Kant prolegomenái minden leendő metafizikához - 3

hozzágondolni valamely adott fogalomhoz, hanem hogy valósággal habár
homályosan mit gondolunk benne e ekkor kitünik, hogy az állítmány ama
fogalmakhoz szükségkép ugyan, de nem közvetetlenül, hanem csak valamely
szemlélet segítségével járúl.

3. §. Jegyzet az ítéleteknek analitikaiakra és szintetikaiakra való
általános beosztásához.
Ez a beosztás az emberi értelem kritikája szempontjából mellőzhetetlen s
azért megérdemli, hogy benne klasszikus legyen; nem igen tudom, hogy más
egyebütt nagyobb haszonnal járna. S ebben találom meg okát annak, hogy
dogmatikai filozófusok, kik metafizikai ítéletek forrását mindig csak
magában a metafizikában, nem pedig rajta kívül a tiszta ész törvényeiben
keresték, ezt a beosztást, mely magától látszik kinálkozni, mellőzték,
és mint a híres Wolf vagy a nyomdokait követő éleselmű Baumgarten, az
elegendő ok tétele bizonyítását, mely nyilván szintetikai, az
ellenmondás tételében kereshették. Ellenben már Locke művében az emberi
értelemről találom e beosztás sejtését. Mert a negyedik könyv harmadik
főrészének 9. §-ában és tov., miután már előbb a képzeteknek ítéletekben
való különböző kapcsolatáról s e kapcsolat forrásairól beszélt, melyek
egyikét az azonosságban vagy ellenmondásban keresi (analitikai
ítéletek), másikát azonban a képzeteknek egy alanyban való létében
(szintetikai ítéletek), kimondja a 10. §-ban, hogy ismeretünk _(a
priori)_ ez utóbbiakról igen szűk, s jóformán semmi. De amit az
ismeretnek e fajáról mond, oly kevéssé határozott s szabályokra fejtett,
hogy nem csudálhatni, ha senki, még Hume sem talált benne alkalmat ily
fajta tételekről elmélkedni. Mert efféle általános s mégis határozott
elveket nem igen tanulhatunk másoktól, kik előtt csak homályosan
lebegtek. Előbb saját gondolkodásunkkal kellett rájuk akadnunk, csak
azután találjuk meg őket másutt is, ahol először bizonyára nem leltük
volna, mert maguk a szerzők sem tudták, hogy megjegyzéseiknek ily eszme
szolgált alapúl. Akik maguk soha nem gondolkodnak, mégis vannak oly
éleselműek, hogy mindent, amit megmutatnak nekik, kifürkésznek abban,
amit már azelőtt mondtak, ahol pedig azelőtt ugyancsak nem látta meg
senki.


A PROLEGOMENÁK általános kérdése: Lehetséges-e egyáltalán metafizika?

4. §.
Ha oly metafizika, mely mint tudomány megállhatna, valósággal megvolna;
ha mondhatnók: itt a metafizika, tanuljátok és ő ellenállhatatlanúl s
változhatatlanúl meg fog titeket győzni a maga igazságáról: akkor ama
kérdés felesleges volna, s csak az a kérdés maradna fönn, mely inkább
éleselműségünk próbájára, mint maga a dolog lételének bizonyítására
vonatkoznék, tudniillik, hogyan lehetséges s mi úton-módon jut el az ész
hozzá. De az emberi észnek ez esetben nincs oly jó dolga. Nem utalhatni
egy könyvre sem, mint teszem utalunk Euklidesre, mondván: ez itt a
metafizika, itt találjátok e tudomány főcélját, egy legfőbb lény s a
jövő élet ismeretét, a tiszta ész elveiből bizonyítva. Mert sok tételre
utalhatunk ugyan, melyek apodiktikailag bizonyosak s melyeket soha meg
nem támadtak; de ezek mind analitikaiak s inkább a metafizika anyagára,
építő szereire tartoznak, mint ismeretünk bővítésére, amit tulajdonképen
a metafizikában keresünk. (2. §. _lit. c._) De mégha szintetikai
tételekre (például az elegendő ok tételére) utaltok is, melyeket soha
tiszta észből, tehát – a mint pedig kötelességtek lett volna – _a
priori_ nem bizonyítottatok, melyeket azonban mindenki szívesen elismer;
mégis, ha e tételeket főcélotokra akarjátok fölhasználni, oly
