Kant prolegomenái minden leendő metafizikához - 5

  empirikus, azaz az érzékek közvetetlen fölfogásában leli alapját, azért
  nem minden empirikus ítélet megfordítva tapasztalati itélet; hanem az
  empirikuson s általában az érzéki szemléletnek adotton fölül még külön
  fogalmaknak kell hozzájárúlniok, melyeknek eredete egészen _a priori_ a
  tiszta észben van; ezek alá kell előbb foglalni minden észrevevést, mely
  ezek segítségével azután tapasztalattá változtatható.
  Empirikus itéletek, amennyiben objektiv érvényességűek, tapasztalati
  ítéletek; amelyek azonban csak szubjektiv érvényességűek, azokat puszta
  észrevevési ítéleteknek nevezem. Ez utóbbiak nem szorúlnak tiszta
  értelmi fogalomra, hanem csak az észrevételeknek gondolkodó észben való
  logikai kapcsolatára. Az előbbiek azonban az érzéki szemlélet képzetein
  fölül külön az értelemben eredetileg alkotott fogalmakra szorúlnak
  mindig, melyeknek műve azután, hogy a tapasztalati ítélet objektiv
  érvényességű.
  Minden ítéletünk előbb puszta észrevevési ítélet; csak előttünk azaz
  énünk előtt érvényes, s csak azután adunk neki új vonatkozást, t. i.
  tárgyra, kivánván, hogy előttünk is, s ép úgy mindenki előtt mindig
  érvényes legyen; mert ha valamely itélet megegyezik valamely tárggyal,
  akkor ugyane tárgyról szóló minden itéletnek egymással is meg kell
  egyeznie; a tapasztalati itélet objektiv érvényessége tehát nem jelent
  egyebet, mint annak szükséges egyetemes érvényességét. S megfordítva, ha
  van okunk valamely ítéletet szükségesnek s egyetemes érvényességűnek
  tartani, (ami soha sem alapszik az észrevevésen, hanem a tiszta értelmi
  fogalmon, mely alá foglaltuk az észrevevést), akkor objektivnek is kell
  tartanunk, t. i. olyannak, hogy nemcsak valamely észrevevésnek az énhez
  való viszonyát fejezi ki, hanem a tárgynak mivoltát; mert más ítéletek
  nem egyezhetnének meg szükségkép az enyémmel, ha nem a tárgy egysége
  volna ennek oka, melyre valamennyi vonatkozik, mellyel meg kell
  egyezniök, minek folytán egymással is meg kell egyezniök.
  
  19. §.
  Objektiv érvényesség s szükséges egyetemes érvényesség tehát (mindenki
  előtt) cserefogalmak s habár magát a tárgyat nem ismerjük, mégis, ha
  valamely ítéletet egyetemes érvényességűnek, tehát szükségesnek
  tekintünk, ezen az objektiv érvényességet értjük. Ez ítélet által
  megismerjük a tárgyat, (habár egyébként, amint magában van, ismeretlen
  marad is) az adott észrevevések egyetemes érvényességű és szükséges
  kapcsolata által, s minthogy az érzékek valamennyi tárgyánál így áll a
  dolog, azért tapasztalati ítéletek objektiv érvényességüket nem a tárgy
  közvetetlen megismeréséből nyerik, (mert ez lehetetlen), hanem csak az
  empirikus ítéletek egyetemes érvényességének föltételéből, mely, amint
  mondottuk, soha sem alapszik empirikus vagy általán érzéki föltételeken,
  hanem tiszta értelmi fogalmon. A tárgy magában mindig ismeretlen marad;
  de ha az értelmi fogalom a képzetek kapcsolatát, melyek róla az
  érzékiségnek adva vannak, egyetemes érvényességüvé teszi, akkor e
  viszony által a tárgy meghatároztatik, s az ítélet objektiv.
  Ezt példával akarjuk megvilágítani: Ezek az ítéletek, a szoba meleg, a
  cukor édes, az üröm kellemetlen ízű,[10] csak szubjektiv érvényességű
  ítéletek. Nem is követelem, hogy magam vagy más valaki mindig hasonlókép
  ítéljen; ezek az ítéletek csak két érzetnek ugyanarra az alanyra t. i.
