Mákvirágok kertje - 8

Total number of words is 3407
Total number of unique words is 1873
26.8 of words are in the 2000 most common words
37.9 of words are in the 5000 most common words
45.1 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
Két kis gerle csókolódzott a papiros balsarkán és a boritékon kék
folyondárból szőtt M betű volt. És míg éjjelente tétovázva hangzott
alulról, az Esterházyból a czigányok muzsikája, – a primás elfelejtette
a stimmet egy-egy nagy zsinór láttára, a czimbalmos szórakozottan
ütögette a levegőt, a míg az ütközet eldőlt, csupán a nagyon füstösképű
nagybőgös húzta változatlanul a sarokban a maga egyhangú nótáját, mert
babonaságból nem volt szabad a kártyásokra néznie s tavasztól-őszig egy
fogason felejtett ócska százgallérosnak muzsikált, – Matskási Miklós
szent szerelemmel simogatta meg a violaszinű papirost, ajkához érintette
a tollat és kezeügyébe állította a pecsétviaszkot, míg a czímeresgyűrűt
megfordította ujján.
Mindenki írt már szerelmes levelet. Az írók és a költők összes munkáiban
nem található fel annyi hév és érzelem, mint a mennyit egy rövidke
szerelmes levél felfoghat magában. Ah, hányszor írták már le éjszaka,
csöndes gyertyafénynél, nagy titkon, a hold által megvilágított
ablakdeszkán ezt a szót: szeretlek. A tollak és ónok azonban mindig
megremegnek még sok száz esztendő múlva is, mikor e szóhoz érnek, és ki
tudná elgondolni az érzelmeket és képeket, a melyek ilyenkor támadnak a
levélíró szívében. Nászút az osztrák Alpesekben, Klagenfurt pirostetős
házai feltünedeznek a völgyben és a gráczi Elefántból a fehér abrosz
piroslik a napsugárban a metszett borosüvegen át; gondolás éjszaka
Velenczében régi paloták árnyékában; holdas este egy kis útszéli
fogadóban Milanó felé és a magas ablakon bepillant a hold, hogy szűzi
fehérré, titokzatossá fesse a kedves párnán nyugvó barna kis fejét;
hosszú csók és fogadalmas kézszorítás Veronában a Julia erkélye alatt és
délutáni vizit a bécsi kapuczinusok sírboltjában, a hol halott
császárnék koporsója felett örök hűséget lehet esküdni: Matskási
katona-korában, az olasz csatamezőkön marsirozván, bejárta e helyeket,
húsz éves volt és anyjától kapott amulett megőrízte minden
veszedelemtől. Tehát nem irhatott másról, mint a gráczi gyorskocsiról, a
melyen hazájába visszatért. Némelyek ismerhetik az algiri partok fölött
ragyogó csillagos éjszakákat, a velszi mezők felett szálló aranyos ködöt
napfelkeltekor, vagy Madrid lámpásait, a mint a felhőkre vetik fényüket…
Matskási csupán velenczei piros vitorlának tudta elképzelni kedvesét, a
mely boldogan szeli a hajnali tengert, és leveleiben gyakran
hasonlította őt zamatos fügéhez, édes trieszti borhoz és csodatevő
fekete szentképhez valamely kis olasz templomocskában. Minden szerelmes
másnak látja kedvesét, és bizonyos, hogy azok a nők, a kik sok szerelmes
levelet kaptak különböző férfiaktól, öregségükre nem tudják, hányadán
vannak vele: aranypirossal szegélyezett bárányfelhőcske, vagy havasi
kürthang voltak-e életükben? Olyik asszonyság kis majom, vagy mókus volt
fiatalkorában. És hány tiszteletreméltó nagyasszonyt neveztek boczinak,
a míg megfakult az írás a szerelmes levélen!
