Két nyár: Novellák - 7

Total number of words is 1597
Total number of unique words is 1049
33.8 of words are in the 2000 most common words
44.0 of words are in the 5000 most common words
49.9 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
hadállásokról, hol bizonyos politikai szempontoknak kell majd
tisztázódniok… Ó, de hisz e sivár szók mögött halál van, vér, rettegés,
romok, sebek, anyák könnyei, feleségek jajja!… De én nem tudom ezt
érezni most. Elfárasztott a részvét vagy megrontott az öröm. Ő tiszta
ágyon pihen, mellette a virág, mit én küldtem ma már, hozzá sietek, csak
ezt érzem. (Hát én is rosz vagyok?)… A kávéház, az utca, a piac csupa
napfény!

XI.
Kórházi ágyak pedáns, tiszta rendei egy festett padlójú, tág
iskolateremben. Pesti, kültelki iskola ez; most egy éve apró, polgárista
fiúk drukkoltak itt a tintafoltos padokban. A kathedrán, – hol most
borogatóruhák, karbolvizes üvegek, vatták, – e komoly, tanári asztalon
osztálykönyv állott és noteszmumus. A falitábla itt maradt; most
láztabellákat írnak rá a krétával.
Egy sarokágy mellett ülök naphosszat és most e két négyszögméternyi
hely: az otthonunk. Az éjjeli asztalon fénykép, virágok a kis firenzei
vázánkban; az ablakpárkány teli könyvekkel. Suttogva beszélünk; egy
külön, halk sziget a sarokban; a szoba többi lakója, mintha mögöttünk
volna, távolabb kissé, – a derüs szemlélet vonalában. Szinte kedvesek
így.
Csupa férfiak, harctérről jött tisztek, nagyobbrészt könnyű vagy
gyógyuló betegek; hangosan beszélnek, töméntelen sokat kártyáznak; azt
hiszem, többnyire unják magukat. A fennjáró fiatalok az első
sarokablaknál tolongnak, egymásnak adják, felváltva őrzik naphosszat;
mert a szemközti házból két világosblúzos nőszemély könyököl nekik
fáradhatatlanul, délutánhosszat s még tovább a terhes, májusi
alkonyatban. Milyen élményteljes órák, ó – mennyi idegen férfi;
messziről jött, fiatal katona! Szegény, nélkülöző nőszivek itt a
Ferencvárosban, a szűk utcán, a harmadik emeleten! Két
testvérkisasszony, érettek, férjetlenek, – a papájuk szenzál vagy
ócskabútoros, diplomás férjet akart venni nekik, dolgozott, gyüjtött, –
s most itt a háború; – s a mindeneslányuk már a harmadik szép
„diner“-szeretőt keríti odaátról a kórházból. De ők regényt olvasnak az
ablakban; összesúgnak „érdekes“ profilt mutatva; csipkeujjas, telt,
fehér karjukat kivánatos mozdulattal emelik a frizurájukhoz gyakran…
Jaj, ha hallanák, ha tudnák, micsoda beszédekkel fűszerezik idebenn a
játékot; hogy milyen szórakozás tárgyai lettek!…
Valami tréfás, könnyű könyvet olvasunk itt a sarokban; csak színből,
hogy odaneszelhessünk néha a többire; – mint utazásainkban a vonaton
beszélgetőkre: ágáló, hangos, furcsa, idegen utitársakra. Milyen jól
tudunk így együtt figyelgetni; szemecskélve felszedni idegen dolgokat,
szókat, jeleneteket! Mi „két cinkostársak a világgal szemben!“
… „Ajaj, de sok repülőgépre lődöztem én odakinn, urak, – tizet,
istenucscse nyolcat legalább is eltaláltam!“ A beteg főorvos fogadkozik
így! Hihetetlenül naiv tódító; – mondják, tegnap egy szerb zászlót
emlegetett, mit az ellen kezéből neki adatott kicsavarnia; – sőt
tegnapelőtt, (ha a hallgatósága nem nagyit viszont) a
kilencszáztizenkettes mozgósítási érmet valami nagyon ritkán nyerhető
orvosi, hadi-medálnak mutogatta. – Ah, igen, persze, – gonoszkododik
sunyin a fiatal medicíner, – nálunk is a legtöbb repülőgépet a vitéz
doktor urak puffogtatták le!“ Néhányan halkan kuncognak a paplan alatt;
a doktor hirtelen áttér három darab tízezreket érő, régi olajfestmény
leírására, melyeket egy lengyel, főúri kastély lovagtermében vágott ki a
rámáikból. Most a keretezőnél vannak; milyen kár, szeretné megmutatni!
