Hagyományok (1. kötet) - 11

kezét, odahajtott a barlanghoz, ment a másikért, annak is mondta:“ Hó!
megállj! a király nevében le vagy foglalva, jöjj velem!“ Nem akart vele
menni, összekötözte ezt a kocsist is. Azután felpakoltak, hogy viszik a
királyhoz a kincset, el is indultak. Az indulás előtt az öreg
rablóvezért elpusztította a katona.
A katona nagyon szerette a bort, minden csárdáná megállott inni, a
vadászpajtás váltig nógatta: „Gyerünk már, huszárpajtás! gyerünk már,
huszárpajtás!“ de a huszárpajtás ivott tovább, míg csak bírta. Mikor
legközelebb csárdát értek, akkor már estefelé volt az idő, a huszár
ihatott, amennyi csak belefért, pénz volt bőven, ivott is. A
vadászpajtás és a csárdás lefeküdt idejében, a huszár még csak bírta,
ivott, azután ő is elaludt. Reggel felkel a katona, keresi a
vadászpajtást és a csárdást, nincsen; a katona magára maradt, hült
helyök volt, akkor mondta: „Megmentettem ennek a nyomorult
vadászpajtásnak az életét, most meg a kincset is ellopta, a mit a
királynak szántam, most másodszor vagyok kirabolva!“
Gyalogszerrel indult a királyhoz, két és fél nap meg is érkezett. Az
udvari portás nagyon szívesen fogadta a huszárt, kérdezte: „Mi
hiányzik?“ A huszár megmondta, hogy nagyon éhes, bevezették az udvari
szakácshoz, a ki szintén nagyon szívesen fogadta, megvendégelte. Vacsora
után az udvari-zászlósurak jöttek hozzá, kiknek elsorolta, hogy járt a
századosával, azután a vadászpajtással. Mikor már kibeszélte magát,
lefeküdt, kapott hálótársat is. Reggel, mikor felébredt, kereste a
ruháját, nem találta: ellopták a ruháit; követelte, hogy adják elő:
„Most már harmadszor rabolnak ki: először a századosom, másodszor a
vadászpajtás, kinek az életét mentettem meg, ez a kettő mind semmi, de
hogy a király udvarában is kiraboltak, még pedig katonát! ez már nagy
szégyen.“ Akkor visszaadták a ruhájit, vezették kihallgatásra. A mint a
fogadószobába bement, az ötödik szobában megpillantotta a vadászpajtást
abban a ruhában, a melyikben a csárdában volt. A katona rárivalt,
legazemberezte, odarohant, megfogta a vadászpajtást, markolászta, hogy:
„Még a két kocsikincset is elraboltad, pedig a királynak szántam, no, de
most a kezembe vagy!“ A testőrök közbe léptek, tudtára adták, hogy az:
Nagylajos király. A huszár mindjárt bocsánatot kért a királytól, a
király megbocsájtott neki, adott neki palotahölgyet is feleségül, nagy
birtokot is kapott és nemességet, kinevezte ráadásul ezredtulajdonosnak
és felhatalmazta, hogy a századossal akarata szerint tehet. Mikor
visszament az ezredhez, maga elébe hívatta a századost, megkérdezte,
hogy ismeri-e? A százados azt mondta: „Ismerem, ennek az ezrednek a
tulajdonosa“. A százados könyörgésre fogta a dolgot, a katona azt
mondta: „Én nem bántom, hanem a századra bízom, tegyen a mit akar.“ A
század hogy nagyon haragudott reá, összedarabolta.
(Makó)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

(Mátyás királyról.)