  én rám való vonatkozását fejezik ki, még pedig csakis észrevevésem
  akkori állapotában, tehát nem is érvényesek a tárgyra; ilyeket nevezek
  észrevevési ítéleteknek. Egészen máskép áll a dolog a tapasztalati
  ítéletekkel. Amire bizonyos körülmények közt a tapasztalat tanít, arra
  mindenkor kell tanítania engem és mindenkit; érvényessége nem
  szorítkozik az alanyra vagy ez időbeli állapotára. Azért az ily
  ítéleteket objektiv érvényességűekként állítom; ha pl. azt mondom, a
  levegő rugékony, akkor ez ítélet eleinte csak észrevevési ítélet, csak
  két érzetet vonatkoztatok egymásra érzékeimben. Ha azt akarom, hogy
  tapasztalati ítélet legyen, akkor e kapcsolatot oly föltétel alá kell
  hoznom, mely egyetemes érvényességűvé teszi. Tehát azt akarom, hogy én
  és mindenki más is ugyanazt az észrevevést mindenkor ugyanazon
  körülmények közt szükségkép egybekapcsoljam.
  
  20. §.
  Taglalnunk kell tehát a tapasztalatot általában, hogy lássuk, mi
  foglaltatik az érzékek s értelem e produktumában s mikép lehetséges maga
  a tapasztalati ítélet. Az alapot a szemlélet teszi, melyről tudomásom
  van, t. i. az észrevevés _(perceptio)_, mely pusztán az érzékekre
  tartozik. De másodszor hozzátartozik az ítélés (mely csak az értelemre
  tartozik). Ez ítélés lehet kétféle, először, ha csak az észrevevéseket
  hasonlítom össze, még pedig állapotom tudatában vagy másodszor, ha egy
  tudatban általában kapcsolom egybe. Az első ítélet puszta észrevevési
  ítélet, s ennyiben pusztán szubjektiv érvényességű, nem egyéb mint az
  észrevevéseknek elmeállapotomban való egybekapcsolása, a tárgyra való
  vonatkozás nélkül. Azért a tapasztalathoz nem elég, mint rendesen
  képzelik, hogy észrevevéseket összehasonlítsunk s egy tudatban az ítélés
  által egybekapcsoljunk; ebből nem származik az ítélet egyetemes
  érvényessége és szükségessége, melynél fogva egyedül lehet objektiv
  érvényességű s tapasztalat.
  Egészen más ítélet előzi tehát meg, mielőtt észrevevésből tapasztalat
  lehet. Az adott szemléletnek fogalom alá kell foglaltatnia, mely az
  ítélésnek általában a szemléletre vonatkozólag határozza meg formáját,
  mely a szemlélet empirikus tudatát egy tudatban általában kapcsolja
  egybe s ez által az empirikus ítéletnek egyetemes érvényességet szerez;
  az ily fogalom tiszta _a priori_ fogalom, mely csak arra való, hogy azt
  a módot általában határozza meg, hogy egy szemlélet mikép szolgálhat
  ítélésre. Legyen ily fogalom az ok fogalma, akkor ez az alája foglalt
  szemléletet pl. a levegőét az ítélés szempontjából általában határozza
  meg t. i., hogy a levegő fogalma a kiterjedés szempontjából egy
  feltételes ítéletben az előzőnek a következőhez való viszonyában áll. Az
  ok fogalma tehát tiszta értelmi fogalom, mely minden lehető
  észrevevéstől teljesen különbözik, s csak arra szolgál, hogy az alája
  foglalt képzetet az ítélést általában tekintve határozza meg, tehát
  egyetemes érvényességű ítéletet hozzon létre.
  Mielőtt tehát egy észrevevési ítéletből tapasztalati ítélet válhatik,
  először megköveteltetik, hogy az észrevevés ily értelmi fogalom alá
  foglaltassék pl. a levegő az ok fogalma alá tartozik, mely a róla való
  ítéletet a kiterjedést tekintve föltételesnek határozza meg.[11] Ez
  által e kiterjedést nem pusztán mint a levegőnek az én állapotomban vagy
  több állapotaimban való észrevevéséhez vagy mások észrevevése
  állapotához tartozónak, hanem mint hozzá szükségkép tartozónak
  gondoltatik; s ez az ítélet: a levegő rugékony, az által válik egyetemes
  érvényességűvé s csak ezzel tapasztalati ítéletté, hogy bizonyos
  ítéletek megelőzik, amelyek a levegő szemléletét az ok meg az okozat
  fogalma alá foglalják s ez által az észrevevéseket nem pusztán az én
  énemben egymásra vonatkozólag, hanem az ítélésnek általában formáját
  (itt a föltételest) tekintve határozzák meg s ilyetén módon az empirikus
  ítéletet egyetemes érvényességűvé teszik.
