Megtörténtek és megtörténhetők (1. kötet) - 1

MEGTÖRTÉNTEK ÉS MEGTÖRTÉNHETŐK.
Irta
Lauka Gusztáv.
I. KÖTET.
NAGYVÁRAD, 1858.
Tichy Alajos nyomtatása.


Előszó.
Az olvasó előtt fekvő két kötetkében vig, és komoly tartalmu beszélyek
foglaltatnak. Ha a műbirálók véleményzését, – birálatait – és
tanácsaikat követendettem, kizárólagosan humoreszkeimet kellendett
kiadnom, ők többször állitván: miként humoreszkjeim életrevaló
dolgozatok – s a közönség által kész örömmel fogadtatnak. A birálat
azonban bár mennyire pártatlan, bár mennyire jó legyen, nem mindenkor
viszhangja a közönség művéleményzése, és műnézeteinek. Van a közönségnek
ugyanis bizonyos része, mely a vignemü irodalmi dolgozatokban épen nem
gyönyörködik, s csak a regényest, kalandost, rémest, vagy borzasztót
szereti. – Többeket ismertem – ki – válólag a nőnemből – kik Zam-Midi,
Fenice, Zacharias, Anglien herczeg stb. komolytartalmu beszélykéimről
dicsérőleg nyilatkoztak, mig legjobb humoreszkjeimről csak odavetőleg
emlékezének. Én sok hálával tartozom a közönségnek, mert mindig jó,
mindig méltányos volt irántam. A criticusok sokszor méltatlanul
megróttak (megbocsátható ellenszenvek!) de olykor méltatlanul fel is
dicsértek (megbocsátható rokonszenvek!) s igy örömmel hallgattam rájok
is! E két kötetke kibocsátásakor figyelmeznem kellett mind a közönségre,
mind a birálókra, méltánylat, elismerés, és hálából. En irónak
születtem! Kedvezőbb körülmények, nyugalmasabb vérmérséklet, szerencsésb
viszonyok mellett, főleg a korábbi években tett mulasztások
leszámitásával, meglehet most versenyezhetnék a legjobbakkal, igy
alkalmasint meghalok a nélkül, hogy nagyobbszerűt teremtheték. Nem
okolok senkit, csak magamat. A nemesb czélokhoz az eszközöket nem
őrizték hétfejü sárkányok, az előre tolult akadályok férfiui erővel
leküzdhetők valának. Vagyok oly jó, mint a nagyobb rész, de ezzel
vigasztalják azok magokat, kiket az irodalom terére gyermekhiuság,
unalom vagy munkakerülés kergetének. – Ha bár mi kevés hasznost, és jót
eszközöltem meglehetősen árva irodalmunkban, – számitassék be enyhitő
körülményül annyi irodalmi vétkeimért.
A Királyhágón 1857. Május 22-én.
Lauka.


St. Jago di Compostella.
(Azoknak, kik a regényest szeretik.)

1.
St. Jago 1400 éves családból származott. Egyik elődje a gothok ellen
harcolt, s cimerének körirata ennyiből állott: „Az isten háza után a St.
Jago ház.“ Elbeszélésünk hőse a 28 éves St. Jago Vasques Salamankában
végezte tanulmányait, s mint 17 éves ifju arról volt nevezetes, hogy egy
év alatt kilenc dottorénak csábitotta el aragoniai szemü leánykáit. – A
dottorék részint dühösködtek, részint szomorkodtak, St. Jago Vasques
ellenben holdvilágos éjen guitarre, és énekhang mellett megszökött
Salamankából. A dottorék kitörülték a jelöltek sorából ő nagyságát, s
mint javíthatlan egyént körözteték egész Spanyolországban, de minthogy ő
nagyságának volt mit apritania a tejbe – bár csaknem összeroskadt e
kegyetlen végzés ónsulya alatt – nagyot mosolygott magában, s don Juant
olvasgatta.
St. Jago bizonyos időre Sevillában telepedett meg. Sevillában abban az
időben olyan fényüzés volt, hogy thea mellé minden elegansabb körökben
kolibritojást serviroztak, s a kétszersülteket ananász-lekvárba
mártogatták. St. Jago mint telivér salonember, nemcsak az előbbkelő
aristocratiát majmolta, hanem még a billiomos Grand Dugo los Barackados
Kajszinossal is versenyzett.