megengedhetetlen s bizonytalan állításokra vetemedtek, hogy minden
időben az egyik metafizika ellenmondott a másiknak vagy magukban az
állításokban, vagy pedig ez állítások bizonyításában s ezzel tartós
tetszésre való jogát maga rombolta le. Sőt bizonyára ily tudomány
megalkotásának kísérlete volt első oka az oly korán támadt
skepticismusnak; a gondolkozásnak ebben a módjában pedig az ész oly
erőszakot követ el maga magán, hogy az nem keletkezhetett volna, ha az
ész nem esik vala teljesen kétségbe azon, hogy legfontosabb céljait el
nem érheti. Mert rég mielőtt a természetet kezdték rendszeresen kutatni,
kutatták az elszigetelt észt, melyet a közönséges tapasztalat némileg
kiművelt; mert hiszen az ész mindig rendelkezésünkre van, holott a
természet törvényeit fáradságosan ki kell kutatni; s így a metafizika
mindig habként a felszínen úszott, de úgy, hogy amint az, amelyet
lemerítettek, szétfoszlott, azonnal új hab mutatkozott a felszínen,
melyet némelyek buzgón gyűjtöttek, míg mások, ahelyett, hogy e tünemény
okát a mélységben keresték volna, nagyra voltak azzal, hogy amazok hiú
fáradságát nevették.
A tiszta mathematikai ismeret lényeges, s minden más _a priori_
ismerettől megkülönböztető jele az, hogy épenséggel nem fogalmakból,
hanem mindig csak a fogalmak szerkesztése útján (Tiszta Ész Kr. 713. l.)
jő létre. Minthogy tehát tételeiben a fogalmon túl a fogalomnak
megfelelő szemlélet tartalmához kell haladnia, azért tételei nem
származhatnak s ne is származzanak fogalmak taglalása útján, azaz
analitikailag, tehát valamennyien szintetikaiak.
De nem tehetem, hogy ne figyelmeztessek ama kárra, melyet e könnyű és
jelentéktelennek látszó megfigyelésnek mellőzése a filozófiára hozott.
Hume, midőn azt a filozófushoz méltó hivatást érezte magában, hogy
átvizsgálja a tiszta _a priori_ ismeret egész területét, melyen az
emberi értelem oly nagy birtokra tart számot, meggondolatlanúl egy
egész, még pedig a legfontosabb tartományt, tudniillik a tiszta
mathematikát, elvágott belőle, abban a hitben, hogy mivolta, s hogy úgy
mondjam, alkotmánya egészen más alapelveken, tudniillik csakis az
ellenmondás tételén alapszik; s habár a tételeket nem osztotta be oly
határozottan s általánosan és így megnevezve mint én itt tettem, mégis
jóformán azt mondotta: a tiszta mathematika csak analitikai, a
metafizika ellenben szintetikai _a priori_ ítéleteket foglal magában.
Ebben meg nagyon tévedt s e tévedése döntőleg káros hatással volt egész
felfogására. Ha e tévedés nem esik meg rajta, akkor kutatását
szintetikai ítéleteink eredetéről messze az okság metafizikai fogalmán
túl, az _a priori_ mathematika lehetőségére is kiterjeszti vala, mert
ezt is szintetikainak kellett volna elismernie. De akkor metafizikai
tételeit épenséggel nem a puszta tapasztalatra alapíthatta volna, mert
különben a tiszta mathematika sarktételeit is a tapasztalatnak vetette
volna alá, és sokkal józanabb elméjű volt, hogy sem ezt tehette volna. A
jó társaság, melybe a metafizika ilyetén módon került volna, megvédte
volna lealázó bántalmak veszélyétől; mert a csapások, melyeket neki
szántak, szükségkép amazt is érték volna, amit Hume nem akart, nem is
akarhatott; és akkor ez éleselmű ember oly elmélkedésekre tért volna,
melyeknek a mieinkhez hasonlítaniok kellelt volna, de amelyek az ő
utánozhatatlan szép előadásában végtelen sokat nyertek volna.
Voltaképi metafizikai ítéletek mind szintetikaiak. Metafizikához tartozó
ítéleteket meg kell különböztetni a voltaképi metafizikai ítéletektől.
