Hagyományok (1. kötet) - 14

hős _Kisfaludy_: IX. k. 294. l. _Borsszem Jankó_-ban; ez a mese átcsap a
_másféle hozása másféléért a túlzott nagyfélék segítségével_ mesébe,
hasonló hozzá az _Ethnologische Mitteilungen_ szerkesztőségéhez
_Kolumbán_ Simon beküldte _Estők_ mese. Estók, miután az elrablott
égitesteket és a 2 zsoltármondó madarat visszavette, a tőle elvett
kardért és lóért királyleányt, ezért köpönyeget hoz a
_Világmehetéje-_féle = _túlzott nagyféle sajátságúak segitségével_.
Csinosomdrágában nyoma látszik a meséinkben otthonos _rangkülönbségnek_:
többféle feladatot kell az alacsony származású hősnek telyjesíteni, hogy
a lány kezét elkapja, lásd a 6. sz. jegyzetünkek az alacsony származású
hősön való segítés harmadik módját.
A _túlzott nagyféle sajátságúakkal_ telyjesített feladatok a
fentemlítetteken kívül _Merényi_: S. I. k. 1 sz., _Kisfaludy_: II. k.
II. sz. meséjében is előjönnek, az idegeneket _Sklarek_ 291. lapján 29.
sz. jegyzetében említi.
A _nehéz feladatok telyjesítése_ _Kisfaludy_: XIII. k. 12. sz. m. _A
három fiú_ jegyzetében van elősorolva s alább a 9. 10. 12. 18. 19. sz.
mesében fordul elő.
Az _üldözés közben hátra vetett tárgyak_ ugyancsak _Kisfaludy_: XIII. k.
_Az aranyhajú_ mese jegyzetében vannak felemlítve, lásd még a 4. 8. 9.
10. a 11. sz. m. a papucsból felhajtással krokodil lesz.
A _kardról_ 1. sz. mesénkben szóltunk.
=4. A kiskanász hozza el az aranykoszorút.= _Elrabolt tárgy_ elhozásáról
a kisasszony kezéért több mesénk szól, de nem az ellopásáról. _Tárgyak
lopásáról_ is van szó meséinkben, de nem egyúttal kisasszony kezéért.
_Az üldözésközben hátra hajtott tárgyak_ a 3. sz. m. jegyzetében vannak
említve. _A bivalybőr lórahúzása_ több mesénkben előfordul; így _Gaal_:
III. k. XXVII. sz., _Pap_: I. sz., _Kisfaludy_: VI. k. 331. l. IX. k.
23. 43. sz. X, k. 36. sz., alább a 8 sz. mesében; idegen változatait
_Köhler_: I. k. 469. lapján idézi. Hasonló vonás fordul elő a vogul
teremtő mondában is: _Elmpi_ ha elérhetetlen fenekű tenger vizében alá
akar úszni, _kácsabőrre_ van szüksége; mikor pedig _kúszó tehetségre_
van szüksége, _evetbőrt_ vesz magára. (_Hunfalvy_ P.: Reguly A.
hagyományai 123. l.)
=5. Pézös.= Meséink némelyikében a kelepczébe került mesehős, ha
ellenfelével rendes úton: megvívással nem boldogulhat, _csellel_
szabadul meg, melynek sikerülésére közreműködik az ellenfele számára
hozott feleségnek való nő. Ilyenek az elrejtett erőnek _titkos úton_
elvételét tartalmazó meséink közül _Merényi_: S. I. k. 1. l., _Kálmány_:
Sz. III. k. 160. l., _Kisfaludy_ IX. k. 60. l. található égitesteket
hozó mesék és kötetünk 1. 2. sz. meséje. Ezekben szörnyetegfélékkel (=
testi erő) van a mesehősnek baja, kik _Merényiét_ és _Kisfaludy_: IX.
kötetjét kivéve: _királyfiak_. Itt a csel az elrejtett erőnek
kitudásában van alkalmazva, a feldíszítésében annak a tárgynak, melyben
először az erejét elrejtve levőnek állítja a szörnyeteg; hacsak a
mesemondó bele nem únt már mesélni, a mesét össze nem rántja, a cselt ki
nem hagyja, mint a _Kisfaludy_: IX. k. 67–68. lapján látjuk.
Most bemutatott mesénkben: _Pénzösben_ is a _cselt_ a feleségnek való nő
eszközli az által: hogy a mesehős ellenfelét reábeszéli annak
elhozatalára, ki a vesztét okozza a parancsolónak (= hatalmas úr,
király). Ha a mesehős szegény _emberfia_: szolgálni megy; a _királyfiak_
mint hozzájuk illik: vitézséget mennek tanulni.
