Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 03

Total number of words is 4026
Total number of unique words is 1989
30.6 of words are in the 2000 most common words
43.5 of words are in the 5000 most common words
50.1 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.

– Hogyan?
– Gazda, imé látod, gyermeked karomban van s pisztolyom csövét
halántékára irányozám. Menj, utasítsd el a zsiványokat, különben fiad
tüstént szörnyet hal. Arczát fejemhez emelem, ki rám lő az ablakon, az
fiadat találja.
A csárdásné szó nélkül térdre borult előttem, férje dühösen ugrott föl
helyéről, elkékült ajkai remegtek s első pillanatban ő sem juthatott
szóhoz. A zsidó azonban nem rémült meg oly nagyon s lerántván a falról
az egyik pisztolyt, hidegen szóla:
– Legyen kelmed nyugodt, gazda, csak a hasába lövök s a gyermek ép
marad.
A menyecske azonban rögtön felegyenesült, tárt karokkal elémbe állott s
kétségbeesett tekintetet vete férjére, ki azonnal a zsidóra ugrott,
kezéből a pisztolyt kicsavará s úgy fejbe sujtá gombjával, hogy Móricz
eszmélet nélkül az asztal alá terült. Ezután szó nélkül kirohant a férj
az ajtón, s épen jókor, mert a lovasok már a ház elébe érkeztek.
Az asszony tüstént párnákat szedett ki az ágyból, a két ablakot betömé
velök s a másik pisztolyt a falról lekapván, e szókkal fenyegeté az
asztal alól kibuvó zsidót:
– Móricz, ha csak kezét is meri mozdítani, azonnal főbe lövöm kendet.
A zsidó mogorván foglalá el korábbi helyét s e szókat dünnyögé:
– Ostoba pimaszok, oly fiatalok vagytok még s egy haszontalan poronty
miatt ily kövér prédát akartok elszalasztani. Várhattok, míg én nektek
ismét vadat hajtok konyhátokra.
– Bár soha ne láttunk volna, czudar csábító, te rontottad meg férjem
szívét!
A zsidó gúnyosan kaczagott s arcza ördögi kifejezést öltött. Apró sárgás
szemei tüzet szórtak ránk, hosszú orrának nyilásai kitágultak, pittyedt
ajkai görcsösen mozogtak s szürkülő haja és szakála illő rámát képezett
e pokoli képhez.
A ház elől heves szóváltás hangzott be, melynek igen hangosnak kelle
lenni, minthogy még a dúlni kezdő viharon is áthatott. A gyermek ez
alatt folyvást aludt s mosolygó ajkairól el kelle szemeimet fordítani,
ha az érzékenységet ki akarám kerűlni, mely mulhatlanul halálomat okozta
volna.
Mintegy óranegyedet tölténk el ezen iszonyú helyzetben, midőn végre az
ajtó megnyilt s a csárdás belépett. Arcza nyugodt vala, de egyszersmind
legnagyobb elszántság félelmes jeleit mutatá. Néhány percz mulva így
szóla hozzám:
– Uram, most nyiltan kell egymással szólanunk. A tornáczban nyolcz
fegyveres czimbora áll, sok szómba került, míg lecsöndesíthetém őket.
Tessék szólani, mit kiván tőlem az úr?
– Hajnalkor, egészen fegyvertelenül, lóra ül kend, én pedig utána
lovaglok, a gyermeket karomban tartva; mihelyt faluhoz érünk, azonnal
visszanyargalhat kend fiával.
– Egy pár óra mulva aztán itt lesznek majd a nemes vármegye katonái,
hahaha!
– Oh, a tekintetes úr bizonyosan nem árul el bennünket!
– Asszony, hallgass! Uram, mit szól erre?
– Azt, hogy nem árullak el.
– Esküdjék meg a feszületre.
– Esküszöm!
– Jól van.
A férj távozott s kevés pillanat mulva cselédével tért vissza, ki által
néhány kanta bort külde ki a czimboráknak. Azután így szóla hozzám:
– Minden rendén van. Négy tinót igértem a czimboráknak s ők mindenben
megegyeztek.
– Jól van. Most kötözze kend meg a zsidót.
– Miért?
– Mert annak nem hihetünk. Azután hagyja el kend a szobát, én majd
bezárom az ajtót s az asszony szükség esetén félelem nélkül ápolhatja a
gyermeket.
– Ezt is megteszem.
A zsidó iszonyú káromlások közt megkötöztetett, az asszony bezárá az
ajtót s én átadám neki a gyermeket, pisztolyaimat asztalra tevém s az
asszony minden mozdulatát gondosan őrizém.


