Kant-breviarium: Kant világnézete és életfelfogása - 5

Total number of words is 3959
Total number of unique words is 1837
26.9 of words are in the 2000 most common words
37.4 of words are in the 5000 most common words
43.9 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
(t. i. elve, hogy saját önkénye szerint járjon el), akkor jó alkotmány
is csak vak véletlen folytán keletkezhet. A parancs, hogy:
«engedelmeskedjetek a fölöttes hatóságnak (mindenben, ami nem ellenkezik
a belső morális törvénnyel), amelynek hatalma van felettetek», ne
tépelődjetek azon, hogy hogyan jutott e hatalomhoz (hogy azt
mindenesetre aláássátok); mert az a fölöttes hatóság, amelyik már itt
van és amely alatt éltek, már a törvényhozás birtokában van, a
törvényhozás felett pedig nyilvánosan okoskodhattok, de nem tehetitek
meg saját magatokat ellentálló törvényhozóknak.
Bár _kellemes_ oly államterveket kigondolni, amelyek az ész
követelményeinek megfelelnek (különösen a jog szempontjából): mégis
_vakmerőség_ azokat javasolni és _büntetendő_ a népnek a fennálló
eltörlésére való izgatása.
Bár _Plátó_ Atlantikáját, _Mórusz_ Utópiáját és _Allais_ Szeverambiáját
lassanként színre hozták, de (Cromwell zsarnoki köztársaságának
szerencsétlen szörnyszülöttétől eltekintve) sohasem próbálták ki őket.
Ezen államalkotások sorsa olyan volt, mint a világ teremtése: egy ember
se volt ott jelen és nem is lehetett volna ott, mert akkor saját
teremtőjének kellett volna lennie. Az oly államalkotás, aminőt itt
kigondoltak és amiről remélik, hogy ha még oly későn is, de valamikor
megvalósul, az édes álom; de a feléje való folytonos közeledés nemcsak
_gondolható_, hanem, amennyiben a morális törvénynyel megegyezik,
_kötelesség_ is és pedig nem az alattvaló, hanem az államfő részéről.
Nem hiszem, hogy azzal fognak vádolni, hogy az uralkodóknak jogaik és
személyük sérthetetlenségével valami nagyon hízelegtem volna; de akkor
azzal se vádoljanak, hogy a népnek hízelgek nagyon, hogy azt a jogot
követelem számára, hogy legalább a kormány hibái feletti ítéletét
köztudomásra hozza.
Az államnak nincs joga arra, hogy a benső alkotmányos törvényhozó
testületet, az egyházat saját terve szerint rendezze be, amint azt
hasznosnak véli, nincs joga arra, hogy vallást és vallásos formákat
írjon a népnek elő, vagy parancsoljon meg, mert ezt egészen azokra a
tanítókra és előljárókra kell bízni, akiket maga a nép választott,
csupán _negativ_ joga van arra, hogy a köz ama tanítóinak a _látható_,
politikai közösségre gyakorolt befolyását, amely a köznyugalomra
ártalmas volna, elhárítsa, tehát, hogy belviszályukban, vagy a különböző
egyházak közötti viszálykodásban a polgári egyetértést ne
veszélyeztessék, ami tehát a rend megőrzésének a joga.
Hogy valamely egyháznak egy bizonyos hitet kell vallania és hogy
melyiket, vagy hogy változatlanul fenn kell azt tartania és nem szabad
magát reformálnia, ez a felsőbbség hatalmának oly beavatkozása, amely
_méltóságán alúli:_ mert amellett, mint valami iskolai perpatvarban, az
egyenlőség alapján bocsátkozik tárgyalásba alattvalóival (az uralkodó
pappá válik), akik egyenesen megmondhatják, hogy ahhoz semmitsem ért.
Esküdni arra, hogy _hiszünk_, ezt a törvényszék nem követelheti, mert ez
a vélekedés és tudás között álló dolog olyasvalami, amire bátran
_fogadhatunk_ ugyan, de nem _esküdhetünk_.