_Csel_ van használva azokban a mesékben is, melyekben a feleségül hozott
nő a mesehős ellenfelét reábírja, hogy a _lótejben megfürödjék_. A
_lótejben való fürdés_, mint erőtönkretétel jön elő _Gaal_: III. k.
XXVII. sz., _Pap_: I. sz., _Merényi_: E. II. k I. sz., _Istvánffy_: 7.
sz., _Kisfaludy_: IX. k. 23, 43. sz. X. k. 36. sz. meséjében. Megvan a
_Kisfaludy_: VI. k. 14. sz meséjében is, de a hős leendő felesége
segítsége nincs feltüntetve, pedig az eddig elősoroltakban a cselt ő
_eszközölte ki_. Ha szemügyre vessszük ezt a cselt keresztülvivő nőt,
azt látjuk, hogy nem közönséges ember leánya. Van köztük Vasorrúbábák,
magyarul _Ördöngős vénasszonyok_, Sárkányok _aranyhajú_ lánya, _Halak
királyának_ a leánya, mind több a közönségesnél; azért követelik a csel
telyjesitését, mert előre látják a mesehős ellenfelének megsemmisítésére
szolgáló dolgokat.
_Cselnek_ vehető mesénkben: _Pézös_-ben, a _koporsópróbálás_ is, mely
_Ipolyi kéziratos gyüjteményében_ a 495. számot viselő _Ilonka_: az
_Ethnologische Mitteilungen_ szerkesztőségéhez beküldött: _Oszvát és a
pogány király_ mesében is előfordul. _Idegen_ mesékben Köhler: I. k.
410., 306. lapján van róla szó, mely utóbb említett lapon levővel, mint
vele legjobban megegyezővel, vesd össze adatunkat.
A _lopással teljesíthető feladatok_ _Hagyományok_ II. k. 20. sz. mesénk
változataiban jönnek elő; lásd a jegyzetét.
=6. A kiskanász.= Változatait _Kisfaludy_: XIII k. 31. sz. meséje:
_Bendebukk_ jegyzetében soroltuk elő, újabban a finn változatokat
_Aarne_, 306. számú jegyzetében említette meg.
Adatunk azt mutatja, hogy hajdan a Sárkányoknak _nem kellet nőket
rabolni_, mint II. kötetünk 1. sz meséjében, _Jufijankó_-ban s
változataiban van: de akkor a hozzájuk járó _királykisasszonyok sem
voltak_ földi lények: _emberek_. A kisasszonyoknak a Sárkányokkal való
összeköttetését más mesénk is bizonyítja. _Ipolyi_-nak 41. számú,
_kéziratban_ levő meséjében, _A pernyepöpöjké_-ben _a föld alá mennek a
kisasszonyok_, a 108. számú alább közlött mesénkben pedig: a
_Kisgubá_-ban a mesehős a szavára _megállani nem akaró várakban_ találja
a kisasszonyokat; mindakettő oly vonás, melyet a Sárkánylakások
leirásában találunk meséink egyrészében; lásd _Kisfaludy_: XIII. k 7.
számú meséje jegyzetét.
Mesénk mást is mutat: tiszteletben tartja a szerzett jogokat, javakat,
mit őseink a történet lapjai szerint hazánkba jövetelökkor nem tartottak
meg, mi azt mutatja, hogy mesénk újabb kialakulata: a kereszténység
hatása szerint valót tükröz vissza. A szerzett jogok tiszteletben
tartásával szoros kapcsolatban van a _rangkülönbség_ elismerése, mit ha
meséinkről nem lehetne is leolvasni, multunk: a nemes- és a nem-nemes
között való különbségtétel eléggé bizonyít. Ezt a rangkülönbséget
mesénkben a _királykisasszony hangoztatja_, mikor a kiskanászhoz nem
akar királylány léttére férjhezmenni; a mesék azonban segítenek rajta
azáltal, hogy a különben alacsony származású mesehőst emelik.
Ilyen, mikor – mint mesénkben is el van mondva – a mesehőst
furfangosságból származó ügyesnek, magát feltalálónak mutatják be, mi az
_ész dicsérete_. Külön szobába teszik az alacsony származású mesehőst, a
királykisasszonyt és a királykisasszonynál kevésbbé alacsonyabb rangú
kérőt s reájuk bizzák a következményt, mi _Gaal_ XLIV. számu meséje
végén a drasztikusságát tekintve, elég illedelmesen van előadva. Emberem
így nem tudta elmondani, azért van kurtítva, zárójel közé téve ez a
jelenet. Ezt a jelenetet akarta utánozni _Erdélyi_: III. k. 5. sz.
meséje is, de csak a mesehőst és a királykisasszonyt záratja egy
szobába, a harmadikról megfelejtkezett, jobban mondva: nem ismerte
meséinket, hogy – mint más mesében is látni fogjuk – reá is szükség van.
