akkor nagy szamár,
mert ötszáz forintjába kerül ez a mai mulatság. Ha pedig nem adja
ezerötszázért, akkor nagy gazember és bizonyítványt állít ki magának
arról, hogy bolonddá tette az egész várost. Sőt az okozott kárért még
talán be is lehet pörölni.
Hej, Rákóczi, hej, Herenczy, Hortyán, nehéz dió nektek Apró István!
Odamentek, de nem volt otthon. Kolowotki azt mondta, hogy egy jó óra
előtt a vizsgálóbíróhoz ment, ahova tanunak idézték.
– Megvárjuk, – jelenté ki Rákóczi.
Már jóval elmult a dél, mire nagy peckesen előjött. Nem ok nélkül, mert
élete egyik legnagyobb dicsőségét aratta ma.
A törvényszéknél tárgyalt bűnügynek az volt ugyanis röviden a
tényálladéka, hogy Mányay Gáspár incenci földbirtokost, aki itt a
városban tavaly, a szentmihálynapi vásárkor néhány ezer forint ára ökröt
adott el, útközben ismeretlen tettesek kirabolták s a kocsisával együtt
megölték.
Mányay egy pár csizmát vásárolt Apró uramnál; az is eltünt a
kocsikasból. A rendőrséget ez a csizma vezette nyomra, fölismerni vélvén
azt egy föltünő módon gazdagodó Prager János nevű fiatal brassói
hentesmesteren, mivelhogy a csizma húzója, vagyis a füle éppen olyan
szokatlan színű és minőségű vászonszalagból készült, aminőt Apró
használ, ki azt egyenesen egy karlsbadi angol boltban vette.
A hentest faggatni kezdték e miatt, eleinte zavarba jött a vizsgálóbíró
előtt, de később aztán előállított egy idevaló csizmadiát, Blok Jánost,
aki azt vallotta, hogy a csizmát ő varrta. S tényleg neki is olyan
vászon szalagja volt, mint az Apróé. Sőt ugyanaz, mert bebizonyult, hogy
mintegy másfél év előtt Aprótul kölcsönözte a szalagot.
Minthogy Apró uram is a maga munkájának ösmerte el a csizmát, valóságos
salamoni jelenet fejlődött ma a vizsgálóbíró előtt, aki egyenest
Brassóból utazott ide őket szembesíteni.
A bíró fölmutatta a nevezetes corpus delictit.
– Ki ösmeri ezt a csizmát?
– Én! Én! – feleltek egyszerre.
– Meg merne rá esküdni? – kérdé a bíró Bloktól.
– Ezerszer.
– No lássa, Apró – szólt a bíró. – Hátha téved…
– Soha se szoktam tévedni.
– Hát ön is megesküszik rá?
– Természetesen.
A bíró a tarkóját vakarta zavarában.
– Nem bocsáthatom esküre, mert az egyiké hamis volna.
Apró uram vállat vont.
– Emlékszik rá, Blok, hogy kinek adta el a csizmát?
– Nem emlékszem.
– És ön, Apró?
– Én Mányay úrnak adtam el, emlékszem és vallom.
– Gondolja meg, Apró, mit beszél, mert ez a vallomás halála lehet
valakinek.
– Én mindent meg szoktam gondolni.
A bíró nem tudott mit csinálni a két emberrel, csóválta a fejét,
játszadozott az ametiszt gyűrűjével, majd kedvetlenül kiáltott fel: Az
ördög látott két ilyen hazug fickót! Lehetetlen rajtuk eligazodni.
Megszúrta ez a szó Apró uramat, sértődve fordult a bíró felé kemény
hangon:
– Ha nem a király nevében volna itt a tekintetes bíró úr, nem tűrném el
a szavait, de most csak azt mondom, ha nem bír eredményre jutni, bízza
rám egy kicsit a kérdezést.
– No hát kérdezzen! – mondta a bíró elkeseredve.
Apró uram csizmadiásan a csípőjére rakta a kezeit s így szólt, a felső
testét ide-oda illegetve:
– Hát mondjon nekem valamit Blok János, ama pár csizmának a belső
tulajdonságairól.
Blok János gúnyolódva jegyezte meg:
– Nem ember a csizma, Apró uram, hogy belső tulajdonai is lennének.