Egy ebédet, melyet három évre bérelt márványpalotájában rendezett,
megpróbálunk lemásolni. A terem díszitvényeit és műcsoportozatait
elhallgatjuk, s csak annyit jegyzünk meg, hogy annak létrehozása, egy
általunk is látott, de ő általa is kibocsátott s elfogadott váltó
szerint 10,000 genuai lirába került.
Száz vendég volt hivatalos, véletlenül azonban kétszáz jelent meg, de az
ő nagyságát nemcsak hogy nem zavarta, hanem neki kifejezhetlen örömeket
okozott. A vendégek nagyobb része grandokból állott, voltak marquisek és
nobilik is. A vendégek az akkori etiquette szabályai szerint keveset
ettek, de annál többet ittak, úgy hogy ő nagyságának legdrágább borai
mind elfogytak, a megmaradt értékes ételek pedig a cselédség, s kutyák
között prédáltattak el.
Ébenfaasztalra csalánból szőtt asztalnemű boríttatott, melyen a
legfinomabb madárpehelyből műremeklett hímezések, a goth s maurok
közötti csatázásokat ábrázolták. Az asztalközépen angoriai kecsketejből
kristálizált vásában oly növény illatozott, mely csak minden 2000-dik
évben virágzik, s igy a világ teremtése óta St. Jago asztalán épen
másodszor nyitotta ki közszemlére bimbóját. E virágban ugyan mindössze
is egypár óráig gyönyörhödhetének a vendégek, miután az szőrén szálán
elveszett, s többé meg sem került, tiltván az akkori etiquette azt is:
hogy grandok, marquisek, és nobilik között tolvajlási kutatások, és
fitatások történjenek – de a háziurat az sem zavarta meg, miután a virág
oly szerencsés időszakban csipetett el, midőn a vendégkoszorú en masse
jelen volt, s azt egyenkint csodálhatta. Minden vendég számára
aranytányérok, platinakések, villák és kanalak,
sáfránygyökér-fogpiszkálók, és kristálypoharak helyeztettek. A
csalánasztalkendők minden harapás után kicseréltettek, s öblitésül ambra
grisea szolgáltatott smaragd-poharakban. Legtöbben azért ettek keveset,
mert szájuk a csodálkozástól folytonosan tátva állott. Kik legtöbbet
ettek, kárhoztatták legkeményebben St. Jagot, sőt egypár, kiken ebéd
végével eret kellett vágni, bolondnak is nevezte. Egy hitelezője bámulta
eszélyességét, de utána tette, hogyha elei is oly eszélyesen éltek
volna, az isten háza után nem következnék a St. Jago ház.
Minden vendég körűl külön inas sürgölődött különböző ruhában, oly
ügyesen, hogy egyetlen grand önteték nyakon americai köszméte-mártással,
de az is csak két hét mulva vette észre mantillján a rombolást, midőn
nem volt ember Sevillában, ki mantillja lapockáján segithetett volna.
Minden étel után ujra teritettek; azon poharak, melyekből egyszer ittak,
az utcára szórattak, minden ételhez más darabot játszott a zenekar,
annyi tapintattal, hogy a medvetalpak a legfelségesebb krakovianka
kiséretében emésztettek meg. A konyhában csupa ezüstedények
használtattak, citrom- és narancsfák égettettek, a pecsenyeforgató
dreizehngrädig aranyból készült Párisban, s zöld bársonyfutrálban
szállitatott Sevillába.
Magyarosan szólva: volt ötven tál étel, mindegyikből ötvenféle. Ha ugy
tetszik a nevezetesbeket megemlithetem:
A levesnemüek között kitünt: a pisztrángmájgaluska, a keleti
fűszerszámmal barnitott fekete levesben igen jól vette ki magát az
engadi őszi barackfa alabástrom-fehér gyöngye. Marquis Barbara kapott
ugyan e levestől kisebbszerű hascsikarást, de kinevették, s azt mondták:
nem – nónak való a gyömbér. A napkeleti zeller is meglehetős hatást
gyakorolt, de csak a nobilik között.