Matskási minden éjjel megírta a szerelmes levelét, kétszer is elolvasta
befejezés után és gyönyörködött a kellő helyen felrakott
pontosvesszőben. A nagybetűket sohasem tévesztette el és a
gyermekkorában öntudatlanul hallott nyirségi szelet és a benne andalgó
furulyaszót most valóban újra hallotta. A Tiszában áll a hold és szinte
lopva úszik a part árnyékában. Majd tél volt és deczember dörmögött, a
hideg napfényben lakodalmas szánkók csörögtek. A veszekedő öreg
kulcsárné helyett új asszonyszemélyt fogad, kitataroztatja az ősi tetőt
az udvarházon, kirúgja a szobából a tisztátalan agarakat: minden éjjel
megkérte Fruzsinka kezét a levele végén.
Aztán piros pecsétet ütött a borítékra és gondosan megczímezte. Ah, mily
finomkodva tudta már leírni e nevet: Fruzsina. Pedig még nemrégiben is
lusta volt a nagy F-et megkülönböztetni a B-től!
Százegy levelet őrzött már a szekrényben Matskási, hisz sohasem küldte
el az éjjel megírt sorokat másnap. A hajnal még álmodozva lelte: a
zsalugáteren becsempészi a levelet a Fruzsina szobájába, vagy tán
elutazik Pestre és ott feladja, hogy ne találja ki mindjárt Fruzsinka a
dolgot. Majd megint mást gondolt. Egyszerűen, bátran a kezébe adja és
futásnak ered. A leírt mondatok, drága megszólítások, finom érzések
muzsikáltak a fülébe, a míg elaludt. Másnap aztán újra kezdődött csatája
a rossz szellemekkel, a melyek kártyajárását befolyásolják. A vörös
alsóval, a mely mindig későn jött. Vagy Tömösváry táblabiró úrral, a ki
nap-nap után aludt mögötte és olyan alattomosan kezdett hortyogni,
mintha csak szimulálná az alvást: vajjon kellemetlen volna-e a
társaságnak, ha igazán elaludna, – mialatt jobblábával titokban lefelé
nyomta a balról a csizmát. És az ablak felsőszárnya nyitva volt és Bizay
úr mindig czukrot szopogatott. Hogyan is lehetne szerencséje, mikor a
félszemű kapitány titokban burnótot szív és váratlanul akkorát
tüszszent, mint egy pisztolydördülés. Egyszer mégis csak szétrobban ez
az ember, ez a kegyetlen, vérszopó gibicz, – pedig már megtiltották neki
a tubákolást a hazárd-játék mellett. A makkdisznót miért fülezi meg
állandóan Garamváry úr? Istenem, csak szerelem ne volna, a mely
tönkreteszi a legjobb kártyajárást.
Majd őszre fordult az idő és Fruzsinka mindennap megfenyegette a
gavallérokat, hogy már utazik, elutazik Füredről, tán Bécsbe, tán
Olaszhonba, – a telet Párisban szeretné tölteni. Matskási Miklós
tízoldalas leveleket írt éjszakánként. November élt e levelekben, kis
falusi temetőkből lengett a faggyúgyertya szaga, apró sirhalmokról, a
hol kis gyermekek alusznak. Zimankós eső veri a postakocsi bőrfedelét
Klagenfurt és Grácz között, fehér köpenyegében ül a császári tiszt úr,
velenczei úrnő képe sajog a szívében és mindjárt felporozza a pisztoly
serpenyőjét, hogy végezzen magával. Tehát nemsokára vége lesz mindennek,
Fruzsina elhagyja a tájat, a hol kis lába alig látható nyomokat hagyott
a homokban és a sétatéri pad oldalán merengve hullott alá indiai
kendőjének csücske. Az ismerős három vadlud, a mely Badacsony felől
szállva jelenti az estét, mind pontatlanabb légi útjában, reggel pára
van az ablakon, a melybe női nevet lehet írni.
– Holnapra megrendeltem a kocsit! – mondta Fruzsina egy este, a míg
meghatottan, szomorkásan függesztette a szemét a búskomoly Matskási
arczába. Eddig ugyan sohasem mutatta, de most jószívű nők módjára,
megsajnálta a szerelmes férfiút és gyöngéd, finom emléket akart hagyni
maga után.
