Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 13

Total number of words is 4333
Total number of unique words is 1616
35.3 of words are in the 2000 most common words
48.6 of words are in the 5000 most common words
55.3 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
földre, hempergőztek rajta, simogatták a bundáját, csiklandozták a
talpát: majd felvetették a házat, olyan jó kedvük kerekedett. Aztán
mikor elálmosodtak, lefeküdtek, elaludtak, elszundított a medve is.
Reggel jókor felkelt a medve, megköszönte a szállást, elbúcsuzott s
vissza ment az erdőbe. Hanem ettől a naptól kezdve minden este eljött a
medve, játszott a leánykákkal s úgy megszerették a medvét, hogy
várva-várták minden este.
Elmúlt a tél, jött a tavasz s mondja a medve Hófehérkének:
– Na, most elmegyek s az egész nyáron nem jövök el.
– Hová mégy? kérdezte Hófehérke s a köny kicsordúlt szeméből, úgy
elszomorodott erre.
– El kell mennem a rengetegbe, hogy megőrizzem a kincseimet a gonosz
törpéktől. Télen, mikor fagyos a föld, nem tudnak feljönni, de nyáron
kibújnak a föld alúl s ezer szemem legyen, hogy meg ne lopjanak. Áldjon
meg az Isten, Hófehérke!
Nem is ment, de szaladt a medve. Bizony, bizony úgy tetszett
Hófehérkének, mintha a medve szeméből is kicsordúlt volna a köny.
Telt, múlt az idő s Hófehérke és Rózsapiroska kimentek az erdőbe, hogy
száraz gallyat gyűjtsenek. Amint mennek elébb, meglátnak egy nagy,
földre döntött fát s látták, hogy azon ugrált föl s alá valaki, vagy
valami: ember-e, állat-e, nem tudták; közelebb mennek a fához, hát egy
vén, hosszú, fehér szakállú törpe az, kinek a szakálla a fa hasadéka
közé szorúlt s semmiletteképpen nem tudott kiszabadúlni.
– No, mit áldogáltok itt? kiáltott a leánykákra. Jertek, segéljetek
rajtam.
– Hát mi történt kigyelmeddel? kérdezték a leánykák.
– Nem látjátok, ostobák? kiabált a törpe. Amint elakartam hasítani ezt a
fát, a szakállam beléakadt, a hasadék hirtelen összecsapódott s ide
fogta szép fehér szakállamat.
Próbálták a leánykák mindenféleképpen, de sehogysem tudták kiszabadítani
a törpe szakállát.
– Elfutok a faluba emberekért, mondotta Rózsapiroska.
– Te, ostoba! förmedt rá a törpe, hát ennél okosabbat nem tudsz
kitalálni?
– Csak ne türelmetlenkedjék kelmed, csítította Hófehérke, mindjárt
segítek én.
Történetesen zsebében volt a kis ollója, azzal nyissz, nyissz!
lenyisszentette a törpe szakállát. Ahogy megszabadúlt a törpe, fölkapta
a zsákját, mely ott hevert a fa mellett s amely tele volt arannyal s a
helyett, hogy csak egy szóval is megköszönte volna a leánykák jóságát,
felkapta a zsákot a vállára, rá se nézett a leánykákra, csak eltűnt a
rengetegben.
[Illustration: Hófehérke és Rózsapiroska.]
– No, ez igazi fura ember, mondották a leánykák, de többet nem törődtek
vele. Amint elegendő gallyat szedtek, hazamentek.
Telt, múlt az idő, egyszer Hófehérke és Rózsapiroska kimentek a patakra,
hogy horgásszanak. Amint a patakhoz közelednek, látják, hogy a patak
partján valaki, valami vergelődik, mintha bele akarna ugorni a patakba.
Oda futnak s hát – a törpe volt az.
– Mit akar kelmed? kérdezte Rózsapiroska, csak nem akar a vízbe ugorni?
– De már olyan bolond csak nem vagyok, kiabált a törpe. Nem látjátok,
hogy a hal akar belérántani?
Az ám, a törpe hosszú szakálla valahogy összegabalyodott a horoggal s
annál fogva rángatni kezdette egy nagy hal. Húzta, rángatta a horgot, de
a szakálla miatt nem tudta rándítani elég erővel s ha oda nem érnek a
leánykák, bizonyosan belebukik a vízbe. De a leánykák hirtelen elvágták
a szakállát, kiszabadították a horogból. Hát azt hiszitek, megköszönte
ezt a törpe? Dehogy köszönte, dehogy köszönte! Elkezdett kiabálni,
szítkozódni, hogy egyebet sem tudnak, csak mindég az ő szép szakállából
vágnak le, úgy segítnek rajta!
