Magyar népmesék - 02

iramodott, ugy levetette a fehér vitézt, hogy mindjárt széjjelmállott; a
kis csikó pedig megvárta. A királyfi a fehér vitéz lovára ült, felesége
a csikón maradt, s ugy mentek haza. Annak örömére, hogy megtalálta és
haza vitte feleségét a királyfi, nagy lakomát csapott; már ekkor az öreg
király is meghalt, ő maga maradt feleségével a királyságban, s most is
élnek, ha meg nem haltak.



3. A fekete kisasszony.
Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király; volt annak tizenkét
fia; jártak ők vadászni és minden nap találkoztak egy öreg ősz emberrel,
a ki őket világot látni küldte, mondván nekik, hogy ő küldve van
hozzájok, hogy menjenek utazni, s lássanak világot. Mondják otthon a
királynak, hogy ők mennek utazni; a király nem engedte.
A vadászaton ismét találkoznak az öreg ősz emberrel, s azt mondja nekik,
hogy menjenek világot látni, mert majd rosz lesz belőle, ha nem mennek,
mivel ő küldve van hozzájok. Ekkor a tizenkét királyfi neki készült s
utnak indult. Elestveledtek egy erdőben; ott találtak egy kastélyt, abba
mentek szállásra, melyben volt tizenkét szoba, s tizenkét emberre
teritve asztal; tizenkét lónak hely. A lovakat bekötötték, magok
bementek a kastélyba, vacsoráltak, annakutána kiki a maga szobájában a
már készen megvetett ágyba lefeküdt. A lovak is rendesen szénát, abrakot
ettek, s ittak. Éjszaka a kastély előtt a legnagyobb királyfi neve
hallatszott, e szókkal: fiam, jere ki. A királyfi kimegy s a kastély
előtt a fekete kisasszony volt s mondá neki: mi tizenketten vagyunk
testvérek, s el vagyunk átkozva; addig fel nem szabadulunk, mig tizenkét
királyfi itt, ebben a kastélyban hét évig, hét hónapig, hét hétig és hét
nap, hét óráig itt nem mulat; addig soha nem megy mulatságba, nem
házasodik, szóval, ebből a kastélyból soha ki nem megyen; itt magoknak,
lovaiknak étele, itala meglesz uri módon.
Ezután a kisasszony eltünt. A legnagyobb királyfi bemegy, s a többi
testvéreinek mondja, hogy mit mondott neki a fekete kisasszony. Reggel
fölkelnek; a tizenegy testvér elindul a kastélyból, hogy ők ott nem
lesznek, nem kénytelenek ott remetéskedni annyi ideig; csak a legidősb
maradt maga; de mielőtt az erdőből kiérnének, tizenegy farkas eleikbe
állott, nem bocsátotta őket s vissza kellett menniök a kastélyba. Már
ekkor se maguknak, se lovuknak nem volt eleségök, mivel a törvényt
megszegték; a legnagyobb a maga ételéből adott a többinek. Más reggel
ismét felkészültek, hogy ott hagyják a kastélyt, de mihelyt lóra ültek a
kastély előtt, azonnal kővé változtak, a tizenegy istáló pedig
összeomlott. Igy a legnagyobb csak maga maradt, neki s lovának minden
nap kijárt az eleség. A fekete kisasszony naponként járt őt
meglátogatni.
Már a kitüzött idő közel van, s egyszer hozzá megyen a fekete
kisasszony. No, János, mond neki, az éjjel ide fognak jőni hozzád az
ördögök tizenegy testvéred képiben; beszélnek hozzád, játszanak, hivnak
magukkal haza, hogy ne légy itt, de te ne szólj semmit. Azután ez nem
használ, elkezdenek ütni, verni, kinozni, ne szólj semmit. Egyszer
előjőnek az ördögök, ott figuráznak, nevettetik, de ő nem nevet; ütik,
verik, ő nem szól. Reggel eljön a fekete kisasszony. No, János, hogy
mint vagy? Akkor megkente Jánost kenőcscsel; még hétszerte szebb
királyfi lett, mint azelőtt volt.
Más este ismét elmegy hozzá a fekete kisasszony, ismét mondja neki, hogy
eljőnek az ördögök apád, anyád képiben; beszélnek hozzád; te ne szólj;
azután ismét kinoznak, fel is fognak akasztani; mégse szólj; ugy lett.