A marhahús marhából volt, de 24 féle marhából, de ki tudná azokat
előszámlálni. Későbben tudtam meg, hogy a takarmányozás különfélesége
eszközölte a marhák különféleségét. Dőfődy nobili igen jó viccet mondott
e különféleségre, azt állitotta, hogy ilyenféle különféleség lehet az
emberek között is.
A vastagételek közől csupán a violaszinü olasz káposzta, a gimplivel
töltött pejkáposzta, s a tubákszinü burgonya dicsértettek. A sötétzöld
sárgarépának is akadt egykét kedvelője, de a mint hallottam, nem igen
mertek nyilatkozni.
Az assiettekről szinte megfeledkeztem, pedig azokat előbb kellett vala
emlitenem.
Sokat ettek az ephesusi snidlinges rétesből.
Többet a jeruzsalemi spárgából, mely azonban oly vastag volt, hogy
kötélnek is beillett.
Legtöbbet a búbosszalonka nyelvéből, melyet csak Arabiában lehet fogni
nagypénteken, esős időben, holdvilágnál, éjszaka, pontban háromnegyed
egy órakor.
Feltálaltak egypár szürkeszemü bagolytojást is, de azonnal le is
tálalták, mert miután egyet feltörtek volna, észrevették, hogy sáfrány
helyett babérlevélbe voltak bepakolva, s megromlottak.
Még az nap irt St. Jago spediteurjének, felmondott neki, sőt össze is
huncfutozta. Ezt annál könnyebben tehette, mert a konto még fizetlen
vesztegelt iróasztalán.
A becsináltak feleltek meg legkevésbé a vendégek várakozásinak, azon
azonban senki sem csodálkozott, miután későbben nyilvánossá lőn, hogy ő
nagysága szakácsa Maskaraból került, hol a becsináltak sohasem
divatoztak. Némi tájékozásul mint legjelesbet mégis megemlitem a Niagara
zuhatagi szürke béka-becsináltat.
A tésztás ételek érdemlett furorét eszközöltek.
A persiai lisztlángból, papagálytojással készült palacsinták utósóig
elfogytak; nagy kelendőségnek örvendett a cyprusi szőlőzsirral sütött
asturiai fánk és nyerges- ujfalusi lepény is. A nobilik csaknem csömört
ettek a lacryma christivel satózott vichessirei plumbuddingból.
Még csak a sültekről kivánok szólani, s a csemegékről.
Szónoklati remekek puffantattak el, az iramszarvas-comb felett.
A zebra-vesepecsenye, a szakácsot koszorúzta meg.
A giraffe-nyelv pedig „non plus ultra“ kifejezéssel dicsőitteték.
A stajer kappannak csak az elejét ették, a fácánoknak a hátulját, a
szalonkáknak közepét; a kócsagszivek nyárson sülve, austriga-mártással
teritékeltettek.
A csemegék állottak a tengerfenéken található solitair diókból, libanoni
mogyorókból, keleti szilvákból, nyugati almákból, déli szőlőkből, és
északi körtvékből. A legkisebb alma 20, a legkisebb körte 18 fontot
nyomott. Egész mogyorót csak grand Pilato birt megenni.
Az ebédnél mindenről beszélgettek, csak politicáról nem, a spanyoloknak
mindenkor volt annyi eszük, hogy főleg ebéd alatt, gyomraikat par force
nem rontogatták. A legkönnyebb, érzékiebb, s bizarab dolgok vitattattak
meg, a lehető legviccesebben, s különösen herceg Masancker maradandó
becsü oszlopot emelt vicceinek.
Egyetlen nobili feledkezett meg magáról, s emlitett olyasmit, hogy a
hivatalos kimutatás szerint tegnapelőtt Sevillában százan haltak meg
éhen, de ő is csakhamar észrevette magát, s jobban elpirult undelicat
beszéde miatt, mint magok a grandok és marquisek.
Ezen brilliant ebéd után ő nagysága St. Jago hirbe, s az adóssági
börtönbe került. Legjobban boszantotta, hogy fogságában egyetlen barátja
látogatta meg, grand Veracruz, kit pedig az ebédre hivottak jegyzékéből
véletlenül kifeledett.
St. Jago három hónapig ült fogságban; midőn szabadságba helyezteték,
sokkal kövérrebb volt, mint azelőtt, az érdekes morbidezzából ellenben
igen sokat veszitett.
