Közép-ázsiai utazás - 01

  
  
  KÖZÉP-ÁZSIAI UTAZÁS.
  PEST, NYOMATOTT EMICH GUSZTÁV M. AKAD. NYOMDÁSZNÁL.
  1865.
  [DERVISEK BOKHARÁBAN.]
  KÖZÉP-ÁZSIAI UTAZÁS,
  MELYET
  A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADEMIA MEGBIZÁSÁBÓL
  1863-BAN TEHERÁNBÓL A TURKMAN SIVATAGON ÁT, A KASPI TENGER KELETI
  PARTJÁN KHIVÁBA, BOKHARÁBA ÉS SZAMARKANDBA
  TETT ÉS LEIRT
  VÁMBÉRY ÁRMIN,
  A MAGYAR TUD. AKADÉMIA TAGJA.
  PEST,
  EMICH GUSZTÁV TULAJDONA
  1865.
  Minden jog fenntartásával.
  A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADEMIA IGAZGATÓ TANÁCSÁNAK, KI NAGYLELKÜ
  PÁRTFOGÁSÁVAL UTAZÁSOMAT LEGINKÁBB ELŐMOZDITOTTA, LEGMÉLYEBB
  HÁLADATOSSÁGOM JELÉÜL AJÁNLOM E LAPOKAT.
  
  
  ELŐSZÓ.
  Más az, ha valaki messze utról visszatérve, a nagy közönségnek beszéli
  el kalandjait, s más, ha családja s rokonai körébe visszahuzódva,
  kalandjait s viszontagságait a barátság fesztelen s bizalmas hangján
  közli.
  Uti-emlékeim e jelen magyar kiadásában csak az első szerepben lépek fel.
  Közép-Ázsia határországainak leirása, valamint más részletek, melyek a
  mi irodalmunkban még nagy hézagot pótolhatnának, nem érdeklik annyira a
  Nyugatot, mely sokféle ismeretben minket meghaladott. Ezek ezuttal
  elmaradtak.
  Későbben, ha vándorbotomat valamely nyugalmas hajlék szögletébe
  támaszthatom, majd akkor több évi kóborlásom történetét a magyar
  olvasónak egész terjedelmében akarom elmondani. Kelet népe vagyunk
  ugyan, de fájdalom, legkevesebbet tudunk Keletről.
  Hogy mi lehetett azon vágy, mely a Bosporus bájos partjairól Közép-Ázsia
  rémséges pusztáira vezetett: honfitársaim tőlem bizonyosan nem fogják
  kérdezni. Lehetnek olyanok, kik megfelejtkezve ezen utamra szükségelt 10
  évi előkészületről, számba sem véve a kiállott veszélyeket s
  nélkülözéseket, melyeket előre ismertem, mindent csak czél nélküli
  utazási viszketegnek vagy kalandvadászatnak hajlandók tulajdonitani.
  Sajnálom, hogy ezeket az ellenkezőről nem egykét nap alatt győzhetem
  meg.
  Nyelvészeti tanulmányaim ezen utat mulhatlanul szükségessé tették, s
  fáradságomat a szerzett tapasztalatokban dúsan látom megjutalmazva.
  A szomj s éhhalál, rabság, kínpad, tikkasztó homokfergeteg és más
  ezernyi veszély, csak igen csekély árnak látszanak, ha eszembe jut azon
  örömteljes remény, hogy az őstörténetünk homályát oszlató fáklyához tán
  még én is járulhatok egy szerény szikrával. Szerény ugyan, de
  létrehozása nem egy, hanem száz ezer élettel felér.
  Meglehet, hogy prózai századunkban az „Antiquam exquirite matrem“ ilyes
  felfogása soknak majd nagyon különösnek tünik fel. Az irány egyoldalunak
  látszhatik ugyan, de bátorkodom figyelmeztetni, hogy a magyar nyelv és
  őstörténet terén tett nyomozások, mint elődeim fényesen bebizonyitották,
  az általános európai ismeretekre is kisebb nagyobb eredménynyel
  lehetnek. Vajha minden ilyes kisérletünket siker koronázná!
  Azon időnek mindenesetre be kell következnie, mikor a méltányos Európa
  elismeri, hogy hazánk természeti fekvése és történeténél fogva, a keleti
  és nyugati világ közti érintkezésben lényeges szolgálatot tehetünk, és
  hogy csak azon kar lehet a legbiztosabb közvetitő a nyugati
  czivilizatiónak Keletre való átszállitásában, mely Europát a Kelet ellen
  századokon át védelmezte.