Este elmennek az ördögök, beszélnek Jánoshoz, de ő nem szól; ütik,
verik, a kastély elibe kiviszik, felakasztják. Reggel a fekete
kisasszony levette az akasztófáról, megkente kenőcscsel, még hétszerte
szebb királyfi lett. – Jól viselted magad, mond a fekete kisasszony, már
félig mind a tizenketten fehérek vagyunk. Egy éjszaka van még hátra, ha
azt kiállod, egészen fehérek leszünk, meg fogsz szabaditni bennünket.
Jövő éjszaka ismét itt lesznek az ördögök, apád, anyád, testvéreid,
mindenféle rokonid képiben; ütnek, vernek, kinoznak, ne szólj semmit;
tüzes koporsóba tesznek, porrá égetnek, mégse szólj. Eljőnek éjszaka az
ördögök, összekinozzák, vallatják, de csak egy szót sem tudnak belőle
kivenni; annakutána tüzes koporsóba fektetik, tüzelnek alatta,
szurkálják, mégsem szól; porrá égetik, kiviszik a port a kastély elibe,
a sárba tapossák. Reggel a fekete kisasszony eljött, összeszedte a
porát, megkente ismét azzal a kenőcscsel; hétszerte szebb királyfi lett,
mint azelőtt volt.
No, János, már egészen fehérek vagyunk, megszabadítottál bennünket. Már
most el fogunk menni az én városomba, fekete városba, de még nekem sok
rendezni valóm van; te előre fogsz indulni, majd utolérlek aztán én.
Majd ha mégy az uton, egy igen szép lány fog hozzád szólani, játszani
veled, nevettetni, te hozzá se szólj, fordulj félre tőle. Azután fogsz
találni igen gazdagon terített asztalt, hozzá ne nyulj, rá se nézz.
Elment János; a mint megyen egy erdőben, egy gyönyörü szép leány
megszólítja: hová mégy? hol voltál? szállj le a lovadról, jere hozzám,
itt lakom; ezer meg ezer édesgető szavakkal unszolta, csakhogy meg tudná
szólaltatni, de János másfelé fordult. Azután egy teritett asztalt
talált az ut közepén, mihelyt megpillantotta, nem állhatta meg, hogy a
rajta levő buzakenyérből egy csipetnyit a szájába ne tett volna, mire az
ut közepén azonnal lováról lebukott s elaludt. Kis idő mulva megyen arra
üveg hintón a fekete kisasszony, látja hogy János a földön van s fel nem
lehet költeni; kardlapjára ezeket irá: ha fölkelsz, eredj haza, ott a
leomlott tizenegy istálóban van egy vasszőg, a kardoddal vágd ketté, ugy
indulj utánam. Majd a veres tengernél találsz egy igen nagy embert, az
fog a tengeren átvinni. Mikor már általviszen, mondjad neki, hogy arany
gyürüd a tengerbe esett, vegye ki; s akkor majd ha keresi, rugd arczczal
a tengerbe. Annakutána találod a hármas üveghegyet, ott egy bakarasznyi
ember fog hozzád beszélni, de te ne szólj hozzá, s az akkor megkap,
minden lovastól együtt általhajit az üveghegyen, hogy a harmadiknak az
aljába esel, Feketeváros pedig épen ott van, ott fogsz engem találni.
Este a mint fölkel János, meglátja mindjárt, a mi a kardjára irva van.
Felül a lovára, megy az összeomlott istálóba. Ott megkereste a
vasszöget, s kardjával elvágta, utnak indult. Mikor elért a veres
tengerhez, az igen nagy ember általvitte. A tulsó szélen mondja János: a
gyürüm a tengerbe esett, vegye ki; mikor keresi, bebuktatja a tengerbe.
Ekkor az igen nagy ember ezt mondja: jól jártál, te kutya, mert ha ezer
lelked van is, meg kellett volna halnod. A tengerszélén bement egy kis
kunyhóba, ott egy igen öreg asszony volt. Jó napot, öreg anyám! Isten
hozott, te kutya! válaszolt az öreg asszony, jól jártál, hogy anyádnak
fogadtál, mert ha ezer lelked van is, meg kellett volna halnod, mivel
megölted leányomat; t. i. mikor a vasszöget a leomlott falban ketté
vágta. Ismét utnak indul János, eléri a hármas üveghegyet, ott egy
bakarasznyi ember ugrál, tánczol, danol, szól Jánoshoz. Ő rá sem ügyel.