  Ha valamennyi szintetikai ítéletünket amennyiben objektiv
  érvényességűek, taglaljuk, azt találjuk, hogy sohasem állanak puszta
  szemléletekből, amelyeket, mint rendesen hiszik, csak összehasonlítás
  által kapcsolunk egybe valamely ítéletben, hanem hogy lehetetlenek
  volnának, ha a szemléletből elvont fogalmakhoz nem járult volna hozzá
  még tiszta értelmi fogalom, mely alá ama fogalmak foglaltattak, s csak
  így objektiv érvényességű ítéletben egybekapcsoltattak. Még a tiszta
  mathematika ítéletei legegyszerűbb sarktételeiben sem mentek e
  föltételtől. Ez az alaptétel: Az egyenes vonal két pont közt a
  legrövidebb, föltételezi, hogy a vonal a mennyiség fogalma alá
  foglaltassék, mely bizonyára nem puszta szemlélet, hanem egyedűl az
  értelemben székel s arra szolgál, hogy a szemléletet (a vonalét) a róla
  alkotható ítéletekre vonatkozólag, mennyiségüket t. i. a sokaságot
  tekintve (mint _judicia plurativa_)[12] határozzuk meg, értvén rajtuk,
  hogy valamely adott szemléletben sok hasonnemű foglaltatik.
  
  21. §.
  Hogy már most a tapasztalat lehetségét, amennyiben _a priori_ tiszta
  értelmi fogalmakon alapszik, előadjam, előbb azt, mi az ítéléshez
  általában tartozik s az értelem különböző mozzanatait az ítéletekben
  teljes táblázatban kell bemutatnom; mert egészen párhúzamosak lesznek
  velük a tiszta értelmi fogalmak, melyek nem egyebek, mint fogalmak
  szemléletekről általában, amennyiben ezek e mozzanatok egyikét vagy
  másikát tekintve magában levő ítéletté tehát szükségkép s egyetemes
  érvényűen határoztatnak meg. Ezáltal minden tapasztalat mint objektiv
  érvényű empirikus ismeret lehetőségének _a priori_ alaptételei is
  pontosan megállapíthatók. Mert ezek nem egyebek mint oly tételek, melyek
  minden észrevevést (a szemlélet bizonyos egyetemes föltételei szerint)
  ama tiszta értelmi fogalmak alá foglalják.
  Az Ítéletek Logikai Táblája.
  1. Mennyiségre
   Egyetemesek
   Részlegesek
   Egyesek
  2. Minőségre
   Állítók
   Tagadók
   Végtelenek
  3. Viszonyra
   Kategorikusok
   Föltételesek
   Szétválasztók
  4. Módra
   Problematikusak
   Asszertorikusak
   Apodiktikusak
  Az értelmi fogalmak Transscendentalis táblája.
  1. Mennyiségre
   Egység (A mérték)
   Többség (A mennyiség)
   Mindenség (Az egész)
  2. Minőségre
   Valóság
   Tagadás
   Korlátozás
  3. Viszonyra
   Szubstancia
   Ok.
   Közösség.
  4. Módra
   Lehetség
   Létel
   Szükségesség.
  Természettudományi egyetemes alaptételek Tiszta fiziológiai táblája.
  1. A szemlélet Sarktételei
  2. Az észrevevés Megelőzései
  3. A tapasztalat Analogiái
  4. Az empirikai gondolkodásnak általában Követelményei.
  
  21. §. _[a]_.
  Hogy mind az eddig mondottakat egy fogalomba foglaljuk, első sorban arra
  kell emlékeztetnünk az olvasót, hogy itt nem a tapasztalás
  keletkezéséről van szó, hanem arról, mi rejlik benne. Amaz a
  tapasztalati lélektanhoz tartozik, s ott is az utóbbi nélkül, ami az
  ismeretnek s főleg az értelemnek kritikájához tartozik, soha nem volna
  kellően kifejthető.