  A magyar olvasó utazásom kalandjainak ezen leirása helyett bizonyosan
  inkább annak tudományos eredményét óhajtja ismerni. Nyelvészeti
  tapasztalataim minőségét a Magyar Tudományos Akademiához még Teheránból
  intézett levelemben már rövideden érintém. Azoknak részletes kidolgozása
  éltem egyik feladata, és már most is legkedvesebb foglalkozásom.
  A török-magyar nyelvrokonság kérdése iránt már kora ifjuságomtól fogva a
  legnagyobb érdekeltséggel s előszeretettel viseltetem, s annak
  tanulmányozását s tisztába hozatalát életem feladatává tettem. Immár
  leghőbb vágyam csak az, hogy az eredményeket, melyekhez eddig is e
  fontos tárgyban jutottam, hazámnak s a többi tudós világnak minélelőbb
  bemutathassam.
  Pesten, _deczember hóban 1864_.
  VÁMBÉRY ÁRMIN.
  
  
  ELŐSZÓ AZ ANGOL KIADÁSHOZ.
  Én 1832-ben születtem, Magyarországon, Duna-Szerdahely mezővárosában,
  mely a Duna legnagyobb szigeteinek egyikén fekszik. Különös hajlamot
  érezvén nyelvek tanulmányozására, már kora ifjuságomban Europa és Ázsia
  több nyelveivel foglalkoztam. A keleti és nyugati irodalom tárházai
  képezték buzgó tanulmányaim első tárgyait. Későbben a nyelvek egymás
  közötti viszonyai keltének bennem érdeket; és igy teljességgel nem
  meglepő, hogy a „nosce te ipsum“-féle ismeretes közmondást magamra
  alkalmazván, figyelmemet mindenek felett saját anyanyelvem rokonságaira
  és eredetére forditám.
  Ismert dolog, hogy a magyar nyelv az ugynevezett altaji nyelvcsaládhoz
  tartozik; de a finn vagy tatár ághoz-e, ez az a kérdés, mely még
  eldöntést vár. Ennek kinyomozása, mely minket magyarokat mind tudományos
  mind nemzetiségi szempontból annyira érdekel[1], volt fő és eldöntő oka
  keleti utazásomnak. Az élő nyelvek gyakorlati tanulmányozása által
  ohajtottam meggyőződni a magyar és török-tatár nyelvek közötti rokonság
  tényleges fokáról, mely az elmélet gyönge világánál oly meglepőleg tünt
  fel előttem. Legelőször is Konstantinápolyba mentem. Több éves lakás
  török házaknál, és a török iskolák és könyvtárak gyakori látogatása
  csakhamar törökké, sőt efendivé alakitának át. Nyelvészeti fürkészéseim
  tovább késztének Kelet felé; s midőn csakugyan eltökélt szándékom lőn
  Közép-Ázsiába utazni, tanácsosnak hivém megtartani az efendi szerepét,
  és Keletet keleti ember képében látogatni meg.
  E megjegyzések meg fogják magyarázni, mi czélja volt vándorlásaimnak a
  Bosporustól Szamarkandig. Földtani és csillagászati vizsgálatok kivül
  valának körömön, sőt ilyesmi lehetetlenné is vált, miután
  dervis-jellemet vettem fel. Figyelmem leginkább a Közép-Ázsiában lakó
  népfajokra volt irányozva, s ezek társadalmi és politikai viszonyainak,
  jellemének, erkölcseinek és szokásainak igyekeztem vázlatát adni a
  következő lapokon, noha talán a siker nem felelt meg tökéletesen a
  szándéknak. Arra törekedtem ugyan, a mennyiben a körülmények és régibb
  foglalkozásaim természete megengedék, hogy semmi földleirási és
  statistikai tárgy ne kerülje el figyelmemet; mindamellett azonban
  nyelvészeti fürkészeteim eredményeit kell utazásom főgyümölcsének
  tekintenem. Ezeket ohajtom én, érettebb előkészület után, a tudományos
  világ elébe terjeszteni. E nyelvnyomozásokat, nem pedig az e lapokon
  feljegyzett tényeket fogom mindig valódi jutalmául tekinteni oly
  utazásnak, mely alatt hónapokig vándoroltam ide s tova, csupa rongyokkal
  testemen, az életre szükséges táplálék nélkül, s oly veszélyek közt,
  melyek engemet folyvást kegyetlen, sőt kínos halállal fenyegettek.