Ha némely jámbor és hívő lélek, hogy a malasztban részesüljön, amit az
egyház a hívők részére haláluk után is kieszközölni igér, örök időkre
szóló alapítványt létesít, amely szerint földjeik haláluk után az egyház
tulajdonába menjenek át és ha az állam egyikmásik _birtokrészen_ vagy az
_egészen_ is az egyház hűbéresévé válik, ami által az arra a czélra
kirendelt szolgái (a papok) a másvilági sorsot előnyössé változtatni
igérik: úgy az ilyen örök időkre vélt alapítvány semmiesetre sem örökre
jogos, hanem az állam ezt a terhet, amit az egyház rakott rá, amikor
akarja, levetheti magáról. Mert az egyház maga csupán a hitre alapított
intézmény, és ha a nép felvilágosításával az e véleményből eredő
csalódás eltünt, úgy a papságnak azon alapuló félelmes hatalma is megdől
és az állam teljes joggal foglalja le az egyház jogtalan birtokát:
tudniillik a hagyatékok útján néki ajándékozott földet; bár az addig
fennállott intézmény hűbérurai joggal követelhetik, hogy életük
tartamára őket kártalanítsák.

Jog.
A jog azon feltételek foglalata, amely alatt az egyik ember önkénye a
másik önkényével a szabadság egyetemes törvénye szerint megegyeztethető.