  A tapasztalat szemléletekből áll, melyek az érzékiséghez tartoznak s
  íteletekből, melyek pusztán az értelem műve. De azok az ítéletek,
  melyeket az értelem csupán érzéki szemléletekből alkot, még távolról sem
  tapasztalati ítéletek. Mert ez esetben az ítélet csak olykép kapcsolná
  egybe az észrevételeket, amint az érzéki szemléletben adva vannak, az
  utóbbi esetben pedig az ítéleteknek ki kell fejezniök, mit foglal a
  tapasztalat általában magában, tehát nem azt, mit foglal a puszta
  észrevevés magában, melynek érvényessége csak szubjektiv. A tapasztalati
  ítéletben tehát az érzéki szemlélethez s az érzéki szemléletnek (miután
  az összehasonlítás egyetemesítette) logikai kapcsolatához még valaminek
  kell hozzájárulnia, ami a szintetikai ítéletet szükségessé s ezzel
  egyetemes érvényűvé teszi s ez nem lehet egyéb, mint az a fogalom, mely
  a szemléletet inkább az egyik, mint a másik ítéleti forma tekintetében
  mint magában meghatározottat tünteti föl, azaz a szemléletek ama
  szintetikai egységének fogalma, mely csak az ítéleteknek valamely adott
  logikai funkciója által gondolható.
  
  22. §.
  Az egésznek a foglalatja ez: az érzékek dolga szemlélni; az értelemé
  gondolkodni. Gondolkodni pedig nem egyéb, mint képzeteket egy tudatban
  egyesíteni. Ez az egyesítés vagy csak az alanyra vonatkozólag történik,
  s akkor esetleges és szubjektiv, vagy egyetemesen történik, s akkor
  szükséges vagy objektiv. Képzeteknek egy tudatban való egyesítése
  ítélet. Tehát gondolkodni nem egyéb, mint ítélni vagy képzeteknek
  ítéletekre általában való vonatkoztatása. Azért az ítéletek vagy csak
  szubjektivek, ha képzeteket csak egy alanyban levő tudatra
  vonatkoztatok, s benne egyesítek, vagy objektivek, ha tudatban
  általában, azaz szükségkép egyesíttetnek. Az összes ítéletek logikai
  momentumai nem egyebek mint megannyi lehetséges módja képzetek egy
  tudatban való egyesítésének. Ha pedig ugyancsak ezek fogalmakúl
  szolgálnak, akkor a képzetek egy tudatban való szükséges egyesítésének
  fogalmai, tehát objektiv érvényű ítéletek alapelvei. Ez egy tudatban
  való egyesítés vagy analitikai, az azonosság alapján, vagy szintetikai,
  különböző képzeteknek egymáshoz való tétele és járulása folytán. A
  tapasztalat a tüneményeknek (észrevevéseknek) egy tudatban való
  szintetikai kapcsolatában áll, amennyiben e kapcsolat szükséges. Azért
  minden észrevevésnek előbb tiszta értelmi fogalmak alá kell
  foglaltatnia, mielőtt tapasztalati ítéletekűl szolgálhatna, melyekben az
  észrevevések szintetikai egységét mint szükségeset s egyetemes érvényűt
  gondoljuk.[13]
  
  23. §.
  Ítéletek, ha csak mint adott képzetek egy tudatban való egyesítésének
  föltételeit tekintjük, szabályok. E szabályok, ha az egyesítést
  szükségesnek tüntetik fel, _a priori_ szabályok, s ha fölöttük állókból
  nem származnak, alaptételek. Minthogy pedig minden tapasztalat
  lehetségét illetőleg, ha csak a gondolkodás formáját vesszük rajta
  tekintetbe, felsőbb feltételei a tapasztalati ítéleteknek nincsenek
  azoknál, melyek a jelenségeket szemléletük különböző formája szerint
  tiszta értelmi fogalmak alá foglalják s ezzel az empirikus ítéletet
  objektiv érvényűvé teszik, ennélfogva ezek a lehető tapasztalatnak _a
  priori_ alaptételei.
  A lehető tapasztalat alaptételei azonban egyszersmind általános
  törvényei a természetnek, melyek _a priori_ megismerhetők. S ezzel azt a
  feladatot, mely e második kérdésünkben rejlik: Mikép lehetséges tiszta
  természettudomány, megoldottuk. Az a rendszeresség ugyanis, mely egy
  tudomány formájához szükséges, itt teljesen megtalálható; mert az összes
  ítéletek előbb megnevezett formális föltételei fölött, tehát valamennyi
  szabály fölött, melyeket a logika adhat, nem állhat semmi, ezek pedig
  logikai rendszert, a reá alapított fogalmak, melyek minden szintetikai
  és szükséges ítéletnek _a priori_ feltételeit foglalják magukban, ép
  ezért transscendentalis rendszert, végűl pedig az alaptételek, melyek
  segítségével minden jelenség e fogalmak alá foglalható, fiziológiai,
  azaz természetrendszert alkotnak, mely minden empirikai
  természetismeretet megelőz, ezt előbb lehetővé teszi, s ezért a
  voltaképi egyetemes s tiszta természettudománynak nevezhető.