Amazok közt sok analitikai van, de ezek csak eszközül szolgálnak a
metafizikai ítéletekhez, amelyek a tudomány célját teszik s amelyek
mindig szintetikaiak. Mert ha fogalmak, mint példáúl a szubstanciáé,
tartoznak a metafizikához, akkor az e fogalmak puszta taglalásából
származó ítéletek, mint pl. szubstancia az, ami csak mint szubjektum
létezik sat., szükségkép szintén a metafizikához tartoznak, s több
efféle analitikai ítélet segítségével a fogalmak meghatározását meg
akarjuk közelíteni. De minthogy valamely tiszta értelmi fogalomnak
(minőket a metafizika magában foglal) az analizise nem más úton
történik, mint bármely más empirikus fogalomé, mely nem tartozik a
metafizikához, (példáúl a levegő rugékony folyadék, melynek rugékonyságá
ta hidegség semmiféle eddig ismert foka nem szünteti meg): azért a
fogalom sajátosan metafizikai ugyan, de az az ítélet nem az; mert ez a
tudomány neki sajátos módon alkotja meg _a priori_ ismereteit, ezt tehát
attól, ami vele más értelmi ismeretekkel közös, meg kell különböztetni;
így pl. az a tétel: minden ami a dolgokban szubstancia, állandó,
szintetikai és sajátos metafizikai tétel.
Ha az _a priori_ fogalmakat, melyek a metafizika anyagát s építő szereit
alkotják, előbb bizonyos elvek szerint összegyűjtöttük, akkor e fogalmak
taglalása nagy értékű; ezt külön részként (mintegy _philosophia
definitiva_-ként), mely puszta analitikai, a metafizikához tartozó
tételeket foglal magába, a szintetikai ítéletektől, melyek magát a
metafizikát alkotják, elkülönítve is elő lehet adni. Mert valóban e
taglalásoknak sehol egyebütt nincs számbavehető hasznuk, mint a
metafizikában, t. i. tekintettel a szintetikai tételekre, melyeket
azokból az előbb széttagolt fogalmakból meg kell alkotni.
E szakasz végszava tehát, hogy a metafizikának voltakép szintetikai _a
priori_ tételekkel van dolga, és csak is ezek teszik célját; ehhez
szüksége van ugyan fogalmainak némely taglalására, tehát analitikai
ítéletekre, de akkor eljárása nem különbözik más ismeretfajétól, amidőn
fogalmainkat taglalás után csak világossá akarjuk tenni. De a metafizika
igazi tartalmát az _a priori_ megismerés megalkotása teszi, mind
szemléletek, mind fogalmak útján, végül pedig a filozofiai ismeret
szintetikai _a priori_ tételeinek megalkotása.
Megunván tehát a dogmatizmust, mely semmire sem tanít bennünket; meg a
skepticizmust, mely még csak nem is igér semmit, a megengedett nem-tudás
nyugalmát sem; ösztönözve az ismeret fontosságától, melyre szükségünk
van; s hosszú tapasztalás folytán gyanúval eltelve minden ismeret iránt,
melynek birtokában hisszük magunkat vagy amely a tiszta ész címe alatt
kinálkozik: csak egy kritikai kérdésünk marad hátra – s a reá adandó
felelettől függ jövő magunktartása: lehetséges-e egyáltalán a
metafizika? De e kérdésre nem valamely valóságos metafizika bizonyos
állításai ellen intézett skeptikus kifogásokkal, (mert most még nem
ismerünk el egyet sem), hanem egy ily tudománynak még csak problematikus
fogalmából kell feleletet adni.
A Tiszta Ész Kritikájában e kérdésre vonatkozólag szintetikailag jártam
el, t. i. úgy, hogy magát a tiszta észt vizsgáltam s magában e forrásban
iparkodtam mind alkotó elemeit, mind tiszta használatának törvényeit
elvek szerint megállapítani. Ez nehéz munka és oly olvasót kíván meg, ki
el van szánva lassan-lassan belegondolni magát oly rendszerbe, mely
semmi egyebet nem vesz alapúl, mint magát az észt, amely tehát, anélkül
hogy valamely tényre támaszkodnék, az ismeretet őseredeti csiráiból
iparkodik kifejteni. _Prolegomenák_-nak ellenben előgyakorlatoknak kell
lenniök; inkább csak utalniok kell arra, mit kelljen csinálni, hogy
valamely tudományt eshetőleg megvalósítsunk, mint magát a tudományt
előadni. Tehát támaszkodniok kell valamire, amit már biztosnak tudunk,
ahonnét bizalommal megindulhatunk s előre nyomulhatunk a forrásokhoz,
melyeket még nem ismerünk, s melyeknek fölfedezése nem csak biztosan
megmagyarázza, amit tudtunk, hanem sok oly ismeret körét is föltárja,
mely mind ugyanazon forrásokból ered. A Prolegomenák módszeres eljárása
tehát, főleg ama prolegomenáké, melyek egy jövő metafizikára akarnak
előkészíteni, _analitikai_ lesz.
