Közép-ázsiai utazás - 22

meghozták Doszt Mohammed halálának hirét. A hírvivő követ 1000 tengét
nyert ajándékba; ugyanaz nap ünnepély rögtönöztetett, s estve az emir,
törvényes nejei számának kiegészitésére, Khudajar khan ifjabbik hugát
vette nőül. A nagy félelem elmult ugyan, de bizonyos tartózkodás még
mindig létezik, minthogy Bokharában igen jól tudják, hogy az afghanok az
angolokkal való barátságos viszony következtében már nehány ezer jól
iskolázott rendes katona felett rendelkeznek.
Tudván, hogy az afghánokkal, mint tulsulylyal biró ellenséggel nem
mérközhetnek meg, Bokharában azt a politikát követik, hogy diplomatiai
uton igyekeznek nekik telhetőleg ártani. Minthogy az afghanok az
angolokkal szövetkeztek, a bokharaiak könnyü szerrel hiresztelhetik
róluk egész Turkesztanban, hogy az iszlamtól elpártoltak, s a legutóbbi
időkben a Kabullal való kereskedelmi összeköttetések is nagyon
meglazultak. Mint már emlittetett, a szalorok és tekkék folytonosan
Bokhara zsoldjában állanak. Herát megszállásánál az öreg Doszt nagyon
elcsodálkozott, hogy a turkmanok, daczára az ajándékoknak melyekkel
elhalmozá, folytonosan nyugtalaniták és hadseregéből sokat elfogtak.
Elfelejtette, hogy tulajdonképeni ellenségei a bokharai aranyok voltak,
minthogy a turkmanok rokonszenve felett mindig csak a nagyobb összeg
határoz. Ennyit Bokhara belpolitikájáról.
Khiva az örökös harczok által, melyeket a saját harczias lakosságával,
nevezetesen a jomutok, csaudorok és kaszakokkal kell viselnie, nagyon
megfogyott. Népességre nézve Bokhara sokkal tulhaladja, s hogy az emirek
eddig meg nem hódithatták, egyedül az özbeg lakosság vitézségének
tulajdonitható. Mint hallottam, Allahkuli khán volt az első, ki
(valószinüleg Conolly tanácsára) Bokhara s Khivába követet küldött, hogy
a három khánság között véd- s daczszövetséget szervezzen Oroszország
fenyegetőleg növekvő hatalma ellen. Bokhara nemcsak megtagadta ezt,
hanem az oroszok felé is hajolt. Khokand hajlandónak nyilatkozott, ugy
szintén Sehri Szebz s Hiszar városok, melyek az emirrel háborut
viseltek. De ez unio még is a jámbor óhajok sorában maradt, s hogy mily
nehezen volna létesithető, legjobban bizonyitja egy régi arab közmondás,
melyet a közép-ázsiaiak saját jellemök előtüntetésére használnak, s mely
igy hangzik: „Rumban áldás van, Damaskusban jóság, Bagdadban tudomány,
Turkesztanban csak harag és ellenségeskedés“[128].
Khokand a kipcsakok, kirgizek és kaszakokkal való folytonos viszálykodás
miatt ugyanazon bajokban szenved, mint Khiva. Ezen kivül özbeg lakossága
példátlanul gyáva s nem csodálkozhatni, hogy bár területre és népességre
nézve a három khánság között a legnagyobb, Bokhara minduntalan leveri.

_b) Külviszonyok._
A mi az idegen országokkal való politikai viszonyokat illeti,
Közép-Ázsia csak Török- és Oroszország, Persiával és Khinával jön
érintkezésbe. A konstantinápolyi szultán a vallásfőnök s khalifának
tartatik, s minthogy Közép-Ázsiában szokásban volt, hogy Turkesztan
három khánsága a beigtatás jeléül a bagdadi khalifától bizonyos udv.
tisztségféle kitüntetést kapott, a régi udvariasságot ma sem felejtik
el, s a trónralépésnél rendkivüli követek által kérik Konstantinápolyban
e tisztb. hivatalokat. A khivai khán pohárnoki, a bokharai rejszi
(vallásfelügyelő), s a khokandi lovászmesteri rangot visel. Ez udv.