  
  24. §.
  Ama fiziológiai alaptételek elseje[14] minden jelenséget mint térben meg
  időben való szemléletet a mennyiség fogalma alá foglal s annyiban a
  mathematika tapasztalatra való alkalmazásának elve. A második azt ami
  voltakép empirikus, t. i. az érzékletet, mely a szemléletek valóját (das
  Reale) jelzi, alárendeli nem épen a mennyiség fogalma alá, mert az
  érzéklet nem szemlélet, mely tért s időt foglalna magában, habár a neki
  megfelelő tárgyat térbe s időbe helyezi; de a realitás (érzékleti
  képzet) s a zéro közt, t. i. az időbeli szemlélet teljes üressége közt
  mégis van mennyiségi különbség, minthogy a világosság minden adott foka
  s a sötétség, a hő minden foka s a teljes hidegség, a nehézség minden
  foka s az abszolut könnyűség, a tér megteltségének minden foka s a
  teljesen üres tér közt még mindig kisebb fokok gondolhatók; minden tudat
  s a teljes tudattalanság (lélektani sötétség) közt is vannak kisebb
  fokok, úgy hogy nem lehetséges észrevevés, mely a tudat teljes hiányát
  mutatná, azaz nem lehetséges lélektani sötétség, mely nem volna tudatnak
  tekinthető, csakhogy más erősebb tudat elnyomja s ugyanez áll az
  érzéklet minden más esetében is. Ezért előzheti meg az értelem még az
  érzékleteket is, melyek az empirikus képzetek (jelenségek) tulajdonképi
  minőségét alkotják, ezzel az alaptétellel, hogy valamennyinek, tehát
  minden jelenség realejának fokai vannak, ami a mathematikának második
  alkalmazása _(mathesis intensorum)_ a természettudományra.
  
  25. §.
  A jelenségek viszonyát tekintve, még pedig csak lételükre vonatkozólag,
  e viszony meghatározása nem mathematikai, hanem dinamikai, s nem lehet
  soha objektiv érvényű, tehát tapasztalásra alkalmas, ha nem tartozik _a
  priori_ alaptételek alá, amelyek a rájuk vonatkozó tapasztalati
  megismerést lehetővé teszik. Azért a jelenségeket alá kell rendelni a
  substancia fogalma alá, mely a létel minden meghatározásának mint
  magának a dolognak fogalma szolgál alapúl, vagy másodszor, amennyiben
  időrendet, azaz eseményt találunk a jelenségekben, okára vonatkoztatott
  hatás fogalma alá, vagy amennyiben az együttlétet objektive, azaz
  tapasztalati ítélet által akarjuk megismerni a közösség (kölcsönhatás)
  fogalma alá; s így objektiv érvényű, habár empirikus ítéleteknek, azaz a
  tapasztalat lehetségének, amennyiben ennek föladata dolgokat, lételüket
  tekintve, a természetben egybekapcsolni, _a priori_ alaptételek
  szolgálnak alapúl. Ez alaptételek a voltaképi természeti törvények,
  melyek dinamikaiaknak nevezhetők.
  Végűl a tapasztalati ítéletekhez tartozik: nem annyira a jelenségek
  egymás közti tapasztalatbeli megegyezésének s kapcsolatának ismerete,
  mint inkább a tapasztalathoz általában való viszonyuk, mely vagy az
  értelem megismerte formai föltételekkel való megegyezésüket, vagy az
  érzékek s észrevevés anyagával való összefüggésüket, vagy mindkettőt egy
  fogalomban egyesíti, tehát lehetséget, valóságot és szükségességet
  egyetemes természeti törvények szerint foglal magában; ez a fiziológiai
  módszertant (az igazság és a föltételek megkülönböztetését, s ez
  utóbbiak megengedhetőségének határait) alkotná.
  
  26. §.