Szerencsés eset azonban, hogy bár nem tehetjük föl, hogy a metafizika
mint tudomány valósággal van, mégis bizalommal mondhatjuk, hogy bizonyos
tiszta szintetikai _a priori_ ismeretek valódiak s adva vannak, t. i. a
tiszta mathematika és tiszta természettudomány; mert mindkettő oly
tételeket foglal magában, melyek részint tiszta észből apodiktikusan
bizonyosak, részint pedig mint amelyekben minden tapasztalat megegyezik
s melyek mégis a tapasztalattól függetlenek, általánosan el vannak
ismerve. Tehát legalább nehány meg nem vitatott szintetikai a priori
ismeretünk van, s nem kell kérdeznünk, lehetséges-e (mert hiszen
valósággal megvan), hanem csak mikép lehetséges, hogy az adottak
lehetségének alapelvéből mind a többieknek is lehetséget
leszármaztathassuk.


A PROLEGOMENÁK általános kérdése: Mikép lehetséges tiszta észből való
ismeret?

5. §.
Fent láttuk az analitikai és szintetikai ítéletek közti hatalmas
különbséget. Analitikai ítéletek lehetségét könnyen megérthettük, mert
csakis az ellenmondás tételén alapszik. _A posteriori_ szintetikai
ítéletek lehetsége, t. i. azoké, melyeket a tapasztalatból merítünk,
ugyancsak nem szorúl külön magyarázatra; mert a tapasztalat maga nem
egyéb, mint észrevételek folytonos összetétele (synthesis). Tehát csak
_a priori_ szintetikai ítéletek lehetségét kell keresnünk vagy
kutatnunk, mert ezek lehetsége szükségkép egyéb elveken alapszik, mint
az ellenmondás tételén.
De itt nem kell előbb ily tételek lehetségét kutatnunk, azaz kérdeznünk,
vajjon lehetségesek-e? Mert elég ily tételünk van, még pedig kétségtelen
bizonyossággal adva, s minthogy itt analitikai módszer szerint járunk
el, ennélfogva abból indulunk ki, hogy efféle szintetikai, de tiszta
észismeret valódi; de azután mégis kutatnunk kell e lehetség okát s
kérdeznünk, mikép lehetséges ez ismeret avégből, hogy lehetsége
alapelveiből használatának föltételeit, ennek körét s határait
megállapíthassuk. A voltaképi, iskolaszerű szabatossággal kifejezett
kérdés tehát, melytől minden függ, ez:
Mikép lehetségesek szintetikai _a priori_ tételek?
Fentebb, népszerűség kedvéért, kissé máskép fejeztem ki a kérdést, t. i.
mikép lehetséges tiszta észből való ismeret; bátran tehettem, mert
minthogy itt pusztán a metafizika és forrásai forognak kérdésben, az
előbbiek után reméllem, mindenki emlékezni fog rá, hogy ha tiszta észből
való ismeretről beszélünk, soha az analitikairól, hanem csakis
metafizikairól van szó.[8]
E kérdés megoldásától függ a metafizika egész léte: élete vagy halála.
Ha valaki még oly tetszetősen adja benne elő állításait; ha
következtetést következtetésre zsúfolva halmoz: míg előbb ama kérdésre
nem tudott kielégítően felelni, jogomban áll mondani: mind hiába való
haszontalan bölcselkedés s hamis bölcsesség. Tiszta ész alapján
beszélsz, s nem csak adott fogalmakat taglalván, hanem új kapcsolatokat
alkotván, melyek nem az ellenmondás tételén alapszanak s melyeket mégis
minden tapasztalattól teljesen függetleneknek vélsz átláthatni, számot
tartasz arra, hogy _a priori_ ismereteket mintegy teremtesz; hogyan
jutottál ehhez, hogyan fogod e követelőzéseidet igazolni? Az általános
emberi ész megegyezésére nem szabad hivatkoznod; mert e tanú tekintélye
csak közönséges mende-mondán alapszik.