Ahogy megszabadúlt, fölkapott egy zsákot a nádasból, az a zsák tele volt
drága gyöngyökkel s egy szempillantás alatt eltűnt, mintha föld nyelte
volna el.
Telt, múlt ismét az idő, az özvegy asszony beküldötte a városba a
leánykákat, hogy vegyenek tűt, cérnát, szalagot s mi mást. Egy nagy
kopár pusztaságon mentek át a leánykák, azon a pusztaságon nagy óriás
sziklák voltak szerte-széjjel. Ott a sziklák felett egy szörnyű madár
kerengett, aztán egyszerre csak leszállott a földre egy szikla mellé.
Abban a pillanatban szörnyű sikoltást hallanak, futnak oda s hát az a
nagy madár – keselyű sas volt az! – éppen felakarja venni a törpét a
hátára s vinni, ki tudja, hová, merre. Nosza, a leánykák megragadták a
törpét, s addig küzdöttek a sassal, hogy végre is eleresztette a törpét.
Ahogy megszabadúlt a törpe s magához tért az ijedtségtől, rárivallt a
leánykákra:
Hát aztán nem tudtatok vigyázni jobban? Mind összeszaggattátok a
ruhámat, haszontalanok, ügyetlenek!
Azzal felkapott egy zsákot a szikla mellől (tele volt a zsák drágakővel)
s eltűnt.
A leánykák csak mosolyogtak rajta, megszokták már a hálátlanságát, nem
törődtek vele. Bementek a városba, ott elvégezték vásárjukat, aztán
jöttek vissza szép csendesen. Hát amint jönnek visszafelé a pusztaságon,
kit látnak megint? Ott űlt egy kicsi tiszta helyen a törpe, kiürítette a
zsákból a drágaköveket. A nap éppen akkor szállott le, vissza sütött a
drágakövekre, ragyogtak, tündököltek s a leánykák ámúlva, bámúlva
állottak meg, úgy csodálták a ragyogó drágaköveket. Egyszerre csak
felpillant a törpe, meglátja őket, rájuk kiált:
– Na, mit álltok, mit táltjátok itt a szájatokat?
Felugrott nagy mérgesen, hogy tovább állítson, de abban a pillanatban
kilép az erdőből a medve, szalad feléjük szörnyű ordítással, szaladott
volna a törpe is, de a félelemtől földbegyökerezett a lába. Mikor a
medve odaérkezett, a törpe összefogta a kezét, úgy könyörgött.
– Hagyd meg életemet s neked adom ezt a sok drágakövet!
De a medve nem hallgatott reá, csak rátapintott a talpával s a gonosz
törpe még jajt sem kiálthatott – vége volt.
Hófehérke s Rózsapiroska is, mikor messziről látták a medvét,
elszaladtak, mert nem ismerték meg az ő kedves medvéjüket, de a medve
utánok szaladt, megállította:
– Ne féljetek, Hófehérke s Rózsapiroska, várjatok, veletek megyek én is.
A leánykák megismerték a hangjáról, megálltak s im, amint a medve
közelükbe ért, nem volt az már medve! Hirtelen levetette magáról a
medvebőrt s színarany gúnyába öltözött, deli, szép királyfi állott
előttük. Mondta a leánykáknak:
– A király fia vagyok én, de ez az istentelen törpe, a ki a kincseimet
ellopta volt, megvarázsolt medveként kellett élnem az erdőben, míg kezem
közé nem kerűlt s ki nem nyomtam belőle a gonosz lelkét.
Még aznap eljegyezte a királyfi Hófehérkét, a testvére meg
Rózsapiroskát. Az anyjukat s a két rózsafát magukkal vitték a királyi
palotába, volt ott aztán lakodalom, hét országra szóló. A rózsafácskákat
elültették az ablakuk előtt s nyílott minden esztendőben fehér rózsa,
piros rózsa, nyílik most is – aki nem hiszi, menjen oda s nézze meg!


A fehér és a fekete menyasszony.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy asszony s annak egy édes meg egy
mostoha lánya. Ez az asszony egyszer kiment a lányokkal a mezőre aratni,
s amint aratnak, arra jön Jézus Krisztus szegény ember képében s kérdi
tőlük az utat a falu felé.
– Menjen s keresse meg, vetette oda az asszony haragosan.
– Ha nem találja, fogadjon vezetőt, tette hozzá az édes lánya.
– Jöjjön csak velem, mondta a mostoha lány, én majd megmutatom az utat.
