Kálozdy Béla: Regény (2. kötet) - 10

Total number of words is 4133
Total number of unique words is 2194
28.9 of words are in the 2000 most common words
41.8 of words are in the 5000 most common words
48.2 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
lenne. Kapjon rajta, ha van valami.
No végre, hála istennek, beszélhet. Dehogy is tartja zár alatt; dehogy
tartja.
– Nem az ivándi futtatás, kedves sógorasszony. Egészen más, hatalmasabb
verseny, melyben családunkra új diadal várakozik. Móricz bátyánk
lemondott a követségről s már talán vissza is bújt a barlangjába. Új
választás lesz a karámosi kerületben s odabenn a vármegye urai egy
akarattal Bélát kiáltották ki jelöltnek. Nekem nem sok szavam volt bele,
(az irígység most sem engedte még följebb vinnem kancelistaságnál!) de
higyjék meg, majd kiugrottam bőrömből örömömben, mikor Vincze bácsi
elharsantotta a jelszót. Hiába, csak én is tartok valamit a családra!
A szép asszony a meglepetésnek egy gyönge, urias felkiáltásával fogadta
a hírt. Mintha csakugyan az ivándi futtatásról lenne szó.
– Lehetetlen! No Béla, végre megnyílik a maga pályája is. Nem lehet több
panasza a sors ellen. És van valami valószinüség megválasztásában?
– Hogy van-e? – kiáltotta az elragadtatott hirnök s hirtelen
hátravetette atilláját, hogy családi büszkeségtől dagadó keblén egész
terjedelmében ragyogtathassa a kék mellényt. – Úgy állunk, mint tizhez a
száz. Az a félszemüveges Péterfi gróf bizonyosan fellép, mert régen
áhítozik már a követségre. De arra nem voksol más, mint a kit bottal
hajthat oda. Semmi népszerüsége: nagyon ángolos. A jó név csak mindig jó
név marad s már itt a mi vármegyénken egy Kálozdyval szemközt maga
Grassalkovich herczeg is a rövidebbet huzná. Aztán még hozzá ő! Nem
felejtette ám még el a nép, hogy a nagy szárazságkor ki adott életet
neki!
– Ez mégis derék, hogy ide gondoltak, – mosolygott Ilona azzal az
öntudattal, hogy ez a kegyes mosoly bőves bőven megfizeti a szegény
irnok minden lelkesedését. – Nyujtsa a kezét, Béla, és fogadja
üdvözletemet. Lássa, a sors is az én részemen van s úgy intézi a dolgot,
hogy kénytelenek legyünk Pestre költözni.
Erre aztán csöndes, jókedvű dudolással befelé indult. Egy pár
lépésnyiről még visszafordult és emlékezetébe hozta férjének szíve nagy
aggodalmát.
– Bocsásson meg, hogy országos gondjai közt figyelmeztetem, ne
feledkezzék meg végkép a szegény Szultánról. Néhány perczet szentelhetne
neki.
Rudinak vissza kellett sietnie a városba, mert ő ragyogó mellénye,
fontos küldetése és családi önérzete ellenére is csak bizonytalan
helyzetű vármegyei kanczelista volt, ki némi szorongással gyanakodott,
hogy a pecsovics-hírben álló alispán nem igen nézi jó szemmel
kortes-utazását.
Béla magára maradt. A kis fiú víg nevetése már messziről, a fenyvesből
hangzott ide hozzá. Sokáig sétált föl s alá a kert útain és szomorú
szeme gyönyörködött a derült, tiszta napban. Meg-megállt a gyermek
játékai fölött, ki homokból várat épített, melyet az alattomos szeleknek
könnyű volt megostromolni és porba dönteni. Megütötte füleit az ebédvivő
parasztasszonyok éneke, kik üres fazekaikkal visszatérőben voltak a
mezőről. Egy szegény vándorló legény hangos füttyszó mellett telepedett
tarisznyájával a kert alatti árokba és vígan tekintgetett szét a
verőfényes vidéken, melyen útja átvezeté. Kósza figyelmét minden apró
kép, minden fölcsendülő hang magára vonta, mint ezt nagy meglepetések
után, terveink zavarában ép oly gyakran tapasztalhatjuk, a mennyiszer a
teljes fogékonytalanságot a tarka jelenetek iránt. Béla képzelete – mint
az árnyas fészkéből megriasztott fürj – ugrált, szökött, röpdösött
rögről rögre a kalászos mező aranyos hullámai közt.