V. Úti képecskék.
Hogy ezen éj nem tartozott életem legkellemesbjei közé, azt könnyen
gondolhatni. Künn szél és eső dühönge s a mennydörgés meghatóan zenézett
fölöttünk; a tornáczban pedig trágár dalokat harsogtattak a borozó
zsiványok, míg a szobában a zsidó mélyen hortyogott, mintha ma követte
volna el életének legmegnyugtatóbb tettét. A menyecske örömkönyeket
hullatott a gyermekre, én pedig éber tekintettel figyelék minden neszre,
ámbár néhányszor nagyon is hatalmasan kezde az álom kerülgetni, mit
alkalmasint csak velem született könnyelműségnek tulajdoníthatni.
Végre a mennydörgés mindig távolabbról hangzék s tompa morajban halt el;
a szél csak egyes rohanásokra erőlteté magát, melyek
pillanatról-pillanatra gyöngültek; az eső egészen megszünt, a menyecske
hálásan tekinte rám s szemeit örömmel fordítá rólam gyermekére; a zsidó
ásított, a komondor ugatott s a borozó zsiványok nyeregbe veték magukat
és az első pitymalattal tova száguldtak könnyű lovaikon, mintha a távozó
viharnak akarnának nyomába érni; a csárdás pedig lassan kopogtatott az
ajtón, alázatos hangon szólva:
– Tekintetes uram, a czimborák már eltávoztak.
– Mindnyájan?
– Igen.
Fölnyitom tehát az ajtót, töltött fegyveremet folyvást kezemben tartva s
a nő és férfi minden mozdulatára vigyázva. A csárdás azonban oly
töredelmesnek látszott, hogy minden veszélytől mentnek hihetém magamat.
– Uram, – szóla ismét a gazda – nyergelhetek már?
– Lehet.
– Hát velem mi fog történni? – kérdé bosszúsan a zsidó.
– Kötözve maradsz, míg a gazda a gyermekkel vissza jő.
– Merkwerdig! De fogadom, hogy megbánja nagyságos uraságod e
kegyetlenséget.
– Majd elválik, kinek lesz kettőnk közül bánkodásra oka, ha Czibakházán
tudakozódni találok utánad!
– Akkor a szép menyecskét is becsukatom.
– Gazember!
Lovam vígan tombolt a csárda ajtaja előtt s én könnyült kebellel vetém
magamat nyeregbe. A csárdás már lován ült, ingben s lobogó gatyában,
hogy láthassam, mikép csakugyan nem rejte magához fegyvert.
– Tekintetes úr, – szóla most megható hangon s nedves szemekkel az anya,
– hagyja itt fiacskámat, Marczim bizonyára nem csalja meg az urat.
– Elhiszem, jó asszonyka, de biztosítnom kell magamat, mert nem
tudhatom, hogy nem találkozhatunk-e még útközben a zsiványokkal.
Ezzel karjaimba vevém a gyermeket s vezetőmet három lépésnyi távolban
követém.
A hajnal gyönyörű volt, de – csak a levegőben, mert különben lovaink
folyvást apró pocsolyákban lubiczkoltak, miket az éjjeli zápor
árasztott; egyébiránt, ámbár a csalogányok bájteljes hangja nem volt
hallható, a zöld nadrágos körmös halak mégis igen szívrendítő dalokat
nyögdécseltek, elannyira, hogy egy kissé nagyszerű képzelőtehetséggel
akár a legelső operai próbán vélhette volna az ember magát lenni.
Alig lovagolánk egy jó órát s már fényleni látám a kelő nap sugáraiban a
közel helység tornyának csúcsát s így a gaz Móricz még akkor is
megcsalt, midőn e helységet oly távolesőnek mondá. Fél óra mulva a
kertek alatt terménk s Marczi hátrafordult, tisztelettel mondván:
– Tekintes uram, itt vagyunk.
– Jól van, – viszonzám én, nagy elégültséggel, hogy nemcsak a
veszélyből, hanem a nyugtalankodó gyermektől is végkép megszabadulhatok.
– Jól van, itt a gyermek és itt e pénzecske, jó lesz a négy tinó ára
fejében.
– Nem, uram, ezt nem fogadom el. Nem feledem én ezen éjszakát s nem
akarnék többször ily állapotba jutni. Isten áldja meg az urat, én fiatal
vagyok s fogadom, hogy böcsületes emberré leszek.
E szók alatt magához vevé gyermekét s villámgyorsan tünt el könnyű lábú
fakóján, mielőtt még szólhattam volna. Mondhatom, nem sajnálom
átvirrasztott éjszakámat, ha ez által csakugyan egy embertársamat
sikerült a böcsület útjára visszavezetnem; s hogy ez csakugyan
tökéletesen sikerült, abban pillanatig sem kétkedem, mert midőn a
természet ily nyers fiai valamire határozzák magokat, nem egy könnyen
szokták azt megváltoztatni, miben valóban sokan követhetnék őket azok
közől, kik magokat mindenben kiváltságosaknak szeretik tartani, kivevén
az állhatatosságot, melyet jobbadán csak a szótárból ismernek.
