Hagyományok (1. kötet) - 16

=26. A fájóslábú mester a harangozó hátán.= Pár sora _Kisfaludy_: IX. k.
528. l. van. Változata a 116. számú hiedelem, _Aarné_nál 1791. számú.

116. A lelkek esznek.
Régönte, mikô a roszlelkök főkeltek a sírbul, birkákat loptak,
mögfőszték oszt mögötték, a juhász nagyon panaszkodott a temetőcsősznek,
hogy sok birkája elvesz. A temetőcsősz gondolta, majd elbánik ű a
lelkökkel, majd kilesi az apjával ėgyütt, Az apja sánta vôt, fővötte a
hátára, úgy vitte ki, hogy maj segit neki az apja. Mikô mán âra vitte a
temető felé, az ėgyik lélök aszt gondolta, hogy lélök hoz birkát, mindég
aszt hajtogatta: „Hozzad hamâ, hagy vágom a nyakát! Hozzad hamâ, hagy
vágom a nyakát!“ A temetőcsősz apja mög asz gondolta, hogy az ű nyakát
akarik elvágni, lėugrott oszt biczögött a városba, hogy az ű nyakát nė
vágják! elmönt a városházára, főjelöntötte. A városbul osztán kimönt ėgy
regemönt katona a sírok közé, lėbûtak a sírok mellé. Mikô gyüttek a
lelkök, tüzet gyûtottak, _öttek javába_, akkô főkeltek a katonák, oda
lüvődösztek közéjük, a hun a tűz vôt, ėgyet möglűttek, lėesött. Akkô mán
testye is vôt, úgy oszt êtemették.
(Csóka.)
=27. A koma.= A _Kisfaludy_: IX. k. 528. l. _Futyika János_ és a X. k.
384. l. _Az ördög mint szolga_ mesébe van beékelve.
=28. A nagygusztusúak.= Változata a 117. számú: _A vereshajma és a lusta
asszony. A lusta asszony megtanításáról_ a _Kisfaludy_: XII. k. 137. l.
_A rest macská_-ban van szó, lásd jegyzetét. A beszélni nem akaró
asszony szavát gyertyavilágnál való keresést _Arany_ János is
felhasználta _Jóka ördöge_ költeményében.

117. A vereshajma és a lusta asszony.
Az egyszeri embernek lusta volt a felesége, mikor összekerültek,
próbálta az embert, nem főzött vacsorát, mit szól? hátha így is jó lesz,
ha nem esznek fölt ételt!
Az ember erős munkát dolgozott, éhes volt, megmondta a feleségének, hogy
ez többet elő ne forduljon, mert akkor vereshajmát eszik, a vereshajma
pedig bolonddá teszi. Az asszony oda sem hallgatott, mit beszél az ura,
pár napra rá megint nem főzött, az ember behozott 2 vereshajmát, odaült
az asztalhoz s ette. Mikor már megette, felkelt, elkezdett düllöngélni,
addig düllöngélt, hogy megtalálta a botot, akkor az asztalra ütött,
azután a falra meg az asszonyra, jól elverte az asszonyt. Az asszony
azután főzött rendesen.
Mikor már hosszú ideig szépen, békességben éltek, az asszonynak az
eszébe jutott, hogy meg kellene próbálni, hogy mit csinál az ember
mostan, mikor már annyi ideje, hogy békességben élnek? Az ember nagyon
szerette a paprikást, azt főzött az asszony, beletette a kemenczébe,
hogy el ne hüljön, a tűzhelyt, konyhát kitakarította, hogy nyoma se
legyen, hogy főzött. Az ember hazajött, látja, hogy a tüzhelyen nem ég a
tűz, kérdezi az asszonyt: nem főzött? Az asszony elszámlálja, mi mindent
csinált, milyen sokat dolgozott, nem ért rá főzni, majd ma nem esznek
fölt ételt; nincs, jól lesz úgy is. Az ember azt mondja: „Hát akkor hozz
be 3 vereshajmát!“ „Van fölt étel! van fölt étel! csak ne egyék
vereshajmát – mondja az aszszony s hozta be a paprikást – van paprikás,
mert megint bolonddá teszi a vereshajma!“ Azután főzött rendesen.
(Gyopárosi-szöllők.)
=29. A kis Kolozs mög a nagy Kolozs.= _Andersen_ ismeretes meséje
valamelyik forditás útján hatolhatott le a magyar nép közé, melyet
azután az egyházaskériek kevéssé községük viszonyaihoz alakítottak,
honnan máshova járnak templomba, mi a mesében kifejezést is nyert.