– Tehát, holnap – mondta Matskási.
Utolsó levélpapirosán utolsó levelét megírta ezen éjszaka. Hideg orkán
süvölt a lombardiai mezőkön és egy fiatal katona silbakot áll egy távoli
puskaporos toronynál. Karácsonyeste van, otthon, a Nyirben, kerti bort
isznak a kalács mellé.
A levelet is lepecsételte, mint a többit.
Aztán elővette valamennyi levelét. Sorban megnézegette a borítékokat,
egyiket-másikat fel is nyitotta közülök és bosszankodva csóválta a fejét
például egy juliusi éj történetén, midőn határozottan öngyilkos akart
lenni.
Nagy cserépkályha állott a sarokban, a levelekkel begyújtott a kályhába.
Éjszaka kigyulladt a korom a kéményben és az Esterházy féltetője
leégett. Fruzsinka és a kártyások rémülten szaladgáltak a folyosón,
csupán Matskási aludt megelégedetten, nyugodtan.


ESTI ÓRÁK.
Abban az időben, mikor az Esterházy volt a világ legszebb fogadója,
nemcsak Füreden, de egész Magyarországon és a csizmahúzónak, valamint a
vendégszobának, a töredezett, haloványzöldre kopott zsalugáternek, Anton
úrnak, a feketekabátos, pápaszemes bérszolgának, az ablakokat eltakaró
platán-leveleknek és a sötét folyosón érezhető fogadói szagnak – régi
sörök, borok, pörköltek és czigányok szagának – különös legendája volt
Magyarországon, a melyről havas télben nők álmodtak az alföldi
uriházakban, fiatal hölgyek hosszan ábrándoztak az őszi esőbe merengve
Kassán vagy Újhelyben, az elmult gyönyörű nyárról, egy éjjeli zenéről,
egy szeles délutánról, midőn a Balatonnak hátán kidugták fehér lábukat a
tihanyi tündérek: ez időben Polkányi János polkányi földbirtokos és
öregúr zsebórája szerint járt a gyorskocsi, huzatott meg az ebéd
kezdetét jelző harang a fogadó tornáczán és a hold is bizonyára a
nevezetes zsebóra szerint ment aludni hajnalonként.
A Polkányi órája! Milyen nevezetesség volt egykor Magyarországon!
Adomákban, a melyeket jégszürke szakállú öregurak agarászebédek után, a
kis poharak idejében (midőn a banda még csak a folyosón hangol és a
nagybőgős két kézre támasztott fejjel bámulja hangszerét a sarokban,
mintha sohase látta volna ez embernyi nagyságú embert, a melyet
élettársának vállalt és a bőgő a falnak dőlve hallgat, szomorúan,
szótlanul, elgondolkozva, mintha adósságán gondolkozna), vagy csöndes
falusi estéken, midőn a patience-kártya már elvégezte tennivalóját, a
szél alig hallhatólag dorombol a kémény körül és nagyanyánk letette a
regényt, a melyet tán századszor olvasott életében, este új hó esett a
barna kert nyugtalankodó, zörgő faleveleire és a lánczaikról elbocsátott
ebek téli kedvvel és türelemmel nyujtózkodtak az udvaron, a kulcsárné
sombefőttel kedveskedett a vacsorához és nagyanyám a leereszkedett esti
csöndességben megint róka-ugatást hallott a nádas felől, mint tél elején
mindig: gyakran hallottam Polkányi órájáról, a legjobb zsebóráról, a
mely Füreden, Magyarországon, a hatvanas esztendőkben feltalálható volt.
