Megtörténtek és megtörténhetők (1. kötet) - 3

boszút szomjuhozott, azalatt az Aquilarpalota egyik teremében a
gyengédebb és nemesebb érzelem virágai fakadoztak. Mig don Aquilar és
Carlos Cuentas egymás sziveit keresték, hogy azt golyóikkal halálra
szakgathassák, addig Fenice térdeire ereszkedve ég felé emelé szemeit,
és forró áhitattal imádkozék don Aquilar lelkeért, s Carlosa életeért.
A birtokos domesticusai az alsó osztályzat egy félreeső szárnyában
laktak, Fenice egyedül volt meghitt komornájával termeiben. Részint hogy
ájtatos elfoglaltatásában ne háborittassék, de főleg félelemből belülről
bekulcsolá termének ajtaját.
Lelki elmélyedettségéből a folyosón keletkezett gyenge nesz költé fel.
Összeborzadva felugrott térdelő zsámolyáról, s Márta közelében állott
meg.
Nagy isten! ki közeledhetik ily órában. Márta, én félek.
Asszonyom! bizonyosan a cselédek valamelyike jő parancsodat kikérni.
E rövid szóváltást az ajtón gyenge kopogás szakitá meg.
Ki az? kiáltott Márta elhalványulva.
Én vagyok don Lancas, asszonyod atyja, pár szóm volna don Aquilar
nejével, donna Fenicével.
Az öreg don Lancas hidegen és mogorva arccal lépett be. Fenice esdeklő
arckifejezéssel közeledék atyja felé, megcsókolván kezét, és szólani
akart.
Mindent tudok asszonyom! minden szó, melyet mentségedül mondasz, jobban
elárul, és csak neveli haragomat. Aquilar és Cuentas e percben halálra
küzdenek, s ha Aquilar elesik, örökre megátkozlak, és esküszöm, hogy
Carlos Cuentas csak akkor birand, ha engemet is meggyilkolt. Ha ő esik
el, engedelmet kérsz Aquilartól és atyádtól, szeretni fogod férjedet, és
számithatsz áldásomra. Én is kell, hogy jelen legyek a párbajnál. Isten
veled. –
Kegyelem atyám, kegyelem! Don Lancas nem hallotta többé leánya szavait,
sebes léptekkel hagyta el a palotát.
Fenice egy ideig határozatlanul állott, csakhamar azonban visszanyerte
lelkének minden éberségét.
Ha övé nem lehetek, haszontalanul ví, és haszontalanul fogna meghalni.
Meg kell őt mentenem!
Csak pár perccel ért későbben az „arany egyszarvu“ vendéglőbe, mint
atyja.
* * *
Mind kettő szereti életét, s a vén róka ugyancsak összeszedi minden
erejét, hogy lyukacsos tüdeje ne szeleljen – suttogott félgúnynyal az
egyik segéd.
Mikor az ember nem izlelt falatot hágy ellenségének, nem örömest hal
meg, a halál még egyszer olyan boszantó, ha azon gondolat kisér a
mulandóságba, hogy legdrágább kincsünk felett ellenünk rendelkezendik.
E párbeszéd közben érkezett meg Don Lancas. Csendet intve kezével állott
meg a segédek között.
A teremből gúnyos kacagás hangozott, rögtön utána pisztolydurranás.
Ez az Aquilar hahotája, bizonyosan kileste a vad fekvését, és biztosan
célozott. Carlos Cuentas veszve van, kiáltott fenhangon Don Lancas.
A lépcsőzet felől, mely a főteremhez vezetett, éles sikoltás lőn
hallható, és valami nehezebb testnek esése.
Ő az Fenice! – kiáltott másodszor is Don Lancas, ki gyermeke sikoltását
megismeré. –
Azon percben egy második lövés történt, és egy még nehezebb test esése
hangzott.
Ő az enyém, Don Aquilar elesett. Carlos Cuentas kétszer kopogott a
főterem zárt ajtaján. Az egyik segéd azonnal felnyitotta a závárt.
Carlos Cuentas tekintete legelőször is Don Lancas tekintetével
találkozott.
Még nem az öné uram! most az atyával kell önnek megvivnia, s ha azt is
megölte, akkor háborithatlanul birhatja őt, atyai átkommal együtt.