Gyüjteményeinkből eddig elé _Kálmány_ Sz. I. k. 182. 1. _János mög a
Jakabok_: Sz. II. k. 128. l. A _szögény ember jövendőmondója_ változatát
ismertük. Furfangosságából találunk változatot _Szeged népe_ II. k. 127.
l., utolját _Jókai_ 42. lapján: _Csalóka Péter kalandjaiban_, melynek
_Bohó Misi_ néven Hódmező-Vásárhelyt telyjesebb változatát jegyeztem le
– ilyenből kerekíthette ki _Jókai_ is _Csalóka Pétert_. Kárnak kell
mondanom, hogy a _Bohó Misiben_ előforduló sikamlós és drasztikus
helyeknél fogva, még zárójel közt sem közölhetem, pedig elmésebb, mint
_Jókaié_.
Kolozst a _Gyopárosi-szöllőkben Kuluzsnak_ hallottam mondani. _Idegen_
változatait _Köhler_: I. k. _List und Leihtglaubigkeit_ felirással jelzi
a tárgymutatóban, _Andersen_ meséjét a 242. lapon. _Aarne_ az 1535. sz.
jegyzetében emliti a finn változatokat.
=30. Tréfás Jankó.= Vesd össze _Jókai_: _Csalóka Péter_ és _Kisfaludy_:
XVII. k. _Paprika Jancsi_ kópéságaival s jegyzetében emlitettekkel.
=31. A kitanult katona.= A _bolond keresés_ _Kisfaludy_: XIII. köt. _A
szükség_ és a _Kisfaludy_: XII. k 467. l. XIX. m. jegyzetében van
elősorolva, megvan a következő sz. mesében is.
=32. Kire marad a kis ködmön?= Változata _Arany_ 61. lapján: _A kis
ködmön_, melyet éppen úgy hallottam _orosházi_ elmagyarosodott tótoktól.
_Aarne_ 1450. számot adott finn változatainak. _Bolte_ a 21. sz. j.
említett műve I. k. 335. l. ír róla. _A bolond keresést_ a megelőző
jegyzetben említettük.
=33. Ügyetlenek.= Az eleje _Kálmány_: Sz. II. k. 131. l. _A róka
keresztelése_ állat meséhez van fűzve.
=34. A bárgyú ember.= _Jókai_ 70. lapján közli a változatát: _Az
elveszett csibék_ felirással; lásd _Kisfaludy_: VIII. k. 444. l. _Csacsi
csicsa_ I. meséjét, _Aarne_ 1408. j.
=35. Miért nincs az oroszlán hátulján szőr?= Az _Ethnographia_ XIV. évf.
425. lapján _Brunszvik_ 2. pontjának változa.
=36. A róka szabadulása a kútból.= Változatai _Aarne_ 32. sz. j. alatt,
_Köhler_: I. 107. lapján vannak említve.
=38. A német és az ürge.= Németből kerülhetett népünk ajkára német
hallja németül beszélni az állatokat.
=39. Mindön anyának lekszöb ba maga fija.= _A bagoly és a sas
egyezkedését_ _Dähnhardt_ II. k. 243. l. –; a _legszebb gyermek_-et
_Ugyanott_ a 246. lapján találjuk.
=42. Mé harakszik a kutya a macskára?= Vesd össze _Arany_: 274. l.
_Miért haragszik a disznó a kutyára_ stb.: _Krisztusurunk átvitelét a
vízen_ _Kisfaludy_: I. k. 507. l., _Kálmány_: Sz. II. k. 140. l.,
_Világunk_. 37. lapján találjuk. Lásd a mese kezdetére _Kisfaludy_:
XVII. k.: _Mijûta öszik az ökör ėgy pár óra hoszszájig_ jegyzetét.
=43. A farkas mulatni megy, azután szállni tanul.= Adatunk két
állatmeséből van egybefűzve: az eleje a _Farkas-tanya_, _Arany_: 117. l.
töredéke; az utolja _Kálmány_ Sz. II. k. 132. l. _A szarka mög a róka_
mese; _Aarne_nál 56. _A_.-val jelelve. Mesénk _első_ felében is
teljesült a legtöbb mese összekapcsolásánál tapasztalható eljárás: hogy
az egyik mesét tíl-túl, nagyjából czéljához igazítva, töredékesen
alakítva meséli a mesemondó. Ha szabad a változatok összevetéséből
következtetni, akkor a töredéket úgy kell kiegésziteni, hogy az inni
ment állatoknak a kocsmáros helyet nem adott s az állatok megbosszulták
magukat rajta: _FFC_ 11. szám 1. lap, Aarne: _Die Thiere auf der
Wanderschaft_ dolgozata.
=44. A hegyek keletkezése. 45. A hegyek nagyobbodása.= Lásd _Dähnhardt_.
