Hagyományok (1. kötet) - 04

  gazdája (neki:) „Tė ébėr gyerėk vagy, fijam! tė elnyerherhetėd a
  kirájjánt, de hogy ha el nem fogod nyerni, a fejed vírit vėszik!“ „De az
  enyimet nem vėszik el – mongya a kanász – én nem alszok el.“ Aszonta a
  kanász az anynyának: süssön néki pogácsát, varjon tarisznyát! Ėlmėnt a
  kirájhoz, aszongya neki: „No, kiráj őfėlsíge! ín mėglesėm a jányát!“
  Este osztán ennek is vacsorát adott a kirájján mėg ėgy pohár bort, ebbe
  is altató vôt, de a kiskanász az ing dėrėkába tőtötte, de a kirájján nem
  vėtte észre. Akkor a kiskanász lėfekütt, elkeszdėtt hörtyögni, mutatta,
  hogy alszik, de nem alutt. A kirájján mikor elkíszült, átlípte a
  kiskanászt, aszongya: „Itt foglak én mėgtanálni, ha viszszagyüvök is.“
  De mikor a kirájján kimėnt a szobábol, a kiskanász utánna lopóczkodott.
  Mėntek, mėndėgíltek hetedhétország ellen, elírtek ėgy ezüsthídat, akkor
  a kiskanász lėszakajtott ėgy ezüstágat a híd karjáról, ekkor a kirájján
  a híd közepin _mėgbotlott_ és fėlsóhajtott: „Én Istenėm! ezėrszėr járok
  êre, még e’ nem törtínt rajtam!“ Mėndėgéltek továb, elírtek ėgy
  aranhídat, akkor a kiskanász lėszakajtott ėgy aranyágat, tėtte a bakóba,
  akkor a kirájján _térdre esėtt_ és fėlsóhajtott: „Én Istenėm! ezėrszėr
  járok êre, még e’ nem törtínt rajtam!“ Mėndėgéltek tovább, elírtek ėgy
  gyémánthídat, akkor a kiskanász lėszakajtott ėgy gyémántágat, tėtte a
  bakóba, akkor a kirájján _hasra esėtt_ és fėlsóhajtott: „Én Istenėm!
  ezėrszėr járok êre, még e’ nem törtínt rajtam!“ Mėndėgéltek tovább,
  előtaláltak ėgy nagy vizet, a kirájján mikor odaírt, _két felé vette a
  nyakán a kendőt, a víz két felé vált_ előtte, a kiskanász sijetėtt vôna
  utánna, de a víz öszszemėnt.
  A kiskanász sóhajtozott, hogy mėhetne a kirájján után, de nem birt.
  Ėcczėr látott a kiskanász nagy tüzet, elballagott a tűszhėz, hogy ott
  majd átballag. Mikor a a tűszhėz írt, ott veszekėdėtt 3 _Sárkánfijú_,
  kérdi a kiskanász: „Min veszekėttek Sárkánfijúk?“ „Hát maratt az apámtol
  ėgy _guba_ mėg ėgy pár _bocskor_ mėg ėgy _pácza_, mongya az ėgyik. Kérdi
  a kiskanász: „A guba miről való?“ „A guba arról való – mongya a Sárkán –
  hotyha rám vėszėm, nem lát mėg sėnki sėm.“ „Hát a bocskor?“ „A bocskor
  pedig arrolvaló, ha fėlhúzom a lábomra, osz mondom a bocskornak: Rip,
  rop! akkor ott lėszėk, a hol akarok.“ „Hát a pácza?“ kérdi a kiskanász.
  „Hogyha fėlmėgyėn (valaki) a _hėgyre_, a páczával csak _ėgyet felé
  bólint_, azonnal mėghal.“ Fėlkűtte őket a hėgyre: „A ki leghamarébb
  fėlír, azé lėsz a guba mėg a pácza mėg a bocskor.“ Mind a hároman
  nyargaltak, mikor fėlírtek, ėgyet bolintott a páczával, ott marattak a
  Sárkánfijúk, a kiskanász pedig fėlvėtte a gubát, bocskort fėlhúszta, a
  páczát a kezibe vitte és aszonta: „Rip, rop, bocskor! ott lėgyėk, a hol
  a kirájkisaszszon tánczol!“ Akkor ott termėtt azonnal és mėgleste, ott
  tánczolt a kirájkisaszszon a 9 fejü Sárkányal, a 9 fejű Sárkán vôt a
  szeretője, élės bėrėtván tánczoltak. A kiskanász osztán bėmėnt abba a
  szobába, a hol vacsoráltak, az asztal alá bût. A táncz után bėmėntek
  abba a szobába a kirájkisaszszonyék is ėszėgettek. Mikor ėszėgettek, a
  kirákisaszszon keziből lėesėtt a kanál, a kirákisaszszon fėl akarta
  vėnni, aszonta a _9 fejü Sárkán_: „Nė vėdd fėl! majd fėlvėszi rėggel a
  házseprő!“ Mėgint ėszėgettek, akkor mėg az aranvilla esėtt lė, a
  kiskanász tėtte a bakóba, mert a 9 fejü Sárkán azt sė hatta fėlvėnni a
  kirákisaszszonnak, maj fėlvėszi rėggel a házseprő. Aszongya a
  kirákisaszszon: „Én Istenėm! mi történhetik vélem? mijen bajokon mėntem
  kėrėsztűl!“ Osztán szerelmeskėttek, akkor mėg a gyűrűjit ejtėtte lė, fėl
  akarta vėnni, a szeretője aszonta: „Itt az én gyűrűm! rėggel maj
  fėlvėszi a házsėprő. Ezután kikísírte a kirájkisaszszont a kapuba a 9
  fejü Sárkán, a kiskanász pedig ott vôt utánuk, mikor elútazott a
  kirájkisaszszon, a kiskanász aszonta: „Rip, rop, bocskor! ott lėgyėk, a
  hol a kirájkisaszszon lėfektetėtt!“ Ott vôt.