_Quodcunque ostendis mihi sic, incredulus odi._
Horatius.
De a mily mellőzhetetlen a felelet erre a kérdésre, oly nehéz is
egyszersmind; s habár a főok, hogy miért nem iparkodtak már régen
megfelelni rá, abban van, hogy még csak eszébe sem jutott senkinek, hogy
ilyesfélét kérdezni lehessen; mégis egy második ok az, hogy ez egy
kérdés kielégítő megoldása sokkal tartósabb, mélyebb s fárasztóbb
gondolkodást követel, mint valaha a legterjedelmesebb metafizikai munka,
mely első megjelenése alkalmával halhatatlanságot igért szerzőjének.
Minden józan olvasó, ha e föladat követelményeit gondosan megfontolja,
nehézségétől megrettenve, eleinte megoldhatatlannak kell hogy gondolja,
s ha ily tiszta szintetikai _a priori_ ismeretek tényleg nem léteznének,
tisztán lehetetlennek vélje, ami David Hume-on tényleg megesett, habár ő
a kérdést távolról sem állította maga elé oly általánosságban, mint mi
állítottuk s kellett is állítanunk, ha azt akarjuk, hogy a felelet az
egész metafizikára döntő legyen. Mert mikép lehetséges – mondá amaz
éleselmű ember – hogy ha valamely fogalom adva van, én e fogalom körét
átléphessem és vele egy más fogalmat összekapcsolhassak, mely amabban
épen nem foglaltatik, még pedig olykép, mintha emez szükségkép tartoznék
amahhoz? Csak tapasztalat szolgáltathat nekünk ily kapcsolatokat (ezt
következteté ő abból a nehézségből, melyet lehetetlenségnek tartott) s
ama vélt szükségesség, vagy, ami egyre megy, az annak tartott _a priori_
ismeret nem egyéb, mint hogy megszoktunk valamit igaznak tartani s azért
a szubjektiv szükségességet objektivnek vélni.
Ha az olvasó panaszkodik, hogy e feladat megoldásával sok bajt és
fáradságot szerzek neki, próbálja meg s oldja meg maga könnyebb módon.
Talán akkor majd lekötelezve érzi magát annak, ki ily mély kutatás
munkáját ő helyette magára vállalta s inkább még némikép csodálkozik
azon a könnyűségen, mely a dolog mivoltához képest a megoldásnak
adatott; éveken át tartó fáradságba is került, míg a feladatot egész
általánosságban, abban az értelemben, melyben a mathematikusok élnek e
szóval, t. i. minden esetre kiterjeszkedve, meg lehetett oldani s végre
analitikai alakban is, mint itt történt, előadni.
Mind a metafizikusok tehát ünnepélyesen föl vannak függesztve
munkájuktól, míg erre a kérdésre:
Mikép lehetségesek szintetikai _a priori_ ismeretek?
kielégítően meg nem feleltek. Mert csak ez a felelet adja meg nekik azt
a kreditivát, melyet föl kell mutatniok, ha a tiszta ész nevében valamit
közölni akarnak velünk; ha ezzel nem rendelkeznek, el kell készülve
lenniök rá, hogy a józan emberek, kiket már annyiszor megcsaltak,
közleményük minden további vizsgálata nélkül el fogják utasítani őket.
De ha nem mint tudományt, hanem mint üdvös és az általános emberi
értelemhez alkalmazkodó rábeszélések mesterségét akarják dolgukat
folytatni, ez iparukban senki méltányosan meg nem akaszthatja őket.
