Hagyományok (1. kötet) - 16

  =26. A fájóslábú mester a harangozó hátán.= Pár sora _Kisfaludy_: IX. k.
  528. l. van. Változata a 116. számú hiedelem, _Aarné_nál 1791. számú.
  
  116. A lelkek esznek.
  Régönte, mikô a roszlelkök főkeltek a sírbul, birkákat loptak,
  mögfőszték oszt mögötték, a juhász nagyon panaszkodott a temetőcsősznek,
  hogy sok birkája elvesz. A temetőcsősz gondolta, majd elbánik ű a
  lelkökkel, majd kilesi az apjával ėgyütt, Az apja sánta vôt, fővötte a
  hátára, úgy vitte ki, hogy maj segit neki az apja. Mikô mán âra vitte a
  temető felé, az ėgyik lélök aszt gondolta, hogy lélök hoz birkát, mindég
  aszt hajtogatta: „Hozzad hamâ, hagy vágom a nyakát! Hozzad hamâ, hagy
  vágom a nyakát!“ A temetőcsősz apja mög asz gondolta, hogy az ű nyakát
  akarik elvágni, lėugrott oszt biczögött a városba, hogy az ű nyakát nė
  vágják! elmönt a városházára, főjelöntötte. A városbul osztán kimönt ėgy
  regemönt katona a sírok közé, lėbûtak a sírok mellé. Mikô gyüttek a
  lelkök, tüzet gyûtottak, _öttek javába_, akkô főkeltek a katonák, oda
  lüvődösztek közéjük, a hun a tűz vôt, ėgyet möglűttek, lėesött. Akkô mán
  testye is vôt, úgy oszt êtemették.
  (Csóka.)
  =27. A koma.= A _Kisfaludy_: IX. k. 528. l. _Futyika János_ és a X. k.
  384. l. _Az ördög mint szolga_ mesébe van beékelve.
  =28. A nagygusztusúak.= Változata a 117. számú: _A vereshajma és a lusta
  asszony. A lusta asszony megtanításáról_ a _Kisfaludy_: XII. k. 137. l.
  _A rest macská_-ban van szó, lásd jegyzetét. A beszélni nem akaró
  asszony szavát gyertyavilágnál való keresést _Arany_ János is
  felhasználta _Jóka ördöge_ költeményében.
  
  117. A vereshajma és a lusta asszony.
  Az egyszeri embernek lusta volt a felesége, mikor összekerültek,
  próbálta az embert, nem főzött vacsorát, mit szól? hátha így is jó lesz,
  ha nem esznek fölt ételt!
  Az ember erős munkát dolgozott, éhes volt, megmondta a feleségének, hogy
  ez többet elő ne forduljon, mert akkor vereshajmát eszik, a vereshajma
  pedig bolonddá teszi. Az asszony oda sem hallgatott, mit beszél az ura,
  pár napra rá megint nem főzött, az ember behozott 2 vereshajmát, odaült
  az asztalhoz s ette. Mikor már megette, felkelt, elkezdett düllöngélni,
  addig düllöngélt, hogy megtalálta a botot, akkor az asztalra ütött,
  azután a falra meg az asszonyra, jól elverte az asszonyt. Az asszony
  azután főzött rendesen.
  Mikor már hosszú ideig szépen, békességben éltek, az asszonynak az
  eszébe jutott, hogy meg kellene próbálni, hogy mit csinál az ember
  mostan, mikor már annyi ideje, hogy békességben élnek? Az ember nagyon
  szerette a paprikást, azt főzött az asszony, beletette a kemenczébe,
  hogy el ne hüljön, a tűzhelyt, konyhát kitakarította, hogy nyoma se
  legyen, hogy főzött. Az ember hazajött, látja, hogy a tüzhelyen nem ég a
  tűz, kérdezi az asszonyt: nem főzött? Az asszony elszámlálja, mi mindent
  csinált, milyen sokat dolgozott, nem ért rá főzni, majd ma nem esznek
  fölt ételt; nincs, jól lesz úgy is. Az ember azt mondja: „Hát akkor hozz
  be 3 vereshajmát!“ „Van fölt étel! van fölt étel! csak ne egyék
  vereshajmát – mondja az aszszony s hozta be a paprikást – van paprikás,
  mert megint bolonddá teszi a vereshajma!“ Azután főzött rendesen.
  (Gyopárosi-szöllők.)
  =29. A kis Kolozs mög a nagy Kolozs.= _Andersen_ ismeretes meséje
  valamelyik forditás útján hatolhatott le a magyar nép közé, melyet
  azután az egyházaskériek kevéssé községük viszonyaihoz alakítottak,
  honnan máshova járnak templomba, mi a mesében kifejezést is nyert.