A faluban két szép tehenet vásárlék s a lelkészre bízám, hogy azokat a
Körmös-csárdába hajtassa; néhány órai pihenés után pedig utamat
folytatám, de alig értem ki a faluból, midőn a kolozsvári gyorskocsival
találkozám, melyben szerencsére még három üres hely volt s így csakhamar
szalmával kitömött párnáin ülék, lovam pedig a rudas mellett oly
meghitten ballagott előre, mintha legalább is egy véka sót ettek volna
már meg egymással. Én azonban, fájdalom, nem bírtam oly könnyen
megbarátkozni útitársaimmal, kik csak hárman voltak ugyan, de
szerencsétlenségemre mind vastagok s én, tisztelet, böcsület, de igazság
is! mindig némi ellenszenvet érzék magamban a rendkívül pohos emberek
iránt s kivételt legfölebb csak a nőknél tevék néha.
De lássuk útitársaimat. Az egyik kolozsvári hentes volt s ez mindig csak
a sertésekre és makkra fordítá a beszédet, iszonyúan dohányzott s ez
által minduntalan kiszáradó torkát folyvást pálinkával locsolá; mivel
pedig reggel, mint mondá, füstölt hagymás kolbászt evett, tehát igen
könnyen gondolhatni, hogy nem legkellemesb illat terjedt körülötte. A
másik barát volt, ki szerzete ügyében utazott s többnyire mélyen
hallgatott. A harmadikban pedig szinésznőt volt szerencsém tisztelni, ki
a debreczeni vásárra vendégszerepelni sietett; ez, mint látszék, nagyon
gyönyörködék a hentes beszédeiben, de a mellett rám is meglehetősen
kedvezőleg tekintett, ámbár az elsőséget mégis mindenesetre a hentesnek
adá. Ez férfiúi büszkeségemet kissé bántá s azért, félig bosszúból,
félig unalomból, ostromot kezdék a terjedelmes szépség ellen.
– Nagysád, – így szólék hozzá – ha nem csalatkozom, már a pesti Nemzeti
Színházban is méltóztatott játszani?
A hentes csak ifjasszonykának czímezgeté őt s a művésznő, az én
megszólításom után, mintegy feddőleg tekinte szomszédára s igen nyájasan
felém fordulván, így szóla:
– Igen.
– Talán «Esmeralda» szerepében?
– Oh, nem! Némely ottaniak irigysége miatt nem lehete abban föllépnem, s
azért nem is igen lehetett kedvem ott föllépni, ámbár a közönség
rendkívül óhajtá maradásomat.
– Bizony pedig kár az ily nagykiterjedésű színpadi tehetséget tartományi
városkákra pazarlani.
– Ohó uram, – szóla a hentes, miután ismét nagyot kortyantott – a mi
pénzünk is csak olyan, mint a pestieké. Pesti bankón is csak annyi
sertést vehet az ember, mint a kolozsvárin, vagy akár falusin.
– Igen, de a dicsőség!
– Ah, már az igaz, csak Pesten tudják a művészetet igazán méltánylani.
Nekem fáklyás zenét is akartak hozni, midőn ott vendégszerepeltem.
– Valóban akartak?
– Igen, de társnőim irigysége más gondolatra bírta az ifjúságot.
– A megtérőket illeti az örök dicsőség!
A szerzetes e szavai ugyancsak talpra estek, de a művésznő nem fogá föl
valódi értelmöket s csakhamar így folytatá beszédét:
– Csak egy nem tetszett nekem Pesten.
– Ugyan mi?
– A birálati rendszer.
– És miért?
– Az ottani bírálók igen szigorúak s kiméletlenül mondják ki az
igazságot, ha összeköttetésben nincsenek velünk. Vándorlás közben ez
egészen máskép megy; gyakran mi asszonyok is bírálatot írunk magunkról,
sugónk által letisztáztatjuk s fölküldjük Pestre a divatujságok
valamelyikébe, hol azután rövid idő mulva bírálatunk meg is jelenik.
– Ez igen kényelmes!
– És kellemes.
– Én ugyan egyetlen sörtét sem adnék a világ valamennyi magasztalásaért;
már példának okáért, mit érne az nekem, ha valaki kövérnek mondaná a
sertést, mikor még sovány?