  Habár az alapelveknek harmadik, magának az értelemnek mivoltából
  kritikai módszer szerint levont táblája oly tökéletességet mutat, hogy
  magasan föléje emelkedik minden egyébnek, melyet magukból a dolgokból,
  dogmatikai módon, habár hiába, eddig iparkodtak vagy a jövőben próbálnak
  majd leszármaztatni, t. i. hogy benne mind a szintetikai _a priori_
  alaptételek teljesen s egy alapelv szerint, t. i. az ítéleterő szerint
  általában, mely az értelmet tekintve a tapasztalat mivoltát teszi, ki
  lettek fejtve, úgy hogy biztosak lehetünk benne, hogy egyéb ily
  alaptétel nincs (ily megnyugvást a dogmatikai módszer nem adhat meg
  nekünk soha): még sem ez a legfőbb érdeme.
  Ügyet kell vetni arra a bizonyító alapokra, mely ez _a priori_ ismeret
  lehetségét fölfedi, s mindezeket az alaptételeket egyszersmind oly
  föltételhez köti, melyről nem szabad soha sem megfeledkeznünk, ha csak
  nem akarjuk, hogy félreértsék s alkalmazásban továbbra terjesszék, mint
  eredeti jelentése kivánja, t. i. hogy ez alaptételek csak a lehetséges
  tapasztalatnak általában, amennyiben _a priori_ törvényeknek van
  alávetve, foglalják magukban föltételeit. Nem mondom tehát, hogy
  maguknak a dolgoknak van mennyiségük, hogy ezek realitásának van foka,
  ezek lételében van a járulékoknak kapcsolatuk egy szubstanciával stb.;
  ezt senki sem bizonyíthatja, mert puszta fogalmaknak ily szintetikai
  kapcsolata, midőn egyrészt minden érzéki szemléletre való vonatkozás,
  másrészt, lehetséges tapasztalatban való minden kapcsolat hiányzik,
  teljességgel lehetetlen. A fogalmaknak lényeges korláta ez
  alaptételekben tehát az, hogy minden dolog, csak mint a tapasztalás
  tárgya tartozik szükségkép, _a priori_, a megnevezett feltételek alá.
  Ebből azután másodszor specifikusan sajátos bizonyítási módjuk
  következik, hogy az említett alaptételeket nem is egyenesen jelenségekre
  s ezek viszonyára vonatkoztatjuk, hanem a tapasztalat lehetségére,
  melynek a jelenségek csak anyagát, és nem formáját teszik, azaz objektiv
  s egyetemes érvényű szintetikai tételekre, hiszen épen ebben különböznek
  tapasztalati ítéletek puszta észrevevési ítéletektől. Ez azáltal
  történik, hogy jelenségek, mint puszta szemléletek, melyek a tér s
  időnek egy részét elfoglalják, a mennyiség fogalma alá tartoznak, amely
  elemeiket _a priori_, szabályok szerint szintetikailag egyesíti; hogy
  amennyiben az észrevevés a szemléleten kívül érzékletet is magába
  foglal, mely érzéklet s a zero t. i. az érzéklet teljes megszűnése közt,
  kevesbedés által mindig átmenet van, annyiban a jelenség realéjának
  mindig kell hogy foka legyen, amennyiben tudniillik a jelenség maga tért
  meg időt nem foglal ugyan el,[15] de az üres időtől vagy tértől a hozzá
  való átmenet mégis csak az időben lehetséges; ennélfogva, habár az
  érzéklet mint az empirikus szemlélet minősége, amiben minden más
  érzéklettől specifikusan különbözik, _a priori_ nem ismerhető ugyan meg
  soha, mégis lehetséges tapasztalatban általában, mint észrevevés
  mennyisége intenzive minden más egyenlőfajútól megkülönböztethető; csak
  ez által válik lehetségessé s határoztatik meg a mathematika alkalmazása
  a természetre az érzéki szemléletre vonatkozólag, mely által a természet
  nekünk adatik.