Minthogy a becsületről álfogalmakkal birt, két napra kiszabadulása után
odahagyta Sevillát, s Toledoba költözött.

2.
Toledoban mint Don Juan kivánt működni, jól tudván, hogy Toledo a
kalandok Eldoradója. Szállást legelőszőr is egy özvegy asszonynyal, s
annak 18 éves leánykájával vis à vis fogadott. Nem csalatkozott, a
lányka folytonosan az ablakban űlt, neki is folytonosan ott kellett
ülnie, hogy választottját folytonosan szemlélhesse. Mennyire a függönyök
közől kivehette, a lánykának gyönyörü fejecskéje volt, egész valóját
háromnapi les után sem ismerhette meg.
A negyedik napon egy osztály karabélyos ment azon utcán keresztül,
melyben szállásolának. A függönyök azon pillanatban széthuzattak.
Kiváncsiságában a leányka pongyolájáról is megfeledkezett. St. Jago a
legszebb szemeket szemlélheté; szemeit azokon feledte.
Mindketten a második emeletben szállásoltak; eléggé megbánta St. Jago,
hogy a harmadik emeletben nem bérelt lakosztályt, a perspectiva onnan
sokkal nagyobbszerü fogott lenni.
A karabélyosokról St. Jagora veté tekintetét a leányka; pillanataik
találkoztak. Mintha mosolyogni is látta volna. Biztosan ki nem vehette,
miután a leányka lábujjhegyein forogván meg, csakhamar eltünt.
E gyanitott mosoly, s e biztos pillanattalálkozás volt ismeretségük
introductioja.
Csakhamar a történtek után örömeinek és ürömeinek sorsosa, Pietro nevü
inasa nyitott szobájába.
Nos!? kérdé St. Jago kiváncsian.
Megbizásodat uram, a lehető legpontosabban hajtottam végre. Özvegy
senátorné, leányát Maritánának nevezik.
Hát még mit tudsz?
Kétezer genuai lira kamatjából élnek; Maritánának egyetlen fitestvére
van Paolo, hadnagy a király testőrei között; az asszony fiatal korában
nagy dáma volt; reggel és este láthatólag és hallhatólag nem imádkozik;
csak a legcardinalisabb ünnepeken jár egyházba; Maritánát Rolla Genoveva
nevelte, ki Cadixban született, s Toledoban halt meg végkimerültséggel
összekötött idegrángásban.
Több az elégnél, solitaire Pietrom!
St. Jago intett, Pietro azonnal eltávozott.
Maritana az enyém, a nélkül, hogy nőül kellene vennem. Paoloval lesz
ugyan párbajom, de én őt okvetlenül meggyilkolandom. A kereset elől
Palermoba szököm, és két hétig a kripta nevezetességeiben fogok
gyönyörködni; ezeket mondva St. Jago ismét az átellenes ablaknál foglalt
helyet.
Csakhamar Marítana is megjelent. Pillanataik másodszor is találkoztak,
gyenge pir lopódzék arcaira; igen igen kedves volt. Csinosan kötött
könyvet vett fehér kezecskéibe, s folytonosan St. Jago felé tekintgetve
aláhuzásokat tett.
E könyvet hacsak pár percre is, de okvetlenül meg kelletik szereznem. Az
ilyen aláhuzásokból igen sokat meg lehet érteni; ezeket a legkedvesebb
mosoly közepett gondolá St. Jago.
Maritana hirtelen felkelt ülőhelyéből, s távozott; már ő nagysága is
épen leshelyét volt odahagyandó, a mint Maritana felöltönynyel kezében
ismét megjelent, és azt egy nagy állótükör előtt magára illesztgeté.
Az asszonyok a tetszelgésben kifogyhatatlanok, jegyzé meg ő nagysága.
Maritana azután végkép eltünt.
Mig fenn ezek történtek, azalatt lenn a ház előtt bérkocsi állott meg. A
bérkocsiban az özvegy és leánya helyet foglalának.
A Bravo villába! kiáltott a kedves gyermek ezüsthangjain.
Pietro! kiáltott St. Jago is haladéktalanul. Bérkocsit, azután
legdivatosabb mantillomat.
A bérkocsi előállott, legdivatosabb mantillját felölté.
Hová parancsolja nagyságod? kérdezé a bérkocsis illedelmesen.