II. k. 234. l. s _Kálmány_: _Világunk_ 27. lapját, hol az 1. számú
adatunk nyelvjárásilag hibásan van közölve. Elkeresztényesedett
változatokkal van dolgunk, eredetileg nem a hegyek keletkezéséről szólt
adatunk s változata: a _Nyelvőr_ XXXVII. k. 45. lapján levő hagyomány,
hanem a _hegyek nagyobbodásáról_, mint a 2. számú töredékben van s nem
is Krisztusurunkkal összekötve. Az _Arbuc_-hegyről olvassuk, hogy
először ez a hegy kezdett emelkedni s így nagyobbodni is egyúttal, utána
a többi: _Windischman_: (Zoroastrische Studien Berlin 1863.) 69. lap.
=46. Az Ördög el akarta rekeszteni a világot.= _Kálmány_: _Világunk_. 7.
lapján szóltunk róla, a _kakas szó ereje_ a _Kisfaludy_: XIII.
kötetében: _A dubricsoni oltár keletkezése_ jegyzetében van felemlítve.
=47. Csak égy aszszony vôt,= tudniillik a ki leányból lett asszony, a
többi állatból. Változata _Kisfaludy_: XVII. k. _Mé monygyák emböri
nemzet, aszonyi álat?_ jegyzetében van felemlítve.
=48. Az angol nyelv eredete.= Jelen alakjában adatunk adomának, nem
kosmogonia-töredéknek tetszik. Menetére nézve hasonló _Dähnhardt_: III.
k. 185. l. 5. sz. adata, melyet Szegeden is ismernek.
=49. Mióta hajlik le a szomorúfűzfa?= Változatait lásd _Dähnhardt_: II.
k. 40. l. – IV. _Schutzspendende Bäume_.
=50. Mióta nincs a szomorúfűzfának tüsökje?= _Az ághajlást_ v. ő a
megelőzővel, _Kálmány_: Sz II. 139. l. és a _Világunk_ 40. lapján
levővel.
=51. Miből lett a gomba?= Változatait _Kálmány_: Sz. II. k. 142. l.,
_Ethnographia_ XXI. évf. 302. l., _Dähnhardt_ II. k. 108. l. v. ö.
_Kisfaludy_: XVII. k. _A czipó_ eredetéről szóló adattal.
=52. Mióta akasztják a betyárokat?= Lásd a _Kisfaludy_: I. k. 500. l.
_XXVI._ számút. V. ö. _Kálmány_: _Világunk_. 27. l. hola pogány isten
sem nem bölcs, sem nem mindentudó, mint hagyományunkban van festve,
melyben a rosszul, hibásan teremtett dolgokon való újitásról van szó: a
demiurg Péter nyúl az anyaghoz itt is a feljegyzésben, de Krisztus
mondja mit írjon. Rosszul teremtésről szól 100. gúnyolódónk is.
=53. Krisztus jóslásának be kell teljesedni.= _Ödipusz mese_ alakú
mondája keresztény alakban, a _vérfertőzés_ helyett _testi halál_ van az
anyát illetőleg, csak az a kár, hogy muzsikus czigánytól jegyezhettem le
s ha keresni kellene a párját, a szláv czigányoknál keresném. Az eleje
megvan _Krauss_ (Friedrich: Sagen und Märchen der Südslaven Leipzig) II.
67. lapján: _Der Eltermörder;_ _Aarne_ a 931. számot adta neki.
=54. A magyarok származása és lakóhelyei.= Meséink hősei farkast nem
szopnak, _medve, ló, tehén, juh_ tejével erősödnek, kéziratomban van egy
hős, a ki _kutyának a fia_, de farkast szopót másikat még eddig nem
találtam. A farkasok az _orosz_ és _oláh_ mesékben játszanak szerepet.
Az oroszban csak olyan _tanácsadója_ a mesehősnek, mint a magyarban a
tátos ló. _Gubernatis_ (Die Thiere in der indogermanis-hen Mythologie) a
XII. fejezetében a 451. lapon felhoz _eszt-et_ is. _A Romulus és Rémus_
monda idevágó vonását, lásd _Ipolyi_: mythologia 153. l., valamint a
német _Wulfingeket_ azért nem említem, mert a kunok, kik e vonást
megőrizték, sem a latin, sem a germán eredetű népekkel nem érintkeznek
ma s ha kölcsönvételről van szó, keletre kell a szemünket vetnünk. Ide
látszik mutatni mondánk ama figyelemre méltó helye is, mikor a magyar
kovácsoktól azt kérdezi a török: ki birja ezt a nehéz kard ot forgatni?
mire a farkast szopó vezér vállalkozik, miből baj keletkezik s a vezér
agyonvágja a törököt; a monda e részét vesd össze az arab _Antar_-féle
kard megforgatásával, hol azonban a király a kovács fejét vágja le.