58. Mátyás király és a részeges huszár.
Mulatott a huszár javában, mikor Mátyás király bevetődött a csárdába.
„Gyere pajtás, igyál – mondta neki a huszár – most mulatunk!“ Mulatott
is a huszár, az övé volt a csárda, nyelte a bort a hogy csak bírta,
Mátyás király pedig csak a szájához emelte a poharat, mintha inna, de
alig ivott valamit. Mikor fizetésre került a sor, Mátyás király is
fizetni akart, de a huszár nem engedte: mert most a pajtás – a hogy a
huszár nevezte – az ő vendége, fizetett a huszár. Csakhogy a huszárnak
hamar elfogyott a pénze, ő pedig mulatni akart tovább is, szerezni
kellett.
Elment éjnek idején Mátyás királlyal egy kereskedőhöz, a mint
betörtetett, ott látta, hogy az öreg kereskedő fiatal asszony mellett
fekszik: fiatal felesége volt, a legénye pedig öreg asszony mellett van
az ágyban. „Nem jó van ez így!“ mondta a huszár s parancsolta a
pajtásnak: Mátyás királynak, hogy a 2 öreget tegye egymás mellé, a 2
fiatalt is, mert úgy kell, azután mondta a kereskedőnek, hogy mutassa a
pénzét, mert nekik pénz kell. A kereskedő, hogy nagyobb baj ne legyen,
odaadta a napi bevételt, mit a huszár 3 felé rakott s mondta: „Ez a tőke
– rámutatott az egyik rakásra, – ennyit adtál a portékáért, ez a másik a
fáradságodért van, ez a kettő a tied! Ez a harmadik rakás az enyém, ezt
csalásból szerezted.“ Azzal a harmadik rakást zsebrevágta s mentek a
csárdába mulatni tovább. Mátyás király vele ment, akarta látni, hogy
mire megy a mulatásával a huszár?
Egyszer azután beitta a huszár a kardját, csak a kardhüvelye marad nála,
Mátyás király azután elment, a huszár pedig hogy baj ne legyen, csinált
a hüvelyébe fakardot, hogy a kirukkolásnál észre ne vegyék, hogy nincsen
kardja, csak hüvelye van. Másnap, mikor a huszár kirukkolt, kiadta
Mátyás király parancsban, hogy a huszár nyakazza le a legkedvesebb
barátját most mindjárt. Rosszul volt a huszár, de csak hamar feltalálta
magát, mielőtt kihúzta volna a kardját hüvelyéből, felfohászkodott:
„Változtazsd, Uram! fává ezt a kardot, hogy az én legkedvesebb
barátomnak le ne vághassam a nyakát!“ azután kihúzta a fakardot s
odavágott a barátja nyakára; hanem azért a huszárt ki akarták végezni,
mert nem volt kardja, de Mátyás király megkegyelmezett a pajtásnak.
(Hódmező-Vásárhelyről a Gyopárosiszöllő-be telepedett embertől.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

59. Mi van legtöbb a világon.
Mátyás kirájnál vôtak az urak, sok főúr vôt a társaság köszt, elkesztek
beszélgetni: mi van legtöb a világon? Tanálgatták: ez van, az van!
beszólt az udvaribolond is, aszonta: ű tugygya mi van legtöb a világon!
„Hát, mi van bolon?“ kérdözik tűle, ha mögmondod: 10 forintott kapsz, ha
mög nem tudod mondani, botot kapsz! no, hát mi van legtöb a világon?“
„Mi vôna más – mongya a bolon – mint orvos.“ „Az nem igaz! hanem möny be
a szobádba, gondolkozzál, asztán mond mög!“ Bemönt a bolon a szobájába,
alig hogy beért, elvetötte magát, keservessen nyögött. Viszik Mátyás
kirájnak a hírt, hogy: „Möghal mán a bolond!“ Mögijett Mátyás kiráj és a
főurak szalannak a szobájába, nézik, hát csakugyan el van terülve,
nagyon sajnálták mer sokat löhetött neki nevetni, mingyár komėndáltak
neki, ki mit tudott. Az ėgyik komėndálta neki a vizes borogatást, a
másik az érvágást, a harmadik a pijóczát, szóval minynyája komėndált
valamit. Mikô minynyáját kivárta, hogy mit komėndál? fölugrik és a kiráj
elébe fordul, aszongya: „Fölségös kirájom! kijé a nyereség? mer ha ėgy
palotába enynyi doktor van, hát akkor mönynyi van az egész világon?!“
(Hódmező-Vásárhely.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

60. Mátyás király és a jószívű szegény ember.
Mikô Mátyás kiráj elmėnt kerűni, ėgy kis tanyába érkėzėtt ėgy szėgíny
embėrhėz; elfáratt, ott mėgpihent. Vacsorát is adott neki a szėgíny
embėr lencse levest. A szėgíny embėr mėgszánta: ėgy kis füstölt kóbásza
vôt kímínbe, avval is mėgtraktálta mėg ėgy félliter bort is adott neki.
Nagyravėtte Mátyás kiráj eszt a dolgot, asz mondotta neki: mėnyėn fėl
Buda várába. A szėgíny embėr fėl is mėnt, (Mátyás király) mėgmonta neki
az ajtót is, hogy mėre kėl mėnni Budavárába. Mikor Buda várába fėlmėnt,
a kiráj nagyon fogatta, a többi urak mėg csak nészték, hogy micsoda
embėr ez? de a kiráj nem magyarászta ki mindaddig, míg mėg nem
ebídeltek. Mikor mėgebídėltek, adott neki nagy köntöst: mėgruhászta,
adott neki sok aranyat: a menynyit csak elbírt vinni. Akkor
elmagyarászta a vendígejinek, hogy járt vele.
(Tiszakürt.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