Bravo, villába! válaszolt St. Jago büszkén.
Elrobogtak.
* * *
A különnemü fák, virágok és füvek gazdag vegetatiójában egészen máskép
érezték magokat. Hiában! a szerelemnek zöldség kell, hogy comfortabel
fölléphessen.
Zöld gyeppadon, Maritánával szemben foglalt helyet.
Eleinte szótalanul nézegettek egymásra. St. Jago a tapasztalatlan, a
kezdő és remegő szerelmest szinlelte. Csakhamar azonban átmelegültek.
St. Jago fölkelt ülőhelyéből, gratiával meghajtá magát, megmondta nevét,
s engedelemkérés mellett helyet foglalt Maritana mellett, úgy, hogy a
donna, a kedves gyermek anyja, balkézről esett.
Mennyivel szebb künn e villában, mint benn Toledoban! szólt Maritana.
Hasonlithatlanul szebb! Toledo nyárban a Oved-Mouitouija Afrikában, a
villa Bravo ellenben a Jeffersy sziget; válaszolt St. Jago kedélyesen.
A mama nagy szemeket vágott a Hidalgora, mintegy tanusitandó, hogy ő is
figyelmet igényelne.
St. Jago sokkal dressirozottabb gentleman volt, hogysem a szemvágásokat
el ne értette volna.
Nagysám gyakrabban használhatja a természet szépségeit, az éltető és
frisitő levegőt, mert udvarlás nélkül állithatom, hogy a nagysám
coloritjánál élénkebb coloritot sohasem szemléltem.
Higyje meg nemes úr, hogy nem a természet szépségei, és nem az éltető
levegő okozzák, hanem egyenesen a telivér. Anyám Perdita di Lares,
bőrfinomsága miatt „selyem-lánynak“ nevezteték, nagyanyám Correcta pedig
bőrfehérsége miatt „havasnak.“
Elhiszem, tökéletesen, szólt St. Jago nagy képpel, s valódi salonmosoly
közepett kezet csókolt donna Flaminának.
Flamina azon pillanatban leányához hajolt, s ezt sugá füleibe:
St. Jago szeretetreméltó fiatal nemes.
Maritana bólintott fejével, s forró pillanatokat lövelt lovagjára.
Hol a mama is jelen van, ott a szerelmesek nem igen mulathatnak. Ennyit
St. Jago régen megtanult, miért Maritánát s kedves mamáját mint
vendégeit, teritett asztalhoz ülteté.
Elfogadták. Teritett asztaltól kevés halandó szökik meg, a spanyolok
pedig pecsenye és bornak élnek.
Az ozsonna alatt borzasztó haladást tett St. Jago nemcsak új
ismeretségében, hanem új szerelmében is.
Ne beszéljetek nekem ti irósvaj-illatu költők merengésről,
ábrándozásról, gerlebúgásokról, és fülmile-csattogásokról. Jó étvágy
mindig legbiztosabb jele a rokonszenvnek, és semmi sem éleszti úgy a
kebellángot, mint tele asztal és jó borok.
Mint declarált szerelmesek váltak el, s tértek szállásaikra.
* * *
Másnap reggel 10 óra tájban átküldötte Maritana a csinosan kötött
könyvet. Fernandes Rose „Pásztorórái“ valának. Több sort aláhuzott, a
többek között ezeket:
Lombos fa árnyaiban ültek egyedül,
A szerelem több ember között kihűl.
ismét:
Holnap anyám mulatni megy
– – – egyedül lesz.
ismét:
Jerr hozzám, várlak! stb.
Értelek angyalom! orditott St. Jago ördögi hahota között, s a jövő
percben Pietrot kiáltotta.
Legdivatosabb ruháimat fickó, ma nagy napot ülök! Ha terveim sikerülnek,
inasból urrá teremtlek, ha megbukom, megyünk abba a szigetbe, hol az
aristocratia is gombával és csicsókával él, a termeket pedig scorpiók és
más gyilkos férgek lakják.
Desidero che questo negozio vi riesca, szólt Pietro, s a jövő percben
St. Jago idealisálva nyitott a szabadba.
Maritana otthon volt, még pedig egyedül.
A világ legkényelmesebb divánján foglaltak helyet egymás mellett. A nő
St. Jago kebelére hajtá szép fejét, ajkait ajkaihoz emelte.