_A bírói büntetés_, amely a _természetestől_, amivel a bűn önmagát
bünteti és amire a törvényhozó egyáltalán nincs tekintettel, különbözik,
sohasem lehet pusztán eszköz arra nézve, hogy más jót előmozdítson, akár
maga a bűnös, akár a polgári társadalom javát, hanem mindenkor csakis
azért kell rámérni a bűnösre, _mert bűnt követett el;_ mert az ember
sohasem kezelhető más czéljainak puszta eszköze gyanánt és nem keverhető
a dologjog tárgyai közé, ami ellen ismét veleszületett személyisége
védi, bár polgári személyiségének elvesztésére nagyon is elítélhető.
Először is ki kell mutatni, hogy _bűnös_, mielőtt csak gondolhatnánk is
arra, hogy megbüntetéséből saját magára vagy polgártársaira némi haszon
háramolhatnék. A büntető törvény kategorikus imperativusz és jaj annak,
aki a boldogság tanának kigyózó fordulatain csúszik át, hogy valamit
találjon, ami őt azon előnyért, amit igér, a büntetés alól vagy csak
annak egy foka alól is felmentené a farizeus jelige szerint: «Jobb, hogy
_egy_ ember meghaljon, minthogy az egész nép elpusztuljon»; mert, ha az
igazságosság elpusztul, akkor már nincs értéke, hogy emberek éljenek a
földön. Mit tartsunk tehát arról a javaslatról, hogy: egy halálra ítélt
gonosztevőt tartsunk életben, ha beleegyezik abba, hogy rajta veszélyes
kísérleteket végezzenek és ha még boldog, hogy így menekül, hogy az
orvosok azáltal új, az emberiségre nézve üdvös felvilágosítást kapjanak?
A törvényszék azt az orvosi testületet, amely ily javaslattal fordulna
hozzá, megvetéssel utasítaná vissza, mert az igazságosság megszünik az
lenni, ha bárminő árért is eladja magát.
A büntetésnek minő módja és minő foka az, amit a nyilvános igazságosság
elvül fogad el és zsinórmértékké tesz? Ez nem más, mint az egyenlőség
elve (az igazság mérlege nyelvének állásában), hogy ne hajoljon inkább
az egyik oldalra, mint a másikra. Tehát: aminő meg nem érdemelt bajt
okozol másnak a népben, azt követed el magaddal szemben. Ha meggyalázod
őt, úgy meggyalázod magadat; ha meglopod őt, úgy meglopod saját magad;
ha megvered őt, úgy megvered magadat; ha megölöd őt, úgy megölöd
magadat. Csak a megtorlásnak ezen joga, de jól megértendő, csupán a
törvény sorompói előtt (nem önítélkezésedben) adhatja meg biztosan a
büntetés minőségét és mennyiségét; minden más ide-oda ingadozó és
belevegyülő más tekintet folytán a tiszta és szigorú igazság ítéletének
nem felel meg. Bár úgy látszik, hogy az osztályok különbsége nem engedi
meg a hasonlót hasonlóval való megtorlás elvének alkalmazását; de ha nem
is lehetséges éppen betű szerint, mégis az előkelőbb érzületére
gyakorolt hatás szempontjából mindig érvényes maradhat. Igy például a
szóval való sértés miatt kimért pénzbüntetés semmiféle arányban sincs a
sérelemmel, mert akinek sok pénze van, megengedheti magának ezt, ha
kedve tartja; de az egyik becsületének megbántását a másik gőgjének
megalázása nagyon is kiegyenlítheti: ha az utóbbinak nemcsak nyílvánosan
bocsánatot kell kérnie, hanem például a másik, bár az alacsonyabb rangú,
kezének megcsókolására kényszerítené az ítélet. Mit jelent azonban az,
hogy: «ha meglopod őt, úgy meglopod saját magadat?» Aki lop, minden más
ember tulajdonát veszélyezteti; tehát (a megtorlás jogánál fogva)
megfosztja magát minden biztos tulajdon lehetőségétől; nincs semmije és
nem is szerezhet semmit, mégis élni akar; ez pedig nem lehetséges
máskép, minthogy mások élelmezzék. Mivel azonban ezt az állam ingyen nem
fogja megtenni, tehát munkaerejét az államnak kell átengednie az annak
tetsző munka czéljára (kényszermunka) és bizonyos időre, vagy bűne
szerint örökre is a rabszolgák osztályába kerül. Ha azonban gyilkolt,
úgy meg kell _halnia_. Nincs itt semmiféle szurrogátum az igazság
kielégítésére. Nincs semmiféle _egyneműség_ a még oly gondteljes élet és
a halál között, tehát a gonosztett és a megtorlás között sincs más
kiegyenlítés, mint a tettesen törvényszékileg végrehajtott, de minden
kínzástól, ami az emberiséget a szenvedő személyében meggyalázhatná,
ment halál. Még ha a polgári társadalom minden tagja beleegyezésével fel
is oszlana (pl. egy szigetlakó nép elhatározná, hogy széjjelmegy és
szétoszlik a világon), akkor is az utolsó, börtönben lévő gyilkost előbb
ki kellene végezni, hogy mindenki megkapja azt, amit tetteivel kiérdemel
és vérbűn ne szálljon a népre, amely nem követelte e büntetést: mivel az
igazság e nyilvános megsértésében résztvevőnek tekinthető.
Ahány gyilkos van tehát, akik a gyilkosságot elkövették, vagy megbizást
is adtak rá, vagy résztvettek benne, annyinak kell is a halált
elszenvednie; így követeli ezt az igazság, mint a bírói hatalom eszméje
egyetemes a priori törvények szerint.
Ezzel szemben _Beccaria_ márki az affektált emberszeretet résztvevő
érzékenykedéséből kiindulva azt a tételt állította fel, hogy minden
halálbüntetés _jogtalan:_ mert az eredeti polgári szerződésben nem
lehetett benne, mert akkor mindenkinek a nép közül bele kellett volna
egyeznie abba, hogy életét veszítse, ha másvalakit (a nép közül)
megölne; e beleegyezés azonban lehetetlenség, mivel senki sem
rendelkezhet élete fölött. Mindez álokoskodás és jogcsavarás.
Nem azért büntetnek meg valakit, mert büntetést akart, hanem, mert
_büntetendő cselekményt_ akart; mert az nem büntetés, ha valakivel az
történik meg, amit akar és lehetetlenség azt _akarni_, hogy
megbüntessenek. Kijelentem, hogy: akarom, hogy megbüntessenek, ha
valakit megölök, az nem tesz mást, mint: alávetem magam a többiekkel
együtt a törvények rendelkezésének, amelyek természetesen, ha vannak a
nép között gonosztevők, büntetőtörvények is lesznek. Én, mint a
törvényhozók egyike, aki a _büntetőtörvényt_ elrendelem, lehetetlen,
hogy ugyanaz a személy legyek, aki mint alárendelt a törvény szerint
bűnhődik; mert mint olyannak, azaz mint gonosztevőnek, lehetetlen, hogy
a törvényhozásban szavam legyen (a törvényhozó szent). Ha tehát
büntetőtörvényt alkotok magam ellen, mint gonosztevő ellen, úgy a tiszta
jogi törvényhozó ész az bennem (homo noumenon), amely engem, mint
gonosztettre képes, tehát más egyént (homo phaenomenon) az összes
többiekkel együtt a büntetőtörvény alá rendel. Más szóval: nem a nép
(minden egyes aközül), hanem a törvény (a közigazság), tehát más, mint a
gonosztevő rendeli el a halálbüntetést, és a társadalmi szerződésben
egyáltalán nincs benne az az igéret, hogy bünhődjünk és így nem is
rendelkezünk magunkról és életünkről. Mert ha a büntetés joga a
gonosztevő azon _igéretén_ alapulna, hogy _akarja_, hogy megbüntessék,
úgy rá kellene bízni azt is, hogy bűnösnek találja-e magát és a
gonosztevő saját bírája lenne. Ezen álokoskodás főtévedése abban áll,
hogy: a gonosztevő saját ítéletét (amelyet szükségkép az _ész_ hoz),
hogy életét kell vesztenie, ezt az _akarat_ azon határozatának tekintik,
hogy magát fossza meg életétől és így a jogi végrehajtást a jogi
megítéléssel egy és ugyanazon jogi személyben egyesítve képzelik.