Ekkor mérgesen megkapja őt, minden lovastól áthajitja az üveghegyen,
épen Feketevárosba. Ott mindjárt megkereste a fekete kisasszonyt,
megtalálta tizenegy testvérével együtt, kik már nem feketék, de fehérek
voltak. Ezután összehivtak papot, hóhért, vaskalapot, meg volt a nagy
lakzi, még most is élnek, ha csak meg nem haltak.



4. Az elátkozott királykisasszony.
Volt egykor egy özvegy királyné és kiadta parancsolatban, hogy a ki tiz
lépést előre megy vagy hátra marad táborából, mindjárt agyon lövessék.
Egy zöld dragonyos nem állhatta tovább és mivelhogy igen megszorult,
tehát akármely büntetést fog is kapni, mégis hátra maradt, és leszállott
a lováról, és hetvenhét esztendeig ott maradott ülve. Csakugyan az
özvegy királyné, a ki táborával az ellenségre ütött, meggyőzetett oly
annyira, hogy még lakó városából is kinyomatott. És volt a királynénak
egy szép leánya, a királyné tehát mind a herczegasszonyt az ő királyi
palotájával együtt elátkozta, hogy senki hozzá ne jusson, ha csak három
nagy próbán keresztül nem megy. A szegény dragonyos hetvenhét esztendő
után észrevette magát és bement a királyi lakó városba, a mely el volt
átkozva, és bement egy traktirba, és kért magának egy meszely bort és
fizetett volna, és volt pénze, de az a pénz volt nála, melyet még akkor
kapott, mikor háboruba indultak, tehát már akkor nem volt kellemetes; és
a kocsmáros azt mondja: ez a pénz már nem jár az országban, mert annak a
királynénak a pénze, a ki ezek előtt hetvenhét esztendővel elvesztette
országát; és mondá a kocsmáros, hogy a princzeszné el vagyon átkozva, a
rezidencziával együtt és mondotta a zöld dragonyosnak, hogy te próbált
ember vagy, mert elbeszélette neki, hogy és mint járt; tehát próbáljon
szerencsét, hogy ha megszabadithatná. A dragonyos rászánta magát és
elment a palotába; és a mint egy szobából a másikba járkálna, itten jő
eleibe az elátkozott kisasszony fekete medvebőrben, és megszólitja, hogy
mit keresne; nem tudja-e a parancsolatot, hogy a ki a tábortól
hátramarad, legkeményebben megbüntettessék. A dragonyos feleli, hogy
eltévelyedett. No tehát, felelé a princzeszné, maradj itten, és ha
kitöltesz három éjszakát: megszabaditasz engemet és meg fogod kapni a
királyságot és személyemet. Reá állott a dragonyos; a princzeszné
eltünt. Itten mindjárt mindenféle ételek teremnek az asztalon, a nélkül,
hogy a konyhában tüzet találna, vagy a ki azt behordja, látná. Minden, a
mit csak gondolt, hogy ez jó volna, kedvére megtermett; igy töltötte el
a napot. Jön az estveli idő; ehol jön a princzeszné, hoz magával
gyertyát, egy könyvet és egy fekete kezkenőt, és eleibe teszi mondván:
csak arra kérlek, hogy meg ne ijedj, ne félj semmit, hanem gyujtsd meg
ezt a gyertyát és itten van a könyv: olvasd; akárki jön be hozzád, reá
ne nézz, se ne szólj. Elmegy a királykisasszony, maga marad a dragonyos,
meggyujtja a gyertyát, eleibe veszi a könyvet és olvassa. Eljön tizenegy
óra; itten összejőnek mindenfélék szebbnél szebben felöltözve, de ő
reájok sem tekintett. Eleget kérdezték, hogy mit keres itt; de ő nem
szólott; mit szólitgatod, mond az egyik, hanem kapd fel hajitsd nekem.