A legenda szerint a nap, hold és csillagok járása látható volt az órán,
álmatlan éjszakán harangjátékkal mulattatta gazdáját, felébresztette
reggel és napközben elvitte azokra a helyekre, a hol Polkányi úrnak
megjelenni kötelessége volt: a czukrászhoz és a sétatérre. A bécsi Szent
István-tornyon éppen annyi időt mutatott az óra és a füredi szívbajosok
érverését kitünően jelentette. Midőn Császár Fruzsina elutazott
Füredről, késő őszszel persze, szüreti dalok elhangzása után, a
pókfonál, mint a kalendáriumbeli öregember szakálla szálldosott: a
Polkányi bácsi óráján tartotta számon a füredi közönség, hogy Fruzsinka
hol és merre jár. Az öregúr kivette a tekintélyes órát a sétatéren, vagy
a tóparton és a mutatólapra, a mely égi jelekkel volt felszerelve (a
skorpió aranyból volt), reápillantott:
– Fruzsinka most ért Veszprémbe! – mondta és elhallgatva körülnézett a
platánok alatt, a melyeknek levelei őszi költemények búbánatos
hangulatával szálldostak alá, hogy reggeltől estig elborítsák az utakat
és a megritkult gallyakon át mindig tisztábban lehetett látni a tó túlsó
partjait.
Fruzsinka messze utazott. A bécsi tánczosnő, a ki azon régi és
felejthetetlen nyarat Füreden töltötte, a zöld- és hervadt-vörös színü
bőrládákat kis ezüstkulcsaival bezárván, kijelentette, hogy tán többé
sohasem jön Magyarországba. A bécsi szinházban új tánczmutatványok
várták, aztán Baden-Badenban fellép a Társalgó szinpadán, talán
Bolognába is elutazik, a hol egy temető van és egy sírdomb, a melyen
egykor üldögélt. A füredi táblabirák után ismét elkövetkezik a
nagyvilág, Páris, talán London, nagy Európa, a hol a szinházakban este
felgyúlnak a csodálatos lámpások, és Homburg, a hol arany peng a zöld
asztalokon és a nyerők ékszert és virágot vesznek a tánczosnő
tiszteletére. Ám sohasem felejti el a füredi holdas estéket, a vadludak
kiáltását az esti tó felett, a Tihanyból hangzó harangszót, a mely
manapság úgy csendül meg a távolban, mint a Kisfaludy regéiben, a
szerenádokat és éji dalokat, a melyeket boldogtalan gavallérok rendeztek
ablaka alatt; sohasem felejt el semmit, szíve és lelke itt marad,
érzelmes dalai tovább csengenek a füredi platánok alatt, ám télen
Bécsben fog tánczolni a téli kertben. S egy napon az órára pillantva,
így szólott Polkányi bácsi az Esterházy tornáczán:
– Most ért Pestre Fruzsinka és az Aranysasban megszállott.
Boldogtalan, esős nap volt, téli hűvösség és alföldi falvak szomorúsága
kopogott a fogadó tetőjén, elhagyatott udvarházak és elmerengve
füstölgető kémények, búskomor, sáros ebek és életunt öreg cselédek, az
égboltozat nyugati oldaláról kelet felé utazó végnélküli felhők és
dohos, régi családi lim-lommal megrakott szobák képe jelent meg a
gavallérok képzeletében, a kik nyáron és őszszel a bécsi tánczosnő
társaságában napfényes olasz ligetekről, színes vitorlájú gályákról,
vagy Páris esti lámpásairól beszélgettek. Már csaknem jó ismerősük volt
a svájczi reggel a rózsaszínű havasok között, a hol az erdőkben a piros
gyöngyvirág nyílik, mint a hajnal leánya; Bencsik, a sárosi gavallér
estenden a tó partján hallgatván Fruzsinka lágy madárhanghoz hasonló
szavát, képzeletben postakocsin ült az Anglia déli részeibe vezető
országúton, a mely helyet a britek virágos kertjének szokás nevezni;
Barbulyai – az erdélyi hegyek közül – az egyedüllét óráiban,
lefekvéskor, vagy ábrándos délután a bécsi tánczosnő hattyúprémes
szinházi kabátját őrizte karján az öltözők folyosóján; Micskei nyirségi
pajkos és egykor gárdista, az osztrák és olasz határon ült egy
vendégfogadóban, a míg az utazókocsi kerekét megigazítja a kovács, a
padrone piros borral szolgál, szentképek és rablók puskalövéseinek
nyomai vannak a falon, messze alkonyodik és a nyerges ló hosszan nyerít
a csöndességben, – persze Fruzsinka is ott ül valahol a fogadóban, fején
kis utazókalapka és a német városkába utaznak, a melynek
czukrászboltjáról Turgenjev regényt írt és a regényt együtt olvasta a
tánczosnő Micskei Mihálylyal a füredi sétatéren… És otthon, a Nyirben, a
hová nemsokára menni kell, – hisz a nyárnak vége – csupán egy vén
szukaagár ásít a tornáczon, a hol régi ujságokkal van kibélelve a
nagyapjáról reámaradott karosszék.