  Gyüjteményeinkből eddig elé _Kálmány_ Sz. I. k. 182. 1. _János mög a
  Jakabok_: Sz. II. k. 128. l. A _szögény ember jövendőmondója_ változatát
  ismertük. Furfangosságából találunk változatot _Szeged népe_ II. k. 127.
  l., utolját _Jókai_ 42. lapján: _Csalóka Péter kalandjaiban_, melynek
  _Bohó Misi_ néven Hódmező-Vásárhelyt telyjesebb változatát jegyeztem le
  – ilyenből kerekíthette ki _Jókai_ is _Csalóka Pétert_. Kárnak kell
  mondanom, hogy a _Bohó Misiben_ előforduló sikamlós és drasztikus
  helyeknél fogva, még zárójel közt sem közölhetem, pedig elmésebb, mint
  _Jókaié_.
  Kolozst a _Gyopárosi-szöllőkben Kuluzsnak_ hallottam mondani. _Idegen_
  változatait _Köhler_: I. k. _List und Leihtglaubigkeit_ felirással jelzi
  a tárgymutatóban, _Andersen_ meséjét a 242. lapon. _Aarne_ az 1535. sz.
  jegyzetében emliti a finn változatokat.
  =30. Tréfás Jankó.= Vesd össze _Jókai_: _Csalóka Péter_ és _Kisfaludy_:
  XVII. k. _Paprika Jancsi_ kópéságaival s jegyzetében emlitettekkel.
  =31. A kitanult katona.= A _bolond keresés_ _Kisfaludy_: XIII. köt. _A
  szükség_ és a _Kisfaludy_: XII. k 467. l. XIX. m. jegyzetében van
  elősorolva, megvan a következő sz. mesében is.
  =32. Kire marad a kis ködmön?= Változata _Arany_ 61. lapján: _A kis
  ködmön_, melyet éppen úgy hallottam _orosházi_ elmagyarosodott tótoktól.
  _Aarne_ 1450. számot adott finn változatainak. _Bolte_ a 21. sz. j.
  említett műve I. k. 335. l. ír róla. _A bolond keresést_ a megelőző
  jegyzetben említettük.
  =33. Ügyetlenek.= Az eleje _Kálmány_: Sz. II. k. 131. l. _A róka
  keresztelése_ állat meséhez van fűzve.
  =34. A bárgyú ember.= _Jókai_ 70. lapján közli a változatát: _Az
  elveszett csibék_ felirással; lásd _Kisfaludy_: VIII. k. 444. l. _Csacsi
  csicsa_ I. meséjét, _Aarne_ 1408. j.
  =35. Miért nincs az oroszlán hátulján szőr?= Az _Ethnographia_ XIV. évf.
  425. lapján _Brunszvik_ 2. pontjának változa.
  =36. A róka szabadulása a kútból.= Változatai _Aarne_ 32. sz. j. alatt,
  _Köhler_: I. 107. lapján vannak említve.
  =38. A német és az ürge.= Németből kerülhetett népünk ajkára német
  hallja németül beszélni az állatokat.
  =39. Mindön anyának lekszöb ba maga fija.= _A bagoly és a sas
  egyezkedését_ _Dähnhardt_ II. k. 243. l. –; a _legszebb gyermek_-et
  _Ugyanott_ a 246. lapján találjuk.
  =42. Mé harakszik a kutya a macskára?= Vesd össze _Arany_: 274. l.
  _Miért haragszik a disznó a kutyára_ stb.: _Krisztusurunk átvitelét a
  vízen_ _Kisfaludy_: I. k. 507. l., _Kálmány_: Sz. II. k. 140. l.,
  _Világunk_. 37. lapján találjuk. Lásd a mese kezdetére _Kisfaludy_:
  XVII. k.: _Mijûta öszik az ökör ėgy pár óra hoszszájig_ jegyzetét.
  =43. A farkas mulatni megy, azután szállni tanul.= Adatunk két
  állatmeséből van egybefűzve: az eleje a _Farkas-tanya_, _Arany_: 117. l.
  töredéke; az utolja _Kálmány_ Sz. II. k. 132. l. _A szarka mög a róka_
  mese; _Aarne_nál 56. _A_.-val jelelve. Mesénk _első_ felében is
  teljesült a legtöbb mese összekapcsolásánál tapasztalható eljárás: hogy
  az egyik mesét tíl-túl, nagyjából czéljához igazítva, töredékesen
  alakítva meséli a mesemondó. Ha szabad a változatok összevetéséből
  következtetni, akkor a töredéket úgy kell kiegésziteni, hogy az inni
  ment állatoknak a kocsmáros helyet nem adott s az állatok megbosszulták
  magukat rajta: _FFC_ 11. szám 1. lap, Aarne: _Die Thiere auf der
  Wanderschaft_ dolgozata.
  =44. A hegyek keletkezése. 45. A hegyek nagyobbodása.= Lásd _Dähnhardt_.