  Szememre lehetne talán vetni, hogy nagyon is szük körre szoritottam
  tudományos nyomozásaimat; de mikor bizonyos czélt tűzünk ki magunknak,
  nem kell megfelejtkeznünk arról, hogy „non omnia possumus omnes.“
  Idegen levén azon téren, melyre engemet ez utleirás közrebocsátása
  vezetett, feladatomat kétszeresen nehéznek érzem oly országban mint
  Anglia, hol az irodalom utleirásokban oly gazdag. Szándékom vala
  egyszerüen és szépités nélkül feljegyezni mindent, a mit láttam s
  hallottam, mig az első benyomások elevenen voltak emlékezetemben. A
  sikerre nézve nagy kétségeim vannak, s ezért szives elnézést kérek a
  közönségtől. Az olvasók és birálók talán sok hibát fognak találni
  munkámban, s a gyönge világosságot, melyet talán némely egyes pontokra
  derítek, hihetőleg csekély jutalomnak fogják tartani azon
  szenvedésekért, melyeknek magamat alá kelle vetnem; de szivesen kérem
  olvasóimat s birálóimat, ne feledjék, hogy én oly földről térek vissza,
  hol a hallgatózás szemtelenségnek tartatik, a kérdezés véteknek, és a
  jegyezgetés halálos bűnnek.
  Ennyit utazásom okairól és czéljairól. Könyvem elrendezésére nézve, hogy
  minden félbeszakitást elkerüljek, jónak láttam azt két részre osztani:
  az elsőben utazásom van leirva Teherántól Szamarkandig és vissza; a
  második jegyzeteket tartalmaz Közép-Ázsia földleirási, statistikai,
  politikai és társadalmi viszonyairól. Remélem, mindkettő egyenlő érdeket
  fog ébreszteni az olvasóban; mert mig egyfelől oly utakon jártam,
  melyeken még európai ember nem hagyott lábnyomot, másfelől jegyzeteim
  oly tárgyakra vonatkoznak, melyek alig, vagy épen még soha sem voltak
  megérintve azok által, kik eddig Közép-Ázsiáról irtak. És most legyen
  szabad ama sokkal kellemesb kötelességet teljesítnem, miszerint meleg
  köszönetemet fejezhessem ki mindazoknak, kiknek szives fogadása, midőn
  Londonba érkezém, oly hathatósan előmozditotta e munka megjelenését.
  Mindenek előtt legyen szabad megneveznem Sir Justin-t és Lady Sheil-t.
  Az ő házukban angol nyiltszivüséget találtam, párosulva keleti
  vendégszeretettel; szivességöket soha sem fogom felejteni. Hasonló
  mértékben vagyok lekötelezve a földtan Nestorának és a királyi földirati
  társulat elnökének, Sir Roderick Murchison-nak; a nagy keleti
  nyelvbuvárnak, Viscount Strangford-nak, és Layard parliamenti tag és
  al-államtitkár urnak. Közép-Ázsiában áldást osztottam a tapasztalt
  szivességért; itt csak szavaim vannak, de ezek őszinték és szivből
  fakadnak.
  London, _september 28-án 1864_.
  VÁMBÉRY ÁRMIN.
  
  
  KÉPEK JEGYZÉKE.
   Dervisek Bokharában czimkép
   Fogadtatás egy turkman főnöktől a kaspi tenger partján 42
   Kaland a vaddisznókkal 68
   Fél vad ember a pusztában 101
   Az emberfejek árának kifizetése khivában 132
   Átkelés az Oxus folyón 140
   Tebbad (homok-vihar) a sivatagban 152
   Az emir bevonulása Szamarkándba 200
   „Esküszöm ön angol“ 252
   Sátor Közép-Ázsiában 287
   Lófuttatás a menyasszonynyal a tatároknál (Kökbörü) 292
   Vásár lóháton az özbegeknél 312
   Közép-Ázsia szinezett földabrosza.
  
  
  TARTALOM.
  