  Hazaírkėzėtt a kirájkisaszszon, a kiskanász hörtyögött „No, kiskanász!
  mongya a kirájkisaszszon, te mán nem foksz tovább ílni!“ Fröstök idő
  bekövetkėzėtt, a kiráj behítta a kiskanászt, mėg a kirájkisaszszont,
  jöjjenek szėmre, bemėntek, a kiráj kérdėszte a kiskanászt: „No
  kiskanász! tudod-ė, hogy az én jányom hogy növi el mindėn íjjel a 9 pár
  czipőt?“ Aszongya a kiskanász: „Tudom!“ „No ez már szép!“ mongya a
  kiráj. „Hát hogy?“ „Minden íjjel a szeretőjivel bėrėtván tánczol.“
  „Igaz? jányom!“ kérdėzi a jányát. „Nem igaz!“ monta a kirájkisaszszon.
  „No, kiskanász! tucz-ė valami jelt mutatni?“ kérdezi a kiráj: „Tudok!“
  mongya a kiskanász. „Mutassál hát valami jelt!“ mongya a kiráj. „A mint
  mėntünk, mėndėgéltünk, találtunk ėgy ezüsthídat, lė szakajtottam ėgy
  ezüstágat, akkor a kirájkisaszszon megbotlott. Akkor kérdėzi a kiráj:
  „Hol van az ezüst ág?“ „Itt van!“ akkor kivėszi az ezüstágat a bakóbol.
  „Van-ė még több? kiskanász!“ kérdėzi a kiráj. „Van! kírėm,“ mongya a
  kiskanász. „Mikor mėntünk továb, találtunk ėgy aranhídat, lėszakajtottam
  ėgy aranágat, akkor a kirájkisaszszon térdre esėtt.“ Akkor kérdėzi a
  kiráj: „Hol van az aranág? kiskanász!“ „Itt van!“ akkor kivėszi az
  aranágat a bakóbol. „Igaz? jányom!“ A kiráj kisaszszon mindėnre aszonta:
  „Nem igaz!“ „Van-ė még több? kiskanász!“ „Van! kírėm“ mongya a
  kiskanász. „Mikor mėntünk továb, találtunk ėgy gyémánthídat,
  lėszakajtottam ėgy gyémántágat, akkor a kirájkisaszszon a hídközepin
  hasra esėtt és fėlsóhajtott: „Én Istenėm! ezėrszėr jártam êre, de ijen
  rajtam nem törtínt.“ Akkor kérdėzi a kiráj: „Hol van a gyémántág?
  kiskanász!“ „Itt van!“ akkor kivėszi a gyémántágat a bakóbol. „Tucz-ė,
  még valamit mondani? kiskanász!“ kérdezi a kiráj. „Tudok“ mongya a
  kiskanász. „Mikor mėntünk továb, nagy vízhėz értünk, osztán a 9 fejű
  Sárkánhoz, a kirájkisaszszon szeretőjihez, itt a kirájkisaszszon mėg a
  szeretője élės bėrėtván tánczolt, mikor kitánczolták magokat,
  ėszėgettek, vacsoráltak, a kirájkisaszszon lėejtėtte az ezüstkanalat,
  mėg az aranvillát, fėl akarta vėnni, de a szeretője aszt monta: Maj
  fėlvėszi rėggel a házsėprő.“ Akkor kérdėzi a kiráj: „Hol van az
  ezüstkanál mėg az aranvilla?“ „Itt van!“ akkor kivėszi a bakóbol az
  ezüstkanalat mėg az aranvillát. „Tucz-ė még többet mondani? kiskanász!“
  kérdėzi a kiráj. „Tudok.“ mongya a kiskanász. „Osztán szerelmėskettek,
  akkor mėg a gyűrűjít ejtėtte lė, a gyémánt gyűrűjit.“ „Hol van a
  gyémántgyűrű?“ kérdezi a kiráj. „Itt van!“ akkor kivėszi a bakóbol a
  gyémántgyűrűt, a kiráj mėgnízi, látytya, hogy a jánya gyémántgyűrűje,
  asz mongya: „Mos mán, jányom! a kiskanászé vagy!“
  _A kiskanász nem teczczėtt a kiráj jánnak._ „No, hát válaszszál ėgy
  katonatisztėt, monta a kiráj – a mėlik felí lėszėl rėggel fordulva, azí
  lėszėl, de a fele királság csak a kiskanászé lėsz;“ (Reggel a kiskanász
  felé volt fordulva a kirájlány, azt mondta a király: „No hát, jányom! az
  Isten is úgy rendėlte, hogy a kiskanászé lėgyél!“) Éltek osztán
  boldogul.