tisztségek még mindig tiszteletben tartatnak, s mint hallom, az illetők
évenkint egyszer teljes formalitással végzik tisztüket. De csak eddig
terjed a közelebbi összeköttetés. Világi befolyást a konstantinápolyi
szultánok a három khánságra nem gyakorolhatnak. A közép-ázsiai nép a Rum
névvel (mint a hogy itt Törökországot nevezik) a régi Róma minden
hatalmát s fényét egybeköti ugyan s evvel ugyanazonosnak tartja, de a
fejedelmek keresztül látnak az illusión s csak akkor ismernék el a
szultán nagyságát, ha a porta a beigtatási fermánokhoz s imádkozási
engedélyekhez nehány száz ezer piasztert csatolna. Khivában s Khokandban
a konstantinápolyi fermánokat még mindig bizonyos tisztelettel olvassák.
Az előbbi khánság Sükrullah baj által 10 éven át volt Konstantinápolyban
képviselve, az utóbbinak Molla khan uralkodása alatt még ezelőtt négy
évvel követe (Mirza Dsan) volt a szultán udvarában. E követségeket
Törökország régi szokás szerint sokszor éveken át tartja állami
költségen, mi a külügyi költségvetést nagyon megszaporitja ugyan, de a
szellemi felsőbbségnek Ázsiában való fentartására okvetlenül szükséges.
Az oszman birodalom e távoli keleten csak akkor birhatott volna világi
befolyással, ha a keleti élet álmából Nagy Péter előtt ébred fel. Az
Oszman ház, mint török dynastia, a török elemekből, melyekkel nyelv,
vallás s történelem által rokon, az Ádria partjaitól messze be Khináig
hatalmasabb birodalmat alapithatott volna, mint a minőt a nagy Romanov
különböző elemekből erőszak s ármány által össze alakitani tudott. Az
anatoliak, azerbajdsanok, turkmanok, özbegek, kirgizek s tatárok az
egyes tagok, melyekből a nagy török colossus támadhatott volna, s ez
aztán északi ellenével jobban megmérkőzhetnék, mint a jelenlegi
Törökország.
Persiával, bár ez a legközelebbi szomszéd, Khiva s Bokhara részéről csak
olykor váltatnak követek. Azon körülmény, hogy a persák a siíta
felekezethez tartoznak, oly választó fal a két fanatikus nép között,
minő Európában 200 évvel ezelőtt a protestantismus volt. Ehhez
csatlakozik még az iran s turan népfaj közötti, már történeti tárgygyá
vált ellenségeskedés, s igy könynyen elképzelhetni, hogy e természetes
szomszédok mily csekély rokonszenvvel viseltetnek egymás iránt.
Persia, melynek a dolgok természetes rendje szerint a csatornának
kellene lenni, melyen az uj czivilizatió Turkesztanba vezettetnék, erre
legkisebb befolyást sem gyakorolhat. Képtelen levén saját határait a
turkmanok ellen megvédeni, a Bokhara elleni hadjáratában Mervnél
szenvedett vereség erkölcsileg egészen tönkre tette. Hatalmát a három
khánságban a legkevésbé félik s a tatár azt állitja, hogy az isten adott
ugyan a persának fejet (eszet) és szemet, de szivet (bátorságot) nem.
A mi Khinát illeti, ennek Közép-Ázsiával való politikai viszonyai oly
csekélyek, hogy alig érdemesek a megemlitésre. Bokharával századonkint
talán csak egyszer van összeköttetésben. Az emirek néha küldenek ugyan
követet Kasgarba, de a khinaiak soha sem mernek egész Bokharáig menni be
Turkesztanba. Khokanddal gyakrabban érintkeznek, de a muszulman
barbárokhoz mindig csak alsóbb rangu hivatalnokokat küldenek.