61. Mátyás király a czinkotai kántorral a kocsmában.
A czinkotai kántor a kocsmában ivogált, mikor Mátyás király bement s a
kántor mellé telepedett, azt mondta a kántornak: hogy ő a Mátyás király
iródeákja, parancsolt is mindjárt 10 iccze bort. A kocsmárosné akart is,
nem is hozni, gondba esett, hogy a fiatal deák ki birja-e fizetni? mert
a deákoknak nem szokott pénzök lenni. Azt mondta Mátyás király: „Csak
hozzon, van sárgacsikó.“ Alig hozta be a kocsmárosné a bort, odavetődött
két szálczigány. Ittak mindnyájan, jó kedvük lett, Mátyás király elhúzta
a szép kocsmárosnét tánczolni. Tánczközben megmondta a kocsmárosnénak,
hogy ha majd fizetni kell, azt mondja, hogy elveszett a sárgacsikó (=
arany), de ezt csak _képlag_ mondja. A táncz után csakugyan mikor
fizetni akar Mátyás király iródeákja, keresi a sárgacsikót, nincs sehol,
azt mondja: tánczközben elvesztette. Hozzá fognak keresni, mindenki
kereste, a kántor négykézláb is, nem találták sehol. A kocsmárosné azt
mondta, hogy itt marad az iródeák zálogban, de a kántor – szerette a
kocsmárosnét, féltette, azt mondta, hogy ő nem hagyja a deákot, hazamegy
pénzért, kiváltja. A czigányok, mikor fizetésről volt szó, kereket
oldtak s mikor a kántor ment hazafelé, akkor már a földön feküdtek, be
voltak rugva s a kántor felbukott bennök a nagy setétségben. Mikor a
kántor nagynehezen feltápászkodott, végighúzott a botjával a két
czigányon, hogy a czigányok el kezdtek jajgatni s kijózanodni. A
kántornak otthon pénze nem volt, az apja mentéjét zálogosította el, úgy
fizette ki a szép kocsmárosnét: 5 húszast kellett fizetni.
Mátyás király látta a kántor jószívűségét, azt mondta neki: Jöjjön fel
Budára Mátyás király palotájába a feleségével; őt szereti Mátyás király
legjobban, ő az íródeákja. A kántor azután nemsokára készült Budára,
mondta a feleségének, hogy ő is jöjjön fel Budára, mert Mátyás király
íródeákja azt mondta, hogy őt is felvigye! A kántorné szidta a kántort,
hogy nem elég volt, hogy azért az íródeákért az apja mentéjét
elzálogosította, most meg azt a pár krajczárt, a mit azóta szerezett,
akarja elkölteni! de a kántor nem engedett, a kántornénak is fel kellett
menni Mátyás király íródeákjához Budára. „Nagy ember az – mondta a
kántor – őt szereti Mátyás király legjobban.“ Felmentek azután Budára
Mátyás király palotájába, a katona már várta őket, bevezette Mátyás
király szobájába. Mátyás király a kántor apja mentéjét vette magára, a
melyiket elzálogosított; a kántor és a kántorné csak néztek hogy került
a mente Budára? A katona azután egy másik szobába vezette őket, itt már
Mátyás királyon a királymentéje volt: tele arannyal, drágagyöngyökkel.
Mátyás király ott ült a trónusán, a bárók meg a herczegek ott álltak
kürülötte, akkor már tudta a kántorné is, hogy Mátyás királyhoz jöttek.
Mátyás király akkor felállt, elmondta az uraknak, hogy ez a jószívű
ember még az apja mentéjét is elzálogosította, csak hogy őt kiváltsa s
az ő drága mentéjét akasztotta a kántor nyakába és azt mondta a
kántornak, hogy kérjen amit akar! A felesége egyre súgta, hogy aranyat,
gyöngyöt kérjen, de a kántor csak azt kérte, hogy Czinkotán kétszer
akkora legyen az iccze mint máshol! Mátyás király meg is adta még azt
is, hogy a kántor, mert olyan jószívű volt, ingyen ihat, azután
megvendégelte s útnak bocsájtotta őket. A kántorné mikor kijöttek is
durúzsolt, hogy miért nem kért a kántor aranyat, ezüstöt! csak mikor
kikutatta a mentét, hallgatott el, mert televolt minden zsebje arannyal.
(Gyopárosi szőllők.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