Örökké igy! szólt olvadékonyan.
Nem bánom! válaszolt St. Jago vontatva. A világon ezen egyetlen
kitételtől remegett: „örökké.“
Alkonyodni kezdett. St. Jago egy hála-odával köszönté a lenyugvó napot.
Maritánának végtelenül tetszett a St. Jago odája.
Későbben a mama is haza érkezett a városból. „Későn jött mama!“ szólt
Maritana negédesen. Vasques már távozni fog.
Oly korán!? szólt a mama észrevehető gúnynyal, szemöldjeit összehuzá, s
először életében megemlékezett a porhadó Rolla Genoveváról.
A csarnokban még egyszer megcsókolták egymást, s még egyszer maradandó
becsű hűséget esküdtek.
St. Jago megbotlott, amint a küszöbön szobájába lépett.
Gonosz jel! szólt Pietro szomoruan, kivonta a St. Jago rozsdás kardját
hüvelyéből, s azt egy andalusiai titokteljes nóta mellett, elkezdte
köszörülgetni.
Ha meghalok, rendelkezzél testemmel mint sajátoddal, aranyos
felöltönyömet add valamelyik koldusnak, s hagyd meg neki, hogy a fény s
pompa között se feledkezzék meg istenéről, s lelkem nyugalmáért
imádkozzék egy évig minden nagypénteken egy miatyánkot.
Amen! válaszolt Pietro, s ijedtében a kardot kiejté kezeiből.
* * *
St. Jago becsületesen ki sem alhatta magát, mert reggeli 11 órakor a
Pietro erős karjai rázták fel mennyálmaiból. Maritináról álmodott.
Első pillanata egy ölmagas ifjura esett.
Ismersz-e engemet? don St. Jago Vasques di Compostella.
Személyedet nem, de ruhádat igen. Te don Riego di Comba, Tacomba,
Catacomba Paolo vagy, őrje a legnagyobb királynak, testvére a legszebb
leánynak.
Kit te megcsaltál, kit te meggyaláztál!
Az ember soha sem tudja, hogy mire ébred, don Riego di Comba, Tacomba,
Catacomba.
Ismered a lovagok törvényeit? don St. Jago Vasques die Compostella.
Doctoratust tettem belőlök! don Riego di Comba, Tacomba, Catacomba.
A fulgida erdő Toledotól félóra járásnyira esik.
Te tőlem fél másodperc járásnyira fogsz esni.
Életre, halálra!
Játszani csak a diákok, meg a jebuzeusok szoktak.
Kard, vagy pisztoly?
A kard árkot csinál, a pisztoly lyukat. Könnyebb befulni az árokba.
Reggel, vagy este?!
Reggel! az ember lenyugszik, mielőtt a nap lenyugonnék!
Isten velünk! don St. Jago Vasques di Compostella.
És a szerencse! don Riego di Comba, Tacomba, Catacomba.
Nyiss ajtót a lovag számára Pietro! majd bezárni számára én fogom.
Nincs gyönyörűbb nép a spanyolnál, kivált a nobilik ennivaló fattyuk.
St. Jago az nap felségesen aludt. Más nemzetbeli okvetlenül virasztott
volna.
Másnap reggel 7 órakor találkoztak a fulgida erdőben.
A spanyol lovagok röviden végeznek, öt perc alatt el van döntve, ki
marad ezen a világon, s ki utazik a más világra. A panamai
országgyülések követei tanulhattak volna a spanyoloktól.
A don St. Jago kardja beletört a don Riego oldalába.
Riegonak voltak legvastagabb bordái egész Toledoban. Az orvos hangosan
állitotta, hogy Riegot kigyógyitja, de ő nagysága harmadnapra a
történtek ntán meggyónva, és megáldozva örökre quietált.
A spanyol orvosok között is megtörténik, hogy többet mondanak, mint a
mennyit megbirnak; de azért épen ugy kifizették, mintha a don életben
maradt volna. Ez különben máshol is úgy megyen.
St. Jago kénytelen volt Toledoból is megszökni.

3.