Cuentas, mint ki nehéz álomból ébred fel, meredten és szó nélkül nézett
kedvese atyjára. A segédek az eszméletét visszanyert Fenicét akarták
atyjának átadni, de az ingerülten taszitá el leányát magától.
Kegyelem uram ártatlan gyermekednek. Ha van közöttünk bünös, az egyedül
én vagyok. Uram, én az atyával nem vivok, én az atyát tisztelem, mert
leányát szeretem. Nemtelen volna a leány, ki atyja gyilkosát tudná
szeretni. Én megvivtam Aquilarral, kockára tettem életemet, nem egyedül
azért, hogy birtokát biztositsam, hanem azért is, hogy boldogtalan
helyzetéből kiragadjam. – Uram! nekem szép álmaim voltak, hogy azok nem
valósulhattak, oka nem vagyok. Hogy leányodat szerettem, s viszont
szerettetém, ez minden hibám, az isten itéljen felettem. Te oly árt
szabtál leányodnak, melyért nem akarom birni. Mondj a minek akarsz, de
lovagi szavamra mondom, én veled nem vivok! – Isten hozzád Fenicém, az
érzés, melyet keblemben teremtettél, tiszta volt és örökre az marad, ha
enyim nem leszesz is, mégis foglak szeretni, egyedül, változatlanul.
Isten hozzád.
Fenice könyüs tekintetettel intett istenhozzádot egyetlen szerelmének,
kit többé soha senki sem látott Sevillában.
Mi lett Lancasból, és Fenicéből?!
Lancasból egy a lelkiismeret furdalásaitól gyötört atya. Fenicéből egy
áldottlelkü bánatos gyermek, ki vad atyját utolsó percéig vigasztalta.


VACSORA ELŐTT, ALATT, és UTÁN.
1850-ben január 20-án délutáni 2 órakor négylovas kocsi állott meg V…
Miklós X–i birtokos udvarán. A kocsiból fiatal ember szállott ki, s
hangos örömmel nyitott a régen látott cimbora szobájába.
Adjon isten a mi nincs – Miklós cimbora! eljöttem, hogy megtudjam élsz-e
még?
Isten hozott Zsiga pajtás! Soha jobb időben nem jöhettél volna.
A két barát összevissza ölelte, összevissza csókolta egymást.
Soha jobb időben nem jöhettél volna Zsiga pajtás, mig oda leszek, a
háziurat fogod játszani.
Miklós, ha igy beszélsz, ki sem fogatok; nem szives háziúr az, ki
vendégét oly könnyedén oda hagyja!
Igazságod van; de két esetben mégis meg lehet bocsátani a távozást.
Ki vele Miklós! megvallom, nekem ujságot mondasz!
Talán bizony jó öreg anyád mult ki, Miklós czimbora?
Három évvel ezelőtt!
Hiszen becsületes apádat meg ezelőtt tíz évvel temettük el,… hát hova
távozol!?
Esküvőre Zsiga pajtás, esküvőre! Holnap hajnalban esküszöm F.
Piroskával, ki M.-ben lakik, négy óra járásnyira udvaromtól, s igy
akaratom ellenére legfeljebb egy óra mulva indulnom kelletik, hogy
Piroskát mielőbb haza hozhassam, s téged mielőbb láthassalak.
Fillentesz Miklós! te ugy éltél, mint ki soha sem fog megházasodni.
Csak a századot utánozom, Zsiga pajtás, a melyben élünk. Most mindenki
ellenkezőjét tanulja annak, a mi lenni akar, s csak ugy boldogulhat. A
statusférfiu instructorságot tanul, az instructor pedig politikai
tanulmányokkal foglalkozik. Lehetlen hogy ne tapasztaltad volna,
miszerint századunkban legszerencsésebb emberorvosok a baromorvosok, és
vice versa.
Jó! jó! de ugy-e bolondozol?!
Látható földi, és láthatlan mennyei birtokaimra, nem; – holnap reggeli
tiz órakor asszony lesz a háznál, de minő asszony Zsiga pajtás?! fogai
fehérebbek a fehér galambnál, fürtei feketébbek a fekete rigónál – fogai
és fürteibe lettem szerelmes, s most már per mops egész valóját imádom.
Husz aranyban mégis fogadok Miklós, hogy én azon fogakat és azon
hajfürtöket holnap reggeli 10 órakor mint sajátjaidat nem szemlélhetem.