Szörnyen megharagudott Jézus Krisztus az asszonyra meg a leányára, hátat
fordított nekik s azt kívánta, hogy mind a ketten feketedjenek meg, mint
a sötét éjszaka s legyenek olyan csunyák, mint a bűn. A mostoha leányt
azonban, aki olyan szives volt hozzá, megáldotta s mikor elváltak, azt
mondta neki:
– Válassz magadnak három dolgot s én teljesítem.
Mondta a leány:
– Szeretnék olyan szép s tiszta lenni, mint a nap.
Abban a pillanatban teljesűlt a kívánsága.
– Aztán szeretném, ha olyan pénzes zacskóm volna, amelyikből a pénz soha
ki nem fogy.
Ezt is megadta neki Jézus Krisztus, de figyelmeztette:
– Ne felejtsd a legjobbat.
Mondta a leány:
– Harmadiknak azt kívánom, hogy halálom után a mennyországba jussak.
Jézus Krisztus megigérte ezt, aztán elváltak egymástól.
De még csak most lett rossz dolga otthon a leánynak. Mikor a mostohája
látta, hogy mennyire megszépült, ő meg az édes leánya mennyire
megcsúnyult, majd meghasadt mérgében, dúlt, fúlt, átkozódott, szidta,
verte a mostoha leányt.
Volt a mostoha lánynak egy édes testvére, akinek Pál volt a neve s aki a
királynak parádés kocsisa volt. Hazajő egyszer Pál s mondja a leánynak:
– Édes hugom, én lefestem a képedet s magammal viszlek, hogy mindig
lássalak.
– Nem bánom, mondotta a leány, csak senkinek se mutasd a képemet.
Lefestette Pál a huga képét, elvitte, a szobájában felfüggesztette s ha
egyéb dolga nem volt, mindig azelőtt a kép előtt állott.
Történt e közben, hogy meghalt a királyné s a király nagy bánatba
merűlt, mert hetedhétországban nem volt több olyan szép asszony, mint az
ő felesége, hozzá hasonlatost nem lehet találni. De az inasok
észrevették, hogy a parádés kocsis mindig egy gyönyörűséges kép előtt
áll s jelentették a királynak, hogy mit láttak. Mindjárt megparancsolta
a király, hogy a kocsis hozza a képet, hadd lássa, igazat mondanak-e az
inasok. Beviszi a képet a kocsis, nézi, nézi a király s hát kivilágra
éppen olyan, mint az ő felesége, talán még szebb.
– Kinek a képe ez? – kérdi a király.
– Ez az én hugom képe, felséges királyom, felelt a kocsis.
– Bizony, ha az, még ma menj el érette, hozd a palotámba s ha csakugyan
olyan szép, mint a kép mutatja, feleségűl veszem.
Kiment Pál az istállóba, hat aranyszőrű paripát befogott aranyos hintóba
s ment a huga után.
Hej, még csak most dúlt-fúlt igazán a mostoha meg a lánya.
– Lám, mondotta a lány, mit ér a kend mesterkedése, azért mégis ő lesz
királyné s nem én.
– Várj csak, mondotta az asszony, aki értett minden bűbájossághoz, majd
jóra fordítom én a te dolgodat.
Hókusz-pókuszolt valamit s a legénynek megzavarodott a látása, mintha
gyenge hályog ereszkedett volna a szemére, a leánynak meg a füle dugult
be, hogy alig hallotta a hangos beszédet.
Na, felkészűlnek az útra. A király menyasszonya felöltözik aranyos
ruhába, beül a mostoha is meg a leánya, Pál is felül a bakra, a lovak
közé csördít s elindúlnak. Mikor jó messzire haladtak volna, hátraszól a
kocsis:
/P Vigyázz, hugom, vigyázz Szép arcodra vigyázz, Eső meg ne
verjen, Por nehogy belepjen, Szépen érkezz a királyhoz, A te
királyi mátkádhoz. P/
Kérdezte a menyasszony:
– Mit mond a bátyám?
– Azt, hogy vesd le aranyos ruhádat s add a testvérednek, mondotta a vén
boszorkány.
A menyasszony levetette aranyos ruháját, ráadta a testvérére.
Tovább mentek, mendegéltek, s a kocsis megint hátraszólt:
/P Vigyázz, hugom, vigyázz, Szép arcodra vigyázz, Eső meg ne
verjen, Por nehogy belepjen, Szépen érkezz a királyhoz, A te
királyi mátkádhoz. P/
– Mit mondott a bátyám? – kérdezte a menyasszony.
– Azt, hogy add a testvérednek arany fejkötődet.
Levette a fejkötőt s odaadta a testvérének.
Tovább mentek, mendegéltek s a kocsis megint hátra szólt:
/P Vigyázz, hugom, vigyázz, Szép arcodra vigyázz, Eső meg ne
verjen, Por nehogy belepjen, Szépen érkezz a királyhoz, A te
királyi mátkádhoz. P/
– Mit mondott a bátyám?