62. Mátyás király a czinkotai kántornál.
Utazásba indult Mátyás kiráj, bevetődött a czinkotaji kántorhon,
szállást és vacsorát kírt, de nem volt ėgyebe a kántornak, csak 3
tojása, aszt is mėgsüttette Mátyás kirájnak a czinkotaji kántor,
kérdėszte Mátyás kirájt, hogy: „Ėgy kis bor jó vôna?“ „Nė tessík hozni!“
monta Mátyás kiráj. „De kírėm hozatok, mer ín is szeretėm.“ monta Mátyás
kiráj. Mátyás kiráj ellenire hozatott bort, píze nem vôt, êkűtte a
bibliját és mégis hozatott bort Mátyás kirájnak, osztán elbúcsúzott.
Mikor Mátyás kiráj hazaírt, mingyá eszibe jutott a czinkotaji kántor,
levelet írt, hogy keresse fėl Budán a lakásán Mátyás Sándort. Útnak
vėtte magát a kántor, hogy fėlkeresi aszt a Mátyás Sándor pajtást, fėl
is mėnt, fėl is találta Mátyás Sándor házát, nem akart bemėnni, mer a
kiráji palotába útasították, hogy itt lakik, de mit vôt mit tėnni, csak
bemėnt. Mátyás kiráj már akkor kiráji ruhába vôt és tévesztéssê nem
merte ráfogni, hogy ez a Mátyás Sándor. Kérdeszte Mátyás kiráj, hogy mi
járatba van? A czinkotaji kántor aszonta: „Mátyás Sándornak ėgy
ícczakára szálást attam mėg vacsorát: mėgėvėtt három tojást, aszonta,
most nem fizetėk, maj eljön hozzám Budára látogatásra, akkor
mėgfizetėk.“ Mátyás kiráj osztán öszszehítta a főtanácsosokat, hogy
őtözzenek a lekszėbb ruhába, jőjjenek el ebídre. Akkor elmėntek ebídre a
czinkotaji kántort felesígėstöl fėlültette az első helre, amazok mėg
csak csodálkosztak rajta, hogy mifíle embėr lėhet? A czinkotaji kántor
osztán mėgköszönte a szívessígėt. Mikor fėlálottak, Mátyás kiráj kihítta
a palota közepire a főtanácsosokat, aszonta: „Vessék lė magukrol
ėgyenkint a fėlső ruhájokat, tėgyék a czinkotaji kántor hátára!“
Görnyett mán alatta a czinkotaji kántor, nem tutta, hogy mit akarnak
véle? Ėcczėr csak aszonta Mátyás kiráj, hogy: „Mindėnki válcsa ki a maga
gúnyáját!“ A mi írtíket írt a ruha, az asztalra kėllėtt lėtėnni
mindėnkinek a Mátyás kiráj elébe a ruha árát. Odahítta osztán az
asztalhon, a píszt neki atta, de mėghatta neki: hogy a mihėnthaza ír, a
bibliáját kiválcsa.
(Öcsöd.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

63. Mátyás király bögréje.
Mikor Mátyás kiráj Tiszakürtön járt, kért inni vizet, bėgréböl adott
neki Pósta Sándor, az a bėgre ma jis mėgvan Pósta Sándor utógygyajiná,
Pósta Sándort mėgjutalmaszta Mátyás kiráj a mé inni adott neki.
(Tiszakürt.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

64. Szamár a csillagász és csillagász a szamár.
Mikor Mátyás kiráj kiindult a kiséretével, mėgkérdėszte a csillagászt,
hogy: „Lėsz-ė, eső?“ A csillagász fėltolta a szėmüvegit és monta:
„Fėlségės kirájom! nem lėsz eső, mer nagyon szép idő van, indulhatunk!“
Mikor mėntek, a juhásznak a szamara mėgszólalt, háromszor a szavát
hallatta; Mátyás kiráj oda hívatta a juhászt, hogy mi ennek a
jelentősége? Aszongya a juhász: „Fėlségės kirájom! szamaram valahányszor
a szavát hallatytya, bőven hull az esőnek harmatytya!“ Akkor is
mėgkérdėszte a csillagászt, akkor is asz monta: „Szép idő lėsz.“ A
juhász csak monta: „Fėlségės kirájom, nė indûj el! mer nagy eső lėsz“,
de a csillagász csak asz monta, hogy nem lėsz. Nem halattak ėgy fél
órányira, mikor nagy zivatar és nagy eső lėtt, még a csillagásznak a
pápaszemiról is csurgott a víz, akkor monta Mátyás kiráj: „Szamár a
csillagász és csillagász a szamár.“
(Mezőtúr)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