Vannak szégyenletes, magát az emberiséget megbecstelenítő büntetések
(mint a széjjeltagolás, széttépetés, orr és fül lemetszés), amelyek nem
csupán a becsületesnek (aki más becsülésére igényt tart, ami mindenkinek
a kötelessége) fájdalmasabbak, mint a javaitól és életétől való
megfosztás, hanem a szemlélőbe is a szégyen pírját kergetik, hogy ily
fajhoz tartozik, amellyel így szabad elbánni. Az ily büntetés meg nem
engedhető.


ÉLET. EMBER ÉS VILÁG.

Életbölcseség.
Az ember legfontosabb ügye, hogy tudja, hogyan kell a teremtésben a
helyét illően betöltenie és jól megértse, hogy minek kell lennie, hogy
ember legyen.

Nincs meg a becsvágyam, hogy angyal legyek, de a büszkeségem csak az,
hogy annál inkább ember legyek.

Az embertanban az a czélom, hogy minden tudomány forrását, az erkölcs,
az ember képzésének és kormányzásának ügyessége, módszere és a velük
való érintkezés forrását, tehát minden praktikusét megnyissam.
Az értelmes embernek, ha valamibe belefog, tudnia kell: 1. hogy mit
akar, 2. hogy mi kell ahhoz, 3. hogy mi haszna van annak. Ész –
ítélőképesség – értelem.

A filozófia szégyenére nem ritkán felhozzák, hogy ami tán helyes benne,
az a gyakorlati életben haszontalan; mondják pedig ezt előkelő, megvető
hangon, teli önhittséggel, hogy az észt még abban is, amiben legfőbb
becsét találja, a tapasztalat segélyével reformálják és a bölcseség oly
képével, amely azt hiszi, hogy vakondok szemével, mely a túrásra
szegeződik, távolabbra lát és biztosabban, mint oly lény szemével, amely
egyenes állásra és az égbe való nézésre rendeltetett.
Az eszme nem más, mint oly tökéletesség fogalma, amely a tapasztalatban
még nincs meg. Például a tökéletes, az igazság törvényei szerint
kormányzott köztársaság eszméje! Azért lehetetlen ez? Először is csak
eszménk kell hogy helyes legyen és akkor mindazon akadály mellett sem
lehetetlenség, amely kivitelének még útjában áll. Ha mindenki hazudna
például, az igazmondás azért puszta szeszély volna?

Semmi sem lehet károsabb és a filozófushoz méltatlanabb, mint az
állítólag ellentmondó tapasztalatra való közönséges hivatkozás, amely
tapasztalat egyáltalán nem is létezne, ha annak idején az eszmék szerint
történtek volna meg ama intézkedések és ha ahelyett éretlen fogalmak,
épp azért, mert a tapasztalatból merítvék, nem hiúsítottak volna meg
minden jó szándékot.

A bolond, ha olyan mint a _többi_, akkor okos, csak a bölcs a balga.
Azért: rejtsd el értelmedet.
Akit valamely morális érzés, mint alapelv jobban fellelkesít, mint azt
mások a saját lagymatag és gyakran nemtelen érzelmük után ítélve
elképzelni tudják, az az ő fogalmaik szerint képzelgő. _Arisztideszt_
uzsorások közé helyezem, _Epiktetuszt_ udvaronczok közé, _Rousseau_
János Jakabot a Sorbonne doktorai közé. Hallani vélem hangos
gúny-kaczajukat és száz hang kiáltja: _micsoda képzelgők!_ A
képzelgésnek ez a kétértelmű látszata önmagukban véve jó, morális
érzésekben, ez a lelkesedés és sohasem alkottak e világon nagyot
nélküle.

Aristoteles híres tana a középútról ízetlen bölcseség és ha _ennek_ a
kikutatása végett fordulunk a régiekhez, mint akik a forráshoz közelebb
voltak, akkor rosszul tettük, hogy felkerestük ezt az orákulumot.