Másik módja az alacsony származású mesehősön való segítésnek: a
_királykisasszonyt a mesehőssel mentetik meg az Ördögtől_. Az
Ethnologische Mitteilungen szerkesztöségéhez küldött egy mesét _Márton
József_ tanitó _Sorkitótfaluból_: _Az elátkozott királyleány_-t, melyben
tárgyunkat érdeklőleg el van mondva, hogy a minden este 12 pár czipőt
elszaggató királyleány, miután az _obsitos_ katona kileste, hogy 12
Ördöggel tánczol, ezért szakad el a czipő s előadott mindent, a leány
mérgében _megpukkadt_. Az oltár alá temetett királyleány a sírjához
rendelt katonát minden éjjel megeszi, mig végre az _obsitos_ megmenti.
Mikor pedig mint feleségével sétálni megy, ennek kérésére a királylány
nyakát levágja s a nyakból _3 fekete varjú_-féle Ördög repül ki, miáltal
az Ördögöktől szabadítja meg, feleségével azután boldog életet él.
Ezáltal a mesehős érdemes lesz a királykisasszony kezére: megmentője.
Harmadik módja az alacsony származású mesehősön való segítésnek, _az
ember erejét meghaladó cselekedetek által való emelés_: t. i. a mesehős
ilyeneket végez, mire az azelőtt vonakodó királyleány nem tartja magához
méltatlannak a mesehőst, mint _Ipolyi kéziratos_ gyüjteménye 9. sz.
meséjében a _Tetűbőrköntös_-ben látjuk. Ez a mese már nem a
czipőszaggató királyleányok meséjéhez tartozik; bővebben szólunk róla,
ha közölni fogjuk; lásd fentebb a hasonló mesénk 3. sz. jegyzetét, hol a
napholdas paripa elhozása után egyebekről is kell gondoskodnia a
mesehősnek.
A rangkülönbséget némely mesénkben az atya hangoztatja a szegény
mesehőssel szemben; itt a _gazdagság is rangkülönbséget_ okoz, milyen
_Gaal_ II. k. XVII. meséje: _A szerencsés óra_ és több változata. Az
ilynemű mesékben, az idegenekben is többször a _levélhamisítás,
kicserélés_ fordul elő, melyről _Kisfaludy_: XIII. k. _Malmeduczi
József_ meséjében szólottunk – s nem is mindegyikben találjuk oly
nyiltan kifejezve, mint _Gaalnál_, azért választottuk _Gaalét_.
_Berzéjében: Kisfaludy:_ IX. k. 93. lap, _A tollas ördög_-ben már a
sorok közül kell kiolvasni. A gazdagság okozta rangkülönbségnek elmésen
való kiegyenlítéséről II. kötetünk 16. sz. jegyzetében van szó s alább a
19. sz. mese is ide sorozandó, de ebben a rangkülönbséget nem a
gazdagság teszi.

108. Kisguba.
Hun vôt, hun nem vôt, vôt a világon ėgy kiráj, annak vôt 3 lánya, azok
mindön écczaka ėgy-ėgy pár czipőt elszaggattak. A kiráj ezön nagyon
boszszankodott, hogy az ű lányaji a czipőket écczaka szagatytyák, kiatta
parancsba, hogy a ki möglesi, hogy hová járnak, hol szagatytyák el a
czipőket, annak agygya a legszöb lányát fele kirájságával ėgyütt. Sokan
leskelőttek mán utána: kirájfijak, főrendű úrfijak, de mind hasztalan
vôt. A kiráj nagy boszszankodással vôt, hogy már nincs sėnki, a ki
möglesse az ű lányajit.
Volt a palotába ėgy Kisguba nevű udvaribolond, a jelöntötte magát a
kirájná, hogy ű möglesi a fölségös kirájkisaszonyokat. A kiráj aszt
monta neki: „Ha mög nem lesöd, êcsaplak!“ A Kisguba osztán nekikészült,
estefelé rávötte a kis gubáját, öszszehúzódott, lėfekütt a
kirajkisaszszonyok ajtójába, a hálószoba ajtójába, úgy tött, mintha
alunna: hortyogott. Mikor mindönki elcsöndösödött, ėgy _Vénboszorkán_ az
ajtóhoz lépött, látya, hogy ott fekszik valaki, viszszamönt, elővötte a
_mestörségit_, aszt mongya: „_Bár ki vagy, itt köll maradnod! el köll
alunnod! a lányoknak az én fijajimhoz el köl gyünni!_“ Oda mönt osztán
az ajtóhoz, mongya; „Kêj föl, Guba! Nė alugy Guba!“ de a Guba alutt, a
Vénaszszony osztán rugdalta Gubát, de a Guba mög sė mozdult, annál
jobban hortyogott. „Megájj, rád hintöm eszt a kis port! itt marathacz
röggelig.“ Kisguba mög aszt gondolta, hinthetöd, én azért utánatok álok!