– Úgy? Hát majd mondok én. Tessék megnézni és fölfejtetni szakértőkkel
azt a csizmát, bíró úr, és tessék jegyzőkönyvbe vétetni, hogy a bal
csizmán jobbról, az orrától kezdődve a hetedik és nyolcadik öltés közt
_egy vakvágás van_. Azért adtam olcsóbban egy forinttal Mányay uramnak.
Dixi.
A bíró legottan szakértőket hívatott, akik felfejtették és megtalálták a
jelzett vakvágást a mondott helyen s akképpen nyilakozának nagy
csodálattal Apróról, hogy ő kegyelme hasonlatos volna a nagy
Napoleonhoz, ki is minden katonáját ösmerte, mint ahogy ő ösmeri minden
csizmáját.
Nagy glóriákkal ment hát haza ő kelme s bár jól túljárt az idő a déli
harangozáson, mégis be akart még nézni a boltba, hogy boszut lihegő
lelkét ott friss hírekkel meghízlalja s elmenvén a bank mellett, nagy
élvezettel nézte a csoportosulást. „Ezek is mind nekem dolgoznak“, –
dörmögte mellét dagasztó érzések közt.
Benyitván a boltba, nem minden megütközés nélkül köszönté az ott
dangubáló polgártársakat és azt a bizonyos Rákóczit.
– Engem tetszenek várni? – kérdé vontatottan.
– Éppen hogy éppen, – felelte tisztességtudással Herenczy.
Rákóczi peckesen fölemelkedett a kerek székről, melyen ült s kezét az
Apró karjára ereszté le.
– A könyvecskét akarjuk megvenni, mely a kirakatban van, tisztelt Apró
úr, – s kivette a tárcáját, hogy a másfél ezer forintot kiolvassa.
Apró uram a csutoráját a bal agyaráról áttolta a jobboldali agyarra,
megszortyogtatta egy kicsit, aztán így szólt:
– Sajnos, már el van adva.
Oh! – Hm. Erre nem voltak elkészülve. Ez váratlan volt. Rákóczi az
ajkaiba harapott.
– És kinek adta el? – kérdé Herenczy.
– Az egyelőre titok.
– Ugyan, mennyiért adta el? – tudakozódék kiváncsian Hortyán.
– A kitett áron alul valamivel, vagyis nem egészen ezer ötszáz
forintért.
– De akkor miért nem veszi ki az úr a kirakatból? – támadt rá Rákóczi.
– Mert nekem nem tetszik.
– De ez injuria, mások vagyona elleni merénylet, – fortyant föl az
előbbi dühösen és a nyála szerteszét frecsegett.
– Én azt teszek ki a kirakatomba, amit akarok, punktum.
– Paperlapap! Azt mi nem engedhetjük, érti-e? Hatósági beavatkozást
fogok kérni, protestálok a Hunnia bank nevében és felelőssé teszem.
– Tegyen amit akar, de engedje meg, hogy ha ilyen közel áll hozzám,
betakarjam az arcomat kendővel, mert én az arcomat nem szeméten szedtem.
Erre elnevette magát a két bizalmi férfiú, Rákóczi Arnold pedig fülig
pirult és dühösen rohant ki a boltból.
A bank dolga pedig percről-percre rosszabbra fordult. A fölmondáshoz
kötött tőkék kifizetését be kellett szüntetni, ami roppant konsternációt
szült. Mikor két órakor a rendes időben bezárták a bankot, az ingerült
tömeg meg akarta linchelni a tisztviselőket, maga Kolosy is a kert
kerítésén át menekült.
Éjjel Budapestre utazott a főispán sógorával, hogy a bankot megmentse
elegendő pénzkészlet szerzésével.
De Budapest éppen szomorú város volt akkor.
Nem volt ugyan fekete posztóval beborítva, mint a mesebeli városok,
ahova a sárkány ellen készülő királyfi beillett, de bús külső jelek itt
is mutatkoztak abban, hogy a Lipótváros-részben az orrok hosszabbak a
szokottnál. Egy úgynevezett „fekete nap“ a börzén megkopasztotta az
egész várost.
Kolosy tárgyalt a pénzintézetekkel, a kormánynyal, fordult fűhöz-fához,
járt Pontiustól Pilátushoz, de mindenütt azt az egy feleletet kapta:
„nincs kincs“.
Harmadnap ezt az előre megállapított egy szót sürgönyözte haza a
főembereinek: „_Waterló_“. (Ami annyit jelentett: „a csata elveszett“.)