Egyszerre megszólalt a falu kis harangja. Puliszkánéra szólt, egy félig
süket, félig vak, félig sánta vén asszonyra, ki tavaly volt kilenczven
esztendős. Már régen botra támaszkodva járt, kihullott minden haja,
elszállott minden öröme és Béla kegyelemkenyerén élt. Lóti-futi szolgáló
korában került a kastélyba; jól emlékezett az öreg grófnéra: soha azéhoz
fogható drágalátos selyemszoknyák nem suhogtak itt a levegőben, soha
olyan fehér kezeket nem csókolt. Megfakult, régi-régi tulipános ládája
fenekén, a sok-sok kaczat között végesvégig megőrizte azt a piros
keszkenőt, melylyel lakodalma éjjelén bekötötték a fejét, melynek akkor
olyan hosszú hollófekete hajékessége volt, hogy négy soros kontyba tudta
csavarni. Az a keszkenő még a grófnétól került. És öreg szívének
fenekén, hosszú élete együgyü emlékeinek lomja közt is őrizgetett
valamit azokból a napokból: mélységes hálát az uraságok iránt, kik
fiatal, deli, jó dolgos urát megszabadították a katonaságtól. Pedig
akkor nehezen ment, mert úgy beszélték, hogy a császárnak háboruja van a
francziákkal és a Suta-árvák kenyérkeresője, a kit megfogtak, nem is
jött többé haza sohasem. A vén asszony hosszan el tudta mondani ezt a
történetet, és sokszor leselkedett utána, hol egyik, hol másik saroknál,
ha valahogyan el tudná kapni Bélának vagy Ilonának a kezét, kikre e
jámbor lélek hálája örökségben jutott a kastélylyal. A leánya Bogádra
ment férjhez, s mikor már nehéz volt neki a szolgálat, hitták is eleget,
hogy költözködjék hozzájuk, de neki úgy tetszett, mintha idegen
temetőben sokkal hidegebb lenne a föld annál, mely ura mellett itt
várakozik reá. Itt őszült meg és aggott el, mígnem halott-öltöztető,
temetéseken siránkozó, sírja szélén botorkáló anyókává lett. Béla
rendelt neki egy kis zúgot valamelyik béres-házban, gondoskodott róla
tehetetlenségének napjaiban és valóságos bálványa lett az öregnek.
Csöndesen folytak volna napjai, ha Ilona egyszer jó kedvében két tyukkal
meg nem ajándékozza. Ennek a két vén állatnak szentelte életének végső
gondjait; tojásaikat összegyüjtögette, besántikált botjával Karámosra,
összelökdöstette magát a kofákkal és várta türelmesen a vevőket
tojásaira. Azzal az egy pár fillérrel, a mit árult,
huszszor-huszonötször eltipegett az esztergályos sátra előtt, míg
kiválasztotta magának a legpirosabb fakardot vagy a legharsányabban
rikoltozó trombitát, egy jó óráig elalkudott rájuk és csillogó szemekkel
totyogott velük hazafelé. Itthon aztán a kertben megleste a kis Bélát,
mikor magát kapta, reszkető kezeivel felkötötte neki a rikító
szerszámokat és meghagyta, hogy megmondja ám odabenn: ezt meg ezt az
öreg Puliszkáné vette azért a jó meleg levesért, vagy azért a viselt
ködmenért, a mit a minap juttattak neki, mikor a hideg rázta és azt
gondolta, hogy meghal. Erre aztán megnyugodva tipegett kamarája felé,
hogy ilyen apró szives fogáskák majd csak nem engedik tőle elfordulni az
uraság jóvoltát, a meddig a fölséges istennek az ő vándorlásában
gyönyörködnie tetszik. Hanem egy alkalommal vesztére ment be tojásaival.
A mint a piaczon üldögél, megpillantja szép unokáját, a Fodor Panni
leányt Bogádról. Olyan czifra volt, hogy majd elröpült a pántlikától és
még ki is volt festve az orczája. Oda kiáltott rá, hogy: – Állj meg egy
szóra, Panni; milyen sorsba jutottál? Hanem a szép leány elfordította a
pirosítós képét, mintha nem vette volna észre és eltünt a hetivásáros
kocsik között. Az öreg tudta, hányat ütött az óra; de nem tudta maga
sem, hogyan került haza Kálozdra. Támolyogva, sírva, átkozódva jött s
ettől a naptól kezdve csak a legmelegebb verőfény tudta egynehányszor a
béresház elé csalni sötét zugából. Ilyenkor mindig Bélát leste, mert
családját megtagadva, gondolatai csak a másvilágon és azokon a
jótéteményeken jártak, melyeket a kastély uraitól vett az esztendőknek
szinte megszámlálhatatlan sokasága alatt. Áldja, áldja meg őket az isten
sírjaikban, ágyaikban, bölcsőikben! Áldja meg közülök a nagyokat és
kicsinyeket! Ezt rebegte el tegnapelőtt Bélának, kit alázatos
tisztelettel haldokló ágya mellé kéretett. Noha fogai mind kihullottak
már, a halál környékezte szívét és a szerfölött való érzékenység
elfojtotta hangját, Béla megértette jól az egész áldást és azzal az
ujsággal köszönte meg, hogy a Panni leány jó útra tért. Az öreg nagy
fuldoklás közt integetett, a mi talán azt jelentette, hogy: nem sokára
tudni fog már mindeneket, és meghalt.