És igy egyik a másikának hajigálta; üti a tizenkét órát, elmentek
mindnyájan, csak maga maradt a dragonyos, de már ő magával jótehetlen
volt. Jön reggel a királykisasszony tiszta vörös ruhában, megkenegeti,
mindjárt nem lett semmi baja. Ismét mondja a királykisasszony: már egy
éjszakát szerencsésen eltöltöttél, még két éjszakát állj ki; akármit
fognak veled tenni, ne félj semmit; megjön ismét a te egészséged. A
kisasszony eltávozott, neki, ugymint a dragonyosnak kivánsága szerint
volt minden enni, inni valója; sétált egyik szobából másikba, igy
töltötte az egész napot. Jön ismét a második éjjel, eljön megint a
princzeszné, hoz magával ismét gyertyát, könyvet és egy vörös kendőt, és
letette a dragonyos eleibe, és mondá hasonlóképen, mint tegnap: gyujtaná
meg a gyertyát, olvasná a könyvet, és akárki jön, akármit kérdez, semmit
ne felelne, hanem csak a könyvet olvasgatná. Föltette magában a
dragonyos, hogy akármi történik vele, már ő csak kiállja még azt a két
éjszakát. Üti a tizenegy órát, nagy lármával jőnek a palotába, hogy még
a palota is rázkódott. Itten legelőször is, mihelyt bejöttek, azt
mondják: no, nézzétek, megint itten vagyon a dragonyos. Eleget
kérdezgették, hogy mit akar; de ő csak folyvást olvasgatott, megunták
mindig szólitgatni, kapják: kirántják az asztal megül és szijat szabnak
a hátából. Mikor a negyediket szabnák, kezdi ütni a tizenkét órát és ugy
hagyják. A dragonyos már föl sem kelhetett a fájdalom miatt, hanem abban
a helyben, a hol kinozták, ottan maradott reggelig. Eljön megint a
királykisasszony kékes ruhában, megölelvén a dragonyost, megkenegeti és
ismét jobban lett. Kéri megint a királykisasszony, hogy ezt az éjszakát
még töltené el, azután minden jó állapotban fog lenni. Fogadta a
dragonyos, ezek után magára hagyta a királykisasszony, igy tehát csak
evéssel, ivással, gondolkozással töltötte a napot. Beestveledik ujra;
jön a princzeszné; ismét hoz magával gyertyát, könyvet és egy kék
kezkenőt, mondván, hogy mostan is ugy cselekednék, mint már két
éjszakán, hogy gyujtaná meg a gyertyát és olvasná a könyvet és senkihez
ne szólana s nézne. Mondá a dragonyos, hogy ő mindeneket meg fog tenni;
evvel ott hagyta a princzeszné. Ismét érkezett tizenegy óra; még nagyobb
zörgés támadott a palotában, de a dragonyos arra semmit se ügyelt.
Bejőnek a szobába, a hol ő volt, ottan dombéroznak és mondják, hogy
menne ki, mivel itt semmi keresete. A dragonyos ezt csak elhallgatta,
akármit kérdeztek, ő nem felelt; ekkor mondják: fogjuk meg! nagy ur akar
ez itt lenni. Kapják tehát őtet, viszik a konyhába, a hol iszonyu tüz
égett és a nyárs készen. Itten kapják őt, mindjárt nyársra huzzák; és
sütik, forgatják már őt a nyárson, mikor üti a tizenkét órát: mindjárt
elszéledtek; hanem a princzeszné, a ki megszabadult az átoktól,
leszaladt azonnal, megszabaditóját levette a tűzről és a nyársról; már a
dragonyos csak hogy meg nem volt halva; de a princzeszné megkenegette, a
mely után jobban is lett, de mégis betegágyban feküdt három nap, azután
már nem volt semmi baja. Már ők ugy vannak, mint házasok, csakhogy meg
nem voltak esketve; igy töltenek egy hetet egymással, s mond a
princzeszné: kedves férjem! minthogy én is rég nem voltam a templomban,
menjünk el itten s itten levő városba. Felele a dragonyos: nem bánom,
kedves társam. Elmentek tehát a templomba, és beszállottak egy nagy
vendégfogadóba; ott pedig volt egy ördöngös vén kocsmárosné, a ki
irigylette a dragonyosnak ezen nagy szerencsét, a ki már mint király
volt azóta, mióta kiszabaditotta átok alól a princzesznét, és azt
mondotta a dragonyos inasának: jöjj ide te fiu, és fogjad ezt az