Kocsink most megállapodott s kitekintvén az ablakon, látám, hogy tó
közepén állunk s hogy a lovak kényelmesen isznak. Kevés percz mulva
indulni akart a kocsis, de nagy bosszúságára tapasztalá, mikép a kerekek
annyira lesüppedtek az iszapba, hogy a lovak teljességgel nem bírák
bárkánkat helyéből kimozdítani. Hosszas tusakodás után hidegen jelenté a
kocsis, hogy egymásután ki kell a vízből lovagolnunk, azután pedig az én
lovamat is befogja és úgy vontatja majd ki a kocsit. Én e tervet azonnal
helyeslém s a hentes is ráállott nagy nehezen, de a szerzetes és
művésznő szót sem akart a lovaglásról hallani. Végre, hosszas alkudozás
után, abban állapodott meg a kocsis, hogy a szinésznőt kiviszi hátán, s
ezt csakugyan meg is tevé félig. Félig mondom, mert alig távozék három
lépésnyire szép terhével a kocsitól, midőn elkiáltá magát:
– Úgy segéljen, nem bírom!
– Jaj, vízbe esem! – sikolta a szinésznő; azonban, midőn ezt kimondá,
akkor már övig állott a pocsolyában. E szerencsétlenségnek azon jó
következménye lett, hogy a szerzetes is csakhamar tettre határozá magát
és egész kényelemmel a vízbe lépett, gondolván, hogy ha a gyönge nőnek
nem árt a nedves elem, úgy ő is bátran megküzdhet vele. De most új baj
támadt; alig pillantá meg a gyöngéd Esmeralda a biztosan haladó férfit s
azonnal hozzá sietett és megragadá karját, hogy vezérlete alatt
biztosabban parthoz juthasson. Ez mindazáltal kirántá magát tőle, nem
akarván oly szoros kapcsolatba jönni bűnös szinésznővel s félre ugrott;
de a szinésznő utána tipegett s így ezen kölcsönös üldözés és kikerülés
által a terjedelmes tócsa nagy részét bebarangolák, míg végre
tökéletesen átázottan, csakugyan szerencsésen partra vergődtek. E
sajátszerű vadászat kimondhatatlanul mulattató vala s a hentes vastag
könyűket hullatott az iszonyú kaczagás miatt s ezen emlékezetes szókra
fakadt:
– Kilencz hónapos malaczért sem adnám ezen dicsőséges spektakulomot!
Bárkánk, terhétől megszabadulván, szerencsésen partra vonszoltatott, de
most ismét új baj támadt. Az átázottak nem ülhettek föl vizes ruháikban,
az igen természetes vala, s a szinésznő vonakodék előttünk ruhát
váltani, a mit szinte igen természetesnek hittünk, erdőnek vagy bokornak
pedig nyoma sem volt látható. Végre abban állapodtunk meg, hogy mi, a
kocsissal együtt, a kocsi jobb oldalától tíz lépésnyire, háttal fordulva
a kocsi felé, megállunk, s egyszer sem pillantunk vissza, míg a művésznő
háromszor nem tapsol, ki az alatt a kocsi bal oldalán ruhát fog váltani.
De bezzeg a szerzetessel nagyobb bajunk volt, mert ő, nem menvén messze
útra, nem hozott magával ruhát, s így vizes ruháitól nem birt
szabadulni. Én készséggel ajánlám neki Mackintosh kabátomat, de hozzá
képest csak gyermek valék, s így ajánlatomat természetesen nem
használhatá. Végre abban kelle megnyugodnunk, hogy ezen szerencsétlen
utitársunk a külső ülésen foglaljon helyet, hol a nap jótékony sugarai
majd meg fogják ruháit lassanként szárítani. Elég hosszas szünet után a
szinésznő tapsolt, s kevés pillanat mulva tovább döczögött velünk
bárkánk, s annak idejében minden további kaland nélkül szerencsésen
Nagyváradra érkeztünk.
A szinésznő nem folytatá másnap útját, mert helyben is föl akart
néhányszor lépni, a hentes ott mulatása alatt, s így azon
szerencsétlenségben részesültem, hogy egész Pestig egyedül ültem a
terjedelmes bárkában.
Sokat beszélhetnék ugyan a rossz ebédekről, még rosszabb utakról, s
leglassúbb gyorsutazásról, de mind ez már rég elnyűtt tárgy, s azért
bátran merem reményleni, hogy a nyájas olvasó nem fog neheztelni, ha
röviden csak annyit mondok, hogy útközben sokat aludtam, keveset ettem
és mindig unatkoztam.