Most őrá harangoznak. A mint Béla hallgatta a harangszót, (olyan könnyen
kongott, nem hiába hogy senki sem siratta a szegény anyókát!) úgy
tetszett neki, mintha annak a hidegedő, együgyü szívnek áldását
hallgatná; mintha már meg is fogant volna rajta. Régen látta már a jövő
napok közelgő rémeit; de tehetetlenségében nem volt képes elűzni őket. A
hányszor csak tekintete kis fiára esett, égő fájdalom szaggatta szivét
és világossá lett előtte, hogy csak isten csodája segíthetne rajta. El
kell válnia ezektől a hegyektől, ezektől a mezőktől itt körül, ettől a
kastélytól és a nagy világ homályos ösvényeinek egyikén elindulnia
kenyeret keresni. De most, az utolsó perczben, mikor már körül kellett
tekintenie a sötét platánok, bús fenyők és illatos gesztenyefák között,
hogy melyikről messe vándorbotját; most, mikor a szegénység már kopog
kastélyának czimeres ajtaján, hogy kivezesse őt, szép nejét és ártatlan
kis fiát e büszke falak közül s idegen kezekre bízza őseinek hamvait;
most, mikor a bizonytalanság, a nyomor, talán a sülyedés tátonganak
előtte: ím megnyílik az ég és nyilatkozásában csodát küld megmentésére.
Vajjon ki volt az, a ki annak a vén szívnek utolsó áldását, utolsó
imádságát a jutalmazó örök biró elé vitte!? Meg van hát könnyítve a
nehéz búcsú; a fekete fátyol arany szálakkal szőve át. Új pálya nyílik
előtte, melyen az eltékozolt javak helyett becsületet, hírt, nevet
arathat és hagyhat örökbe a kicsinynek. Ő sem kapott hazulról egyebet.
Legyen itt minden másé, csak ő maga maradhasson a magáé! A mint a
kertben járkált, fölkeresték ifjú, rajongó álmai s hánykódó szíve
meg-megdobbant amaz álmatlan éjtszakák emlékeitől, melyeket a kis
mályvarózsás kerti lak csöndes szobájában valamikor átvirrasztott,
áttanult, átábrándozott. Régi, feledésbe merült eszmények foglalták el
lelkét. Újra forrott benne az egykori lelkesedés, melylyel az «élő
szobor» lábaitól a bűvös arczra föltekintett. Annak szánta akkor életét,
agyvelejének minden gondolatát, szívének minden csepp vérét, izmainak
minden erejét. Mintha csak egyetlen éjjel választaná el azoktól a
napoktól! Ez órában megint az a fiatal rajongó volt. Hazaszeretet,
családi bú és apai remények vegyültek össze lelkében, megfeledkezett
egészen a napról, melyen itt kell hagyniok ezt a falut s égő szemei
előtt fel-felcsillant már annak a másiknak fénye, melyen vissza fognak
térni ide s kifényesíttetik az ősi czimert.
Eljött az este és vele együtt a «pártvezérek». Csengős lovakon,
jókedvvel, víg zajjal közeledett Kálozd felé a vármegyei törzskar, mely
Vincze bácsit ismerte főfő tanácsadójának. Három kocsival jöttek, hogy
annál többet mutassanak s a fontosabb pontokon: a vörös Biká-nál, a
Becsali-ban és még egy néhány helyen stácziót is tartottak, jó korán
felismervén a jelentőséget, melyet ezeknek a megszállott poziczióknak a
megindulandó hadjárat folyamán tulajdonitaniok kell. Sok efféle nemzeti
háború bizonyítja az ősidők homályától kezdve egész a mai napig, hogy a
korcsmárosok a leghatalmasabb kortesek. Mindenütt alkudozásokat
folytattak a Kálozdy-zászlók kitűzése iránt: most még csak az az egy van
készen, a mit az Ignácz hajdu lobogtat az első kocsi bakján, hanem egy
hét alatt lesz annyi, hogy a kék eget se látjuk tőlük. Ez a fennhangú
biztatás természetesen attól a lármás hadvezértől került, ki jelenleg
ugyan csak a vármegyei hajduknak volt generálisa és a raboknak korlátlan
parancsnoka, de leleményesnél leleményesebb és czifrábbnál czifrább
haditerveit és cseleit bátran összehasonlíthatná a világ leghíresebb
haditerveivel és cseleivel. Nem mulasztotta el megállítani a menetet
egy-egy roskatag, hulló vakulatú ház előtt, melyben valami pusztulásnak
indult nemes urat, valami jobb szájú, jobb vérű, jobb torku hazafit
tudott. Csak a pipáját tömte meg mindegyik, azután felült.