  I. RÉSZ.
  I. FEJEZET.
  Täbriszből Teheránba. – Megérkezés Teheránba s fogadtatás a török
  követségnél. – Persa és török élet. – Európai követségek s európai
  egyének a sah szolgálatában. – Ferrukh khan s a belgiumi, porosz és
  olasz követségek. – Herat és tovább-utazásom akadályai. – Kirándulás
  Sirazba 1
  II. FEJEZET.
  Visszatérés Teheránba. – A szunniták, dervisek és hadzsik támogatása a
  török követségnél. – A szerző egy Mekkából visszatérő, tatár hadzsikból
  álló karavánnal ismerkedik meg. – A különböző utak. – Szerző elhatározza
  a hadzsikhoz csatlakozni. – Hadzsi Bilal. – Szerző bemutattatik leendő
  utitársainak. – Az utazás a jomutokon s a nagy pusztán keresztül
  elhatároztatik 8
  III. FEJEZET.
  Elindulás Teheránból északkeleti irányban. – A karaván tagjai. – A
  siíták gyülölete minden hadzsi iránt. – Mazendran. – Zirab. – Heften. –
  Tigrisek és sakálok. – Karatepe 19
  IV. FEJEZET.
  Karatepe. – Egy afghan, Nur-Ullah, szerzőt megvendégeli. – Dervissége
  gyanuba vétetik. – A hadzsik élelmiszerekkel látják el magukat a
  sivatagon keresztül vezető utra. – Afghan gyarmat. – Nadir sah. – A
  kaspi tenger első megpillantása. – Jakub, turkman hajós. – Szerelmi
  talizmán. – Hajóraszállás Asura felé. – Út a kaspi tengeren. – Asura
  orosz része. – Orosz hadihajó a kaspi tengeren. – Turkman főnök orosz
  szolgálatban. – Szerző félelme a felfedeztetéstől. – Megérkezés
  Gömüstepébe s a Görgen torkolatánál 28
  V. FEJEZET.
  Megérkezés Gömüstepébe, a hadzsik szives vendégszeretettel fogadtatnak.
  – Khandzsan. – Ó görög fal. – Az ulemák befolyása. – Az első mecset,
  mely a nomádok közt téglából épittetett. – Persa rabszolgák. –
  Kirándulás Gömüstepétől észak-nyugati irányban. – Tatár eljegyzés,
  lakoma stb. – A khivai khán kervanbasija a sivatagon át teendő utazáshoz
  készül. – A tevéket bérbeadó Iliasz beg. – Alkukötés Khulkhannal. –
  Turkmanok expeditiója Persiába lórablásra. – A lórablók visszaérkezése
  42
  VI. FEJEZET.
  Elutazás Gömüstepéből. – Volt gazdánk jelleme. – Turkman sánczok vagy
  földhányások. – Kaland vaddisznókkal. – Fensík Gömüstepe északi részén.
  – Nomád szokások. – Turkman vendégszeretet. – Az utolsó kecske. – Persa
  rabszolga. – A sivatag kezdete. – Turkman feleség és rabszolganő. –
  Etrek. – Persa rabszolgák. – Orosz matróz mint rabszolga. – Szándékba
  vett szövetség a jomutok és tekke-k között. – Összejövetel a
  kervanbasival. – A Kem törzs. – Az elválás Etrektől. – Az afghan
  veszedelmet okoz. – A karaván leirása 66
  VII. FEJEZET.
  A kervanbasi követeli, hogy szerző jegyzeteket ne irogasson. – Mehemmed
  esküje s testvérének nemes magaviselete. – A vezető eltéveszti az utat.
  – Körentagi, régi, valószinüleg görög romok. – Kis és nagy Balkan. – Az
  Oxus régi medre. – Vérboszú. – A szomjuság kinjai 84
  VIII. FEJEZET.
  Vihar. – Zergék s vad szamarak. – Megérkezés a kaflankiri fensíkra. – Az
  Oxus régi medre. – Barátságos tábor. – Lovasok közeledése. – Gazavat. –
  Bevonulás Khivába. – Az afghan gonosz megtámadása. – Találkozás a
  khánnal. – Szerző felszólittatik, mutassa meg a török irás mesterségét.
  – Tiszteletruhák, jutalmul ellenségek fejeiért. – Foglyok kivégeztetése.
