Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 11

Total number of words is 4392
Total number of unique words is 1661
36.1 of words are in the 2000 most common words
49.9 of words are in the 5000 most common words
56.0 of words are in the 8000 most common words
Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
Jancsika kiválasztotta a legszebb paripát, elbúcsúzott a kicsi tarka
macskától s gyalogszerrel szépen haza ballagott. Úgy ment haza, ahogy
eljött, ugyanabban a gúnyában, mert a kis tarka macska nem adott mást:
azt mondta, csak menjen haza rongyosan, piszkosan, úgy lesz az jó. No,
hiszen rongyos is volt Jancsika! Hét esztendő alatt úgy leszakadozott
róla a gúnya, hogy csupa ringy-rongy lógott le a testéről. Na, bezzeg
otthon voltak a legények is: az egyik szerzett egy vak, a másik egy
sánta gebét, de mindegy, valamit mégis szereztek. Hej, hogy kacagtak
Jancsikán!
– Ugy-e, megmondtuk, hogy maradj veszteg?
Bemegy Jancsika a malomba, köszön a molnárnak, de az alig fogadja, nem
is engedte, hogy leüljön, kikergette a házból s azt mondta: ott a
libaól, lakjék abban, ő vele nem űl egy asztal mellé ilyen rongyos,
piszkos legény.
– Na, jó, gondolta magában Jancsika, lesz ez még másként is s szó nélkűl
kiment az ólba, ott lefeküdt s aludt reggelig, mint a bunda. Éppen akkor
reggel volt három napja, hogy eljött a szolgálatból s hát hogy a nap
felkelt, jött egy hat lovas, aranyos hintó, mellette egy lovászlegény a
hetedik lóval. Megáll a hintó s im, kiszáll belőle egy szépséges, szép
királykisasszony; a kis tarka macska volt ez, a kinél Jancsika hét
esztendőt szolgált. Kérdi a molnárt:
– Hol van a kis molnárinas?
Feleli a molnár:
– Kint a libaólban. Nem engedjük be a házba, olyan piszkos, olyan
rongyos.
– Hát csak szólítsátok elé, parancsolta a királykisasszony.
Ezalatt a hintóból gyönyörű, szép aranyos, gyémántos gúnyát vettek elé,
Jancsikát megmosdatták, megfésűlték aranyfésűvel, aztán felöltöztették
az aranyos, gyémántos gúnyába: királyfi sem lehetett különb, mint
Jancsika. Akkor a királykisasszony látni akarta, hogy lám, milyen
lovakat hoztak a molnár legények. Az ám, sánta volt az egyik, vak a
másik.
– Vezessétek ide a hetedik paripát, parancsolta a szolgáknak.
– No, még ilyen szép lovat nem láttam világéletemben! kiáltott a molnár.
– Bizony ha nem, hát úgy tudja meg kend, hogy ez a kis molnárinasé.
– Hát akkor övé is a malom, mondotta a molnár.
– Övé bizony az én palotám s nem a kend malma, mondotta a
királykisasszony.
Azzal szépen Jancsikával beűltek a hintóba s elhajtattak a palotácskába.
Mit mondok, palotácska. Akkora nagy palota lett abból, hogy csak ablaka
hetvenhét volt, tiszta ezüst, az ajtaja arany, a grádicsa gyémánt. Ott
mindjárt nagy lakodalmat csaptak, hét nap s hét éjjel folyton táncoltak.
Holnap legyenek a ti vendégetek.


A madarak királya.
Mese, mese, mesét mondok mostan a madarakról, madaraknak rettentő nagy
csatájáról…
Úgy volt az, hogy egyszer a medve meg a farkas együtt sétáltak az
erdőben s amint fel s alá jártak, gyönyörű szép madáréneket hallanak.
Megáll a medve ámulva, bámulva, szemét-száját eltátja, úgy hallgatja az
éneket. Kérdi aztán a farkast:
– Ugyan bizony, farkas koma, miféle madár, aki olyan szépen énekel?
– Ez a madarak királya, mondotta a farkas. Majd elmegyünk hozzá s
tiszteletünket tesszük nála.
– Helyes, hagyta rá a medve, úgy sem láttam még királyi palotát,
gyerünk.
– Ohó, nem megy az oly könnyen, mondotta a farkas, meg kell várnunk, míg
a királyné hazajő.
Egy perc mulva, kettő mulva, jött a királyné, eleséget hozott a
csőrében; jött a király is, annak is tele volt a csőre, aztán
beröppentek egy fának az odvába: ott volt a palota, akarom mondani a
fészek.
A medve mindjárt föl akart menni, de a farkas visszarántotta:
– Ohó, megállj. Várj, míg mind a ketten elmennek.