Kezet rá Zsiga!
Itt van Miklós!
Kezet szoritottak, s a fogadás megerősitetett.
Rosz álmod lehetett Miklós, hogy megházasodol!?
Nagyon rosz álmom volt. Képzeld, azt álmodtam, hogy kisded falunkat mint
egy Sodomát és Gomorát tüzeső látogatta meg. Én, a rector és gyönyörű
rectorné egy szekeren menekültünk, A rector elől ült, én és a rectorné
hátul. Miért tagadjam, udvaroltam neki, sőt meg is csókoltuk egymást!
váltig mondtam a rectornak, ne nézzen vissza, mert úgy jár, mint a Lót
felesége, t. i. sóbálványnyá változik. Hasztalan kiabáltam. A rector
visszanézett s mindent meglátott; volt hadd el hadd. En szerettem volna
sóbálványnyá változni.
Megbirom magyarázni álmodat; de hiszen nem minden rector szerelemféltő!
Igazad van, de nem minden rectorné hűtelen!
Neked is igazad van! Csakhogy nemcsak rectornék vannak a világon, hanem
vannak tiszteletesnék is.
Elhiszem, csakhogy a tiszteletesek is vissza mernek tekinteni az égő
Sodomára vagy Gomorára!
Egy szónak száz a vége. Te házasodol Miklós?
Száz szónak is egy a vége. Házasodom.
Rövid öröm, hosszu bánat – Miklós!
Nem lehet az hosszu, a minek közepén is túl járunk, Zsiga, elmultam én
30 éves.
Az örömben egy év 24 óra, a bánatban 24 óra egy év.
Konyhaphilosophia!
Minden jó a konyhából jő, Miklós, s igy annak a philosophiája se lehet
rosz.
Huszonnégy éves koromban én is igy okoskodtam Zsiga; huszonnégy éves
korunkban nem csak az agyban, de a lábszárokban levő velő is okoskodik.
Cifra beszéd Miklós, valóságos syllogismus hybridus. Esküvő előtt nehány
órával megjárja.
Esküvő után még jobban megjárná; de a velővel nem lehet rendelkeznünk.
Állitásod igazságáról a különnemü cratiák élő bizonyságot szolgáltatnak.
Most azonban mennem kell kedves Zsigám, különben késő jövök az esküvőre.
Arra mindig korán mégysz Miklós cimborám. Esküvő és halál mindig korán
jő.
Harminc esztendőn innen!
Innen is! túl is! A mig hidon innen rosz az út, rendesen rosz azon túl
is.
A kocsi előállott.
Miklós cimborám, hát csakugyan nem bolondozol?!
Majd megtudod, midőn a husz aranyat fizeted!
Nyerés esetében is nagyon olcsón adtad el boldogságodat.
Igazad volna, ha husz aranyért nőmet kapnád cserében!
A két barát derülten vált el egymástól.

Vacsora előtt.
Miklós kizárólag menyasszonyával társalgott.
Egy a kertre nyiló ablakmélyedésbe vonulva, pásztorórák gyönyöreinek
engedték át magokat.
A pásztorórák a romai birodalom bukása óta nagyszerü változásokon mentek
keresztűl. A Publius Virgilius pásztorórái végtelenül roszul éreznék
magokat a mostani pásztorórák alatt, melyeket zárt falak között, pacsuli
illat mellett élveznek keresztül. Én részemről pásztorórát csak szabad
ég alatt, mezei virágok közepette képzelhetek; miután azonban több neves
iróknak tetszett az ilyen órákat zárt falak közé is becsempészni, az e
fajta idétlen kitétektől magam sem rettenek vissza.
Miklós és Piroska hársak árnyai helyett ablakfüggönyök árnyaiban
pásztoróráztak.
Reggel hogy érzended magad Piroskám?
Ha csak az éjjel meg nem hülök, felségesen! Nekem egyetlen ellenségem
van, az áthülés.
Istenem be boldog vagy! Nekem a hideg káposzta is azonnal megárt.
Denique a káposztánál is a hideg szerepel.
Kitől tanultál diákul?
Nehány szót testvérem tanitójától, egy tudományos és müvelt tót
fiataltól.
Egyebet nem tanultál tőle angyalom?
Nehány szót diákul; s hogy kell a köszvényt gyógyitani. Trszkzsák igen
tudományos ember volt,
Apád nagyon szerethette?