65. Mátyás király és a mutatványos.
Mutatványos mutogatta Mátyás királynak: mit tud: kulcslukon egy szakajtó
borsot áthajigált a nélkül, hogy csak egyszer is megütötte volna a
kulcsluk oldalát. Mikor vége volt a mutatványnak, majd nem a földig
hajtotta meg magát, gondolván most nagy ajándékot kap Mátyás királytól.
Azt mondja Mátyás király: „Ha maga minden hajigáláskor ennyi borst
elhajigál, sok borsra van szüksége, ugy-e?“ „Sokra felséges uram!“
mondta a mutatványos. „Adjatok neki tiz zsák borst!“ parancsolta Mátyás
király a szolgáinak – „Hadd legyen mit elhajigálni!“
(Szeged)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

66. Mióta csizmadia a csizmamester?
Azelőtt a csizmadiát nem csizmadiának, hanem csizmamesternek mondták,
csak Mátyás király óta nevezik így.
Mátyás királyról csakhamar elterjedt az a hír, hogyha valaki ajándékot
visz neki, az ajándéknál sokkal többet érőt ad neki. Gondolt egyet a
csizmamester, elvitt egypár csizmát ajándékba Mátyás királynak, hogy
majd Mátyás király jól megajándékozza. Mátyás király meghallotta, hogy
mily számítással küldte a csizmamester a párcsizmát, szolgájával a
csizmát telerakatta piszokkal s így küldte vissza a csizmamesternek,
hogy ez a csizma díja, azóta hivják a csizmamestert csizmadiának:
csizmadíja, csizmadia.
(Szeged.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

67. Mióta kell az üres kocsinak a terhes elől kitérni?
Mátyás király mikor az országban le- s feljárt, hogy igazságot tegyen,
egyszer két rossz gebén ment. Meg volt a kocsija rakva teherrel. A mint
ment az országúton, jött szemközt hat lovas hintón egy herczeg. Nem
akart a terhes kocsi elől kitérni. Mátyás király azután felkelt, oda
ment, kigombolta a felső kabátját, mutatta az aranyos ruháját, hogy ő
király. Mondta mindjárt, hogy fogjanak ki két lovat, fogják oda az ő
kocsijához, elég oda az üres hintó elé négy ló is, azután térjen ki!
Azóta az üres kocsinak ki kell térni a terhes kocsi elől.
(Magyarkanizsa.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

68. Mátyás király és a részeges bíró.
Volt egy részeges bírónak egy lánya és egy fogadott fia, a fiú ügyelt
mindenre, hogy baj ne legyen, ő volt a bíró jobbkeze, mégis a lányát
mással jegyeztette el, pedig a fogadott fia élt, halt érte. Mikor az
eljegyzést tartották, akkor is a fogadott fiú vigyázott a községházán,
hogy a falunak mikor hozták a fáját, híja ne legyen, az öregbíró a
választott vejével bent mulatott a szobájában: jó _borjuk_ volt, ittak,
a fog dott fiú meg szomorkodott; a leány is ott hagyta a mulatságot,
kiment a kertbe sírni, mert a fogadott fiút szerette. Mátyás király
akkor mint hajdú járta be az országot, éppen akkor ment a községházára,
mikor a fát hordták az emberek s a fiú szomorkodott. Mátyás király
kikérdezett a fiútól mindent; bement megnézni, hogy mit csinálnak
odabent: tartották az eljegyzést, ittak javában, mikor bement, azt
mondta a bíró a hajdúnak a községházán a helye! Mátyás király azután
elment s hintón jött a bíróhoz, behívatta a bíró fogadott fiát s a
leányát, kijelentette, hogy ezután a fogadott fia lesz a bíró, az öreget
elcsapta, mert részeges, mikor a részeges bíró beszélni kezdett, Mátyás
király kigombolkozott, a bíró meglátta az aranyos ruhát, mindjárt
elhallgatott. A fogadott fiút pedig a leánnyal összeadta.
(Békés.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

69. Mátyás király vette le a rabigát.
Mătyăs kiră vėtte lė a rabigăt, mer azelőtt szăntottȧk ȧz emberek ȧz
ȧszonyon. Hȧ ȧz embėrnek ȧz aszony nem tecczėtt, elȧttȧ; hȧ ê nem birta
anynyi, ȧgyonütte. Mikor Mătyăs kiră lăttȧ, hogy ȧz ȧszony húzzȧ ȧz
igăt, lėszălt ȧ kocsijăról, monta, hogy ȧz ėmbėrt fogjăk bė, bėfoktăk,
ȧz embėrėn szăntottȧk. Mătyăs kiră ȧkkor nȧgy törvínt tȧrtott ellenök,
hȧ úgy cselekszenek, mind kipusztítytyȧ őket, eltörletyi őket. Ȧzútȧ
bėcsülyik (az emberek) ȧz ȧszont.
(Gȧlgȧhévíz Pestvm.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

(Hőseinkről.)