Esti tíz órakor érkezém Pestre, s így igen természetes, hogy a külváros
utczáiban már fia sem volt látható a lámpavilágnak. Ez azonban nem baj,
mert a mostani fölvilágosult században már úgy is sokat látnak az
emberek, mit, mint némelyek hinni szeretik, még csak álmukban sem
kellene sejteniök. A kövezet majd fölforgatá kocsimat, s ez igen
hasznos, mert ez által ébren tartatik az utas, kocsisával együtt,
következéskép mindketten illőn figyelhetnek, hogy ládáikat le ne vágják
a bakról. Az árkokban rothadó víz és szemét igen ocsmány bűzt terjeszt
és ez rendkívül hasznos, mert a faluról bejövő uraságokat arra
figyelmezteti, hogy mielőbb siessenek ismét vissza egészséges falusi
levegőjökre, hol a csődületi betegség nem érheti őket el oly könnyen,
mint Pesten. Most a belső városba érkezünk, s a kocsis oly dühösen
pattog hosszú ostorával, mintha Jerikó falait akarná ledönteni, s ez már
nem hasznos, hanem rendkívül káros, mert ekkor az utczán járó emberek
ijedten hunyják be szemeiket, hogy a kocsis meg ne foszsza őket
ostorával azoktól; hej pedig Pesten úgy is vajmi sokan hunyják be
szemeiket, kiknek fő kötelességök azokat mindenkor és mindenütt nyitva
tartani; az igaz, hogy e helyett kárpótlásul markukat mindig nyitva
tartják, no de ez már ismét nagy baj, mert hó, a kocsi megáll, s így
ezen épületes gondolatokat nem folytathatjuk. Ah, a pinczér már előttünk
áll.
– Szobát méltóztatik nagyságod parancsolni?
– Igen, a harmadik emeleten.
– Jean, szobát a tekintetes úrnak a harmadik emeleten.
Ej, ej, pinczér uram, gondolám magamban, tehát már csak tekintetes
vagyok, mivel a harmadik emeletre kivánkozom? Szegény golyhó! Hátha csak
azért megyek oda, mivel oly magosra nem hat föl annyira az utczai zaj.
Lám, lám, mi határozza meg a rangot Pesten. Kurta eszű pinczér, pedig
aranynyal verhetném ki mind a két szemedet, míg alkalmasint gyakran oly
első emeleti vendéged is találkozik, ki forintos bankóval se birná mind
a kettőt betapasztani, ha előbb könyörülő szívű zsidóhoz, vagy
keresztyén pogányhoz nem folyamodnék!


VI. Járdai kényelem.
Másnap korán reggel, azaz nyolcz és kilencz óra közt, az álom puha
karjaiból kibontakozám és azonnal kávézáshoz láttam, mivel én kávét soha
nem szoktam inni. Ha valaki talán ellenmondást látna ezen állításomban,
annak megnyugtatására azt válaszolom, hogy mindazok, kik nem akarnak
kávét inni, a pesti vendéglőkben mindig csak kávét kérjenek, mert meg
lehetnek győződve, hogy azon fekete lében, mely elébök adatik, minden
egyéb lesz: csak kávé nem. Miután a kávét, mely nem volt kávé, megivám,
lehetőségig fölcsinosítám magamat, s hölgyszemlére indultam a
Váczi-utczába.
Útközben eszembe jutván, hogy kalapom nem a legjobb állapotban van,
boltba léptem, s legújabb divatú párisi kalapot kértem. A kereskedő
azonnal nyújta egyet.
– Mi az ára?
– Tíz pengő.
– És a honiaké?
– Öt pengő.
– Már csak a párisi mellett maradok.
E szók után kivevém tárczámat, mintha már fizetni akarnék, s e közben, a
párisi kalapra mutatván, hirtelen kérdém a kereskedőt:
– Hol készült e kalap?
– Soroksáron, Karczag gyárában.
– Ah, itt az öt pengő, mert e szerint nem párisi.
A kereskedő kissé meghökkent ugyan, de nem mert szólni. Úgy kell neki,
mért nem vigyázott jobban nyelvére. Most már egészen ember valék a
talpamon, s jó kedvvel kezdék a kényelmes, a szép, a sok pénzbe kerülő,
a pompás, a hasznos járdán sétálgatni, egyszersmind vitába keveredve
önmagammal a járda jó tulajdonságai fölött.