A Vénaszszony az ajtót lassan kinyitotta, bement a szobába, a lányokat
főkőtötte: „Készűjetök, mink mán bátran möhetünk, a strázsákat
_lėporosztam, lėfojtottam_.“ A lányok indulnak, hogy kijutnak az
úcczára, a legkisebbik lány a többinek aszt mongya: „Nem hiszöm én, hogy
a Kisguba alunna, mer nagyon hortyog, töteti a magát! hanem mönynyünk
viszsza, nézzük mög, forgassuk mög! a porunkkal hincsük be! így majd 4
_bolondítóportól_ alszik röggelig, mulathatunk virrattig!“
Viszszamöntek, möghintötték a porral osztán csiklantották, talpát
vakarták, körme alá tűt szurkáltak, a Kisguba csak alutt.
„Most mán möhetünk!“ monta az ėgygyik, elmöntek. A hogy kiértek az
úcczára, a Kisguba is főkelt, utánuk az úcczára mönt. Hogy mi vôt, mi
nem vôt? aszt nem látta sėnki, úgy elmönt a Vénaszszony a három lányal,
hogy még a madár sė érte vôna utol. „No, most Guba, Vigyázz magadra.!
Utánnuk möny a lányoknak, Mert möggyûtalak máma!“ monta a Kisguba,
osztán nekiindult, ėgy nagy erdő szélijig mönt, hajja, hogy az erdőbe
nagy lárma van, az erdő gazdája, ura kijabájja: „Mög köl fogni! nög köl
égetni! idegön embör van itt!“ de a Kisguba evvel nem gondolt, mintha
nem is hallaná, lėtört ėgy gajjat ėgy fárol, aval êkijátytya magát:
„Aló, guba! Lódûj, guba! Tüzet rakok a hátadra, Möggyûtalak máma!“ Aval
osztán csak mönt a Kisguba a hogy csak bírt. Mögint ėgy erdő szélire
ért, itt is kijabálta az erdő gazdája: „Mög köl fogni!“ de ő itt is
lėtört ėgy gajjat, itt is êkijátotta magát: „Aló, guba! Lódúj, guba!
Tüzet rakok a hátadra, Möggyûtalak máma!“ oszt mönt tovább ahogy csak
bírt. A harmadik erdő szélire ért, itt is kijabált az erdő gazdája, de ő
csak lėtört ėgy gajjat, mėgint êkijátotta magát: „Aló, guba! Lódûj,
guba! Tüzet rakok a hátadra, Möggyûtalak máma!“
Mén, mén, ėcczör csak ėgy _kerek várhon_ ér, a vár mögindult, oszt
forgott felé sebössen, a Kisguba asz mongya: „Áj mög, vár! urad
parancsára.“ „Nem vagy uram!“ mongya a vár, oszt forgott továb. A
Kisguba nagy mérgessen rácsap az első _veszszővel_, a vár mögállott.
Mönt tovább: „Aló, guba! Lódûj, guba! Tüzet rakok a hátadra, Möggyûtalak
máma!“ Most elért az _ezüstvárhon_, a vár forgott felé sebössen, monta
neki: „Áj mög, vár! urad parancsára.“ de ez is aszt monta neki: „Nem
vagy uram!“ oszt forgott továb. A Kisguba erre már az _ezüstveszszővel_
csapott rá, rávágott mérgessen a várra, monta: „Áj mög vár! urad
parancsára.“ Ekkorra mögállott, mönt továb: „Aló, guba! Lódûj, guba!
Tüzet rakok a hátadra, Möggyûtalak máma!“ Elért osztán az _aranvárhon_,
a vár forgott felé sebössen, monta neki: „Áj mög, vár! urad parancsára.“
„Nem vagy uram!“ oszt forgott továb. Erre már az _aranveszszővel_
csapott rá: „Áj mög, vár! urad parancsára.“ Ekkor a vár mögállott, így
szólott: „Sijes, sijes! mer az _arankaput_ becsukják előtted, be nem
möhecz, elveszöl örökre!“ A Kisguba elkijátytya: „Aló, guba! Lódûj,
guba! Tüzet rakok a hátadra, Möggyûtalak máma!“ Mönt, mönt, mikor az
arankapuhon ért, az arankapu mán be vôt zárva, de a Kisguba az eszihön
kap, a harmadik veszszővel a kapura csap, rákiját: „Nyijj föl, kapu!
urad parancsára.“ A _kapu fölpattant_, a Kisguba beugrott, hát látytya,
hogy nagy vendégség van ott, asztalok körül ülnek, ösznek-isznak,
vígadoznak. A Kisguba möglátta a 3 kirájlánt, az asztalok alá bújt. A
mint mulattak, az öregebbik lánya a kirájnak lėejtötte a gyűrűjit, a
Kisguba fővötte, a második lánya lėejtötte a karpereczit, a legkissebb
lánya mög a függőjit, a Kisguba fölvötte, mind a guba újjába tötte. A 3
kirájlány osztán kereste a gyűrűt, függőt, karpereczöt, de nem tanáta:
látták, hogy ėgy _fekete kutya_ van ott, rugdalták, kijabálták, hogy:
„Kutya van itt, csiba ki!“ de a gyűrű, függő, karperecz, nem vôt sėhun.