  (Öcsöd.)
  – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
  
  7. Legeltetés a 3 Sárkánypusztáján.
  Vôt a világon ėsz szögén embör, annak vôt ėgy fija, hogy nagyon
  szögényök vôtak, beált a kis gyerök ėgy öreg embörhön mög ėgy öreg
  aszszonhon; mind a kettő vak vôt: kivötte a szömüket a 12 fejű Sárkán, a
  mé a pusztáján legeltettek.
  Vôt az öreg embörnek két lova, kihajtotta a kis gyerök legelni:
  kihajtotta a 7 fejű Sárkánnak a pusztájára. Délfelé mán meleg vôt,
  lėfekütt a kis gyerök a pusztán oszt a kis veszszőjivel csapkolódott;
  odamönt a 7 fejű Sárkán, aszongya: „Hogy merté tė ide gyünni, mikô még
  itt a madár sė jár? minygyá véged lösz!“ „Nem bánom, hogyha agyon bírsz
  ütni, ha agyonücz is!“ monta a kis gyerök oszt a kis veszszővel
  csapkodott a Sárkánfeje fölé, mind a hetet lėütötte. Este, mikor hajtott
  haza, ėgy fejet főszurt a veszszőre, vitte hazafelé, fővetötte a
  pallásra. Mikor hazaért, a 2 ló mögellött. Másnap kihajtotta a 4 lovat a
  10 fejű Sárkán pusztájára. Délfelé mán nagyon meleg vôt, gyütt a 10 fejű
  Sárkán, akkor is csapkodott a kis gyerök a kis veszszővel, a 10 fejű
  Sárkánnak mind a 10 fejit lėvákta. Este, mikor mönt hazafelé, ėgy fejet
  főszúrt a kis veszszőre, fővetötte a pallásra. Mikor hazaért, a 4 ló
  mögellött, 8 lova lött. Mögén harmadik nap kihajtotta a 8 lovat, akkô
  mán a 12 fejű Sárkánnak a pusztájára hajtotta. Délfelé gyün a 12 fejű
  Sárkán, mongya a gyeröknek, hogy kivöszi a szömit, ha nem láti, hogy ki
  pusztája e? vagy 2 felé szaggati, ha ê nem mén mingyá! Azután
  öszszemöntek, a gyerök lėvágott 8 fejit, a hogy csapkolódott: mögén
  lėvágott 2 fejit, akkô monta a Sárkány: „Had mög a 2 fejemet, odadom az
  öreg apádnak mög az öreg anyádnak a 2 szömit.“ „Hát hun vannak azok a
  szömek?“ kérdözi a kis gyerök. „Látod-ė aszt a pinczét? ott van ėgy
  sejöm kendőbe.“ Oszt monta a Sárkány, hogy mönynyön a kisfijú elő.
  „Erigy tė!“ monta a kisfijú. Oszt előmönt a Sárkány, odatta az öreg
  apjának mög az öreg anynyának a szömit, monta neki: „Ha haza viszöd,
  csak tödd a szöme gödribe!“ Mikô mán mögmonta hogy köl helre tönni,
  lėvákta a Sárkánnak a másik 2 fejit is. Este, mikor mönt hazafelé,
  rászúrt a botytyára mögén ėgy fejet, akkô mán 16 ló lött; a Sárkánfejet
  mög főhajtotta a pallásra.
  Este, hogy mögvacsoráltak, kérdöszte: „Szeretné-jė, öreg apó mög öreg
  anyó: ha möglátna engömet?“ „Bizon szeretnénk!“ monták. Mögvacsoráltak,
  az öreg anyó szömit hejretötte. Aszongya: „Jaj, de szép vagy, fijam!“
  Hejretötte az öreg apójét is az ėgygyiket, de még az egygyiket
  hejretötte, a másikat êlopta a macska. Mögfokta a kis gyerök a macskát,
  kivötte az ėgygyik szömit, aszt tötte az öreg apó szöme hejjöt. Este ott
  üldögéltek a patkán, aszongya az öreg apó: „Az én szömöm az ėgygyik
  nagyon egerész!“, mer macskaszöm vôt, nem embörszöm.
  Kifizették osztán a kis fijút, adott neki az öreg apó, mög az öreg anyó
  ėgy _aczėlat_ mög ėgy _kohát_, az az aczél mög az a koha ojan vôt:
  hogyha mögütötte, ėgy kis asztal ugrott ki belüle, minygyá mög vôt
  terítve oszt abbul élősködött a szögén embör mög a kis gyerök.
  (Padé.)
  – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
  
  (Boszorkányfélékről.)