Minden elment Fruzsinkával a gavallérok életéből. Könnyű bárányfelhők és
csillogó őszi napfények sohasem mutatkoztak többé a táj felett. A
platánokon már alig volt levél és a czigányok régen elszöktek a
fürdőhelyről. Estenden némán, elgondolkozva, de nagyon bőven ittak,
mintha három feneketlen lyuk keletkezett volna egyszerre az
Esterházy-fogadó étkezőszobájában. Anton, az öreg pinczér két karján
hozta a pintes üvegeket és a poharak szótlan szemlélődésnek voltak
alávetve. A poharak – ezek a hűséges barátok, a kik az élet tekervényes
útjain türelemmel várják a megsebesült férfiakat zöldlevelű csárdák
asztalán – kifogyhatatlan buzgalommal szolgálták a gavallérokat. Annyi
látnivalót nyujtottak esténként, a mennyit már el sem viselhet az ember.
Fekete női hajak, álmodozó asszonyszemek és tojásdad alakú finom
arczocskák mutatkoztak a busongó gavallérok előtt. A poharak
összecsendülésében lágy hangja hallatszott valakinek és az odakünn
kopogó őszi eső mintha könnyű lépteit utánozná valakinek a ki innen
messzire elment.
Polkányi bácsi kivette az óráját, a nevezetest:
– Fruzsinka most már Bécsbe érkezett a gőzhajón – mondá halálos
biztonsággal.
A gavallérok összenéztek, de senki sem mozdult meg az Esterházyban.
Mintha féltették volna egymástól bánatukat, gondolatukat,
ábrándozásukat, esti merengésüket: nem merték egymást elhagyni, hogy
hátha valamely csalás, vagy előny érheti az egyedül maradottat. A szájuk
sohasem nyilott beszédre, halkan, titokban sóhajtottak bele a poharukba,
s nem kérdezték egymást sohasem, hogy mért nem birják elhagyni Füredet,
a szürke tavat, kopasz sétateret, hol egykor oly tündöklő volt a nyár…
Az első hó is megérkezett és a czinke pittyentett a hideg faágakon.
Polkányi bácsi összeránczolta homlokát, a mint órájára nézett.
– Ő már elfelejtett minket.
Ekkor aztán hazamentek a gavallérok ásító agarukhoz és a düledező
kéményekhez, a melyekből őszidőben oly végtelen csöndességgel szálldos
az akáczfa füstje.


RÉGI HÁZ.
Későn, őszfelé, midőn a nagyanyámat, született Radics Máriát mind
elhagyogatták a gavallérok, a kik harminczhárom esztendeig reménykedtek,
hogy Radics Mária mégis férjhez megy valamelyikhez, Gertrud lett az úr
az udvarháznál, a hol olyan öreg cselédek voltak, mintha a Kisfaludy
regéiből maradtak volna itt, a mely regéket estenden félhangon olvasta
nagyanyám, az aranynyal és pirossal diszített könyvet többször
leeresztette kezében és a lorgnette felett elgondolkozó pillantást
vetett a nyugtalan tűzbe. A háztetőn a szél lakott és éjszaka egy vén
szilfa megérintette az ablakot. Gertrud, a mely csaknem akkora volt,
mint egy házőrző eb, lomposan, iromba bundájába burkolózva dorombolt a
nagyanyám lábánál. Olykor minden ok nélkül felszökött helyéről, átutakon
elhagyta a házat és ismeretlen helyeken csavargott egyedül, rejtélyesen.