Jól van, a medve belényugodott s tovább mentek, de előbb jól megnézték a
fa odvát, ahol a fészek volt. De hiába, csak nem volt nyugta a medvének
s egy kevés idő mulva megint visszafordúltak a fához. Aközben a király s
a királyné csakugyan kirepűltek a fészekből, a medve hát fölmászott a
fára, benézett a lyukba s látta, hogy öt madár fióka van a fészekben.
– Ez királyi palota? – dörmögött a medve. – No ugyan nyomorúságos egy
palota, s hát ezek királyi gyermekek? Hisz ezek közönséges paraszt
kölykek!
Hej, szörnyű haragra lobbantak a fiókák erre a gyalázkodó beszédre.
Magukon kívül kiabálták, csiripolták:
– Nem vagyunk mi paraszt kölykek, igazi királyi sarjadékok vagyunk, úgy
tudd meg, dörmögős medve. Megállj csak, ezt a beszédet még megkeserűlöd!
Meghökkent erre a medve, meg a farkas is, vissza kullogtak a
barlangjukba nagy nehéz aggodalomban, hogy hát mi lesz most. Eközben
hazatért a madarak királya is, meg a királyné is, de majd holtra
réműltek, mikor a gyermekek szörnyű csiripolását hallották. Azt mondta
az idősebb, s utána a többi:
– Itt volt a medve s azt mondta, hogy nem vagyunk királyi gyermekek,
hanem közönséges parasztkölykök. Valameddig meg nem tudjuk, hogy mi az
igaz valóság, sem csőrünket, sem szárnyunkat meg nem mozdítjuk s itt
ebben a helyben éhen halunk, de gyalázatban nem élünk.
– Ej, ej, csóválta fejét a király, hát ez miféle beszéd. Király volt
nekem apám, nagyapám, még a hetvenhetedik is. Csak csendesűljetek le,
majd megmutatom én annak a vén parasztnak, ki s mi vagyok én.
Egy szempillantást sem ült otthon, a kiséretével együtt elröpűlt a medve
barlangjához s bekiáltott:
– Hallod-e te, vén méztolvaj, hogy merted megsérteni az én gyermekeimet?
Tudd meg, hogy háborút indítok ellened, s jaj neked s egész
nemzetségednek!
De már ennek fele sem volt tréfa. Medve koma felcihelődött s hírűl adta
a négylábú állatoknak, hogy csak talpra, mert a madarak királya hadat
üzent, olyan háború lesz, amilyen még nem volt, mióta a világ – világ.
Hiszen csak hadd állottak is talpra, mert a madarak királya egy óra
alatt mind összegyűjtötte, ami madár van a világon, nemcsak a madarakat,
de még a bogarakat is, a méheket s a legyeket is, mindenféle teremtett
állatot, akinek csak szárnya volt.
Mikor összegyülekezett a had, a madarak királya kiküldötte az
ökörszemet, hogy lesse ki, tudja ki, az ellenségnek ki lesz a vezére.
Elröppent az ökörszem, a medve barlangja mellett egy fán a levél alatt
meghúzódott s úgy hallgatódzott. Hát jön a medve nagy mogorván,
dirmegve-dörmögve, szólítja a rókát s mondja neki:
– Hallod-e, róka, te vagy a legravaszabb valamennyi állat közt, neked
kell vezetned a hadat.
– Jó, mondta a róka, de aztán mi legyen a jel?
Egyik egyet, másik mást mondott, végre is a róka javallott olyat, ami
mindenkinek tetszett. Azt mondotta:
– Nekem szép, hosszú, lombos farkam van, beillik ez zászlónak. Ha a
farkamat magasba tartom, ez azt jelenti, hogy: utánam! Ha lekonyúl a
farkam, akkor: szaladjatok, a merre láttok.
Az ökörszem azonnal visszarepűlt s jelentette, hogy mit hallott.
Na, jó, hát csak jere, róka koma, mondotta a madarak királya, majd
lekonyúl a te farkad!
Másnap jókor reggel megkezdődik a csata. Indúlnak a négylábú állatok
szörnyű ordítással, (a szamár is köztük volt) rettentő bőgéssel, (az
ökör is köztük volt), ég, föld zengett, rengett belé. De indúlnak a
madarak is, surrogott, burrogott a levegő a szárnyuk csapásától,
csengett, zengett az erdő, – hej, mi lesz itt, Uram Jézus Krisztus!
Nosza, a madarak királya egyszeribe kiküld egy pár szarvasbogarat, azok
egyenest rácsapnak a rókára, az egyik itt, a másik ott csípi, szúrja a
szarvával, megy a róka erre, meg arra, tartja a farkát felfelé, de bizon
csak kínnal, bajjal, rohannak utána a többiek, – no hiszen, egyszerre
csak lekonyúl a róka farka, uccu neki, vesd el magad, szaladt a négylábú
sereg hanyat-homlok, mintha szemét vették volna valamennyinek!