Kijabálták, hogy: „Az ajtót nyissák ki! a kutyát hajcsák ki!“ akkor
osztán kinyitották, a Kisguba kiszalatt elkijátotta magát: „Aló, guba!
Lódûj, guba! Tüzet rakok a hátadra, Möggyûtalak máma!“ A Kisguba osztán
hazaért, lėfekütt, alutt.
Röggel gyünnek a lányok, látytyák, hogy alszik a strázsájuk, vigan
mönnek alunni, hogy nem tugygya mög sėnki, hogy mulattak, hogy vígattak.
A Kisguba osztán beszámolt a kirájnak: hogy vôt, mint vôt, a kiráj
osztán hívatytya a 3 lányt: „Hol a gyűrű, karperecz és a függő?“ Akkor
ijetttek mög a lányok! „Nem jô vigyásztunk magunkra mög a Kisgubára,
kilesött bennünket, többé mán nem mulathatunk!“ A kiráj osztán mögatta,
a mit ígért Kisgubának: feleségöt, az ország felit, vigasságot. A lányok
osztán nem möntek többet mulatni.
(Pusztaföldvár.)
Kisguba mesénkről meg kell jegyeznünk, hogy a _rangkülönbség hiányzik_;
a benne előforduló váraknak a Sárkányvárakhoz hasonló vonásáról feljebb
szólottunk; de a legszembetűnőbb, hogy az egész büntetés nem azért
történik, hogy éjszaka odajártak, – tehát nem keresztény szempontból:
erkölcstelen viseletük miatt, hanem _gazdasági_ szempontból, a mikor még
drága volt a czipő s abból áll, hogy tovább ne szaggathassák oly hamar
el a czipőket, többé nem mulathatnak. Figyelemre méltó adat.
=7. Legeltetés a Sárkány pusztáján.= Tipusából kivetköztetve,
összezsugorítva _Kisfaludy_: IX. k. 1. 3. sz. meséjében a 10. és 103.
lapon olvastuk. Ezzel a jelenséggel, hogy egyes meséket másikba szőnek,
mi rendesen a beleszőtt mese kárára történik, még többször találkozunk.
_Sainénu_ – betük hiján így írom – (Ethnographia: XXIV. évf. 72. l.) a
_zárt helyek_ tipusa _a)_ betűje alá sorozza. A benne előforduló
_csiholás_-ról II. kötetünkben szólunk, az _Állatsógorok_ mese
jegyzetében. A _másféle szem_ betevéséről több változatot közöl _Grimm_:
118. sz. meséjének a jegyzetében, _Köhler_: I. k. 434. 436. l. _Aarne_ a
660. sz. jegyzetében: _Die drei doktoren_ felirással szól, milyen a 109.
számú adatunk is, mellyel _Zingerle_ I. (Kinder und Hausmärchen aus
Süddeutschland. 1854. Regensburg) 32. l. levő _Die drei Soldaten und der
Doktor_ egyezik legjobban.

109. A 3 orvos.
Volt, hol nem volt, volt egy városban 3 orvos: az egyik szemorvos volt,
a másik belorvos, a harmadik külorvos. Egyszer összetalálkoztak egy
kocsmában, beszélgettek egyről-másról; a beszéd közben eldicsekedtek
egymásnak. A szemorvos elmondta, hogy ő már annyira vitte, hogy a szemét
úgy ki tudja venni, hogy három napig álljon itt az asztalon, harmadnap
tegye vissza, csak úgy lát, mint azelőtt. „Az semmi! – mondja a belorvos
– én a gyomromat tudom úgy kivenni, hogy ha 3 napig a teknyőben van s
harmadik nap visszateszem, csak olyan jó, mint azelőtt volt.“ A külorvos
pedig azzal kérkedett: hogy ő a karját vágja le s ha harmadnap
helyreteszi, csak olyan jó, mint azelőtt volt. A kocsmáros
végighallgatta az egészet, fogta magát, kiment, behozott egy nagy
teknyőt, odavitte az orvos uraknak hogy megmutathassák: mit tudnak. A
szemorvos, mikor meglátta a teknyőt, kivette a félszemét, beletette a
teknyőbe; a belorvos a gyomrát fektette a szem mellé! a külorvos pedig,
hogy megmutassa, hogy ő is tud valamit, levágta félkarját, odatette a
belorvos gyomra mellé. Azután ráparancsoltak a kocsmárosra, hogy
vigyázzon rá, hogy valami baj ne történjék, majd harmadnapra eljönnek,
azután hazamentek.