  – Különös módja a nők kivégeztetésének. – Kungrat. – A szerző végső
  áldása a khánra 105
  IX. FEJEZET.
  Elutazás Khivából Bokharába. – Három ut. – Godzse. – Khanka. – Az Oxus
  és réve. – Nagy hőség. – Surakhan. – Vásár. – Japkenari. – Akkamis. –
  Töjebojun. – Sajátságos beszélgetés egy kirghisz asszonynyal a nomád
  életről. – Tünüklü. – A tekkéknek alamanja. – A karavan, veszély által
  fenyegetve, visszafordul Tünüklübe. – Kénytelen a sivatagba kicsapni. –
  Szomjuság. – Elhulló tevék. – Sorkutuk. – Medemin Bulag. – Egy hadzsi
  halála. – Vihar. – Szerző veszedelme. – Vendégszeretet, fogadtatás a
  persa rabszolgák között. – A „nemes Bokhara“ első benyomása 136
  X. FEJEZET.
  Bokhara. – Fogadtatás a tekkiében, az iszlam főszékhelyén. – Ramet bi. –
  Bazárok. – Baha-Eddin, Turkesztan nagy szentje. – Szerző ellen kémek
  küldetnek ki. – Rövid idő előtt Bokharában volt utazók sorsa. –
  Könyvbazár. – A fonalféreg. (Riste). – A város vizzel való ellátása. –
  Hajdani s mostani emirek. – Az uralkodó emir háreme, kormánya s
  családja. – Rabszolga-rakhely és kereskedés. – Elutazás Bokharából s
  látogatás Baha-Eddin sirjánál 157
  XI. FEJEZET.
  Bokharából Szamarkand felé. – A Csöl Melin nevü kis sivatag. – Az ut
  népessége a háboru miatt. – Szamarkand. – Hazreti sah Zinde. – Timur
  mecsetje. – Vár (Ark). – Timur elfogadó csarnoka. – Köktas, vagy Timur
  trónja. – Különös zsámoly. – Timur és tanitójának sirja. – Szerző
  megtekinti Timur valódi sirját a föld alatt. – Korán folióban,
  hirszerint Oszmantól, Mohammed irnokától. – Kollegiumok. – Régi
  obszervatorium. – Görög és örmény könyvtár, de nem mint állittatik,
  Timur által rabolva. – Nyilvános épületek épitési modora, nem khinai,
  hanem persa izlésben. – A mai Szamarkand. – Lakossága. – Dehbid. –
  Szerző elhatározza, hogy visszatér. – Az emir megérkezése. – Szerző
  találkozik vele. – Búcsuzás a hadzsiktól, s elindulás Szamarkandba 183
  XII. FEJEZET.
  Szamarkandból Karsiba a sivatagon át. – Nomádok. – Karsi, a régi
  Nakhseb. – Kereskedés és iparczikkek. – Kerki. – Oxus. – Szerző arról
  vádoltatik, hogy megszökött rabszolga. – Erszari turkmanok. – Mezari
  serif. – Belkh. – Szerző egy bokharai karavánnal egyesül. –
  Rabszolgaság. – Zejd. – Andkhuj. – Jeketut. – Khajrabad. – Majmene. –
  Akkale 205
  XIII. FEJEZET.
  Majmene. – Politikai állása és fontossága. – Az uralkodó fejedelem. –
  Féltékenység Bokhara és Kabul közt. – Doszt Mohammed khán. – Isan Ejub
  és Molla Khalmurad. – Majmene vár és khánság. – Megszökött orosz
  fegyenczek. – Murgab folyó és Bala Murgab. – Dsemsidiek s afghanok. –
  Túlságos vám. – Kale no. – Heszare. – Adók és rosz igazgatás Afghaniában
  225
  XIV. FEJEZET.
  Az elpusztult Herat. – Bazár. – Szerző elhagyott helyzete. – Mehemed
  Jakub khán, a szerdar. – Afghan sereg. – Találkozás a szerdarral. – Az
  afghanok viselete Herat ostrománál. – Nazir naim vezir. – Pénzügyi
  viszonyok. – Todd őrnagy. – Moszalla, Hüszejn Mirza szultán sirja. –
  Khodsa Abdullah és Doszt Mohammed khán sirja 246
  XV. FEJEZET.
  Szerző egy Mesedbe menő karavánhoz csatlakozik. – Kuhszun, legutolsó
  afghan város. – Alaptalan ijedelem vadszamaraktól. – Vita alatt levő
  terület az afghan és persa birtok között. – Az ut sokféle irányban
  oszlik el. – Juszuf khán hezare. – Ferimon. – Dolmage ezredes. – Szultán
  Murad Mirza herczeg. – Szerző kilétét megirja a herati szerdárnak. –
  Sahrud. – Teheran s fogadtatás az ottani török ügyvivő Iszmael
  efenditől. – Barátságos fogadtatás mr. Alison s az angol követségtől. –
  Találkozás a sahhal. – Kavvan Ud-Daulet s a mervi vereség. – Visszatérés
  Trebizondon és Konstantinápolyon át Pestre. – Szerző a khivai mollát
  Pesten hagyja és Londonba megy. – Ottani fogadtatása 261
  