Így okoskodám ugyanis magamban: lám, lám, minő hálátlan és igazságtalan
emberek az ujságírók, csupa rágalommal és irigységgel van tentájok
föleresztve. Hányszor olvasám már, hogy a járdákon nem járhat az ember
becsületesen, mert a háztetőről csurgó víz mindenütt valóságos
græfenbergi zuhanyt képez őszkor, télen és tavaszkor; különben pedig
ezenkívül, ha fagy, vagy hó esik, mindig veszélyben forog az ember, hogy
lábát kitöri. E bajok miatt azután közönségesen a háziurak korholtatnak,
mintha bizony ezek minden járdakoptató kényelméről gondoskodni
tartoznának! Szegény háziurakat bizony úgy is elég teher nyomja, mert, a
hol háziur van, ott többnyire háziasszony is van, vagy legalább barátné,
valahol a külvárosban; a hol pedig efféle bútorok találtatnak, ott
mulhatlanul szükséges a bársony-püspike, tollas kalap, boglyas
pesztonka, sima selyemruha, pisze szobalány, vastag karperecz, kövér
szakácsné, fényes estély, sok mulatság, semmi gazdálkodás és számos
egyéb efféle nélkülözhetlen csekélység, melyek annyi pénzbe kerülnek,
hogy ugyancsak béketűrők és pénzesek legyenek a lakosok, ha a szegény
háziurat a csődülettől meg akarják menteni. Ugyan mikép juthatna tehát a
szerencsétlen háziur eszébe, hogy még az utczán sétálók kényelméről is
gondoskodjék? Kiki magáról, az úristen pedig mindnyájunkról! ez a bölcs
háziurak jelmondása. Egyébiránt pedig, ha a dolgot jól fontoljuk meg,
tehát igen megnyugtatva érezhetjük magunkat, mert az idézett apró
kellemetlenségek az évnek legkellemetlenebb részeiben szoktak csak
előfordulni, midőn bizony úgy sem várhat az ember sok jót. Nyáron
ellenben annyi kényelemmel kinálkozik a járda, hogy az érintett néhány
apró kellemetlenséget valóban nagyon könnyen feledhetni.
Hó, mi vala ez? Hová lett kalapom? Ah, e boltnak ernyője oly alacsony,
hogy lecsapá fejemről a Soroksáron készült párisi kalapot; de hová lett
kalapom? Ah, semmi baj! E házból kocsi robogott ki, kalapomat a lovak
kissé megrugdalák, a kerekek pedig valamennyire összelapíták. Ez egy kis
véletlenség szüleménye, de azért tulajdonkép mégis csak kalap a kalap.
Megvallom, én megjutalmaztatnám azon kereskedőt, ki legalacsonyabbra
illeszti bolternyőjének rúdjait, mert nálunk erre igen nagy szükség van.
Nálunk például sokan oly magasan hordják orrukat, hogy a csillagokat is
szeretnék vele leszurkálni, jó tehát, ha e rudak emlékeztetik őket, hogy
ők is csak porfiak. Azután e rudak nagy sötétséget okoznak a boltban, s
ez is vajmi hasznos! A kereskedő veszély nélkül szabadul meg
csempészett, vagy elavult árúitól, sok szép vevőnének pirulását pedig
jótékonyan rejti el a sötétség, midőn, sorsa fölötti vásárlásokat tevén,
néha meggondolja, hogy most ássa meg becsületének sírját. Végre, ha e
rudak magasabbra huzatnának, akkor a bérkocsisok bizonyosan alattuk
fognának a járdán vágtatni, s a gyalogosokat egészen a kocsiútra
szorítnák, míg most csak egy kerékkel ronthatják a járdát.
Hah, mi ez? Zápor szakad? Oh, nem, csak a járdát öntözik, s engem is
végig öntöttek. Szerencsére fekete nadrág van rajtam, s így nincs okom
zúgolódásra. De ezen öntözés különben is nagyon hasznos, mert háromszor
történik rendesen napjában, s így azon időben a dologtalanok mégis honn
maradnak, holott különben az egész istenadta napot a járdán töltenék el
és…
Ezer villám, most hasra estünk. Bocsánat, tulajdonkép csak én magam
estem el, s bátor vagyok reményleni, hogy a szíves olvasó nem részesült
e szerencsétlenségben. A baj így történt: egy ház előtt kocsi állott, a
járdáról korcsolya emelkedék a kocsira, melyen hordót akartak
fölhengeríteni, s én, elmélkedéseimbe mélyedvén, a korcsolyán
becsületesen keresztül estem. Más talán boszankodnék e miatt; én azonban
annyira méltányosság embere vagyok, hogy ezen teljességgel nem birok
fölindulni, sőt e bajt igen hasznosnak tartom, mert ez arra
emlékeztetheti a magyar politikusokat, hogy ne csak mindig századokra
építsenek előre, hanem lábaik alól is hengerítsék már el valahára a
gátoló göröngyöket.
De minő kiállhatlan bűz ez, mely minduntalan boszantja orromat e pompás
járdán? Ah, látom már, vannak férfiak, kik a kutyákat annyira szeretik,
hogy magukat mintegy azonosítják velök és az utczaszögleteknél s
házsarkoknál ugyanazt követik el, mit említett négylábú társaik szoktak
e helyeken gyakorolni. E gyalázatos erkölcstelenségnek is van egy jó
oldala, az tudniillik, hogy e bűz mindig arra emlékeztetheti az illető
hatóságok tagjait, hogy mégis csak ideje már fenyítőházat építtetni.