Máskor órákhosszáig figyelte nagyanyám hozzá intézett szavait,
megbeszéléseit az elhalt gavallérokról, adókról és a ház körüli
javításokról, a melyeknek Gertrud bizonyára épp oly ellensége volt, mint
akár nagyanyám. Kőmívesek jöttek és mindenféle szemetet, port és
mész-szagot hoztak magukkal. Az asztalos gyaluforgácsa lehetetlen utakon
az elzárt fehérneműs-szekrényekbe is bebujt, míg a szobafestő halálos
elkeseredéssel fujta a maga egyhangú nótáit. Ah, ilyenkor nem volt
kellemes az élet az udvarházban. Öt év előtt jártak itt utoljára a
mesteremberek, de mindnyájan rettegéssel gondoltak vissza a korhely
Fabricskára, a ki mohos zsindelyekkel szórta tele az udvart. Gertrud
valószínüleg azt felelte nagyanyámnak, midőn arról volt szó, hogy a
szélben himbálózó zsalugátereket, maguktól felnyiló ajtókat hozzáértő
mester gondjára kellene bízni, itt van Péter, kiszolgált katona és
komornyik, a kinek olyan hosszúujjú frakkja volt a születésnapi ebédek
alatt, hogy a mezei cselédség, csősz, révész, kerülő már reggeli mise
után elhelyezkedtek a kocsiszinben, hogy Pétert majd kék frakkjában
lássák, a melynek tenyérnyi gombjain ötágú koronák voltak és dereka a
térdhez volt szabva. Szép kabát volt! Talán csak karácsonykor hordanak
olyan kabátot nagyon öreg inasok, – azóta, hogy Péter levetette az
urasági ruhát és ingujjban mutatkozott, harapófogók és kalapácsok
társaságában. Napról-napra verte az ajtókat, régi vasakat zörgetett a
padláson, a zsalugátereken olyan kopácsolást vitt véghez, mint a
forradalomban a vörös horvátok golyói, – Gertrud elégedetlensége jeléül
napokra elszökött nagyanyám lábától és Radics Mária végül egy félig
rombadőlt mezei házat jelölt ki Péternek, a hol a kalapálást,
reparaturát folytathatja. A kék kabát a nagyon hosszú ujjakkal gazdátlan
maradt.
Régi szép ház volt a nagyanyám háza, olyanforma, a milyent az ember
csöndes éjszakákon karosszékben és óbor társaságában elgondol magában.