Több életvidámságot szerzünk azáltal, amit az élet szabad használatában
_cselekszünk_, mint amit _élvezünk_.
Az élet értékét, amennyiben abból áll, ami jót élvezhetünk, túlmagasra
becsüljük; amennyiben azonban aszerint becsüljük, hogy mennyi jót
tehetünk, úgy méltó arra, hogy a legnagyobb tiszteletben részesítsük és
a legnagyobb fokú gondosságot fordítsuk a megtartására és vidáman
használjuk jó czélokra.
Az egyetlen biztos szere annak, hogy örüljünk életünknek és amellett
mégis megelégeltük légyen életünket, az idő eltöltése oly tervszerűen
haladó foglalkozással, amelynek valamely szándékolt nagy czél a
következménye. «Minél többet gondolkoztál, minél többet cselekedtél,
annál tovább éltél (még a saját képzeletedben is).» Az élet ily
befejezése _megelégedéssel_ jár.
A legfőbb, ami az ember birtoka lehet, az azon nyugalom, azon vidámság,
az a belső béke, amelyet nem nyugtalanít semmiféle szenvedély.
Minden fájdalomnak a legalaposabb és legkönnyebb csillapító szere az a
gondolat, amelyről feltehető, hogy az értelmes ember végiggondolja: hogy
az életnek általában, ami a szerencse körülményeitől függő élvezetét
illeti, önmagában véve nincs semmilyen értéke és csak annyiban van
értéke, ami használatát illeti, hogy mily czélokra irányul, amit nem
adhat meg az embernek a szerencse, hanem csupán a _bölcseség;_ ami tehát
hatalmában van. Aki aggódóan bánkódik azon, hogy elveszti életét, az
sohasem örülhet életének.
Szükséges a megelégedettségnek oly főfaja, amely senkiből sem kellene,
hogy hiányozzon és amely nélkül nem lehetséges boldogság, a többi csak
járulékos dolog. Ez a főfaj az önmagával való megelégedés.
Az emberek mai állapotában mondhatjuk, hogy az államok boldogsága az
emberek nyomorával együtt nő. És még kérdéses, hogy nem volnánk-e
boldogabbak természetes állapotban, ahol nem volna meg mindez a kultura,
mint mai állapotunkban? Mert hogy lehet az embereket boldoggá tenni, ha
nem tesszük őket becsületesekké és bölcsekké? A rosz mennyiségét
különben nem csökkentjük.
Az ember nem vesz addig részt más szerencséjében vagy
szerencsétlenségében, amíg saját maga meg nem elégedett. Tegyétek tehát,
hogy kevéssel megelégedett legyen, úgy jókká teszitek az embereket;
máskülönben minden hiábavaló. Az általános emberszeretetben van valami
magas és nemes, de ábrándszerű. Amíg az ember maga a dolgoktól annyira
függ, addig nem vehet részt más szerencséjében.
Nem tehetek senkit másképp jobbá, mint a jó azon maradékával, ami benne
van; nem tehetek senkit máskép okosabbá, mint az okosság azon
maradékával, ami benne van.
Akinek lába tört, annak szerencsétlenségét – mégis elviselhetőbbé
tesszük azzal, hogy kimutatjuk néki, hogy könnyen a nyakát érhette volna
a baj. Lehetséges és kellene, hogy legyen, vidám jámborság; lehetséges
és kell a fárasztó, de szükséges munkát jó kedvvel elvégezni; sőt
meghalni vidáman: mert mindez értékét veszti azzal, hogy rosz kedvvel és
mogorva hangulatban tesszük meg vagy szenvedjük el.
Művelt emberek úgy vesznek búcsút az élettől, mint a társaságtól, mintha
remélnék, hogy egykor viszontlátják. Félnek attól, hogy gyáván haljanak
meg, vagy hogy haszontalanokként emlékezzenek rájuk, vagy hogy a
hátramaradottakat megsértsék és magukra haragítsák.
Minden emberi erény az érintkezésben (udvariasság és így tovább)
aprópénz; gyermek az, aki valódi arany gyanánt veszi. Mégis jobb, hogy
aprópénz van forgalomban, mint semmiféle ilyen szer és végül pedig, ha
jelentékeny veszteséggel is, mégis készpénzre váltható.

Emberismeret.
Csak igen _kevés_ olyan ember van, aki _elvek_ szerint cselekszik,
sokkal _több_ van olyan, akit _jószívűsége_ vezet, olyan pedig, akinek
legkedvesebb énje, mint fáradozásainak egyetlen czélpontja, mereven
szeme előtt áll, olyan van a _legtöbb_, a _becsvágy_ végül _minden_
ember szívében van, bár nem egyenlő mértékben.
Az erkölcstelen dolgoknál adódó alkalom, hogy másnak az érzelmét kissé
kikémleljük, alkalom lehet arra is, hogy az illető magasabb érzelmi
életére, sőt szívére is meglehetős valószínűséggel következtessünk. Aki
szép zenénél unatkozik, arról joggal gyanítható, hogy a stílus szépsége
és a szerelem finom varázsa iránt kevéssé fogékony.