Képzelni sem lehetett őket egymás nélkül; éjjel nappal együtt voltak.
Hogy válhattak meg egymástól oly könnyedén?
Sőt igen nehezen váltak meg egymástól; atyám talán még gyilkosságot is
meg tudott volna bocsátani; de azt mint jó keresztény el nem szivelheté,
hogy házánál lutheranus tartózkodjék. Ezt pedig csak későbben tudta meg.
Ingerülten távozott?
Gúnyosan mosolygott, s azt állitotta: hogy Mongoliában civilisáltabbak a
favágók, mint Magyarországon a földesurak.
S mit felelt apád?
Apám azt felelte, hogy ő többet ád a mennyországra, mint a
civilisatiora. Én megvallom sajnáltam Janót, mert nagyon szépen tudott
gyűrűt kötni.
Hát mama?
Mama boszankodott, és irult pirult. Mert ő azt tartja a vallásról mit a
gombáról.
Mind jó gomba, a gomba,
Csak az ember goromba.
Piroskám! holnap ilyenkor én fogom hajfürteidet kibontani.
Kedves Miklósom! mindent, csak azt nem; hajfürteimre igen kiclich
vagyok.
Igazság! a hajfürtök kibontásáról jut eszembe,… angyalom én
szobaleányról nem gondoskodtam. Julist elhozod magaddal?
A világ kincséért sem! végtelenül sokat eszik, sőt válogat is.
Igy kénytelen leszek szakácsnémat megtartani!
Nem engedhetem meg. Oly lényt nem tűrök házunknál, ki multadat ismeri!
Engedj meg galambom, de az én multam tisztább a gyémántnál.
Hagyjuk azt Miklóskám; ha valaki én is ismerem a férfiakat… na de se
baj, teritsünk átláthatlan szemfedőt a multakra.
A kert elejét két részre osztottam, az egyik részbe tulipánokat, a másik
részbe narcisokat ültetek.
A tulipánok helyett inkább liliomokat; a liliomlevél pálinkába főzve
nagyon jó a köszvényre.
Hálószobádat világoskékre festettem.
Meszeltesd be lelkem Miklósom; festesd halovány sárgára.
Négy pár gyöngytyukot is szereztem számodra.
El velök Miklóskám, el velök! Szerezz inkább libákat, rendkivül
kedvellem a gágogást.
Gondoskodtam forte-pianoról is!
Ne feledj spékelő tűt is vásorolni. A mamáé elveszett.
Hát mangorlótok van?
A forte-pianohoz a Willmers compositióit hozasd meg.
Télen át otthon kell időznünk; falunkban térdig ér a sár.
Majd kandalló mellett ülünk, te fenszóval olvasod Kartigánt, én pedig
búzát szemelek.
Piroskám! én leszek a legboldogabb halandó!
Ily fenséges tervek mellett látja az ember mennyit veszit – mert nem
halhatatlan.
Tessék bejőni, az asztalon a leves.
Egy nagyszáju inas szétrombolta otromba orditásával a legszebb
perczeket.

Vacsora alatt.
Menyasszony és vőlegény egymásmellett ültek.
Miklós a boldog Amorosot annyi gyöngédséggel játszotta, mennyit csak a
XIV-dik század mutathatott fel a Percy Bobus teremeiben.
Az érdekes vacsorát heten élvezték: a Piroska tatája és mamája,
testvéröcscse Gyuri, leánytestvére Gunda, az uj tanitó Malachias, a
vőlegény és menyasszony.
Minthogy komoly családünnepély volt, az asztal ragyogott a
Brecenheim-féle porcellántól. Az asztal közepét virágcsomagok disziték;
az inas zsinorosan és sallangosan hivataloskodott.
A tata zrinyiben ökölnagyságu gombokkal, a mama sárga selyemüberrockban
tetszett magának.
A tanitó kicsapta pamuting gallérját, – mint nyelvét szokta kicsapni a
megzaklatott vadászeb.
Gyuri megszokott eredetiségében mutatkozott, ő a la Blanchi utálta a
formalitásokat.
Piroska feketébe öltözött; meg akarta a nemsokára örökre odahagyandó
boldog leányságot gyászolni.
Miklós világoskék frakban jelent meg, s elhitette a társasággal, hogy
esküvő előtt Barbarossa is világoskék frakkban vacsorált.