  II. k. 234. l. s _Kálmány_: _Világunk_ 27. lapját, hol az 1. számú
  adatunk nyelvjárásilag hibásan van közölve. Elkeresztényesedett
  változatokkal van dolgunk, eredetileg nem a hegyek keletkezéséről szólt
  adatunk s változata: a _Nyelvőr_ XXXVII. k. 45. lapján levő hagyomány,
  hanem a _hegyek nagyobbodásáról_, mint a 2. számú töredékben van s nem
  is Krisztusurunkkal összekötve. Az _Arbuc_-hegyről olvassuk, hogy
  először ez a hegy kezdett emelkedni s így nagyobbodni is egyúttal, utána
  a többi: _Windischman_: (Zoroastrische Studien Berlin 1863.) 69. lap.
  =46. Az Ördög el akarta rekeszteni a világot.= _Kálmány_: _Világunk_. 7.
  lapján szóltunk róla, a _kakas szó ereje_ a _Kisfaludy_: XIII.
  kötetében: _A dubricsoni oltár keletkezése_ jegyzetében van felemlítve.
  =47. Csak égy aszszony vôt,= tudniillik a ki leányból lett asszony, a
  többi állatból. Változata _Kisfaludy_: XVII. k. _Mé monygyák emböri
  nemzet, aszonyi álat?_ jegyzetében van felemlítve.
  =48. Az angol nyelv eredete.= Jelen alakjában adatunk adomának, nem
  kosmogonia-töredéknek tetszik. Menetére nézve hasonló _Dähnhardt_: III.
  k. 185. l. 5. sz. adata, melyet Szegeden is ismernek.
  =49. Mióta hajlik le a szomorúfűzfa?= Változatait lásd _Dähnhardt_: II.
  k. 40. l. – IV. _Schutzspendende Bäume_.
  =50. Mióta nincs a szomorúfűzfának tüsökje?= _Az ághajlást_ v. ő a
  megelőzővel, _Kálmány_: Sz II. 139. l. és a _Világunk_ 40. lapján
  levővel.
  =51. Miből lett a gomba?= Változatait _Kálmány_: Sz. II. k. 142. l.,
  _Ethnographia_ XXI. évf. 302. l., _Dähnhardt_ II. k. 108. l. v. ö.
  _Kisfaludy_: XVII. k. _A czipó_ eredetéről szóló adattal.
  =52. Mióta akasztják a betyárokat?= Lásd a _Kisfaludy_: I. k. 500. l.
  _XXVI._ számút. V. ö. _Kálmány_: _Világunk_. 27. l. hola pogány isten
  sem nem bölcs, sem nem mindentudó, mint hagyományunkban van festve,
  melyben a rosszul, hibásan teremtett dolgokon való újitásról van szó: a
  demiurg Péter nyúl az anyaghoz itt is a feljegyzésben, de Krisztus
  mondja mit írjon. Rosszul teremtésről szól 100. gúnyolódónk is.
  =53. Krisztus jóslásának be kell teljesedni.= _Ödipusz mese_ alakú
  mondája keresztény alakban, a _vérfertőzés_ helyett _testi halál_ van az
  anyát illetőleg, csak az a kár, hogy muzsikus czigánytól jegyezhettem le
  s ha keresni kellene a párját, a szláv czigányoknál keresném. Az eleje
  megvan _Krauss_ (Friedrich: Sagen und Märchen der Südslaven Leipzig) II.
  67. lapján: _Der Eltermörder;_ _Aarne_ a 931. számot adta neki.
  =54. A magyarok származása és lakóhelyei.= Meséink hősei farkast nem
  szopnak, _medve, ló, tehén, juh_ tejével erősödnek, kéziratomban van egy
  hős, a ki _kutyának a fia_, de farkast szopót másikat még eddig nem
  találtam. A farkasok az _orosz_ és _oláh_ mesékben játszanak szerepet.
  Az oroszban csak olyan _tanácsadója_ a mesehősnek, mint a magyarban a
  tátos ló. _Gubernatis_ (Die Thiere in der indogermanis-hen Mythologie) a
  XII. fejezetében a 451. lapon felhoz _eszt-et_ is. _A Romulus és Rémus_
  monda idevágó vonását, lásd _Ipolyi_: mythologia 153. l., valamint a
  német _Wulfingeket_ azért nem említem, mert a kunok, kik e vonást
  megőrizték, sem a latin, sem a germán eredetű népekkel nem érintkeznek
  ma s ha kölcsönvételről van szó, keletre kell a szemünket vetnünk. Ide
  látszik mutatni mondánk ama figyelemre méltó helye is, mikor a magyar
  kovácsoktól azt kérdezi a török: ki birja ezt a nehéz kard ot forgatni?
  mire a farkast szopó vezér vállalkozik, miből baj keletkezik s a vezér
  agyonvágja a törököt; a monda e részét vesd össze az arab _Antar_-féle
  kard megforgatásával, hol azonban a király a kovács fejét vágja le.