Az emberi természet szépsége és méltósága iránti bensőséges érzék és a
kedély nyugodtsága és erőssége, hogy erre mint általános alapra
vonatkoztassa az ember összes cselekvéseit, ez komoly és nem illik össze
sem az ingatag örömmel, sem a könnyelmű állhatatlanságával. Sőt a
búskomorság felé közeledik, amely érzelem gyengéd és nemes, amennyiben
azon a borzadályon alapul, amelyet a korlátozott lélek érez, ha valamely
nagy szándéktól eltelve, azokat a veszedelmeket látja, amelyekkel meg
kell küzdenie és az önmaga legyőzésének nehéz, de nagy győzelme lebeg
szeme előtt. Az elveken alapuló igazi erényben van tehát valami, ami
leginkább a szelidebb értelemben vett _melancholikus_ kedélyhangulattal
látszik megegyezőnek.
A jószívűség, a szív szépsége és finom izgékonysága, amely az adódó
alkalom szerint az egyes esetekben részvéttől vagy jóakarattól való
meghatottságban nyilvánul, a körülmények változásának nagyon alávetett
és amennyiben a lélek indulata nem egyetemes elven alapul, úgy könnyen
változó alakot ölt fel, aszerint, amint a tárgyak egyik vagy másik
oldalukról mutatkoznak. És mivel e hajlam a szépre irányul, úgylátszik
legtermészetesebben a kedély azon fajával egyezik meg, amelyet
_szangvinikusnak_ neveznek, amely csapongó és a mulatságot kedveli. E
temperamentumban kell keresnünk azon kedvelt tulajdonságokat, amelyeket
adoptált erényeknek nevezhetnénk.
A becsületérzést rendszerint a _kolerikus_ vérmérséklet ismertetőjelének
vették egyébként és ez alkalmat ad nékünk arra, hogy felkutassuk e finom
érzés erkölcsi következményeit, amelyek többnyire csupán a külső
csillogásra irányulnak.
Nincs ember a finomabb érzés minden nyoma nélkül, de annak nagyobb mérvű
hiánya, amelyet mással egybevetve érzéketlenségnek is neveznek, a
_flegmatikus_ jellemében fordul elő, akit egyébként még a durvább
hajlamoktól is megfosztanak, mint pénzvágy, stb., amelyeket azonban mi a
többi rokon hajlammal együtt számára mindenesetre meghagyhatunk.

Azt, akinek érzése a _melancholikus_ felé hajlik, nem azért nevezik így,
mintha az élet örömeitől megfosztva sötét mélabúban bánkódna, hanem
mivel érzelmei, ha bizonyos fokon túl nagyobbodnának, vagy némely ok
folytán hamis irányba jutnának, könnyebben változnának át a mélabú
állapotába, mint valamely másba. Különösen a _fenséges iránt van
érzéke_. Még a szépségnek is, amely iránt épúgy van érzéke, nem csupán
izgatnia kell őt, hanem meghatnia is, amennyiben egyúttal csodálatot
kelt benne. A gyönyör élvezete nála komolyabb, de azért nem kisebb. A
fenséges minden hatásában több a varázs, mint a szép szemfényvesztő
bájaiban. Ha jól érzi magát inkább elégedett, mint vidám. Az ily ember
állhatatos. Ezért érzéseit elvek alá rendeli. Ezek annál kevésbbé
állhatatlanok és változók, minél egyetemesebb azon alapelv, amely alá
rendelvék, és minél tágabb így az a magas érzelem, amely az alacsonyakat
maga alá foglalja. A hajlamok minden specziális alapja sok kivételnek és
változásnak van alávetve, ha nincs ily fő alapból levezetve. Az élénk és
barátságos Alcest azt mondja: szeretem és becsülöm nőmet, mert szép,
hízelgő és okos. Mi lesz azonban, ha betegség elcsúfítja, ha kora
mogorvává teszi és ha, miután az első varázs eltünt, okosabbnak sem
látszana, mint bárki más? Ha nincs már meg az alap, mi lesz a
vonzalomból? Tartsátok magatokat ezzel szemben a jóakaró és higgadt
Adrast-hoz, aki azt gondolja magában: Szeretettel fogok bánni e
személylyel és becsülni fogom őt, mert nőm. Ez az érzület nemes és
nagylelkű. Most a véletlen bájak változhatnak, annak daczára még mindig
a neje. A nemes alap maradandó és nincs oly nagyon alávetve a külső
dolgok állhatatlanságának. Ily természetűek az alapelvek, azon
gerjedelmekhez viszonyítva, amelyek csak egyes alkalmakra buzognak fel,
és ilyen az elvekkel bíró férfi azzal ellentétben, akinek alkalomadtán
jószívű és szerető kedve kerekedik.
De mi volna, ha szíve titkos sugallata így szólna: annak az embernek ott
segítségére kell sietnem, mert szenved; nem mintha barátom vagy
társaságombeli volna, vagy mintha képesnek tartanám arra, hogy
jótéteményem egykor hálával viszonozza. Nincs most idő okoskodásra és
kérdezősködésre: ember ő, és ami emberekkel történik, az engem is ér. Az
esetben eljárása a legfőbb elven, az emberi természet iránti jóakaraton
alapul és fölötte magasztos, úgy változhatlansága miatt, mint
alkalmazásának egyetemessége folytán.