70. Balázs.
Élt ėcczör ėgy szögén özvegy aszszon a gyerökivê, ott laktak az erdő
szélin, a kis gyerök tartotta föl az anynyát. Ėcczör elmönt a kis gyerök
az erdőbe szamóczát szönni, gondolta: „Még édösanyám alszik, szödök ėgy
csomót.“ Hát a mint mén, möndögél bejjebb, bejjebb az erdőbe, ėcczör
csak eltévett, lėült a fojópartjára, várta, hogy az édös anynya
mögkeresi; az édösanynya kereste, de nem gyütt a nyomára. Hát, a mint
ott üldögél a kis gyerök a fojó partján, hát! ėcczör csak mén âra ėgy
hajó, kérdözik a kis gyeröktű: „Mijé sírsz? kis fijam!“ „Mer nem tudok
hazamönni!“ mongya a kis gyerök. „Hát, hol lakol?“ kérdözik. „Édös
anyámnál,“ feleli a kis gyerök. „Hát, édösanyád hun lakik?“ „Hát a hun
én!“ Gondolták, hogy evel nem sokra mögyünk, mögkérdöszték, hogy hítták
az édösanynyát? „Zsuzsa néni.“ mongya a gyerök. Fölvötték a hajóra, majd
elviszik, ėgy halásznak átagygyák. Úgy is lött. Hát, a mint a halásznak
átagygyák, ráparancsolnak a halászra, hogy visejje a gongyát.
Másik hétön âra járt a kiráj, möglátytya a gyerököt a gunyhó előtt,
kérdözi a kis gyeröktül: „Itthun van-ė az édösapád? kis fijam!“ „Neköm
nincs édösapám, csak édösanyám“ mongya a kis gyerök.“ „Hát aszt hogy
hîják?“ kérdözi a kiráj. „Zsuzsának“ mongya a kis gyerök. „Hát a hol
lakik?“ kérdözi a kiráj. „Aszt nem tudom, asz keresném“ mongya a kis
gyerök. „Hát az öreg halász mêre van?“ „Odabe van a kis gunyhóba.“
mongya a kis gyerök. Bemén a kiráj mögkérdözni Nem a kendé ez a kis
fijú?“ „Nem ám! úgy hoszták ide“. Kimén mögén a gyerökhön, mögén beszél
vele, ád neki ėgy aranyat: „No, kis fijam, jô viseld magad, majd idővel
még halász lösz belüled!“ „Én belülem nem lösz halász sosė“ mongya a kis
gyerök. „Hát mi löszöl? kis fijam!“ „Mátyás kiráj katonája, még pedig
huszár.“ Mögtecczöt ez a felelet a kirájnak, adott a halásznak aranyat:
„No, halász! viseld gongyát ennek a kis fijúnak és mához ėgy évre hoszd
föl hozzám Budára, tudakozógygyál a kiráj iródėjákja után!“ A névjegyit
odatta: „Majd esztet agygyátok oda!“ A halász mökköszönte az aranyakat
is, a jegyöt is és elbúcsúzott a kiráj: „De gongyát viseld a kis
Balázsnak, hogy mához ėgy évre föltugygyad hozni Budára!“ A halász
ígérte, be is tartotta az ígéretöt, csináltatott a kis fijúnak csinos
ruhát, fölvitte Budára. Kérdözik Budán a várba az ajtón állók: „Kit
keresöl? szögén embör!“ „A kiráj iródėjákját!“ Nagyot néznek az
ajtónállók, mikor odatta a jegyöt, mer az a jegy a kirájhon szólott.
Bevezették a szögén embört a kiráj elébe, a gyerököt átvötte, a szögény
embört pedig mögjutalmaszta. Balázst pedig fölőtösztették úri ruhába,
kitanították, derék katona vált belőle. Idővel mögházasodott, êvött ėgy
gróf kisaszszont, boldogul éltek.
Történt ėcczör, hogy szögén embörök jártak nála, hogy engegygye mög a
nacságos úr, hogy azerdőbül fát vigyenek, a mivel a gunyhójukat
fölépicscsék. Vôt kösztük ėgy embör, ki a szögén aszszon részire fát
kért. „Szeretném látni aszt a szögén aszszont – mongya Balázs úr – hogy
nem gyün, ha szüksége van fára!“ „Szögén, özvegy, beteg aszszon! kéröm.“
„Ha nem gyühet, odamegyek én!“ monta a nacságos úr, odamén a szögén
aszszonhon, benéz az ajtón, látytya, hogy ott térbetyül, imátkozik. „Mi
csinál? jó aszszon!“ „Imátkozok az elveszött gyerökömé!“ mongya az
aszszon. „Hát mikor veszött el a gyeröke? jó aszszon!“ „Régön vôt a!“
mongya az aszszon. „No, akkor mögadom a ház hejet is, de mőre lögyön?“
„Csak ezön a hejön lögyön a fa tüve előtt, mer mikor elveszött a fijam,
ebbe a fába töttem bele a jóságos szüz Márija képit, elmult már 25 év,
azûta mindég imátkozok lėtérbetyülve, hát a mint beszéli a szögén
aszszon, sírva borult a nyakába Balázs: „Én vagyok ez a 25 év ûta
elveszött fija!“ De hogy ű mögörült a találkozásnak, a felesége nem,
aszonta: „Neköm nem köl koldus aszszon anyós! Mit vôt tönni, mit nem,
Balázs fölépítette aszt a házat és az anynya ott lakott, még mög nem
halt. _Eddig siratta a fiját, hogy mög nem tanálta, most mög azé
siratytya, hogy mögtanáta._
(Hódmező-Vásárhely.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