A Hunnia liquidál; Apró uram pedig ott ült a Kati ágyánál, aki
véletlenül az nap lett hosszú betegség után először lázmentes és akivel
először lehetett értelmesen beszélni. Fehér volt, gyenge volt még, mint
egy lehellet, de néha rámosolygott az öregre s ez tündöklőbb volt a
napfénynél.
Csevegett, csacsogott. Új volt neki szegénynek az innenső világ. Minden
apróságot kikérdezett. Mióta volt beteg, mert semmire se emlékszik?
(Bizony, már hetek múltak el azóta.) Megvan-e még a macska? (Megvan,
megvan, napsugárkám.) Hát a Szamos kutya? (Hallgasd csak, hallgasd csak,
éppen most is ő kaparja kívül az ajtót, mert szeretne hozzád bejönni.)
Aztán a kedvenc tárgyait tudakolta, a csészéjét, a poharát nem törte-e
el a Zsuzsi, nem pusztult-e el valami?
– Nem, nem, semmi se pusztult el. Csak egy fehér rózsa az ablakban,
Zsuzsi tévedésből petroleummal találta megönteni, hát elcsunyult,
elpusztult. Csak a fehér rózsa és…
És a bank – akarta mondani Apró uram hehehe, a bank.
De a leány rá nézett s aggodalmasan kérdezte:
És még mi, atyám?
Apró elharapta a mondatot.
– Csak a fehér rózsa, – motyogta, – vagyis csak a rózsa fehérsége…
fehérsége.

Befejezés.
A Hunnia tehát megbukott és Kolosy Ferenc nem volt többé semmi. Hanem az
olyan semmi, akinek az egyik sógora báró Luzsénszky, a másik főispán, az
mindig lehet valami.
Korán örült Apró; lefelé lépett ugyan, de a völgy túlsó oldalára, azért
tehát megint nem találkoztak. Kataszter lett valahol
Felsőmagyarországon.
De nem sokáig. Az ördög nem hagyja el a maga embereit. Mikor az
országgyülési ciklus négy év mulva véget ért, a főispán megválasztatta
képviselőnek. És hát most már ott fönt ült és működött ő is, küzködve
azzal a rettenetes frázissal, melylyel a közbenjárásért alkalmatlankodó
választók jönnek tarka-barka kívánságaikkal.
– Hiszen csak egy szavába kerül nagyságodnak!
Milyen ostobák, hogy nem ismerik a minisztereket! Azaz milyen boldogok!
Életrevaló politikusnak bizonyúlt, mert jól tudja szóval tartani a
választókat és minisztereket. Ami magát a törvényhozatalt illeti, ahhoz
talán nem értett, de ez nem lényeges. A törvény hozatala végre is nem
nehéz. Azt úgy hozzák, hogy talán nem is hozzák. Valami olyan a
„törvényhozó“, mint a _tollkés_. Tollkésnek hívják és mindent faragnak
vele a világon, csak tollat nem. A tollat gyárilag csinálják.
Hát Kolosy is tekintélyes képviselő lett és egyszer évek múlva
meglátogatta a kerületet, azaz meglátogatta máskor is, hanem én csak
erről az egy látogatásról beszélek. A kereskedelmi miniszter ő
excellenciáját kisérte le, aki valami kosárfonó iskolát akart a városban
létesíteni.
Nagy fogadtatás volt, roppant parádé, fehér ruhás leányok, diadalkapu,
taracklövések és örömtüzek. Ez az utóbbi ért a legtöbbet, legalább
melegedni lehetett mellettük, mert zimankos téli nap történt a
bevonulás. A lakosság nagy része kivonult az indóházhoz: ifjak, öregek,
asszonyok, gyerekek, ami nem csoda, mert először járt eleven miniszter e
városban.
Megvolt minden, ami ilyenkor szokásos: üdvözlő beszéd és válasz, nagy
éljenzés. A miniszter fölült a fölpántlikázott négyesre, majd a
képviselő ismerős alakja bontakozott ki a kíséretből, (de mennyire
összetört, megöregedett a derék úr). Egy pár hang kiáltozni kezdte:
„Éljen Kolosy Ferenc“.