aranyat, melyért nem kivánok egyebet, hanem hogy ezt a tűt tüznéd az
urad ruhájába. Gondolván az inas, hogy ez által semmi nagy kárt nem
okozhat, megigérte, és meg is cselekedte. Más napra kelvén az idő,
felöltözött mind a dragonyosból lett király, mind a princzeszné;
minekelőtte elindultak volna, mondá a princzeszné: no, szivem, vigyázz
hogy el ne aludjál, mert ha elalszol, nálam nélkül fogsz élni. Mennek ők
a templomba, s bemenvén, leültek egymás mellé. A dragonyosból lett
király mindjárt elszunyadott, mihelyt kezdődött az ájtatosság, pedig
eleget rángatta a princzeszné, de mind haszontalan volt. Vége lett az
ájtatosságnak, kimenvén a templomból, mond a princzeszné: mondottam,
hogy el ne aludjál, mert nálam nélkül fogsz maradni; még kétszer megyünk
a templomba, vigyázz, hogy el ne aludjál, mert ha elalszol, tudd meg,
hogy nálam nélkül fogsz maradni. A király örömest aludt volna egész nap
és egész éjjel is, csakhogy a templomban ébren lehetne, de akkor nem
jött rá az álom. Második nap következett, elmennek megint a templomba és
mihelyest beültek a székbe, mindjárt szundikált, eleget rángatta a
princzeszné, de hiába volt. Vége lett az ájtatosságnak, kijönnek, mondja
a princzeszné nagy szomoruan: már látom, hogy nálam nélkül kell
maradnod, mert meg nem tudod magad az álomtól tartani. A király oly
nagyon szivére vette, hogy könyezett, hogy sok szenvedései után sem
lehet a princzesznével boldog. Mondá a princzeszné: még egy nap van
hátra; azaz még egy próba, mert még egyszer elmegyünk a templomba, de ha
akkor is elaluszol, mint már kétszer, többé soha sem fogsz látni. Eleget
sohajtozott a király; nem tudhatta, hogy mi lelte őt, hogy mindig álmos,
mikor a templomban kelletik lennie. Elmennek ők még harmadszor is; a
király eleget erőteté magát; mind hasztalan volt, mert mihelyest a
székbe beültek, oly mélyen elaludt, hogy még akkor is alig tudták
felkölteni, mikor vége lett az ájtatosságnak. Evvel kijöttek a
templomból; itten a princzeszné sirva nyakába ugrik a királynak, mint az
átok alól kiszabaditójának és sir keservesen, mondván: nincsen már többé
veled maradásom; s megölelvén, eltünt a princzeszné. Könyek csordultak
ki a király szeméből, látván szemlátomást, hogy veszti el az ő kedvesét,
kiért annyit szenvedett! Haza megy inasával a kocsmába, és szobájában
keservesen sir. Az inas nem gondolta, hogy mind ezt a tűvel ő okozta
légyen; a vén boszorkány pedig magában fölötte örült. Már most mi tevő
legyen a király? Haza felé indult, ugymint a királyi lakó városba, s
itten elbeszélé az egész történt dolognak mivoltát. Országnagyai igen
sajnálták, eleget vigasztalták, de mind haszontalanul; legtöbb idejét
mindig magányosan töltötte, és mikor sétálni ment, azon fiatal inasát
vitte, ki a gombostűt a király köntösébe tüzte, kit a király legjobban
kedvelt. Kimegy tehát egykor napközben a király a városon kivül levő
erdőbe sétálni az inassal, szomorkodva mindig. És volt abban az erdőben
egy nagy vendégfogadó, mivel országut ment rajta keresztül, s bevetődött
oda a király. Épen három diák vala ott; ezek ismerték a királyt és
látván, hogy nagyon bus, annyi bátorságot vettek maguknak, hogy
megkérdezék: fölséges király! mi lehet oka ezen nagy bánatjának? Feleli
a király: kedves fiaim, ha megmondom is, hát rajta nem segithettek.
Hátha segitünk, csak beszélje el fölséged. Elbeszéli tehát a király,
hogy miképen szabaditotta meg a princzesznét az átok alól, és hogyan
járt a templomban, hogy aludt el és ő annak okát nem tudhatja. Eleget
intette őt a princzeszné, hogyha elaluszik, tehát el fogja őt veszteni.