  
  8. Kígyóbőrű Kámán Sára: Világszépaszszonya.
  Vôt a világon ėgy kiráj mög ėgy kirájné; mindönük vôt, a mit a szömük,
  szájuk mökkévánt, csak csalágyuk nem vôt. A kiráj ėgyre aszt hajtogatta,
  ha nekik csalágyuk vôna, sėmmi bajuk sė vôna. Mikor panaszolta a
  feleséginek, gyütt hozzájuk ėgy Öregkûdús, alamizsnát kért. A kirájné
  adott néki alamizsnát; aszonta a Kûdus: „Az udvarba – látom – van ėgy
  kazalvenyöge, a legalsóbul a legkorhatabbul húzzon ki ėgy szálat,
  ültesse el a kastéj csurgásába, azon teröm maj 3 fürt szőllő oszt a 3
  fürt szőllőt ögye mög, attul fog születni ėgy gyeröke. A Szögényembörnek
  aszonta, ha az teljesülni fog, mögjutalmazi anynyival, hogy életfottig
  ölég lösz neki. Aval az Öregembör eltünt. Bemönt a kirájné, monta az
  urának, hogy van az udvarba hátû ėgy kazal venyögeveszsző, a legalsóbul,
  a legkorhatabbul húzon ki ėsz szálat, ültesse el a kastéj csurgásába,
  azon teröm 3 fürt szőlő, ha ű aszt mögöszi, gyeröke lösz. Az ura
  elültette. Este 8 órakor kimönt nézni, csak ojan száraz vôt, mint
  azelőtt; kimönt 9 órakor, akkor sė ződült; 10 órakor mögint mögnészte,
  mikor begyütt aszonta, hogy: „Mikor az a venyögeveszsző kiződel, én is
  legény löszök.“ Éfél után keszdött zöldelni, 3 órakor a kirájné ű
  fölsége fölébrett, akkô mán az egész kastét befutotta, ėgy ág pedig
  benyût az ablakon a kirájné ágya fölé, azon termött 3 fürt szőllő. A
  kirájné űfölsége fölugrott az ágybû ėgy pöndölbe szalatt a kiráj
  űfölségihön, hogy nézze mög a szőlőt. Az alatt a szobalány
  lėszakajtotta, tányérra rakta, bevitte a kirájnénak. A kiráj nészte,
  hogy csakugyan betejjesödött, a mit az Úrjézus mondott; mert az a kûdús
  az Úrjézus vôt. Alig ötte mög a kirájné a 3 fürtöt, mingyá terhösnek
  éröszte magát. A szôgáló a szőlőcsumát kihajtotta a szemétdombra. Vôt
  űfölségínek ėgy öreg vén lova, ê vôt csapva, aszt övött, a mit tanát,
  mögötte a szőlőcsumát, hasas lött. A kiráj möglátta a lovat kérdöszte,
  hogy mi lelte eszt a lovat? hasas ez? A szobalántú kérdöszte, hová tötte
  a szőlőcsumát, nem ötte-ė mög a ló? A szôgáló aszonta: hogy kihajította
  a szemétdombra. Akkô bizonyossan attû hasas. Êgyütt az üdő, a kirájné
  mögszülte a gyerököt, a a ló is mögellött; sárga, aranyszínű csikót
  ellött.
  A gyerök nagyon kögyetlen vôt, makranczoskodott, az anynya aszonta: „Ne
  lögyé ojan kögyetlen, mer nem kapsz lánt!“ de a gyerök csak
  makranczoskodott, akkor az anynya aszonta, hogy _addég nė kapjon lánt,
  még Kígyóbőrű Kámán Sárát, világszépaszszonyát fő nem tanájja_.
  Mikô főnyőtt, aszonta: „Kirájapám hajtassa be a szilajménöst az akolba,
  majd én választok magamnak belüle.“ Kécczör êvetötte a kötelet, fogott
  is ėgy szíjhátú vasderest, de mögint csak eleresztötte; aszonta: „Kiráj
  apám! agya neköm aszt a csikót, a möliket az anynya akkor ellött, mikor
  én születtem.“ Nagyon rosz vôt, szégyölte, hogy âra hivatkozott; odatta
  neki. Akkor aszonta a királfi: „No, édösanyám! én főkeresöm Kígyóbőrű
  Kámán Sárát: világszépaszszonyát; mert édösanyám kiskoromba aszonta:
  addég nė kapjak lánt, még fő nem tanálom, de én addég nem nyukszok, még
  csak anynyira nem viszöm: hogy kirájapám a mozsdóvizet nem tartja neköm,
  kirájnéanyám a türűközőt!“ Aval elindult, vezette az aranyszőrűt; alig
  birt mönni, az udvari cselédök csak nészték, hogy mit akar aval a rosz
  lóval, mikor még nem is bír mönni. Mikô kiértek a kastélbul, aszonygya a
  ló: „No, édös gazdám! űjj rám; mer mán látom, êfárattál. A kirájfi
  fölült, a ló fölbukott; de hamarább főkelt, mint Rudolf. Mikô fölült rá,
  möntek ėd darabég, mögén főbukott; így mönt ez háromszor; akkor oszt
  neki rugaszkodott, főszált a levegőbe, aszt kérdöszte: „No, édös gazdám!