A rendezők a másik kocsi után szaladgáltak, amelyen a képviselő foglal
majd helyet – úgy látszik, valami konfuzió történt. Eközben a kordonból,
melyet a rendőrség tartott fenn, – egy pillanat műve volt – kilépett egy
kis fiú, lehetett vagy hét éves, szép, bátor arcú, barna gyerek, nagy,
villogó fekete szemekkel, fején félrecsapott báránybőr sipkában.
Kilépett a tisztásra, ahol a képviselő állt és egy hógomolylyal mellbe
hajítá ő nagyságát.
Nosza, egyszerre hárman is nyakon csípték a merényletért. Ejnye, ilyen,
olyan porontya! Nini, mire nem vetemedik! Némelyek nevettek a jeleneten,
ami boszantani látszott a honatyát. De hogy ne láthassák kicsinyesnek,
kedélyes nevetést színlelve, maga szabadította ki a gyereket a megdühödt
rendezők karmaiból, ámbár a gyerek is rugdosta őket.
– Ne bántsák, kérem – szólt vidáman. – Szabad országban élünk. Mindenki
kifejezheti a rokonszenvét, ellenszenvét. Nos, fickó, mért haragszol
rám? Mondd meg bátran!
– Azért haragszom rád, – szólt a fiú vakmerően – mert rosszúl bántál az
anyámmal.
Éljen! Éljen! – a tömeg éljenezni kezdte a rokonszenves fiút.
Kolosy mosolygott, úgy tett, mintha tetszenék neki a dolog, pedig
érezte, hogy még jobban belémászott s nem tanácsos tovább kérdezősködni,
mert nem lehetetlen, hogy bankigazgató korában valami igazságtalanság
történt a fiú anyjával és a gyerek most kikottyantja.
– Teringette, fickója – szólt a szép piros orcáját megcsipkedve, – kinek
a fia vagy?
– A tied – szólt a gyerek, kevélyen kidüllesztve a mellét.
Leírhatatlan jelenet következett. Öreg asszonyok kilenc nemzedéken át
fogják mesélni. Kolosy elsápadt, majd piros lett, mint a paprika. Valami
sajátságos kéjjel vegyes szédület fogta el. A közönségben orkánszerű
tetszés-zaj tört ki. Minden ember beszélt, lármázott, ujjongott,
ágaskodott, asszonyok a csipkés kendőiket lobogtatták. Csak egyes
kifejezéseket lehetett kivenni: „Fölséges gyerek!“ „Az öreg Apró
unokája.“ E percben előállott a kocsi is. Minden szem oda tapadt, mi fog
történni. Valami csodálatos, idegfeszítő csönd támadt a zaj után. Még a
szívek is szinte megszüntek dobogni. Vajjon eltalálja-e, mit kell tenni?
És ekkor lehajolt a képviselő, megcsókolta a gyermeket és beemelte a
hintajába:
– Elviszlek, kópé, az anyádhoz, tudom, hogy majd kikapsz.
Ezzel maga is fölült melléje. A négy prüszkölő paripa megindult a
miniszter fogata után, a lelkesedés pedig, mely mintegy láncaitól
szabadult meg, oly egetrázó erővel tört ki, hogy megreszkettek bele a
szomszédos épületek és a levegő rezegve hömpölygette a város felé.
Kolosy csakugyan az anyjához vitte a gyereket, aki éppen az utcaajtóban
állt és gyönyörűbb volt, mint valaha, a bánatos szelíd arcával, finom
törékeny termetével. Bementek egy kicsinyég a szobába, de miről
beszéltek, hogy beszéltek, arra nem volt tanu.
Csak Apró uram említette aztán este a „Polgári kör“-ben nagy dicsekedve,
hogy ma nála volt a képviselő és megkérte a leánya kezét, de az esetre
nézve még csak annyit mondott rejtélyesen:
– Mindnyájan léptünk egyet, én is, ő is, de a gyerek, a Pali lépte a
legnagyobbat. Ebadta kölyke!


FILI.
(Rajz a régi világból.)
Még állanak a kúriák a falvakban, már amelyek még le nem dőltek. Azokon
bizony már csak a meredező kémény kormos lyuka beszél értelmesen,
mintegy panaszkodva, hogy több ment ki rajta, mint amennyi a csűr felőli
kapun bejött. Hja, a trakták… a trakták!
Amelyik kúria azonban megmaradt, az most sokkal csinosabb, mint azelőtt.