Az esküvő előtti ünnepélyt a tata rendelte meg, elhitetvén magával, hogy
az által uj divatot honosít meg a XIX-dik században.
A derültebb kedély a gulyáshussal együtt nyitott a terembe.
Fiam Miklós, holnap ilyenkor szegényebb leszek egy gyermekkel – szólt a
tata érzékenyen.
De egy család összeköttetéssel gazdagabb – válaszolt Malachias
törölközőkendő hosszuságu arccal.
Miklós teleszájjal Piroskára emelé szemeit, és nagyot nyelt, hogy
mielőbb sohajthasson.
Gyuri másodszor akart a gulyáshussal telt tál után nyulni; de a mamának
egy haragos tekintete által visszariasztatott.
Piroska vőlegényének részvevő megjegyzésére: miért nem eszik gulyáshust?
érzékenyen jegyzé meg: hogy ő a husételeket gyermekségétől fogva utálja.
Miklós egyszer sem mulasztotta el a Piroska üres poharát tele tölteni, s
az asztalkendőt párszor maga is ledobta, csakhogy felemelhesse.
Mindannyiszor egy egy tömött mosolylyal üdvözöltetett.
Reméllem fiam uram, szeretett leányom kiséretében többször meg fog
bennünket látogatni? – kérdezé a mama tele bensőséggel.
– Napokat, sőt heteket fogunk tölteni a szeretett családkörben, ha
mamánk megengedi; válaszolt Miklós hangnyomatos külsőséggel.
A házasság mindössze kétezeréves találmány, s én merem állitani, hogy a
családboldogság sem vénebb; szólt Malachias azon apolecticus
arcgrimásszal, melyet Curtius Ruffustól kezdve le egész Fekete Mártonig
beszédközben, minden historicus kisebb nagyobb mértékben használni
szokott.
A házasság a keresztény vallás bölcsőjében fogamzott, s azért boldogit;
válaszolt a háziur áhitattal, s a falon függő sz. István király
arcképére emelé szemeit.
Miklós bácsi adja nekem a liba zuzáját, vinyogott Gyuri elkeseredetten.
Miklós fülig pirulva changirozta a tányérán levő libazuzát a Gyuri
tányérjára.
A Gyuri nyilt charaktere nagy kedvetlenséget okozott.
Piroskám lelkem, te igen keveset eszel?
Miklóskám, midőn a sziv tele van, a gyomor is igénytelen.
Miklós ajkaihoz emelé menyasszonya kacsóit.
Hát kedves atyánkhoz mikor lesz szerencsénk?
Mikor a sertéseket hajtatom, magam is meglátogatlak!
Gunda leányom, hát te miért vagy oly szótalan? – kérdezé a mama
résztvevőleg. Sajnálom Piroskát, kogy olyan fiatalon lesz asszonynyá,
mert mindig azt hallottam, csak egyszer lány a lány, de asszony többször
is lehet.
Az ilyen naiv gyermekek a legszeretreméltóbbak. Piroska a huszonötödik
évben járt; s a kedves gyermek a legártatlanabbul gunyolta ki testvérét,
épen ugy mint Meridor Diana VI. Henrik fertelmes lovászmesterét és… való
fővadászát.
Malachias zárta be a vacsorát egy hatalmas toasttal:
A házasság, nem eszköz a boldogságra, hanem maga a cél, maga a
boldogság!
Jó, hogy bizonyos kasznár nem hallotta Malachiást, mert talán
meggyilkolta volna.
… Adja az ég, hogy a tisztelt pár, ki holnap a célban benn leszen, azt
széles és tágas értelemben élvezhesse, az eszköz soha eszébe ne jusson,
azaz a boldogságot se apadni, sem áradni ne lássa. Legyen az olyan kör,
mely nem a holdhoz, hanem a naphoz hasonlit, azaz nem telik és nem fogy,
hanem a világ kezdetétől a világ végeig egyforma. Adja az ég, hogy midőn
nőnek, szaporodjanak, midőn szaporodnak, nőjenek, azaz multiplicatio
után ne következzék subtractio. Adja az ég, hogy feloszlásuk után a
mennyekben ismét compacte élvezhessék az örök boldogságot, mit nékik, ha
erényeikre gondolok, utólagos jóváhagyás reményében biztositani ezennel
bátorkodom.