Az újonczozásnak ebben a lelkesítő folyamában, melyben több rendbeli
csutorának és pinczetoknak is része volt, a világért meg nem feledkeztek
volna Bárándy Gáspárról, erről a tekintélyes és furfangos politikusról,
kinek mindörökre feledhetetlen az a sikere, mikor a bogádi bocskoros
nemeseket Harkányi viczispán részére térítette egyetlenegy dikcziója,
melyet – a faluvégi dombon gubbaszkodó akasztófára mutatva – így
kezdett: Itt, hol őseitek elhullottak stb. Tiszteletes Molnár Ábrahám úr
sem volt rest, a hogy beszóltak érte a parókhiára. Épen a reverendáját
gombolta kifelé, mert a vén Puliszkánét a háznál ő imádkozta el. Az
örvendetes meglepetés minden tüskét meglágyított mord tekintetén, a mint
kászolódott fel a kocsiba az istentelen Gencsy Laczi mellé, kivel
azonban ezuttal egy közös igaz ügyet szolgáltak. Az alkonyodó napnak
tört, ködös, pirosas fénye és hosszú, halavány árnyékai kisérték
útjokban a kocsikat s vették körül az első zászlót, melyet Ignácz hajdu
sohasem mulasztott el lelkesedve meglobogtatni, a mint itt-ott egy-egy
csoport emberrel találkoztak, kiknek a bakra került Gál Andris kurjogató
kiáltozással magyarázta, hogy milyen járatban vannak. Éljen Kálozdy
Béla!
A mint a kálozdi faluvégi házak előtt hajtattak versenyt a putrik
czigánykereket hányó rajkóival s a tarka és zajos utazás czélja, a
kastély, fenyegetett méltóságában már ott emelkedett előttük: egyszerre
szembe találkoztak az egész falu népével. A kilenczven esztendős anyóka
utolsó tisztességéről volt hazatérőben, élén az énekes gyerekekkel és a
kántorral, kinek kacskaringós hosszú vörös bajusza a kos-szarvra
emlékeztetett. A nagy lépésekkel, hallgatag ballagó szűrös atyafiak
eleinte egész csöndes tiszteletadással szedték le a zsíros kalapokat
fejükről, míg a fehérnép – összefogott kezében a kék keszkenőt meg a
rozmaring-szálakat tartogatva s a világért sem vetve egyetlen pillantást
sem félre – halk mormogással mondogatta maga elé alázatos jó
kivánságait. De a mint a sujtásos vitéz meglobogtatta előttük a harczi
zászlót; a mint Andris egy harsány kurjantással kifejezést adott szíve
túláradó érzéseinek; a mint Vincze bácsi egy aranyszínű pintes üveget
odanyujtott futtában a kántornak: abban a szempillantásban felbomlott a
temetési szép rend. A mester kacskaringós bajuszának sokat jelentő
intésére szürét rázogatva, támolyogva, kiderülő ábrázatokkal állapodott
meg a gyászba borult sokaság és a hunyorgó szemek előtt derengeni
kezdett a jövő napok váratlan világossága. Követválasztás lesz.
Andris meg a fiatalabb úri kortesek még egyre kurjogattak a tova vágtató
kocsikról az ácsorgó parasztok felé, otthagyván nekik foglaló gyanánt a
gyorsan kiürült pintes üveget. Ezt ugyan kész szívvel kapkodták az
előljárók egymás kezéből, hanem azért a helység becsületéért a suta
kovács maga állott helyt, akképen kiáltozván az urak után:
– Köszönjük ezt is! Az isten éltesse a Kálozdy nagyságos urat! Tiszta
szivünkből kivánjuk és meg is adjuk majd néki az egész tisztességet.
Ez az «egész tisztesség» némi biztatás gyanánt hangozván ama sokak
részére, kiknek nem jutott a pintből, (hiszen a mester bajuszán is
legalább félverdung maradt,) egy akarattal megindultak valamennyien a
kastély felé, miután a nem voksoló fehér népet és a szintén
szavazatképtelen, de rikoltozás-képes gyerekeket tovább bocsátották
volna a maguk utján. Csak Jutka asszony, a suta kovács felesége, huzta
még meg egy szóra az ura mándliját.
– Hallja keed, aztán má most a kocsmapénz a Pistika csizmájára jusson
ám, míg keeteknek tart a jó világ!
– Ne busulj, anyjuk; most már minden lesz. Kerül onnan csizmára való is
a Pistinak! – biztatta sugárzó képpel Jutka asszonyt a suta kovács.
Aztán egyenesen a kántornak fogózott bele a hosszú, foltos átillájába. –
No mester úr, a szentlélekből már csak kivette a részét; majd meglátjuk,
milyen nóta kerül a fejéből!
A kurta homlokú, tömzsi orrú kántor csavarintott egyet a kos szarvakon,
azután mindjárt készen is volt vele:
– Nohát mozogjunk, atyafiak. Ide hallgassanak kigyelmetek:
Messze hires Kálozd völgye,
Nem megyünk mi messze földre,
Ha jó hazafit keresünk:
Kálozdy lesz a követünk!