A király s a királyné egyszeribe hazarepűltek s mondták nagy
örvendezéssel:
– Na, gyerekek, ne busuljatok, egyetek, igyatok, megnyertük a csatát!
Mondták a gyermekek:
– Addig nem, míg a medve ide nem jő s bocsánatot nem kér tőlünk.
– Igaza van a gyerekeknek, mondotta a király s tüstént repűlt a medve
barlangjához, ott beszólt:
– Hallod-e te, vén méztolvaj, gyere a fészkem elé s kérj bocsánatot a
gyermekeimtől, különben szörnyű halálnak halálával halatlak meg.
Tetszett, nem tetszett a medvének, oda kullogott a fészek elé s sírva
kért bocsánatot a királyi gyermekektől. De már most a gyerekek ettek,
ittak, vígan voltak, csengett belé az erdő, egész nap úgy daloltak.
Úgy bizony!


Az okos emberek.
Egyszer volt egy ember s annak felesége. Ez az ember azt mondja a
feleségének:
– Hallod-e, asszony, én most elmegyek, három napig haza sem jövök. Ha
ezalatt ide jön a bellér s meg akarja venni a teheneinket, kétszáz
forinton alól egy krajcárral se add. Értetted?
– Értem, értem, mondotta az asszony, csak menjen Isten hirével.
– Jó, jó, de hát neked ott, ahol az észt mérték, nagyon kevés jutott
volt, azért még egyszer mondom, hogy oda ne add kétszáz forinton alól,
mert – az Isten Istenem ne legyen, ha el nem töröm a pálcámat a hátadon!
Elmegy az ember s másnap csakugyan jön a bellér, nézi a teheneket,
jóformán még nem is alkuszik, megigér három tehénért kétszáz forintot.
Ő, maga mondta, hogy annyit testvérek közt is megérnek. Azzal eloldotta
a teheneket a jászol mellől, kihajtotta az udvarra, előhajtja a kapuig,
de bezzeg eszébe sem jutott, hogy a pénzt kifizesse.
– Hohó, mondta az asszony, hát a kétszáz forint?
– Az ám, a kétszáz forint, mondta a bellér. Ejnye, no, otthon
felejtettem a bugyellárisomat. Várjon csak kend, mondok valamit.
Elhajtok két tehenet, a harmadik tehenet pedig itt hagyom zálogban.
Az asszony ebbe jó szívvel beléegyezett, hogyne, mikor egy tehén otthon
maradt zálogban! Hej, gondolta magában, hogy örül majd az ura, ha haza
jön. Ennél okosabban már csak nem végezhette volna a dolgát.
Három nap múlva hazajön az ember s kérdi:
– Eladtad-e a teheneket, feleség?
– El bíz’ én, lelkem uram, még pedig kétszáz forintért.
– Hol a pénz?
– Azt még nem adta meg, mert otthon felejtette a bugyillárisát, de
zálogban itt hagyta a kisebbik tehenünket, mig a pénzt elhozza. Úgy-e,
okosan csináltam a dolgot? A kicsi tehén kevesebbet eszik.
Hej, szőrnyű haragra gerjedt az ember! Neki szaladt az asszonynak,
ráhúzta a pálcáját, hogy kékre verje a hátát, de mégis meggondolta magát
s azt mondta:
– Megérdemelnéd, hogy eltörjem a hátadon a pálcát, de nem teszem, te
világbolondja, te! Hallod-e, kimegyek az országútra, ott leülök, várok
három napig s ha ezalatt találok valakit, ki nálad ostobább, nem verlek
meg, de ha nem találok, úgy elnáspágollak, hogy holtad napjáig
megemlegeted!
Azzal kiment az országútra, ott leűlt egy kőre s várta, hogy kik jönnek
arrafelé. Hát egyszer jön egy asszony, ökrös szekéren. Ez az asszony a
szekér közepén állott, pedig a szekérben volt zsúp elég, ráülhetett
volna, úgy hajtotta az ökröket. Gondolta magában az ember:
[Illustration: Az okos emberek.]
– No, úgy látszik, hogy ez az lesz, a kit én keresek.
Hirtelen felugrott a kőről, a szekér elé szaladott s mind ott táncolt,
ugrált, mintha megbolondúlt volna.
– Mit csinál kend, földi, szólította meg az asszony. Honnét jön, mi
járatban van? Sohasem láttam még kendet!
– Hát hogy is látott volna, mikor az égből estem alá, felelt az ember, s
most nem tudom, hogy jutok vissza ismét. Nem vihetne fel kelmed?