  (Ethnographia XXIII. évf. _Isten kardja_ 337. l.) _A kardról_ lásd 1.
  sz. jegyzetünket.
  =55. Szolnok elnevezése.= Erőltetett, mint _Battonya_-ból – (kiejtés
  szerint _Batonya_) – a _Batu-tanya_ kiokoskodása: e szerint _Batu_ (kán)
  _tanya_-ból van összevonva, csak hogy akkor is _Batu tanyája_ és nem
  Batu-tanya. A mult század hatvanas éveiben sütötték ki ezt tanult
  emberek, nem is a nép. Batonya a régi iratokban Bathona szláv jövevény
  szó (_Melich_ János: Szláv jövevény szavaink Budapest l. k. 2. rész 101.
  lap.) Erőltetett a 118. számú is, melyet a néptől jegyeztem le és a 119.
  számú, melynek változata az _Ethnographia_ XVII. évf. 229. lapján van.
  _A szláv jövevény szavaink_ közé tartozik _Szolnok_ is: (Melich J. i.
  műve 127. l.)
  
  118. A dohányszó eredete.
  Régebb időben még a dohányt nem úgy hivták, hogy dohány, hanem levél.
  Egyszer az Ördög a mint megy, összetalálkozik egy emberrel, kit Dohnak
  hívtak. A mint együtt útaztak, azt mondja az ember: „Hallod, pajtás!
  csináljunk pipát, pipázzunk!“ „Helyes: – mondja az Ördög – nálam van
  levél.“ Addig mentek, mig egyszer találnak pipának való görbe fát,
  szépen kifaragták a fát pipának, tüzes dróttal kisütötték a makját és a
  szárát, a tűzszekrényét pedig bicskával kivájták. Mikor készen volt, azt
  mondja az Ördög: „Nesze, pajtás! levél, meg van vágva, csak gyújts rá!“
  Doh rágyujtott, szívta és elszédült a levéltől. Akkorára odajött egy
  másik Ördög is, kérdezi: „Mit csináltok? pajtás.“ Elmondták, hogy milyen
  jól sikerült a pipacsinálás, a pipázás, azt mondja az Ördög a másiknak:
  „Nézd csak, pajtás! Doh hány a levéltől!“ Ebből eredt a dohány, hogy Doh
  hány a levéltől.
  (Dombegyháza.)
  – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
  
  119. Félegyháza elnevezése.
  A hun most Félegyháza van, ott azelőtt csak ėgy ház vôt. Mikor ėgy
  herczegné útazott âra, nagy bajba vôt, hogy hun köl itt möghálni?
  Aszonták, hogy itt köll möghálni! A herczegné aszonta: fél ėgy háznál
  möghálni, onnan lött: Fél-ėgy-háza.
  (Szeged.)
  =56. Jász-kunhalom eredete.= Az _elevenen eltemetésről_ _Kisfaludy_:
  XVII. k. _Az ingyen nem temető pap és Mátyás király_ jegyzetében van
  szó. Hagyományunk változatáról, a besenyőnek mondott _Thonuzobá_ról
  _Ipolyi mythologiája_ 168. lapján emlékszik meg, kisallangozva _Jókai_
  M.: _Mesék és regék_ művében találjuk.
  =57. Vasas János.= Találkozik _Kisfaludy_: XIII. k. _Mátyás király és a
  szökött huszárjával_. Lásd _Aarne_ 952. számú jegyzetét. Emberem a monda
  végén magyarázgatta, hogy a palota hölggyel – a kit feleségül kapott,
  mikor a király udvarában étellel, itallal, mindennel ellátták – vele
  hált. Az évszámot azért tudja, mert Makón a nekik tetsző történeti
  szinezetű hagyományokat az emberek le szokták irni szóról-szóra
  egymástól _állitólag_.
  =58. Mátyás király és a részeges huszár.= _A házastársak kicserélése_
  _Kisfaludy_: VI. k. 289. l.; a most bemutatott forditottja II. kötetünk
  26. sz. adatának.
  =59. Mi van legtöbb a világon?= Adománk Csokonaival is össze van kötve
  _Tóth_: II. k. 168. lapján.
  =60. Mátyás király és a jószivű szegény ember.= _Köntösével ajándékozza_
  a 61. számú adatban.
  =61. Mátyás király a czinkotai kántorral a kocsmában.= _A köntösével
  való ajándékozás_ megvan a megelőzőben; a _czinkotai iccze
  megnagyobbitását_ _Jókai_ 4. l. _A czinkotai kántor_-ban közli.