(Ethnographia XXIII. évf. _Isten kardja_ 337. l.) _A kardról_ lásd 1.
sz. jegyzetünket.
=55. Szolnok elnevezése.= Erőltetett, mint _Battonya_-ból – (kiejtés
szerint _Batonya_) – a _Batu-tanya_ kiokoskodása: e szerint _Batu_ (kán)
_tanya_-ból van összevonva, csak hogy akkor is _Batu tanyája_ és nem
Batu-tanya. A mult század hatvanas éveiben sütötték ki ezt tanult
emberek, nem is a nép. Batonya a régi iratokban Bathona szláv jövevény
szó (_Melich_ János: Szláv jövevény szavaink Budapest l. k. 2. rész 101.
lap.) Erőltetett a 118. számú is, melyet a néptől jegyeztem le és a 119.
számú, melynek változata az _Ethnographia_ XVII. évf. 229. lapján van.
_A szláv jövevény szavaink_ közé tartozik _Szolnok_ is: (Melich J. i.
műve 127. l.)

118. A dohányszó eredete.
Régebb időben még a dohányt nem úgy hivták, hogy dohány, hanem levél.
Egyszer az Ördög a mint megy, összetalálkozik egy emberrel, kit Dohnak
hívtak. A mint együtt útaztak, azt mondja az ember: „Hallod, pajtás!
csináljunk pipát, pipázzunk!“ „Helyes: – mondja az Ördög – nálam van
levél.“ Addig mentek, mig egyszer találnak pipának való görbe fát,
szépen kifaragták a fát pipának, tüzes dróttal kisütötték a makját és a
szárát, a tűzszekrényét pedig bicskával kivájták. Mikor készen volt, azt
mondja az Ördög: „Nesze, pajtás! levél, meg van vágva, csak gyújts rá!“
Doh rágyujtott, szívta és elszédült a levéltől. Akkorára odajött egy
másik Ördög is, kérdezi: „Mit csináltok? pajtás.“ Elmondták, hogy milyen
jól sikerült a pipacsinálás, a pipázás, azt mondja az Ördög a másiknak:
„Nézd csak, pajtás! Doh hány a levéltől!“ Ebből eredt a dohány, hogy Doh
hány a levéltől.
(Dombegyháza.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

119. Félegyháza elnevezése.
A hun most Félegyháza van, ott azelőtt csak ėgy ház vôt. Mikor ėgy
herczegné útazott âra, nagy bajba vôt, hogy hun köl itt möghálni?
Aszonták, hogy itt köll möghálni! A herczegné aszonta: fél ėgy háznál
möghálni, onnan lött: Fél-ėgy-háza.
(Szeged.)
=56. Jász-kunhalom eredete.= Az _elevenen eltemetésről_ _Kisfaludy_:
XVII. k. _Az ingyen nem temető pap és Mátyás király_ jegyzetében van
szó. Hagyományunk változatáról, a besenyőnek mondott _Thonuzobá_ról
_Ipolyi mythologiája_ 168. lapján emlékszik meg, kisallangozva _Jókai_
M.: _Mesék és regék_ művében találjuk.
=57. Vasas János.= Találkozik _Kisfaludy_: XIII. k. _Mátyás király és a
szökött huszárjával_. Lásd _Aarne_ 952. számú jegyzetét. Emberem a monda
végén magyarázgatta, hogy a palota hölggyel – a kit feleségül kapott,
mikor a király udvarában étellel, itallal, mindennel ellátták – vele
hált. Az évszámot azért tudja, mert Makón a nekik tetsző történeti
szinezetű hagyományokat az emberek le szokták irni szóról-szóra
egymástól _állitólag_.
=58. Mátyás király és a részeges huszár.= _A házastársak kicserélése_
_Kisfaludy_: VI. k. 289. l.; a most bemutatott forditottja II. kötetünk
26. sz. adatának.
=59. Mi van legtöbb a világon?= Adománk Csokonaival is össze van kötve
_Tóth_: II. k. 168. lapján.
=60. Mátyás király és a jószivű szegény ember.= _Köntösével ajándékozza_
a 61. számú adatban.
=61. Mátyás király a czinkotai kántorral a kocsmában.= _A köntösével
való ajándékozás_ megvan a megelőzőben; a _czinkotai iccze
megnagyobbitását_ _Jókai_ 4. l. _A czinkotai kántor_-ban közli.