– Nem bíz’ én, lelkem, mert nem tudom az útat az égbe. De ha kend az
égből jön, megmondhatná, mit csinál az uram, a ki ezelőtt három
esztendővel halt meg. Látta-e?
– Láttam bizony, hogyne láttam volna. Hej, rossz sora van ott a kend
urának. Juhokat őríz s egész nap szaladgál utánuk hegyen, völgyön,
erdőn, mezőn keresztűl. A gúnyája mind leszakadozott a testéről, szabó
pedig nincs, aki mást csináljon, mert, hiszen tudja kend, hogy Szent
Péter nem ereszti be a szabókat a mennyországba.
– Ó, Istenem, Istenem, sápítozott az asszony, ki hitte volna, hogy ilyen
szomorú sorsra jut az én szegény, jó uram! Ha olyan jó lenne kelmed s
elvinne szegénynek legalább egy kabátot, bizony megköszönném.
– Hja, elvinném én szivesen, mondotta az ember, de Szent Péter nem
ereszt be vele.
– Hát akkor pénzt adnék. Azt beteszi a zsebébe s senki sem veszi észre.
Éppen most adtam el a búzámat, annak az árát elküldeném.
– Pénzt? Azt már elviszem, – ajánlkozott az ember.
– No, akkor csak maradjon itt, haza megyek a pénzért s mindjárt
visszajövök. Le sem ülök a szalmára, állok egész úton, hogy az ökröknek
könnyebb legyen a szekér.
Az asszony elment, az ember ott maradt s csak úgy repöstölt a szíve az
örömtől.
– No, ez csakugyan ostobább a feleségemnél is. S milyen szerencséje van
a feleségemnek! Elkerüli a verést.
Nem kellett sokáig várni, jött az asszony, hozta a pénzt, átadta az
embernek s nem győzött hálálkodni a szivességeért. Azzal az asszony haza
ment. Éppen akkor tért haza a fia is a mezőről. Mondja a fiának, hogy mi
történt, ámúl, bámúl a legény: no, ilyet ő még nem hallott
világéletében! Szeretne ő is találkozni azzal az emberrel, ki az égből
esett alá s megtudni egy s mást arról, mi történik odafent a
mennyországban. Nosza, mindjárt lovat nyergel, felpattan rá, elvágtat s
az út szélén meglátja azt az embert, kinek az anyja pénzt adott: éppen
most számolta a pénzt. De a legény nem is gondolta, hogy ez volna az az
ember a kit ő keres, kérdi hát tőle:
– Ugyan bizony, bátyám uram, nem látta-e azt az embert, a ki az égből
jött le?
– Láttam bíz’ én, éppen most ment ki arra a hegyre, ní, merthogy onnét
könnyebben feljut az égbe.
– Hej, Istenem, Istenem, sopánkodott a legény, akkor én már nem érem
utól. Egész nap dolgoztam, most még a ló is összerázott – legyen olyan
jó kelmed, üljön föl erre a lóra s ha utóléri, beszélje rá, hogy jöjjön
vissza ide.
– Áhá, gondolta magában az ember, úgy látszik, ez is ostobább a
feleségemnél.
Nem sokat kérette magát, felpattant a lóra s elvágtatott. A legény pedig
leűlt a kőre, várt sötét estig, de az ember csak nem jött vissza.
– Bizonyosan, gondolta magában, annak az embernek nagyon sietős az útja
az ég felé s nem jön vissza. Talán a lovat is odaadta neki ez a jó
ember, hogy elvigye az apámnak.
Ebbe bele is nyugodott, hazament s elmondta az anyjának mi történt s
hogy a lovat elküldötte az apjának.
– Jól tetted, édes fiam, mondotta az anyja, te úgyis fiatal vagy,
járhatsz gyalog, szegény apád pedig ezentúl lóról őrzi a juhokat.
Eközben az ember szépen haza kocogott a ló hátán, a lovat bekötötte az
istállóba, a zálogba hagyott tehén mellé, aztán bement a házba s mondta
a feleségének:
– Na, feleség, szerencsés vagy, mondhatom, mert náladnál ostobább
embereket találtam s ez alkalommal elkerülöd a verést. A két sovány
tehén helyett kaptam egy jó lovat s még egy csomó pénzt is. Jól fizet az
ostobaság.
– Úgy-e, jól, örvendezett az asszony. Ne féljen kend, ostoba maradok
akkor én ezután is.
Mondta az ember:
– Maradj, lelkem feleségem, maradj.