Cadixban – hova Toledoból költözött, St. Jago a legkomolyabb s
legsolidabb férfiak között említetett. Jó hirének alapját abban vetette
meg, hogy a gazdag Barbiero nobili 40 éves leányát Formosát nőül
megkérte. Ez volt a legutolsó mód, pénzbeli ügyeit rendezhetni. Formosát
minden valamire való nobilinak egy millioval kinálgatták, negyven évig
azonban nem akadt nemes egész Spanyolországban, ki ily szép összeggel a
rút Formosát nőül elvállalta volna. St. Jago minden lehető számitásokból
kifogyván, a gazdag Formosa kezét megkérte, s azt megnyerte.
A menyekző, mely egy 1400 éves családból származott nobili, s egy
mesésgazdagságu nobili leánya között tervezteték, csak fényes és pompás
lehetett.
Kétszáz nagykoma, ugyanannyi kiskoma, és 2000 tanu lőn hivatalos.
Vöfélynek Cadix valamennyi ifjai, nyoszolyaleánynak valamennyi leányai
fölkérettek.
Formosa már az esküvő előtt három nappal elkezdett nevetni, s az
esküvőig folytonosan nevetett. St. Jago is igéretet tett magának, hogy a
mint az esküvőnek vége lesz, ő is nevetni fog.
Az oltárlépcsőzetek vörös bársonynyal vonattak be; az egyház falai,
melyben az esküvő történt, kék selyemmel diszitettek. Az egyházszolga,
ki a szertartást végezte – a cadixi érsek – 50,000 aranyat érő gyémántos
gyűrűvel ajándékoztaték meg, az orgonista a villa Viciosát kapta
emlékül.
Négy hétig egész Cadix kapatos volt, csak a menyasszony és vőlegény
voltak józanok; az első az unalomtól, a második az örömtől.
Esküvő után a St. Jago háza minden nobilinak nyitva állott. Nagyszerű
ebédek, estélyek, és estelik egymást váltották. A hatodik hónapban St.
Jago már 200 percentes pénzekkel tartogatta fel a nagyéletbeli
súlyegyent, s Formosával csak minden tizednap váltott pár szót, s akkor
is nagyon ouvrier-kitételeket használt.
Formosa többször siránkozott; St. Jago végtelenül jó izűeket kacagott.
don Barbiero a „habeas corpus liberum“ ellen szavazott.
Egy napon Formosa haza ment szüleihez panaszkodni.
St. Jago egyedül maradt Pietroval.
– Pietro hivem, hat hónap alatt épen egy millió forintot ráztam le a
nyakamról; adj tanácsot, hogy rázzam le Formosát.
Hagyja el nagyságod Cadixot, – miután Formosa Cadixban lakik, e nyomon
Formosa is el fog maradni.
Fiu, te genie vagy, megérdemlenéd, hogy a vürzburgi philosophiai
társulat tiszteletbeli tagjává nevezzen.
E párbeszéd közepett lépett a terembe don Barbiero Formosával.
Kedves atyám, méltóztassék helyet foglalni; szólt St. Jago udvariasan.
Don Barbiero helyet foglalt; Pietro távozott.
Fiamuram! ön ellen panasz van!?
Megtörve, de nem leverve állok a legkegyelmesebb biró előtt.
Szeretett leányom Formosa azt állitja, hogy St. Jago nemes igen
nemtelenül bánik vele.
Uram, a millio forintból, melyet adni méltóztattál, egy fillérem
sincsen.
Szeretett leányom Formosa tovább azt is állitja, hogy St. Jago nem
szereti.
Uram 200 percentes pénzekkel élősködöm; ha nem segitesz, a St. Jago
előtti ház sem szabadit meg az adósok börtönétől.
Szeretett leányom Formosa végre azt is állitja, hogy örömest megbocsát
St. Jagonak, ha az magát megjavitja.
Uram! csak még egyszer utoljára, méltóztassál rajtam könyörülni, s
ajándékozz meg egy millio forinttal.
Szeretett leányom Formosa nyugalma megér egy millio forintot. Még
egyszer s utoljára adom a kért összeget, de ha St. Jago Vasques di
Compostella meg nem javitja magát, becstelen lesz előttem, egész
Spanyolország…
S az egész világ előtt! egészité ki St. Jago.
A szerelmesek egymás karjaiba rohantak; az öreg Barbiero mosolyga, s
igen jól érezte magát.
Egy millio még meg nem zavarja a spanyol nobiliket, s ily csekélység
miatt a mosoly el nem szökik ajkaikról.