Egészen más Oroszország viszonya Közép-Ázsiával. Minthogy Oroszország
már évszázadok óta van ama tartományok birtokában, melyek Turkesztan
sivatagának északi határait képezik, nagy kereskedelemi közlekedése
miatt Oroszország a három khánságot mindig jobban vette szemügyre mint a
többi szomszéd, s eddigi politikai sikereit bizonyosan még a teljes
meghóditással is fogja tetézni. Egyedül a természeti akadályoknak
tulajdonitható, hogy Oroszország tervei itt lassu, de nem kevésbé biztos
léptekkel haladhatnak elő. Közép-Ázsia három khánsága még hiányzó részei
ama nagy tatárbirodalomnak, melynek Oroszországba való bekeblezését
Vasziljevics Iván (1462–1505) kezdte meg, s mely munkán Nagy Péter óta
lassan ugyan, de szakadatlanul dolgoznak.
Az orosz politika magukban a khánságokban sem maradt teljesen
észrevétlenül. A fejedelmek épen ugy, mint a népek jól ismerik a
fenyegető veszélyt, s a gondatlanság csak a keleti közömbösségnek s a
tömegek vallási lelkesedésének tulajdonitható. A közép-ázsiaiak
legnagyobb része, kikkel e pontról szóltam, igy nyilatkozott felőle:
„Turkesztannak két vára van, az egyik ama szentek nagy száma, kik
földjében nyugszanak, s a „nemes Bokharát“ mindig megvédik, a másik a
nagy sivatag, mely körülveszi.“ Csak kevesen, és pedig a kereskedők, kik
hosszabban időztek Oroszországban, fogadnák közönyösen a
kormányváltozást, mert bár ők is, úgy mint hontársaik, gyülölnek mindent
a mi nem mohammedán, mégis dicsérve elismerik a hitetlenek
igazságosságát és rendszeretetét.


XXIV. FEJEZET. OROSZ-ANGOL VERSENYZÉS KÖZÉP-ÁZSIÁBAN.
OROSZ ÉS ANGOLORSZÁG VISZONYA KÖZÉP-ÁZSIÁBAN – OROSZORSZÁG ELŐNYOMULÁSA
A JAXARTESNÉL.
„Az orosz-angol versenyzés Közép-Ázsiában – igy szóltak hozzám
Angolországban visszatértem után – mesebeszéd. Hagyja el egészen ezen
elcsépelt s már nem divatos politikai kérdést. Turkesztan népei vadak,
nyersek s barbárok, s örülünk, ha Oroszország magára vállalja ama
vidékeken a civilizálást. Angolországnak a legkisebb oka sincs, hogy ama
politika felett irigység s féltékenységgel őrködjék.“
Teljes irtózattal eltelve ama rémes jelenetek iránt, melyeket
Turkesztanban láttam, s melyeknek e lapokon halvány rajzát adni
igyekeztem, csakugyan sokáig gondolkodtam, hogy valjon e tanácsok s a
politikai nézet, melyet velem elfogadtatni akartak, egészen helyesek-e.
Azon gondolattal, hogy a keresztény civilizatio, e kétségkivül
legnemesebb s legragyogóbb disz, mely az emberi társadalmat valaha
ékitette, Közép-Ázsiára nézve is jóltevő – rég tisztában voltam. De nem
oly könnyen estem tul a megjegyzés politikai részén, mert akár hogy
latolgatom e kérdést, akár hogy képzelhetek el minden lehető
eshetőséget, sehogysem békülhetek meg teljesen azon gondolattal, hogy
Angolország közönyösen tekintse az indiai birtokaihoz való orosz
közeledést.
A politikai utopiák ideje elmult. Nagyon messze vagyunk a már meséssé
lett russophobiától, hogy közelnek lássuk a pillanatot, melyben az orosz
kozák s az angol szipahi mint határőrök egymásba botlanak. A két nagy
colossus összeütközése Közép-Ázsiában, melyet politikai rajongók már
évek előtt beállandónak hittek, még nem történik meg egyhamar. De e
kérdés, ha lassan is, folytonosan előre halad, s az események
természetes sorát követve, a nélkül, hogy indulatoskodnánk, el akarjuk
mondani az okokat, melyekből az angol közönyösséget a középázsiai orosz
politika iránt nem helyeselhetjük.
Mindenekelőtt azon kérdést kell feltennünk, valljon Oroszország
csakugyan előrenyomul-e dél felé, s hogy már mennyire haladt. Még 25
évvel ezelőtt a közép-ázsiai orosz politikára kevés figyelemmel voltak.