  =62. Mátyás király a czinkotai kántornál.= _A más köntösével való
  ajándékozást_ lásd a _szesztai történet_ben, melyet _Kiss János_ után a
  _Kellemetes időtöltésre való Elmés Nyájasságok_: 10. 1. művéből _Tóth_:
  I. k. 119. l. közöl.
  =65. Mátyás király és a mutatványos. 66. Mióta csizmadia a
  csizmamester?= _A különös ajándékozásról_ _Kisfaludy_: XVII. k. a
  _Hogyan ajándékozott Mátyás király?_ adoma jegyzetében szóltunk. A 65.
  sz. adatunkat versben _Tóth_ I. k. 113. l. közli.
  =67. Mióta kell az üres kocsinak a terhes elől kitérni. 68. Mátyás
  király és a részeges bíró.= _A kigombolkozásról_ _Kisfaludy_: XVII. k.
  Mátyás király és a _juhászbojtár_ jegyzetében van szó és alább a 81. sz.
  adatunkban.
  =71. Kinizsi., 72. Toldi.= _Mátyás király_-féle adomákkal látjuk
  felruházva _József_ császárt II. kötetünk 24. sz. jegyzetében, mint ezt
  már _Kisfaludy_: XVII. k. _József császár Temesközön_ jegyzetében
  felemlítettem: Rózsa Sándort a rablóvezért, Ugyancsak _Kisfaludy_: XVII.
  k. _Az ingyen nem temető pap és Mátyás király_ jegyzetében van róla szó;
  Ugyan így megtisztelte a nép Csokonait az udvari bolond szerepével: lásd
  feljebb az 59. sz. jegyzetet; Eötvös Józsefet –: II. k. 38. sz.
  jegyzetben – a pesti urak helyett pipálja le a nép, mikor a paraszt
  kérdésére, hogyan hivják az ő komáját? nem tud megfelelni. A felsorolt
  adatokat lehetne még szaporítani, de – azt hiszem – elegendők annak a
  bizonyítására, hogy egyes dolgokat nem lehet a népnél egyes személyekkel
  kizárólagosan összekapcsoltaknak tekinteni. Igy vagyunk Toldival és
  Kinizsivel is. Sem nem Toldié, sem nem Kinizsié a hozzáfűzött
  vitézkedés, erőmutatás, hanem a népé s mielőtt őket felékesítette vele a
  nép, kire alkalmazta? ma már ki mondja meg? Hogy a röghöz kötött nép nem
  küldi hőseit szomszéd népekhez kaput döngetni, mint Botondot hajdan,
  életviszonyaiból következik. A kapu döngetés-féle cselekedetek helyett
  használatba vesz más vitézséget, erőtbizonyitó cselekedeteket, milyenek
  helyzetének megfelelők snemis kell a szomszédba menni kölcsön kérni,
  ilyen, hogy példát is hozzunk fel, a birkozás, mely nálunk nem csak az
  _állatfiak_ (II. k. 1. sz.) meséjében van napirenden, hanem a
  gyermekeknél is. Soraink nem Ilosvai s Arany Toldijára vonatkoznak,
  hanem a most közlött adatokra. A műköltés Toldiját – melyről elég
  szélesen foly az eszmecsere (Ethnographia XXIV. évf.), – még csak az
  irástudó emberektől hallottam, az irástudatlanoktól a jelen alakban,
  pedig Aranyét az iskolákban is tanítják s a ponyván is szerepel Toldi.
  Majd ha idevágó adataink, a népnél dívó, vagy esetleg dívott szokások
  ismeretesebbek lesznek, akkor jeleljük meg: mire volt szüksége akár
  Ilosvainak, akár Aranynak más népekhez menni kölcsönért.
  =73. Szömölcs.= Az anyajegyről más adatunkban emlékezünk meg, itt csak a
  szemölcsféle jegyet hozzuk fel, mely az új görög _Viszontlátás_-ban is
  előfordul: _Olcsó könyvtár_ Bpest 884. szám 98. lap.
  =79. Rákóczi lova fordított patkója.= Fordítva verni fel a patkót a
  lóra: az elejét hátra, hogy az üldözők, ha nyomoznak, útat veszítsenek,
  nálunk sem ismeretlen. _Ipolyi_ mitologiája 238. lapján szól róla.
  Nemcsak Rákóczi lova, hanem Gyulafyé is – mind a kettő tátos – azt
  tanácsolja a gazdájának, hogy _patkoltassa viszájára_, így azután meg is
  menekednek az üldözöttek. Útvesztés előidézésére üti fel fordítva a
  patkót a rabló _vend_ király, _Schulenburg_: (Wilibald: Wendische
  Volkssagen und Gebräuche. Leipzig 1880.) 1. és 7. lapján; _Köhler_ pedig
  I. k. 481. lapján az ily adatok elterjedtségéről beszél.
  Van azonban a magyarban másféle patkó felverésről is szó, melyről meg
  kell emlékeznem: 1880-ban Szajánban több ízben lejegyeztem Biczók
  barkácsoló embertől egy népiesedő: Rákócziról szóló dalt: _Szeged népe_
  II. k. 43. lap, melyet törmeléknek mondhatunk. Több ízben jegyeztem le
  abban a reményben ringatodzva, hogy emberem időközben majd újabb és
  újabb sorokat mond, melyek a törmelékben nincsenek meg. Az eredmény az
  lett, hogy többet nem tudott, mint a mennyit 1882-ben közlöttem is.