  hogy mönynyek: Úgy röpűjjek-ė mind a szélvész, vagy mind a gondolat?“
  „Úgy möny, hogy sė tėbenned, sė énbennem nė tögyé kárt.“ Möntek a
  levegőbe, ėcczör csak aszonygya a ló: „No, édös gazdám! én éhös vagyok;
  hanem látod aszt az erdőt, abba van aranymező, abba bemögyünk, engöm
  elengecz legelni, tė pedig vacsorálhacz, ha köl, vagy ha akarsz,
  lėpihensz.“ A nyergöt és a szörszámot a feje alá tötte, elalutt. Ėcczör
  hajnalba odamén a gazdájáhon a ló, főkőtötte: „Kêj fő, édös gazdám! mer
  a farkasra is ráviratt.“ Főkelt, főnyergölt, fölült. „No, édös kis
  gazdám! hogy mönynyek: úgy röpüjjek-ė mind a szélvész, vagy mind a
  gondolat?“ „Úgy möny, hogy sė tėbenned, sė énbennem nė tögyé kárt!“
  Möntek a levegőbe, ėcczör csak aszongya a ló: „No, édös kis gazdám! én
  éhös vagyok; hanem látod aszt az erdőt, abba van ezüsmező, abba
  bemögyünk, engöm elengecz legelni, tė pedig vacsorálhacz, ha köll, vagy
  ha akarsz, lėpihensz.“ A nyergöt mög a szörszámot a feje alá tötte,
  elalutt; a ló mög legelt. Ėcczör hajnalba odamén a gazdájáhon a ló,
  főkőtötte. „Kêj fő, édös kis gazdám! mer a farkasra is ráviratt mán.“
  Főkelt, főnyergölt, fölült. „No, édös kis gazdám! hogy mönynyek: úgy
  röpüjjek-ė, mind a szélvész, vagy mind a gondolat.“ „Úgy möny, hogy sė
  tėbenned, sė énbennem nė tögyé kárt!“ Neki rugaszkodott a ló, főszált a
  levegőbe, möntek. Ėcczör csak aszongya a ló: „No édös kis gazdám! én
  éhös vagyok; hanem látod aszt az erdőt, abba van ėgy rézmező, abba
  bemögyünk, engem elengecz legelni, te pedig vacsorálhacz, ha köll; vagy
  ha akarsz, lėpihensz.“ A nyergöt mög a szörszámot a feje alá tötte,
  elalutt. Ėccző hajnalba oda mönt a gazdájáhon a ló, főkőtötte: „Kêj fő
  édös gazdám! mer a farkasra is ráviratt mán.“ Főkelt, főnyergölt,
  fölült: „No, édös kis gazdám! hogy mönynyek? úgy repüljek-ė, mind a
  szélvész vagy mind a gondolat?“ „Úgy möny, hogy sė tėbenned, sė énbennem
  nė tögyé kárt!“ Mikor möntek a levegőbe, aszongya a ló: „No, édös kis
  gazdám! maj tanálunk ėgy várost, abba bemögyünk. Az ėgyik bôtba ásót,
  kapát, lapátot vösző, a másikba vakarót, kefét, sűrűfűsűt mög
  bontófűsűt, a szabónál mög kocsisruhát.“ Möntek a levegőbe, ėcczör csak
  látyák a várost; abba a városba vásároltak; az ėgyik bôtba ásót, kapát,
  lapátot, a másikba vakarót, kefét, sűrűfűsűt mög bontófűsűt, a szabónál
  kocsisruhát, Bevásároltak, elindultak, möntek. Ėcczör látnak ėgy erdőt,
  annak a szélibe mögáltak, lėszált Rudolf, aszonta a ló: „Lépjél ki ėgy
  ölet: êre is ėgy ölet, âra is ėgy ölet négyszögletbe, ásd ki ojan méjre,
  hogy csak az ôrom lácczon ki belüle!“ Rudolf anynyira dôgozott, hogy
  csupa víz vôt, lėvetkőzött ėgy ingre, gatyára. Ėcczör főszólât a ló:
  „Édös kis gazdám! ölég lösz mán!“ A ló beleugrott a gödörbe, de nem lött
  ölég méj, mer kilácczott a nyaka. Mögén hozzá fogott ásni, akkô jó vôt.
  „Szödd lė rúlam a nyergöt, kantárt, _teríts rám 12 bivajbűrt_ mög hánd
  rám a fődet mind. Édös gazdám! én most nyeríteni fogok; halod, hogy maj
  nyerítenek rá, de tė nem látod. Nyerítök másocczor is, harmacczor is,
  akkor gyün ide ėl ló, a kantárt a fejihön vágod, ráülsz. Mikor a
  Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya lova oda mönt, kapáta a fődet,
  ki akarta kapálni a lovat a gödörbű, akkor a kantárt a fejihön vákta,
  mögatta magát, ráűlt, elmönt Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya
  palotájába.