Bizony…
Hah, mit látok? Két szép hölgy, mintha ismerném az egyiket; e pompás
barna fürtök, e görög szabású gyönyörű orr, e tüzes sötétkék szemek,
keskeny piros ajkak – ezer villám, már itthon vagyok! Ez úgy hasonlít
Móricz zsidó feleségének arczképéhez, mint egyik vízcsepp a másikhoz. De
még sem, ugyan mikép merné magát Pesten mutatni, férje csalása után?
Hátha mégis! Ő szép asszony, s annálfogva bizonyos lehet az iránt, hogy
Pesten nemcsak egy hatalmas pártfogója akadhat, ha épen veszély találná
őt környezni. Meg kell győződnöm gyanításomról. Nyomban követni fogom
őt. Nem nyugszom, míg…
– Aufgschaut!
Későn kiáltottál, atyafi. Szánakozzanak rajtam, nyájas olvasók! Szemközt
velem targonczás jött a járdán, s én, a hölgyre bámulván, nem vevém őt
észre, s így a targoncza kereke igen kemény összeütközésbe jött
lábaimmal. E zökkenés által annyira elvesztém a súlyegyent, hogy kalapom
másodszor is búcsút vett fejemtől; én kiterjesztett karokkal a
targonczára borultam, mintha annak cseh tulajdonosát meg akartam volna
ölelni, s e közben a szép hölgy leirhatlanul kellemes kaczagása csengett
füleimbe. Ez azonban még nem elég; a targonczást nyomban egy derék
csizmadiainas követé, ki hosszú rúdon mintegy harmincz pár új csizmát
czipelt vállán és isten tudja, hova bámészkodott, mert a targoncza
megállapodása pillanatában, rúdja első végével oly keményen ütközött a
becsületes cseh hátába, hogy ez egyenesen rám bukott, miáltal fejeink
oly kemény összeütközésbe jöttek, hogy, a mint mondani szokták, csak az
imádság tartá össze csontjaikat. És még ez sem elég, mert ugyanazon
pillanatban, midőn a bámész, vagy kedélyesen elmélkedő csizmadiainas,
rúdjának első végével a targonczást fejemre taszítá, egyszersmind egy
hátul sietve jövő szolgáló a rúdnak hátulsó végébe ütközött, kissé
megbotlott, azaz nagyot esett, s az étellel telt edényeket, miket
kezében tarta, földhöz csapá. Szavaim nincsenek e borzasztó, s
egyszersmind igen érzékeny spektakulum illő leirására. A cseh
káromkodott, s fenyegetőzve emelé ökleit majd felém, majd ismét a
csizmadiainas felé, kinek szája majd elrepedt az iszonyú kaczagás miatt,
mely működésben számos sétáló és naplopó segíté őt. A szolgáló sírt, s e
mellett szitkozódott, mint a legelvetemültebb bakancsos, s a szétszórt
ételen néhány kutya oly barátságosan osztozott, mint jó rokonok a gazdag
örökség fölött, azaz, míg a nagyobbak kegyetlenül marakodtak, addig a
kicsinyek a birói szerepet vállalák magukra, s a legzsirosb falatokat
mohón elnyelék.
[Illustration: Járdai kényelem.]
Végre a szolgáló néhány csizmát akart elkobozni, mert erősen állítá,
hogy a csizmadiainas okozá baját; de ez a targonczáshoz, s ez viszont
hozzám utasítá őt, mert, mikép magát kifejezni merészlé, mindennek csak
az én bámészságom volt oka.
Érzém, hogy állapotom úgy bonyolódik, mint közepe felé a szomorújáték, s
látván, hogy rendőr a világért sem mutatkozik, jónak hivém a botrányt
csendesen elintézni. Öt pengő forintot nyújték tehát a szolgálónak, s
kalapom után kezdék tekintgetni, ámde annak legparányibb nyoma sem volt
látható. A nagy tolongásban bizonyosan ellopta valaki azok közül, kik
minden ily tolongást használni szoktak; pedig hányszor történik efféle
majd mindennap minden utczában! Mert és itt különös figyelemért
esedezem, Pesten mindjárt nagy néptolongás támad, ha csak egy kan légy
nyikkantja is el magát.
Lecsöndesítvén e szerint e nagyszerű utczai forradalmat, melyhez
hasonlóval most már Páris sem igen dicsekedhetik, új kalapot vásárlék, s
vendégfogadómba siettem, mert fejem nagyon fájt, s szinte érezni hivém,
hogy már dagad is.