=62. Mátyás király a czinkotai kántornál.= _A más köntösével való
ajándékozást_ lásd a _szesztai történet_ben, melyet _Kiss János_ után a
_Kellemetes időtöltésre való Elmés Nyájasságok_: 10. 1. művéből _Tóth_:
I. k. 119. l. közöl.
=65. Mátyás király és a mutatványos. 66. Mióta csizmadia a
csizmamester?= _A különös ajándékozásról_ _Kisfaludy_: XVII. k. a
_Hogyan ajándékozott Mátyás király?_ adoma jegyzetében szóltunk. A 65.
sz. adatunkat versben _Tóth_ I. k. 113. l. közli.
=67. Mióta kell az üres kocsinak a terhes elől kitérni. 68. Mátyás
király és a részeges bíró.= _A kigombolkozásról_ _Kisfaludy_: XVII. k.
Mátyás király és a _juhászbojtár_ jegyzetében van szó és alább a 81. sz.
adatunkban.
=71. Kinizsi., 72. Toldi.= _Mátyás király_-féle adomákkal látjuk
felruházva _József_ császárt II. kötetünk 24. sz. jegyzetében, mint ezt
már _Kisfaludy_: XVII. k. _József császár Temesközön_ jegyzetében
felemlítettem: Rózsa Sándort a rablóvezért, Ugyancsak _Kisfaludy_: XVII.
k. _Az ingyen nem temető pap és Mátyás király_ jegyzetében van róla szó;
Ugyan így megtisztelte a nép Csokonait az udvari bolond szerepével: lásd
feljebb az 59. sz. jegyzetet; Eötvös Józsefet –: II. k. 38. sz.
jegyzetben – a pesti urak helyett pipálja le a nép, mikor a paraszt
kérdésére, hogyan hivják az ő komáját? nem tud megfelelni. A felsorolt
adatokat lehetne még szaporítani, de – azt hiszem – elegendők annak a
bizonyítására, hogy egyes dolgokat nem lehet a népnél egyes személyekkel
kizárólagosan összekapcsoltaknak tekinteni. Igy vagyunk Toldival és
Kinizsivel is. Sem nem Toldié, sem nem Kinizsié a hozzáfűzött
vitézkedés, erőmutatás, hanem a népé s mielőtt őket felékesítette vele a
nép, kire alkalmazta? ma már ki mondja meg? Hogy a röghöz kötött nép nem
küldi hőseit szomszéd népekhez kaput döngetni, mint Botondot hajdan,
életviszonyaiból következik. A kapu döngetés-féle cselekedetek helyett
használatba vesz más vitézséget, erőtbizonyitó cselekedeteket, milyenek
helyzetének megfelelők snemis kell a szomszédba menni kölcsön kérni,
ilyen, hogy példát is hozzunk fel, a birkozás, mely nálunk nem csak az
_állatfiak_ (II. k. 1. sz.) meséjében van napirenden, hanem a
gyermekeknél is. Soraink nem Ilosvai s Arany Toldijára vonatkoznak,
hanem a most közlött adatokra. A műköltés Toldiját – melyről elég
szélesen foly az eszmecsere (Ethnographia XXIV. évf.), – még csak az
irástudó emberektől hallottam, az irástudatlanoktól a jelen alakban,
pedig Aranyét az iskolákban is tanítják s a ponyván is szerepel Toldi.
Majd ha idevágó adataink, a népnél dívó, vagy esetleg dívott szokások
ismeretesebbek lesznek, akkor jeleljük meg: mire volt szüksége akár
Ilosvainak, akár Aranynak más népekhez menni kölcsönért.
=73. Szömölcs.= Az anyajegyről más adatunkban emlékezünk meg, itt csak a
szemölcsféle jegyet hozzuk fel, mely az új görög _Viszontlátás_-ban is
előfordul: _Olcsó könyvtár_ Bpest 884. szám 98. lap.
=79. Rákóczi lova fordított patkója.= Fordítva verni fel a patkót a
lóra: az elejét hátra, hogy az üldözők, ha nyomoznak, útat veszítsenek,
nálunk sem ismeretlen. _Ipolyi_ mitologiája 238. lapján szól róla.
Nemcsak Rákóczi lova, hanem Gyulafyé is – mind a kettő tátos – azt
tanácsolja a gazdájának, hogy _patkoltassa viszájára_, így azután meg is
menekednek az üldözöttek. Útvesztés előidézésére üti fel fordítva a
patkót a rabló _vend_ király, _Schulenburg_: (Wilibald: Wendische
Volkssagen und Gebräuche. Leipzig 1880.) 1. és 7. lapján; _Köhler_ pedig
I. k. 481. lapján az ily adatok elterjedtségéről beszél.
Van azonban a magyarban másféle patkó felverésről is szó, melyről meg
kell emlékeznem: 1880-ban Szajánban több ízben lejegyeztem Biczók
barkácsoló embertől egy népiesedő: Rákócziról szóló dalt: _Szeged népe_
II. k. 43. lap, melyet törmeléknek mondhatunk. Több ízben jegyeztem le
abban a reményben ringatodzva, hogy emberem időközben majd újabb és
újabb sorokat mond, melyek a törmelékben nincsenek meg. Az eredmény az
lett, hogy többet nem tudott, mint a mennyit 1882-ben közlöttem is.