Észszerű hit szerény nyelvével fognak azután élni; be fogják vallani,
hogy arról, ami minden lehetséges tapasztalat határain túl van, nem hogy
tudnának valamit, de még sejtelmük sem lehet, s hogy (nem spekulativ
használatra, mert erről le kell mondaniok, hanem pusztán gyakorlati
célból) csak feltesznek valamit, ami az értelem és akarat vezetéséhez az
életben lehetséges, sőt mellőzhetetlen. Csak így viselhetik majd hasznos
és bölcs emberek nevét, még pedig annál nagyobb mértékben, mennél inkább
lemondanak a metafizikusokéról, mert ezek spekulativ filozofusok akarnak
lenni; s minthogy ha _a priori_ ítéletekről van szó, nem érhetjük be
üres valószínűségekkel (mert amit állítólag _a priori_ ismerünk meg, azt
ép ezzel szükségesnek hirdetjük), azért nem engedhetjük meg nekik, hogy
sejtésekkel játszadozzanak; állításuknak tudománynak kell lennie,
különben egyáltalán semmi.
Mondhatni, hogy az egész transscendentalis filozófia, mely a metafizikát
szükségkép megelőzi, ma nem egyéb, mint csakis az itt föladott kérdésnek
rendszeres és kimerítő, teljes megoldása, hogy tehát eleddig
transscendentalis filozófia nincsen. Mert ami ennek nevét viseli,
tulajdonkép a metafizikának egy része; de ama tudománynak előbb ez
utóbbinak a lehetségét kell megállapítania, tehát meg kell előznie
minden metafizikát. Nem is szabad tehát csodálkoznunk rajta, hogy egy
egész tudomány, még pedig más tudományoktól vett segítség nélkül, tehát
egészen új tudomány szükséges ahhoz, hogy csak egyetlen egy kérdésre
kielégítően feleljünk; ha e megoldás bajjal, fáradsággal, sőt némi
homályossággal jár is.
Midőn most e megoldáshoz fogunk, még pedig analitikai módszer alapján,
föltételezvén, hogy ily tiszta észből való ismeretek valósággal vannak,
az elméleti ismeretnek (mint amelyről itt egyedül szó van) csak két
tudományára hivatkozhatunk, t. i. a tiszta mathematikára s tiszta
természettudományra, mert csak ezek tüntethetik föl a tárgyakat
szemléletben, tehát ha bennük netalán _a priori_ ismeretekre akadnánk,
ezek igazságát vagy a tárggyal való megegyezésüket _in concreto_, azaz
valóságukat mutathatnók meg; amiből aztán lehetségük alapjához
analitikai úton haladhatnánk. Ez nagyon megkönnyíti a munkát, melyben az
általános elmélkedések nem csak alkalmaztatnak tényekre, hanem sőt
belőlük indulnak, míg a szintetikai eljárásban egészen _in abstracto_,
fogalmakból kellene őket leszármaztatnunk.
De hogy e valódi s egyszersmind alappal biró tiszta _a priori_
ismeretekből ahhoz, amit keresünk, t. i. a metafizikához mint
tudományhoz fölemelkedhessünk, bele kell foglalnunk főkérdésünkbe azt,
ami bennünk e metafizikát megindítja, ami mint természetesen adott, de
igazságát illetőleg nem gyanútlan _a priori_ ismeret neki alapúl
szolgál, és amelynek ez ismeretek lehetőségét kritikailag nem vizsgáló
földolgozását már rendesen metafizikának neveznek: egy szóval az e
tudományhoz való természeti hajlandóságunkat; e szerint a
transscendentális főkérdésre, négy más kérdésre osztva kell sorban
feleletet adnunk.
1. Mikép lehetséges tiszta mathematika?
2. Mikép lehetséges tiszta természettudomány?
3. Mikép lehetséges metafizika egyáltalán?
4. Mikép lehetséges metafizika mint tudomány?
Látni való, hogy habár e föladatok megoldása főkép a Kritika lényeges
tartalmát fogja föltüntetni, mégis van benne sajátos is, ami magában is
figyelemre méltó, t. i. adott tudományokhoz a forrásokat magában az
észben keressük, hogy ezen az uton azt a tehetséget, melynél fogva ez az
ész valamit _a priori_ megismer, maga által a tény által megvizsgáljuk
és kimérjük. Ez által maguk e tudományok is, habár nem tartalmukat, de
helyes használatukat illetőleg előbbre jutnak s midőn közös eredetük
felsőbb kérdését deritjük föl, saját mivoltukra is nagyobb világosság
árad.


A TRANSSCENDENTALIS FŐKÉRDÉS ELSŐ RÉSZE. Mikép lehetséges tiszta
mathematika?

6. §.