Egy órányira volt a vasúti állomás, a hol a barnaköpönyeges, villamos
fényben sugárzó expressvonat is megállott téli alkonyatokon, a
mozdonyból gőz és tűz áramlott a ködbe s egy másodpercz mulva tovarohant
a nesztelenül gördülő, hosszú vasuti kocsi, a melynek oldalára piros
betűkkel a világ fővárosainak neve volt felírva, míg a kis birtokhoz
tartozó nádas sziget közepén pákász-kunyhó füstölgött, benne egykoron
bujdosó honvéd tanyázott, és a csendes, emberhangtalan tavacskára évekig
járt megpihenni két kócsag-madár, mint tündöklő, fehér égi álmok. Kis
patak szaladt a kert alatt olyan halkan, mint a dajkamese és rajta kis
híd folyondárral belepve, valahol egy rozoga, öreg csónak, a melyet
«Bölömbiká»-nak hívtak, az eső már lemosta a fehér betűket, máshol régi
tölgy alatt egy kis pad, a hol ifjúkorban regényt olvasni, vagy regényt
szőni lehetett. És az enyhe illatú szobák falairól régi emberek
olajfestéses arczképei nézegettek alá, a varróasztalkánál egykor karcsun
és fehéren üldögélt az égbeszállott nőtestvér, a vadásztarisznya valaha
atyád nyakába volt vetve és a könyvespolczon találhattál könyveket, a
melyekben be volt gyűrve a lap egy versnél, vagy egy regényfejezetnél, a
melyet meghalt rokonod olvasott. A kis ezüst feszületet ágyad mellett
egykor jó anyád csókolta meg esténként, mielőtt álomra hunyta volna
szemét és a Beregszászy-féle zongorában bizonyára benne maradt egy félig
eljátszott alkonyati dalnak a zengése. Bolondos, nagyfejű házőrző ebek
megható hűséggel ugrálták körül kocsidat, ha esztendő mulva
hazaérkeztél, és a kályhák oly serény szorgalommal ropogtatták az
akáczot, mintha még mindig itt tartózkodna valahol a szomszéd szobában a
felejthetetlen öreg úr, a ki élete utolsó telén mindig fázott és
mindenféle meleg bundák és kabátok kitalálásán törte a fejét, – napokig
elgondolkozva simogatta az öreg Weisz szűcsmester mustrába hozott
bárány- és vadmacskabőreit. A pirosbajuszú levélhordót dévaj
hátbaütéssel fogadta a falusi szobaleány, Treszka, a kulcsárnő,
életbevágó fontossággal kezelte kulcsait, ajka szélét figyelmesen
megtörölte fehér kötényével, míg a vacsoráról tanácskozott nagyanyámmal,
különösen abban az időben, a mikor még a gavallérok jártak a házhoz, a
felejthetetlen öreg úr barátai és mindenféle tréfákkal mulattaták a
fehérhajú dámát. Micskei a töltött káposztát szerette, Csoknyay ténsúr a
gyönge bárányt, Bombelles, a nyugalmazott katonatiszt a paprikásért
rajongott, lombardiai csatamezőkön főtt paprikásért, a távolban olykor
megvillan az esti szürkületben egy ágyú tüze, mint messzi mennydörgés… A
gavalléroknak felváltva kedvezett az étlap, bár Micskei néhanapokon
eltétette a töltött káposztát és öreg lován agarászva a tájon, megállott
a középső ablak alatt, a melynek kiugró erkélye volt, és szürke bajusza
alól, a melyen az őszi rétek köde és dere helyet foglalt, megkérdezte,
hogy megvan-e még a töltött káposztája. A vén Péter – a kalapálási
szenvedély kitörése előtt – olyan méltósággal járt-kelt a pincze
tájékán, mint egy irodafőnök. Bort huzott le. A fiatal szobalányokkal
ilyenkor nem állott szóba. S a nagyanyám – a gavallérok idejében –
néha-néha elővette a gazdasági számadásokat, okulárét tett fel,
Gertrudot csendre intette, miközben az ámbituson levett süveggel állott
a kerülő és a révész. A hangos pávát a hátulsó kertbe zavarta a sánta
udvaros, csupán a nagy óra merészelt komolyan és tekintélyesen
tiktakolni a házban. De ez abban az időben volt, mikor a gavallérok még
éltek és a nagyanyám félig tréfásan mondogatta, hogy szereti rendben
tartani a hozományát. S aztán tél lett, az első hóval csíkot hozott a
révész a befagyott morotvából, de a csíklevest már csak Micskei úr
élvezte. A gavallérok ágynak dőltek. Karácsonykor egyedül voltunk, a
hosszúujjú inaskabát még felvétetett, de a farsang már jóformán fánk
nélkül mulott el. A gavallérokat elvitte a tél a felejthetetlen öreg úr
után, a kerülőt többé nem rendelte nagyanyám a folyosóra, a
pinczekulcsokat az ágya fölé akasztotta, Treszka, a hűséges kulcsárné
azt főzethetett, a mi eszébe jutott.