_A patkó felverésére_ vonatkozólag meg kell jegyeznem, hogy emberem,
mikor először dalolta, hogy a magiszter miért forditsa meg a patkót, igy
dalolta: „Az elejit hátra, Nė fordûjon viszsza!“ Csak mikor
megmagyaráztam neki, hogy a patkó nem fordulhat vissza, akkor dalolta a
„Nė fordûjak viszsza!“ alakban, melyet azután, mint az imént emlitettem,
közlöttem is.
Ilyféle patkóforditásról szó van Thalynál is, még pedig a most emlitett
dal első lejegyzése szerint _Rákóczi búcsújában_, mely valóságos
műköltemény, melyet _Riedl_ Frigyes: _A kurucz balladák_
(Irodalomtörténet II. évf 450. l. – _Pintér Jenő_ szerk.) jeles
értekezésében Thaly szerzeményének mutatott be. Bemutatásában
hivatkozott reám is „Kálmány szerint a ballada ellentétben áll a nép
felfogásával, amely a ballada közlésekor is Rákóczit nem siratta, hanem
várta – mint felszabaditót“ (Irodalomtörténet: 451. 1) Kerültek azután,
kik jónak látták állitásomat megtámadni s néppel mindenáron sirattatni
Rákóczit, mint igazságot megkisérlették bizonyitgatni. Jegyzetbe az ily
dolgok fejtegetése nem való, elég rámutatnom az _Ethnographia_ XIX. évf.
12. és _Ipolyi_ mythologiája 356. lapjára, ebből a két idézetből
megalkothatja magának az ezen a téren nem jártas is, hogy az _örökletűt_
_nem siratni_ szokta a nép, hanem mint szabaditót várni, _reménykedni_,
hogy eljövetelekor megszabaditja nemzetét és hogy a nép – mint már
Ipolyi is megírta – _Rákóczit őrökéletűnek_ veszi. Mindebből pedig az
következik, hogy a mely adatban Rákóczi, mint nem örökéletű, hanem
örökre meghaló szerepel, az az adat nem a néptől eredt, nem a népé.
Mondom, elég volna ennyit idejegyeznem, ha Rákóczit mindenáron a néppel
sirattatni akarók a többi közt nem hivatkoznak _Szeged népe_ II. kötet
181. lapján közlött jegyzetemre, hol én is a dal népies sorait tekintve,
Rákóczi siratóról beszéltem. Tény, hogy a most emlitett dal, ha csak
népies sorait vesszük figyelembe, könnyen útvesztőbe visz, mit megtett
velem is; de az is tény, hogy ha jobban szemügyre vesszük,
összehasonlitjuk az ősiséget fenntartó és ápoló nép hiedelmeivel, akkor
azonnal látjuk, hogy a dalt nem a nép költötte, hanem csak a szájára
vette, kezdte alakitani, sorait népiessé tenni, de többre menni nem
bírt. _Nem birta_ hidelme: _sajátsága szerintvalóvá tenni_.
A magyar nemzetnek az a része, a melyik az _ősiséget fenntartja_,
ápolja, népköltésről lévén szó, _ez a része a nép_, melynek _ismeretes
hiedelme_ bizony sokszor _ellentétes a mi ismeretünkkel, hiedelmünkkel_,
kik az ősiséghez sokban hűtlenek lettünk. Igy pl. hogy tárgyunknál
maradjunk, a nép hiszi, hogy egyesek örökéletűek, milyen _Rákóczi és
Rudolf_, én nem hiszem; íme a kettőnk hiedelme közt levő külömbség! Ha a
nép Rákócziról és Rudolfról, mint most is élőről beszélt Rákóczi
holtteste hazahozatala előtt, akkor a szerint költötte dalait és regélte
el kötetlen, ide vonatkozó nyelvhagyományait is; ha nekem kellett volna
róluk hiedelmem szerint beszélni, akkor mint holtakról szólottam volna.
Ez a _néphiedelem_ tehát _ismertetőül_ szolgál, hogy valamely adatot a
nép költött-e? vagy a nemzetnek az a _része_, a melyiket _nem vehetünk
népnek_. Lássunk példákat, mert Rákócziról van szó, Rákóczira
vonatkozókat.