– Azt, hogy hajolj ki az ablakon, nézz ki egy kicsit.
Éppen akkor haladtak át magas hídon, mély víz felett s ahogy a
menyasszony kihajolt, a boszorkány meg a leánya bedobták a vízbe. Abban
a pillanatban, hogy a menyasszony elmerűlt a vízben, hófehér kácsa
bukkant fel s úszott szépen a vízen lefelé.
A kocsis mindebből semmit sem vett észre, mert csak homályosan látott s
mikor megérkeztek az udvarba, azt hitte, hogy a hugát hozta el.
Hej, szörnyű haragra gerjedt a király, mikor meglátta a csúf fekete
leányt! Rettentő haragjában a kocsist mély tömlöcbe záratta, kígyók,
békák közé, de a vén boszorkány addig mesterkedett, addig bűbájoskodott,
hogy a király mégis feleségűl vette a csúf fekete leányt.
Telt, múlt az idő, egyszer, egy este egy hófehér kácsa libbentett be a
konyhába s mondta a kis kuktának:
/P Csinálj tüzet, kis kuktácskám, Hadd szárítom a ruhácskám. P/
A kis kukta ámult, bámult, de hamarosan tüzet rakott, a szép hófehér
kácsát feltette a tűzhelyre, hadd melegedjék. Mikor szépen megszáradott
a tolla, megszólalt ismét a kácsa s kérdezte:
/P Mondd meg nekem, kérlek szépen, Mit csinál a Pál testvérem? P/
Felelt a kukta:
/P Ül mély tömlöcnek fenekén, Kigyók s békák között szegény. P/
Kérdezte tovább a kácsa:
/P Mondd meg azt is, édes kuktám, Mit csinál a csúf boszorkány? P/
Felelt a kukta:
/P Folyton csúnyul a képe, S ül a király ölébe! P/
Mondta a kácsa:
/P Nem lesz ennek jó vége, Még csunyább lesz a képe! P/
Azzal ellibbentett a kácsa, de másnap este megint eljött, harmadik este
is, s mindig azt kérdezte a kuktától, mit első este. De már tovább nem
hallgathatott a kukta, bement a királyhoz, jelentette, hogy mit látott,
hallott három este egymás után. Negyedik este kiment a király a
konyhába, hadd lássa, hallja a kácsát ő is. Jött is a kácsa s ahogy
belibbentett s meglátta a királyt, im, halljatok csudát, csak
megrázkódott s abban a pillanatban leánnyá változott. Olyan szép volt,
hogy a királynak szeme, szája táltva maradt. Egyszeribe felöltöztették
aranyos ruhába, akkor aztán elbeszélte, hogy mi történt vele. Nosza,
mindjárt felhozatták a legényt a tömlöcből, a vén boszorkányt meg a
leányát szeggel kivert hordóba fenekeltette a király, lófarkához
köttette s ugy halatta meg szörnyű halállal.
Még az nap megtartották a lakodalmat. A kocsislegényből hoppmester lett,
bezzeg úri dolga volt ezentúl.
Még ma is élnek, ha meg nem haltak.


A hét sváb.
Hét sváb atyafi egyszer összekerekedett s mit gondoltak, mit nem,
elhatározták, hogy nekivágnak a világnak s nagyot cselekednek. Az ám,
nagyot. Halljátok a nevét is a hét vitéz svábnak amint következik: első
volt a Sulc, második a Jakli, harmadik a Marli, negyedik a Jergli,
ötödik a Mikli, hatodik a Hanzi, hetedik a Bejtli. De olyan nagy vitézek
voltak őkelmék, hogy fegyvert nem is vittek magukkal, csak egy éktelen
hosszú nyársat, azt mind a heten megfogták: elől ment Sulc, a
legvitézebb, a legerősebb, aztán utána a többiek sorban, leghátúl maradt
Bejtli. Így indúlt világgá a hét sváb. Hej, ember, állat, reszkess, jaj
annak, aki a hét vitéz svábnak utjába akad!
Ment, mendegélt a hét sváb, éppen szénakaszálás ideje volt s egy réten
setétedtek el. Messze volt még a falú s azon gondolkoztak, vajjon
menjenek-e odáig, vagy a réten háljanak, mikor egy cserebogár elröpül a
fejök felett nagy zúgással, zümmögéssel. Hej, megijed a vitéz Sulc,
szinte elejtette kezéből a nyársat, reszketett, mint a nyárfa levél.
– Hallgassatok csak, mondta a társainak, dobolást hallok. Uram, Jézus,
ne hagyj el!