Íme egy nagy s kipróbált ismeret, mely már most is bámulatos terjedelmű
s határtalan kiterjedést igér a jövőben; mely minden izében
apodiktikusan bizonyos, azaz föltétlenül szükséges, tehát nem alapszik
tapasztalati okokon, ennélfogva tiszta szüleménye az észnek, de
azonfölül minden izében szintetikai. «Hogyan képes az emberi ész ily
ismeretet egészen _a priori_ hozni létre?» Minthogy nem alapúl s nem
alapúlhat tapasztalatokon, nem tételez-e föl e képesség valamely _a
priori_ ismeretalapot, mely mélyen rejtőzik, de ha csak első csiráit
szorgalmasan kutatjuk, e hatásaiból talán mégis megismerhető?

7. §.
Azt találjuk, hogy minden mathematikai ismeretben az a sajátos, hogy
fogalmát előbb a szemléletben, még pedig _a priori_, tehát nem
empirikus, hanem tiszta szemléletben kell föltüntetnie, ami nélkül egy
lépést sem tehet előre; ítéletei ezért _intuitivak_, míg a filozofiának
puszta fogalmakból vont _diskurziv_ ítéletekkel kell beérnie s
apodiktikus tanait a szemlélet segitségével megvilágosíthatja ugyan, de
le belőle nem vonhatja. A mathematika mivoltának e megfigyelése már is
elvezet lehetségének első s legfelső föltételéhez: valamely tiszta
szemlélet kell hogy alapúl szolgáljon neki, melyben minden fogalmát _in
concreto_ s mégis _a priori_ tüntetheti föl, vagy amint mondani szokás,
megszerkesztheti.[9] Ha e tiszta szemléletet s ennek lehetségét
megtalálhatjuk, akkor könnyen magyarázható belőle, mikép lehetségesek _a
priori_ szintetikai tételek a mathematikában, tehát az is, mikép
lehetséges maga e tudomány. Mert valamint a tapasztalati szemlélet
minden nehézség nélkül lehetővé teszi, hogy a szemlélet valamely
tárgyáról alkotott fogalmunkat oly állítmányokkal, melyeket maga a
szemlélet szolgáltat, a tapasztalatban szintetikailag kibővíthessük,
azonkép a tiszta szemlélet is lehetővé teszi ezt, csak azzal a
különbséggel, hogy az utóbbi esetben a szintetikai ítélet _a priori_
bizonyos s apodiktikus lesz, az előbbi esetben pedig csak _a posteriori_
s tapasztalatilag bizonyos; mert emebben csak az foglaltatik, ami a
véletlen tapasztalati szemléletben, amabban pedig, ami a tiszta
szemléletben szükségkép találtatik; mert mint _a priori_ szemlélet
minden tapasztalat vagy egyes észrevevés előtt van elválaszthatatlanúl
összekötve a fogalommal.

8. §.
De a nehézség ezzel úgy látszik inkább nő, mint csökken. Mert most az a
kérdés: Mikép lehet valamit _a priori_ szemlélni? Szemlélet oly képzet,
mely mintha közvetetlenül függne a tárgy jelenlététől. Lehetetlennek
látszik ennélfogva, _a priori_ eredetileg szemlélni, mert akkor a
szemlélet előbb jelen volt vagy most jelen levő tárgy nélkül való volna,
tehát szemlélet sem lehetne. Fogalmak oly természetűek ugyan, hogy
némelyeket, t. i. azokat, melyekkel csak a tárgyat általában gondoljuk,
_a priori_ alkothatunk, anélkül, hogy a tárgyhoz közvetetlen viszonyban
volnánk, pl. a mennyiség, ok stb. fogalma; de még ezek is, hogy értelmet
s jelentést nyerjenek, rászorúlnak arra, hogy _in concreto_ használjuk,
azaz valamely szemléletre alkalmazzuk, mely által nekünk ennek tárgya
adatik. De mikép előzheti meg a tárgy szemlélete magát a tárgyat?

9. §.