A kastély tágas udvara megtelik néppel. A sok zsiros kalap, kopott szűr,
foltos mándli, ladik-csizma özönnel borítja el a kavicsos útakat és egy
rövid félóra alatt mind tönkre van tiporva a sok, gondosan ápolt fű-ágy,
mely piros verbénákkal volt beszegve. Az atyafiak bölcselkednek egymás
között a nem sejtett szerencséről; a hogy Bélát valamelyik ablaknál
megpillantják, a szép reményekkel teljes lelkesedés ki-kitör belőlük; s
a mentor, tiszttartó és ispán elé, kik szives nyájassággal sürgölődnek
közöttük, önérzettel nyujtogatják a kezüket. Máskor csak a kalapjukat
szokták megemelni előttük; de most ezeknek a kezeknek nagy a becsülete.
Mihály huszár meg Bálint mindenes – az éljenzésbe berekedt torkok nagy
gyönyörűségére – két akós hordót vernek csapra a kut mellett s a mint a
nyájaskodó urak innen is onnan is kínálgatják, a ködmenes «voks» röviden
csak azzal fizet: – Köszönjük ezt is! Már így választó időben ez az
általánosan szokásban levő formula, mely ügyesen és mégis érthetőleg
takarja, hogy: várjuk a többit.
A hosszú bajuszos kántor, a suta kovács, meg egy pár esküdt ember befelé
tolakodik, föl a fényes lépcsőzeten, egyenesen a nagy ebédlőnek, melynek
szárnyas ajtaja tárva-nyitva van. Odabenn javában folynak a beszédek s a
szűrös hazafiak a küszöbön rátartó, komoly képpel illesztgetik a
tenyerüket fülük mellé, ha netalán hallanának valamit. Biz abból
hallhatnak, mert a tiszteletes úr stentori szava olykor-olykor még a
külső oszlopokat is megreszketteti. Ama háromszáz esztendeje vérző
sebekről, melyeknek a gondviselés orvost mindeddig nem rendelt, még azok
is hallhatnak valamit, a kik odalenn a hordók körül letelepedtek a puha
gyöpre. Lehetetlen volt meg nem éljenezni azt a sikerült hasonlatot,
melyben Molnár úr a haza sorsának mostani intézőit a rájok bizott
talentomokkal hűtlenül sáfárkodó szolgáknak nevezte, kik a
megdönthetetlen jognak vert aranyát nemcsak nem kamatoztatták, hanem
inkább eltékozolták. Egy hű sáfárt, egy szilárd elvekkel tündöklő
férfit, egy igaz hazafit ajánlott a lelkipásztor beszédének
végszavaiban, midőn Kálozdy Bélát, mint e környéknek, a karámosi
választókerületnek új jelöltjét éltette.
Az éljenzés messze visszhangzott az udvaron.
Béla csöndesebben felelt. Nem hiába mondta, hogy nem érzi biztosnak a
talajt lábai alatt. Régi álmainak felhői közt lebegett. Szavaiban
mindenesetre több volt a virág, mint a mag, a lelkesedés, mint a
nyugalom, az elragadtatás, mint a megfontolás, a keserűség, mint a terv.
Hosszú évek előtt, egy fenekestől más világban, félig alaktalan
ábrándjai között szakadt meg a végzetnek egy kegyetlen csapására kezében
a láncz, mely talán más, termékenyebb mezőre vezeti, ha megadatik neki
tovább követnie. Így csak most is azt a szemet tartogatta, melynek
következőjét már iskolás korában kiejtette, mikor harag, elkeseredés,
szilaj bánat és csodaváró kétségbeesés uralkodott a szíveken.
Hasonlított az efezusi ifjakhoz, kik hosszú altuk után semmitsem
látszottak tudni arról, hogy miképen épültek föl a Deciustól romba
döntött szent oltárok. Szemei még várták a csodát s nem akarták hinni,
hogy ime megtörtént az; szívében a régi keserv, ajkán a régi hang. De
ezek itt körülötte mind az ő fajtájából valók voltak; alvók, ha más
okból is mint ő. Épen az kellett nekik, a mit mondott s neki tüzesedett
arczczal hallgatták, lelkesedtek rajta s a mint a közös anyát éltetve
elhangzottak az utolsó szavak, éljenezték, ölelték, csókolták, hordozták
az «igazi hazafit». A kántor, a suta kovács meg a többi neki álmélkodott
paraszt ember is fejét bólogatva feléje tolakodott Bélának, a mért úgy
ki tudta venni szívükből a szót.
A tiszteletes úr is kitett ugyan magáért, hanem már szó a mi szó, ilyen
fölséges «szavazatja» csak még sincs neki. Egész tenyér-erdő nyult
egyszerre a jelölt felé. Már hiába, szegény embernek ilyen sovány
esztendőkben erre a keresetkére is szüksége van.