Folytatom megjegyzéseim. A melancholikus kedélyű keveset törődik azzal,
hogy hogyan ítélnek mások, mit tartanak jónak vagy igaznak, ezért
egyedül saját belátására támaszkodik. Mivel az indítóokok benne az elvek
természetét veszik fel, úgy nem egykönnyen lehet szándékait
megváltoztatni: állhatatossága néha makacssággá is fajul. A divat
változását közönnyel nézi és csillogását megveti. A barátság magasztos
és ezért az ő számára való. Ő tán elvesztheti állhatatlan barátját, de
ez nem egyhamar veszti el őt. Az elhamvadt barátság emléke is még
tiszteletreméltó előtte. A közlékenység szép, gondolatteljes
hallgatagság magasztos. Jól megőrzi saját és mások titkait. Az
igazmondás magasztos és ő gyűlöli a hazugságot vagy a képmutatást.
Nagyra tartja az emberi természet méltóságát. Ő maga becsüli az embert
és oly teremtménynek tartja, aki itt tiszteletet érdemel. Nem tűr
elvetemült alárendeltséget és szabadság nemes keblének éltető levegője.
Minden láncz, az aranyozottól kezdve, melyet az udvarnál hordanak, le a
gályarab nehéz vasáig utálatos előtte. Saját magának szigorú bírája és
másokra és nem ritkán magára és a világra is ráun.

E jellem elfajulásában a komolyság mélabúra hajlik, az áhitat
rajongásra, a szabadságvágy enthuziazmusra. Sértés és igazságtalanság a
boszúvágy lángját gyujtják fel benne. Akkor félelmes. Daczol a
veszélylyel és megveti a halált. Ha érzése fonák és világos értelem
hiányában a _kalandosra_ veti magát. Sugallatok, jelenések, kísértések.
Ha az értelem még gyöngébb, úgy _torzképeket_ lát. Jelentős álmok,
sejtelmek és csodajelek. Az a veszély fenyegeti, hogy _képzelgő_ vagy
_bogaras_ lesz.