A jókedvű János.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy gazdag ember, annak egy szolgája:
János volt a neve. Ez a János olyan János volt, hogy pitymallatkor kelt,
setét este feküdt, egész nap a keze, lába meg nem állott, mindég
dolgozott s még mindég jókedvű volt. Mikor az esztendeje letelt, a gazda
gondolta magában: Minek fizessek én bért Jánosnak. Ez a kolontos legény
bér nélkül is szívesen szolgál.
János nem szólt semmit, azt is lassan mondta, s a második esztendőt is
éppen olyan becsületesen leszolgálta, mint az elsőt s mikor esztendő
végén egy krajcár nem sok, annyi bért sem kapott, nem szólt egy szót
sem, megmaradt harmadik esztendőre is. Hanem mikor a harmadik esztendő
is letelt, Jánosnak is megnyílt a szája s mondta:
– No gazduram, kitelt a három esztendő, tovább megyek egy házzal, – adja
ki a bérem.
Mondta a gazda:
– Jól van, János, becsülettel szolgáltál, meg is fizetem a béredet
illendőképpen.
Azzal benyúlt a zsebébe, kivett onnan három krajcárt: itt a béred,
János, használd egészséggel.
János nem sokat értett a pénzhez, zsebre vágta, amit kapott s olyan
virágos kedve fakadt, amilyen rég nem.
– Most már pénz csörög a zsebemben, mondta nagy vígan, nem kell többet
dolgoznom.
Elbúcsuzott a gazdájától, útnak eredt, ment, mendegélt, hegyen, völgyön
által, fütyölt, énekelt, táncolt, így ért egy erdőbe, ott csak elébe áll
egy törpe emberke s megszólítja: Hová, hová, jókedvű János? Látom, hogy
nincs bajod, a bánatot híréből sem ismered.
– Ugyan mért is búsulnék, felelt János. Három esztendei bérem a
zsebemben csörög, hogyne volna jó kedvem?
– S mennyi pénzed van ugyan bizony? kérdezte a törpe.
– Nekem három egész krajcárom, felelt János, egy krajcár se híjja.
– Hát biz-e nagy pénz, mondotta a törpe. Látod, nekem egy fityingem
sincs, szegény vagyok, mint a templom egere. Add nekem a pénzedet, te
fiatal vagy, erős vagy, szerezhetsz még eleget.
Jó szíve volt Jánosnak, egy szóval sem kérette magát többet, belenyúlt a
zsebébe, kivette a három krajcárt s mondta: itt van, né, Isten nevében.
– No, mondta a törpe emberke, mert olyan jó szíved van, mondj a három
krajcárért három kívánságot, mind a három teljesedik.
– Jól van, mondta János. Első kívánságom, hogy adj nekem egy nyilat,
olyat, hogy mindent találjon, amire célzok; második, hogy adj nekem egy
szépen szóló hegedűt, olyat, hogyha a vonót ráteszem, még a félholt is
táncra kerekedjék, harmadik, hogy, ha kérek valakitől valamit, azt meg
ne tagadhassa.
– Úgy lesz, ahogy kívántad, mondja a törpe, azzal benyúlt a tarisznyába,
onnét nyilat meg hegedűt húzott elé, oda adta Jánosnak. Amit pedig kérsz
valaha valakitől, nincs az az ember a világon, hogy megtagadja tőled,
mondotta s azzal Istennek ajánlotta Jánost.
De volt eddig jó kedve Jánosnak vagy nem volt, most majd kiugrott a
bőréből. Tovább ment nagy vígan s amint ment, találkozik egy
kecskeszakálú zsidóval, aki állott egy helyben s hallgatta egy madárnak
az énekét.
– Jaj de szép, jaj de szép! áradozott a zsidó. Hogy is lehet ennek a
csepp madárnak ilyen szép hangja! Hej, ha az enyém lehetne! Ha
megfoghatnám!
– Hiszen, ha csak az a baja, szólt hozzá János, e miatt ne búsuljon
kend, mindjárt lepottyan az a madár a fáról.
Azzal célba vette a madarat, a szárnyát ketté lőtte s a madár
lebukfencezett a bokrok közé, az ám, tövisbokrok közé.
– No, ott a madár, hozza ki kend onnét, mondta János.
Bement a zsidó a tövisbokrok közé, keresi a madarat, János meg eléveszi
a hegedűjét, rázendít, abban a pillanatban felugrik a zsidó, táncolni
kezd eszeveszetten, János csak húzza, a zsidó pedig ugrál ide, meg oda,
nagyokat ordít, merthogy a tövisek össze-vissza szaggatták a ruháját,
véresre karcolták a bőrét, tetőtől talpig.
– Ne húzd, te tolvaj! kiabált a zsidó, nem akarok én táncolni.
– Hát ne táncoljon kend! – kacagott János s húzta tovább.