A fiatal csúfolódó azalatt öltözni kezd; szép, elegáns, ezüstös
toalettkészletben kotorász, finom parfőmszag árad az ágya felől. Ma
urlaubja van, nagy vacsorára hivatalos. Borotvaszappant kenve módját
leli, – immár harmadszor, hogy kiejtse a nevet, egy exminiszter
kegyelmes úrét, kihez ma estélyre megy. Két lány van a háznál, az
egyiket szeretnék neki elsózni; de akkora orrhoz, – mondja az elegáns
ifjú, – több pénzt kellene adniok.
Az öreg, sovány, fizetéses ápolónő a leghűbb publikuma; az ágy fejére
könyököl és kopott, nagy fejével élénken bólogat. Majd ő is
belemelegszik, gyorsan beszél, nem győz várni a lélekzettel, befelé is
szívja a szókat. Mily tájékozott a „társaság“ legbensőbb pletykáiban! A
negyedik kerület szereplőit, a bálkirálynékat bizalmasan a
keresztnevükön emlegeti; s ó, mennyit, mennyit tud felőlük, – mily
hivatott kárhoztatója hibáiknak, mily szuverénül oszt elismerést! Mert
hiszen ő is, – ó Istenem, ha a boldogult férje nem oly könnyelmű, ha nem
játszott volna el mindent lóversenyen s a kaszinóban!… (És mindez igaz!
Valaha csakugyan szerepelt s az álláshoz, presztizshez nyilván illő
modora is volt, biztos, sőt méltóságos föllépése… De ennyire külsőség
ez, – csak a helyzettől függő?…) Most oly félszeg, túlserény, ügyetlenül
buzgó, alázatos e hivatalban, – egyre sürögne, ki akarná érdemelni a
havi nyolcvan koronát.
Hogy összeretten, mikor az öreg, címzetes őrnagy szólítja. „Jöjjön csak
maga! Már megint összetört valamit, az én jó kis szipkámat, milyen
ügyetlen!“ A hangja lassú, kenetes, nyögdécselő; a többiekhez fordul
bizonykodni. „Ké-érem! Ez a szipka, tudják-e, milyen régen van ez nekem?
Most harmincöt esztendeje vettem Bécsben, hadnagykoromban, negyven
krajcárért. Aj, de sajnálom! Éjnye, éjnye!“ – Ez a „kedves jó öreg úr“
nem volt a harctéren, ez helyi szolgálatban betegedett meg; ennek van
egy kis háza Cinkotán, kétezer korona kapitányi nyugdijból szerezte,
abból élt a családjával a háborúig, – s a szipkái harmincöt esztendeig
tartanak. De a harctéri helyzet mérhetetlenül izgatja, soha még nem volt
megelégedve a tábornokok taktikájával, a vezérek stratégiai
tehetségével. „A lelemény hiányzik belőlük, a lelemény!“ Ezt panaszolja
most is nagy sóhajok közt az ulánus hadnagynak.
Ó, az ulánus! Osztrák báró, ötvenkétéves, önként jelentkezett a háború
elején. Donkihotét így szokták fösteni, ilyen horgas, bús-humoros
figurának a szegény, lógó karvalyorral, a mély bánatú, merev szemekkel.
A leggazdagabb osztrák hercegcsalád oldalági rokona; kis évjáradékot húz
kegyelemből a majorescotól, de abból nevelteti két unokahugát. Itt
keveset beszél; ideges, szenvedő és közönyös; gőgös és félszegen
bizonytalan egyszerre. Éjszaka nem tud aludni, jár-kél, botorkál az
ágyak közt, s ha sikerült az uramat felébresztenie, odaül hozzá,
hirtelen generozitásból kitünteti a közléseivel.