A _szangvinikus_ kedélyűnek erős érzéke van a _szép iránt_. Ezért öröme
nevető és élénk. Ha nem víg, akkor elégedetlen és kevéssé ismeri a
megelégedett hallgatást. Magában és másokban keresi az örömet, mulattat
másokat és jó társalgó. Nagyon együttérez másokkal. Mások vidámsága
jókedvűvé teszi és szenvedésükkel szemben lágyszívű. Erkölcsi érzéke
szép, de elvek nélküli és mindenkor közvetlenül attól a jelen
benyomástól függ, amit rá a tárgy gyakorol. Minden ember barátja vagy,
ami ugyanazt jelenti, tulajdonképp sohasem barát, bár jószívű és
jóakaró. Nem képmutató. Ma barátságos és jó modorával szórakoztatni fog
benneteket, holnap, ha betegek vagytok vagy szerencsétlenség ért
benneteket, igaz és őszinte részvétet érez irántatok, de halkan
ellopózik, míg a körülmények meg nem változnak. Sohase kéne bírónak
lennie. A törvény szerinte rendszerint túlszigorú és könnyek által
megvesztegetteti magát. Furcsa egy szent ez, sohasem igazán jó és
sohasem igazán rosz. Gyakran kikapós és inkább szívességénél, mint
hajlamánál fogva vétkezik. Bőkezű és jótékony, de rosz fizetője annak,
amivel tartozik, mivel a jóság iránt nagy érzéke van, de kicsiny az
igazságosság iránt. Senkinek sincs oly jó véleménye saját szíve felől,
mint neki. Ha nem is becsülitek nagyra, mégis szeretnetek kell őt.
Jellemének nagyobbfokú hanyatlásával _pipogya_ lesz, játékos és
gyerekes. Ha kora nem mérsékeli élénkségét vagy több észt nem ád neki,
úgy azon veszélyben forog, hogy vén _divatmajommá_ válik.
Annak, akit _kolerikus_ kedély alatt értenek, erős érzéke van a
magasztos azon faja iránt, melyet _pompásnak_ nevezhetünk. Tulajdonképp
ez a magasztosnak csupán csillogó máza és erősen elütő szinezés, amely a
dolognak vagy a személynek belső tartalmát, amely tán csak rosz és
közönséges, elrejti és a látszattal csal és meghat. Amint egy épület
festés által, mely faragott köveket ábrázol, éppoly nemes benyomást
gyakorol, mintha tényleg abból állna és a ráragasztott párkányzat és
pillérek a szilárdság hitét keltik fel, bár kevés tartásuk van és semmit
sem támasztanak meg: úgy ragyognak talmi erények is, a bölcseség
aranyfüstje és a festett érdem.
A kolerikus saját értékét, valamint dolgai és cselekedetei értékét az
illem szempontjából nézi, vagy azon látszat szempontjából, amilyennel
szembetűnik. A belső minőség és azon indító okok, amelyeket maga a tárgy
tartalmaz hidegen hagyják, sem igazi jóakarat nem hevíti, sem becsülés
nem hatja át. Sőt csak annyiban tartja magát boldognak, amennyiben
gyanítja, hogy mások annak tartják. Modora mesterkélt. Mindenféle
szempontot kell tudni elfoglalnia, hogy modorát a szemlélő különböző
helyzetéből tudja megítélni, mert nem törődik azzal, hogy micsoda, hanem
csupán, hogy minek látszik. Evégből jól kell ismernie a közízlésre való
hatást és azt a sokféle benyomást, amelyet magatartása másokra gyakorol.
Miután e ravasz figyelemnél hidegvérre van szüksége és nem szabad, hogy
szeretet, részvét vagy szívének együttérzése elvakítsa, azért sok olyan
balgaságot és kellemetlenséget kikerül, amelyekbe a szangvinikus
belejut, akit közvetlen érzése elragad. Ezért rendszerint értelmesebbnek
látszik, mint a minő tényleg. Jóakarata udvariasság, tisztelete
szertartásos, szeretete kieszelt hízelgés. Mindenkor önmagától eltelt,
ha az udvarló vagy a barát modorát ölti fel és soha sem az egyik, sem a
másik. A divattal akar kápráztatni; de mivel minden rajta mesterkélt és
csinált, azért abban merev és ügyetlen. Sokkal inkább elvek szerint
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Kant-breviarium: Kant világnézete és életfelfogása - 6
  • Parts
  • Kant-breviarium: Kant világnézete és életfelfogása - 1
    Total number of words is 3807
    Total number of unique words is 1855
    26.3 of words are in the 2000 most common words
    36.6 of words are in the 5000 most common words
    42.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Kant-breviarium: Kant világnézete és életfelfogása - 2
    Total number of words is 3795
    Total number of unique words is 1807
    23.6 of words are in the 2000 most common words
    33.1 of words are in the 5000 most common words
    39.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Kant-breviarium: Kant világnézete és életfelfogása - 3
    Total number of words is 3893
    Total number of unique words is 1741
    25.2 of words are in the 2000 most common words
    34.8 of words are in the 5000 most common words
    40.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Kant-breviarium: Kant világnézete és életfelfogása - 4
    Total number of words is 3839
    Total number of unique words is 1792
    25.0 of words are in the 2000 most common words
    36.9 of words are in the 5000 most common words
    43.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Kant-breviarium: Kant világnézete és életfelfogása - 5
    Total number of words is 3959
    Total number of unique words is 1837
    26.9 of words are in the 2000 most common words
    37.4 of words are in the 5000 most common words
    43.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Kant-breviarium: Kant világnézete és életfelfogása - 6
    Total number of words is 4006
    Total number of unique words is 1862
    26.3 of words are in the 2000 most common words
    38.0 of words are in the 5000 most common words
    45.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Kant-breviarium: Kant világnézete és életfelfogása - 7
    Total number of words is 3912
    Total number of unique words is 1883
    26.0 of words are in the 2000 most common words
    36.0 of words are in the 5000 most common words
    41.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Kant-breviarium: Kant világnézete és életfelfogása - 8
    Total number of words is 2196
    Total number of unique words is 1204
    30.0 of words are in the 2000 most common words
    41.6 of words are in the 5000 most common words
    47.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.