  II. RÉSZ.
  XVI. FEJEZET.
  Határok s törzsfelosztás. – Sem uralkodó, sem alattvalók. – Az iszlam. –
  Az ez által létesitett változások csak külsőlegesek. – Az akszakalok
  magukban hatalom nélküliek. – A mollák befolyása. – A nomád sátrak
  szerkezete. – Alamanok s ezek vezetése. – Persa gyávaság. – Turkman
  költők. – Troubadourok. – Egyszerü házassági szokások. – Lovak. –
  Sirhalmok. – Gyász a halottakért. – A turkmanok történetéből. –
  Pillanatnyi politikai és földrajzi fontosságuk 275
  XVII. FEJEZET.
  Khiva, a főváros. – Főfelosztása, a város kapui s részei. – Bazárok. –
  Mecsetek. – Medreszék vagy kollégiumok; alapitásuk, szervezetök s
  javadalmazásuk. – Rendőrség. – A khán és kormánya. – Adók. –
  Törvényszék. – A khánság. – Csatornák. – Politikai felosztások. –
  Termények. – Ipar és kereskedelem. – Utak. – A khánság népessége. –
  Özbegek. – Turkmanok. – Karakalpak. – Kaszak (Kirgiszek). – Szart. –
  Persák. – Khiva története a XIX. században. – A khánok s nemzetségök 298
  XVIII. FEJEZET.
  Bokhara városa, kapui, részei, mecsetjei, collegiumai. – A Katalin
  czárnő által alapitott collegium. – A medreszék rendeltetése nem a
  tudomány, hanem a fanatismus élesztése. – Bazárok. – A rendőrségi
  rendszer szigorubb, mint bárhol Ázsiában. – A bokharai khánság. –
  Lakosok: özbegek, tadsikok, kirgiszek, arabok, merviek, persák, hinduk,
  zsidók. – A kormány. – Különféle hivatalnokok. – Politikai felosztás. –
  A hadsereg. – A bokharai történet rövid körvonalokban 328
  XIX. FEJEZET. A KHOKANDI KHÁNSÁG.
  Lakosok. – Felosztás. – Khohand. – Taskend. – Khodsend. – Mergolan,
  Endidsan. – Hazretti Turkesztan. – Ós. – Politikai helyzet. – A
  legutóbbi háboruk 344
  XX. FEJEZET. A KHINAI TATÁRSÁG.
  Közlekedés nyugatról. – Közigazgatás. – Lakosok. – Városok 359
  XXI. FEJEZET. KÖZÉP-ÁZSIA KÖZLEKEDÉSE.
  Közlekedés Oroszország, Persia és Indiával. – A három khánság s a khinai
  tatárság utjai 368
  XXII. FEJEZET. ÁLTALÁNOS VÁZLAT A FÖLDMIVELÉS, IPAR ÉS KERESKEDELEMRŐL.
  Földmivelés. – Különféle lófajok. – Juhok. – Tevék. – Szamarak. –
  Kézműáruk. – A kereskedés főhelyei. – Orosz kereskedés Közép-Ázsiában
  378
  XXIII. FEJEZET. KÖZÉP-ÁZSIA BEL- S KÜLPOLITIKAI VISZONYAI.
  Belviszonyok Bokhara, Khiva és Khokand között. – Külviszonyok
  Törökország-, Persia-, Khiva- s Oroszországgal… 388
  XXIV. FEJEZET. OROSZ-ANGOL VERSENYZÉS KÖZÉP-ÁZSIÁBAN.
  Orosz- és Angolország viszonya Közép-Ázsiához. – Oroszország
  előnyomulása a Jaxartesnél 395
  
  
  
  KÖZÉP-ÁZSIAI UTAZÁS.
  
  
  I. FEJEZET.
  TÄBRISZBŐL TEHERÁNBA. – MEGÉRKEZÉS TEHERÁNBA S FOGADTATÁS A TÖRÖK
  KÖVETSÉGNÉL. – PERSA ÉS TÖRÖK ÉLET. – EURÓPAI KÖVETSÉGEK S EURÓPAI
  EGYÉNEK A SAH SZOLGÁLATÁBAN. – FERRUKH KHÁN S A BELGIUMI, POROSZ ÉS
  OLASZ KÖVETSÉGEK. – HERAT ÉS TOVÁBBUTAZÁSOM AKADÁLYAI. – KIRÁNDULÁS
  SIRAZBA.
  – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
  _Je marchais, et mes compagnons flottaient comme des branches par
  l’effet du sommeil_. – Hugo Victor, _Omaiah-ben Aiëdz-ből_.
  – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
  Emlékezni fog rá, a ki julius közepén Persiában járt, mint örült, midőn
  a Täbriszből Teheránba vezető utat már háta megett érzé. Az egész út 15,
  vagy a hogy veszszük, 13 karaván-állomás; de az ember borzasztóan
  elfárad, amint egy megterhelt öszvéren ülve, az áldásos nap sugarai
  alatt kénytelen e nyomorúlt, puszta vidéken, mely egész Persiát
  jellemzi, lassan végig baktatni. Keserű csalódás, ha Persiát előbb
  Szaadi, Khakani vagy Hafizból tanulmányoztuk, de még sokkal keserűbb, ha
  jó ideig a Göthe-féle „West-östlicher Divan“, a Hugo Victor-féle
  „Orientales“, vagy Moore Tamás felséges képeiből szőtt ábrándvilágban
  ringattuk magunkat! Dzsilodárunknak (karaván-vezető) csak Teherántól két
  állomásnyira jutott eszébe, hogy nappal helyett éjjel utazzunk; de ennek
  is meg volt rosz oldala, mert Persia hűs éjei nagyon elálmositják az
  embert, az állatok lassu léptetése mintha bölcsőringatás volna, s jól
  meg kell az embernek fogóznia, sőt gyakran tanácsos magát leköttetnie,
  nehogy Morpheust követve egyszerre az éles kövekre hulljon. A keleti,
  már beleszokva az örökös kínba, édesen alszik a nyeregben, lovon úgy
  mint tevén, öszvéren vagy szamáron, s mindig mosolyra inditott, ha egy
  hosszuköntösű persát egy rövid szamár hátán végig nyujtózva láttam.