Az utolsó constructiót Malachiás a terebesi nagy orátor remek beszédéből
lopta ki, azon beszédből, melyet ezer auctor dicsért és csodált, egy
nagyszerű uradalom pedig kinyomatott.

Vacsora után.
Szivarra gyujtottak a férfiak, Piroska pedig zongorához ült.
Csak a régibb telegraphok bábjai hányták ugy kezeiket és lábaikat, mint
azokat Piroska hányni vetni méltóztatott. Faluhelyeken az ilyen görcsös
rángatódzás mai napig, mint tökélymérő úgy tekintetik. Ki a kisebb
falukon húrokat nem szakgat, kótákat nem tép, nem rugdos, és nem lökdös,
furorét nem csinálhat. Falukon minden a mi csöndes, középszerü. Minden a
mi zajos, nagyszerű. Mi csak orkánokban és zivatarokban gyönyörködünk.
Mi nálunk az az igazi tánczos, ki tánczosnéját földre ejti, vagy a
kemenczéhez mázolja. Ki ablakokat tör és csillárokat rombol,
utolérhetlen magnifique.
Miklós elragadtatott a Piroska ügyessége által, s egy könnyel áldozott a
müvészet istenének.
A Biharyét, leányom, hadd sirjak utánna.
Executiroztatott a Biharyé, de azért nem sírt az öreg. Ő egész életében
egyszer sirt, midőn inasa ujdonuj bagariáját megperzselte.
Az öregek sorra csókolták gyermekeiket, jó éjt kivántak s jelt adtak a
lenyugvásra. Mindannyian távoztak. Miklósnak az épület legszélső szobája
mutattatott ki nyughelyül. A vőlegény menyasszonyát hálóterme ajtajáig
kisérte.
Jó éjt angyalom és rózsás álmokat! holnap ilyenkor enyimnek nevezhetlek!
Jó éjt Miklóskám, álmodjál Piroskádról.
Rólad s boldogságunkról álmodok mindenem! Jó éjszakát.
A csók olyan hosszu volt, hogy elért volna Henczidától Bonczidáig.
Miklós tele gyomorral és tele kebellel aludt el.
Épen a Piroska hollófürteiről és fehér fogairól álmodott, midőn pokoli
zaj és ördögi lárma által felriasztaték.
Tűz van! tűz van! a ház ég! hangzott mindenfelé!
Egy perc alatt talpon volt, mire felöltözött, lángnyelvek csapdosták a
falakat, s izzó sárkányok repdestek be az ablakon.
Őrülten rohant menyasszonya hálótereméhez. A teremajtó tárva nyitva
volt, – az ágy üresen, a szoba üresen találtatott. Egészen az ágyig
hatolt, az ágy mellett éjjeli szekrényen, meredt szemmel pillantá meg
Piroska hajfürteit és hofehér fogait.
Álfürtök! álfogak! kiáltott magánkivül, s az ágyra hanyatlott.
Ájulásából azonban csak hamar föleleveniték a tűz becsapkodott lángjai.
Hirtelen felugrott, a vendéghajat s hamis fogakat oldalzsebébe rejté, s
elrohant.
Odahaza Zsiga barátjával szemközt kezdette recapitulálni a mult éj
csalódásait és borzalmait.
* * *
Ide a húsz aranynyal Miklós cimbora!
Zsiga pajtás nyertem, de mégis vesztettem.
Piroska nélkül jöttél, s igy megnyertem a fogadást.
De birtokomban szemlélheted sötét fürteit s fehér fogait, s igy fizetned
kell.
Ezeket mondva Miklós, Zsiga elébe rakta az álfürtöket és álfogakat.
Zsiga válaszolni sem tudott a kaczagástól, hanyat vágta magát a divánon,
s könyei hullottak nevettében.
A jókedv olyan, mint a cholera, nagyon könnyen ráragad bárkire is közel
szomszédjától.
Miklós Zsiga mellé hanyatlott, s együtt kacagtak szinte szakadásig.
Igaz marad a közmondás, Miklós pajtás, hogy gyakran a szerencsétlenség
hoz szerencsét; ha véletlenül ki nem gyul a ház, az álfürtökkel és
álfogakkal Piroskát is hazaszállitod.
S idő előtt gyilkosom lesz a kopasz boldogság.