„Tudod, én vagyok az utolsó a családomban. Agglegény. A testvéreim mind
elhaltak, magunkra maradtunk a mamával. Nem volt szinte semmink már,
csak az ócska bagolyfészek a hegyen; – de ő olyan ügyeske volt, szegény
muti, úgy tipegett, gazdasszonykodott, mindég kiteremtette, ami kellett.
Gondold csak, kilencvenkétéves volt; én voltam az utolsó gyereke. Már
egészen összeszáradt; de milyen helyeske volt; s milyen okoska. Könyv
nélkül tudta mind az ősőket, a kihalt ágakkal s a házasságokkal
ezernégyszázhatvantól kezdve; téli estéken mindig erről beszélgettünk.
Te nem tudod mi az, így összeszokni ilyen öreg korban. És egyszerre
meghalt, sohse hittem volna; tavaly meghalt. Én megbolondultam volna, ha
nem jön szerencsére ez a háború. Mi lesz velem, ha élve maradok! Mindig
egyedül az üres házban; nincs, akivel a családról beszélgetne az
ember!“… Szegény, bús, öreg túzok, a szívszakadásig igaza van neki. A
harcoló seregnek csupa ilyen emberekből kellene állni, – pont
ilyenekből!
Nagy kardcsörtetés a folyosón; a főhadnagy sántít be; a korzón volt,
naponta kijár a csúzos lábával; sohase láttam ilyen élénk, szinte heves
bicegést. Most mellén a signum laudis. „Hát megkaptad?“ „Na, végre!“
„Grratulálok örregem!“ Körülveszik, tapogatják; mindenki tudja, mennyire
várta már; hogy bosszankodott, amiért késett; előre megvette, hónapok
óta hordja a zsebében. Most ragyog a képe, hevült és liheg az örömtől, –
de közönyös arcot vág, legyint megvetőn: „Á, semmi! Marhaság az egész!
Bizonyisten, nem adok rá semmit!“…
Be kell zárnom e portrék sorát! Nyolc óra van, vacsorát hoznak. Ilyenkor
fel kell szedődnöm; indulni haza, egyedül, – míg itt idegenek mérik meg
a lázát, vetik fel az ágyát éjtszakára.

XII.
Itthon végre, – itthon és együtt!… És milyen szörnyű rossz írás volna,
ha erről írnék!
Az ember gyáva, gyáva, hunyászkodó állat! Nemcsak a hatalom és
intézményes önkény vághat fát meggörbített hátán; – de a sorssal szemben
is alázkodóvá, kezessé teszik a rettegések, kinok, kiszolgáltatottságok.
Hová lett világnézetünkből a fölény, kissé kesernyés gőgünk biztossága,
az „én“-ek excluzivitása, a magány, a finomság, az elkülönültség s az
irónia?… Korbács alatt szükülő állatok vagyunk; a templomok tömve vannak
és sok értékesebb veszteséggel együtt elvesztettük a stílusunk. A
gyerek, aki verés alatt lett szófogadó, – nagyon szégyelli magát; és az
Úristen most nem jó pedagógus. A nagy brutalitás, ami lelkiéletünkkel
történt, majdnem minden esetben sülyesztette azt. Ha máshol nem: az
izlés irányában.
Mert itt látszik, hogy a primitivitás mily sokszor nem erény! A
közelmultban, mondják, „túlkomplikáltak“ voltunk finom disszonánciákkal,
megkülönböztetett voltunkkal, nagyon-belső történeteinkkel, „csendes
válságainkkal“. – (Most örüljenek, akiknek botránykövei voltunk!) Most
lelkünk állapota nagy, nyers, százmázsás eseményeken mulik, külső
dolgokon, melyeknek nincs több közük belső vonásaink karakteréhez, mint
egy redves, otromba szikladarab ránkzuhanásának. Sorsunk kalapácsa
kiesett dolgos két kezünkből, – naiv imára vagy a „görcsös tördelés“
vásári vagy theátrális gesztusára kell kulcsolnunk e kezeket. –
Érzéseink arányai frescoszerüek; a nagy arányokhoz nem szokott kifejezés
ezért téved könnyen a torzba, még könnyebben az émelyítőbe.