De már ekkor könyörgésre fogta a dolgot a zsidó, igért egy zacskó
aranyat, csak hagyja abba a hegedűlést.
Hát, jó, János abba hagyta a hegedűlést s a zsidó adott is neki egy
zacskó aranyat, de mikor János tovább lábalt, elkezdett átkozódni s
beszaladt a városba, ott a birónak bepanaszolta, hogy elrabolták tőle az
aranyat.
– Ki volt? Katona volt? kérdezte a biró.
– Dehogy katona, dehogy katona. Nem volt annak sem kardja, sem puskája,
csak egy rongyos nyila meg egy hegedűje: arról lehet megismerni a
kötélrevalót.
Nosza, a bíró mindjárt küldötte a pandúrokat, hogy kerítsék kézre azt a
legény. Megtalálták, nyakon csípték s az arannyal együtt behozták a
városba. Viszik Jánost a biró elé, az vallatja, de János feleli:
– Nem nyúltam én egy újjal sem a zsidóhoz, a pénzét sem vettem el,
szabad akaratából adta nekem, hogy ne múzsikáljak többet.
– Hazudik, hazudik, hazudik! kiabál a zsidó.
– No ezt én sem hiszem, mondotta a biró s akasztófára itélte Jánost.
Másnap reggel vitték Jánost az akasztófa alá, de éppen olyan jó kedve
volt, mint máskor. Szépen felsétált a lajtorján s mikor a legfelső
fokára lépett, visszafordult s szólt a birónak:
– Biró uram, engedjen nekem egy kérést, mielőtt meghalnék.
– Kérhetsz akármit az életeden kívül, mondta a biró.
– Nem is kérem én az életemet, csak azt, hogy még egyszer
muzsikálhassak.
– Aj, vaj! jajgatott a zsidó, csak azt ne, biró úr!
– Miért ne muzsikálna még egyet? – mondotta a biró. Ez ugyan csekély
kivánság. Húzd rá, fiam!
– Aj! vaj! kiabált a zsidó, akkor engem kössenek meg.
János elővette a hegedűt, ráteszi a vonót, húzni kezdi, hát egyszerre
csak megmozdúlnak az emberek köröskörűl mind, illegetik, billegetik
magukat, aztán hirtelen táncra kerekednek, a biró is, a hóhér is, a
zsidó is, a katonák is, a népek is, mind, mind, rúgták, lökték egymást,
mind nagyobbat, nagyobbat ugrottak, mígnem végre alig lihegtek,
elnyúltak a földön.
– Elég, elég, kiáltott a biró, megkegyelmezek az életednek, csak ne
muzsikálj többet!
János visszatette a hegedűt a tarisznyába, leszállott a lajtorjáról s
rárivallt a zsidóra:
– No te, gazember, most valld meg, hol szerezted a pénzt, külömben
megint eléveszem a hegedűt.
– Loptam, loptam! kiabált a zsidó, te pedig becsületesen szerezted!
– Bizony ha úgy, akkor te érdemled meg az akasztófát, mondotta a biró s
ott helyben felhúzatta a zsidót.
Így vót, vége vót, mese vót.


A rest királyfik.
Volt egy király s annak három fia. A király nagy beteg lett egyszer,
érezte, hogy közelgett a halála s mert mind a három fia egyformán kedves
volt neki, nem tudta, hogy melyikre hagyja a királyságot. Ágya mellé
hivatta mind a hármat s mondta nekik:
– Édes fiaim, érzem hogy meghalok. Azt határoztam magamban, hogy arra
hagyom a királyságot, aki a legrestebb közületek. Hadd hallom hát, ki a
legrestebb.
Mondja a legidősebb:
– No, enyém a királyság bizonyosan, mert én olyan rest vagyok, hogy, ha
fekszem s aludni akarok, s szemembe esik egy esőcsepp, nem törődöm vele,
alszom tovább.
Mondta a középső:
– Bíz enyém a királyság, mert én meg olyan rest vagyok, hogy ha a
tűzhelyen ülök melegedni s a sarkamat égeti a tűz, akkor sem huzom el a
lábamat.
Mondta a legkisebbik:
– De bíz enyém a királyság, mert én olyan rest vagyok, hogy, ha fel
akarnának akasztani, s a kötél már a nyakam körül volna, akkor meg
valaki kést adna a kezembe, hogy a kötelet elvágjam, inkább meghalnék,
semhogy a kezemet megmozdítsam.
– Te vagy a legrestebb, lelkem fiam, kiáltott a király, tiéd a
királyságom!
Azzal behunyta a szemét s meghalt.
Itt a vége, fuss el véle.


A két testvér.