NORA.
1840-ben dolgaim Abaujmegye éjszaki részén utaztattak keresztül;
bizonyos napon véletlen körülmények által késleltetve, éjszakára a
kitűzött helyet el nem érhettem, s hálásra E. falucskában maradtam meg.
A falu birtokosának praefectusa szivesen, sőt mondhatnám barátságosan
fogadott; felednem engedé az utazás gyakrabban előforduló
kényelmetlenségeit; mi távol ismerősöktől, s bizalmas barátoktól
felettébb jól esett.
A praefectus nős volt; neje egyike volt a legszeretetreméltóbb
teremtéseknek. Gyermekeik nem lévén, a szeretet, e legnemesebb érzés
szétszóratlanul oszlott fel közöttök. Arcaik derűje, s romlatlan
kedélyük tanusitották a családboldogságot; a több fiatal házasoknál
divatban lévő idétlen enyelgésekkel, s émelygős széptevésekkel nem
untatának. Nem ajkaik, hanem arcaik s szemeik mondották, hogy boldogok.
Az ily nemes példányok akaratlanul eszünkbe hozzák saját kedveseinket, s
mig egy részről a csendélet ábrándjaiba bevezetnek, másrészről saját
szebb emlékeink ajtaját tárják fel előttünk. A közel estelig
családügyeinkről beszélgettünk, s többször emlegettük azokat, kik
előttünk legkedvesebbek.
Egyszerű, de izletes estelihez ültünk. Mintha az anyag élvezete, össze
nem fért volna a szellemi érintkezésekkel, közönbös tárgyakról kezdtünk
beszélgetni.
Az esteli alatt fiatal leányka tette a szolgálatot. A háziur s kedves
neje egyszerüen Norának szóliták.
Menten minden költői elragadtatástól, teljesen meggyőződéssel állitom,
hogy soha sem láttam igézőbb főt, szebb külsőt, és tökéletesebb
termetet. Akaratlanul bár, de többször s hosszasabban nyugodott rajta
tekintetem.
Nora legfeljebb 17 éves lehetett, tökéletes birtokában azon szépségnek,
mit az élet kora, romlatlan tavasza szokott kölcsönözni. Sötétkék
szemeinek szelidsége, olykor tüzes és határozott pillanatokba
emelkedett. Gesztenyeszin fürtei buja hajlásokban fedezték gyönyörü
fejecskéjét, s tisztán hagyva a kékeres halántékot, a fej hátsó részén
sötét fodrokban vesztek el. Ragyogó halvány arcbőr hasonlitott a márvány
bágyadt fényéhez. Kis kezek, kis lábak, nyulánk de gömbölyü testalkat,
idomzatos karcsusággal Norában a természet remekét mutatták fel.
Lelkem ennyi tökély szemléltekor hidegen maradt. Szerető nőmre gondolék,
s illusioim szétfoszoltak mint ködfátyol az izzó nap sugáraitól.
Többször egymásután vallottam be magamnak, hogy e leányka gyönyörü, de
szivem menten maradt mindennemü érzelemhevülésektől. Én Norában a
teremtés müvészetét csodáltam, s csak annyit éreztem, mennyit érezni
szoktunk, midőn Canova valamelyik nőszobrát bámuljuk.
Nemde ritka külső, – enyelgett a szives házi gazda minden tartózkodás
nélkül – első pillanatra feltünt mindazoknak, kik őt szemlélheték. Mások
nyilatkoztak, ön hallgat; de épen ezen szemlélődő hallgatásban rejlik a
meglepetés nagyobbszerüsége.
Jól esett, hogy ez őszinteség által az illemszabályok alól felmentetém,
és szabadon nyilatkozhatám.
Azt tartják, a szépség mindenütt királyné; a királynékról pedig
dicsérőleg pirulás nélkül nyilatkozhatunk bárminő korban, mégis
engedelmet kell kérnem nagysádtól azért, mit bevallandó vagyok, t. i.
hogy a kis Norát igen szépnek találom.
Szives gazdám szeretetre méltó neje mosolygott, mégis volt pikkantság
válaszában.
Szolgálómra még akkor sem tudnék szerelemféltő lenni, ha én Latona
volnék, ő pedig Diana.
Lehet valaki szeretetreméltó sublime müveltség nélkül is. E tétel
igazságáról házigazdám szeretetreméltó neje győzött meg. Más választ
örömestebb fogadtam volna.