A kocsmáros, hogy jó helyre tegye, bevitte a teknyőt mindenestől a
kamrába, hogy legyen ott harmad napig. Éjjel egyszer csak azt hallja,
hogy zörög valami a kamrában! Benyitja a kamraajtót, látja a nagy _kani
macskáját_, hogy húzza a külorvos karját; már akkor a szemet, gyomrot
megette, a karral bajoskodott a kani macskája, már azt is jól
össze-visszarágta. Megijett a kocsmáros, hogy most bajba jön,
ijedtségében agyonütötte a kani macskát. Törte a fejét, hogy mit
csináljon most? Elgondolta, hogy a macska szeme is olyan, mint az
emberé, kivette a kani macska szemét, beletette a teknyőbe. Hallotta
valamikor, hogy a disznó belső része is olyan, mint az emberé, levágta a
nagy disznaját, kivette belőle a puczorját (= gyomrát), kitisztította,
beletette a teknyőbe. „Kettő már megvan! de hát még egyet hol vegyek!“
kérdezte magától. Nem sokáig kellett gondolkozni, csakhamar eszébe
jutott, hogy a kocsmában beszélték, hogy a szomszéd városban most
akasztottak egy embert, felkerekedett, odament, levágta az akasztott
embernek a félkarját, hazahozta, eligazította a teknyőben, hogy sorban
legyenek.
A kitűzött időre megjelent a 3 orvos, hozzá fogott a munkához. Legelsőbb
is a szemorvos tette a szemegödrébe a szemet, azután a belorvos helyezte
el a puczrot, legutoljára a külorvos bánt el a karral, azután elment
ki-ki a maga dolgára.
Máskor, mikor mind a 3 orvos összetalálkozott egymással a kocsmában,
kérdezte tőlök a kocsmáros, hogy hogy sikerült a próba? „Nagyon jól! –
mondta a szemorvos. – Igaz, hogy azóta a szemem mindig egerész: csak egy
egér szaladjon végig a szobában, mindjárt meglátom; de azóta a setétben
is látok.“ „Az enyém is nagyon jól sikerült! – mondja a belorvos – Igaz,
hogy azóta nem győzöm magam kukoriczával, de azóta nem válogat a
gyomrom, mindent megeszik, még a kukoriczacsutkát is; de legjobban
szereti a kukoriczát.“ „Az enyém nem sikerült – panaszkodot a külorvos –
mert ha olyas valamit látok, a mi nekem tetszik, mindjárt nyúl utána a
karom, nem bánja ha a másé is. Az eszem meg azóta mindig az akasztófán
jár.“ Azt mondja a kocsmáros: „Hála Istennek, hogy így is sikerült, meg
voltam már ijedve, hogy sehogy sem sikerül.“ „Oda van a kani macska!“
gondolta magában.
(Pécska.)
=8. Kígyóbőrű Kámán Sára: Világszépaszszonya.= Kiskorában magát rosszul
viselésért tündérnőt felkeresni köteles a hős _Merényi_: D. I. k. 98. l.
_Sárhány Rózsa_-ban; a kötelezettség a mesékben az arra átkozás
kötelezettségével bír, lásd _Kisfaludy_: XIII k. 22. sz. m. Tündér
rabolja el a szépasszonyt – miután a hőst elaltatták _Merényi_: D. I.
24. l. _A három gyűrűben;_ tündérmesének tetszik a mienk is, de a mese a
szobalányt a rablás után már boszorkánynak festi. _Az üldözést gátló
hátra hajtott tárgyakat_ lásd a 3. sz. jegyzetben.
_A fejbekeresés_ _Kisfaludy_: VIII. k. 559. l. _Molnár Anna_
változataiban, _Abafi_: Figyelőjének 1. k. 326. l., _Kálmány_: Sz. II.
k. 170. lapján, _Kisfaludy_: XIII. k. 32. 42. 57. sz. m. jön elő.
_A mosdóvíz-tartást_ lásd _Katona_: I. k. 263. l. – _Igazolt jóslás_ van
53. sz. adatunkban is.
=9. A szép kocsmárosné.= _A csókon alapuló_ elfelejtés változatai
_Merényi_: D. II. k. 49. l. _Ráró Rózsa_, _Kisfaludy_: IX. k. 138. l.