A Jakli, ki mögötte tartotta a nyársat, mondta:
– Az ám, lehet. Én meg puskapor-szagot érzek.
Nosza, egyéb sem kellett, Sulc úr szaladni kezdett, mintha szemét vették
volna ki, uccu, átugrott egy kerítésen, s ott a kerítés aljában ráugrott
egy ott felejtett gereblyére, annak is éppen a fogaira. Felbillent erre
a gereblye s a nyele úgy pofon vágta a vitéz Sulcot, hogy elordította
magát.
– Jaj, jaj, kegyelem, kegyelem! Megadom magamat, meg!
Azalatt a többiek is átugrottak a kerítésen s egy szívvel-lélekkel
kiáltották:
– Én is megadom magamat, én is, én is!
Az ám, de kinek? Mikor egy kicsit magukhoz tértek, látták, hogy nem
látnak semmit, katonának híre, nyoma sincs, gereblye volt az, a mitől
megijedtek. Erősen megszégyelték magukat s mindjárt megfogadták szent
eskűvéssel, hogy erről a dologról sohasem szólnak senkinek. No bezzeg,
ezért ugyan kár volt megesküdni.
Másnap reggel felkászolódtak, mentek tovább, mendegéltek, de bizony
mondom, visszatérnek a falújokba, ha csak sejtik is, mi szörnyű, nagy
veszedelem vár reájuk. Hát csak halljátok s borsódzék a hátatok: amint
mennek át egy dülőn, ott üldögél egymagában egy nyúl. Isten, Jézus
Krisztus úgy segé’n, egy nyúl! Hosszú fülét hegyezgette, a szemével meg
oly mordúl nézett feléjük – huh! mindjárt felfalja őket szőröstől,
bőröstől ez a szörnyeteg.
[Illustration: A hét sváb.]
Hej, lett ijedtség. Reszkettek, mint a kocsonya, állottak egy helyben,
sem előre, sem hátra nem mertek mozdúlni. – Istenem, Istenem, mit
csináljanak, merre facsarodjanak? No de végre mégis lelket kaptak,
elkezdtek tanakodni. Egy életük, egy haláluk, megvívják a szörnyű
harcot. Hirtelen ráütnek az ellenségre, hátha, hátha… Megfogták mind a
heten a nyársat, elől a Sulc, hátúl a Bejtli, ki, merthogy hátúl állott,
vérszemet kapott s így tüzelte a többit:
/P Csak előre, előre, Tán csak nem féltek tőle? P/
Szólt a Hanzi:
/P Könnyű hátúl szózatolni, Tessék előre rukkolni! P/
Bíztatta a Jergli is:
/P Úgy komám, úgy, állj elé, Én meg a hátad megé! P/
Mondta Bejtli:
/P Mindig Sulc volt első köztünk, Egyszer úgy, mint másszor
győztünk. P/
Ez nagyon tetszett Sulcnak, roppant neki bátorodott s menydörögte:
/P Utánam hát, vitéz svábok, Nem nézek én most, csak vágok! P/
Azzal hajrá, neki vágtak, mentek előre, mind előbbre, de amint közelebb
értek a nyúlhoz, Sulc vitéznek inába szállott a bátorsága, elkezdett
ordítani:
– Ó, jaj nekem, mi lesz velem, jaj, jaj, jaj!
Hiszen egyéb sem kellett a nyúlnak, uccú, fölugrott s úgy elillant,
mintha föld nyelte volna el. De bezzeg lett öröm, mikor látták, hogy
szalad a nyúl. Hej, ha tudták volna előre, hogy nyúl az és nem a hétfejű
sárkány! Hiszen csak találkozzanak még egyszer vele!
Most már csakugyan nekibátorodtak s nagy büszkén tovább indúltak.
Mentek, mendegéltek s útközben egy nagy folyóhoz értek. Néztek erre,
néztek arra, vajjon van-e híd, de bizony nem láttak hídat se közel, se
távol. Hajón jártak át ezen a nagy folyón, de hát ők arról nem tudtak. A
tulsó parton kaszált egy ember, átkiabáltak ahhoz, hogy átal lehet-e
menni a vizen?
– Átal, kiáltotta vissza az ember, ha hajóra ültök.
A hét sváb ezt úgy értette, hogy átal, ha ráültök a folyóra.