  Kígyóbőrű Kámán Sárának: világszépaszszonyának vôt 3 szobalánya, az
  öregeb kimönt vízé, viszszaszalatt mögmondani, hogy gyün Rudolf. „Hogy
  gondolod aszt, mikor ide még az odavaló madár sė tud êgyünni!“ A palota
  előtt vôt ėgy _aranyalmafa:_ mikô Rudolf közel vôt: _mökcsöndült_. Mikor
  Rudolf az udvarba ért, bekötötte a lovat az istálóba, az almafa mögén
  mögcsöndült; akkor a középső vôt kint oszt mönt jelönteni, hogy itt van
  Rudolf. „Hogy gondolod aszt – monta Kígyóbőrű Kámán Sára:
  világszépaszszonya – mikor ide még az odavaló madár sė tud êgyünní!“
  Mikor az ajtóhon ért, akkor a legkiseb szobalány mönt ki, oszt
  viszszaszalatt jelönteni, hogy itt van Rudolf; akkor Kígyóbőrű Kámán
  Sára: világszépaszszonya a ház (szoba) közepibe mönt, az aranyalmafa
  mögén mökcsöndült. Mikor Rudolf belépött a házba, akkor Kígyóbőrű Kámán
  Sára: világszépaszszonya az ablakba ült. Mikor a szoba közepibe mönt
  Rudolf, Kígyóbőrű Kámán Sára mán kitötte a lábát, ki akart lépni az
  ablakon; de Rudolf aszonta: „Édös szívem, szép szerelmem! nė hagy itt,
  tėérted gyüttem. Látod, hogy mögöregöttem, pedig 18 esztendős vôtam,
  mikor elindultam. Ott hattam tėérted apámat, anyámat, mindönömet, csak
  hogy tégödet főkeresselek!“ Akkô Kígyóbőrű Kámán Sára:
  világszépaszszonya oda mönt Rudolfhon, aszonta: „Édös szívem, szép
  szerelmem! tė az enyim, én a tijed!“ Ėgy pár lött. Itt éltek békességbe.
  Ebéd után Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya, – mint az uraknál
  szokás, – lėfekütt; a kis szobalány lėült az ajtóküszöbre, Rudolf mög
  sétált a szobába. Mikor Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya
  elalutt, aszonygya a kis szobalány Rudolfnak, hogy _keressön a fejibe_,
  hajcsa az ölibe a fejit. „Ijen öreg embörnek, mint én, nem illik a fejit
  ojan szép kis lának az ölibe tönni!“ „Nincs abba sėmmi sė!“ Addig
  beszélt, utojjára az ölibe tötte a fejit. A szobalány _álom szellőt_
  bocsátott rá, Rudolf elalutt. A szobalány lepedőbe tötte Rudolfot,
  fölakasztotta az aranyalmafa ágára. Azután lėmönt a szobalány az
  istálóba, főnyergölte a Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya lovát
  fölültette rá, elvitte a török zultánhon _ėgy pár papucsé mög ėgy üveg
  palotájé_. Akkô Rudolf lova ênyerítötte magát, de nem felelt sėnki sė,
  másocczor is ênyerítötte magát, harmacczor is, akkor sė felelt sėnkisė;
  akkor kirukta magát a gödörbű, váktatott Kígyóbőrű Kámán Sára:
  világszépaszszonya palotájába. Mikor odaért, látta, hogy Rudolf föl van
  akasztva a lepedőbe az aranyalmafa ágára. Oda mönt, a szájával lėvötte,
  a lábával kibontotta főkőtötte. „De sokájig aluttam!“ monta Rudolf mikor
  fölébrett. „Még ha ėgy perczöt késök, örökre elalszol! – felelte a ló –
  hanem csak készűj! mer Kígyóbőrű Kámán Sárát: világszépaszszonyát
  elvitték.“
  Rudolf fölült a lóra, möntek Kigyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya
  után a török zultánhon; mikô mán nem meszszi vôtak, látták, hogy a
  bástya falán herczegök, grófok, nagykalapú tótok hasalnak, Rudolf
  lėszált a lovárul, kihúszta magát, mint ėgy kocsislegény, a lova
  möktanította, hogy mi csinájon, vögye föl a kocsisruhát, húzza ki magát,
  mint ėgy kocsislegény, az ásót, lapátot, kapát, vakarót mög a többit
  tögye a válára, êre mög êre mönynyön, így mög így tögyön: a ló osztán
  viszszamönt a gödörbe. Rudolf mos mán kocsislegény, mén a török
  zultánhon szôgálatot keresni, még be sė mönt, kigyütt elébe ėgy herczeg,
  kérdöszte: „Mi járatba vagy?“ „Kocsis legény vagyok, szôgálatot
  keresök.“ „No, én mögfogallak, ėgy lovam van, de ojan, hogy mindön nap
  kivégez ėgy kocsist a világbul, nálam 3 nap ėgy esztendő“ Aszongya
  Rudolf, ű beál, csak _háromszor_ mögszabagyon (a lovat) jártatni.“
  „Háromszor? másnak ėcczör is sok vôt!“ Mög vôt az alku, Rudolf bemönt az
  istállóba, szépen mökpuczolta a lovat, a ló mögüsmerte. Mikô jártatya a
  lovat, rug, vág, de csak azért, mert nészték a herczegök, grófok,
  nagykalapú tótok, hogy mi lösz az új kocsisal, a ki háromszor is mög
  akari jártatni a lovat? Mikor háromszor körüljárta a bástyát, a ló
  hajigáli Rudolfot, ėcczör csak oda ugratott a herczegök, grófok,
  nagykalapú tótok közé, ezök mögijettek, beszalattak, csak Kigyóbőrű
  Kámán Sára: világszépaszszonya maratt ott, Rudolfnak sė köllött ögyéb,
  fölültette a lóra, váktatott Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya
  palotája felé.