Volt egyszer két testvér: gazdag volt az egyik, szegény a másik. A
gazdag testvér aranyműves volt s rossz szivű; a szegény seprüt
kötögetett, abból tengődött s jó, becsületes ember volt. Ennek a szegény
embernek két fiacskája volt, s merthogy ikrek is voltak, úgy
hasonlítottak egymáshoz, mint két tojás. A fiúk gyakran eljártak az
aranyműves házához, akinek nem volt gyermeke, itt kaptak egy kevés
ételmaradékot az asszonytól, aki nem volt olyan rossz szivű, mint az
ura.
A szegény ember egyszer elment az erdőbe vesszőért s amint ott
járt-kelt, egy fának az ágán olyan madarat látott, amilyent még soha:
színarany volt az. Fölkapott egy kavicsot, megdobta a madarat, de a
madár tovább röpült. Tovább röpült, de egy tollat mégis elejtett. A
szegény ember felvette, hazavitte s mutatta a bátyjának. – Tiszta arany,
mondta ez s megvette tőle jópénzen. Másnap megint elment az erdőbe a
szegény ember s hogy meglátta ujra az arany madarat, megdobta, de most
már úgy, hogy a madár leesett a földre. Fölvette s vitte egyenest a
bátyjához. Ez a madarat megvette, egy csomó pénzt adott érte az
öccsének. Most már ez sem volt szegény ember.
Hátha még tudta volna, hogy micsoda madár volt az aranymadár! No ha nem
tudta, bezzeg tudta a bátyja. Mindjárt mondta a feleségének: süsd meg
ezt a madarat, de ebből senki sem eszik rajtam kivül. Azt mondom hát,
hogy csak egy porcikája se hiányozzék.
Mert az aranyműves már azelőtt is hallott erről a csudamadárról.
Hallotta, hogy aki ennek a szivét s a máját megeszi, attól kezdve minden
reggel két aranyat talál a vánkosa alatt.
Na, az asszony felteszi az aranymadarat a tűzhelyre, sűl, pirúl a madár,
de közben valamiért kiment a konyhából, ezalatt meg a két fiú
besompolygott a konyhába. Ők bizony megkivánták s az egyik a madár
szivét, másik meg a máját nagyhirtelen bekapta. Jön az asszony, s majd
elájul ijedtében, mikor látja, hogy volt máj, nincs máj, volt szív,
nincs szív. No most mit csináljon? Hirtelen leölt egy csirkét, annak a
szívét s máját megsütötte s úgy adta fel az urának az aranymadarat. Az
aranyműves mind egy falatig megette a madarat, de hiába nyúlt reggel a
vánkos alá: bizony nem volt ott arany. De volt a fiúk vánkosa alatt!
Mikor másnap reggel felkeltek, megcsendült valami, nézik s hát két
arany. Mondják az apjuknak, az csak ámult, bámult. Következő reggel is
két arany volt a vánkos alatt. Harmadik reggel is. De már most nem
állhatta meg, hogy el ne dicsekedjék a bátyjának a nagy szerencséjükkel.
No hiszen, jó helyen dicsekedett el. Tudta ez, honnét fúj a szél. Majd
megpukkadt az irigységtől. Gondolta magában, ha már nem lehet övé az
arany, a testvérié se legyen, ijedt képet vágott s mondta:
– Hm, hm, ez nagy baj, öcsém. A te fiaid az ördöggel cimborálnak. Ha én
a te helyedben volnék, ezeket a kölykeket nem tűrném tovább a házamban.
Meglásd, még nagy bajba kevernek.
A szegény ember szörnyen megijedt s bár majd megszakadt belé a szíve,
kivitte a fiúkat az erdőbe, s ahol legsűrűbb volt, otthagyta őket. Hej
Istenem, szegény fiúk, sírtak, ríttak, bolyongtak mindenfelé, keresték,
kiabálták az apjukat, mert világért sem gondolták, hogy szándékosan
hagyta el az apjuk. De kiabálhatták, kereshették, nem találták s a
rengeteg erdőben még jobban eltévelyedtek. Amint így bolyongnak keserves
sírás közt, szembe jő velük egy vadász. Kérdi, mi bajuk, miért sírnak. A
fiúk tövéről hegyére elmondják, hogy mi történt velük.
– No, mondta a vadász, úgy látszik, nem vagytok ti rossz fiúk. Jertek
velem, nekem úgy sincs gyermekem, én majd felnevellek.
Mentek a fiúk a vadásszal s hát másnap reggel, amikor felébredtek, két
aranyat találtak a vánkos alatt.
– Lám, lám, mondta a vadász, még sem hazudtak a gyerekek.
És azután minden reggel találtak két aranyat a vánkos alatt, a vadász
pedig eltette s gyűjtötte számukra, hogy ha majd nagyok lesznek, hadd
legyen pénzük elegendő.