Afghanisztánnak elfoglalása az angolok által, az oroszpersa szövetség s
a Khiva elleni vállalat, ezek okozták, hogy a sz. pétervári és londoni
cabinetek közötti diplomatiai levelezésben Turkesztan először
emlittetett. Ezóta ismét meglehetős szélcsend állt be. Angolország,
terveinek meghiusulása által elkedvetlenittetve, egyszerre visszavonult,
de Oroszország titokban folytatá tevékenységét s Turkesztanhoz való
határ-viszonyaiban lényeges változások álltak be. Közép-Ázsia nyugati
részében, nevezetesen az Aral tón s partjain, az orosz befolyás
lényegesen növekedett. Az Oxus torkolatainak kivételével az Aral tó
öszszes partvidéke orosz területnek ismertetett el. Magán a tón jelenleg
három gőzös van, melyeknek a khivai khán megengedte, hogy Kungratig[129]
mehetnek fel az Oxuson. Azt mondják, hogy a halászok védelmezésére
vannak itt, de valószinüleg más rendeltetésük is lesz, s Khivában
mindenki tudja, hogy a kungrati ujabb forradalom, valamint egyéb
csetepaték a kozákok s özbegek között, az ugynevezett halászati
gőzösökkel összeköttetésben vannak.
Hanem mindezek csak másodrendü tervek, a tulajdonképeni hadmüveleti
vonal a Jaxartes balpartján keresendő. Itt az orosz előőrsök, kiket egy
szakadatlan erőd-lánczolat véd, Kale Rehimig, Taskendtől 32
mértföldnyire nyomultak elő, s mint már emlittetett, e várost lehet a
közép-ázsiai hóditások kulcsául tekinteni. S ez ut, melynek kevesebb
sivatagja van, mint a többinek, nagyon helyesen is volt megválasztva. A
hadsereg itt több megtámadásnak lenne ugyan kitéve, de ezek könnyebben
legyőzhetők, mint az elemek rohamai. Khokand keleti határán is,
Namenganon túl-felől az oroszok folytonosan közelednek, s Khudajar khán
idejében már több összeütközés történt a khokandiak s oroszok között.
Az orosz terveknek Közép-Ázsiában való előhaladása felett tehát a
legkevésbé sem lehet kétkedni. Mint már emlitettük, a czivilizatio
érdekében az orosz fegyvereknek a legjobb sikert kell kivánnunk, de a
kérdés igen bajos és bonyolódott lesz, ha a hóditás későbbi
következményeire gondolunk. Azon kérdésre, hogy Oroszország beéri-e
Bokharával, hogy az Oxust elfogadja-e befolyása és tervei határául,
bajos a felelet. A nélkül hogy mély combinatiókba bocsátkoznánk, igen
valószinünek mondhatjuk, hogy a sz. pétervári udvar sok éven által nagy
fáradsággal és költséggel folytatott politikája részére gazdagabb
jutalmat fog követelni, mint a minőt Turkesztan oáz-országai
nyujthatnak. Legalább szeretném látni azt a politikust, ki állitani
akarná, hogy a Turkesztan birtokába jutott Oroszország tartózkodni fog
Afghanisztanban vagy Észak-Indiában, hol a politikai fondorlatok mindig
termékeny földet találnak, közvetve vagy közvetlenül föllépni. Akkor,
midőn Perovszki hadsorai az Aral nyugati partjától Kabulig vetettek
árnyékot, akkor, midőn a Vitkovics-féle[130] kisértet Kandahar és
Kabulban megjelent, az ily eshetőség lehetőségét belátták. S a mi már
egyszer megtörtént, szükség esetében nem ismétlődhetik-e?[131]
A nélkül azonban, hogy e kérdést az irigység s féltékenység visszatetsző
szinezetében tüntessük fel, jogositva hisszük magunkat, hogy a
közép-ázsiai orosz tervek iránti közönyösséget roszaljuk. Ez igénytelen
véleményünk; de valjon az angol oroszlán és az orosz medve Ázsiában majd
ellenségesen egymásra támadnak-e, vagy pedig a hóditásban testvérileg
megosztozkodnak, ez oly kérdés, melyhez a „ne sutor ultra crepidam“
szerint, mint philologizáló dervis nem merek hozzászólni.