Ekkor ujra könyezett a király, és mondják erre a diákok: fölséges
királynak a ruhájában van egy gombostű, az okozta, hogy elaludt. Ekkor
odamegy a diákok közül egy, és kihuzza és eldobja; hanem fölséges
király, ezt annak a vén kocsmárosnénak tulajdonithatja, a ki abban a
kocsmában van, hol fölséged volt a princzesznével szállva; hanem
fölséged ha akarja még idővel a princzesznét megtalálni és magáévá
tenni, tehát fogadja tanácsunkat; tudniillik mostan mindjárt hozasson
magának akárhonnan egy oly fekete lovat, a kiben egy szál fehér szőr sem
találkozik, és csináltasson egy arany golyóbist, mert azt a vén asszonyt
mással meg nem lehet ölni, hanem arany golyóbissal, és mig az a vén
kocsmárosné él, addig fölséged boldog és dolgaiban szerencsés nem lehet.
Jól figyelmezett a király az ő tanácsadásokra, a mint tovább igy
folytatták: mikor meglesz a tiszta fekete paripa, fekete szerszámmal, és
hasonlóképen fölségednek tiszta fekete öltözete és az arany golyóbis,
töltse ezen golyóbist fölséged egy pisztolyba és menjen el abba a
vendégfogadóba, ahoz a vén kocsmárosnéhoz; ő majd szivességet mutat,
hanem fölséged csak tekintsen be a szobába és a lovát meg se kösse, és
mikor kijön fölséged a szobából, a vén asszony ki fogja kisérni;
mihelyest kilép fölséged után a vén asszony, a lovat készen tartván,
forduljon vissza és lőjön bele, és kapjon lóra és hagyja rá a meddig meg
nem áll magától, mindaddig hátra ne nézzen. Ezt végbevitte a király.
Meghozatta a lovat és elment a kocsmárosnéhoz, bemenvén a szobába, csak
hamar megfordul, a kocsmárosné utána kimegy, ekkor a király csak kikapja
pisztolyát, belé lőtt, akkor felült a lovára, a lovat eresztette kedve
szerint, a ló fél óra alatt vitte egész a tengerig és ottan egy kunyhó
előtt megállapodott. Lakott pedig ottan a félvilág csősze. Itten
beköszön a király, mondja: jó estvét, öreg apám! felele az öreg: jó
estvét, fiam! szállj le lovadról és jőj be. Ekkor fogadván az öreg
szavát, bement a kunyhóba; a mie volt az öregnek, szolgált vele. Itten
már most kérdi az öreg, hogy ki legyen és hova igyekeznék. Elbeszéli a
király, hogy ő mint járt, mikor dragonyos volt és hogyan szabaditotta
meg a princzesznét és hogy, miképen vesztette el egy vén asszony végett;
utoljára kérdezi az öreget, hogy tudna-e valamit mondani róla. Kedves
fiam, felelt az öreg, én nem tudok semmit felőle, mert ebben a határban,
a hol én csősz vagyok, sehol nincsen, pedig én napjában gyakorta egy
fertály óra alatt bejárom, hanem a tengereken tul, más feliben az öcsém
csősz, ottan bizonyosan meg fogod találni, mert ottan vagyon egy öreg
király, a kinek semmi gyermekei nincsenek, tehát nála szoktak
tartózkodni olyan szerencsétlen személyek és férfiak, tehát javaslom,
menj a tenger partjára, ottan fognak lenni szebbnél szebb csónakok, de
te egyikbe se ülj belé, mert ha belé ülsz, tehát végedre fognak járni,
hanem menj mind addig, mig csak egy rosz csónakra nem találsz, a mely
félig vagyon vizzel; ülj bátran belé, s az téged minden sérelem nélkül
át fog vinni.

Mostan már elbucsuzik a király, megköszönvén az öregnek jó tanácsadását.