A törzskar aztán átvonult a kanczelláriába, míg az alsótábla képviselői
lefelé indultak hírt vinni a maguk feleinek. Az udvaron lobogó tüzeket
raktak s a boros hordók csapja, úgy látszott, mintha valami távoli
rokonságban állana a kifogyhatatlanságukról híres bibliai olajos
korsókkal. A hüvösödő esti levegőben rekedt éljenek hangját verte vissza
a szürke fátyolba burkolózó, távoli halmok oldala. Ilyenkor a kántor
rögtönzött egy-egy tetszetős rigmust vagy az élelmes kovács rövid
kurjantásaira felelt a lárma. Az est hőse is le-lenézett a mulatók közé.
Nagyokat ordítva csinált útat neki a részeg kántor, kinek kacskaringós
bajusza már mind a két végével lefelé fordult. A tele csutorákból
kinálgatták, elfujták előtte az ujdonsült kortesnótát, a legények
vállukra kapták s nem volt vége-hossza az elrikoltozott jókivánságoknak.
Pupos Mike és a két apró czigánygyerek, keserves tussokat huzott Jancsi
repedt hegedüjén az éktelen lármához. Akármikor jött s akármerre ment
Béla, oldalán mindig ott kullogott Istók s apró szemei a ropogó tüzek
vörös világánál úgy csillogtak, mintha telidesteli lettek volna
könnyekkel. Jóllehet egy perczre sem ingadozott életében soha a
családfák értékéről táplált magas véleményében, mégsem utasította vissza
a suta demokratának némi bizonytalansággal eléje terjesztett karjait.
Hiszen mindez neki szól, kiért hűséges lelke minden gondolatával
remegett; mindez az ő jövőjének, életének megmentésére történik! A bor
folyt, a két rajkó keservesen dolgozott, a tüzek fényes lánggal égtek és
a fészkükből felriogatott madarak félénk suhanással szelték át a
levegőt. A dőzsölés tompa, egyenetlen moraja és az égnek sziporkázva
emelkedő füst várta a közeledő éjtszakát. Senkisem tudta, mikor
köszöntött be, mert a baktert holtrészegen szállították haza.
Odafenn a kanczelláriában ezalatt nagy, szárnyas ezüst-gyergyatartók
világánál, az udvarról fölhangzó zsivaj tompa zúgása mellett, csillogó
palaczkok lelkesítő társaságában folyt a hadi tanács. A vörös mellényü,
arany zsinóros generálison kivül részt vettek benne mind a jókedvü fiúk,
kik Bélát a magukénak számították: ezredesek, kapitányok, hadnagyok és
közlegények a szerint, a hány voksot számítottak. Képviselve volt itt a
lelkes meggyőződés egy pár borongó hazafiban ép úgy, mint a könnyűvérű
pajtáskodás és a kapzsi élelmesség. Ki vitte volna más a nagy szót, mint
Vincze bácsi, ki a dologtalanságnak fényes példája gyanánt töltötte
ugyan napjait e sürgő világon; de egy dolog mindig inyére volt: a
korteskedés. Mindenkit ismer, mindenkivel komázik, mindenbe be van
avatva, tekintélyt és népszerűséget hajhász s a piszkos zeke alatt fel
tudja fujni magát, akárkivel kész gorombáskodni és összecsókolózni, mint
valami gődény úgy győzi a bort, mindenkivel a maga nyelvén bánik és a
világon mindent ki tud zsákmányolni a maga módja szerint zsebének
érdekében. Hol van szebb kilátása egy élelmes embernek, a ki tud az
eszével és kezével élni, mint egy égő tető alatt?! A kálozdi kastély
fedele pedig ég. Vincze bácsi kiadta a jelszót: éljen Kálozdy Béla
követjelölt!
Lábait szétvetve nyujtózik egy nagy bőrkarosszéken és mocskos, szortyogó
tajtékpipája mellől adja a hangot. A szivar nem kenyere. A dolgok egész
állása, jelen és jövendő, tisztán áll hunyorgó szemei előtt. Szeretné
látni azt a néhai zsidó prófétát, a ki nála különben jövendölt! Béla
megválasztásában semmi kétség, noha nem fog épen olyan könnyen menni,
mint az első pillanatban hitte. Annak a grófi népségnek átkozott finom
orra van! A Péterfiék is már régen megszagolták Harkán, hogy mi van
készülőben s nagy titokban szedték össze magukat, míg mihozzánk az a vén
sülülü csak épen ma állított be. Most is úgy kellett harapó-fogóval
kiszedni belőle, hogy mi járatban jött. Hanem sebaj. Az igaz ügynek
győzni kell az ármánykodás fölött!
– Tiszta világos igazság, hogy győzünk! – szólt közbe Bárándy Gáspár, ki
a szivaros láda körül már több olyan pillanatot ügyesen felhasznált,
mikor a közfigyelem másfelé volt irányulva. Eközben pedig az igaz ügy
diadalába vetett rendíthetetlen hitének időről időre kifejezést adott s
biztatólag nyujtogatta kezét Béla felé, ki egy szék támlájának dülve,
észrevehető izgatottsággal hallgatta a tanácskozást.