_Rákóczi örökéletűségére_ vonatkozó Ipolyi adatáról már volt szó. Ipolyi
az idézett helyen: _mithologiája_ 356. lapján azt irja: „Köztudomásu,
hogy az utóbbi háborús időkben népünk Rákóczit feltámadottnak vélte.“
Ilyen _Kálmány_ kiadásra váró _Alföldi gyüjtésében_: _Rákóczi keresztje
fordulása_ is, mely adatban – Rákóczi holtteste hazahozatala után
jegyeztem le, – már némi alakítás van; de a _Kisfaludy_: XVII. k. a
hazafias dalok elején van egy dal, mely ily alakitástól ment s azt
mondja: Visszajön még Rákóczi stb. Ilyen a _Független Hirlap_ 1904. I.
23. megjelent számában _(r.)_ közleménye. Azt írja, hogy a mult század
ötveneséveiben, a franczia-osztrák háború alkalmával, Félegyházán egy
ősz öreg ember politizálás közben azt mondta:

120. Foggal ellett csikók.
„Bizony uram, most már én is bizom, hogy kiüt a szabadság. Haza jön
Rákóczi. Mindig azt hallottam az apámtól, fiam, akkor, mikor a _csikók
foggal jönnek_ a világra, nem sokára haza jön a magyar _nép vezére_
Rákóczy Ferencz, a ki messze országokba bujdosik. Régóta vigyázom, tens
uram, az idén minden világra jött csikónak fogat találtam a szájába.“
(Kis-Kunfélegyháza.)
Azt hiszem elegendő adatot összehoztam annak a bizonyítására, hogy a nép
Rákóczit, mint örökéletűt, mint szabadítót _várta_. Ez a _hiedelem a nép
tudatává vált_, ő igy tudja és _hagyományait e szerint költi_, vagy ha
meglevő adatot kap és Rákóczira alkalmazza, az alkalmazása hiedelme
szerint történik. Ha tehát valamely dalt említenek, hogy benne
Rákócziról, mint olyanról van szó, a ki többet vissza nem jön és azt
mondják, hogy a dal Rákóczi holtteteme hazahozatala előtt már ismeretes
volt, akkor nekem nem kell még a dal sorait sem hallanom, már előre rá
kell mondanom, hogy a dalt nem a nép költötte, de még a billegét – hogy
az övé – sem sütötte rá, vagyis nem a népé, Nemcsak _Thaly Rákóczi
búcsújára_ kell tehát rámondani, mely „csillag lehanyatlik, ott nyugszom
én már“-ról beszél, hanem _Kálmány Rákóczi-siratójára_ is, – mely ily
kifejezésekkel él: Ú’ sė gyüvök viszsza!“ „Sirat Magyarország“ hogy nem
a népé. A Rákóczi edjik szomorú nótája“ stb. – vagy a „Mikor Rákóczi
Lengyel Országba ment“ – féle nem is népies sorok annak a bizonyitására
jók, hogy a nemzetnek ez a fia, a ki szerzette, nem tartozik a néphez,
nem hisz Rákóczi örökéletűségébe, mint nem hitt a _Thaly Rákóczi_
búcsúja és _Kálmány Rákóczi-siratója_ szerzője sem, vagyis nem a nép
költötte.
Népköltés-tárunkban van már egypár Rákóczi örökéletűségével ellenes
nem-népdal s nálam is van kéziratban egy kiadatlan, majd ha közlöm, az
imént leírt soraimnak igazságát példákkal is bemutatom s akkor látni
fogjuk, hogy a népköltésében rendszer van, olyant a népének mondani, mi
nem tőle eredt, bajos dolog.
_Thaly_, illetőleg _Kálmány_ szóban forgó adatára nézve van más
ismertetőnk is, nem csak az örökéletűségbe való néphiedelem, meg ha e
jelzett hiedelmünk nem volna ismeretes, még akkor is ki lehetne mutatni,
hogy a _Thaly_, illetőleg _Kálmány_ szóban forgó adatát nem a nép
költötte. A magyar az ősöktől örökölte – de mint fentebb kimutattuk –
más népek is így örökölték a tudatot, hogy a fordított patkó útvesztőbe
visz. Vagyis a patkó megfordításához azt a hiedelmet kötötték hozzá,
hogy azért kell megfordítani a patkót, hogy a nyomozókat útvesztőbe
vigye. Egyszerű, következetes gondolkozása az észnek: ha a patkó
rendesen van a lóra verve, megmutatja a nyomozónak, hogy merre ment; ha
fordítva van, vagy mint Ipolyinal van mondva: visszájára van a ló
patkolva, akkor a fordított irányt mutatja, ezért az okoskodásért nem
kellett a szomszédba menni, hogy egyik nép a másiktól eltanulja. Mint
láttuk _a patkófordítást az üldözötteknél_ nem csak a magyarok
használják, Rákóczinál és Gyulafynál, hanem más népek is. Ha már most
üldözöttről van szó és _más czélból való patkófordításról_, mint
_Thaly_nál, illetőleg _Kálmány_nál van: akkor azt kell mondanunk: itt a
patkó nem azért van fordítottan felverve, mint a miért a nép szokta
felveretni ily esetben, ez az adat nem a néptől származott. Csak így, ha
lassankint megismerjük a nép sajátjának ismertetőit = billegét, melyet
mindarra a hagyományra reányomott, melyet ha nem tőle eredt is, de
sajátjává alakított, vagyis kilökte – ha nem tőle eredőt az ajakára vett
–, a mi nem az övé és hozzáadta, a mi szerinte belőle hiányzott, csak
akkor fogjuk látni, hogy mennyi adatot tartottunk a népének, mely
valójában soha sem volt az övé.