  _A patkó felverésére_ vonatkozólag meg kell jegyeznem, hogy emberem,
  mikor először dalolta, hogy a magiszter miért forditsa meg a patkót, igy
  dalolta: „Az elejit hátra, Nė fordûjon viszsza!“ Csak mikor
  megmagyaráztam neki, hogy a patkó nem fordulhat vissza, akkor dalolta a
  „Nė fordûjak viszsza!“ alakban, melyet azután, mint az imént emlitettem,
  közlöttem is.
  Ilyféle patkóforditásról szó van Thalynál is, még pedig a most emlitett
  dal első lejegyzése szerint _Rákóczi búcsújában_, mely valóságos
  műköltemény, melyet _Riedl_ Frigyes: _A kurucz balladák_
  (Irodalomtörténet II. évf 450. l. – _Pintér Jenő_ szerk.) jeles
  értekezésében Thaly szerzeményének mutatott be. Bemutatásában
  hivatkozott reám is „Kálmány szerint a ballada ellentétben áll a nép
  felfogásával, amely a ballada közlésekor is Rákóczit nem siratta, hanem
  várta – mint felszabaditót“ (Irodalomtörténet: 451. 1) Kerültek azután,
  kik jónak látták állitásomat megtámadni s néppel mindenáron sirattatni
  Rákóczit, mint igazságot megkisérlették bizonyitgatni. Jegyzetbe az ily
  dolgok fejtegetése nem való, elég rámutatnom az _Ethnographia_ XIX. évf.
  12. és _Ipolyi_ mythologiája 356. lapjára, ebből a két idézetből
  megalkothatja magának az ezen a téren nem jártas is, hogy az _örökletűt_
  _nem siratni_ szokta a nép, hanem mint szabaditót várni, _reménykedni_,
  hogy eljövetelekor megszabaditja nemzetét és hogy a nép – mint már
  Ipolyi is megírta – _Rákóczit őrökéletűnek_ veszi. Mindebből pedig az
  következik, hogy a mely adatban Rákóczi, mint nem örökéletű, hanem
  örökre meghaló szerepel, az az adat nem a néptől eredt, nem a népé.
  Mondom, elég volna ennyit idejegyeznem, ha Rákóczit mindenáron a néppel
  sirattatni akarók a többi közt nem hivatkoznak _Szeged népe_ II. kötet
  181. lapján közlött jegyzetemre, hol én is a dal népies sorait tekintve,
  Rákóczi siratóról beszéltem. Tény, hogy a most emlitett dal, ha csak
  népies sorait vesszük figyelembe, könnyen útvesztőbe visz, mit megtett
  velem is; de az is tény, hogy ha jobban szemügyre vesszük,
  összehasonlitjuk az ősiséget fenntartó és ápoló nép hiedelmeivel, akkor
  azonnal látjuk, hogy a dalt nem a nép költötte, hanem csak a szájára
  vette, kezdte alakitani, sorait népiessé tenni, de többre menni nem
  bírt. _Nem birta_ hidelme: _sajátsága szerintvalóvá tenni_.
  A magyar nemzetnek az a része, a melyik az _ősiséget fenntartja_,
  ápolja, népköltésről lévén szó, _ez a része a nép_, melynek _ismeretes
  hiedelme_ bizony sokszor _ellentétes a mi ismeretünkkel, hiedelmünkkel_,
  kik az ősiséghez sokban hűtlenek lettünk. Igy pl. hogy tárgyunknál
  maradjunk, a nép hiszi, hogy egyesek örökéletűek, milyen _Rákóczi és
  Rudolf_, én nem hiszem; íme a kettőnk hiedelme közt levő külömbség! Ha a
  nép Rákócziról és Rudolfról, mint most is élőről beszélt Rákóczi
  holtteste hazahozatala előtt, akkor a szerint költötte dalait és regélte
  el kötetlen, ide vonatkozó nyelvhagyományait is; ha nekem kellett volna
  róluk hiedelmem szerint beszélni, akkor mint holtakról szólottam volna.
  Ez a _néphiedelem_ tehát _ismertetőül_ szolgál, hogy valamely adatot a
  nép költött-e? vagy a nemzetnek az a _része_, a melyiket _nem vehetünk
  népnek_. Lássunk példákat, mert Rákócziról van szó, Rákóczira
  vonatkozókat.