A szipákoló generális folytatta a viszonyok rajzát s a pipát tömögető,
vastag ujjain mutogatta, hogy kire számíthatnak, kire nem. A harkai
kastélyban már oly sietséggel varrják éjjel-nappal a kokárdákat, hogy a
grófnétól kezdve a konyhaszolgálóig majd bele vakul minden fehérszemély,
hanem… kokárda! (Ilyen megvetéssel szólhattak a hajdani török császárok
a keresztyén zászlókról.) Az csak czifra nyomoruság, a minél többet ér
egy pint megkeresztelt bor is. Van a parasztnak esze! Már mi majd
különben megfogjuk a dolog végét. A karámosi szekeresgazdák számára
lefoglaltuk a Vörös Bikát. Ott ingyen bort mérnek nekik, a mennyi
beléjük fér. A mi kontónkra megy minden. Lássák legalább a bugrisok,
hogy nem holmi semmi ember forog szóban, hanem gavallér a javából.
Hallod Béla?
Béla hallja.
A karámosi városvégi szálló azonban nem az egyetlen pont, melyben Vincze
bácsi lábát megvetette. A bogádi nemeseknek a Becsali-ban rendelt ingyen
italt; el van már végezve ott minden. Ezóta talán isznak is. Még pedig
hogyan isznak! A ki azokat nem látta, semmitsem látott. Ha az Ararát
hegyét tele ültetnék nekik szőlővel, az sem lenne elég. Hja, már
ilyenkor az nem megy máskép. Mikor valakinek dicsőségre vásik a foga,
ott nem lehet zsidóskodni. Ugye Béla?
A szegény jelölt olyanformán intett igent, mint ha ez itt nem
haditanács, hanem hadi törvényszék lenne s ő a vádlott.
Az ivándi parasztokkal még most is folyik a veszekedés a végesi kaszáló
miatt. Varju Vincze úr határozottan kimondta, hogy annak véget kell
érni. Ilyen úr, mint Béla, nem hal bele abba a rongy darab földbe. Az
egész proczesszust menten csapja oda a veszekedő, vén Illés prókátor
fejéhez. Ez ötven voks.
A végesi kaszáló korántsem volt az utolsó áldozat, a mi Bélától
követeltetett. Jagó nem szünt meg ismételni Rodrigo előtt: csak pénzt,
pénzt végy magadhoz eleget, a többi az én gondom. Kiszámítható és
kiszámíthatatlan költségeknek végetlen sorozatát terjesztette szemei
elé. Becsületes nyiltsággal előadta, hogy: biz itt áldozni kell, mert a
parasztot csak a zsebén meg a torkán keresztül lehet kapaczitálni. A
nélkül aranyszáju Szent-János is hiába prédikálna neki. Ennek ez kell,
annak az, mindenkinek valami. De mindegyikének a vén róka kezén kell
keresztül vándorolnia. Az a kéz hozza meg csak a szerencsét!
– Így aztán miénk a nép, akár megvakulhatnak a konteszek a
kokárda-varrásban! – erősítette Vincze úr, egy savanyúvizes üveg
szájáról nagy igyekezettel tisztogatván le a szurkot. – Mieink a
karámosi szekeresgazdák, az ivándiak, ezek a kálozdiak idelenn, még a
bogádi mesteremberek is, ha van eszük.
– Hogyne lenne! Az egész reformátusság a miénk, – vetette közbe a pap.
– Az urakkal nem sokat törődünk. Hogy az isten nyila üssön beléd! (Addig
mesterkedett, míg a dugasz szerencsésen belepottyant a vízbe.) A voks
csak voks, akár úré, akár paraszté. Azért hát a világért sem verjük
falba fejünket azok miatt, a kik nem tartanak velünk. Ott van mindjárt
az a pergament-képű könyvmoly, Csornai viczispán, a ki mindíg pennáját
rágja, reggeltől-estig hibákat firtat és örökké a más dolgába üti az
orrát. Mi köze neki hozzá, hogy én példának okáért mit csinálok, vagy
mit nem csinálok? Ezért nem kár; a vármegyei fiatalság jobb vérű része
engemet követ. Hanem a Dacsó Artur… az az Artur… az alighanem elveszett
ember. Az én szemem úgy belát a vesétekbe, fiúk, hogy nincs az az
ókuláré! Az Arturt is látom, hogy már inkább amazokhoz húz, mióta a
kontesz körül csapja a levet. Muszáj vele, tudjátok: levagdalták neki a
tigris körmeit. Az öregebbik Ivánfi tökfejére semmi szükségünk; az mehet
a hová akar. Hanem arra a mihaszna Gyula gyerekre rá lehetne valahogy
ijeszteni, hogy ne «izéljen» mi ellenünkbe, mert rossz világot lát. A
követünk egészségére, uraim!