  Lábai majdnem a földet látszanak érinteni s fejét a jámbor állat nyakára
  hajtva, egész nyugalomban átaluszik több állomást. Akkor még a szükség,
  „a müvészetek anyja“ nem tanitott meg eléggé, s mig utitársaim
  legnagyobb része csendesen alva léptetett mellettem, volt időm a
  Kervankus és Pervin (fias-tyúk) útját tanulmányozni; és türelmetlenül
  tekinték mindig azon vidék felé, merre a Szuheil és Szitare Szubh-nak
  (hajnal-csillag) elő kelle tűnnie, a mi a reggel érkezését jelentené,
  mert ekkor állomást érünk és kínomnak vége lesz.
  Nem csoda tehát, ha 1862. julius 13-kán, mint egy félig megfőtt hal,
  közeledtem Persia fővárosához. Mintegy két angol mértföldnyi távolságra
  megállapodtunk, hogy állatainkat egy pataknál megitassuk. Ezáltal
  társaim felébredtek és még szemeiket dörzsölve mutaták nekem a tőlünk
  északkeletre fekvő Teheránt. Körültekintve, kékes füstöt láttam azon
  vidéken, mely hosszú oszlopokban szállt fel, s koronkint egy-egy
  világitó kupola tűnt szemembe. Csak később, midőn e fátyol lassankint
  eloszlott, részesülheték azon élvezetben, hogy a Dar ül Khilafe-t, a
  hatalom székét, mint a persák nevezik, egész meztelen nyomorúságában
  láthassam magam előtt.
  A Dervaze No-n keresztül tartám bevonulásomat, s bizonyára nem egyhamar
  fogom feledni, mennyi fáradságomba került a szamarak, tevék és öszvérek
  tömegén át, melyek szalmával, árpával, persa s európai árukötegekkel
  megrakva, a kapu bejáratánál borzasztó rendetlenségben tolongtak,
  magamnak utat törnöm. Lábaimat a nyeregben magam alá kapva, s a
  többiekhez hasonlóan „khaberdar! khaberdar“-t (vigyázz!) kiáltva,
  sikerült végre a városba behatolnom. Nem kevesebb bajjal törtem
  keresztül a bazáron, s valóban örültem, midőn végre minden zúzás, ütés
  vagy szúrás nélkül a török követség palotájához értem.
  Mi dolgom volt mint magyarnak, kit a Magyar Akademia tudományos
  küldetéssel bizott meg Közép-Ázsiában, a török követségnél: azt meg
  fogja érteni a t. olvasó, ha ezen úti emlékezéseim előszavát elolvasta;
  s ha nem olvasta volna, kérem, tegye meg; ámbár sok ember az előszavakat
  haszontalan sallangnak tekintve, nem szokta figyelemre méltatni. Hajdar
  efendit, ki akkor a portát képviselte a persa udvarnál, s már ily
  minőségben előbb Pétervárott és Párisban működött, még
  Konstantinápolyból ismertem; mindazonáltal, hoztam magammal nehány
  ajánlólevelet legjobb barátaitól, s a törökök több izben tapasztalt
  vendégszeretetében bízva, meg voltam a jó fogadtatásról győződve. A
  török követségi palotába tehát azon érzettel léptem, mint leendő
  lakhelyembe. Miután az urak már Dsizerben – nyolcz angol mértföldnyire
  Teherántól – voltak jajlak-jaikon (nyári szállás), csak ruhát váltottam,
  s az álmatlan éjeket kipótolandó, nehány óráig pihentem; aztán egy a
  kirándulásra bérbe vett öszvérre ültem, s két óra mulva az efendik közt
  voltam, kik pompás selyemsátor alatt rám nézve még pompásabb ebéd
  elköltésével valának elfoglalva. A követ úgy, mint a titkárok, a
  legbarátságosabban fogadtak; gyorsan helyet csináltak számomra az
  asztalnál s nehány percz múlva már javában folyt a beszélgetés
  Sztambulról és természeti szépségeiről, a szultánról és kormányáról. Oly
  jól esik az embernek, ha Teheránban eszébe jut a Bosporus, s nem csuda,
  hogy társalgás közben összehasonlitások történtek a török és persa élet
  között. Az első benyomásoknak engedve a költőileg híres Iran borzasztó
  sivatagnak, Törökország földi paradicsomnak látszik. A persánál látok
  udvarias modort, élénk észt s élczet, melylyel az oszmanli nem bír, de
  ebben találtam őszinteséget és becsületességet, melyet a persánál hiába
  kerestem. Szép, hogy a persák általában véve költői érzékkel és régi
  nemzeti miveltséggel birnak; de én sokkal szebbnek találom, hogy az
  oszmanlik mind szorgalmasabban tanulják az európai nyelveket, s nagy
  előszeretetet mutatnak a vegytan, természettan és történelem iránt.