A fényűzés nagyobb hódító Napoleonnál. Amit az emberiség célszerűt,
szépet vagy kényelmeset kigondol, abból belopja magát lassan-lassan
valamicske mindenüvé. Ma már a hajdú is villával eszik, Mátyás király az
újjaival cselekedte. A falusi jegyző olyan pamlagon heverész, aminőről
Gara nádornak fogalma se volt. Egyszóval a pompa növekszik, egyre
növekszik.
A kúriák kéménye most is füstöl, vendég is van elég. Körül üli a szépen
megterített asztalt. Az ezüst kandeláberekben négyszer annyi gyertya ég,
mint hajdanta. A régi búbos kemence helyén finom majolika kandalló
terjeszt meleget; szürke bekecses, torzonborz alakok nem ülnek az
asztalnál, minden elegáns és egyöntetű. A bútorok, a ruhák, a
porcellánok, a kristályok. Minden az előkelő jólétet leheli. A férfiak
frakkot viselnek, mert ez már nem afféle régi módi összeröffenés, hanem
diner, melyre meghívók mentek ki; a hölgyek nyaka és félmelle csupasz és
a suhogó selyem derék csak ott kezdődik, ahol már muszáj neki. Ez az
egyetlen takarékossági jel. De menjünk tovább. Nem érdemes sok szót
vesztegetni egy-két tenyérnyi helyecskéért.
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Mikor a mécses már csak pislog: Elbeszélések - 10
  • Parts
  • Mikor a mécses már csak pislog: Elbeszélések - 01
    Total number of words is 4028
    Total number of unique words is 1851
    34.6 of words are in the 2000 most common words
    45.7 of words are in the 5000 most common words
    50.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Mikor a mécses már csak pislog: Elbeszélések - 02
    Total number of words is 4021
    Total number of unique words is 1957
    32.0 of words are in the 2000 most common words
    44.1 of words are in the 5000 most common words
    49.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Mikor a mécses már csak pislog: Elbeszélések - 03
    Total number of words is 4041
    Total number of unique words is 1975
    33.7 of words are in the 2000 most common words
    45.9 of words are in the 5000 most common words
    51.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Mikor a mécses már csak pislog: Elbeszélések - 04
    Total number of words is 4059
    Total number of unique words is 1967
    32.0 of words are in the 2000 most common words
    44.8 of words are in the 5000 most common words
    51.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Mikor a mécses már csak pislog: Elbeszélések - 05
    Total number of words is 4056
    Total number of unique words is 2046
    31.1 of words are in the 2000 most common words
    43.3 of words are in the 5000 most common words
    49.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Mikor a mécses már csak pislog: Elbeszélések - 06
    Total number of words is 4113
    Total number of unique words is 2024
    31.6 of words are in the 2000 most common words
    42.9 of words are in the 5000 most common words
    48.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Mikor a mécses már csak pislog: Elbeszélések - 07
    Total number of words is 4144
    Total number of unique words is 1916
    33.5 of words are in the 2000 most common words
    48.3 of words are in the 5000 most common words
    55.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Mikor a mécses már csak pislog: Elbeszélések - 08
    Total number of words is 4098
    Total number of unique words is 1984
    33.9 of words are in the 2000 most common words
    46.3 of words are in the 5000 most common words
    53.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Mikor a mécses már csak pislog: Elbeszélések - 09
    Total number of words is 4057
    Total number of unique words is 1968
    33.6 of words are in the 2000 most common words
    45.5 of words are in the 5000 most common words
    51.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Mikor a mécses már csak pislog: Elbeszélések - 10
    Total number of words is 4114
    Total number of unique words is 1970
    34.4 of words are in the 2000 most common words
    46.9 of words are in the 5000 most common words
    52.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Mikor a mécses már csak pislog: Elbeszélések - 11
    Total number of words is 4097
    Total number of unique words is 1907
    33.5 of words are in the 2000 most common words
    46.3 of words are in the 5000 most common words
    52.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Mikor a mécses már csak pislog: Elbeszélések - 12
    Total number of words is 4090
    Total number of unique words is 1955
    31.8 of words are in the 2000 most common words
    43.6 of words are in the 5000 most common words
    49.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Mikor a mécses már csak pislog: Elbeszélések - 13
    Total number of words is 808
    Total number of unique words is 501
    40.5 of words are in the 2000 most common words
    52.2 of words are in the 5000 most common words
    57.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.