  Oda a szép aszszony! Az Ördöngősvénaszszony mingyá piszkafára ült,
  utána! Ėcczör aszongya a ló: „Édös gazdám! tekíncs viszsza, hajítsd el a
  _vasásót_, mer mingyár utolér az Ördöngősvénaszszony!“ Elhajította a
  vasásót, abbul lött nagy _síkos jég_, még azon az Ördöngősvénaszszony
  körösztülhatolt, Rudolf elváktatott jó előre. A mint mönnek, ėcczör csak
  csak aszongya a ló: „Édös gazdám! tekíncs viszsza, hajítsd el a
  vaslapátot, mer mingyár utólér az Ördöngősvénaszszony!“ Elhajította a
  _vaslapátot_, abbul lött _sárpocsár_, akkora, hogy az Ördöngős
  vénaszszony alig birt benne mönni, a füliig ért. Míg az
  Ördöngősvénaszszony körösztülvánczorgott addég Rudolf elváktatott jó
  előre. Mönnek, möndögélnek, aszongya a ló: „Édös gazdám! tekíncs
  viszsza, hajícsd el a _kapádat_, mer mingyár utolér az
  Ördöngősvénaszszony!“ Elhajtotta a kapáját, abbul lött nagyon _sűrű
  liczijum_. Elsőb az Ördöngősvénaszszony hazamönt a pallósé, útat vágott
  körösztül, körösztülmönt, még azon az Ördöngősvénaszszony körösztülmönt,
  Rudolf elváktatott jó előre. Ėcczör csak mögén aszongya a ló: „Édös
  gazdám! tekíncs viszsza, hajícsd el a _vakarót_, mer mingyár utolér az
  Ördöngősvénaszszony!“ elhajitotta a vakarót, abbul lött _sűrű sövény_:
  hajtásokbul állt. Még azon az Ördöngősvénaszszony körösztülmönt, Rudolf
  elváktatott jó előre. Ėcczör mögén aszongya a ló: „Édös gazdám! tekíncs
  viszsza, hajícsd el a _kefédet_, mer mingyár utolér az
  Ördöngősvénaszszony!“ Elhajította a keféjit, abbul lött _kanális viz_,
  még azon az Ördöngősvénaszszony körösztülmászott, Rudolf elváktatott jó
  előre. A mint mönnek, ėcczör csak mögén aszongya a ló: „Édös gazdám!
  tekíncs viszsza, hajícsd el a _sűrűfűsűt_, mer mingyár utolér az
  Ördöngősvénaszszony!“ Elhajtotta a sűrűfűsűt, abból lött ojan _sűrű
  erdőség_, mint a fűsű, ennek mán pallós köllött. Még az
  Ördöngősvénaszszony a pallóssal útatvágott körösztül, az erdőségön
  körösztül mönt, Rudolf elváktatott jó előre. Ėcczör csak mögén aszongya
  a ló: „Édös gazdám! tekíncs viszsza, hajícsd el a _bontófűsűt_, mer
  mingyár utolér az Ördöngősvénaszszony!“ Elhajtotta a bontőfűsűt, abbul
  lött _szurkos sár_, alig birt benne mászni. Még az Ördöngősvénaszszony
  kimászott a szurkos sárbul, Rudolf odaért a Kígyóbőrű Kámán Sára
  világszépaszszony palotájába, mingyá bezárták a kaput, de az
  Ördöngősvénaszszony bekijátott: „Szöröncséd, hogy két lovad van, nem
  azon hosztad el Kígyóbőrű Kámán Sárát: világszépaszszonyát a mikön érte
  gyüttél, máskép vége lött vôna az életödnek!“ aval viszszamönt az
  Ördöngősvénaszszony. Itten élnek szépen. Ėcczör aszongya Rudolf: „Édös
  szivem, szép szerelmem: Kígyóbőrű Kámán Sára, világszépaszszonya!
  elmögyök abba az erdőbe vadászni.“ Vôt ott nem meszszire ėty kis erdő.
  Aszongya Kígyóbőrű Kámán Sára, világszépaszszonya: „Rudolf, édös szívem,
  szép szerelmem! elmöhecz, de jó vigyázz!“ Rudolf neki indult, csak
  viszszafordût; a mint nézött ki az ablakon látott a sövényön ėty kis
  _madarat_, agyon akarta lűnni, aszonygya Kígyóbőrű Kámán Sára
  világszépaszszonya Rudolfnak: „Rudolf, édös szívem, szép szerelmem! ne
  lűdd agyon, hátha pósta az a kis madár?“ Rudolf mökkögyelmezött néki, a
  mint jobban mögnézi, hát a _szájába ėty kis czédula_ van. Olvasik a
  czédulát, a van benne, az atytya írta, hogy nagy vereködés van nála,
  mönynyön neki segíteni, ha aszt nem akari, hogy elvögyék a kirájságot.