  A legnagyobb figyelmet kell azonban az olvasónak amaz alaptételek
  bizonyítási módjára fordítania, melyek a tapasztalat analogiái neve
  alatt fordúlnak elő. Minthogy ugyanis ezek nem, mint a mathematika
  természettudományra általában való alkalmazásának alaptételei, a
  szemléletek létrehozására vonatkoznak, hanem lételüknek egy
  tapasztalatban való kapcsolatára, e kapcsolat pedig nem lehet egyéb,
  mint a létel meghatározása az időben, szükséges törvények szerint,
  melyek objektiv érvényűvé, tehát tapasztalattá teszik, ennélfogva a
  bizonyítás nem vonatkozik maguknak a dolgoknak, hanem az észrevevések
  kapcsolatának szintetikai egységére, még pedig az észrevevéseknek nem
  tartalmát tekintve, hanem időrendjét s lételének ebben való viszonyát
  egyetemes törvények szerint. Ez egyetemes törvények tehát a létel
  meghatározása szükséges voltát az időben általában (tehát az értelemnek
  egy _a priori_ szabálya szerint) tartalmazzák, ha azt akarjuk, hogy a
  viszonyos időben való empirikus meghatározás objektiv érvényű, tehát
  tapasztalat legyen. Többet e helyen, Prolegomenákban, nem mondhatok,
  csak ajánlom az olvasónak, aki régtől fogva megszokta, hogy a
  tapasztalatot csak az észrevevések puszta empirikus összetételének
  tartja, s azért nem is gondol rá, hogy ezeknél sokkal messzibbre terjed,
  t. i. hogy empirikus ítéleteknek egyetemes érvényt ád, és e célra tiszta
  értelmi egységre, mely _a priori_ megelőzi, szorúl, – hogy a
  tapasztalatnak az észrevevések puszta aggregatumától való e különbségére
  jól figyeljen, s e szempontból ítélje meg a bizonyítási eljárást.
  
  27. §.
  Itt a helye, hogy Hume kételyét fenekestől kiforgassuk. Joggal
  állította, hogy ésszel semmikép nem látható át az okság lehetsége, azaz,
  mikép vonatkoztathatjuk valamely dolog lételét más valaminek a lételére,
  amelyet emez szükségkép tételez. Én pedig még hozzáteszem, hogy ép oly
  kevéssé láthatjuk át a szubzisztencia lehetségét, t. i. annak szükségét,
  hogy a dolgok lételének valamely alany szolgál alapúl, mely maga
  valamely más dolog állítmánya nem lehet, sőt, hogy ily dolog
  lehetőségéről még fogalmat sem alkothatunk magunknak (habár a
  tapasztalatban használatának példáit fölmutathatjuk); továbbá, hogy a
  dolgok közössége ép oly megfoghatatlan, minthogy megfoghatatlan, mikép
  következtethetünk valamely dolog állapotából egészen más rajta kívül
  levő dolgok állapotára, s hogy szubstanciák, melyek mindegyikének saját
  elkülönített létele van, mikép függhetnek egymástól, még pedig
  szükségképen. Mégis távol állok tőle, hogy e fogalmakat pusztán a
  tapasztalatból kölcsönzötteknek, a szükségességet pedig, melyet bennük
  gondolunk, költöttnek s puszta látszatnak, melyet hosszú megszokás
  hazud, tekintsem. Ellenkezőleg eléggé bebizonyítottam, hogy e fogalmak,
  valamint a belőle folyó alaptételek _a priori_ a tapasztalatot
  megelőzőleg állanak meg, s kétségtelen objektiv helyességűek, habár
  persze csak a tapasztalatra vonatkozólag.
  
  28. §.
  Noha tehát legkisebb fogalmam sincs maguknak a dolgoknak ilyetén
  kapcsolatáról, mikép létezhetnek mint szubstanciák, vagy működhetnek
  mint okok, vagy lehetnek (mint reális egésznek a részei)
  kölcsönhatásban; de még kevésbbé tarthatom a jelenségeknek ily
  tulajdonságait jelenségeknek (minthogy ama fogalmakban nincs semmi, ami
  a jelenségekben foglaltatik, hanem csak az, amit az értelem gondol):
  mégis van fogalmunk a képzeteknek ily kapcsolatáról az ítéletekben
  általában, az a fogalmunk, hogy az ítéletek egyik fajában a képzetek
  mint alany vonatkoztatva állítmányokra, másik fajában, mint ok
  vonatkoztatva okozatára, harmadik fajában mint részek, melyek együtt egy
  egész lehetséges ismeretet alkotnak, tartoznak egymáshoz. Továbbá _a
  priori_ megismerjük, hogy ha egy tárgy képzetét e mozzanatok egyikére
  vagy másikára vonatkozólag nem tekintjük meghatározottnak, semmiféle a
  tárgyra érvényes ismeretünk nem lehetne; s ha a dologgal, amint magában
  van, foglalkoznánk, nem volna semmiféle ismertető jelünk, melyből
  megtudhatnók, hogy a megnevezett mozzanatok egyikére vagy másikára
  vonatkozólag meg van határozva, azaz, hogy a szubstancia, ok vagy (más
  szubstanciákhoz viszonyítva) a közösség fogalma alá tartozik, mert a
  létel ilyetén kapcsolatának lehetségéről nincs fogalmunk. De nem is az a
  kérdés, hogy maguk a dolgok, hanem hogy a tapasztalati ismeret az
  ítéletek említett mozzanataira vonatkozólag általában miként van
  meghatározva, azaz, hogy dolgok mint a tapasztalat tárgyai mikép
  hozhatók s hozandók amaz értelmi fogalmak alá. S ekkor világos, hogy
  nemcsak lehetségét, de szükségét is teljességgel átlátom annak, hogy a
  jelenségek e fogalmak alá hozandók, melyek tehát a tapasztalat
  lehetségének alaptételei gyanánt használandók.