Ha szemléletünknek oly fajtájúnak kellene lennie, hogy dolgokat úgy
állít maga elé, amint magukban vannak, akkor _a priori_ szemlélet
lehetetlen volna, akkor minden szemlélet empirikus volna. Mert hogy mi
foglaltatik magában a tárgyban, csak úgy tudhatom, ha jelen s adva van
előttem. Igaz, hogy akkor is megfoghatatlan, mikép ismertetheti meg
velem valamely jelenlevő dolog szemlélete magát a dolgot, amint magában
van, minthogy tulajdonságai nem szállhatnak át az én értelmembe; de ha
ezt mégis lehetségesnek gondoljuk, az efféle szemlélet még sem lehetne
_a priori_, azaz mielőtt a tárgyat szemlélem; mert enélkül nem található
ki, min alapúlna képzetünknek a tárgyra való vonatkozása, hacsak nem
sugallaton. Azért csak egy mód van, mikép előzheti meg szemléletem a
valóságos tárgyat, s lehet _a priori_ ismeret, ha ugyanis nem foglal
magában egyebet, mint az érzékiség formáját, mely énemben minden való
benyomást, melylyel tárgyak engem illetnek, megelőz. Mert hogy érzékek
tárgyai csak az érzékiség e formája szerint szemlélhetők, azt _a priori_
tudhatom. Ebből következik, hogy tételek, melyek az érzéki szemléletnek
csak e formájára vonatkoznak, az érzékek tárgyaira vonatkozólag
lehetségesek s érvényesek lesznek; hasonlókép megfordítva: szemléletek,
melyek _a priori_ lehetségesek, soha egyébre, mint érzékeink tárgyaira,
nem vonatkozhatnak.

10. §.
Csak az érzéki szemlélet formája által szemlélhetünk tehát dolgokat _a
priori_, de ennek következtében a tárgyakat csak úgy ismerhetjük meg,
amint nekünk (érzékeinknek) megjelenhetnek, nem amint magukban vannak;
és e föltevés okvetetlenül szükséges, hogy szintetikai _a priori_
tételeket lehetségeseknek ismerjünk el, vagy ha tényleg rájuk akadunk,
lehetségüket megértsük s eleve megállapítsuk.
De tér s idő azok a szemléletek, melyeket a tiszta mathematika minden
apodiktikus és szükséges ismeretének s ítéletének alapúl vet; mert a
mathematikának minden fogalmát előbb a szemléletben, a tiszta
mathematikának pedig a tiszta szemléletben kell feltüntetnie, azaz
megszerkesztenie, ami nélkül (minthogy nem analitikailag, t. i. a
fogalmak taglalása útján, hanem csak szintetikailag járhat el) nem tehet
egy lépést sem, mert hiányzik a tiszta szemlélet, melyben egyedűl a
szintetikai _a priori_ itéletekhez való anyag adva van. A geometria a
tér tiszta szemléletét veti alapúl. Az arithematika még számfogalmait is
az egységeknek sorban való hozzáadásával az időben hozza létre, de főkép
a tiszta mechanika a mozgásról való fogalmait csak az idő képzete
segítségével hozhatja létre. Mindkét képzet azonban pusztán szemlélet;
mert ha a testek s ezek változásainak (mozgás) empirikus szemléletéből
minden empirikus elemet t. i. ami az érzékletre tartozik, elhagyunk:
megmarad a tér s idő, amelyek tehát tiszta szemléletek; ezek amazoknak
_a priori_ szolgálnak alapúl, s azért maguk nem hagyhatók el soha; de
épen azzal, hogy tiszta _a priori_ szemléletek, azt bizonyítják, hogy
érzékiségünknek puszta formái, melyeknek minden tapasztalati
szemléletet, azaz valódi dolgok észrevevését meg kell előzniök, s melyek
szerint tárgyak _a priori_ megismerhetők, de persze csak amint nekünk
megjelennek.

11. §.
A jelen szakasz feladata tehát meg van oldva. Tiszta mathematika mint
szintetikai _a priori_ ismeret csak úgy lehetséges, hogy nem vonatkozik
egyébre, mint az érzékek tárgyaira, melyek tapasztalati szemléletének
tiszta szemlélet (a tér és időé) még pedig _a priori_ szolgál alapúl, s
azért szolgálhat alapúl, mert e tiszta szemlélet nem egyéb, mint az
érzékiség puszta formája, mely a tárgyak valódi megjelenését megelőzi,
valósággal lehetővé tevén ezt. De ez _a priori_ szemlélés lehetsége a
jelenségnek nem anyagára vonatkozik, t. i. arra, ami benne érzéklet,