  Kígyóbőrű Kámán Sárának, világszépaszszonyának vôt ojan _gyűrűje_,
  hotyha ėcczör mögfordította az újjába, kigyütt belüle ėty regiment lovas
  huszár, másocczor ėgy regiment gyalogezred. Kígyóbőrű Kámán Sára,
  világszépaszszonya lóháton mönt, az ű lován a huszárok előtt, Rudolf mög
  gyalog a gyalog ezred előtt; hanem mikor az erdőbe möntek a ló (Rudolfé)
  mellett, akkor kigyütt a ló (a gödörbül), fölült az ű lovára. Mikor
  odaértek a vereködéshön, a kiráj észrevötte, hogy könynyebsége van a
  vereködésre; de nem tutta, hogy ki segítött néki. Vége vôt a
  vereködésnek, a Rudolf atytya győzött, nagy vendékségöt csinált. Vôtak
  ottan kirájok, herczegök, grófok, nagy kalapú tótok, egész nap mulattak,
  écczaka külön-külön szobába háltak az embörök a mikô vége vôt a
  mulacscságnak. Röggel van, a kiráj mög a kirájné mindėgygyik szobába
  bemöntek, űk tartották a mozsdóvizet mög a türűközőt: _a kiráj a
  mozsdóvizet, a kirájné mög a türűközőt_. Szobárû szobára möntek,
  êjutottak Rudolfhon is. Mikor tarti a kiráj a türűközőt; akkor jutott az
  eszibe, hogy kicsoda ez? az ű fijuk: a Rudolf; akkor borût a nyakába;
  akkor aszongygya Rudolf: „Itt van Kígyóbőrű Kámán Sára:
  világszépaszszonya is, az én feleségöm! emlékszik-ė kirájnéanyám, mikor
  kicsi vôtam, a mé ojan kögyetlen vôtam, aszonta, hogy addég nė kapjak
  lánt, még Kígyóbőrű Kámán Sárát: világszépaszszonyát fő nem tanálom.“
  Újba mögházasottak.
  (Egyházaskér.)
  – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
  
  9. A szép kocsmárosné.
  Hun nem vôt, vôt a világon ėgy embör mög ėgy aszszon. Az aszszon
  fogadott ėgy árva lėjánt szôgálónak. Ėcczör odamönt hozzájuk ėgy
  tizėnhatéves legény is, mögfogatták bérösnek, Pistának hítták, a lánt
  mög Őrzsinek. Mögvôtak űk pár esztendejig, de osztán elszerették űk
  ėgymást, az Öregaszszon észrevötte és a Pistát el akarta fődelni: a mé
  elszerette Örzsit. Vôt ott ėgy fekete csődör, a Pistával kikűtték, hogy
  jártassa mög a Tiszaszélin. De ez a _fekete csődör_ más nem vôt, mint az
  _Öregembör_, mer az Öregaszszon _êváltoztatta csődörré_, hogy a Pistát
  vesse a Tiszába. De az Örzsike többet tudott, mint az Öregaszszon, a
  Pistának adott ėgy kis _páczikát_, hotyha a fekete csődör lė akari
  vetni, mindég vágjon a _füle közé_. Pista ki is mönt a csődörrel a
  Tiszaszélire, de a csődör nem birta lėvetni, mer a varázspáczával mindég
  a füle közé csapott, mikor lė akarta vetni.
  Mikor a jártatásbul hazaért látta a Vénboszorkán, hogy Pistát nem
  fődelte el a csődör, akkor este aszongya Örzsi Pistának: „Jó lösz nekünk
  mögszökni innet!“ Mikor lėfekütt az Öregaszszon mög az Öregembör, az
  Örzsi oda _köpött_ ėgyet a ház közepire, a másikat a konyha _küszöbire_,
  a _harmadikat a katlanba_, akkor a _páczávâ_ mindėgygyik _köpésre
  rácsapott_, hotyha az Öregaszszon szól, _felêjön_, űk oszt magukhon
  vöttek ėgy vakarót, ėgy bontófűsűt, ėgy kefét, aval oszt elmöntek. Az
  Öregaszszon hajnalba fölérzik, kijabál: „Örzsi, kêj föl!“ A mík _köpés_
  a szobába vôt, _feleli_: „Fönt vagyok.“ Az Öregaszszon mögén kijátytya:
  „Örzsi, gyûtsd mög a tüzet!“ Az a köpés feleli a mík a konyhaküszöbön
  van: „Gyûtom a tüzet!“ Az Öregaszszon nem hal sömmi neszt sė, mögén
  kiját: „Örzsi! micsinász?“ A köpés feleli a katlanbul: „Melegítöm a
  tejet.“ Az Öregaszszon elhalgatott, mán világos tiszta röggel van, nem
  győzi várni be a tejet, kimönt, látytya a három köpést, mingyá tutta,
  hogy az Örzse becsapta. Mingyá fölnyergelte a piszkafát, utánnuk mönt.
  Ėcczör Örzsi aszongya Pistának: „Nézz hátra! nagyon ég a balképem, nem-ė
  gyün valaki utánunk?“ Aszongya Pista: „Nem látok sönkit, csak ėgy sütét
  porföllegöt.“ Örzse mongya: „Az Öregaszszon, hanem vezsd el a _vakaród_
  és mongyad: “Lögyön belüle ojan _sűrű erdő_, mint ennek a vakarónak a
  fogaji!“ Itt oszt ballagtak űk továb, az Öregaszszon elérte az erdőt,