Megy a tenger partján, hiják mindenütt abba a szép csónakokba, de ő
megfogadta szavát az öregnek, ment mindaddig, mig csak azon roskadt
hajóra nem talált; belé is ült bátran és általment nagy hamarsággal a
tenger másik partjára. A tenger partjától egy keveset távol kunyhó vala,
oda ment, beköszönt, monda: jó napot, öreg apám! Isten hozott, édes
fiam! jól tudom, mi járatban vagy: a mátkádat keresed. Az igaz, hogy az
én határomban vagyon, az üveg hegyen levő várban. A király, fiam, őtet
férjhez akarta már adni, de azt mondotta, hogy mivel őt három próba
által mentették meg az átoktól, tehát három próba által megyen végbe az
én férjhez menetelem. A király reá állott és a princzeszné kérezkedett
az üveg hegyen levő várba, hogy a ki oda felugrat és azon három
ajándékot, melyet ő kirendel, három próbatétel által magáévá teszi, az
fog lenni az ő férje; és már édes fiam, sokan próbálták, sok királyok,
herczegek, mivel az ő szépsége különös, tehát mindenek szivébe tünik és
nem tudják a módját, hogy lehetne oda felugratni, az ajándékot
megnyerni, a princzesznét magokévá tenni. Mostan, kedves fiam, van-e
pénzed? Bizon nekem nincsen, öreg apám. No ha nincsen, van nekem elég,
és szedj magadnak aranyat elegendőt, és menj be a városba, mostan áll a
vásár és nézz magadnak olyan lovat, melyben semmi fehér ne találtassék,
és csináltass egészen fekete ruhát, a lovadra fekete szerszámot és
üttess rá arany patkót gyémánt szögekkel. Ha már ezek készen lesznek,
jőj hozzám, hogy megláthassam. Utána látott a király, hogy ezeket mentül
hamarább megszerezhesse, meg is szerzette és kiméne az öregnek
kunyhójához és monda: no, öreg apám, jól vagyon? Igen jól, fiam; csak
menj most az üveg hegy alá, és már ott sok mindenféle nagy urak fia
igyekszik felugratni, de nincs annyi eszök, hogy lovukra arany patkót
üttetnének gyémánt szögekkel; hanem ha oda érsz, várakozz, mig rád nem
kerül az ugratás és tudd meg, hogy lovad minden bizonynyal felugrik s
első ajándék lesz egy aranynyal csudálatosan kivarrott kezkenő; második
próbára egy arany alma, a harmadik próbára a princzesznének a gyürüje.
Ezek után elmegy a király, és látja, mily számosan vannak, mindenik
próbál és minden haszon nélkül. Már ő rajta vagyon a sor, s ő olyan
könnyen felugrat, hogy még a hegy tetejétől száz ölnyire vagyon lovának
a körme. Megismerte mindjárt a princzeszné, örömmel szoritotta szivéhez.
Megkapván a kezkenőt, leugrott, s a jelenlevőkön tul messzire jött le a
lova; pedig a királytól erős parancsolat volt, hogy a ki fog nyerni az
ajándékból, személyesen jelenjék meg nála, ő meg nem ment a királyhoz,
hanem egyenesen az öreg kunyhójához. A mint megérkezett, mindjárt
kérdezte az öreg: no fiam, megtetted az első próbát szerencsésen? Feleli
a király: meg, öreg apám. De már holnapután, fiam, ne menj ebben a
ruhában, mert rád ismernek, hanem csak menj be a városba, és végy tiszta
sárga ruhát, sárga lovat, mint a ruha, és a lóra tiszta sárga
szerszámot. Megint megszerzé, a mit az öreg mondott és mikor minden
készen volt, elment az öreg embernek bemutatni. Az öreg ember mind jónak
találta. Hanem mostan, ha oda érsz, ne várd, mig rád fog kerülni a sor,
hanem csak ugrass fel, de lovadon rajta legyen az arany patkó gyémánt
szögekkel.
Elmegy tehát a király; az ottan uralkodó király pedig neheztelt, hogy be
nem jelentette magát, a ki elkapta az aranynyal kivarrott kezkenőt;
tehát fél armádiát állitott fel a vár körül, hogy őt megkaphassák. Mikor
oda ér a király sárga lovon, sárga ruhában, nem várt senkire, hanem
felugratott és elkapta az arany almát; evvel megcsókolván a
princzesznét, keresztülszökött lova az armádián és elszalasztották.
Haszontalan okoskodott a vén király. Elmenvén az öreghez, mindjárt
kérdezte tőle: no fiam, majd megkaptak ugy-e? Majd ám, öreg apám. De
most már egész másképen kell cselekednünk. Menj el a városba és végy
tiszta fehér paripát, arra fehér szerszámot és magadnak tiszta fehér
öltözetet, a lóra pedig üttess arany patkót gyémánt szögekkel.
Addig ki sem jött a városból, mig mindezek készen nem voltak. Mikor
minden megvolt, felült a lóra, elment magát bemutatni. Az öreg megnézte
és: jól van, fiam, csak vigyázz, hogy meg ne fogjanak. Ekkor elindult a
király, oda ért, nem várakozott a sorra, hanem neki ereszti lovát és
felugratott, megkapta az arany gyürüt és akkor is megcsókolván a
princzesznét, leszöktetett lovával, hanem azt gondolta, hogy most is
csak annyira való katonaság volna a vár körül, pedig két annyit
parancsolt a király; igy tehát az ő lova a katonaság közepibe ugrott le.