Persze, hogy ittak. Az ablakokon a hamvadó tüzek komor, vörös fénye
derengett, hol élénkebben, hol elsötétülve. Az udvarról hangzott fel a
kurjongatás s itt is egy sor, ott is egy új nótából:
Ha jó hazfit keresünk,
Kálozdy lesz a követünk!
A tervezgetés tovább folyt. Ez is beleszólt, amaz is. Az egyik
sötétebben látott, a másiknak rózsaszinübb volt a szemüvege. Az egész
fontolgatásnak eltagadhatatlan végeredménye pedig az lett, hogy
mindeneket számbavéve és semmiről meg nem feledkezve, ez alkalommal is –
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Kálozdy Béla: Regény (2. kötet) - 11
  • Parts
  • Kálozdy Béla: Regény (2. kötet) - 01
    Total number of words is 3938
    Total number of unique words is 2022
    30.7 of words are in the 2000 most common words
    42.4 of words are in the 5000 most common words
    49.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Kálozdy Béla: Regény (2. kötet) - 02
    Total number of words is 4007
    Total number of unique words is 2157
    31.6 of words are in the 2000 most common words
    44.5 of words are in the 5000 most common words
    51.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Kálozdy Béla: Regény (2. kötet) - 03
    Total number of words is 4016
    Total number of unique words is 2088
    32.3 of words are in the 2000 most common words
    45.3 of words are in the 5000 most common words
    51.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Kálozdy Béla: Regény (2. kötet) - 04
    Total number of words is 4014
    Total number of unique words is 2157
    31.9 of words are in the 2000 most common words
    43.9 of words are in the 5000 most common words
    49.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Kálozdy Béla: Regény (2. kötet) - 05
    Total number of words is 3918
    Total number of unique words is 2203
    30.3 of words are in the 2000 most common words
    41.8 of words are in the 5000 most common words
    48.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Kálozdy Béla: Regény (2. kötet) - 06
    Total number of words is 4095
    Total number of unique words is 2122
    32.7 of words are in the 2000 most common words
    44.6 of words are in the 5000 most common words
    51.4 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Kálozdy Béla: Regény (2. kötet) - 07
    Total number of words is 4069
    Total number of unique words is 2134
    31.5 of words are in the 2000 most common words
    43.6 of words are in the 5000 most common words
    50.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Kálozdy Béla: Regény (2. kötet) - 08
    Total number of words is 4114
    Total number of unique words is 2138
    31.0 of words are in the 2000 most common words
    43.9 of words are in the 5000 most common words
    51.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Kálozdy Béla: Regény (2. kötet) - 09
    Total number of words is 4100
    Total number of unique words is 2149
    32.0 of words are in the 2000 most common words
    46.0 of words are in the 5000 most common words
    52.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Kálozdy Béla: Regény (2. kötet) - 10
    Total number of words is 4133
    Total number of unique words is 2194
    28.9 of words are in the 2000 most common words
    41.8 of words are in the 5000 most common words
    48.2 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Kálozdy Béla: Regény (2. kötet) - 11
    Total number of words is 4166
    Total number of unique words is 2123
    33.2 of words are in the 2000 most common words
    46.5 of words are in the 5000 most common words
    52.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Kálozdy Béla: Regény (2. kötet) - 12
    Total number of words is 4060
    Total number of unique words is 2028
    30.6 of words are in the 2000 most common words
    42.6 of words are in the 5000 most common words
    48.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Kálozdy Béla: Regény (2. kötet) - 13
    Total number of words is 4201
    Total number of unique words is 2126
    31.4 of words are in the 2000 most common words
    44.1 of words are in the 5000 most common words
    50.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Kálozdy Béla: Regény (2. kötet) - 14
    Total number of words is 4119
    Total number of unique words is 2089
    32.4 of words are in the 2000 most common words
    45.5 of words are in the 5000 most common words
    52.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Kálozdy Béla: Regény (2. kötet) - 15
    Total number of words is 4125
    Total number of unique words is 2075
    33.4 of words are in the 2000 most common words
    45.5 of words are in the 5000 most common words
    51.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Kálozdy Béla: Regény (2. kötet) - 16
    Total number of words is 4143
    Total number of unique words is 2097
    32.8 of words are in the 2000 most common words
    46.5 of words are in the 5000 most common words
    53.5 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Kálozdy Béla: Regény (2. kötet) - 17
    Total number of words is 4146
    Total number of unique words is 2030
    33.6 of words are in the 2000 most common words
    46.6 of words are in the 5000 most common words
    52.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Kálozdy Béla: Regény (2. kötet) - 18
    Total number of words is 4072
    Total number of unique words is 2009
    35.0 of words are in the 2000 most common words
    47.0 of words are in the 5000 most common words
    54.6 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Kálozdy Béla: Regény (2. kötet) - 19
    Total number of words is 2237
    Total number of unique words is 1284
    38.2 of words are in the 2000 most common words
    49.6 of words are in the 5000 most common words
    54.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.