  Késő estig tartott a mulatság. Másnap a többi ott székelő europai
  követségeknél mutattatám be. Gobineau urat, a franczia császár követét
  egy katlan alakú kertben, kis sátorban találtam, hol a hőség roppant
  nagy volt, s szinte kedvem jött felkiáltani: ugy kell neki, mit keres a
  franczia Persiában? – Mr. Alison már kényelmesebben lakott, a kormánya
  által Gulahekben vásárolt kertben; igen barátságos volt irántam, s nem
  egyszer volt alkalmam vendégszerető asztalánál azon kérdés felett
  gondolkodni: mi oka, hogy az angol követek az őket körülvevő pompa által
  mindenütt kitűnnek társaik közől? Az europai diplomatiai testületen
  kivül azon időben több franczia s olasz tisztet is láttam Teheránban, s
  egy osztrák genie-tisztet, Gasteiger lovagot, kik nem megvetendő
  fizetéssel a persa sah szolgálatában álltak. Ezen urak, úgy hallám,
  sokat akartak tenni, s a tehetségben nem is volt hiány, de Persia
  rendszernélküli kormányzata és a persák aljas ármánykodásai igen kis
  körre szoríták működésöket. Ferrukh khán körutat tett volt Europában,
  hogy cabinetjeinkkel elhitesse, mennyire szívökön fekszik a persáknak,
  hogy az államcsoportozatba beléphessenek; és mindenütt kérte, segítsék
  meg őt, hogy arra a csodás hatású elixírre, melyet civilisátiónak
  nevezünk, minél gyorsabban szert tehessen. Europai minisztereink elég
  jószivüek voltak Ferrukh khánnak, ki hosszu szakállat, hosszu köntöst és
  magas kalpagot visel, s teljesen komoly kinézéssel bir, minden szavát
  elhinni. Egész Europa azt hitte, Persia már europaisitni akarja magát;
  seregenkint vándoroltak oda a katonatisztek, művészek és kézmivesek, sőt
  a sah rendkivüli küldöttje visszakapta minden adott etiquettevisitjét
  is; ami csak azért történt, mert Persia kormánynak tekintetett, s igy az
  illő tiszteletet meg kellett neki adni. A kis Belgium nem csekély
  költséggel küldött követet Persiába, hogy ott kereskedelmi szerződéseket
  kössön, a kereskedelmi viszonyokat tanulmányozza, s isten tudja még mi
  minden szép dolgot vigyen véghez. A követ megjött, s alig hiszem, hogy
  az első jelentés, melyet ministeriumának tett, „veni, vidi, vici“-vel
  kezdődött volna; s még kevésbbé hiszem, hogy kedve volna másodszor is
  meglátogatni „la belle Perse“-t. Belgiumot Poroszország követte. A tudós
  diplomata, báró Minutoli, kire e küldetés bizatott, nem is jött többé
  vissza. A tudományszomj déli Persiába vitte, és két napi járó földre a
  mennyei Siraztól, – amint a persák nevezik, – a rosz lég áldozata lett.
  Most e városban nyugszik a Bagi Takht megett, nehány száz lépésnyire
  Hafiz és Szaaditól.
  Nehány nappal utánnam érkezett meg az új olasz királyság követsége. Több
  mint húsz személyből állt, s egy diplomatico-katonai, és egy tudományos
  osztályra vala felosztva. Czéljai mindig titok maradtak előttem;
  fogadtatásáról ugyan beszélhetnék holmit, de hadd maradjon ez máskorra,
  most foglalkozzunk inkább az előkészületekkel utazásunkhoz.
  A török követségnél, jóltevőim szives előzékenysége oly helyzetbe
  hozott, mely egy leendő kolduló dervishez nem igen illett. De a kényelem
  valóban kellemetlen volt rám nézve, s tiz napi pihenés után Teheránban
  hajlandó lettem volna utamat Meseden és Heraton keresztül rögtön
  folytatni, ha oly akadályok, melyektől már előre féltem, csakugyan be