  _Rákóczi örökéletűségére_ vonatkozó Ipolyi adatáról már volt szó. Ipolyi
  az idézett helyen: _mithologiája_ 356. lapján azt irja: „Köztudomásu,
  hogy az utóbbi háborús időkben népünk Rákóczit feltámadottnak vélte.“
  Ilyen _Kálmány_ kiadásra váró _Alföldi gyüjtésében_: _Rákóczi keresztje
  fordulása_ is, mely adatban – Rákóczi holtteste hazahozatala után
  jegyeztem le, – már némi alakítás van; de a _Kisfaludy_: XVII. k. a
  hazafias dalok elején van egy dal, mely ily alakitástól ment s azt
  mondja: Visszajön még Rákóczi stb. Ilyen a _Független Hirlap_ 1904. I.
  23. megjelent számában _(r.)_ közleménye. Azt írja, hogy a mult század
  ötveneséveiben, a franczia-osztrák háború alkalmával, Félegyházán egy
  ősz öreg ember politizálás közben azt mondta:
  
  120. Foggal ellett csikók.
  „Bizony uram, most már én is bizom, hogy kiüt a szabadság. Haza jön
  Rákóczi. Mindig azt hallottam az apámtól, fiam, akkor, mikor a _csikók
  foggal jönnek_ a világra, nem sokára haza jön a magyar _nép vezére_
  Rákóczy Ferencz, a ki messze országokba bujdosik. Régóta vigyázom, tens
  uram, az idén minden világra jött csikónak fogat találtam a szájába.“
  (Kis-Kunfélegyháza.)
  Azt hiszem elegendő adatot összehoztam annak a bizonyítására, hogy a nép
  Rákóczit, mint örökéletűt, mint szabadítót _várta_. Ez a _hiedelem a nép
  tudatává vált_, ő igy tudja és _hagyományait e szerint költi_, vagy ha
  meglevő adatot kap és Rákóczira alkalmazza, az alkalmazása hiedelme
  szerint történik. Ha tehát valamely dalt említenek, hogy benne
  Rákócziról, mint olyanról van szó, a ki többet vissza nem jön és azt
  mondják, hogy a dal Rákóczi holtteteme hazahozatala előtt már ismeretes
  volt, akkor nekem nem kell még a dal sorait sem hallanom, már előre rá
  kell mondanom, hogy a dalt nem a nép költötte, de még a billegét – hogy
  az övé – sem sütötte rá, vagyis nem a népé, Nemcsak _Thaly Rákóczi
  búcsújára_ kell tehát rámondani, mely „csillag lehanyatlik, ott nyugszom
  én már“-ról beszél, hanem _Kálmány Rákóczi-siratójára_ is, – mely ily
  kifejezésekkel él: Ú’ sė gyüvök viszsza!“ „Sirat Magyarország“ hogy nem
  a népé. A Rákóczi edjik szomorú nótája“ stb. – vagy a „Mikor Rákóczi
  Lengyel Országba ment“ – féle nem is népies sorok annak a bizonyitására
  jók, hogy a nemzetnek ez a fia, a ki szerzette, nem tartozik a néphez,
  nem hisz Rákóczi örökéletűségébe, mint nem hitt a _Thaly Rákóczi_
  búcsúja és _Kálmány Rákóczi-siratója_ szerzője sem, vagyis nem a nép
  költötte.
  Népköltés-tárunkban van már egypár Rákóczi örökéletűségével ellenes
  nem-népdal s nálam is van kéziratban egy kiadatlan, majd ha közlöm, az
  imént leírt soraimnak igazságát példákkal is bemutatom s akkor látni
  fogjuk, hogy a népköltésében rendszer van, olyant a népének mondani, mi
  nem tőle eredt, bajos dolog.
  _Thaly_, illetőleg _Kálmány_ szóban forgó adatára nézve van más
  ismertetőnk is, nem csak az örökéletűségbe való néphiedelem, meg ha e
  jelzett hiedelmünk nem volna ismeretes, még akkor is ki lehetne mutatni,
  hogy a _Thaly_, illetőleg _Kálmány_ szóban forgó adatát nem a nép
  költötte. A magyar az ősöktől örökölte – de mint fentebb kimutattuk –
  más népek is így örökölték a tudatot, hogy a fordított patkó útvesztőbe
  visz. Vagyis a patkó megfordításához azt a hiedelmet kötötték hozzá,
  hogy azért kell megfordítani a patkót, hogy a nyomozókat útvesztőbe
  vigye. Egyszerű, következetes gondolkozása az észnek: ha a patkó
  rendesen van a lóra verve, megmutatja a nyomozónak, hogy merre ment; ha
  fordítva van, vagy mint Ipolyinal van mondva: visszájára van a ló
  patkolva, akkor a fordított irányt mutatja, ezért az okoskodásért nem
  kellett a szomszédba menni, hogy egyik nép a másiktól eltanulja. Mint
  láttuk _a patkófordítást az üldözötteknél_ nem csak a magyarok
  használják, Rákóczinál és Gyulafynál, hanem más népek is. Ha már most
  üldözöttről van szó és _más czélból való patkófordításról_, mint
  _Thaly_nál, illetőleg _Kálmány_nál van: akkor azt kell mondanunk: itt a
  patkó nem azért van fordítottan felverve, mint a miért a nép szokta
  felveretni ily esetben, ez az adat nem a néptől származott. Csak így, ha
  lassankint megismerjük a nép sajátjának ismertetőit = billegét, melyet
  mindarra a hagyományra reányomott, melyet ha nem tőle eredt is, de
  sajátjává alakított, vagyis kilökte – ha nem tőle eredőt az ajakára vett
  –, a mi nem az övé és hozzáadta, a mi szerinte belőle hiányzott, csak
  akkor fogjuk látni, hogy mennyi adatot tartottunk a népének, mely
  valójában soha sem volt az övé.