St. Jago még azon éjjel eljátszotta az egész összeget, de azért egész
Spanyolországban senki sem aludt jobb ízüen nálánál. Felserkentekor úgy
találta, hogy Formosa most még sokkal rútabb, mint azelőtt volt, s
kiadta a parancsolatot, hogy egyedül kiván reggelizni.
A vágás sokkal keményebb volt, hogysem azt Formosa eltűrhette volna,
nyomban ment Barbierohoz panaszra.
Barbiero hatodmagával jelent meg St. Jagonál. A piacon is azonnal
beszélgetni kezdették, hogy St. Jagonál nagy dolgok menendnek végbe.
Barbiero a főterem ajtaja előtt még egyszer ismételte ordréit.
Én don Barbiero los Bajuszados becstelennek fogom St. Jagot nevezni.
Mi ismételni fogjuk – kiáltottak a nobilik egyszerre.
Ha kardot ránt?!
Mi is kardot rántunk!
Ha erőszakot használ?!
Felnyársoljuk!
S igen, hogy el ne feledjem, szivesen látom önöket ebédre.
Nagy sarkantyukkal és nagy kardokkal nyitottak be a terembe. Minden
szobát összevissza kerestek, minden szoba üres volt.
A nagyságos úr mindenét összepakolta, s elutazott. Ennyit egy
hátrahagyott domesticus mondott, kit mind a hatan nyakon vertek.
A történttek meghallása után Formosa görcsökbe esett, s csak akkor
szabadult meg a görcsöktől, midőn a görcsök tőle. Éjfélkor kiadta
lelkét.
A cadixi lapok három hasábot töltöttek meg a fényes és pompás temetés
leirásával, melyekből mindenki meggyőződhetett, hogy a gazdagok között
épen úgy akadnak bolondok, mint a szegények között.

4.
Két évvel a történtek után la Mancha tartományban Ciudad Real, és
Valdepenas között ó divatu utikocsi haladt egy osztály mellvértesektől
fedezve. A kocsiban benn egyetlen személy ült, a szenvedélyes angol
utazó Lord Chester, a bakon inasa, s egy fogadott fuvaros. A
mellvértesek lépést haladtak, a lépést vonszolt terheskocsi előtt, után,
és körül, s majd nemzeti danákat hangoztattak, majd pedig fütyörésztek.
Az angol mint szenvedélyes sajt- és liktáriom-evő, egy mázsa limburgert,
s 200 üveg liktáriumot cipelt magával, s kizárólagosan ezen falható
tárgyak fedezése és védelmezése végett, fizetett minden mellvértest
mintegy két váltóforintjával állomásonkint. A la manchai vidék azon
időben hirhedt rablók által fenyegetteték, és nyugtalanittaték.
Az angol minden állomásig megevett egy pár üveg liktáriumot, s minthogy
azoknak alkatrészei elmaradoztak, csupasz ajkain és orra alatt, még
magok a fedezetre kirendelt mellvértesek is azt hitték, hogy valami
mogorva nagy bajuszu magyar táblabiró Borsod vármegyéből, a kit
kisérnek. Az angol vagy evett, vagy aludt, vagy a spanyol institutiókat
szidalmazta. Inasa minden bükfában egyegy rablót látott, s majd magáért,
majd honhagyott nejéért s gyermekeért sohajtozott.
Utjok egy sürü sötét erdőben épen Valdepenas helység felé kanyarult, a
mint a rengeteg sűrüjéből éles füttyök hangzának.
Los ladrones! kiáltott a csapatvezér, s csatarendbe állitá mellvértes
legényeit. A kardok egy perc alatt kirántattak a hüvelyekből, a
pisztolyok kakasai felhuzattak.
Ha személyemet s a liktáriumot megmentitek, tripla lénungot kap minden
legény; szólt az angol, s egy üveg szederliktáriumot, mit legjobban
szeretett, oldalzsebébe rejtett.
A tripla lénnung igérete neki bátoritá a legénységet, annyival inkább,
mert eddigelő a simplát sem szedegették fel rendesen.
Negyven főből álló rablósereg rohanta meg az utazókat s a mellvértes
fedezetet. Egyetlen lövés sem hangzott; a mellvértesek látván az