_Rózsa meg Viola_, 149. l. _Miska meg Juliska_ meséje; idegen
változatait _Róna-Sklarek_ 292. lapján, a finneket _Aarne_ 313. C. számú
jegyzetében említi. _A hármas nehéz feladat_-ról és az _üldözést gátló
hátrahajtott tárgyak_-ról a 3 sz. jegyzethen fentebb van szó, a mesét v.
ö. a következő két jegyzetben említettekkel, az _üldözés közben
átváltozás_ megvan a 10. 11. mesében is, lásd _Kisfaludy_: XIII. k. 21.
sz. jegyzetét.
Az 54. oldalon a hatodik sorba a faluházán után irandó: és a papnál a
templomba.
=10. Rózsa és Ibolya.= _Átkon alapuló_ elfelejtéses változatai: _Gaal_:
III. k. 35. l. _Ördög leánya_, _Arany_: 66. l. _Ráadó és Anyicska_,
_Kisfaludy_: XII. k. 75. l. _Szép Palkó_, lásd ennek a jegyzetét. Mesénk
nem ily telyjesen megvan a ponyván, Rózsa Kálmán: _Ibolya és Nefelejts_
1884. Budapest, lásd még a megelőző és következő jegyzetet. Ha
mindezeket összevetem, azt látom, hogy _Aranyé_ kiválik a többi közül,
nem az emher beszéde hozza a kedvest az emlékezetbe, hanem a _gyűrű_; a
mesét neve: Ráadó és _Anyicska_ után itélve _tót_ eredetűnek kell
tartanom; nem birt meséinkhez hasonlóan átalakulni. Már _Kisfaludy_:
XIII. k. 34. sz. m. _A Zöld disznó_ jegyzetében felemlítettem, hogy míg
a külföldi mesékben a _ráemlékezést_ tyúk, kakas, galamb idézi elő,
addig nálunk _álmában_ jelenik meg az elfelejtett. Mesénkben s
változataiban szó van ugyan olykor a galambról stb. de az ember beszédje
az, a mi figyelmezteti.
Nem elfelejtésre, hanem soha _haza ne juthatásra átkozza_ a leány anyja
a szerelmeseket _Kisfaludy_: XIII. k. 21. sz. meséjében: _Rózsa
János_-ban.
=11. A lusta gyermek és a bűbájos leánya.= Vesd össze a megelőző két
mesével.
=12. A szögén árva legén.= _A boszorkánypatkolást_ _Merényi_: E. II. k.
147, l.; az idegeneket _Köhler_: I. k. 586. 220. l. az utolsó változata
a mienk.
_A hozzáférhetetlen körről_ és az _elátkozásról_ II. k. 3. sz. m.
jegyzetében szólunk. Mesénk elátkozásához hasonló jóslás teljesedik be a
_dán_ költeményben: _Esben és Malfréd_-ban: Malfréd a _tizenkettedik_
gyermekágyban meghal, _Abafi_: Figyelő I. k. 33. l. _A nehéz három
feladatot_ feljebb a 3. sz. jegyzetben említettük.
=13. Miklós.= _A többféle számú szeműek_ magyar változatai _Kisfaludy_:
X. k. 445. l. 2. sz. jegyzetében vannak előszámlálva; az idegenekről
_Köhler_ I. k. 101., 259. l., _Aarne_ 511. sz. jegyzetében szól.
=14. Aranykacsa.= _A czipőpróbálást_ _Kisfaludy_: XIII. k. _A mostoha
testvérek_ jegyzetében említettük, v. ö. _Köhler_: I. k. 419. 554. l. a
_nyillövéssel keresett menyasszonyról_ szóló mesékkel. Mesénk ugyan
_nyílvetést_ mond, mely ma az osztozkodásnál használatos, de végső
eredményében egy: mindkettővel menyasszonyt keres. Aranykácsának mondják
a gyermekek, ha a vékony jeget lábbeli sarkukkal megrepesztik s az oda
sütő napsugártól többféle színt játszik. Ha a gyermek elesik s fejével a
jeget megrepeszti, akkor is csúfságból azt mondják, hogy aranykácsát
csinált. (Szeged.)
=15. Őzike.= Változatait _Kisfaludy_: XIII. k. 61. sz. m. _Józsika és
Mariska_ jegyzetében találjuk, az ott elősoroltakhoz vedd _Gonzenbach_
48. 49., _Aarne_ 450. sz. jegyzetét. _A holtból virágnyőlést_
_Kisfaludy_: XIII. k. 40. sz. m. _Az ördög szerető_ jegyzetében,
részletesebben _Kisfaludy_: XII. k. 418. l. _Kádár Kata_ jegyzete
utolján találjuk.