=80. Miért kell Rudolfnak bujdosni?= Máskint magyarázza a 121. számú
adatunk. _A király képéről_ _Kisfaludy_: XVII. k. _József császár
Temesközön_ adatban van szó. A gipszből csinált alak eltemetését, Rudolf
helyett II. Józsefét, kit viaszkból utánoznak s temetnek el, lásd
_Ethnographia_ XIX. évf. 22. lapon.

121. Miért lőtte agyon Rudolf Rócsilt fiját?
Rócsilt fija mėg a Rudolf komásztak, nagy komások vôtak, elejtėtte a
páczáját a Rócsilt fija, monta Rudolfnak: „Agygya fėl a páczát!“ „Hogy
adnám fėl? én fejedelėmnek a fija vagyok, nekėd szolgád csak nem
lėszėk!“ „Hát nagyob úr vagyok ín (mert az ín apámnak tartoztok.)“
Szólásközbe öszszevesztek, Rudolf akkor agyonlőtte, azír kėll Rudolfnak
bujdosni; ín így hallottam.
(Öcsöd.)
=81. A bőkezű Rudolf.= A kigombolkozást lásd feljebb a 67. sz.
jegyzetben.
=82. Menekülés.= Máskint tudja a menekülést 122. sz. adatunk:

122. Rudolf Amerikában.
Rudolf kimėnt 40 kutyájával ėgy ismerős úri hejre más országba; rėggelre
elveszėtt a kutya is, Rudolf is. Aszongyák kiment Amėrikába, ha az
atytya mėghal, akkor viszsza fog útazni.
(Tiszakürt.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
=83. A haramia és a szentcsalád.= Vesd össze _Dähnhardt_ II. k. 28.
lapjával.
=85. Mióta rakják keresztbe a búzát?= _Kisfaludy_: XVII. k. _Mióta
látszik Jézus képe a búzán_ jegyzetében említettük a változatait.
=90. Gyermekköltés., 91. A lótojás.= Lásd a _Kisfaludy_: VIII. k. 464.
lapján _A rátóti csikó-tojás_-t és a jegyzetét.
=93. A hibások., 94. A sejpössek.= _Jókai_ 59. l. _Három selyp leány_
változatát közli, ilyen a 123. számú is. _Aarne_ 1457. sz. adta a finn
válozatainak. _Dähnhardt_: Schwänke. 16. sz. alatt közöl egy változatot
Németországból.

123. A sejpös lányok.
Hol volt, hol nem volt, volt világon ėgy özvegy aszszon, annak vôt 3
nagy lánya, de nagyon sejpítöttek, ennélfogva nem is vôt kérőjük.
Történt ėcczör, hogy gyütt ėl legén lánynézőbe, az anynyuk ráparancsolt
a 3 lányra, hogy: „Nė szôjatok, ha elgyün a kérő, csak incsetök neki!“
Mikor bemén a legén, hejet foglal, bemönt utánna a kutya is. Aszongya az
ėgygyik lán, az öregebbik: „Nini! a tutya mög begyutt.“ Aszongya a
másik: De mán jisztös is a sája!“ Aszongya a harmadik: „Ugyan, mé nem
tuttok hajgatni?“ A legén vötte a kalapját, ott hatta őket.
(Hódmező-Vásárhely.)
=95. Az időcsináló kántor.= _Kisfaludy_: VIII. 475. lapján van a
változata.
=96. Mióta hivják a szabót kecskének?= A kecske gyomra helyett a
szeméről van szó a _Gesta Romanorumban_ (Régi magyar könyvtár 18. szám
Budapest 1900. LXXVI. Rész.); lásd fentebb a 7. számú jegyzetet, a