No, de egyszerre mégsem mertek nekivágni, hadd próbálja először Sulc, a
legvitézebb. Uccú, belemegy a vízbe Sulc, ott éppen volt valami zsombék,
arra ráűlt, az megmozdúlt, vitte, de egyszerre csak elmerűlt, volt Sulc,
nincs Sulc. Az ám, de éppen akkor kerekedett nagy forgószél, felkapta
Sulcnak a kalapját s átrepítette a folyó túlsó partjára, ott a kalap
mellé letelepedett egy béka s az elkezdett brekegni: vák, vák, vák. A
svábok úgy hallották, hogy: át, át, át! s mondták: ehe, a mi vezérünk
kiabálja, hogy: át! – hát nosza, gyerünk át. Neki vágtak a folyónak nagy
bátran, de csakhamar elmerűltek s mind a hányan voltak, a vízbe
fulladtak.
Így lett vége a hét vitéz svábnak, így bizony. Aki nem hiszi, járjon
utána.


A négy testvér.
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhétországontúl, az óperenciás tengeren
innét: volt egy szegény ember s annak négy fia. Mikor a fiúk nagyra
növekedtek, mondja nekik az apjuk:
– Édes fiaim, én nem tudlak benneteket eltartani, menjetek a világba, s
tanuljatok valami mesterséget.
A legények felcihelődtek, elmentek, de csak addig mentek együtt, míg egy
keresztúthoz nem értek. Itt az út négyfelé vált s az idősebb legény azt
mondta:
– Váljunk el, menjünk négyen négy felé s négy esztendő mulva ugyanezen a
helyen találkozzunk.
Elbúcsuztak egymástól, mentek négyen négyfelé. A legidősebb csakhamar
találkozott egy emberrel, aki megszólította s megkérdezte, hová, merre
tart.
– Valami mesterséget szeretnék tanulni, felelte a legény.
Mondta az ember:
– Hát akkor csak jere hozzám, nálam kitanulhatod a tolvajságot.
Mondta a legény:
– Mit gondol, kend? Nem becsületes mesterség az. Elébb-utóbb akasztófára
kerűlnek a tolvajok.
– Attól ugyan ne félj, biztatta az ember, csak arra tanítlak meg, hogy s
mint kaparíts meg valamit, amit más nem tud megkaparítani, mégpedig úgy,
hogy senki azt észre ne vegye.
Addig s addig beszélt az ember, hogy a legény ráállott, kitanúlta a
mesterséget, de úgy kitanúlta, hogy az csupa csuda.
A második legény egy csillagvizsgálóhoz kerűlt s az olyan messzelátót
adott neki, hogy azzal mindent lehetett látni, ami csak a földön, égen s
a tengerben vagyon. A harmadik legény egy vadászhoz állott be s mikor
kitanulta a mesterséget, a vadász olyan puskát adott neki, hogy amit
azzal egyszer célba vett, bizonyosan eltalálta. A legkisebb legény egy
szabóval találkozott össze, de semmiképpen sem akart beállani hozzá. Azt
mondta a legény:
– Mit, hogy én egész nap az asztal mellett görnyedezzek s folyton
döfjem, húzzam jobbra, balra a tűt – olyan nincs!
– Ugyan, mondta a szabó, nem olyan szabóságra tanítlak én ki téged. Jere
csak hozzám.
Na, a legény el is ment s mikor a négy esztendő kitelt, a szabó adott
neki egy tűt, s mondta:
– Ez a tű olyan tű, hogy ezzel mindent összevarrhatsz, akár olyan lágy
legyen, mint a tojás, akár olyan kemény legyen, mint az acél s még csak
nem is látszik meg a varrás.
Hogy letelt a négy esztendő, a négy testvér találkozott a keresztútnál,
elmondták, ki mit tanúlt s nagy jó kedvvel hazamentek az apjukhoz, neki
is elmondták szép sorjába, hogy ki mit tanult. Örűlt a szegény ember,
hogyne örűlt volna! Volt az udvaron egy nagy fa, az alá ültek, ott
ettek, ittak, vígan voltak. Egyszer csak mondja a szegény ember: na,
most próbára teszlek, hadd lám, ki mit tud. Ihol, ennek a fának a
tetején van egy madár fészek, vajjon hány tojás van abban? A második
legény egyszeribe vette messzelátóját, belenézett s mondta:
– Éppen öt.
– Na, most, – szólt a legidősebbnek – hozd le azt az öt tojást úgy, hogy
az anyamadár, aki rajtok ül, ne vegye észre.
A legény felmászott a fára, s úgy kivette az öt tojást a fészekből, hogy
a madár meg sem mozdúlt.
– Ihol az öt tojás!
A szegény ember átvette az öt tojást, négyet letett az asztal négy
sarkára, egyet az asztal közepére s mondta a vadász fiának:
– Lődd az öt tojást egy lövéssel kétfelé.
A legény fogta a puskáját, durrant a puska s az öt tojás kétfelé esett.
