Magyar titkok: Regény (3. kötet) - 18

szívén viseli, lehetőségig vonzó czímet tartozik munkájának adni. 2-ik:
«Azon visszaélések, fonákságok, bűnök, stb., miket megróttam, épen nem
titkok.» Ezt kereken tagadom, mert ha eddig nem lettek volna titkok, úgy
bizonyosan már rég orvosoltattak volna, mert ugyan ki tűrhetne el
efféléket tudva? 3-ik: «Munkám nem bir oly egységgel, mely szabályszerű
regénynél megkivántatik.» Ezt én magam is mondám az első füzet kijöttét
jelentő hirlapi értesítésben. Szándékom vala azt folytatni, mit
«Torzképek» czímű munkámban megkezdék, t. i. a fővárosi élet balságait
és fogyatkozásait törekvém kiemelni, ez által alkalmat akarván adni
némely czélszerű javításra és javulásra. Hogy pedig nagyobb
terjedelmességre számított munkámat az egyhangúságtól megmentsem, s az
olvasási érdeket növeljem, ezen egyes életképeket a regényesség vörös
fonalával szőttem át. Úgy hiszem, hogy ezt mulhatlanul tennem kelle, ha
akarám, hogy azon érdekből, mely az első füzethez, már csak ujdonság
kedveért is, csatlakozott, még a tizenkettedik füzet számára is maradjon
valamicske. És e számításomban nem csalatkoztam, mert kiadóm a
tizenkettedik füzetből ugyanannyi példányt nyomatott, mennyit az
elsőből. 4-ik: «Ellensége vagyok a zsidóknak.» Isten mentsen! Sőt egy
pár igen jó barátom van, kik zsidók. Nem olvastam még regényt, melyben
gazembereknek is nem jut szerep és ezek aztán majd főranguak, nemesek,
polgárok, parasztok, keresztények stb. Mért ne lehetett volna tehát
nekem is, a többi közt, egy-két zsidót is árnyék-oldalról
megismertetnem, valamint «Tisztujítás» czímű vígjátékomban igen
becsületes zsidót jellemzettem. Talán csak nem akarja valaki állítani,
hogy épen csupán a zsidók közt nem találhatni rossz embert? 5-ik: «Nem
hihetni, hogy oly események, minőket én leirtam, Pesten történhetnének,
és oly bűntanyák létezhetnének.» Én 1830 óta folyvást Pesten lakom, s
ezen 15 év alatt legfőbb tanulmányom – a pesti élet vala; ezenkívül
pedig oly szerencsés helyzetben valék, hogy számos adatot hitelesnél
hitelesebb forrásokból meríthettem; tisztán költött tényeket tehát csak
a regényesség fonalának egyes részei foglalnak magokban. 6-ik: «Minden
párttekintet nélkül forgatám a szatira csaláncsomóját.» Ennél szebb és
hízelgőbb bókot nem is kivánhattam volna, mert a leghíresb szatirairókat
iparkodám ebben, csekély tehetségem szerint, utánozni; igen, hogy sok
példával ne alkalmatlankodjam, én a rohanva haladót és fontolva haladót
mindig egyenlő szigorral fogom ostorozni az emberitatás és vesztegetés
gyalázatos bűne miatt; mert erősen hiszem, hogy nincs oly szent czél a
világon, melynek elérésére bűnös eszközökkel is szabad legyen küzdeni.
7-ik: «Nincs politikai hitem, mert minden párt ellen szólok.» Ez rokon
az előbbi váddal, s erre válaszom röviden így hangzik: a jót nem
magasztalom senkiben, mert, ki jót cselekszik, az csak kötelességét
teljesíti; a rosszat ellenben testvéremben is pellengérre állítom. Ez
politikai hitem a szatira mezején, és általában a szépirodalom körében.
A mi pedig magány-politikai hitemet illeti, az e mezőn, és e körben nem
nyilvánulhat, és annál fogva birálat alá sem tartozhatik, miután én
politikai téren eddig nem léptem föl, és ezentúl sem fogok föllépni. –
Reménylem tehát, hogy e rövid fölvilágosítás után nyájas olvasóim e hét
bűnömet meg fogják bocsátani, mely szives engedékenység illő hálájául
«NAPJAINK»
czímű regényemmel lépendek föl jövő novemberben, mely nyolcz füzetben
fog megjelenni, és különösebben a falusi és kisvárosi élet köreiben
mozgand, még pedig többnyire lehetőségig víg modorban.
Pesten, május 30-án 1845.
N. I.