Íme, nyájas olvasó, nemde szerfölött boldogok a pestiek, hogy oly pompás
járdán sétálhatnak, mely mindennap ennyi válogatott kellemmel
kinálkozik?


VII. Szolgafogadás.
Sejtésem nem csalt, homlokom csakugyan tetemesen földagadt, s e szerint
több napig szobám őrzésére valék kárhoztatva. Ez már magában is elég
boszantó volt ugyan, de rám nézve most valóságos kínná vált, mert a szép
hölgy, ki miatt a bajba keveredém, s kit én még folyvást Móricz nejének
tarték, ez alatt isten tudja, hová utazhatik, vagy ha itt marad is,
ugyan mikor fog engem a véletlenség vele ismét összehozni? Orvosért
küldék, hogy hamarább hagyhassam el a szobát.
Az orvos megérkezett, körülményesen elbeszélteté magának bajomat, s
azután komolyan szóla:
– Meleg székfüfőzettel méltóztassék a daganatot burogatni.
Fél óra mulva egy fiatal orvos barátom látogatott meg, kivel szinte
közlém inségemet.
– Barátom, – így szóla a fiatal tanár, – tanácslom, ne kövesd orvosod
rendelményét.
– Hát mit tegyek?
– Jéggel burogasd a daganatot.
– Jól van.
Két ellenkező rendelmény! gondolám magamban, ugyan melyiket kövessem?
Eh, én a többség embere vagyok, még egyet hivatok, s annak tanácsát
fogom követni.
A harmadik orvos is megérkezett, s miután a két elsőnek tanácsát hallá,
fejcsóválva szóla:
– Én egyik rendelményt sem hagyhatom helyben; méltóztassék sebészt
hivatni, s a daganat körül tizenkét nadályt rakatni.
Villám és mennydörgés! gondolám, itt nehéz lesz többséget eszközlenem.
Még egyet kisértek meg, hasonszenves orvost hivatok, az legalább
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 04
  • Parts
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 01
    Total number of words is 3914
    Total number of unique words is 2001
    30.2 of words are in the 2000 most common words
    40.9 of words are in the 5000 most common words
    46.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 02
    Total number of words is 3951
    Total number of unique words is 1828
    33.0 of words are in the 2000 most common words
    46.5 of words are in the 5000 most common words
    53.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 03
    Total number of words is 4026
    Total number of unique words is 1989
    30.6 of words are in the 2000 most common words
    43.5 of words are in the 5000 most common words
    50.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 04
    Total number of words is 3864
    Total number of unique words is 1826
    33.5 of words are in the 2000 most common words
    47.7 of words are in the 5000 most common words
    53.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 05
    Total number of words is 3973
    Total number of unique words is 1939
    32.7 of words are in the 2000 most common words
    44.7 of words are in the 5000 most common words
    51.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 06
    Total number of words is 3818
    Total number of unique words is 1888
    32.4 of words are in the 2000 most common words
    46.5 of words are in the 5000 most common words
    52.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 07
    Total number of words is 3911
    Total number of unique words is 1815
    34.7 of words are in the 2000 most common words
    47.1 of words are in the 5000 most common words
    52.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 08
    Total number of words is 3882
    Total number of unique words is 1825
    32.3 of words are in the 2000 most common words
    45.0 of words are in the 5000 most common words
    51.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 09
    Total number of words is 3799
    Total number of unique words is 1847
    32.4 of words are in the 2000 most common words
    44.7 of words are in the 5000 most common words
    50.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 10
    Total number of words is 3954
    Total number of unique words is 1943
    32.9 of words are in the 2000 most common words
    46.3 of words are in the 5000 most common words
    52.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 11
    Total number of words is 4020
    Total number of unique words is 1935
    31.8 of words are in the 2000 most common words
    44.0 of words are in the 5000 most common words
    51.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 12
    Total number of words is 3958
    Total number of unique words is 1869
    33.3 of words are in the 2000 most common words
    45.7 of words are in the 5000 most common words
    51.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 13
    Total number of words is 3857
    Total number of unique words is 2014
    29.1 of words are in the 2000 most common words
    41.0 of words are in the 5000 most common words
    46.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 14
    Total number of words is 3855
    Total number of unique words is 1992
    32.4 of words are in the 2000 most common words
    44.1 of words are in the 5000 most common words
    50.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 15
    Total number of words is 3918
    Total number of unique words is 1939
    31.3 of words are in the 2000 most common words
    44.3 of words are in the 5000 most common words
    51.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Magyar titkok: Regény (1. kötet) - 16
    Total number of words is 2626
    Total number of unique words is 1412
    33.0 of words are in the 2000 most common words
    44.6 of words are in the 5000 most common words
    50.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.