  =80. Miért kell Rudolfnak bujdosni?= Máskint magyarázza a 121. számú
  adatunk. _A király képéről_ _Kisfaludy_: XVII. k. _József császár
  Temesközön_ adatban van szó. A gipszből csinált alak eltemetését, Rudolf
  helyett II. Józsefét, kit viaszkból utánoznak s temetnek el, lásd
  _Ethnographia_ XIX. évf. 22. lapon.
  
  121. Miért lőtte agyon Rudolf Rócsilt fiját?
  Rócsilt fija mėg a Rudolf komásztak, nagy komások vôtak, elejtėtte a
  páczáját a Rócsilt fija, monta Rudolfnak: „Agygya fėl a páczát!“ „Hogy
  adnám fėl? én fejedelėmnek a fija vagyok, nekėd szolgád csak nem
  lėszėk!“ „Hát nagyob úr vagyok ín (mert az ín apámnak tartoztok.)“
  Szólásközbe öszszevesztek, Rudolf akkor agyonlőtte, azír kėll Rudolfnak
  bujdosni; ín így hallottam.
  (Öcsöd.)
  =81. A bőkezű Rudolf.= A kigombolkozást lásd feljebb a 67. sz.
  jegyzetben.
  =82. Menekülés.= Máskint tudja a menekülést 122. sz. adatunk:
  
  122. Rudolf Amerikában.
  Rudolf kimėnt 40 kutyájával ėgy ismerős úri hejre más országba; rėggelre
  elveszėtt a kutya is, Rudolf is. Aszongyák kiment Amėrikába, ha az
  atytya mėghal, akkor viszsza fog útazni.
  (Tiszakürt.)
  – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
  =83. A haramia és a szentcsalád.= Vesd össze _Dähnhardt_ II. k. 28.
  lapjával.
  =85. Mióta rakják keresztbe a búzát?= _Kisfaludy_: XVII. k. _Mióta
  látszik Jézus képe a búzán_ jegyzetében említettük a változatait.
  =90. Gyermekköltés., 91. A lótojás.= Lásd a _Kisfaludy_: VIII. k. 464.
  lapján _A rátóti csikó-tojás_-t és a jegyzetét.
  =93. A hibások., 94. A sejpössek.= _Jókai_ 59. l. _Három selyp leány_
  változatát közli, ilyen a 123. számú is. _Aarne_ 1457. sz. adta a finn
  válozatainak. _Dähnhardt_: Schwänke. 16. sz. alatt közöl egy változatot
  Németországból.
  
  123. A sejpös lányok.
  Hol volt, hol nem volt, volt világon ėgy özvegy aszszon, annak vôt 3
  nagy lánya, de nagyon sejpítöttek, ennélfogva nem is vôt kérőjük.
  Történt ėcczör, hogy gyütt ėl legén lánynézőbe, az anynyuk ráparancsolt
  a 3 lányra, hogy: „Nė szôjatok, ha elgyün a kérő, csak incsetök neki!“
  Mikor bemén a legén, hejet foglal, bemönt utánna a kutya is. Aszongya az
  ėgygyik lán, az öregebbik: „Nini! a tutya mög begyutt.“ Aszongya a
  másik: De mán jisztös is a sája!“ Aszongya a harmadik: „Ugyan, mé nem
  tuttok hajgatni?“ A legén vötte a kalapját, ott hatta őket.
  (Hódmező-Vásárhely.)
  =95. Az időcsináló kántor.= _Kisfaludy_: VIII. 475. lapján van a
  változata.
  =96. Mióta hivják a szabót kecskének?= A kecske gyomra helyett a
  szeméről van szó a _Gesta Romanorumban_ (Régi magyar könyvtár 18. szám
  Budapest 1900. LXXVI. Rész.); lásd fentebb a 7. számú jegyzetet, a