Telt, múlt az idő, nőttek, növekedtek a fiúk s mikor nagy legényekké
serdűltek, mondta a vadász:
– No most jertek velem. Megtanítottalak lőni, most meg kipróbállak s ha
jól űt ki a próba, felszabadítlak. Vadászok lesztek ti is, mint én.
Elindulnak az erdőbe s im, épp akkor húzódik fenn a levegő égben egy
sereg vadlúd. Elébb az egyik, azután a másik legény lőtt fel a ludakra s
mind a ketten lelőttek hármat-hármat.
– Talpig vadász mind a kettő, mondta a vadász, azzal elmentek haza,
vacsorához űltek. Ott vacsoraközben mondja az egyik legény:
– Édes felnevelő apánk, ha meg nem szomorítanók, mondanánk valamit.
– Mondjad, fiam, mondjad.
– Már nagy legények vagyunk, ideje, hogy világot lássunk. Eresszen el
minket.
– Szívem szerint beszélsz, fiam, mondta a vadász. Itt az ideje, hogy
országot, világot lássatok.
Másnap reggel a legények megköszönték a vadásznak sok nagy jóságát, de
mielőtt útnak indultak volna, a vadász egy-egy puskát adott nekik,
azonkivűl egy kést s átadta mind a pénzüket is, mi nála létük alatt
gyűlt össze. Elkisérte az erdő széléig s ott azt mondta nekik:
– Fiaim, ha netalán utatok két felé válnék, ezt a kést szúrjátok bele
egy fába. Amelyik elébb tér vissza ahhoz a fához, húzza ki a kést s
nézze meg. Ha a kés rozsdás, ez azt jelenti, hogy a másik nagy bajban
van, talán meg is halt; ha fényes marad, az jót jelent.
Most már végképp elbúcsuztak a fiúk, aztán elindultak világjáró nagy
útjukra. Mentek, mendegéltek, hegyeken, völgyeken át s egyszer egy
rengeteg erdőbe értek. Már három napja mentek az erdőben, de még mindig
You have read 1 text from Hungarian literature.
Next - Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 12
  • Parts
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 01
    Total number of words is 4264
    Total number of unique words is 1554
    36.5 of words are in the 2000 most common words
    50.4 of words are in the 5000 most common words
    58.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 02
    Total number of words is 4274
    Total number of unique words is 1575
    36.5 of words are in the 2000 most common words
    50.0 of words are in the 5000 most common words
    56.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 03
    Total number of words is 4391
    Total number of unique words is 1552
    37.0 of words are in the 2000 most common words
    51.3 of words are in the 5000 most common words
    57.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 04
    Total number of words is 4314
    Total number of unique words is 1573
    35.2 of words are in the 2000 most common words
    47.1 of words are in the 5000 most common words
    53.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 05
    Total number of words is 4344
    Total number of unique words is 1601
    36.8 of words are in the 2000 most common words
    50.6 of words are in the 5000 most common words
    57.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 06
    Total number of words is 4309
    Total number of unique words is 1597
    34.7 of words are in the 2000 most common words
    48.8 of words are in the 5000 most common words
    55.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 07
    Total number of words is 4229
    Total number of unique words is 1488
    38.0 of words are in the 2000 most common words
    50.7 of words are in the 5000 most common words
    57.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 08
    Total number of words is 4310
    Total number of unique words is 1528
    35.4 of words are in the 2000 most common words
    49.7 of words are in the 5000 most common words
    57.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 09
    Total number of words is 4337
    Total number of unique words is 1512
    36.2 of words are in the 2000 most common words
    49.4 of words are in the 5000 most common words
    55.9 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 10
    Total number of words is 4369
    Total number of unique words is 1589
    36.1 of words are in the 2000 most common words
    48.8 of words are in the 5000 most common words
    55.1 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 11
    Total number of words is 4392
    Total number of unique words is 1661
    36.1 of words are in the 2000 most common words
    49.9 of words are in the 5000 most common words
    56.0 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 12
    Total number of words is 4321
    Total number of unique words is 1607
    33.7 of words are in the 2000 most common words
    46.9 of words are in the 5000 most common words
    53.7 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 13
    Total number of words is 4333
    Total number of unique words is 1616
    35.3 of words are in the 2000 most common words
    48.6 of words are in the 5000 most common words
    55.3 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.
  • Grimm testvérek összegyüjtött meséi - 14
    Total number of words is 3720
    Total number of unique words is 1248
    38.6 of words are in the 2000 most common words
    50.8 of words are in the 5000 most common words
    57.8 of words are in the 8000 most common words
    Each bar represents the percentage of words per 1000 most common words.