Ezt látván a király, ki akar szöktetni, s a mint ugrat, lovának ikrájába
szurta panganétját egy katona, és megösmerték, hogy sebet kapott, mert a
mint fölöttök ment a ló, csepegett a vére.

Megérkezik az öreghez. Meg nem kaptak ugy-e, de megsebesitettek. Igaz,
öreg apám. No fiam, jere, és hadd kössem be sebedet, és nyugodd ki
magadat. Az öreg király pedig igen mérgelődött, hogy nem tudhatta, ki
nyerte legyen az ajándékokat el, és hogy kié fog lenni a
királykisasszony. Az öreg csősz: no, fiam, tudod-e most mit kell neked
cselekedni? Nem tudom, öreg apám. No, fiam, mostan vedd fel ezt a
szegényruhát, mivel már nincs az üveg hegyen levő várban a princzeszné,
hanem a városban levő királyi palotában. Menj oda ebben a ruhában
szolgálatot keresni; megfogadnak téged mindjárt kuktának; a sebedet kösd
be; mikor gondolod, hogy már vaksolja a princzeszné, hogy te lennél és
fog tégedet alattomban nézni, kötögesd sebedet azzal a kezkenővel,
melyet első ugratáskor nyertél, a gyürüt pedig vesd abba a findzsába,
melyben viszik neki a kávét, és mikor inni fogja, tehát szájára fog
jőni. Elmegy a király, szolgálatot kér az udvarnál, megfogadják
kuktának. Most csak az volt fő gondja, mikor lenne alkalmatossága a
gyürüt a kávéba vetni. Más nap reggel mindjárt volt hozzá szerencséje,
mert a szakácsnak sietős dolga volt, mikor kitöltögette a kávét, s nem
volt mikor megmutogatni az inasnak, hogy melyik a princzeszné kávéja,
hanem megparancsolá a kuktának, hogy mutatná meg. Ő tehát élt az
alkalmatossággal és beléveti a gyürüt a kávéba. Beviszik a
princzesznének, a mint kevergeti, hallja, hogy csörög a kanala; nézi, mi
lehetne benne, látja, hogy a gyürü, melyet a harmadik próbatételkor
adott. Hivatja mindjárt az inast, hogy micsoda idegen volna itt az
udvarnál. Nincs más, mint az a kukta, a kit tegnap fogadtunk. No, menj
mondjad, hogy jőjön hozzám mindjárt. Fölséges princzeszné, még nem kész
a ruhája, a melyben pedig ide jött, nem igen lehet benne ide bocsátani.
No, csak te mondjad neki. Meg is mondotta az inas, de ő, mint kukta, azt
felelte, hogy „neki annyi ide, mint nekem oda.“ Ezt megmondá az inas; s
a király, ki mint kukta volt a konyha körül, észrevette, hogy a
princzeszné bement a konyhára szolgáló szobába. Tehát mindjárt oldozza
sebét és kötözgeti azzal az aranynyal kivarrott kendővel. Ezt mindjárt
megösmerte a princzeszné, hogy ő lenne, ki őt az átok alól
kiszabaditotta és a ki az ő három kivánt próbáját megtette. Nem szólott
ő semmit, hanem bement a királyhoz és előbeszélette, hogy ő az, ki őt az
átok alól kiszabaditotta és a három próbát is megtette, tehát érdemes,
hogy férje legyen. Itten a király parancsolta mindjárt az udvari papot,
és felhivatván a királyt, összeesküdtette őket.
Élnek már most ők néhány hónapig együtt, s mondja egykor ebédnél az öreg
király: vedd kezedhez az ország kormányzását, én már öreg vagyok,
ohajtom a nyugodalmat. Feleli a dragonyosból lett király: jóllehet én
már sokat próbáltam, de még esztendeig elmegyek próbálni valamerre.
Eleget marasztalta felesége és az öreg király, de hasztalan volt
kéréseik. Elbucsuzott mindkettejétől, megy ő már mendegél s beszáll egy
vendégfogadóba, kér magának enni, inni. A kocsmáros parancsolja
mindjárt: Ignácz, hordj ebédet ennek az urnak. Feleli: mindjárt. Hordja
ő az ételt, és nem látja a király, s kérdi a kocsmárostól: ki lenne az,