=16. A medve.= használtabb neve: a f-s-s medve. _Boszorkány
tűzbevetéséről_ _Gaal_ III. k. 15. l., _Arany_ 207. l., _Kisfaludy_ IX.
k. 83. lapján levő mese szól. _Aarne_ a 327. sz. jegyzetében _Köhler:_
I. k. 414. lapon említi.
=17. Miska.= _Ragadósfára_ más mesénkben a halál megy; lásd _Kisfaludy_:
XVII. k. _Az öreg katona_ jegyzetét, az _egymás ruhájához ragadókat_
alább a 18. sz. m. jegyzetében. A _fára való ragadás_ idegen
változatairól _Köhler_: I. k. 105. l. szól.
=18. Trikkum-trákum.= _A hármas nehéz feladat_ 3. sz. mesénk jegyzetében
van elősorolva. A _ragadásról_ szó van a megelőző mesében, de a
_Kisfaludy_ XII. k. 463. lap IX. számu meséjében s változataiban _hozzá
tánczolnak is_. A gyermekektől lejegyzett 110. számú dalamos változata
mutatja, hogy hajdan az egész versbe volt foglalva.

110. Gyöngyösszőrű kis kecske.
Gyila, gyila
Gyöngyösszőrű kis kecském
Kiráj udvarába,
Kecskeszőrin a lėjány,
Lėján csėcsin a barát,
Barát farán a lapát,
Lapát végin az aszony,
Aszony farán bíróbot,
A bot végin a bíró.
Kík kő, török gyerėk,
Tarka farkú töröktyúk,
Amoda mén hat pap,
Utána hat bak;
Hatot ütyi,
Bakot ütyi,
Hat papot
Bottal ütyi
Hat bak,
Vége van.
(Pécska.)
=19. Százat egy csapásra.= Idegen változatairól _Bolte_ 21. sz.
jegyzetünkben idézett műve I. k. 148. l. –, a finnekről _Aarne_ 1640.
sz. jegyzetében szól. _Hahn_ 39. m. tipusából _Aarne_ kiszakajtotta az
1049. sz. j. elősoroltakat; a magyar meséket tekintve több
megkülönböztetést is tehetünk. Mesénkben, a 19. számúban, hol a mesehős
a királyleány kezéért kénytelenségből győzedelmeskedik furfangjaival a
démonon, hogy a közte és a leány között levő _rangkülönbséget_
megszüntesse, melyet az _atya hangoztat_. Lásd 6. sz. jegyzetünk
utolját. Több vitézcselekedet színezetű feladatot végez _Merényi_: S. I.
k. 183. l. _A vitéz szabó_ is, hogy a mesehős a trón különböző értékű
garádicsán való állásra s így a leány kezére az _atya szerint_ érdemes
legyen; vagyis a rangkülönbség megszünjék. Itt az atya teszi feladatai
végzésével a hőst leánya kezére méltóvá; II. kötetünk 16. sz.
jegyzetében oly adatot is mutatunk be, melyben a rangkülönbség
eloszlatása a mesehős találmánya. _Merényi_ meséjére meg kell
jegyeznünk, hogy nem a magyar sajátságokat őrző nép valamelyik tagjától
írta le: mert a 189. lapon olyant említ, mit a nép nem mond, mikor az
oroszlán _meghalásáról_ beszél, még ha ő mondja a népnek, akkor is a nép
kiigazítja, hogy az oroszlán döglik s az állatok közül a _méh hal_,
nagyon elvétve hallottam a _fecskéről_.
Csillaggal jelelhetjük a _Hahn_ 39. sz. m. tipusa azon meséit is,
melyekben a mesehős furfangjaival megszabaditja a királyleányt és a
kezét nyeri el, mint _Kisfaludy_: I. k. 383. l. _A czigány az égben és
pokolban;_ IX. k. 518. l. _A három örökség_. Alább a 111. sz. ujjat
_odaékelő_ adatunkban a _templomot_ szabadítja meg a király leánya
kezéért furfangjaival; _Kisfaludy_: X. k. 403. l. _A szabó és az
Óriások_-ban a _falut_ az Óriásoktól pénzért. Mindezt összevonva,
mondhatjuk: A mesehős furfangjával _valamit megszabadít_ az embertől
különböző _démon-féle lénytől valamiért_.
Ezek mind hősködnimenő mesehősök; vannak azonban meséink melyekben a
mesehős ellentétje _a vitéz szabónak_ és változatjainak abban, hogy a
mesehős nem bántana senkit, csak őt, vagy az övét ne bántsák s csak
mikor ellenfelein kezd diadalmaskodni, akkor kerekedik felül. _Aarne_
1049. sz. FFC 3. meghatározását aligha fogjuk használhatni, mert –
miként II. k. 6. sz. jegyzetében is említjük – meséinkben a különféle
furfangosságok össze vannak keverve. Könnyebb összevetés végettitt
közöljük a 112. sz. mesét, melyre vonatkozólag meg kell jegyeznem: hogy