Gertrud kimarta a gavallérokat a nagyanyám mellől, a vén macska egyedül
maradt az öreg asszonysággal, olasz hadjáratról, gyönge bárányról és
agarászat utáni helyes táplálkozásról többé senki sem beszélt a
bolthajtásos szobákban. A régi házban olyan csendesség lett, mint egy
bealkonyodott szívben, a melyben a hamu befedte az utolsó szerelem
tűztojását. A körmagyar csodálatos figurái, a melyeket a nagyanyám még
fehér hajjal is gracziózusan tánczolt, – ha éppen régi bálokra
terelődött a társalgás és Bombelles nyugalmazott tiszt a zongorához ült
– többé nem ingerelték a mindig finom czipőbe bujtatott kis lábat.
Csoknyay ténsúr a gazdasági reformokat már nem hangoztatta és puszta
ábránd maradt a széllel hajtott vízhuzó gép, a melyet évekig tervezett a
nagyanyám birtokára. Micskei ült legtovább a szalonban. Ha újra fiatal
volna, Párisba menne nászútra, az expresszvonat fülkéjében
havanna-szivar füstje szálldos, a szakács franczia reczept szerint főz
és Érsekujvárott muzsikálnak a vonatnak.
– Asszonyom! – mondta a szürkebajuszú gavallér és könnyedén sóhajtott,
mintha valaki első szerelméről, élete boldog napjairól, régi
szerenádról, egykori csókról, titkos kézfogásról és szentséges szép
érzelmekről beszél estefelé, mikor már minden elmulott.
A nagyanyám elmerengve csóválta meg a fejét.
– Ah, egykor magam is vágyódtam… Párisba vagy Rómába, valakivel utazni,
a kit nagyon szeretünk és éjjel kocsin menni ismeretlen városban, a hol
a fogadó a Római császárhoz van czímezve.
Micskei kinyitotta a kályhaajtót, megnézte a tüzet, mintha még mindig
élne a felejthetetlen öreg úr. És elment farkasbundájában, a melynek
olyan szaga volt, mint a télnek a pusztai csárda ivójában.
Egy délután nagyanyám elbúcsuzott Gertrudtól:
– Barátném, – mondta a vén macskának – én most ágyba fekszem, mert
nagyon fázom. Talán örökre elalszom. Vigyázz a házra és a háztájára.
Gertrud felelt valamit, tán igéretet tett. Radics Mária nyugodtan
elszenderült estvére.
You have read 1 text from Hungarian literature.
  • Parts
  • Mákvirágok kertje - 1
    Total number of words is 3851
    Total number of unique words is 2025
    28.5 of words are in the 2000 most common words
    39.9 of words are in the 5000 most common words
    47.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Mákvirágok kertje - 2
    Total number of words is 3864
    Total number of unique words is 1910
    31.8 of words are in the 2000 most common words
    45.0 of words are in the 5000 most common words
    51.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Mákvirágok kertje - 3
    Total number of words is 3848
    Total number of unique words is 1927
    32.1 of words are in the 2000 most common words
    44.1 of words are in the 5000 most common words
    50.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Mákvirágok kertje - 4
    Total number of words is 3777
    Total number of unique words is 1920
    31.7 of words are in the 2000 most common words
    42.1 of words are in the 5000 most common words
    48.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Mákvirágok kertje - 5
    Total number of words is 3881
    Total number of unique words is 1960
    33.4 of words are in the 2000 most common words
    45.4 of words are in the 5000 most common words
    51.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Mákvirágok kertje - 6
    Total number of words is 3979
    Total number of unique words is 2013
    29.7 of words are in the 2000 most common words
    42.7 of words are in the 5000 most common words
    49.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Mákvirágok kertje - 7
    Total number of words is 3871
    Total number of unique words is 2034
    28.7 of words are in the 2000 most common words
    40.7 of words are in the 5000 most common words
    48.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Mákvirágok kertje - 8
    Total number of words is 3407
    Total number of unique words is 1873
    26.8 of words are in the 2000 most common words
    37.9 of words are in the 5000 most common words
    45.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.