– Most te következel, szólt a legkisebbnek. Varrd össze mind az öt
tojást, s a fiókákat is, de úgy, hogy semmi bajuk ne essék.
A legény összevarrta a tojásokat s a legidősebb megint felvitte a fára,
visszatette a fészekbe, úgy, hogy az anyamadár nem vette észre. Másnap
kikeltek a fiókák, s ott ahol a szabó összevarrta őket, vörös csík volt
a nyakukon.
[Illustration: A négy testvér.]
– Na, mondta a szegény ember, most már hiszem, hogy megéltek a jéghátán
is.
Egy-két nap alig hogy elmúlt, híre járt az egész országban, hogy a
sárkány elrabolta a király leányát s a király annak adja feleségűl a
leányt, aki a sárkánytól megszabadítja. Nosza, mindjárt felkerekedtek a
legények. A csillagvizsgáló elévette a messzelátóját s csak
belékukkantott s nagyot kiáltott:
– Én már látom! Messze innét, a tengerben van, egy sziklán, mellette ül
a sárkány.
Mentek azonnal a királyhoz, kértek tőle egy hajót, arra felültek, hét
nap s hét éjjel folyton eveztek, úgy értek a sziklához. Ott ült a
királykisasszony, a sárkány meg feküdt az ölében. Mondták a vadásznak a
többiek, hogy lőjje meg a sárkányt.
– Nem lehet, mondotta a vadász, mert akkor a királykisasszonyt is
meglőném.
– Akkor én próbálok, mondotta a tolvaj. Szép csendesen oda orozkodott, a
királykisasszonyt kihúzta a sárkány alól, de úgy, hogy a sárkány meg sem
mozdúlt, aludt tovább, mint a bunda. Egy szempillantás mulva már hajón
volt a királykisasszony, egyszeribe indúltak. De még egy mértföldnyire
sem távolodhattak, felébred a sárkány, látja, hogy nem látja a
királykisasszonyt, elordítja magát, felszáll a levegő-égbe, repűlt, mint
a sebes szélvész, hogy zúgott, búgott a levegő is, a tenger is belé. Na
hiszen, egy cseppet sem ijedtek meg tőle a legények: a vadász célba
vette, lelőtte, a sárkány szörnyet halt, de éppen a hajóra esett s a
hajó össze-vissza szakadt, de úgy, hogy alig maradt épen egy szál
deszka. De már ez baj volt, mégpedig nagy baj. Nosza, elé a tűt a szabó,
elkezdette fércelni a deszkákat, a gerendákat össze-vissza, s egyszerre
csak készen volt a hajó, nem volt annak semmi hibája.
Hazaérkeztek szerencsésen s bezzeg volt-e öröm a királyi palotában! Azt
mondta a király:
– Szavamat adtam, hogy azé lesz a leányom, aki megszabadítja. Már most
csak az a kérdés, melyiket illeti meg a négy közül? Hej, lett erre
civódás a testvérek közt! Azt mondta a csillagvizsgáló:
– Ha én a messzelátómmal meg nem látom, hiába való lett volna minden
mesterkedésetek. Engem illet meg a királykisasszony!
Mondta a tolvaj:
– Mit ért volna, hogy megláttad, ha én el nem lopom? Engem illet meg a
királykisasszony.
Mondta a vadász:
– Ha én le nem lövöm a sárkányt, mind széjjelszaggatott volna a sárkány.
Engem illet meg a királykisasszony.
Mondta a szabó:
– S hátha én nem varrom össze a hajót? Mind a tengerbe fulladtatok
volna! Engem illet meg a királykisasszony.
Mondá ekkor a király:
– Egyformán megérdemlitek mind a négyen a leányomat, de négyen nem
vehetitek feleségül. Adok nektek egy-egy fél országot, elég lesz-e?
– Elég lesz, mondták a legények.
Kapott mind a négy egy-egy fél országot s többet bezzeg nem volt
szükségük a mesterségre: úgy éltek apjokkal együtt, mint hal a vízben.
Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

A serény meg a lusta leány.
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, az óperenciás
tengeren innét, volt egy özvegy asszony s annak két leánya, az egyik
szép s szorgalmas, a másik csúnya is, lusta is. Az asszony azonban csak
a csúnya leányt szerette, mert az édes leánya volt, a másik meg mostoha:
azt folyton dolgoztatta, éjjel-nappal nem volt szegénynek nyugodalma.
Jókor reggel kiült a mostoha leány az útra, egy kút mellé s ott egész
nap kellett fonni a kendert, a míg csak a vér kiserkedt az ujjából.
Történt egyszer, hogy az orsó egészen elvéresedett s a leány belehajolt
a kútba, hogy lemossa a vért róla, de amint mosta, az orsó kifordúlt a
kezéből, beleesett a kútba.