Minthogy pedig a szépség soha sem érdektelen, meg nem állhatom, hogy
Noráról egy mulattató eseményt el ne beszéljek.
Kissé elfogultan észrevétel nélkül hagytam a praefectus nyilatkozatát.
Nora árva leány. Szülei egyszerre haltak el az 1853-iki cholera
alkalmakor. Atyja kerülő volt grófom jószágaiban, egyszerű, de
becsületes ember. Anyja többet volt házamnál, mint odahaza. A
gyermek-leány udvaromban nőtt fel, s szüleinek halála után mint hálás
emlék maradt udvaromban. Konyhámban, és cselédszobáimban növelteték, a
szakácsnék és szolgálók által, mely utóbbiak közül mainap egyiknek
helyét pótolja. Ismeri ön hetesemet?
Egyetlen táblabirót ismertem rútabbat Szathmármegyében, ha a
ragya-logarithmus szépségnek tartatnék, Samu volna legszebb ember a
világon! válaszoltam mosolyogva.
Nora szerelmes ezen ragyás ördögbe, sőt mi több, megkinálta szép
kezeivel, de izléstelen udvarnokom kereken visszautasitá e jelentős
ajánlatot.
Sus de glandibus:… különben könnyen megfejthetem magamnak ezen
abnormitást. Nora tiszta öltözete s azon pártfogolás nyomán, melyet önök
részéről nyer, a házi cselédség előtt némi aristocraticus szinben
mutatkozik, az e fajta domesticusok pedig irtóznak mindentől, mi
legkisebb uriasságot tanusit. Nem ismertem parasztot, ki az ananást
kedvelte volna, a bécsitök legkedvesebb ételök.
Korán reggel folytattam tovább utamat.
* * *
1844-ben a telet Kolozsváron töltöttem. Operasaison következett, magam
sem tudom miért, miért nem, örültem e változásnak. Ez időben par
excellence opera járta, azzal bolonditottuk egymást, s abban majmoltuk a
nagyvilágot. Megérkeztem után másnap esteli 8 órakor régi ismerőm egy
szinészliterator nyitott szobámba.
Reméllem ma eljösz az operába?!
Ma, és mindenkor. Örömestebb nézem Dérynét Camillában, mint Rachelt
Portiában.
Ismerőm még nem is mosolygott. Az ily szamárságokon az időben nem is
mosolyogtak.
Hidd meg, szinte jobban szeretném, ha nem jőnél, vetélytársaim gomba
módra teremnek, veled ismét kebelgyilkosaim fognak szaporodni.
Hogy hogy?
Szemlélni fogod Norát, s azon pillanatban bele szerelmesedel.
Nős vagyok, és szeretem Alojziámat, én Norában ha megérdemli, csak a
művésznőt fogom csodálni.
Nora névről akaratlanul eszembe ötlött a praefectus szolgálója.
Kiváncsian kérdezém: Légy szives nekem imádottadat lefesteni, én is
ismertem egy gyönyörü Norát, vajjon nem az-e?
Mindenekben hasonlitott a praefectus Norájához, szinészlitterator
ismerőm carissimája, – csak valamivel testesebbnek copiroztaték.
Származási történetét is ajkaidról szeretném hallani?
Két éves szinésznő; Pelikán komikus hozta valahonnan a tótok közől;
Magyarországban kellett születnie szegénységben; ha igy folytatja?
Párizsban fog meghalni gazdagságban.
S Pelikán hogy veszité el e tót kohinort.
Vérével akart táplálkozni a bitang. Nora megutálta, megszökött, s egy
kegyesebb madárfajhoz szegődött. Egy éve a Kajetán operaszemélyzetében
brillirozik.
Ő az, bizonyosan ő, a praefectus Norája. Szerencsétlen hetes!
Miféle praefectus Norája? nyilatkozzál érthetőbben, hadd keressem fel
antagonistámat, hadd híjjam párbajra s hadd gyilkoljam meg.
Háládatlan, kedvesed jóltevőjét akarnád meggyilkolni?!
A szerelemben nincs jóltevő, minden első szerető, rabló, orgyilkos.
Nora árva leány volt, a praefectus nevelte fel. Öld meg inkább a hetest,
ki angyalod szerelmét visszautasitotta.