Elválás, búcsú, halálhír, életért-rettegés, sebek, elnyomorodások,
özvegység vagy boldogság, várás, viszontlátás; halál;… Gigászokká
váljunk-é egycsapásra, hogy e torz-ballonokkal „művészi“ játékhoz
értsünk? Amit érzünk, rettegésünk, gyászunk, áhításunk mindenkié; – s
ami ennél sokkal rosszabb: „akárkié“. – Ki óv meg a trivialitástól: s az
elemi iskolás olvasókönyvek; a „Jézus szive“ cimű igen tiszteletreméltó,
kolostorokba járatos ifjusági hetilap; vagy a kései „negyvennyolcas
tárgyú“ novellák reminiscenciáitól? Egy már agyonkopott, – de még nem
patinás modor kísért!
Az intimitás segítne tán! Apró dolgok: ahogy a hosszú, harctéri
betegségből lábbadozó ember végigmegy először a régnemlátott szobán;
lehajol és kicsit félszegen, nagyon kedvesen megtapogatja a szőnyeg
csücskét. (Milyen is egy szőnyeg? Milyen a fogása? Igazán van-e, –
valóság?) – Vagy ahogy leszedi a polcról, kinyitogatja sorba a könyveit,
csak nézni, – és végigsimít a lapokon gyöngéden, szerető kezekkel. Vagy
ahogy bezárkózik és titokban, tükör előtt sorra próbálja mind a
civilruháit!… Ó, és a legkedvesebb, hogy egy nyári este, hidegvacsorra
után esztétikai kérdésekről lehetett beszélni vele, a másmunkájuval, más
érdeklődésűvel – és milyen furcsa, merész dolgok jöttek ki ebből!… „Szép
az, ami érdek nélkül születik!“
Aztán feküdni készült, kivette az órát, ami apjáé volt még, szép
rendesen felhúzta és a szekrény márványára tette… És ez a mozdulat a
szívemig ért, ahogy semmi egyéb! Ez az egyszerű, mindennapi, szinte
reflexes kis cselekvés, e nyárspolgári, lefekvés-előtti, mely száz és
száz egyforma, eseménytelen napot szokott befejezni s a ma
igénytelenségével a holnap biztos bíztatása van benne. Ó, egyhangú,
szürke életidőimben, hogy kivántam néha felrázó változást, nagy
kockavetést, akár nagy fájdalmakat is bolond fiatalságomban; és most mit
nem tennék érte, ha tudnám, hogy leszünk még egyszer együtt a szelíd
egyhanguság poézisében, – robotos, biztos, csendes hétköznapok estéinek
tiktakkos harmóniájában.
Egy hét mulva vissza kell mennie a harctérre.
You have read 1 text from Hungarian literature.
  • Parts
  • Két nyár: Novellák - 1
    Total number of words is 4094
    Total number of unique words is 2007
    31.8 of words are in the 2000 most common words
    43.8 of words are in the 5000 most common words
    49.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Két nyár: Novellák - 2
    Total number of words is 4122
    Total number of unique words is 1986
    31.1 of words are in the 2000 most common words
    42.9 of words are in the 5000 most common words
    49.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Két nyár: Novellák - 3
    Total number of words is 4043
    Total number of unique words is 2101
    32.2 of words are in the 2000 most common words
    43.5 of words are in the 5000 most common words
    50.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Két nyár: Novellák - 4
    Total number of words is 4103
    Total number of unique words is 2061
    31.8 of words are in the 2000 most common words
    43.5 of words are in the 5000 most common words
    50.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Két nyár: Novellák - 5
    Total number of words is 3933
    Total number of unique words is 2228
    28.2 of words are in the 2000 most common words
    37.5 of words are in the 5000 most common words
    43.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Két nyár: Novellák - 6
    Total number of words is 4237
    Total number of unique words is 2149
    30.1 of words are in the 2000 most common words
    41.1 of words are in the 5000 most common words
    46.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Két nyár: Novellák - 7
    Total number of words is 1597
    Total number of unique words is 1049
    33.8 of words are in the 2000 most common words
    44.0 of words are in the 5000 most common words
    49.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.