  
  29. §.
  Hogy kísérletet tegyek Hume problematikus fogalmán (ezen az ő _crux
  metaphysicorum_-ján), t. i. az ok fogalmán, mindenekelőtt a logika
  megadja nekem _a priori_ a föltételes ítéletnek általában formáját, t.
  i. hogy az egyik adott ismeretet mint alapot, a másikat mint
  következményt használjam. De lehetséges, hogy az észrevevésben a
  viszonynak valamely szabályát találom, mely megmondja nekem, hogy egy
  bizonyos jelenségre egy másik (habár nem megfordítva) állandóan
  következik s ebben az esetben élek a föltételes ítélettel, s mondom: ha
  valamely testre a nap elég soká süt, a kő megmelegszik. Ebben persze még
  nincs meg a kapcsolat szükségessége, tehát az ok fogalma. De folytatom s
  mondom: ha azt akarom, hogy e tétel, mely csak észrevevések szubjektiv
  kapcsolata, tapasztalati tétel legyen, akkor szükségesnek s egyetemes
  érvényűnek kell hogy tekintessék. Ily tétel volna: A nap, világossága
  következtében, a melegség oka. A fentebbi empirikus szabály most
  törvénynek tekintetik, még pedig nem mint pusztán jelenségekre
  érvényesnek, hanem rájuk lehető tapasztalat céljából érvényesnek;
  tapasztalat pedig egyetemes, tehát szükségképen érvényes szabályokra
  szorúl. Tehát, hogy az ok fogalma a tapasztalat puszta formájához
  szükségkép tartozó fogalom, mely az észrevevéseknek egy tudatban való
  szintetikai egyesítését lehetővé teszi, azt igenis átlátom; de hogy
  valamely dolog általában ok lehessen, épenséggel nem látom át, még pedig
  azért nem, mert az ok fogalma semmikép sem jelenti a dolgokhoz, hanem
  csak a tapasztalathoz tartozó föltételt, azt, hogy a tapasztalat csak
  jelenségeknek s ezek sorrendjének objektiv-érvényes megismerése lehet,
  amennyiben a megelőző a következővel feltételes ítéletek szabálya
  szerint kapcsolható egybe.
  
  30. §.
  A tiszta értelmi fogalmak nem is jelentenek semmit, ha a tapasztalat
  tárgyait mellőzve, magukra a dolgokra _(noumena)_ vonatkoztatjuk. Csak
  mintegy a jelenségek szótagolására szolgálnak, avégből, hogy mint
  tapasztalatot olvashassuk őket; azok az alaptételek, melyek az érzéki
  világra való vonatkoztatásukból erednek, csak tapasztalati használatra
  szolgálnak értelmünknek; ha tovább megyünk velük, akkor objektiv valóság
  nélkül való önkényes kapcsolatok, melyeknek sem lehetségét _a priori_
  nem ismerhetjük meg, sem tárgyakra való vonatkozását példa által meg nem
  erősíthetjük vagy csak érthetővé is tehetjük; mert minden példa csak
  valamely lehetséges tapasztalatból meríthető, ama fogalmak tárgyai is
  tehát sehol egyebütt, mint lehetséges tapasztalatban, nem találhatók.
  A Hume-féle problemának ez a teljes, habár szerzőjének várakozása
  ellenére történt megoldása tehát megmenti a tiszta értelmi fogalmak _a
  priori_ eredetét, az egyetemes természeti törvényeknek meg mint az
  értelem törvényeinek érvényességét, de úgy, hogy használatukat csak a