[Illustration: A serény meg a lusta leány.]
Sírt a szegény leány, elkeseregte az anyjának, hogy mi történt, az meg
azt mondta nagy haraggal:
– Bizony, ha beleejtetted, hozd vissza, különben ne is lássalak!
Szaladt a leány a kúthoz s beleugrott, hátha megtalálná, de ahogy
beleugrott, elvesztette az eszméletét s mikor felébredt – halljatok
csudát! – egy gyönyörűséges, szép réten volt!
Elindúlt a leány s amint, ment mendegélt, ért egy kemencéhez, amely tele
volt kenyérrel:
– Végy ki, végy ki, szólította meg egy kenyér a leányt, mert már rég
kisültünk s mind szénné égünk, ha még itt maradunk.
A leány vette a lapátot, sorba kiszedte a kenyereket. Aztán tovább ment
s egy almafához ért, melynek az ágai meg voltak fonva almával, majd
letörtek alatta.
– Rázz meg engem, szólt a fa, már rég megértek az almák.
A leány megrázta a fát, hullott az alma, mint a záporeső s mikor már egy
sem volt a fán, szépen egy csomóba rakta s azzal tovább ment.
Ment, mendegélt s egyszer csak egy kicsi házba ért, annak az ablakán
kinézett egy öreg asszony, a kinek szörnyű nagy fogai voltak. A leány
megijedt, elakart szaladni, de a vén asszony oly szeliden szólt hozzá,
hogy megállott.
– Mért félsz tőlem, te leányka? Ne félj, gyere be, maradj nálam s bizony
nem bánod meg, ha jól viseled magadat.
A leány neki bátorodott, bement a házikóba. Azt mondta ott a vén
asszony:
– No, te kis leány, különösen azt kötöm a lelkedre, hogy jól felrázd az
ágyat, hadd repüljenek a pihék, akkor aztán lesz hó a világon. Mert úgy
tudd meg, hogy én hócsináló asszony vagyok.
Ott maradt a leány, végezte is a dolgát rendesen, a vén asszony jó volt
hozzá, úgy élt, mint a hal a vízben.
Telt, múlt az idő, egyszer csak a leány elkezdett búsúlni, sóhajtozni.
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 14
  • Parts
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 01
    Total number of words is 4264
    Total number of unique words is 1554
    36.5 of words are in the 2000 most common words
    50.4 of words are in the 5000 most common words
    58.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 02
    Total number of words is 4274
    Total number of unique words is 1575
    36.5 of words are in the 2000 most common words
    50.0 of words are in the 5000 most common words
    56.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 03
    Total number of words is 4391
    Total number of unique words is 1552
    37.0 of words are in the 2000 most common words
    51.3 of words are in the 5000 most common words
    57.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 04
    Total number of words is 4314
    Total number of unique words is 1573
    35.2 of words are in the 2000 most common words
    47.1 of words are in the 5000 most common words
    53.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 05
    Total number of words is 4344
    Total number of unique words is 1601
    36.8 of words are in the 2000 most common words
    50.6 of words are in the 5000 most common words
    57.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 06
    Total number of words is 4309
    Total number of unique words is 1597
    34.7 of words are in the 2000 most common words
    48.8 of words are in the 5000 most common words
    55.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 07
    Total number of words is 4229
    Total number of unique words is 1488
    38.0 of words are in the 2000 most common words
    50.7 of words are in the 5000 most common words
    57.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 08
    Total number of words is 4310
    Total number of unique words is 1528
    35.4 of words are in the 2000 most common words
    49.7 of words are in the 5000 most common words
    57.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 09
    Total number of words is 4337
    Total number of unique words is 1512
    36.2 of words are in the 2000 most common words
    49.4 of words are in the 5000 most common words
    55.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 10
    Total number of words is 4369
    Total number of unique words is 1589
    36.1 of words are in the 2000 most common words
    48.8 of words are in the 5000 most common words
    55.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 11
    Total number of words is 4392
    Total number of unique words is 1661
    36.1 of words are in the 2000 most common words
    49.9 of words are in the 5000 most common words
    56.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 12
    Total number of words is 4321
    Total number of unique words is 1607
    33.7 of words are in the 2000 most common words
    46.9 of words are in the 5000 most common words
    53.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 13
    Total number of words is 4333
    Total number of unique words is 1616
    35.3 of words are in the 2000 most common words
    48.6 of words are in the 5000 most common words
    55.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 14
    Total number of words is 3720
    Total number of unique words is 1248
    38.6 of words are in the 2000 most common words
    50.8 of words are in the 5000 most common words
    57.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.