71. Kinizsi.
Mikor körösztülmönt a katonaság azon a falun, a hun Kinizsi lakott,
Vastag Balázs lánya kért tűle vizet. Kinizsi ott hevert a fűbe az apja
_malma mellett_, fővött ėgy _malomküvet_, âra tötte a _mihókot_ (a mibül
vizet isznak), úgy kinálta mög. „Ez osztán az erős legény!“ monták,
mikor látták. Kinizsi mög anynyira elbámult a lánra, hogy _lėcsúszott_ a
kezirül a _kű_, êre a katonák elkeszték csúfolni, monták: „Ez az az erős
ficzkó?“ Kinizsi akkor fővötte a küvet, a _fejük fölött_ suhintotta el.
Mátyás kiráj mikor halotta, hogy mijen erős Kinizsi, mikor az országban
álruhába járkálgatott, elmönt Kinizsihön is, ott hagyott ėgy _zacskó
aranyat_ mög ėgy _czédulát_, a czédulára rá vôt írva, hogy a zacskó
arany azé van, hogy az apjának mög az anynyának lögyön mibül élni, ű
neki pedig ha kedve van, gyűjjön el a kiráj hadseregibe katonának. A pap
olvasta el, mer abba az üdőbe kevés embör tudott olvasni. Kinizsi osztán
a nyakába akasztotta a tarisznyát, ėgy _mônárczipót_ tött bele, útnak
vötte magát, hogy êmén katonának Mátyás kiráj hadseregibe. A mint mönt
ėgy erdőbe, ott vadásztak az urak Vastag Balázszsal ėgygyütt, itt az
inasokkal öszszeszólalkozott, ėgyet a mônárczipóval úgy hátba vágott,
hogy mingyá ôra bukott; akkor ėgy _kutya_ rászalatt, aszt mög ėgy fával,
a möliket fölhúzott az erdőbe, úgy ôdalba ütötte, hogy mingyá
_mögdöglött_, akkor rárohantak a hajtók, de Vastag Balázs aszonta:
„Mögájjatok! Sok lúd disznót győz.“ Látta, hogy markosgyerök, odamönt
Vastag Balázs, hogy kicsoda? hogy és mint? Monta, hogy ű katona akar
lönni Mátyás kiráj hadseregibe: beált katonának, lött belüle vitéz embör
Akkor vôt a törökkel nagy ütközet, Vastag Balázs vôt a fővezér, Kinizsi
akkor a tömösvári várba vôt, gyütt az üzenet, hogy mönynyön segíteni.
Mikor Kinizsi odamönt, a magyarok mán be vôtak kerítve. Kinizsi betört a
törökök karéjába, mikô Vastag Balázs möglátta Kinizsit, odamönt oszt
Vastag Balázs ráborult, hogy végünk van! Aszongya Kinizsi, hogy nė
vérözze be: „Nincs végünk!“ Széjjelverte az egész hadseregöt: egyik
kezivel parulázott Vastag Balázszsal, a másik kezivel kardal csapkotta a
törököt agyon. Akkor széjjelverték az egész török hadseregöt. Mikor
lėverték a törököket, áldomást ittak; törökökbül csináltak asztalt,
Kinizsi ėgy _törököt fővött a fogával_, úgy járta a toborzót. Kinizsi
vötte el asztán Vastag Balázs lányát, a kinek vizet adott.
(Deszkimajor.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

72. Toldi.
Mikô Vastag Balázs mönt az ű hagygyával, ėgy erdő szélin vôt a Toldi
Miklós apjának _vízimalma_, mikor Vastag Balázs odaért az ű hagygyával,
Toldi Miklós ott fekütt a malom előtt. Vastag Balázs odakijátott: „Hej,
te ficzkó! agy ėgy kis vizet!“ Miklós oszt főkelt, fővött ėgy
_malomküvet_, rátött ėgy _korsót_, teli hideg vízzel, oda kénálta Vastag
Balázsnak, Vastag Balázs lánya aszonta: „Ez ám oszt a vitéz!
sajnálnivaló, hogy itt van ebbe a vízimalomba. Jobb vôna, velünk gyünne
a csatába!“ Akkor oszt mögszólalt Vitéz Balázs: „Van-ė, fiju, kedved
hadba gyünni?“ Aszongya Miklós: „Elmönnék én magukkal, de van ėgy öreg
apám mög öreg anyám!“ Vastag Balázs hítta, hogy mönynyön el velük, de
akkô nem mönt el. Vastag Balázs osztán mögfúvatta a trombitát, hogy
indujjunk! Elindultak, möntek Buda fele. Itt oszt vôt a Vastag Balázs
lánya mellett ėgy hadnagy, szerelmet akart vallani a lánnak, de úgy
vötte észre, hogy a lán beleszeretött a Miklósba. Mikor Vastag Balázsék
elhatták a malmot, hozzá hívatta a dėjákját, kezibe nyomott ėgy _acskó
aranyat_ és mögmonta neki: „Mond mög Miklósnak, hogy gyűjön utánunk!
eszt mög ad oda az apjának mög az anynyának, hogy éjjenek belüle!“
Viszszavitte a dėják az aranyat, aszongya: „Miklós öcsém! eszt a vezér
úr kűtte: az aranyat, hogy ad oda az atyádéknak, tė mög gyere el utánunk
Budára, ott oszt kapsz fegyvert, ruhát, lovat!“ Miklós odatta az aranyat
az atytyának mög az anynyának: „Hát, mos mán elmögyök édösatyám,
édösanyám! maguk mög ebbül az aranbul éljenek, még viszsza nem térök,
elmék a csatába!“
Útnak indult, elbúcsúzott az apjáéktû, mönt, möndögét az erdőn körösztű.
Itt oszt a hadnagy az erdőbe elmaratt a többitül tizėnketted magával,
hogy majd Miklóst valahogy êfődelik, mer észrevötte, hogy a lán
szerelmes a Miklósba. Miklós ballagott az erdőbe, ėgy nagy _bojhos
kutya_ rárohant, ű oszt ėgy gajjat fővött, hogy a kutyát êtéríti, de
ojan gaj vôt az a gaj, mind ėgy embör dėrék, úgy mögsuhantotta a kutyát,
hogy _főfordût_; ez a hannagynak a kutyája vôt. Itt oszt a hannagy
odakijátott: „A kutyámat agyonütötted, tė haszontalan! mögáj, maj
lakolsz ezé, rajta legényök! üssétök agyon!“ Itt oszt Miklós sė vôt
röst, êhajintotta aszt a vékony gajat, kiszakajtott ėgy vastagabbat,
mögsuhíntotta a levegőbe, közéjük csapott a katonáknak úgy, hogy _hat
halva esött_ öszsze. A hannagy osztán öszszerözzent, futni keszdött, ėgy
katona elejtött ėgy _prófontot_, Miklós úgy hátba vákta vele a
hannagyot, hogy a csak órra bukott, a többi társai is futni kesztek, nem
bántották a Miklóst. Lóra ültek, utána váktak a vezérnek, mikô utôlérték
a vezért: „Vezér úr kéröm – aszongya a hannagy – Miklós hat katonámat
agyonvert.“ „Hát oszt mé verte agyon?“ kérdöszte. „Hát gyüttünk az
erdőszélin, Miklós kiszakajtott ėgy vastag fát, közénk vágott, hat